Mourinho: A jobb csapat veszített ma este

A Real Madrid 2-1-re gyõzött az este az Old Traffordon, így 3-2-es összesítéssel bejutottak az idei Bajnokok Ligája kiírás negyeddöntõibe. Mourinho mérkõzés utáni nyilatkozata.

A portugál, bár elégedett volt a továbbjutás tényével, a játékosaitól jobb teljesítményt várt volna: “Boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk, de többet vártam volna a csapatomtól. Az elsõ félidõ egy tipikus 0-0 volt, két olyan csapat csatája, akik tudták, hogy nem hibázhatnak. A kiállítás változtatott kicsit a meccs képén és ritmusán. De a Manchester United még így is, tíz emberrel játszva, jobb volt és problémákat okozott nekünk. Sikerült két gólt szereznünk, és a meccs végéig kitartanunk.”

Modric és Cristiano Ronaldo góljainkat köszönhetõen továbbjutott a Real Madrid a következõ körbe, Mourinho pedig nem volt rest kiemelni az ellenfél versenyszellemét: “Ismerem ezt a stadiont, az itteni mentalitást és kultúrát, és tudtam, hogy a legvégéig szenvedni fogunk itt. Ismerve Ferguson stílusát tudtam, hogy még az utolsó percekben is megpróbálnak majd visszajönni a mérkõzésbe. Próbáltuk kontroll alatt tartani a meccset, de a középpályát õk uralták. Diego Lopez, mint De Gea az odavágón, a legjobb játékos volt a pályán – kiharcolta nekünk a továbbjutást.”

A galíciai hálóõrt érdemeit méltaltva folytatta a portugál: “Diego Lopez nagyszerû volt, kétségtelenül õ a meccs embere. Ám ha tíz ember ellen játszol és a kapusod a meccs embere lesz, akkor azt jelenti, hogy nem uraltad a meccset, még akkor sem, ha olyan játékosaid vannak a középpályán, mint Xabi, Khedira, Modric vagy Kaká… Ami frusztrál engem, az az, hogy miért Diego Lopez a legjobb játékosunk, amikor tíz ember ellen játszunk? Próbáltunk változtatni cserékkel, hogy stabilabbak legyünk a középpályán és átvegyük a találkozó irányítását, de még így is Diegónak nem egy bravúrt kellett bemutatnia, hogy továbjuthassunk.”

Az Arbeloát váltó Modriccsal folytatta: “A Manchester United hatalmasat védekezett, nagyon rendezetten álltak csatasorba, tökéletesen követték a taktikai utasításokat és nagyon sok nehézséget okoztak a támadóinknak. Modricnak sikerült ezen változtatnia. Kreatitivást és dinamikát hozott a játékunkba. Gyorsan mozgott, jól helyezkedett a védelmi vonalak között, teljesen felborítva a mérkõzés addigi ritmusát.” Cristiano Ronaldo visszatérésérõl az Old Traffordra a következõket nyilatkozta: “Nem egyszerû dolog visszatérni arra a helyre, ahol valaha játszottál. Én is éreztem már ugyanezt az elõzõ csapataimmal. Sosem könnyû visszatérni.”

A találkozó elemzését folytatva: “11 játékossal a pályán nagyszerûen védekeztek, az elsõ félidõt uralták is. A második félidõben bevetettem Modricot, és sikerült egyenlítenünk, ekkor Benzemát akartam beállítani Higuaín helyett. Mindent kockára akartam tenni. Nem mondom, ha 11 a 11 ellen játszottunk volna, ugyanezt tettem volna, de mégis kockáztatnom kellett, mert emberhátrányban volt néhány pillanatuk, amikor nagyon veszélyesek voltak – ez segített nekik lelkileg felülkerekedni az emberhátrányon. A történelem tele van olyan csapatokkal, akik nagy eredményeket értek el tíz emberrel játszva.”

Nani kiállításáról: “Szerintem Ferguson most úgy érzi magát, ahogy én éreztem magam pár évvel ezelõtt, amikor Pepét kiállították a Barcelona elleni elõdöntõben. De az a kiállítás rosszabb volt, hisz egy színészi alakítás miatt állították ki, ez viszont egy kemény ütközés volt, ami lehetett volna sárga lap is akár. A bíró úgy döntött, hogy piros lapot ért. Mi lejátszottuk a meccsünket és a Real Madridot nem lehet semmivel sem vádolni a történtek miatt. Nem esik nehezemre azt mondanom: ma a jobb csapat veszített. Az elsõ félidõ egy taktikai csata volt. A második félidõben betaláltak, majd emberhátrányba kerültek, pont úgy, mint két évvel ezelõtt mi a Barcelona ellen.”

A manchesteriek panaszairól, hogy emberhátrányba kerültek a következõket mondta: “Én vagyok az elsõ, aki dühös, síránkozik és panaszkodik ilyenkor. Mi is voltunk hasonló helyzetben, és az az elõdöntõben történt, nem a legjobb 16 között, vagy a negyeddöntõkben. Sajnos a jobb csapat veszített ma este. Az ilyen dolgok megtörténnek a futballban. Mi tíz percig jól játszottunk, miután Kaká és Modric pályára lépett. Nem tudtak mihez kezdjenek velük, és azokban a percekben domináltunk a középpályán. Késõbb azonban a dolgok változtak, és megszenvedtünk tíz ember ellen játszva.”

Ferguson nem vett részt a találkozó utáni sajtótájékoztatón, errõl is kérdeték Mourinhót az újságírók: “Nem volt idõnk beszélni egymással a meccs után, de volt szerencsém a találkozó elõtt 45 percet eltölteni vele kettesben. Kellemes volt, mindig jó vele négyszemközt beszélgetni. A döntéseit senki nem kérdõjelezheti meg, hisz õ a legjobb. Megpróbált borsot törni az orrunk alá, a meccsre készített taktikája tökéletes volt.” – fejezte be elismerõen Mourinho. Legenda a legendának.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK