Mutasd, mid van, megmondom ki vagy
Amikor Florentino Pérez sajtótájékoztatója elkezdődött, éppen a barátaimmal készülődtünk a Redman-koncertre. Néhány ital az indulás előtt, beszélgetés, a telefon pedig leginkább az asztalon hevert. A sajtótájékoztatót így nem tudtam élőben követni. Időről időre ugyan rápillantottam a képernyőre, de az első benyomásaimat inkább a szerkesztőtársaim üzenetei, összefoglalói és az eseményről érkező első hazai reakciók alapján alakítottam ki.
Ezek alapján, be kell vallanom, inkább negatív, mint pozitív benyomások alakultak ki bennem.
Florentino Pérezt a legtöbben idegesnek írták le, aki időnként kényelmetlenül érezte magát, olyan vitákba bocsátkozott, amelyek nem méltók az ő intézményi súlyához, és olyan megjegyzéseket tett, amelyek számukra inkább egy másik korszakot idéztek, mint a világ legnagyobb futballklubjának elnökét.
Aztán másnap felébredtem, láttam a hatalmas felhajtást, amely az esemény körül kialakult, és rájöttem, hogy valami mégsem stimmel. Ekkor döntöttem úgy, hogy lefordítom és megosztom Antonio Barbarroja kiváló írását, abban a reményben, hogy a gondolatai talán kizökkentenek bennünket abból a reflexből, amely a közösségi média korában mindannyiunkat fenyeget: hogy néhány kiragadott mondat, egy félmondatnyi idézet vagy egy hangulatjelentés alapján végleges ítéletet mondjunk. Bevallom, a reakciók némileg megleptek. Nem azért, mert eltérő vélemények születtek – a madridizmus mindig is a szenvedély és a vita közössége volt –, hanem mert milyen gyorsan váltak egyes értelmezések megfellebbezhetetlen igazsággá, és milyen könnyen lett a kritikai gondolkodás helyett gúny, élc vagy lesajnáló ítélet a válasz.
Antonio védelmében azonban érdemes felidézni valamit. Ő nem egy fizetett véleményformáló, nem egy kommunikációs apparátus része, és nem valamely érdekcsoport szócsöve. Egyszerűen egy madridista, aki a klub iránti szenvedélyéből ír. Ráadásul olyan szellemi igényességgel, műveltséggel és iróniával, amely ritka kincs a mai futballközegben. Sziporkázó és rendkívül intelligens publicisztikái mögött nem megbízás vagy érdek, hanem ugyanaz a rajongás áll, amely miatt mi, a penamadridista.hu szerkesztői is nap mint nap időt szánunk erre a klubra.
Na, de ugorjunk! Amikor az ember megnézi, pontosan kik örültek a legjobban annak, hogy Florentino – szerintük – meggyengült helyzetben van, óhatatlanul elkezd másként tekinteni az egészre. Nem azt akarom megvizsgálni, mit mondott Florentino, hanem azt, kik voltak a leginkább elégedettek annak lehetőségével, hogy a madridizmus elhiggye: az ő korszaka véget ért, és eljött a változás ideje.
A névsor, őszintén szólva, meglehetősen érdekes.
Rufiánnal1 kezdődik, Ramón Calderónnal folytatódik, és ide tartozik az El Confidencial is – ami gyakorlatilag egyet jelent Enrique Riquelmével, azzal a lehetséges ellenjelölttel, akit egyesek már most úgy próbálnak eladni nekünk, mintha Santiago Bernabéu és Steve Jobs különös keveréke lenne. A sorban ott van Jordi Évole2, a szokásos culék, az átlagos Atlético-drukker, aki húsz éve megszállottan figyeli, mit csinál a Madrid, Sarah Santaolalla3, Isaac Fouto4 (a Negreira-korszakban működő Játékvezetői Technikai Bizottság rendszeres védelmezője), Juanma Castaño5, a Vocento-csoport6 (a Relevo létrehozója, és történetesen az egyik olyan médiacsoport, amely a leginkább igazodik a LaLiga érdekeihez, amikor a Real Madridot kell támadni), José Álvarez7, Gerard Romero8 és az a teljes médiavilág, amely valamiért soha nem háborodik fel különösebben bizonyos dolgokon, ha Barcelonában történnek, viszont azonnal lángra kap, amikor a reflektorfény Madridra vetül.
A média a lényeg
És persze amikor az ember mindezt egy helyen látja, felteszi magának a kérdést: valóban olyan katasztrofális volt ez a sajtótájékoztató a madridizmus számára, vagy csupán egy újabb kísérlet zajlik arra, hogy kívülről felépítsenek egy narratívát, amely gyengíti a klub és különösen Florentino Pérez pozícióját?
Mert amikor bizonyos körök ennyire aggódni kezdenek a Real Madrid jólétéért, én őszintén szólva gyanakodni kezdek.
Nem azért, mert Florentino tökéletes volna – távolról sem –, hanem azért, mert évek óta látom, hogyan működik ez a játék. Itt senki sem lép véletlenül, és különösen nem azok a médiumok és szereplők, akik immár húsz éve arról álmodoznak, hogy kívülről szerezzenek befolyást a klub fölött.
Mivel nem akartam a vita felszínén maradni, úgy döntöttem, hogy utánanézek ennek az Enrique Riquelmének. Ha ugyanis egyes médiumok ma a madridizmus nagy fehér reménységeként próbálják bemutatni, akkor a socióknak és a szurkolóknak a minimum, hogy megértsék, ki áll mögötte, és milyen érdekek kapcsolódnak hozzá.
A probléma ott kezdődik, amikor a médiakampányok, az összefonódó érdekek és a Real Madrid esetleges választásai körüli politikai manőverek darabkái túl jól illeszkednek egymáshoz. Mert ilyenkor már semmi sem tűnik igazán véletlennek.
Gil Marín árnyéka
És itt kezdődnek a különös egybeesések. Tudják, ki bukkan fel Enrique Riquelme környezetében, közeli barátságokon és bizonyos üzleti kapcsolatokon keresztül? Gil Marín.
Igen, Miguel Ángel Gil Marín, az Atlético de Madrid korábbi tulajdonosa, ugyanaz az ember, aki megszerzett és uralma alá vont egy klubot, amelynek jogi története finoman szólva sem a mintaszerű intézményi tisztaság példája.
Már önmagában ennek elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy minden madridista radarja jelezzen. Mert nem akárkiről beszélünk. Hanem a Real Madrid egyik legjelentősebb intézményi ellenfeléről az elmúlt években.
Ráadásul Gil Marín kiváló kapcsolatot ápol a spanyol sportújságírás több meghatározó alakjával. Közös grillezések, ebédek, találkozók és barátságok Juanma Castañóval, Fernando Burgosszal9 vagy Juan Ignacio Gallardóval, a Marca igazgatójával.
A közös fotók nyilvánosan elérhetők; nem kell hosszasan nyomozni utánuk.
Természetesen mindez önmagában semmit sem bizonyít. Mielőtt bárki félreértené: mindenki azzal vacsorázik vagy grillezik, akivel akar. A probléma ott kezdődik, amikor a médiakampányok, az érdekek és a politikai műveletek darabkái túlságosan tökéletesen állnak össze egy esetleges Real Madrid-választás körül.
Mijatović rendezvénye és a háttérmozgások
Ahhoz azonban, hogy megértsük, honnan ered ez az egész tűzvész, néhány héttel korábbra kell visszamenni: Predrag Mijatović április 18-i rendezvényére10.
És mindannyian pontosan tudjuk, milyen ma Mijatović és Florentino Pérez kapcsolata. Nem kell Sherlock Holmesnak lenni hozzá; elég hetente egyszer meghallgatni őt a rádióban, hogy világossá váljon: kölcsönös rajongásról szó sincs.
Nos, ezen a rendezvényen kezdett Enrique Riquelme igazán mozgolódni. Tapogatta a terepet, kérdéseket tett fel, közeledett a klub korábbi vezetőihez és olyan emberekhez, akiknek ma is van befolyásuk a Real Madridban.
Mert igen, ezt is ki kell mondani: Florentinónak vannak ellenfelei a saját struktúráján belül. És ezért részben ő maga is felelős, amiért évekig bizonyos belső működési mintákat hagyott kialakulni. Ebben szerintem az elnök súlyosan tévedett. Túl sokáig próbálta a játékosokat, a korábbi futballistákat és bizonyos alkalmazottakat családtagként kezelni. Ő maga beszélt többször arról, hogy a futballistákra szinte saját gyermekeiként tekint. Őszintén szólva úgy érzem, ez a szemlélet több kárt okozott neki, mint hasznot. A profi futball nem így működik. A Real Madrid pedig még kevésbé.
A véletlenek láncolata
Ez vezetett egy másik gondolathoz is. Egy ideje feltűnt, milyen hirtelen és gyanús ellenszenvvel beszél Florentinóról és a klub bizonyos döntéseiről néhány korábbi játékos, például Iván Helguera, Miguel Torres vagy Iker Casillas.
Szinte naponta jelennek meg nyilatkozataik, célzásaik, kritikáik és olyan viták, amelyek inkább emlékeztetnek egy iskolai udvarra, mint olyan emberek megszólalásaira, akik állítólag a Real Madrid javát akarják.
Aztán kiderül, hogy – micsoda meglepetés – mindhárman jelen voltak Enrique Riquelme januári születésnapi ünnepségén. Persze ez is csupán egy újabb véletlen. Teljesen jelentéktelen egybeesés, gondolom.
Ahogy nyilván az is puszta véletlen, hogy a Negreira-korszakban bizonyos játékvezetői mintázatok léteztek, amelyeket néhányan még ma is tagadni próbálnak, noha a botrány egész Spanyolország szeme láttára robbant ki. De persze a paranoiás őrült mindig a Real Madrid szurkolója, ha kellemetlen kérdéseket mer feltenni.
