Az ember, aki túl sokat tudott az Aranylabdáról
Pascal Ferré könyvében az Aranylabda legféltettebb titkairól mesél. A France Football vezetőjeként 26 éven át ő volt az első és egyetlen ember, aki megtudta, ki nyerte el a rangos elismerést.
Pascal Ferré ritkán nyilatkozik a sajtónak. A MARCA az első spanyol nyelvű médium, amelynek interjút adott ‘La face cachée du Ballon d’or’ (Az Aranylabda rejtett oldala) című könyvéről.
Ferré 1986-ban került a France Football szerkesztőségébe, 1996-tól pedig a lap vezetőjeként az Aranylabda odaítélésének legfőbb felelőse volt. Ezt a feladatot egészen 2023-ig látta el, amikor a Paris Saint-Germain kommunikációs igazgatója lett. Azóta ezt a posztot is elhagyta. Most kétségtelenül nyugodtabb életet él, és végre van ideje elmesélni mindazt, amit elárulhat arról a díjról, amely talán minden más elismerésnél több találgatást és várakozást – olykor pedig csalódást – vált ki a futballistákból.
Hosszú éveken át ön felelt az Aranylabdáért. Hogyan élte meg Messi és Cristiano Ronaldo versengését a díjért?
“2008 és 2017 között gyakorlatilag kisajátították az Aranylabdát, de azért, mert ők voltak a világ legjobb játékosai. Két földönkívüliről beszélünk.”
Melyikük környezete lobbizott erőteljesebben? Messié vagy Cristianóé?
“Az igaz, hogy Cristiano környezetében, különösen a Real Madridnál, pontosan tudták, mit kell tenni – természetesen a játékszabályokon belül. Ezek olyan intézmények, amelyek éreztetik a súlyukat a futball világában és az Aranylabda körül is. A Real Madrid már a kezdetektől különleges jelentőséget tulajdonított a díjnak, előbb Di Stéfanóval, majd Kopával. A Barcelonának viszont egészen 1960-ig, Luis Suárez győzelméig kellett várnia az első Aranylabdájára. Ezért is alakult ki különleges kapcsolat a díj és a spanyol klubok között.”
Florentino Pérez valaha is tudatta önnel – idézőjelben –, hogy mit kellene tennie?
“Nem. Az Aranylabda körül rengeteg pletyka kering, és sok a hazugság. Egy nagy klub elnökeként természetesen fontos számára ez a trófea. Ahogyan más klubelnököknek, neki is elmagyaráztuk, mit várunk a díjátadóval kapcsolatban. De soha nem próbált üzenni nekem, sem közvetlenül, sem közvetítőkön keresztül.”
Egy játékosügynök viszont valóban otthagyott önnek egy borítékot, amelyről soha nem tudta meg, mit tartalmazott. Igaz ez?
“Igen, igaz. Egy ügynök találkozni akart velem. A játékosa természetesen szerepelt a jelöltek között. Miután részletesen ecsetelte a futballista érdemeit, és igyekezett meggyőzni arról, miért lenne méltó a díjra, megkérdezte, hogy tudnám-e – idézőjelben – népszerűsíteni a jelöltségét a zsűri tagjai között. Természetesen nemet mondtam. Ezután egy telefonhívás miatt egy pillanatra fel kellett állnom az asztaltól. Mire visszatértem, az ügynök már eltűnt, az asztalon viszont ott volt egy boríték. Felvettem, és leadtam a recepción. Fogalmam sincs, mi volt benne. Az igazság az, hogy azóta néhányszor összefutottam ezzel az ügynökkel, de soha nem hozta szóba a borítékot, és azt sem árulta el, mit tartalmazott.”
Ön volt az első és egyetlen ember, aki megtudta, ki nyerte az Aranylabdát, és személyesen ön értesítette a győztest. Melyik telefonhívás jelentette a legnagyobb örömet, vagy melyik győzelmet érezte a leginkább megérdemeltnek?
“Két telefonhívás különösen emlékezetes maradt számomra. Az első, amikor 2018-ban felhívtam Luka Modrić-ot, hogy közöljem vele: megnyerte az Aranylabdát. Néhány héttel korábban már találkoztam vele, ahogyan a többi jelölttel is. Elmondtam nekik, hogy megkezdődött a szavazatok összesítése, és ha valamelyikük nyer, egy meghatározott időpont környékén keresni fogom telefonon. Így fel tudnak készülni a hívásra, és időben meg tudjuk szervezni a szükséges találkozókat. Amikor lezárult a szavazatok összesítése, felhívtam Luka Modrić-ot, de nem vette fel. Néhány perccel később visszahívott, én pedig közöltem vele, hogy ő az Aranylabda győztese. Hirtelen teljes csend lett a vonal túlsó végén. Aztán sírni kezdett, és azt ismételgette, hogy ez valami csodálatos. Néhány nappal később, amikor személyesen találkoztunk az interjú miatt, elárulta, mi történt valójában. Amikor először hívtam, annyira elöntötték az érzelmek, hogy egyszerűen képtelen volt felvenni a telefont. Nem tudott volna megszólalni.”
“A másik emlékezetes telefonhívás Karim Benzemához kötődik. Amikor felhívtam, meglepett, mennyire hűvösen fogadta a hírt. Úgy viselkedett, mintha nem is érdekelné különösebben. Néhány nappal később azonban elnézést kért, és elmagyarázta, mi történt. Elmondta, hogy éppen egy masszázságyon feküdt, és masszírozták, amikor hívtam. Legszívesebben felkiáltott volna örömében, de nem tehette meg, mert a csapattársai között volt, és tudta, hogy titokban kell tartania a hírt.”
Amikor a Real Madrid és Vinícius távolmaradása miatt botrány tört ki az Aranylabda-gálán, ön már nem felelt a díjért. Hogyan élte meg a történteket, és hogyan reagált volna?
“Elvileg ez volt az első alkalom, amikor a győztes kilétét csak a gálán, a díj átadásakor hozták volna nyilvánosságra. Amennyire azonban tudom, a titoktartás nem valósult meg. A Real Madrid tudomást szerzett az eredményről, és rendkívül feldühödött. Nehéz erről beszélnem, mert akkor már nem dolgoztam ott.”
Jó ötletnek tartja, hogy a győztes nevét egészen a díjátadó végéig titokban tartják?
“A szervezők részéről jó elképzelés, mert fokozza az izgalmat, és nagyobb feszültséget teremt a ceremónia körül. Ugyanakkor a játékosoknak, a környezetüknek és a kluboknak nem igazán praktikus. Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy erősíti az Aranylabda különleges, már-már varázslatos jellegét.”
A Cristiano Ronaldóval kialakult konfliktusa már a múlté. Miért haragudott meg önre a portugál?
“Akkoriban több sajtóorgánumnak is adtunk interjúkat az Aranylabdáról. Azon a héten a New York Timesnak is nyilatkoztam, és azt mondtam, hogy Cristiano álma az, hogy több Aranylabdát nyerjen, mint Messi. Elismerem, lehet, hogy nem fogalmaztam a legszerencsésebben. De az sem volt titok, hogy Cristiano rendkívül versengő természetű ember. Nekem közvetlenül nem szólt semmit, később viszont a közösségi médiában válaszolt. Ezzel gyakorlatilag hazugnak állított be a több millió követője előtt. De hát ez van. Végső soron nem olyan súlyos dolog.”
Mit gondol Mbappé és Lamine Yamal kampányáról, illetve arról, hogy mindketten arról beszélnek, megérdemelnék az Aranylabdát?
“Őszintén szólva úgy gondolom, hogy Kylian kampánya óriási méreteket öltött Lamine Yamaléhoz képest. Számomra az Aranylabdát nem követelni kell, hanem kiérdemelni. Beszéltem néhány zsűritaggal, akikkel továbbra is kapcsolatban állok, és ezek a kampányok egyáltalán nincsenek hatással a döntésükre. Teljesen független, tapasztalt emberekről van szó, akiknek nincs szükségük arra, hogy bárki elmagyarázza nekik, miért kellene egyik vagy másik játékosra szavazniuk.”
“Őszintén úgy gondolom, hogy Kylian kampánya nem sok eredményt hozott. De majd meglátjuk október 26-án, az eredményhirdetés estéjén.”
Ön szerint Mbappé megérdemelné az Aranylabdát?
“Nagyszerű játékos, de én idén nem szavaznék rá, bármilyen kiváló futballista is. A harminc jelölt között ugyanis azon kevesek egyike, akik semmilyen trófeát nem nyertek a klubjukkal. Furcsának tartanám, ha valakit úgy választanának a világ legjobb játékosának, hogy az egész idény során semmit sem nyert. Nyilvánvalóan kiváló futballista, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy az Aranylabdát olyan játékosnak kellene adni, aki sem klubszinten, sem a válogatottjával – például a világbajnokságon – nem nyert csapattrófeát. A futball továbbra is csapatsport, amelyben az egyéni teljesítmény a közösség részeként érvényesül. Ha egy csapat nem képes trófeát nyerni, az azt jelenti, hogy nem volt elég erős. Én így gondolkodom erről.”
Asencio: Mourinho műtét utáni látogatása hatalmas erőt adott
Nehéz éven van túl Raúl Asencio. A Real Madrid saját nevelésű védőjének két, futballpályán kívüli ügy mellett a közelmúltban elvégzett sípcsontműtéttel is meg kellett küzdenie. Úgy érzi, sokat érett az elmúlt időszakban, elismeri a hibáit, és az AS-nek adott interjújában megígéri: mindent meg fog tenni a Real Madrid címeréért.
Már szerettem volna találkozni veled. Nem volt könnyű éved, egy hete pedig megműtötték a sípcsontodat. Csak te tudod, mennyi mindenen mentél keresztül az elmúlt időszakban…
“Örülök, hogy beszélgethetünk. Valóban, mindig is szerettem távol maradni a reflektorfénytől, nem sokat mutattam meg magamból a nyilvánosságnak, de biztos vagyok benne, hogy jót fog tenni ez a beszélgetés.”
“Ami a sípcsontomat illeti, az egész egy éve kezdődött. Január óta konzervatív kezeléssel próbáltuk kordában tartani a repedést. A fájdalom azonban egyre erősödött. Szenvedtem, de nem állhattam le, mert a csapat mindennél fontosabb volt. Mindig a klub és a címer érdekeit tartom szem előtt. Végül azonban eljött az a pont, amikor a törés súlyosbodott, és beláttam, hogy meg kell műteni.”
Sokatmondó kép készült arról, amikor Mourinho közvetlenül a műtéted után meglátogatott a kórházban.
“Az a látogatás hatalmas erőt adott. Ilyenkor az ember tele van kétségekkel, folyton azon jár az esze, hogyan alakul majd a felépülése, és mennyi ideig nem játszhat. Ebben a helyzetben rengeteget jelentett, hogy Mou eljött hozzám, és megmutatta azt az emberi közvetlenségét, amelyet az idény kezdete óta mindannyian megtapasztalhattunk az öltözőben. Mou közvetlen, szerény, kedves és ambiciózus ember. Nemcsak nagyszerű edző, hanem emberileg is kivételes személyiség.”
Milyen Mourinho a mindennapokban, amikor nincsenek jelen a kamerák?
“Az öltözőben ugyanolyan ember, mint bármelyikünk. Kívülről a futballistákat gyakran megközelíthetetlen, a valóságtól elszakadt embereknek látják, pedig mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Gyerekkoromból nekem is az a kép élt Mourinhóról, hogy rendkívül erős karakter. De az öltözőben egy nagyszerű, humoros embert ismertem meg, aki szeret sok időt tölteni velünk, és mi is szívesen vagyunk vele. Egy közülünk.”
Nem áraszt el benneteket túlságosan sok videóelemzéssel?
“Természetesen nagyon alaposan felkészül a mérkőzésekre és az ellenfelekre. De a tapasztalatának köszönhetően pontosan tudja, mikor mire van szükségünk: mikor kell nagyobb nyomást helyeznie ránk, és mikor érdemes egy kicsit engednie.”
Fiatal vagy, még nem nősültél meg, és gyerekeid sincsenek. Hogyan telnek a mindennapjaid?
“A családom mindig mellettem áll. Múlt szerdán megérkezett Leyes doktor, akinek ezúton is szeretnék köszönetet mondani, ahogyan a klub orvosi stábjának is. Közölte velem, hogy másnap meg kell műteni a sípcsontomat. Mindent megtettek azért, hogy újra a régi önmagam lehessek. Felhívtam a családomat, ők pedig azonnal repülőre ültek Gran Canarián, és Madridba jöttek. Most is segítenek, mert még mankóval járok, és a teljes felépülésemig nehezen tudok mozogni.”
Öt évig a Las Palmas utánpótlásában játszottál, majd mindössze tizennégy évesen leigazolt a Real Madrid. Egyedül érkeztél az akadémiára?
“Igen. Gyerekként beköltöztem a Real Madrid kollégiumába. Akkoriban érkezett Álvaro Carreras is Galiciából. Az ember társai idővel a családjává válnak, hiszen egész nap együtt vannak, távol a szeretteiktől. Amikor még a Kanári-szigeteken éltem, és belázasodtam vagy megbetegedtem, édesanyám ott volt mellettem. Madridban viszont meg kellett tanulnom egyedül megbirkózni a problémákkal. Nehéz időszak volt, de gyorsabban felnőtté tesz, és már egészen fiatalon megtanít arra, hogy higgadtan kezeld a nehézségeket.”
“Amikor tizennégy évesen megérkezel, azonnal megérzed, mekkora felelősség viselni ezt a mezt. Látod, mennyire odafigyelnek rád, milyen elképesztő létesítmények állnak rendelkezésedre. Az elvárások is ehhez igazodnak. Éppen ennek a következetes igényességnek köszönhető, hogy a Real Madrid a világ legjobb klubja. Amikor pedig elérkezik az első csapatban való bemutatkozás régóta várt pillanata, már felkészülten teszed meg ezt a lépést.”
Nemcsak nagy lépés volt, hanem egy nagyszerű passz is: az Osasuna elleni bemutatkozásodon te adtad a gólpasszt Jude Bellinghamnek a Bernabéuban.
“Az ilyesmi ösztönösen jön. Az akadémián kapott képzésnek köszönhetően félelem nélkül léphettem pályára, és egyszerűen azt csináltam, amihez értek. Már az első mérkőzésemen megértettem, mit jelent ez a klub. A La Fábrica valódi iskola.”
Ancelotti adott neked először lehetőséget az első csapatban.
“Ő is kivételes ember. Számomra sokkal több volt, mint egy edző. Ő karolt fel, ő hitt bennem, és ő mondta nekem: „Te velünk maradsz.” Mindig különleges szeretettel fogok visszagondolni rá.”
A nyáron mezszámot váltottál. Itt is van melletted a mez: nem akármilyen számot viselsz, hanem Carvajal korábbi 2-esét. Hogyan esett rá a választásod?
“Felhívott a klub protokollügyekkel foglalkozó munkatársainak egyike, akivel jóban vagyok, és elmondta, hogy Dani 2-es mezszáma szabaddá vált. Egy pillanatig sem gondolkodtam. Beszéltem Carvajallal is. Írtam neki egy üzenetet, és félig tréfásan azt mondtam, remélem, nem hozok szégyent a mezszámára. Dani gyerekkorunk óta példakép valamennyi saját nevelésű játékos számára. Láttuk, hogyan védte a címert, hogyan állt ki a klubért, hogyan adott ki magából mindent a pályán, és milyen kapitány volt. Mindig ott volt mellettem és a többi fiatal mellett. Ha le kellett teremtenie, megtette, és abból is tanultál. Kevés hozzá hasonló játékos létezik. Carvajal mély nyomot hagyott bennem, ezért nem is volt kérdés, hogy ezt a számot választom. Ma már a barátomnak is mondhatom.”
Mindig mosolygok, amikor azt hallom, hogy a Madridnak nincs saját nevelésű játékosa. Te együtt játszottál Lucasszal, Nachóval és Carvajallal. Megszámolni is nehéz, hány trófeát nyertek hárman együtt. Mekkora tekintélyük volt az öltözőben?
