K. Matyi

651 cikk
Tovább

Vicces történetek a bajnok Castilla játékosaitól

Juanfran arról mesélt el egy történetet, hogy a csapat hogyan kezelte azokat a játékosokat, akik az első keret tagjaivá váltak.

„Amikor egy játékos az első csapattal edzett, a ’piros fenék’ volt a vicces szertartásunk” – mondta. „Akárki került fel, lehúztuk a nadrágját, és lényegében jól elfenekeltük. Ha az illető ellenkezett, egy matracot tettünk rá, és úgy idegesítettük.”

„Emlékszem, bementünk Jesé szobájába, ő pedig ennyit mondott: ’hé, hé, hé, nyugalom srácok.’ Lassan levette a nadrágját… és megkapta. Piros fenék, piros fenék!”

Ebben a csapatban szerepeltek a Fernández testvérek, Nacho és Alex. Utóbbi egyszer nem bírta elviselni bátyja fölényét.

„Nacho erősebb volt Alexnél, aki kisebb is volt. Alex egyszer fogta magát és megdobálta tojással Nachót, majd elkezdték ütni egymást” – emlékezett vissza Casado. „De vicces volt, mert olyan volt, mintha csak egy testvérek közötti harcot néznél, csak éppen a pályán. Szét kellett választanunk őket, de mindannyian nevettünk. Nacho nem gondolta, hogy az öccse bármit is tesz majd, de mégis így történt.”

Nacho y Alex Fernández

„Volt egy másik harc is Jesé és Isaac Becerra között, aki a harmadik számú kapus volt” – tette hozzá Juanfran. „Jesé a pálya közepén állt, Becerra pedig a kapuban – nem az a megszokott felállás egy kis összezördüléshez – Jesé azonban valahogy fejen találta a hálóőrt…”

„Erre ő futva megindult Jesé felé, aki nyugodtan állt. Fogalmam sincs, hogy állhatott ott olyan nyugalommal, mert láttam jönni Becerrát, közéjük futottam, és négyen sikerült leállítanunk őket.”

„Sikerült elkapnunk, olyan volt, mintha Superman próbálná megütni Jesét. Ő pedig dühösen levette magáról a pulzusmérőjét és ütni kezdte a fejét. Őrület volt.”

„Carvajal és Mandi között is volt egy kisebb nézeteltérés. 50 méterről Carvajal pontosan orron találta a csapattársát a labdával. Carva odament hozzá, és ennyit mondott: ’egyet elvitelre.’ Mandi pedig arcon vágta. Carva, aki egy nagyon vicces figura volt, így szólt: ’megérdemeltem, de tényleg.”

Jesé Rodríguez a rövid történetek gyakori főszereplője. A 2011-2012-es idényben a másodosztályba feljutó csapat egyik sztárja volt.

A szezon kezdetekor azonban érdekes beszélgetés zajlott le közte és José Mourinho között, aki az első csapat trénere volt. „Az előszezon során történt Los Angelesben, 2011 nyarán” – emlékezett vissza Jorge Casado.

„Mou mindannyiunkat összehívott az öltözőben és mindenkihez intézett néhány mondatot, egytől egyig. Emlékszem, amikor Jeséhez ért, megkérdezte tőle, hogy akar-e tovább vakációzni. ’Őrült gyerek vagy, nem akartál jönni és fel kellett, hogy hívjalak annak érdekében, hogy részt vegyél a felkészülésen.'”

Jesé Rodríguez

„Fiatal voltam, és az is vagyok” – mondta Jesé egy korábbi interjúban. „Lobbanékony voltam, mondtam bizonyos dolgokat… Úgy gondolom, abban az időben minél előrébb akartam jutni, ahogy mindenki másnak, nekem is ez volt a célom. Egy vita vagy a szkanderozás nem az én módszerem volt. Én a labdán keresztül beszéltem, ezt tettem akkoriban is.”

Egy másik mulatságos történetben Casado azt idézte fel, amikor Jesé nem volt hajlandó a megszokott mezszámban játszani.

„Abban a szezonban, amikor kiharcoltuk a feljutást, a számokat 1-től 11-ig kaptuk, a 11-es a balszélső meze volt” – mondta. „Egy nap [Antonio] Toril kihirdette a keretet, Jesé kapta a 11-est. Azt mondta: ’Nem játszok. Vagy a 10-es lesz a hátamon, vagy nem játszok.”

„Igen, igen, azt mondta: ’Mit gondolsz, ki vagyok én? [Marc] Overmars?’” – tette hozzá Omar Mascarell.

„Nem tagadok semmit. Igazi gyerek voltam akkoriban” – kommentálta az esetet Jesé. „A fontos az, hogy játssz; nem számít a mezszám.”

Juanfran Moreno azonban védelmébe vette egykori csapattársát. „Olyan volt ez Jesével, mintha Cristiano Ronaldóval történt volna” – mondta. „Ha kívülről látod, bármire gondolhatsz vele kapcsolatban, de ha megismered, rájössz, hogy mekkora szíve van. Ő egy nagyon jó srác. Nagyon sokat nevettem vele.”

Tovább

A játékosok és Zidane személyes célkitűzései a szezon hátralevő részére

Ha a szezon újraindul, Zidane és a keret tagjai előtt különböző egyéni célkitűzések sorakoznak a bajnoki versenyfutás befejezése előtt. Ezek a célok könnyebben elérhetőek lesznek, ha a királyi gárda végül megszerzi 34. ligaelsőségét is.

Zinédine Zidane – Az edzői poszt megszilárdítása a következő idényre

A francia szakember eddig sem titkolt vágya volt a bajnoki cím elhódítása, a futballban bekövetkező szünet pedig nem befolyásolta ambícióit.

A karantén alatti beszélgetések alkalmával a vezetőedző egyértelművé tette játékosai számára, hogy csúcsformában kell lenniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek a szezon hátralevő részében.

Zinédine Zidane

Zidane-t a három BL-győzelem sem mentette meg a kritikáktól ebben az idényben, a Barcelona elleni győzelem azonban egy hosszú út lezárását jelentette, amellyel elhallgattatta a kételkedőket.

Thibaut Courtois – Zamora

Iker Casillas 2008-as Zamora-díja óta a Real Madrid egyetlen hálóőre sem nyerte meg a spanyol pontvadászat legjobb kapusának járó elismerést.

A belga óriás igazán közel áll a sikerhez, a bajnokságban 24 mérkőzésen mindössze 16 gólt kapott, így az átlaga 0,66. Legnagyobb kihívója az Atlético Madrid szlovén hálóőre, Jan Oblak (0,77), valamint a Barcelona kapuját őrző Marc-André ter Stegen (1,12).

Sergio Ramos – Santillana megelőzése

A csapat kapitánya előtt több megdöntendő rekord is áll.

A középhátvéd karrierje során 640 alkalommal húzhatta magára a habfehér szerelést, ezzel pedig az ötödik helyet foglalja el a klub örökranglistáján. Az első négy pozíciót Santillana (645 mérkőzés), Manolo Sanchís (710), Iker Casillas (725) és Raúl (741) foglalják el.

Ramos új szerződése is napirenden van, hiszen jelenlegi kontraktusa 2021-ben jár le szeretett csapatával. A gárda élő legendája két évvel, 2023-ig szeretné meghosszabbítani szerződését, azonban a Real Madrid bevett szokása, hogy csak egy évet ajánl az idősebb játékosoknak.

Sergio Ramos

Karim Benzema – A Pichichi megnyerése és Puskás megelőzése

A veterán csatárra mindig is a gólszerzés nehéz feladata hárult. Jelenleg a hatodik helyet foglalja el a legtöbb találatot jegyző madridi játékosok között a maga 237 góljával, az előtte álló Puskás Ferenc pedig mindössze öt egységgel előzi meg (242).

A francia támadó első Pichichi-trófeája is szerepel a látómezőn, habár kemény munkára lesz szüksége ahhoz, hogy betömje a közte és Lionel Messi közt tátongó aprócska űrt, előbbi 14, utóbbi 19 találatot jegyez a most futó bajnoki idényben.

Marcelo – Bizonyítani, hogy helye van a csapatban

A brazil mókamester ragaszkodik ahhoz, hogy még egy évet Madridban töltsön, azonban ebben nagy szerepe lesz annak, hogy a vágyát jó teljesítménnyel is alá tudja-e támasztani.

A balhátvéd Ferland Mendy-vel szemben veszítette el helyét a kezdőcsapatban és azzal tudná bizonyítani a királyi gárdának az alkalmasságát, hogy kiszorítja francia kollégáját a csapatból.