És ismét hangsúlyozom azok kedvéért, akik leegyszerűsítve akarják értelmezni a mondandómat: Florentino Pérez természetesen bírálható. Nagyon sok mindenben. A sajtótájékoztatón is követett el kommunikációs hibákat, és nem érte el korábbi, sokkal emlékezetesebb szerepléseinek színvonalát.
Mégis: kik alkotják a másik oldalt?
Mivel azonban választások közelednek, fontosnak tartom világossá tenni, kik alkotják a másik tábort. Kik azok, akik ma minden erejükkel azon dolgoznak, hogy elterjesszék az üzenetet: Florentino már nem alkalmas a feladatra, és eljött az ideje annak, hogy a klub más érdekcsoportok kezébe kerüljön.
A következtetéseket mindenki vonja le maga. Gondolja végig otthon nyugodtan, hogy Jordi Évole, Gerard Romero, a barcelonai médiavilág bizonyos körei, a LaLigához közel álló újságírók vagy Gil Marín környezete valóban a Real Madrid jólétéért aggódnak-e. Vagy egyszerűen csak történelmi lehetőséget látnak arra, hogy végre befolyást szerezzenek az egyetlen európai klub felett, amelyet mindeddig senkinek nem sikerült teljesen megszelídíteni.
- Gabriel Rufián, Spanyolország egyik legismertebb baloldali és katalán függetlenségpárti politikusa. 2016 óta képviselő a madridi Kongresszusban, 2019 óta pedig az Esquerra Republicana de Catalunya (ERC) parlamenti szóvivője. Rufián a Florentino Pérez-sajtótájékoztató után a közösségi médiában és a politikai nyilvánosságban azok közé tartozott, akik kritikusan vagy gúnyosan reagáltak az elnök szereplésére. ↩︎
- Jordi Évole a spanyol média egyik legismertebb újságírója és televíziós műsorvezetője. A katalán származású újságíró elsősorban a La Sexta televízióhoz kötődik, ahol 2008 és 2019 között a nagy hatású közéleti-oknyomozó műsort, a Salvados-t vezette, jelenleg pedig a Lo de Évole című interjúműsor arca. Emellett rendszeresen publikál véleménycikkeket a La Vanguardia hasábjain is. Rendszeresen kritikus Florentino Pérezzel szemben, a Szuperliga-projekt egyik legismertebb médiabeli ellenzője volt, több alkalommal fogalmazott meg bírálatot a Real Madrid intézményi kommunikációjával és vezetésével kapcsolatban, a madridista médiatér egy része őt a hagyományos spanyol médiarendszer egyik meghatározó véleményformálójaként kezeli, amely rendszerint szemben áll Florentino Pérez álláspontjával. ↩︎
- Sarah Santaolalla egy fiatal spanyol politikai elemző, televíziós kommentátor és közéleti szereplő, aki az elmúlt két-három évben vált országosan ismertté. Több televíziós csatornán szerepelt (Cuatro, Antena 3, RTVE), jelenleg rendszeresen látható a spanyol közszolgálati televízió politikai vitaműsoraiban. A Florentino Pérez körüli vita kapcsán azért került elő a neve, mert a 2026. május 12-i sajtótájékoztató után az RTVE egyik műsorában rendkívül élesen bírálta a Real Madrid elnökét. Egyebek mellett azt mondta: „Florentino sokkal több, mint futball. Az ország egyik leghatalmasabb embere.” Ugyanebben a megszólalásban azt állította, hogy Florentino Péreznek túlzott befolyása van a spanyol médiára és közéletre, valamint kifogásolta az újságírókkal szembeni fellépését. ↩︎
- Isaac Fouto a spanyol sportújságírás egyik legismertebb játékvezetői szakértője. Hosszú ideje a Cadena COPE munkatársa, rendszeresen szerepel a Tiempo de Juego és az El Partidazo de COPE műsoraiban, korábban pedig a Punto Pelota állandó szereplője is volt. A Real Madrid körüli vitákban azért vált különösen ismertté, mert az elmúlt években következetesen a játékvezetői testület védelmezőjeként lépett fel. A Negreira-ügy kirobbanása után több interjúban hangsúlyozta, hogy Enriquez Negreira tevékenységét súlyosnak tartja, ugyanakkor szerinte nincs bizonyíték arra, hogy a jelenlegi vagy korábbi első osztályú játékvezetők részt vettek volna a rendszerben, illetve hogy mérkőzéseket manipuláltak volna. ↩︎
- Juanma Castaño jelenleg Spanyolország egyik legismertebb és legbefolyásosabb sportújságírója. A COPE országos rádióadó esti sportműsorának, az El Partidazo de COPE-nak a vezetője, emellett a Movistar+ sportcsatornáin is rendszeresen szerepel. ↩︎
- A Vocento Spanyolország egyik legnagyobb médiakonszernje, amely 2001-ben jött létre az ABC napilapot kiadó Prensa Española és a regionális lapokat tömörítő Grupo Correo egyesülésével. A csoport ma országos és regionális sajtótermékek, digitális médiumok, hírügynökségi szolgáltatások és televíziós érdekeltségek tulajdonosa. ↩︎
- José Álvarez Haya a spanyol futballmédia egyik legismertebb riportere, elsősorban az El Chiringuito de Jugones és a Jugones barcelonai tudósítójaként vált ismertté. Korábban futballista volt, majd újságíróként és televíziós riporterként épített karriert.
A Real Madrid körüli jelenlegi vitákban azért említik gyakran a nevét, mert a spanyol futballközegben szinte mindenki Barcelona-szimpatizánsként tartja számon. Ő maga sem nagyon titkolta kötődését a katalán klubhoz, és az El Chiringuitóban hagyományosan a Barcelona-ügyek egyik fő tudósítója és megszólalója. ↩︎ - Gerard Romero jelenleg az egyik legismertebb katalán sportújságíró és streamer. A legtöbben a Jijantes FC Twitch-csatorna alapítójaként ismerik, de hosszú éveken át a katalán RAC1 rádió FC Barcelona-tudósítója volt, és kifejezetten a Barça napi ügyeinek követésével vált országosan ismertté. ↩︎
- Fernando Burgos a spanyol sportújságírás egyik legismertebb Real Madrid-szakértője és rádiós riportere. Hosszú évek óta az Onda Cero munkatársa, a Radioestadio és az El Transistor című műsorok rendszeres szereplője, emellett a Real Madrid mindennapjait követő tudósítóként ismert. ↩︎
- Találkozó az alicantei „La Séptima Copa de Europa” madridista szurkolói klub szervezésében, amelynek meghívott vendége Predrag Mijatović volt. ↩︎
A Spanyol Labdarúgó-játékvezetők Szövetsége feljelentést tett
A Spanyol Labdarúgó-játékvezetők Szövetsége (AESAF) két feljelentést tett Florentino Pérez, a Real Madrid és a Real Madrid TV ellen
A Spanyol Labdarúgó-játékvezetők Szövetsége (Asociación Española de Árbitros de Fútbol – AESAF) két feljelentést nyújtott be a Sportért Felelős Felsőbb Tanács (CSD) alá tartozó, az erőszak, rasszizmus, idegengyűlölet és intolerancia elleni állami bizottsághoz Florentino Pérez, a Real Madrid és a Real Madrid TV ellen.
A játékvezetői szervezet álláspontja szerint bizonyos nyilvános megnyilvánulások és tartalmak hozzájárulhatnak a játékvezetők megbélyegzéséhez, az ellenük irányuló ellenséges hangulat kialakulásához, valamint a rájuk nehezedő nyomás fokozódásához.
Az AESAF szerint a feljelentések annak az intézményi fellépésnek a részét képezik, „amelyet az AESAF a spanyol játékvezetők méltóságának, integritásának és védelmének érdekében következetesen folytat”.
A mostani lépés kapcsolódik ahhoz a korábbi kezdeményezésükhöz is, amelyben fegyelmi eljárás megindítását kérték a Real Madrid elnökével szemben azon nyilatkozatai miatt, amelyekben rendszerszintű korrupcióval, bajnoki címek elrablásával és jogellenes gazdagodással vádolta a játékvezetői kart.
A Szövetség szerint bizonyos nyilvános üzenetek ismétlődő megfogalmazása, valamint olyan tartalmak folyamatos terjesztése, amelyek „rendszerszerűen megkérdőjelezik vagy hiteltelenítik a játékvezetői kart”, hozzájárul a sporttevékenység megfelelő működéséhez szükséges tisztelet légkörének rombolásához, és elősegítheti a játékvezetőkkel szembeni feszültség, ellenségeskedés vagy akár erőszak kialakulását.
A játékvezetők az erőszak és a zaklatás megszüntetését követelik
Az AESAF hangsúlyozza, hogy intézményi tevékenységük „nem a technikai vagy sportszakmai döntések megítélésére irányul, hanem a játékvezetői feladatot ellátó személyek védelmére, valamint annak biztosítására, hogy tevékenységüket biztonságos, tiszteletteljes és békés környezetben végezhessék”.
A közösségi oldalain közzétett nyilatkozatában a Szövetség megerősítette elkötelezettségét amellett, hogy a jogi és intézményi eszközöket használja fel a játékvezetőket érő erőszak, zaklatás vagy lejáratás minden formájának visszaszorítására.
Valentín Pizarro, az AESAF elnöke így fogalmazott:
„Az AESAF továbbra is felelősségteljesen, határozottan és az intézmények iránti tiszteletet szem előtt tartva fog dolgozni a játékvezetői közösség méltóságának védelméért, valamint egy olyan sportkörnyezet megteremtéséért, amelyet az együttélés és a kölcsönös tisztelet jellemez.”