“A La Fábricában már gyerekként megtanítják neked azt a tartást, büszkeséget és szemléletet, amelyet később a pályára is magaddal viszel. A személyiséged még a futballtudásodnál is fontosabb. Nekik mindhármuknak rendkívül erős személyiségük volt. Támaszt jelentettek a sztárokkal teli öltözőben, és úgy bántak velünk, fiatalokkal, hogy hamar egyenrangú csapattagnak érezhettük magunkat.”
A jelenlegi keretben hárman vagytok saját nevelésűek: Carreras, Thiago Pitarch és te. Jó lenne, ha egyre többen lennétek. Emlékezz csak a „Zidanes y Pavones” jelszóra…
“Sok fiatal készen áll arra, hogy megtegye a következő lépést. Nézzük csak meg a Juvenil csapatát, amely az előző idényben mindent megnyert. Az a legfontosabb, hogy amikor megkapják a lehetőséget, felkészülten éljenek vele, ahogyan velem is történt. Büszkeséggel töltene el, ha a jövőben egyre több saját nevelésű játékos lenne az első csapatban.”
Ha már az első csapatnál tartunk: tagadhatatlan, hogy a szurkolók csalódottak, és egészen más idénykezdésre számítottak. Mit mondanál nekik, hogy visszanyerjék a hitüket?
“Még csak most kezdődött a szezon. Nagyon hosszú út áll előttünk. Rengeteg minden történhet, és minden megváltozhat. Megértjük a szurkolók elvárásait, és osztozunk is bennük, hiszen éppen ezeknek a magas követelményeknek köszönhető, hogy a Real Madrid a világ legeredményesebb klubja. Nekünk most többet kell dolgoznunk és kevesebbet beszélnünk, hogy a pályán bizonyítsunk. Ha jönnek az eredmények, a szurkolók is újra teljes szívvel a csapat mögé állnak.”
“A szavak elszállnak. Eljött az ideje, hogy a pályán beszéljünk. Sajnos én a műtétem miatt ezt most nem tehetem meg. Fáj, hogy jelenleg nem segíthetek. Megértem, ha a madridisták időnként bennem is csalódtak, de mindent meg fogok tenni azért, hogy ezen változtassak. Engem viselnek meg leginkább a történtek. Egy saját nevelésű játékos mindig mindent megad ezért a címerért. Ezt már bebizonyítottam, és amikor visszatérek a pályára, újra be fogom bizonyítani.”
Beszéljünk arról, ami a nyáron történt az autóddal, és arról a súlyos bírságról, amelyet a felelőtlen viselkedésed miatt kaptál. Huszonhárom éves vagy, nyilvánosan elismerted a hibádat. Mourinho is határozottan elítélte a történteket.
“Nagyon nehéz időszak volt. Rövid időn belül több nehézség is összetorlódott az életemben. Mou nem tévedett. Teljesen igaza volt. Az emberek arról alkotnak véleményt, amit látnak és amiről értesülnek. Én hibáztam. Ezt akkor is elismertem, és most is elismerem. Bocsánatot kértem, és továbbra is bocsánatot fogok kérni. Huszonhárom éves vagyok, és követtem el hibákat, ahogyan ebben a korban másokkal is előfordulhat. De tisztában kell lennem azzal, hol vagyok. A Real Madrid játékosa vagyok, és ilyesmi többé nem fordulhat elő. Vállalom a felelősséget, és most csak arra gondolok, hogyan fordíthatom jóra a helyzetet. Engem bánt a legjobban, ami történt. Arról álmodom, hogy magam mögött hagyhatom mindezt, és trófeákat nyerhetek ezzel a klubbal, ebben a mezben, remélhetőleg pályafutásom hátralévő részében is. Éppen ezért ilyen esetek többé nem történhetnek meg.”