Lucas Vázquez – Új szerződés

A spanyol játékos szerződése jövő nyáron jár le, a klubnál pedig sokan már azt pedzegetik, hogy a szélső ideje lassan lejár a napsütötte fővárosban.

Lucas Vázquez

Zidane azonban nem így látja a helyzetet, és akkor ad lehetőséget az örökmozgó támadónak, amikor csak tud, a szurkolók viszont szívesebben látnának egy fiatal tehetséget a pályán, például Vinícius Júniort vagy Rodrygo Goest.

Vinícius – Megtalálni a góllövő cipőt

A brazil cselgép számára igazán rosszkor jött a futball leállítása, hiszen éppen sikerült megragadnia a kezdőcsapatban és gólokat is szerzett.

A tehetséges szélső négy alkalommal zörgette meg a hálót ebben a szezonban, ezek közül a legfontosabb pedig egyértelműen a Barcelona elleni találata volt márciusban. Reményei (és a mi reményeink) szerint gyakrabban szomorítja majd el az ellenfelek szurkolóit, ha újraindul az idény.

Eden Hazard – A gyógyulás után fontos játékossá válni

A belga sztár nagy célja az, hogy fitt legyen az új rajtnál. A MARCA néhány napja számolt be arról, hogy a támadó térde jelenleg 70 százalékos állapotban van és június közepén lendülhet ismét akcióba.

A királyi gárda számára nem elég az, hogy egészséges legyen az idény hátralevő részében, hanem azt szeretnék, hogy kimagasló szerepe legyen a bajnoki cím elhódításában is.

Eden Hazard

Marco Asensio – 11 hónap után pályára lépni

A fiatal spanyol csak arra koncentrál, hogy ismét a pályán lehessen azután, hogy kilenc hónapot töltött a partvonalon kívül súlyos térdsérüléséből lábadozva.

A júniusi újraindításkor már 11 hónapot számlál a kényszerpihenő, ez azt jelenti, hogy számára minden játékperc már csak ráadás lenne az idény utolsó szakaszában.

Luka Jović – Bizonyítani

A szerb támadóért 70 millió eurót utalt át a Real Madrid az Eintracht Frankfurt számlájára, a játékos azonban nem tudta meglovagolni a körülötte kialakult kisebb felhajtást.

A 24 mérkőzésen szerzett 2 találata csalódást keltő eredmény, a csatárok közötti rangsorban pedig Mariano Díaz mögé került Zidane irányítása alatt. Az edzések újrakezdése előtt összeszedett sérülése pedig tovább ront jelenlegi helyzetén.

Mariano Díaz – Játékperceket kiharcolni

Az utolsó gólszerző a Bernabéuban, akinek a lehető legrosszabbkor jött a járvány miatti leállás.

Mariano Díaz

A támadó egyetlen percet sem töltött a pályán, csak az utolsó két mérkőzésen szerepeltette a francia szakember, ezt pedig nem akárhogyan hálálta meg: fél perc alatt betalált a Barcelona elleni el Clásicón.

Teljesítményét Zidane sem söpörte a szőnyeg alá, a Real Betis ellen is lehetőséget adott neki, a korábban mellőzött játékos célja pedig az, hogy a szezon utolsó szakaszában is folytassa eddigi sorozatát, még ha ez nem is lesz egyszerű.

Tovább

Camavinga első klubja nagyot profitálhat a játékos átigazolásából

A középpályás akár 60 millió euróért költözhet a spanyol fővárosba, a lehetséges transzfernek pedig a szerény körülmények között működő francia kiscsapat, az AGL Drapeau Fougéres is örülhet majd.

Camavinga ennél a klubnál játszott először versenyszerűen, 7 és 11 éves kora között szerepelt az együttesben, mielőtt a Rennes-hez szerződött. Ezt követően felgyorsultak az események, 16 évesen már az első csapatban debütált, aláírva első profi kontraktusát, ami – legalábbis elméleti síkon – 2022-ig köti jelenlegi klubjához.

A Fougéres számára egy leendő átigazolás igazi örömünnep lenne: a gárda háromszázezer euróból gazdálkodik, Michael Linhoff klubelnök szerint pedig a transzfer összegének egy százalékára jogosultak egy privát szerződés alapján, amit 2013-ban kötöttek a játékos jelenlegi együttesével.

Ez azt jelenti, hogy ha Camavinga 60 millió euróért másik csapathoz igazol, a Fougéres számlájára hatszázezer euró plusz kerül, ami a jelenlegi költségvetésük kétszerese.