A Szövetség emellett hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy „továbbra is ösztönözni kell a megelőzést, az érzékenyítést és az értékalapú nevelést a spanyol sportban”, összhangban azokkal a kezdeményezésekkel, amelyeket a közelmúltban a Sportért Felelős Felsőbb Tanács elé terjesztettek a játékvezetők védelme és a sportban tapasztalható erőszak elleni fellépés érdekében.
Elérkezett az idő?
Van valami mélyen pozitív abban, ha alternatívák jelennek meg a Real Madrid körül. Komolyan gondolom. Egy olyan klubnak, mint a Madrid – éppen történelmi, gazdasági és társadalmi jelentősége miatt – soha nem szabadna félnie a belső vitáktól vagy attól, hogy olyan személyek lépnek elő, akik legitim módon pályáznak az elnöki tisztségre. Éppen ellenkezőleg. A pluralizmus erősíti a klubot. Megvédi. Életben tartja.
És Enrique Riquelmének természetesen joga van indulni. Ez nem is lehet kérdés. Őszintén szólva azonban jobb lett volna, ha erre nem most és nem így kerülne sor. Mindezt úgy mondom, hogy az elmúlt időszakban magam sem értettem egyet Florentino Pérez bizonyos döntéseivel. Kezdve azzal, hogy közel három évvel a mandátum lejárta előtt írta ki a választásokat; folytatva a Barça–Negreira-ügyben tanúsított késedelmes intézményi fellépéssel; azzal, hogy a Sixth Streeten és Anas Laghrarin keresztül közvetve segítséget nyújtott az FC Barcelona híres „gazdasági karjaihoz”; az egyes pillanatokban tapasztalható túlzott visszafogottsággal – vagy akár közvetett segítséggel – olyan ügyekben, mint Dani Olmo és Pau Víctor regisztrációja; valamint a tisztán sportszakmai területen azzal, hogy a súlyos sérüléshullám ellenére sem érkeztek megfelelő védőigazolások az elmúlt években.
Ezeket a kritikákat fenntartom. Mert úgy gondolom, hogy a Real Madrid elnöke is hibázhat, és bizonyos területeken a klubnak korrekciókra, nyitottabb struktúrákra és korszerűbb belső folyamatokra van szüksége. Különösen egy olyan kérdésben, amelyet fontosnak tartok: Florentino Péreznek többet kellene delegálnia. Kiváló, felkészült emberek veszik körül, akik képesek lennének nagyobb felelősséget vállalni a klub irányításában. A mai Real Madrid számos területen elsőrangú szakemberekkel dolgozik, és véleményem szerint a túlzott kontroll időnként lelassít vagy szükségtelenül megnehezít olyan döntéseket, amelyeket természetesebb és hatékonyabb módon is meg lehetne hozni.
Mindezek ellenére – és ezt teljes meggyőződéssel mondom – továbbra is úgy vélem, hogy Florentino Pérez a lehető legjobb elnök a Real Madrid számára. Sőt, Don Santiago Bernabéu mellett ő a futballtörténelem legjelentősebb klubelnöke.
Mert egy dolog egy vezetés bizonyos elemeit bírálni, és egészen más figyelmen kívül hagyni azt a monumentális örökséget, amelyet ezek alatt az évek alatt felépített. És itt jelenik meg Enrique Riquelme esetleges jelöltségének valódi problémája. Mert egy dolog jogosultnak lenni az indulásra, és egészen más készen állni a világ legnagyobb követelményeket támasztó futballklubjának vezetésére.
Sorjáznak a kérdőjelek.
Senki sem vitathatja, hogy Enrique Riquelme erős üzleti profillal rendelkezik. Egy rendkívül versengő iparágban, az energetikai és megújulóenergia-szektorban épített fel nemzetközi vállalatcsoportot. Jól mozog a bonyolult piacokon, különösen Latin-Amerikában, és egy modern, növekedésorientált, jól képzett vállalkozó képét sugározza. Mindez igaz – vagy legalábbis annak tűnik.
Valószínűleg a madridizmus számára is érdekes üzleti profil. Van mögötte vállalati struktúra. Van tőke. Van ambíció. És láthatóan létezik valamiféle jövőkép is. Hogy pontosan milyen, azt majd meglátjuk – egyelőre érdemes óvatosnak maradni.
Éppen ezért aggasztó az a sietség, amely ezt az egész kezdeményezést körülveszi. Mintha túl nagy lenne a kapkodás Riquelme körül. A Real Madrid nem technológiai startup. Nem energetikai vállalat. Nem befektetési alap. A Real Madrid talán a világ legösszetettebb sportintézménye. Itt nem elég sikeres üzletembernek lenni. Ismerni kell a klub belső ökoszisztémáját, érteni kell a madridizmus intézményi súlyát, és fel kell fogni egy rendkívül érzékeny politikai és társadalmi valóság működését.
Ehhez pedig idő kell. Nagyon sok idő.
Riquelme első ízben 2021-ben tűnt fel, már akkor is azzal az ambícióval, hogy megmérettesse magát az elnökválasztáson. Akár most, akár a jövőben – ahogy maga mondta –, elnöke szeretne lenni a Real Madridnak. Akkoriban így nyilatkozott: „Annak lehetőségét vizsgálom, hogyan lehetne az eddig megszerzett tapasztalatokat alkalmazni, és egy rendkívül professzionális igazgatótanáccsal dolgozni – nem barátokból álló testülettel –, hogy a klubot egy új szintre emeljük. Jelenleg vagy más irányt vesz a klub, és a lehető legmagasabb szinten professzionalizálja a működését, valóban globális intézménnyé válva, vagy problémák lesznek. És globálisnak lenni nem azt jelenti, hogy elmegyünk egy amerikai turnéra.”
Mindezzel lényegében egy olyan modellt vázolt fel, amely eltér attól a személyi központú vezetési rendszertől, amelyet Pérez az elmúlt évtizedben megszilárdított – „A beszéd egy dolog, a tettek pedig egy másik. Santiago Bernabéu rakta le annak az alapjait, ami ma a Real Madrid. Kétségkívül ő a klub történetének legjobb elnöke. Utána is voltak kiváló vezetők, és Florentino Pérez valódi katalizátorként működött, nagyon sok jót tett a klubért. Megteremtette a Real Madrid 2.0-t, de az intézménynek változásra van szüksége. A Real Madridnak a tagok kezében kell maradnia”
Riquelmének voltak elképzelései arról, miként lehetne felvenni a versenyt Florentino Pérezzel. Vakmerőségből nem volt hiány: fiatal, ambiciózus és eltökélt. Ugyanakkor Spanyolországban szinte teljesen ismeretlen volt. Gyakorlatilag senki nem tudta, kicsoda. Ezért könnyen lehetett fellépését úgy értelmezni, hogy abban a helyzetben mindez csupán egyfajta próbalépés volt: felmérni, hogyan fogadná a közvélemény a projektjét, hogy később valódi esélyekkel vághasson neki egy következő választásnak.
Mellékhatásként pedig jelentős nyilvánosságot biztosított számára a megújulóenergia-iparban is, különösen annak fényében, hogy a Cox Energy spanyol és portugál napelemes érdekeltségeket is működtetett az Ibox Energy platformon keresztül.
„Minden aprólékosan el van tervezve.”
Újfent emlékeztetnék, fenti mondatok 2021-ben hangzottak el.
Ennek ellenére, ha őszinték akarunk lenni, a madridisták jelentős része még a mai napig sem tudja valójában, ki Enrique Riquelme. E hiányosság bepótlására tizenöt nap alatt nem is lesz lehetőség. Az idő rendkívül szűk, minden túl gyorsnak és improvizatívnak tűnik – köszönhető ez persze Pérez éberségének is –, ami ritkán kelt bizalmat vagy hitelességet. A legtöbb socio ma sem tudja pontosan, mi lenne sport-, pénzügyi vagy intézményi programja. Nem tudja, hogyan építené fel a vezetést. Nem tudja, kik lennének valódi szövetségesei a madridista közegben. És azt sem, milyen konkrét jövőképet kínál a Real Madrid számára a modernizációról vagy a megújulásról szóló általános üzeneteken túl.
Az elmúlt napokban kellemetlen hírek is megjelentek bizonyos vállalati és üzleti kapcsolatairól, sőt magas rangú vezetők távozásáról is. Ezek kérdéseket vetnek fel. Kérdéseket, nem ítéleteket. A Real Madridnál ugyanis a környezet rendkívül sokat számít. A Real Madrid állandóan a futballvilág legélesebb reflektorfényében él. Minden megsokszorozódik. Minden felnagyítódik. Minden példátlan szigorral kerül vizsgálat alá. Aki a klub elnöke kíván lenni, annak tudnia kell: bármilyen árnyék, érzékeny üzleti kapcsolat vagy kétséges politikai kötődés azonnal médiatámadások célpontjává válhat. Ez a tisztség természetes velejárója.
Ez nem romboló kritika. Egyszerűen a jelenlegi helyzet leírása. Éppen ezért gondolom úgy, hogy Riquelme súlyos stratégiai hibát követne el, ha most elsietné az indulást. Ahogy maga is fogalmazott, 2028-ra készültek. Az okos döntés éppen az lenne: a következő négy évben látható, komoly és jól felismerhető ellenzéket építeni. Bejárni a szurkolói klubokat. Nyilvánosan megszólalni. Vitázni az elképzelésekről. Részletesen ismertetni a programját. Megmutatni a csapatát. Elismert és hiteles személyiségekkel körülvenni magát. Lépésről lépésre hitelességet építeni. Valódi intézményi alternatívává válni, nem pedig egy választási helyzet által felgyorsított, hirtelen feltűnő jelenséggé.
Talán éppen ezért nem tűnik megfelelő pillanatnak egy olyan jelöltség elsietett bejelentése, amelynek még nagyobb nyilvános ismertségre, intézményi érésre és sokkal mélyebb bizalmi bázisra lenne szüksége a tagok körében.