Legalább ezzel egy időben lezárult az a bírósági eljárás is, amelyben néhány korábbi csapattársaddal együtt érintett voltál. Az ügy miatt egyes stadionok lelátóiról borzalmas dolgokat kellett hallanod magadról…
“Nem öltem meg senkit, nem tettem semmit. De ezen túlmenően ez egy olyan eljárás volt, amelyen túl kellett esnem. Tiszta volt a lelkiismeretem, és ez a legfontosabb. Amikor kimentem a pályára, futballozni mentem, nem azért, hogy ellenséges lelátókkal hadakozzak. Nem hagytam, hogy kizökkentsenek. Szerintem az embereknek azért kellene stadionba járniuk, hogy a saját csapatukat biztassák, ne azért, hogy az ellenfelet sértegessék.”
“Tudjuk, hogy a Madrid játékosai, köztük más csapattársaim is, bizonyos stadionokban rendszeresen megtapasztalják ezt. Ha az a cél, hogy ezzel kizökkentsék a Real Madridot, akkor nem jártak sikerrel, hiszen továbbra is mi vagyunk a történelem legtöbb trófeáját nyerő klubja. Gyerekkorom óta erős és érett személyiség vagyok, ezért jól kezeltem ezeket a helyzeteket. A családom sokkal nehezebben viselte, ez igaz. Egy szülőnek nyilvánvalóan nem kellemes ilyeneket hallania a gyermekéről.”
“Egy történetet azért elmesélhetek. Előfordult, hogy a mérkőzések után megnéztem a közösségi médiában terjedő videókat, meghallgattam, miket kiabáltak rólam, és rájöttem, hogy játék közben ebből semmit sem vettem észre. Csak a futballra figyeltem. Nem volt rám hatással.”
A Bernabéu közönsége a történtek ellenére is kimutatja a szeretetét irántad.
“A Real Madrid mindent megadott nekem. Ezért én is mindent meg fogok adni a Madridnak. Az első naptól kezdve szeretettel fogadtak. Mindig biztató szavakat kaptam, és tárt karokkal vártak. Most azért fogok küzdeni, hogy újra büszkék lehessenek rám.”
Mikor láthatjuk újra azt a Viníciust, aki korábban képes volt egymaga megbontani az ellenfelek védelmét?
“Vini az Vini, és mindig is az marad. Különleges kisugárzása van. Az öltözőben mindenki szereti. Tényleg mindenki. Hihetetlen ember. De mi, futballisták nem robotok vagyunk, hanem emberek. Lehet, hogy most nem ugyanazt a Vinit látjuk, mint két évvel ezelőtt, de vissza fog térni arra a szintre. Mi ezt nap mint nap látjuk az edzéseken.”
Megnyerheti Mbappé az idei Aranylabdát?
“Igazságos lenne. Nap mint nap látom őt, és számomra az összes jelölt közül ő a legjobb játékos. Ha kizárólag a futballt nézzük, Kylian a legjobb. Gólszerzésben és minden más szempontból is kiemelkedik. Az Aranylabda pedig egyéni díj.”
A spanyol válogatottnál szép, de kissé keserédes élményben volt részed, hiszen végül nem mutatkozhattál be. Most Carlos Espí is hasonló helyzetbe került. Mit tanácsolnál neki?
“Beszéltem vele az elmúlt napokban, és azt mondtam neki, hogy élvezze ki ezt az élményt, mert egészen különleges. Már önmagában az is hihetetlen, hogy ott lehet az ember. Nekem azóta sem volt részem ebben… bár még van időm. Carlosnak pedig, ha így folytatja, rengeteg lehetősége lesz a spanyol válogatottban. Szerény, nyugodt srác, és valahányszor pályára lép, fontos gólokat szerez a csapatának.”
Álmodozzunk egy kicsit! A Real Madrid a Metropolitano stadionban emeli magasba a tizenhatodik BEK/BL-trófeáját. Lehetetlen?
“Lehetetlen? Nagyon is lehetséges! A Real Madrid számára semmi sem lehetetlen. Mouval komoly esélyünk van bebizonyítani, hogy ismét Európa legjobb csapata vagyunk.”
Negreira?
“Negreira árnyéka továbbra is ott lebeg. És ha ott van, annak oka van. De ennél többet nem szeretnék mondani.”
Kevesen ismerik azt az oldaladat, amely a súlyosan beteg gyermekek támogatásáról szól. Elías, aki csontvelő-átültetésen esett át, élete legboldogabb napját élhette át, amikor meghívtad a Bernabéuba.