A francia labdarúgó-szövetség szerint a kiscsapat már kapott egy bizonyos összeget akkor, amikor a tehetséges középpályás aláírta első profi szerződését. A képzési jogokat figyelembe véve azonban ennek a nevelőegyesületnek nem járna semmi. Ez azért lehetséges, mert az átigazolási díj öt százaléka illeti meg azt a klubot, amelyik kinevelte a játékost, azonban ez 12-23 éves korára vonatkozik.

Camavinga 11 esztendős volt, amikor a Rennes-hez csatlakozott, így náluk marad ez az öt százalék is, amennyiben a középpályás a Real Madridhoz igazol. A fiatal tehetség egyébként rendkívül hálás első klubjának és Fougéres városának is, mindössze egy éves volt, amikor a szüleivel ide menekültek az Angolában dúló polgárháború elől.

Eduardo Camavinga

Ez azt jelenti, hogy a most 17 esztendős játékosnak három útlevele van: egy Kongóból, ahonnan a szülei származnak; egy Angolából; egy pedig Franciaországból, ahol nemrégiben elfogadták a honosítási kérelmét, így megakadályozva, hogy az előbbi két válogatott valamelyikében szerepeljen. Camavinga a francia U21-es válogatottba már kapott meghívót tavaly novemberben.

Az Ouest France-nak adott nyilatkozatában a tehetséges középpályás egyértelművé tette, hogy mennyire fontosak számára a gyökerei és azzal viccelődött, hogy a Fougéres csapatától fog visszavonulni.

„Ingyen fogok odaigazolni, hogy visszavonulhassak” – mondta. „Azt szeretném, hogy ismét almalevet kapjak a meccsek után. A közösségi felületeken láttam, hogy Pierre-Yves David edző 2022-ig meghosszabbította a szerződését.”

Camavinga szülei sokat szenvedtek, az életük minden percét arra áldozták, hogy fiuk jobb körülmények között nőjön fel, a játékos pedig elárulta, hogy mi a titka jó teljesítményének.

„Szeretek futni a többiekért, vagy édesanyám meghúzogatja a fülem” – jegyezte meg.

Tovább

Casemiro, az érinthetetlen

A brazil játékos a francia tréner első időszaka alatt biztosította be a helyét a kezdőben, azóta pedig a gárda egyik alappillérének tekinthetjük. Még ha a spanyol klub meg is szerzi Eduardo Camavingát vagy Paul Pogbát, Casemiro akkor is kirobbanthatatlan tagja lesz a habfehér együttesnek.

A klub hivatalos keretében hat középső középpályás található. A brazil tank mellett szerepel Luka Modrić neve is, akinek az ideje lassan lejár a spanyol fővárosban, de ott van az a Toni Kroos is, akit nemrégiben a Manchester City együttesével boronáltak össze, illetve Isco, aki éppen a formáját keresi.

Casemiro

Fede Valverde neve is szerepel a listán, akinek az idei szezon jelentheti a nagy áttörést, James Rodríguez pedig rövidesen távozhat Madridból. A klubnál jelentkező helyzetet tekintve kijelenthető, hogy Casemiro az egyetlen biztos opció a madridi középpályára.

A most futó idényben a 28 éves játékos szerepelt a legtöbbet habfehér mezben, 3120 percet töltve a pályán. Ha az öregedő keretet és a kemény munkán alapuló játékstílust vesszük figyelembe, a brazil középpályás lehet a Real Madrid talizmánja.

Tovább

Jović elképesztően kevés játékperce

Zinédine Zidane nem elsőszámú csatárként tekint Luka Jovićra, ez egyértelműen látszik abból, hogy a 22 éves játékos milyen időt töltöt a pályán a 2019/2020-as szezonban.

Valójában a francia tréner átlagosan 10 percet ad neki abban az esetben, ha a fiatal támadó a padról száll be. A szerb játékos számai is csalódást keltenek: 24 találkozón mindössze 2 gólt jegyez, 16 alkalommal csereként szállt be, 169 percet töltve a pályán.

A Real Valladolid elleni idegenbeli mérkőzésen mindössze egyetlen percet játszott, de az Osasuna és az Atlético Madrid ellen is mindössze pár minutum erejéig küldte fel Zidane. A Santiago Bernabéuban 22 percet kapott a Valladolid ellen, ez volt az eddigi legtöbb, ha a kispadról szállt be.

