K. Zoltán (KomiZoli)

Nem tagadom, kedvelem Mourinhót. Az edzõt, az embert. Õ olyan, amilyen, lehet szeretni, és lehet utálni. Lehet tanulni tõle, és lehet hátat fordítani neki, és megvetni mindazt, amit és ahogy csinál. Megosztó személyiség, mondják az ilyen emberekre. Mikor idejött, lassan három éve, sokan csodálkoztak, és várták, hogy itt majd nagyot fog bukni, és nem fog nyerni semmit. Nos, két és fél év után valóban nem nyert annyit, mint amennyit a nagy igényû madridisták elvárhattak tõle, de legalább nyert. Kisebb-nagyobb trófeákat (kupa, bajnokság, szuperkupa – ennyi, és ebben a sorrendben), örömet okozva ezzel az oly rég óta sikerekre szomjazó madridistáknak. Tette ezt – tetszik, nem tetszik – minden idõk legerõsebb Barcelonájával szemben. Sokan azt várták, hogy majd beáll a csapattal védekezõs, “bekkelõs” stílusban játszani, de ezek az emberek mind hallgattak tavaly, mikor száz ponttal nyertük a bajnokságot, gyönyörû támadó focit bemutatva egyes meccseken. Nem mindig volt tökéletes a játék, de amikor ment a szekér, akkor a legnagyobb kritikusok is csendben meghúzták magukat a sarokban, és mélyen hallgattak. Az idei szezon nagyon gyenge eddig, kétség nem fér hozzá, és most itt a remek alkalom, hogy ezek az emberek elõbújjanak a sarokból, és hangos szóval hírdethessék: ennyit tud Mourinho, vége, kész, ki kell rúgni, el kell küldeni, menjen, nem jó semmire, nem kell nekünk – leírják, leszólják, semmibe veszik az eddigi munkáját és eredményeit. Alig várta a sok firkász, újságíró, volt sportoló, hogy mindezt beleharsogja a médiába: a mocskolódást, a lenézést, a megvetést, amire két évig, míg a csapatnak ment és jöttek az eredmények, nem volt lehetõségük. Idén itt a remek alkalom, hogy, ahogy mondani szokták, jót rúgjanak a másikba. Irigy, képmutató emberekkel van tele a spanyol média (és nemcsak a spanyol, idehaza is elég szétnézni a “sportsajtósok” körében…), a madridi pedig egyenesen haramiákkal van tele. Míg a katalán sajtó legalább kiáll a csapatuk mellett, úgy-ahogy, a maguk módján, a Madridot szidva sokszor, de mindig elismerve a “Barca”-sikert és a jó játékot, támogatva a csapatot, és a játékosokat. A madridi irkászok ezzel szemben csak a szálkát keresik mindenben, nekik soha semmi nem jó, soha semmi nem elég, mindig több kell: gyõzelmekbõl, gólokból, trófeákból. Persze, a madridizmus is ilyen, mindig csak a sikerek, a gyõzelmek, a trófeák kellenek, sziporkázó játékkal persze. Idén ezek közül egyik sem körvonalazódik. És a madridi mocskolódó média (az AS-al az élen) telebeszélte a madridizmus fejét: Mourinhónak mennie kell, õ minden rossznak okozója, miatta van ott a csapat, ahol, õmiatta nem jönnek az eredmények, mindenkivel összeveszett, minden fronton háborúzik, nem tesz jót a csapatnak, és a klub imázsának.