Mert van még egy megkerülhetetlen tény: Florentino Pérez ma is a kortárs madridizmus meghatározó alakja. És nem pusztán azért, mert nincs komoly kihívója. Hanem azért, mert öröksége túlságosan súlyos. Az új Bernabéu. A klub gazdasági stabilitása. Az a képesség, hogy államokkal és olajpénzekkel támogatott klubokkal versenyezzen. A Real Madrid pénzügyi és intézményi átalakulása. A márka globális ereje. A szervezet modernizációja. Még kritikusai közül is sokan elismerik, hogy a mai Real Madrid világméretű hatalommá vált az ő vezetése alatt.
Ezzel szembeszállni pedig sokkal többet kíván meg, mint hirtelen ismertséget vagy üzleti sikereket. Időt. Programot. Szervezetet. A klub mélyreható ismeretét. És mindenekelőtt valami olyasmit, ami a Real Madridnál nélkülözhetetlen: valódi bizalmat a sociók részéről.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy Enrique Riquelme egy napon akár komolyan vehető jelölt is lehet a Real Madrid elnöki tisztségére – de nem most. És ha valóban hosszú távra építkezik, ha azt szeretné, hogy a madridizmus megismerje, akkor állítom: ez nem a megfelelő út.
Megvan benne a fiatalság, a felkészültség, az ambíció és a megvalósítási képesség. Ha valóban hisz a projektjében, akkor a logikus út az lenne, hogy a következő négy évben megszilárdítsa azt, és később egy sokkal erősebb, felismerhetőbb és kiforrottabb struktúrával lépjen a tagok elé. Akkor valódi vita alakulhatna ki a madridizmus jövőjéről. Akkor a tagság valóban összehasonlíthatná a különböző modelleket, elképzeléseket és generációkat. Akkor valódi alternatíva születhetne.
Ma azonban őszintén szólva még túl korainak tűnik.
És a Real Madridnál, akárcsak az elitfutballban, az improvizációk – amikor útjára indul a labda – ritkán élnek túl sokáig.
Kérdések, amelyeket a madridizmus akkor is feltett és ma is feltesz
Miközben minden tekintet és elemzés Florentino Pérez sajtótájékoztatójára szegeződik, talán most a legalkalmasabb az idő arra, hogy egy kicsit eltávolodjunk a jelen zajától, és perspektívába helyezzük a dolgokat egy korábbi válság felidézésével: az 1980–81-es idényével.
Röviden a helyzet: Boškov második évében járunk. Ő volt az az edző, aki gyakorlatilag forradalmasította a Real Madrid, és részben a spanyol elitfutball felkészítési módszereit is. Játékosai megkönnyebbülésére és csodálatára a labda vált az edzések központi elemévé, maga mögé utasítva Miljanić kíméletlen, végtelen ismétlésekre épülő módszerét.
Ez volt a ‘Garcíák Madridja’: García Navajas, García Cortés, García Hernández és Pérez García alkotta a csapat gerincét, kiegészülve olyan kiforrott futballistákkal, mint García Remón, Camacho, Juanito, Santillana, Stielike vagy Ángel, illetőleg Laurie Cunningham már hanyatló, de még mindig különleges alakjával, aki első remek szezonja után éppen abban az évben kezdte meg hosszú kálváriáját. Vicente del Bosque később így foglalta össze azt az időszakot: „Szürke korszak volt, kevés pénzzel, kevés igazolással.”
Az idény már eleve rosszul indult – sőt, annál is rosszabbul – a Bayern elleni 9–1-es müncheni vereséggel az Olimpiai Stadionban. Juanito bizonyára már akkor érezte, hogy ezek intő jelek. De az igazi mélypont 1980. november 30-a, a Camp Nouban elszenvedett 2–1-es vereség és a következő év januárjának vége között érkezett el. Ebben az időszakban a Madrid kilenc bajnokiból mindössze hármat nyert meg, miközben jött egy fájdalmas 3–1-es vereség a Calderónban, valamint négy döntetlen a Zaragoza, a Valladolid, az Athletic és a Murcia ellen.
Ekkor döntött úgy a spanyol köztelevízió, az RTVE, hogy ellátogat a régi Ciudad Deportivába, hogy feltárja a madridi válság okait. Ami ma különösen meglepő lehet az olvasónak: akkoriban a nehéz pillanatokban a hajómérnök, Luis De Carlos elnök, a kapitány, Boškov, és a legviharosabb tengertől sem megriadó matróz, Juanito, egyaránt kiállt a nyilvánosság elé. Nem menekültek a kérdések elől, hanem elmondták a saját verziójukat.
Ma az újságírás egy része abból áll, hogy dalokba és Instagram-posztokba próbál belelátni rejtett üzeneteket, fotókon elemzi a testtartást, és jó esetben közli azokat a közleményeket, amelyeket a futballisták kegyeskednek kirakni a közösségi oldalaikra.
„Átmeneti válságról van szó? Drámai mélységű krízisről? Hiányzik az alap? Mi vár erre a csapatra?” – kérdezte akkor a riporter.
Boskov válasza: „Meg akarjuk újítani a csapatot, fiatalítani akarunk, de ehhez rengeteg türelem kell.” Majd hozzátette: „Spanyolországban van egy mondás: az eredmények parancsolnak. Ha a Madrid továbbra is ilyen eredményeket produkál, a klub nem hosszabbíthat velem szerződést.”
Mindez ott maradt a levegőben.
Aztán jött Juanito, aki természetesen nem hagyta ki az alkalmat, hogy szembeszálljon a kritikákkal – mintha valaha is képes lett volna másként viselkedni: „Mindig ugyanoda jutunk: ha a Madrid hibázik, akkor két-három játékost tesznek felelőssé, pedig mindannyian ugyanannyit érünk.”
Végül az elnök próbálta távol tartani a gyufát a benzineshordótól: „Nehéz helyzetben vagyunk, de nem reménytelenben. A sürgős intézkedések egyetlen módja a győzelem.”
A csapat ezután még elvesztette a következő két bajnokiját is az Espanyol és a Sporting ellen, de az utolsó tizenegy fordulóból tízet megnyert, és csak a Real Sociedad otthonában nem tudott győzni, a baszkok végül jobb gólkülönbséggel nyerték meg azt a legendás, drámai módon eldőlő bajnokságot.
A Bajnokcsapatok Európa-kupájában a Madrid minden várakozás ellenére döntőbe jutott, ahol végül a Liverpool egyetlen góllal győzött. Azon az estén sem Stielike, sem Juanito, sem Cunningham – a csapat legnagyobb klasszisai – nem voltak fizikailag ideális állapotban.
Boškov végül maradt még egy ideig, majd 1982 márciusában lemondott. A helyére Luis Molowny érkezett, aki – ahogy korábban annyiszor – ismét rendbe tette a csapatot, és kupagyőzelemre vezette a Madridot a Sporting Gijón ellen.
Átmeneti válság? Drámai krízis? Hiányzó alapok? Hogyan tovább?
Akkor is ezek voltak a kérdések. Ma is ezek.
Florentino a helyén
Újabb elgondolkodtató írás Antonio Barbarroja tollából
Ugyanazon a napon, amikor egy olyan szöveget publikáltam, amelyben a Real Madrid újjáalapításának szükségességéről írtam, Florentino Pérez délután a sajtó elé állt, hogy előrehozott választásokat hirdessen.
De valójában ennél sokkal többet tett.
Florentino például az ABC ellen intézett támadásával egy letűnt Spanyolország nosztalgikus védőbeszédét fogalmazta meg: nem csupán annak az országnak a képét idézte fel, amely még újságokat olvasott és vásárolt, hanem azt az országot is, ahol az apák a nyomtatott sajtón keresztül vezették be gyermekeiket a közéleti gondolkodásba, és ahol a közvélemény formálása valóban a hatalom ellenőrzését szolgálta – a szó eredeti értelmében alakította, formálta az állampolgárok kritikus megközelítését.
Mondani sem kell, ez az ország már régen nem létezik. Florentino ismétlődő utalásai az apjára, az ABC-re és arra, hogy minden reggel újsággal kezdődött a nap – vagyis a világ értelmezésével, nem pedig Instagram-reelszekkel és TikTok-videókkal -, valójában egy rendezett és működőképes Spanyolország iránti nosztalgiát fejeztek ki, amelyet még közös érdekek és valamiféle nemzeti kohézió tartott össze.
Florentino szavai óhatatlanul egy műveltebb, a közélet iránt elkötelezettebb társadalom képét idézik fel, amelyet mára egy atomizált és kaotikus tücsökciripelés váltott fel, ahol már senki sem tudja, ki volt Démoszthenész, és melyik csapatban játszik.
Pérez azért az ABC-t vette célba, mert egyszerűen ez volt az ő életének újságja. Kritikájának mélyén azonban igazság rejlik: a mai ABC gyűlöli azt a hagyományos olvasót, akit Florentino apja, és maga Florentino testesít meg. A probléma az, hogy a Luca de Tena család egykori lapja ma már inkább az El Mundo vagy az El País olvasóit szeretné megszólítani — azokat, akik jelentős részben maradi fasisztáknak tekintik az ABC klasszikus olvasóközönségét. Pedig az újság nem azért volt egykor Spanyolország legtekintélyesebb lapja, mert régi vagy monarchista volt, hanem mert intellektuális tisztelettel fordult átlagos olvasója felé. Ha a mai médiavilág harsány sztárpublicistái közül bármelyiknek kommentálnia kellene egy régi Foxá-cikket1 az egykori ABC-ből, valószínűleg agyvérzéssel kerülne kórházba.
Florentino sajtótájékoztatója – ahogy várható volt – obszcén korporativista reakciót váltott ki a megfogyatkozott spanyol médiakasztból. Egy emberként mutattak rá az ujjra, miközben – szokás szerint – nem voltak hajlandók a Holdra nézni. Mivel Florentino ezúttal elhagyta megszokott római szenátori hangnemét, azonnal előkerült a populizmus vádja, amely a mérsékelt körökben az egyik legsúlyosabb bélyegnek számít. Hallottam és olvastam összehasonlításokat Trumppal, sőt Jesús Gillel is, bevallom, ennél ostobább párhuzamot nehéz volna elképzelni.
A Gilhez való hasonlítás egyenesen becstelen. Az egyetlen közös bennük, hogy Gil is épített dolgokat. Igaz, azok néha összeomlottak és emberek halálát okozták2 annak a korrupciónak a következményeként, amely működésének szerves része volt, és amely miatt már jóval Marbella előtt3 börtönbe került. Itt azonban véget is érnek a hasonlóságok. Gil gyakorlatilag elcsalta az Atlético Madridot a saját tagjaitól, majd a családja évtizedeken át magánbirtokként működtette a klubot, mielőtt végül külföldi holdingnak adták tovább.
Florentino erről is beszélt a sajtótájékoztatón. Arról, hogy még egy olyan patriarchális és történelmileg vezérelvű klubban is, mint a Real Madrid, a demokratikus működés természetéből fakadóan mindig nyitva marad az ajtó a trójai falovak előtt. Valójában a sajtótájékoztató nem csupán intelligens, szórakoztató és szükséges újraegyesítése volt a klub vezetésének és a tagság jelentős részének egy súlyos bizonytalansággal, demoralizációval és apátiával terhelt pillanatban. Hanem figyelmeztetés is: a túloldalon ismét ott sorakoznak a Real Madrid ellenségei, akik a klub egyediségét akarják megtörni.
A „megújulóenergia-herceg” mögött meghúzódó körök a nagytőke, az IBEX és az állami elit összefonódott érdekeit képviselik. Olyan érdekeket, amelyeknek kevés közük van a klub iránti valódi lojalitáshoz. Az, hogy jelenleg nincs hiteles és életképes alternatíva Florentino Pérez mellett, nem homályosíthatja el ezt a tényt. És talán éppen ez gyorsítja majd fel a klub részvénytársasággá alakításának ellenőrzött folyamatát is, mint az egyetlen reális módját annak, hogy a Real Madrid ebben a XXI. századi, cápákkal és gátlástalan milliárdos intrikusokkal teli világban is megőrizhesse kivételes nagyságát.
- Agustín de Foxa, aki a XX. századi spanyol konzervatív-monarchista irodalom és publicisztika egyik legismertebb alakja volt. Diplomata, író, költő és újságíró, aki rendszeresen publikált az ABC-ben, különösen annak klasszikus, monarchista-konzervatív korszakában. ↩︎
- Jesús Gil, aki az Atlético Madrid egykori elnöke volt, és Spanyolország egyik leghírhedtebb, korrupcióval és botrányokkal övezett futball- és üzleti figurája mielőtt futballvezető lett volna, építőipari vállalkozóként működött, és az 1960-as években az egyik projektje – a segoviai Los Ángeles de San Rafael üdülőkomplexum – tragédiába torkollott. 1969-ben az egyik épület összeomlott, ami 58 ember halálát okozta és több száz sérülttel járt. A vizsgálatok szerint súlyos építési szabálytalanságok és hanyagság álltak a háttérben. Gil ellen eljárás indult, el is ítélték, de Franco később kegyelemben részesítette. ↩︎
- Jesús Gil 1991-ben lett Marbella polgármestere a saját pártjával, a Grupo Independiente Liberal (GIL) nevű formációval. A várost populista, személyi kultuszra épülő módszerekkel vezette: látványos beruházásokkal, médiashow-val, agresszív retorikával és klientúraépítéssel. Marbella ebben az időszakban a gyors pénz, az ingatlanspekuláció, a szervezett korrupció és részben a pénzmosás szimbólumává vált. A fő problémák jellemzőan a következők voltak: tömegesen adtak ki szabálytalan építési engedélyeket, az önkormányzati földeket és közpénzeket klientúrahálózatokon keresztül használták, vállalkozók és politikai körök között szoros, gyakran illegális összefonódások alakultak ki, a város gyakorlatilag félig maffiaszerű működésű rendszerré vált. Gil ellen több eljárás is indult közpénzek eltérítése, hivatali visszaélés, korrupció, szabálytalan önkormányzati gazdálkodás miatt. 1999-ben el is tiltották a polgármesteri tisztségtől, bár a háttérből továbbra is jelentős befolyása maradt. A legismertebb ügyek közé tartozik a Caso Camisetas és később a hatalmas Caso Malaya korrupciós botrány, amely már Gil halála után robbant ki, de közvetlenül abból a rendszerből nőtt ki, amelyet ő épített fel Marbellában. A Malaya-ügyben több száz ingatlanügyletet vizsgáltak, politikusokat, vállalkozókat, ügyvédeket tartóztattak le, és az állam végül feloszlatta Marbella önkormányzatát 2006-ban, ami rendkívül ritka és drasztikus lépés volt Spanyolországban. ↩︎
Isten veled, Dani!
Carvajal visszavonul, és ez valahol egy korszak halotti bizonyítványa is: a Real Madrid egyik legdicsőségesebb érájáé. Igen, tudom, hivatalosan csupán annyi történt, hogy lezárult a madridi fejezete, és az is lehet, hogy még játszik néhány évet valahol máshol. De a lényeg szempontjából Dani Carvajal visszavonul. Ahogyan annyi más nagy játékos is azon a napon vonult vissza igazán, amikor elhagyta a Real Madridot.
Nem lehet egyszerűen csak továbblépni tizenhárom évnyi kezdőjátékos-státusz után a Real Madridból. Nem lehet lezárni minden idők egyik legnagyobb jobbhátvédjének korszakát, nem lehet hátat fordítani annak a klubnak, amellyel hat Bajnokok Ligáját nyert az ember, majd úgy tenni, mintha minden a megszokott módon folytatódhatna tovább. Ami ezután következik, az már nem ugyanahhoz a történethez tartozik. Nem lehet más, mint a pályafutás meghosszabbításának prózaibb, hétköznapibb szakasza – egy adminisztratív utóirat, amelyről majd valamely hivatalos nyilvántartás tesz tanúbizonyságot. Olyan távol az előző korszaktól, mint a dicsőség a mindennapi rutintól, a legendák a bürokráciától, az epika a hétköznapi létezéstől.
Így hát Carvajal visszavonul, és vele együtt talán mi is végleg búcsút veszünk attól a Real Madridtól, amely mérhetetlenül boldoggá tett bennünket. Attól a Madridtól, amely soha nem elégedett meg azzal, hogy méltó legyen a saját történetéhez, hanem újra és újra túl akarta szárnyalni önmagát. Attól a csapattól, amely elképzelhetetlen magasságokba emelte saját legendáját, olyan futballistákkal, akiknek neve ma már ugyanazon a fennkölt helyen szerepel a klub történetében, ahol egykor kizárólag Di Stéfano, Gento, Puskás, Santamaría és társaik álltak. Most már Carvajal is közéjük tartozik.
A madridizmus talán leglojálisabb és legautentikusabb megtestesítője búcsúzik. Azok közül, akik az elmúlt években még a csapatban maradtak, senki nem fejezte ki nála hitelesebben, pontosabban és ösztönösebben, mit jelent valójában a Real Madrid. Elképesztő trófeagyűjteménye – 27 cím, köztük 6 Bajnokok Ligája – egy kiolthatatlan győzelmi éhség lenyomata, amely minden idők egyik legeredményesebb futballistájává emelte a világ legnagyobb klubjának történetében. És miközben pályafutása a győzelmekről beszél, a futballja valami egészen másról árulkodott: a kötelességtudat, a becsület és a könyörtelen önfegyelem szinte régimódi erkölcséről.
Távozik minden idők legnagyobb jobbhátvédje a futball történetének legnagyobb klubjából. Nem több és nem kevesebb. Érdemes megállni egy pillanatra, leülni, nagy levegőt venni, mielőtt az esemény súlyát végleg elnyelné az Instagram-posztok és a digitális pillanatkultúra végtelen zaja. Más posztokon lehet vitatkozni – Roberto Carlos vagy Marcelo, Redondo vagy Casemiro -, de józan gondolkodású ember aligha nézheti végig Carvajal pályafutását, trófeáit, döntőbeli teljesítményeit, és tagadhatja fölényét saját posztján. Chendo hűsége és ösztönös futballintelligenciája. Salgado csillapíthatatlan harciassága és győztes mentalitása. Panucci kifinomultsága és villanásszerű, mégis maradandó jelenléte. Mindannyian hatalmas alakjai voltak a klub történetének. Carvajal azonban mintha mindegyikük legjobb tulajdonságait sűrítette volna magába, hogy aztán a végén hat Európa-kupát tegyen le az asztalra.
A sors talán már azon a napon kijelölte az útját, amikor gyermekként Alfredo Di Stéfanóval együtt részt vett Valdebebas alapkőletételénél. Abból a szőke, leganési kisfiúból lehetett volna bárki más is – akár egy tisztességes jobbhátvéd egy középcsapatban. A Real Madrid története azonban ritkán elégszik meg a hétköznapisággal. Így lett belőle az a játékos, aki végül több Európa-kupát nyert, mint maga Don Alfredo. Ha ezt valaki egy film forgatókönyvébe írná, valószínűleg túlzónak, túl szimbolikusnak tartanánk.
Isten óvja Dani Carvajalt. Mert amíg léteznek ilyen futballisták, addig valami még érintetlen marad abból, amit futballnak, klubhűségnek és madridizmusnak nevezünk.
Köszönjük, Dani, ezt a makacs, hajthatatlan elkötelezettséget. És azt is, hogy újra meg újra sikerült boldoggá tenned egy egész nemzedéknyi madridistát.
Florentino Pérez, Riquelme és az ingyenes futballközvetítések valódi tétje
A Real Madrid körül kialakult elnökválasztási helyzetet első pillantásra könnyű pusztán sportszakmai vagy hatalmi kérdésként értelmezni. Florentino Pérez újabb ciklusra készül, miközben Enrique Riquelme megpróbál valódi kihívóként fellépni vele szemben. A háttérben azonban jóval összetettebb érdekstruktúrák rajzolódnak ki, amelyek túlmutatnak a Santiago Bernabéu falain, és közvetlenül érintik a spanyol televíziós piacot, az európai futballközvetítések üzleti modelljét, valamint az UEFA jövőbeni stratégiai irányait is.
A választások váratlan kiírása önmagában is beszédes lépés volt Florentino Pérez részéről. A Real Madrid elnöke pontosan tudta, hogy Enrique Riquelme hónapok óta készül egy esetleges indulásra, ugyanakkor azt is, hogy a klub jelenlegi alapszabálya és a rendkívül rövid választási határidők komoly akadályt jelentenek bármilyen alternatív projekt számára. Riquelme nyílt levelében több időt, nagyobb átláthatóságot és valódi részvételi folyamatot követelt a sociók számára, hangsúlyozva, hogy közel húsz éve nem volt valódi, demokratikus jellegű választási verseny a klubban.
Florentino válasza lényegében az volt: neki sem adtak több időt 2000-ben. Az üzenet egyértelmű volt: aki indulni akar, induljon most.
A konfliktus azonban valójában nem csupán személyi kérdés.
Az elmúlt napokban egyre több spanyol sajtóértesülés kezdett arra utalni, hogy a spanyol telekommunikációs és médiapiac bizonyos szereplői kedvezően figyelik Riquelme mozgását. Ezek az értesülések ugyan hivatalosan nem megerősítettek, de több elemző is összefüggést lát a Telefónica érdekei és a Florentino Pérez által képviselt új futballközvetítési modell között.
Ebben a kontextusban gyakran kerül elő a PRISA neve is. A PRISA – amelyhez többek között az El País, a Cadena SER és az AS tartozik – történelmileg számos ponton kapcsolódott a Telefónicához, elsősorban audiovizuális, médiapiaci és finanszírozási együttműködéseken keresztül. Bár a két vállalat különálló cégcsoport, és egyik sem tulajdonosa a másiknak, a spanyol médiapiacon hosszú ideje léteznek közös üzleti érdekeik, különösen a sportközvetítések világában.
Éppen ezért a madridi közbeszédben és bizonyos elemzői körökben nem ritka, hogy a PRISA, a Telefónica és a Florentino Pérez által fenyegetett hagyományos futballközvetítési modell összefüggésben kerül említésre.
Ennek oka egyszerű. Florentino Pérez az elmúlt években nem pusztán a Szuperliga projektjét próbálta keresztülvinni, hanem fokozatosan egy teljesen új audiovizuális modellt kezdett felépíteni az európai futball számára. Ennek egyik legfontosabb eleme az lenne, hogy a futballmérkőzések – legalább részben – ingyenesen, nyílt platformokon legyenek elérhetők, reklámbevételekre és globális digitális terjesztésre építve.
A modell alapja nem új. Az A22 és az úgynevezett „Unify” platform koncepciója már korábban is arról szólt, hogy a hagyományos televíziós előfizetéses rendszert egy globális, közvetlenül fogyasztóknak szóló digitális rendszer váltsa fel. Florentino Pérez ezt most már nemcsak a Szuperliga retorikájában használja, hanem nyíltan beszél arról is, hogy az UEFA-val tárgyal egy ilyen modell részleges vagy teljes bevezetéséről.
Ha ez megvalósulna, annak beláthatatlan következményei lennének a jelenlegi televíziós piacra. Spanyolországban a futballközvetítések üzleti modellje lényegében a Telefónica és az Orange prémium-előfizetéses struktúrájára épül. A futball nem egyszerűen tartalom számukra, hanem a teljes ügyfélszerzési rendszer központi eleme. Azok az előfizetők, akik futballcsomagot vásárolnak, jellemzően a legdrágább szolgáltatási csomagokat fizetik elő: televíziót, internetet, mobil- és vezetékes szolgáltatásokat, sokszor biztosítási vagy egyéb kiegészítő konstrukciókkal együtt. Másképp fogalmazva: a futball tartja életben a prémium telekommunikációs modellt.
Ráadásul a Telefónica szerepe jóval túlmutat a puszta közvetítési jogokon. A Movistar és a Telefónica-csoport az elmúlt években fokozatosan a spanyol futball audiovizuális infrastruktúrájának egyik meghatározó szereplőjévé vált. A közvetítési hálózatok, a nemzetközi disztribúció, az élő mérkőzésprodukció technológiai rendszerei és bizonyos audiovizuális szolgáltatások mind olyan területek, ahol a Telefónica érdekeltségei jelentős befolyással rendelkeznek.
A VAR közvetlen operatív működtetését történelmileg inkább a Mediaprohoz kötötték, ugyanakkor az elmúlt években egyre erősebb átrendeződés indult meg a spanyol futball audiovizuális piacán. A La Liga, a Telefónica, a Mediapro és más technológiai szereplők között kialakuló új erőviszonyok miatt ma már a közvetítési infrastruktúra, a visszajátszások kezelése, a mérkőzésképek kiválasztása és általában az audiovizuális kontroll kérdése is sokkal érzékenyebb témává vált.
Nem véletlen, hogy a Real Madrid és különösen Florentino Pérez az elmúlt időszakban többször is burkoltan vagy nyíltabban kritizálta a spanyol futball médiakezelését, a narratívák kialakítását és bizonyos közvetítési gyakorlatokat. Ebben a kontextusban a Telefónica már nem csupán egyszerű jogtulajdonosként jelenik meg, hanem a jelenlegi futballgazdasági struktúra egyik kulcsszereplőjeként is. Ebben a rendszerben egy ingyenesen hozzáférhető európai futballközvetítési struktúra gyakorlatilag egy földindulással érne fel. A Telefónica több milliárd eurós befektetéseket hajtott végre az UEFA-sorozatok közvetítési jogaiért, majd ezeket részben továbbértékesítette az Orange számára. Ha azonban a Bajnokok Ligája vagy más UEFA-sorozatok közvetítései ingyenesen is hozzáférhetővé válnának, az alapjaiban rengetné meg azt a modellt, amelyre a spanyol telekommunikációs óriások az elmúlt évtizedben felépítették televíziós stratégiájukat.
Éppen ezért sokan nem pusztán sportpolitikai vagy klubpolitikai konfliktusként tekintenek a Florentino–Riquelme szembenállásra. A háttérben ugyanis egy sokkal nagyobb gazdasági érdekütközés rajzolódik ki.
Florentino Pérez jelenleg nemcsak a Real Madrid elnöki székéért küzd, hanem egy olyan futballgazdasági modellért is, amely gyökeresen átalakíthatná az európai közvetítési piacot. Egy ilyen rendszer természetesen rengeteg ellenérdeket mozgat meg, különösen azok részéről, akik a jelenlegi struktúrából óriási profitot termelnek.
Enrique Riquelme megjelenése ebben a kontextusban már nem csupán egy potenciális klubelnöki alternatíva. Sokkal inkább egy olyan figura, akinek feltűnése egybeesik azzal az időszakkal, amikor Florentino Pérez a legkomolyabb támadást indítja a hagyományos televíziós futballmodell ellen.
Mindez természetesen nem jelenti automatikusan azt, hogy Riquelme mögött közvetlen telekommunikációs támogatás állna. Erre jelenleg nincs nyilvános bizonyíték. Az azonban nehezen vitatható, hogy a Telefónica és az Orange számára egy Florentino-féle, ingyenes vagy részben ingyenes futballközvetítési modell hatalmas üzleti veszteséget jelentene.
És éppen ez ad különös jelentőséget annak, hogy Florentino Pérez az elmúlt napokban minden korábbinál hangsúlyosabban beszélt az UEFA-val zajló tárgyalásokról.
Mert miközben a közvélemény jelentős része a Real Madrid öltözőjének válságáról, a választási csatáról vagy Enrique Riquelme esélyeiről beszél, valójában könnyen lehet, hogy a háttérben Európa egyik legnagyobb médiapiaci átrendeződése készül.
És ebben a játszmában a Real Madrid elnökválasztása már nem pusztán egy klub belügye.
Canário: Igy éltem meg az Ötödiket
A beszámoló a La Galerna hasábjain jelent meg 2020. május 20-án.
Megtiszteltetés volt részt venni abban a mérkőzésben, amely talán a futballtörténelem legjobb meccse volt. Gondolj csak bele: egy 7–3-as eredmény a legmagasabb szinten, ilyet ma már szinte lehetetlen látni a futballban, amelyet ennyire meghatároznak a taktikai rendszerek.
Számomra ez kitörölhetetlen emlék, mert bár a klub számára ez volt az ötödik BEK-serleg, nekem az első Európa-kupám volt, ugyanis éppen abban a szezonban érkeztem Madridba, néhány hónappal Didí után, aki hozzám hasonlóan brazil volt. Keveset játszottam vele. Soha nem tudott alkalmazkodni. A hideg kiccinálta, emiatt nem tudott sikeres lenni. Emlékszem, mennyire szenvedett egy havas mérkőzésen.
A meccs előtt nyugodt volt a hangulat az öltözőben. Ez a csapat teljesen tisztában volt a saját fölényével. Nem véletlenül nyertek már meg négy BEK-et egymás után. A stadion gyönyörű volt. Nemrég ismét jártam ott, és ma is nagyon szép, felújították, de akkoriban páratlan volt. Nyitott lelátói voltak, mindenhol kameradarukkal a közvetítéshez. Lenyűgöző látvány.
Ahogy mondtam, néhány évvel ezelőtt ismét meglátogattam a Hampden Parkot egy riport kedvéért, amelyet a Heraldo de Aragón készített rólam. Az a személy, aki elkísért, beszélgetni kezdett az egyik stadiongondnokkal, és elmagyarázta neki, ki vagyok: annak a csapatnak a jobbszélsője, amely ugyanazon stadionban elkápráztatta a világot. A gondnok alig hitte el. Megkért minket, várjunk egy pillanatot. Kis idő múlva megjelent a Skót Labdarúgó-szövetség elnökével, aki szintén hitetlenkedett. Még ma is őrzöm a közös fényképet.
Az emberek a mai napig beszélnek erről a mérkőzésről. Még most is előfordul, hogy Zaragozában, ahol élek, odajönnek hozzám és azt mondják: „A minap láttalak az interneten.” Az emberek újra és újra visszatérnek annak az emlékezetes találkozónak a képeihez.
Az Eintracht Frankfurt szerzett vezetést, de Alfredo Di Stéfano nem sokkal később egy beadásom után egyenlített. Klasszikus szélsőjáték volt – olyan, amilyet ma már alig látni: felfutás a vonal mellett, az ellenfél balhátvédjének megverése, lapos visszagurítás, majd a társad gólt szerez. Ma már alig vannak specialistái ennek a mozdulatnak. Mostanában szinte csak a hátvédek futnak fel a szélen.
A második gólban is benne voltam: jobbal lőttem, Alfredo pedig a kapusról kipattanó labdát értékesítette. Innentől jött a futballbemutató: még egy gól Alfredo részéről, és nem kevesebb mint négy Puskás Ferenc-találat.
A mai napig azt vallom, hogy Alfredo Di Stéfano minden idők legjobb játékosa. Néhány éve meginterjúvoltak: „Ki a jobb, Canário? Messi vagy Di Stéfano?” Meglepődtek a válaszomon, de amikor elmagyaráztam, megértették. „Messinek még rengeteg babot kell megennie ahhoz, hogy Di Stéfano közelébe érjen, mert Alfredo sokkal komplettebb játékos volt. Messi rendkívüli és rengeteg gólt szerez, de Di Stéfano nemcsak gólt lőtt, hanem hátulról felhozta a labdát, irányította a társait és ugyanúgy védekezett is.”
Sokszor játszottam Pelé ellen Brazíliában, és azt hiszem, azt is kijelenthetem, hogy Alfredo jobb volt O Rei-nél. Pelé csodálatosan futballozott, rengeteg gólt szerzett, és amikor kellett, védekezett is, de ebben a tekintetben nem volt olyan önfeláldozó, mint Alfredo. Micsoda megtiszteltetés volt vele játszani. Szerencsés voltam, hogy a futballtörténelem legjobb támadósoraiban szerepelhettem: a glasgow-i Madridéban (Del Sol, Canário, Puskás, Gento és Di Stéfano), a brazil válogatottban és a Zaragoza „Nagyszerű Ötösé”-ben.
A mérkőzés csodálatos volt, ahogyan az azt követő ünneplés is. Marquitos megígérte, hogy ha nyerünk, skót dudásnak öltözik, és tartotta is a szavát. Aznap este szerettünk volna elmenni ünnepelni Glasgow-ba, de Don Santiago nem lelkesedett az ötletért, így végül a hotelben maradtunk ünnepelni, amely inkább hasonlított egy kastélyra.
A madridi érkezés egészen rendkívüli volt. Nyitott tetejű autókban vonultunk végig a Castellanán, az emberek pedig a járdákról ünnepeltek minket. Képzeld el: ma ez teljesen elképzelhetetlen lenne a futballisták körüli biztonsági korlátozások miatt. Egy-egy autóban nagyjából négyen ültünk. Nem emlékszem pontosan, kik voltak velem, de szinte biztos vagyok benne, hogy Del Sol az egyikük volt, mert kiváló kapcsolatban álltunk.
Ilyen döntő soha többé nem lesz. Sajnos a csapatok ma már nem győzni mennek ki a pályára, hanem nem veszíteni. Mi minden mérkőzéset meg akartunk nyerni.
Hivatalos közlemény: Dani Carvajal
A klub hivatalos tájékoztatása a játékos távozása kapcsán.
A Real Madrid C.F. és csapatkapitányunk, Dani Carvajal megállapodott abban, hogy a jelenlegi szezon végén lezárják közös, csodálatos korszakukat.
A Real Madrid szeretné kifejezni háláját és szeretetét klubunk és a világfutball egyik legnagyobb legendája iránt.
Carvajal egyike annak az öt játékosnak a futball történetében, akik hatszor nyerték meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját / Bajnokok Ligáját, és tagja volt annak a csapatnak, amely klubunk történetének egyik legfényesebb korszakát írta.
2002-ben érkezett a Real Madridhoz, és összesen 23 idényen keresztül viselte a klub mezét: tíz évet töltött az akadémián és tizenhármat az első csapatban, amellyel 27 trófeát nyert:
- 6 Bajnokok Ligáját,
- 6 klubvilágbajnokságot,
- 5 UEFA Szuperkupát,
- 4 bajnoki címet,
- 2 Király-kupát,
- valamint 4 Spanyol Szuperkupát.
Egyéni szinten Carvajal bekerült a FIFPro 2024-es világválogatottjába, elnyerte a FIFA The Best 2024 férfi álomcsapatába kerülésért járó elismerést, valamint a 2024-es Bajnokok Ligája-döntő legjobb játékosának választották, amelyen gólt is szerzett.
Carvajal 450 mérkőzést játszott csapatunkban, és 14 gólt szerzett.
A spanyol válogatottban 51 alkalommal lépett pályára, 2024-ben Európa-bajnoki címet, 2023-ban pedig Nemzetek Ligáját nyert.
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez szerint:
„Dani Carvajal legenda és a Real Madrid, valamint az akadémiánk egyik szimbóluma. Az a kép, amelyen szeretett és örökké emlékezetes Alfredo Di Stéfanóval együtt helyezi el a Ciudad Real Madrid alapkövét, örökre ott marad minden madridista szívében és klubunk történetében. Carvajal mindig példamutató módon képviselte a Real Madrid értékeit. Ez az otthona volt és mindig is az marad.”
A Real Madrid Dani Carvajalnak és családjának a legjobbakat kívánja életük új szakaszához.
A Santiago Bernabéu Stadion ezen a szombaton, csapatunk utolsó bajnoki mérkőzése alkalmából tiszteleg majd előtte.
Arbeloa: A Real Madrid akkor a legerősebb, amikor a szurkolók és a csapat együtt vannak
Álvaro Arbeloa sajtótájékoztatót tartott a Ciudad Real Madrid sajtótermében, ahol elemezte a bajnokság 36. fordulójában sorra kerülő, Oviedo elleni mérkőzést.
A mérkőzésről
„Utolsó előtti hazai mérkőzésünk egy olyan bajnokságban, amely múlt vasárnap végleg kicsúszott a kezünkből. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel: saját közönségünk előtt játszunk, tudnunk kell, mit jelent az elvárás, mit kell tennünk. Mindenekelőtt ezen a három meccsen meg kell mutatnunk, hogy méltók vagyunk ennek a címernek a viselésére, tudjuk, mit jelent, és méltóságot adunk neki.”
„Amióta ebben a székben ülök, mindig azt mondtam, hogy a Real Madrid akkor a legerősebb, amikor a szurkolók, a csapat és a klub együtt vannak. Így volt ez a történelmünk során, a nagy estéinken. A nehéz pillanatokban kell együtt lennie a szurkolóknak, a klubnak és a játékosoknak, ahogy egy család is együtt marad. Mi mindig visszatérünk. A Real Madrid mindig visszatér. Az elvárás óriási. Az önmagunkkal szembeni követelmény – a klub, a játékosok és a szurkolók részéről is -, hogy soha ne elégedjünk meg a győzelemmel, és hogy a vereség nekünk jobban fájjon, mint a világ bármely más klubjának. Ez tesz minket képessé arra, hogy újra nyerjünk. Biztos vagyok benne, hogy ismét győzni fogunk, és ebben a szurkolóink támogatására számítok.”
Az elnök sajtótájékoztatójáról
„Nem azért vagyok itt, hogy az elnök sajtótájékoztatóját kommentáljam. De minden madridista, aki tegnap hallotta az elnökünket, egyetért abban, hogy meg kell védenünk a Real Madrid és a sociók érdekeit, és hogy a Real Madridot mindig egészen másképp kezelik, mint a világ többi klubját. Tisztában vagyunk azzal az elvárással, amit a Real Madrid jelent, azzal, hogy mindig nyernünk kell, de ennek a klubnak a legnagyobb ereje a sociókban és a madridistákban rejlik, és senki nem fogja megmondani nekünk, hogyan kell gondolkodnunk, miknek kell lennünk vagy hogyan kell viselkednünk.”
Úgy gondolja, hogy a szurkolókban él az az érzés, hogy hét bajnoki címet elvettek a Real Madridtól?
„Igen, természetesen. Mindannyian tudjuk, mi történt több mint húsz éven át – legalábbis amit tudunk, mert biztosan vannak dolgok, amelyekről sejtésünk sincs. És természetesen mindannyian azt szeretnénk, hogy megoldódjon egy ügy, amelyben a játékvezetői testület második embere pénzt kapott egy futballklubtól olyasmiért, ami teljesen nyilvánvalóan sem nem törvényes, sem semmilyen értelemben nem elfogadható azok számára, akik ennek a versenysorozatnak a részei. És szinte hihetetlen, hogy egyedül a Real Madrid akarja megvédeni a futball integritását. Ez minden madridista érzése – már az ügy kirobbanása előtt is az volt, és ez az eset csak megerősítette.”