Luka Jovic

Tavaly nyáron Jović volt az egyik legkeresettebb támadó a piacon, a Real Madrid az Eintracht Frankfurttól szerezte meg. Zinédine Zidane azonban láthatóan nem bízik annyira a játékosban, aki a Bundesliga tavalyi kiírásában 27 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját 2532 játékperce alatt.

Karim Benzema januári sérülésével ugyan valamivel több lehetőséget kapott, de a francia visszatérte után Jovićra ugyanaz a sors várt, mint előtte: a padról vagy a lelátóról figyelhette csapata összecsapásait.

Mi azért bízunk még abban, hogy a jövőben Jović lesz a Real Madrid gólfelelőse. 

Tovább

Mbappé kivásárlási záradékot szeretne új szerződésébe

A labdarúgás a koronavírus következtében egy új dimenzióba került, így a hatalmas átigazolási összegeknek is búcsút inthetünk, még a nagy költekezőknek is meg kell húznia a nadrágszíjat. A Real Madridnak pedig új tervekkel kell előrukkolnia, hiszen a riválisok igyekeznek megtartani sztárjaikat. Ennek ellenére Florentino Pérez elsődleges célpontja továbbra is Kylian Mbappé, aki korábban jelezte a PSG vezetői számára, hogy nem zárkózik el a szerződéshosszabbítástól.

Kylian Mbappé

A francia fővárosban a játékosok fizetését egyelőre nem csökkentették, de továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy Mbappé, Neymar és a többi sztár feleannyit fog keresni, mint eddig. A fiatal csatár egyezkedése a klub sportigazgatójával, Leonardóval egyelőre vakvágányra futott, de minden bizonnyal sikerül majd megegyezniük.  Az AS értesülései szerint azonban Mbappé kivásárlási záradékot is szeretne az új kontraktusában, ami lehetővé teszi számára, hogy a Real Madridhoz vagy más, nagyhírű európai gárdához igazoljon. A kérőknek persze így is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, mert az új szerződésbe kerülő kivásárlási ár nagy valószínűséggel meghaladja majd a Neymarért fizetett 222 millió eurót is.

Az új szerződés meghiúsíthatja a madridi terveket

Az egyezségnek a PSG örülhet leginkább, hiszen így középtávon biztosíthatják legnagyobb sztárjuk maradását, pénzügyileg pedig a játékos is jól jár. A blancók szemszögéből a helyzet korántsem olyan kecsegtető: Eden Hazard példáját követve Florentino Pérez arra várt, hogy a Mbappé szerződéséből (amely 2022-ben jár le) már csak egy év legyen hátra, így az átigazolási díja is nagy mértékben csökkenhet. Ez azonban a szerződéshosszabbítás megvalósulásával álom maradhat a királyi gárda számára.

Ha Mbappé aláírja új kontraktusát a PSG-vel, az legalább 2-3 plusz évet jelent, így a várakozások szerint az értéke is megnövekedhet. Minden valószínűség szerint világrekordot jelentő összeget kell fizetnie érte annak, aki le akarja igazolni őt. A jelenlegi helyzetet tekintve pedig elképzelhető, hogy a spanyol fővárosban félreteszik a lehetséges átigazolás terveit. Annak ellenére, hogy a játékos igyekszik olyan szerződést kialkudni, mely nyitva hagyja az ajtót Madrid felé.

Tovább

Roberto Carlos: 10 perc alatt lettem a Real Madrid játékosa

A brazil játékos mindössze egyetlen idényt töltött Milánó kék-fekete részén, mielőtt csatlakozott a királyi gárdához 1996-ban.

„Az Internél szélsőként játszattak, néha még csatárként is” – mondta Roberto Carlos a FIFA Instagram oldalán tartott élő adásban. „Az volt a nagy baj, hogy hét gólt lőttem az első hét meccsemen. Aztán előre küldtek, és sokat szenvedtem.”

„Beszéltem az elnökkel [Massimo Morattival] és elmondtam neki, hogy nem játszhatok elöl, mert közeleg a Copa América, és annak érdekében, hogy ott játszhassak, szélső hátvédként kell szerepelnem.”

„Az érdekesség az volt, hogy ezen a napon Lorenzo Sanz-cal is volt egy találkozóm, így 10 perccel később már távoztam, és csatlakoztam a Real Madridhoz.”