“Szerencsések vagyunk, mert egy apró gesztussal is boldoggá tehetünk másokat. Mindig is támogattam az ilyen szervezeteket. Rengeteget jelent nekem, ha segíthetek, és két-három órát együtt tölthetek a gyerekekkel. Futballista vagyok… de mindenekelőtt ember is.”
Öröm volt beszélgetni veled, bajnok.
Zidane új életet lehelt Camavingába?
Eduardo Camavinga kifejezetten jó teljesítményt nyújtott Franciaország Belgium elleni, 4–1-es győzelme során. A Real Madrid középpályása 88 percet töltött a pályán, és bár gólt vagy gólpasszt nem jegyzett, fontos szerepet játszott abban, hogy a franciák uralni tudják a középpályát.
Camavinga Koné és Akliouche mellett, egy háromfős középpálya legmélyebben játszó tagjaként kezdett. Összesen 89-szer ért labdába, 71 passzából 63 célba ért, és többször a jobb oldal felé kilépve segítette a labdakihozatalokat és a játék előrehaladását. Védekezésben egy szerelés, egy tisztázás, négy megelőző szerelés, valamint nyolc labdaszerzés került a neve mellé. Négy megelőző szerelésével a mezőny legeredményesebb játékosa volt ebben a mutatóban.
A számoknál azonban fontosabb volt az összkép. Camavinga magabiztosan mozgott a középpálya legmélyebb pontján, rövid és hosszú átadásai egyaránt pontosak voltak, jól helyezkedett, megfelelően olvasta a passzsávokat, és közvetlenül a szünet előtt egy rá jellemző becsúszással állította meg Morreirát veszélyes helyzetben.
A teljesítmény értékelésénél ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy Belgium a mérkőzés jelentős részében mélyen védekezett, így Camavingának az átlagosnál több ideje és területe volt a labdával. A francia középpályás számára éppen az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, amikor mélyen, intenzív nyomás alatt kell gyors és pontos döntéseket hoznia. Ezt Belgium ezúttal kevésbé tette próbára.
Mégis nehéz nem észrevenni a változást. Camavinga mind a négy mérkőzésen pályára lépett Zinédine Zidane irányítása alatt ezen a válogatott időszakon, kétszer kezdőként, és annak végére lényegesen jobb formát mutatott, mint amikor megérkezett a francia kerethez.
Zidane játékrendszere láthatóan kedvez neki. Franciaország igyekszik gyorsan eljuttatni a labdát a védelmi vonalakat áttörni képes szélsőkhöz, ha pedig erre nincs lehetőség, visszaforgatja a játékot középre, majd újra megpróbálja megnyitni valamelyik oldalt. Belgium ellen a franciák folyamatos nyomása végül felőrölte az ellenfelet, Rayan Cherki és Michael Olise beállása után pedig teljesen megfordították a mérkőzést.
Camavingának ebben a rendszerben világosan meghatározott szerepe volt: ő biztosította a középpálya egyensúlyát, miközben előtte és mellette megfelelő passzopciók álltak rendelkezésére. Ez pedig óhatatlanul felvet egy Real Madridot érintő kérdést is.
Camavinga, Aurélien Tchouaméni és Fede Valverde adottságai ugyanis nem feltétlenül egészítik ki egymást ideálisan egy kétfős középpályás tengelyben. Toni Kroos mellett más volt a helyzet: a német játékintelligenciája, passzjátéka és ritmusérzéke lehetővé tette, hogy valamelyikük mellette szabadabban használja az erősségeit. Kroos távozásával azonban ez a kapaszkodó eltűnt.
Elméletileg Bellingham vagy Güler mélyebbre vezénylése is megoldást jelenthetne, José Mourinho azonban eddig nem mutatott különösebb hajlandóságot erre. Bernardo Silva szintén alkalmas lehetne egy ilyen szerepre, de egyelőre kevés lehetőséget kapott. Így felmerülhet egy másik megoldás is: nem feltétlenül a játékosokat kellene megpróbálni hozzáigazítani a rendszerhez, hanem magán a szerkezeten változtatni.