Sajnos azt kell, hogy mondjam erre, és azoknak, akik ezen a véleményen vannak: az orrotokig sem láttok. Ti csak a mát nézitek, de a holnapot már nem, és a holnapután meg sem fordul a fejetekben. Azt nem veszi észre senki, hogy itt egy csapat épül? Igen, lehet nevetni, talán nem a legjobb csapat, és nem a legtehetségesebb és legtechnikásabb játékosokkal, de kétségtelen: Mourinho egy csapatot próbál összehozni. Sok fiatal, ifjú tehetségre alapozva. Ezt csinálta két és fél év alatt, több-kevesebb sikerrel. Voltak megkérdõjelezhetõ igazolásai (melyik edzõnek nem?), akik nem váltották be a hozzájuk fûzött reményeket, de sok játékos, akit idehozott, a jövõ nagy csillaga lehet. Persze ekkora nyomás alatt, ami minden oldalról edzõre és játékosra zúdul, nehéz fejlõdni és jól játszani. Persze, ez a Real Madrid, aki idejön, az hozzá kell legyen szokva ehhez: nos, sokszor elfeledkezünk arról, hogy ezek a játékosok is emberek, és nem csupán gépek, akiknek a számokat és az eredményeket kell hozni. Milyen érdekes, hogy sok játékos, aki nagy reményekkel jött a Realba játszani, mikor innen leforrázva elment, új klubjában újra kivirágzott és újra úgy játszott, mint régen, a Madridba való igazolás elõtt. Sok példa van, elég csak az elmúlt évtizedet végiggondolni… Vajon miért? A madridizmusnak sokkal türelmesebbnek kellene lennie. Igen, meg kellene tanulnunk várni, és örülni, minden egyes gólnak, és örülni minden egyes gyõzelemnek, és minden vereségkor még jobban összetartani, összefogni, és elõre tekinteni. A vereségek igenis a foci részei. Veszíteni normális dolog a futballban. Igenis lehet egy csapat, aki le tudja gyõzni a nagy Real Madridot is. Nem kell szégyellni ezt. Tanulni kell a vereségekbõl, a hibákból, a kapott gólokból. Nézzétek meg Angliában hogy állnak ki a szurkolók a csapatuk mellett, és énekelnek akkor is, ha nem megy a játék vagy kikap a csapat: õk akkor is a kedvenceik mellett vannak, és buzdítják õket. Mit csinálunk mi? Fehér zsebkendõket lengetünk… Pedig azzal semmi nem lesz megoldva.

A napokban tele volt a média lehetséges utódok neveivel: nos, szerintem közülük valamennyinek beletörne a bicskája a Real Madridba, és nem bírnák elviselni azt a hatalmas nagy nyomást, amit egy itt dolgozó edzõre nehezedik. Edzõ és ember legyen a talpán, aki ezt éveken keresztül elviseli. Mourinhónak kéne inkább továbbra is bizalmat szavazni (még ha ez nem is könnyû és egyszerû a legtürelmesebb madridistának sem egy ilyen elbaltázottnak tûnõ szezon közepén), hogy folytathassa a megkezdett projektet, hogy beérhessen a rengeteg munkának a gyümölcse. Azzal, hogy megint elkezdünk minden évben új szakembert hívni a csapathoz, nem fogunk eredményeket elérni. Hosszú távon legalábbis semmiképp. Ezért nézzetek túl az orrotokon, kritikus szurkolótársaim (a “sajtósoknak” hiába mondanánk, hasztalan lenne, hisz nekik szenzációt kell írni, olyat, amire az ember felkapja a fejét – ezt kell, hogy a lapot el lehessen adni, vagy hogy – újabban – jöjjenek a klikkek és a lájkok…). Inkább álljatok a csapat mellé: az edzõ és a játékosok mellé. Támogassátok õket ebben a nehéz szezonban, feltételek nélkül. Legyetek igazi szurkolók, és ne csak ál-madridisták, divatdrukkerek. Én hiszem, hogy ha Mourinho maradni fog, sok sikert érhet még el a csapattal, amit épít, és amit építeni fog. Elõbb-utóbb megnyeri a Bajnokok Ligáját is, s talán akkor továbbáll. De ahhoz szüksége van a támogatásotokra: minden madridista támogatására. Vegyetek példát az angol szurkolókról, és ne csak a mát lássátok, nézzetek a holnap s a holnapután felé is – és akkor talán az eredmények is könyebben fognak jönni.

Üdvözlettel,
egy madridista.