Azt mondta, hogy a Real Madridot másképp kezelik, mint a világ többi klubját. Mire gondol?
„Azt hiszem, ez nagyon egyértelmű, és az egész madridizmus érzi: kettős mérce létezik a Real Madriddal és a többi klubbal szemben, és ez mindig is jelen volt. Nem tagadhatjuk, hogy két éve nem nyertünk címet. Hány csapat van, amely sokkal több mint két éve nem nyert semmit? Rengeteg. Hány csapat nyerte meg azokat a Bajnokok Ligája-trófeákat, amelyeket a Real Madrid az elmúlt években? Több mint kétszer annyi BEK-/BL-serlegünk van, mint a második legtöbb ilyen trófeával rendelkező klubnak, mégis folyamatosan megpróbálják megkérdőjelezni a klub stabilitását és erejét. Szerintem a sociók nem ostobák, sőt, nagyon intelligensek, és fáj nekik, hogy sokan nap mint nap rosszindulatú bánásmódban részesítik a klubot. Hiszem, hogy ebben egyetértenek az elnökünkkel.”
Mbappé játszik-e holnap?
„Meglátjuk, be tudja-e fejezni az előttünk álló edzést. Tegnap végigcsinálta, és ha most is képes rá, valamint bevethető lesz, akkor biztosan kap perceket és lehetőséget arra, hogy ezen a három mérkőzésen továbbra is megmutassa az elkötelezettségét a klub iránt. Annak ellenére is, hogy négy sárga lapja van. Akár játékkal, akár gólokkal, akár azzal, hogy bizonyítja a Real Madrid iránti elkötelezettségét. Edzőként, de mindenekelőtt madridistaként ezt szeretném látni.”
Carvajal és a vb-előkeretből való kimaradása
„Nem tudtam vele beszélni. Kár érte. Már mondtam, hogy számomra ő olyan játékos, akit mindig szeretnék a csapatomban látni a jelentősége, a tapasztalata és a pályán, illetve azon kívül mutatott hozzáállása miatt. Természetesen tiszteletben kell tartani más edzők döntéseit és véleményét. Sajnálatos, hogy nem lehet ott a válogatottban. Carvajal tegnap visszatért a csoporthoz, és úgy gondolom, normálisan fog edzeni, illetve elérhető lehet a holnapi mérkőzésre. Ahogy néhány napja mondtam: szeretném, ha játékpercekkel búcsúzhatna ettől a szezontól.”
A jövőjéről
„Teljesen megértem a jövőmet, a Real Madrid jövőjét firtató kérdéseket, vagy az arra vonatkozó kérdéseket, hogy ki ül majd a helyemen a következő szezonban. Tökéletesen megértem, de remélem, azt is tiszteletben tartjátok, hogy én most a holnapi mérkőzésre akarok koncentrálni. Utána a Sevillára, majd az Athletic Clubra. Ha véget ér a liga, akkor válaszolhatok minden kérdésre a jövőmmel kapcsolatban. Most az Oviedo elleni meccsre kell gondolnom.”
Világos az Ön számára, milyen lépések következnek a pályafutásában?
„Nem. Ismétlem: értem az összes kérdést és a kételyeket, amelyek most felmerülhetnek. Ha én ülnék ott, valószínűleg ugyanazokat kérdezném. De amióta ebbe a székbe ültem, a filozófiám sosem az volt, hogy magamra gondoljak, a jövőmre gondoljak vagy arra, mi a legjobb Álvaro Arbeloának. Mindig az volt a fontos, mi a legjobb a Real Madridnak. És amíg itt vagyok, ezt a munkát csak úgy tudom végezni, hogy mindig a következő mérkőzésre figyelek.”
A spanyol válogatottról
„Mit mondhatnék. Több spanyol játékosunk is van a keretben, de a döntést a szövetségi kapitány hozza meg. A Real Madrid mindig olyan klub volt, amely sok játékost adott a spanyol válogatottnak. Szerencsés voltam, hogy egy nagyszerű korszakot élhettem meg sok klubtársammal együtt. De innen már a kapitány dönt. Én mindig támogatni fogom a saját játékosaimat.”
Florentino Pérezről
„Én ismertem a Real Madridot Florentino Pérez előtt is. Nem tudom, te nagyon fiatal vagy, lehet, hogy te nem. Tudom, milyen volt ez a klub Florentino érkezése előtt, és tudom, milyen lett az alatt a 26 év alatt, amióta itt van. És én biztosan ezt a 26 évet választom. Semmi kétségem nincs efelől. Szerintem a madridista szurkolók is pontosan látják, mit ért el és mit tett Florentino Pérez. Sokkal többet, mint a trófeák. Bár azok tesznek minket naggyá és különlegessé, rengeteg más dolgot is véghez vitt. Nem kérdés, hogy Santiago Bernabéu mellett ő a klub történetének két legmeghatározóbb alakja közül az egyik. És ha engem kérdezel: ha valaki képes megfordítani ezt a helyzetet, szerintem az Florentino Pérez.”
Mbappé elkötelezettségéről
„Azt gondolom, elkötelezett. És ugyanez igaz minden játékosomra. Nem is tudnék mást gondolni. Nem hinném, hogy egy Real Madrid-játékos ne adna bele mindent a klubért, mert akkor az azt jelentené, nem tudja, hol van. Ez a világ legjobb klubja. Mindannyiunk számára kiváltság itt lenni és ezt a címert viselni. Akik voltak már a Real Madridon kívül, tudják, mit jelent ez a klub. A játékosaimnak tisztában kell lenniük azzal a szerencsével, hogy a Real Madridban lehetnek. Életük végéig úgy emlékeznek majd rájuk, mint a Real Madrid játékosaira, legendáira, többszörös BL-győzteseire. A Real Madrid rengeteget ad neked. Voltak óriási játékosok a klub történetében, akik még nagyobbá tették a Real Madridot. De mindig azt mondom: a Real Madrid többet tesz értünk, mint amennyit bármelyikünk valaha tehet a klubért.”
A kritikákról és az öltözői követelményekről
„Megértem a kritikákat a döntéseim vagy a szavaim miatt. Sokszor azt mondom, amit gondolok, máskor azt, amit mondanom kell. A játékosaimmal való kapcsolatom ilyen. Nemcsak itt, az első csapatnál, hanem az akadémián is így dolgoztam. Egy edzőnek pajzsnak kell lennie a játékosai előtt, amikor mikrofon van előtte. Amikor kettesben vagyunk, természetesen sok mindent elmondok nekik, amit itt nem kell kimondanom – ők ugyanígy tesznek. A kölcsönös elvárások maximálisak voltak, mindig tisztelettel viseltettünk egymás iránt. De nem változtatnék azon, ahogyan nyilvánosan megvédem a játékosaimat.”
A klub elérte a mélypontot a klub?
„Őszintén szólva számomra meglepő azt hallani, hogy ez a klub mélypontra jutott. Akkor a többi klub vajon hol van? Nem ötven éve nem nyertünk semmit. Nem igazán értem ezt a megközelítést. Persze, mindig mondtam: a Real Madrid azért van ott, ahol, mert óriási az elvárás és a maximalizmus. Nálunk az sem elég, hogy megnyersz egy Bajnokok Ligáját, mert másnap már a következőre gondolunk. És most, hogy nem nyertük meg, ugyanígy van. Nem tudom, van-e itt bárki, aki biztosan ki meri jelenteni, hogy a Real Madrid jövőre sem nyer semmit. Én nem merném.”
A negatív véleményekről
„Nem igazán értem ezeket az intézményi instabilitásról, katasztrófáról, széthullott öltözőről szóló elemzéseket. Számomra ez érthetetlen, mert a Real Madrid nagyon hosszú ideje nagyon sok dolgot jól csinál. Egészséges pénzügyi helyzetű, stabil, kiválóan vezetett klub, nagyszerű játékosokkal. Nyáron biztosan megtörténik a szükséges önvizsgálat, és a Real Madrid erősebb lesz. Erősebb kerettel és csapattal. De mindig nyugalommal, jó munkával és annak tudatában, hogy ez sport: nincs olyan klub a világon, amely minden évben megnyeri a Bajnokok Ligáját vagy a bajnokságot. A Real Madrid azonban józan ésszel és maximalizmussal ismét nyerni fog, ahogyan azt egész történelme során tette.”
Az utolsó három meccs hozzáállásáról
„Ilyen még nem történt velem, és remélem, nem is fog. Edzőként az esetek kilencvenöt százalékában nagyon óvatos voltam a játékosaimmal. Próbáltam nem kockáztatni az egészségüket, fokozatosan visszaadni nekik a perceket sérülések után. Szerintem elég körültekintő voltam. Sokkal könnyebb lenne az ellenkezőjét tenni, mert nekünk, edzőknek is rengeteg múlik az eredményeken. Mindig a legjobbakat akarod a pályán látni. Az utolsó három meccsen is így lesz. Szeretném, ha mindenki lehetőséget kapna arra, hogy játékkal búcsúzzon ettől a szezontól. Sok olyan ember van, aki nagyon jól dolgozott és edzett, és szeretném, ha megkapná a jutalmát. De nem hiszem, hogy előfordulna olyan eset, hogy valaki ne akarna játszani, ne akarna odalépni vagy inkább a világbajnokságra gondolna, mint arra, hogy megvédje a Real Madridot ezen a három meccsen. Ezeken a találkozókon a játékosoknak sok mindent kell bizonyítaniuk, és ezt várom tőlük.”