Roberto Carlos legendás bal lábát senkinek sem kell bemutatni, bivalyerős lövései tették halálos szabadrúgó-specialistává is. Most elárulta azt is, hogy melyik két találata foglal el megkülönböztetett helyet a szívében.

Roberto Carlos

„A Barcelona elleni gólom szabadrúgásból” – válaszolta, mikor kedvenc góljairól kérdezték.

„A franciák elleni Párizsban, a brazil nemzeti csapat színeiben” – mondta arra vonatkozóan, hogy melyik találata tette világhírűvé. „A labda nem volt túl nehéz, ez megkönnyítette a dolgomat [hogy elcsavarja a labdát – a szerk. kieg.].”

Karrierje során a brazil hátvéd fenomenális játékosokkal nézett farkasszemet, de a három legkeményebb ellenfele egyaránt Spanyolországban játszott.

„Joaquín [Sánchez], [Samuel] Eto’o… és [Luís] Figo” – mondta. „Figo nagyon kemény volt. A legkeményebb ellenfél, akivel valaha találkoztam.”

Tovább

Casemiro: Hét év, hét nagyszerű pillanat

Szülőhazáját a Castilla kedvéért hagyta el, miközben arról álmodozott, hogy egy nap Cristiano Ronaldo, Xabi Alonso és Sergio Ramos oldalán lép majd pályára.

Az álom akkor vált valóra, amikor José Mourinho nagy meglepetésre a kezdőbe nevezte egy Real Betis elleni bajnoki alkalmával. A brazil középpályás Luka Modrić és Mesut Özil társaként végigjátszotta a találkozót, amelyet a habfehér együttes 3-1-re megnyert, többek között Özil duplájának köszönhetően.

A Porto gárdájánál is megfordult játékos hét éve tartozik a blancók kötelékébe, íme tehát hét pillanat, amely fordulópontot jelentett madridi pályafutása során.

1. Elköteleződés a Castilla irányába

Casemiro bátor döntést hozott akkor, amikor elhagyta Sao Paulót a Castilla kedvéért, a választás előtt sokan értetlenül álltak. Ő azonban úgy látta, hogy a Real Madrid második számú csapata lehet karrierje következő ugródeszkája, így nem habozott.

2. Először a kezdőben

„Imádom azt a meccset és azt, ami előtte történt” – nyilatkozta a brazil játékos a MARCA-nak debütálása után. „Úgy volt, hogy az első csapattal utazom majd, de nem gondoltam, hogy játszani is fogok.”

Casemiro

„Legjobb esetben is csak néhány percre számítottam. Aztán a mérkőzés előtti napon Mourinho az irodájába hívott. Megkérdezte, hogy látom-e a mágnestábláját, 11 név szerepelt rajta, köztük az enyém is. Azt mondta, hogy játszani fogok.”

3. 17 perc a Dortmund ellen

Casemiro a 2013-2014-es kiírásban került végleg az első csapathoz, azonban Carlo Ancelotti érkezésével a brazil nem élvezte tovább edzője feltétlen bizalmát.

Az élete azonban megváltozott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének második felvonásán, a Dortmund otthonában. A habfehér gárda 3-0-s előnnyel érkezett, azonban a németek 2-0-ra vezettek a visszavágón, nehéz helyzetbe hozva a madridi alakulatot.

Ancelotti ekkor küldte pályára az addig mellőzött középpályást, aki csírájában fojtotta el a dortmundi támadásokat a hátralévő 17 percben.

4. Győzelem a Camp Nouban és Zidane bizalma

A következő idényt a Porto csapatánál töltötte kölcsönben, majd a 2015-2016-os szezonban Rafa Benítez már a spanyol fővárosban számított rá, igaz, Zinédine Zidane érkezése kellett ahhoz, hogy a csapat motorja új szintre emelje játékát.

Casemiro

A francia szakember kinevezését követő két hónap meglehetősen nehéz volt a brazil számára, de szép lassan megtalálta a helyét a csapatban.

A Camp Nouban rendezett El Clásicón – amelyet a vendégek nyertek 2-1-re – teljesítményével teljesen lenyűgözte Zidane-t. Megmutatta, hogy mit tud, azóta pedig szinte érinthetetlenné vált, abban a szezonban pedig már a második BL-trófeáját emelhette a magasba.

5. A cardiffi találat

Casemiro biztosította helyét a kezdőben Modrić és Toni Kroos oldalán, a nevükkel fémjelezett középpálya egy korszak meghatározója volt Madridban. A 2016-2017-es kiírásban történelmi duplázást hajtottak végre, megnyerve a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is.

A Juventus elleni BL-döntőben a brazil szerezte csapata második találatát, 2-1-re módosítva ezzel az állást. Messziről eleresztett bombája egy nagyszerű idény megkoronázása volt.

6. Történelmi tett a BL-ben

A 2017-2018-as szezont ott kezdte, ahol az előzőt abbahagyta: újabb fontos gól egy döntőben, az áldozat ezúttal a Manchester United gárdája volt az UEFA-szuperkupa fináléjában.

Kellemes kezdése volt ez az idénynek, és a zárás is hasonló volt, hiszen a Real Madrid triplázott a Bajnokok Ligájában, a blancók a kijevi döntőben már zsinórban a harmadik elsőségüket ünnepelhették.

7. 6 szezon, 13 trófea

Zidane számára Casemiro érinthetetlen maradt a mai napig, a brazil pedig idén is megízlelhette a győzelem ízét. Januárban klubjával a Spanyol Szuperkupa minitornáján vett részt, ahol a királyi gárda végzett az élen, ez pedig a középpályás 13. trófeája volt madridi pályafutása során.

Tovább

Zinédine Zidane, a tehetségvadász

Zinédine Zidane-nak kiváló szeme van a tehetségekhez. Ez a hatodik érzéke, amelyből a Real Madrid profitálhat a legtöbbet. Legutóbb Eduardo Camavingát ajánlotta klubja figyelmébe, egy 17 éves francia középpályást, aki Casemiro és Kanté képességeivel rendelkezik, Paul Pogba fizikumával kiegészülve. Hazája válogatottjában is szerepelt már, neve pedig egyre többször merül fel a Bernabéu környékén. A francia szakembernek azonban nem csak rajta akadt meg a szeme: Hazard és Varane is nagyrészt neki köszönheti, hogy a spanyol fővárosba került, a jövőben pedig Mbappé is csatlakozhat hozzájuk. Mindhármuk leigazolását a madridi legenda tanácsolta a blancók vezetőségének, de nagy rajongója volt Fede Valverdének is. Zidane amellett, hogy a habfehér együttes történelmének egyik legjobb edzője, kiváló megfigyelő is. Egy megfigyelő, aki nem szokott hibázni…

Kylian Mbappé

Mbappé most 21 éves, és ő Florentino Pérez egyik régóta dédelgetett álma. Minden jel arra mutat, hogy hamarosan magára öltheti a blancók szerelését, még ha a veszélyhelyzet miatt ez csak a következő évben valósul meg. Az átigazolás ugyan jelentősen megterheli majd a madridiak számláját, azonban Zidane már régebben megemlítette a vezetőségnek a monacói akadémia egyik növendékét, akiben hatalmas potenciál rejtőzik. Már lassan hét éve kampányol azért, hogy a fiatal francia a spanyol fővárosba költözzön.

Kylian Mbappé

2012-ben a szakember azt tanácsolta a klubnak, hogy igazolja le ezt a bizonyos játékost. Mbappé el is utazott Valdebebasba, azonban nem sikerült egyezséget kötni, így maradt a Monaco kötelékében. „Nem igazoltam a Real Madridba, mert a saját országomban akartam maradni” – nyilatkozta a támadó tavaly októberben. A PSG sztárjának öt évet kellett várnia arra, hogy Zidane-t kinevezzék a blancók vezetőedzőjévé, így újra célkeresztbe került. Ez 2017-ben történt, a játékost pedig már ekkor Európa egyik legjobb fiatal támadójának tartották. A habfehér együttes leült tárgyalni vele és a családjával, azonban végül nem tudtak megfelelő klubot találni Gareth Bale számára, aki így a csapatnál maradt, ellehetetlenítve a fiatal francia leigazolását. Ha Mbappé úgy dönt, hogy aláírja a madridi szerződést, a kispadon tengette volna mindennapjait, így inkább a párizsi gárdát választotta. Az átigazolás nem lassította le a fiatal támadót, aki mára szupersztárrá vált. Megnyerte a világbajnokságot, most pedig egy újabb hatalmas lépés előtt állhat.

Eden Hazard

Hazard tavaly nyáron került a spanyol fővárosba. A blancók 100 millió eurót fizettek érte a Chelsea együttesének, a játékos azonban korábban is érkezhetett volna, ha Zidane megtalálja a módját. A francia 2009-ben tért vissza szeretett csapatához, hogy tanácsaival segítse Florentino Pérezt, és már akkor a belga leigazolását szajkózta. „Csukott szemmel igazolnám le Hazard-t a Real Madridba” – nyilatkozta 2009-ben. Nem csak ekkor javasolta azonban a klubelnöknek, hogy szerezze meg a belga válogatott támadót, 2011-ben például ebben a cikkben foglalkoztunk a témával. Hazard végül 2012-ben a Chelsea gárdájához került, és ott is játszott egészen tavaly nyárig.

Hét év telt el, és rengeteg elejtett utalás után („Cristiano és Messi után Eden az a játékos, akit a legszívesebben nézek. Különleges érzés az ő játékát figyelni” – mondta róla Zidane 2015-ben) végül a Bernabéuban kötött ki. A sérülések ugyan megkeserítették első szezonját a blancók mezében, de a klubnál senki sem kételkedik a szélső képességeiben.

Raphaël Varane

Minden kétséget kizáróan a francia hátvéd Zidane egyik legnagyobb felfedezettje. Az akkor 18 éves játékost, aki a Lens futballistája volt, a francia szakember ajánlotta a Real Madrid vezetőségének. „Megvan benne Blanc harciassága. Nem könnyű ilyet találni” – mondta a legendás középpályás néhány nappal azután, hogy a blancók 10 millió euróért megvásárolták Varane játékjogát.

Raphael Varane

Az igazolás remek befektetésnek bizonyult. Kilenc év elteltével Varane bebetonozta magát a kezdő tizenegybe és a világ egyik legjobb hátvédjének mondhatja magát, aki a habfehér együttes védelmének alappillére Sergio Ramos oldalán. A francia játékos ráadásul az öltöző egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő alakja.

Fede Valverde

Az ifjú titán 17 éves volt, és a Peñarol gárdájában játszott, amikor a blancók 5 millió euró ellenében megvásárolták. Zidane-nak ehhez még nem sok köze volt, azonban miután Paul Pogba átigazolása meghiúsult tavaly nyáron, az uruguayi igazi lökést jelentett edzőjének és csapatának egyaránt, előbbi ráadásul mindig is kedvelte őt. Zizou nem félt használni Valverdét annak ellenére, hogy a habfehér együttes középpályáján ott volt a híres triumvirátus: Kroos, Casemiro és Modrić.

„Ez nem egy teszt. Szeretem azt a játékost, aki vagy” – mondta a francia szakember egy privát beszélgetés alkalmával. A 21 éves tehetség igazi szenzáció volt ebben az idényben, és teljesen megváltoztatta a Real középpályáját. Zidane újabb sikere egy fiatal játékossal.

Tovább

Marcelo, Benzema és a jelenleg elérhetetlennek tűnő álom

Marcelo és Karim Benzema a Real Madrid legendás alakjai közé tartoznak, azonban nem elégednek meg ezzel: mindketten szeretnének még előrébb kerülni a klub örökrangsorában, ami a lejátszott mérkőzéseket illeti.

A top 10-ben többnyire spanyol játékosok szerepelnek, mindössze egy külföldi áll a francia és a brazil előtt, hiszen a hetedik helyet elfoglaló Roberto Carlosnak 527 mérkőzés jutott a blancók mezében, 22-vel megelőzve honfitársát és 26-tal a veterán támadót.

Marcelo and Karim Benzema

Raúl González (741), Iker Casillas (725), Manolo Sanchís (655), Sergio Ramos (640), Fernando Hierro (587) és Guti (542) alkotják az első hat helyezettet, a nyolcadik pozíciót elfoglaló Michel pedig 508 találkozón vett részt, éppen csak, hogy megelőzve így Marcelót és Benzemát.

A futballt körülvevő bizonytalanság miatt azonban nem lesz esélyük mostanában arra, hogy mérkőzéseik számát gyarapítsák. Ez mindenképp ellenük szól. Ha bármelyikük is arról álmodik, hogy a legtöbb pályára lépéssel rendelkező külföldi játékossá válik a Real Madridnál, reménykedniük kell abban, hogy a járványhelyzet minél hamarabb véget ér.