A madridisták számára különösen frusztráló lehet azt látni, hogy a csapat több játékosa is felszabadultabban és hatékonyabban futballozik saját válogatottjában, majd Madridba visszatérve a kirakós darabjai valahogy mégsem illeszkednek megfelelően egymáshoz.
Camavinga Belgium elleni teljesítménye természetesen önmagában nem bizonyítja, hogy Zidane megtalálta volna a francia középpályás használatának végleges receptjét. Azt viszont megmutatta, hogy egy megfelelően kialakított háromfős középpályán, világosan meghatározott szerepkörben Camavinga egészen más játékos benyomását keltheti.
A francia sérülés nélkül és egy jól sikerült válogatott időszakkal tér vissza Madridba. Hogy ezt a formáját klubjában is folytatni tudja-e, az már részben azon múlik, Mourinho milyen szerepet és milyen környezetet teremt számára.
Miért Raúl?
Juan Carlos Guerrero spanyol újságíró és író, akinek korábban ‘Fondo blanco: Una crónica sentimental sobre el Real Madrid‘ címmel jelent meg kötete. Legújabb könyvében, a ‘Crónicas raulistas‘-ban 25 mérkőzésen keresztül idézi fel Raúl pályafutását – de nem pusztán a futballistát keresi a régi meccseken, hanem saját gyerekkori bálványát is megpróbálja újra felfedezni. A Miért Raúl? ennek a személyes utazásnak a felvezetése: annak próbája, hogy vajon mit kezd a felnőtt józansága a gyerekkor feltétlen rajongásával. És hogy ugyanazt látjuk-e egykori hőseinkben, ha évtizedekkel később újra megnézzük őket.
Ha volt gyerekkoromnak és kamaszéveimnek egyetlen igazi bálványa, valaki, akitől megtanulhattam, hogy soha nem szabad feladni, akkor az Raúl volt. E vallomás után azonban rögtön tisztáznom kell valamit: a következő oldalak nem a nosztalgiáról szólnak. Felnőtt fejjel tekintek vissza annak a futballistának a pályafutására, aki mindenkinél nagyobb hatással volt arra, ahogyan ezekhez a színekhez kötődöm.
Némi félelemmel vágtam neki ennek az utazásnak, vissza a kilencvenes évek közepének Madridjába. Amikor az ember a negyvenhez közelít, a futballal – sőt, talán az élettel – kapcsolatban is kevés bizonyossága marad. Az egyik ezek közül, hogy soha többé nem lesz senki olyan, mint gyerekkorunk kedvenc játékosa. Én pedig elhatároztam, hogy próbára teszem ezt a bizonyosságot, ahogyan a hívő kérdez rá Isten létezésére. Arra voltam kíváncsi, vajon megállja-e a helyét a Raúlba vetett hitem akkor is, ha a jövőből visszatekintve, az emlékezet ködét félretéve vizsgálom meg hősöm pályafutását.
Ez a könyv kísérlet arra, hogy elmesélje egy olyan játékos történetét, akinek emlékét – ettől tartok – lassan elhomályosítják a Real Madrid későbbi sikerei, valamint egy olyan spanyol válogatott diadalai, amely nélküle jutott fel a csúcsra. Egy 17 éves, vézna, görbe lábú fiú lépett színre, egyfajta munkáskirály karakterével. Nagyon hamar, és nagyjából 26 éves koráig, a világ legemblematikusabb csapatát is a sajátjává tette, miközben az a dicsfény, amely őt a magasba emelte, mára megkopni látszik a fekete-fehér felvételeken.
Amikor Raúl berobbant, a Real Madrid három évtizede nem tudott ismét Európa trónjára ülni. Hat BEK-győzelmét már az AC Milan öt sikere fenyegette: az olaszok kettőt a hatvanas években, további hármat pedig a nyolcvanas évek végétől nyertek. Amikor 2000-ben a FIFA a XX. század legjobb klubjának választotta a Real Madridot, senki sem vitatta az elismerés jogosságát. Az 1998-ban és 2000-ben megszerzett újabb két európai trófea egyértelműen a fehérek javára billentette a mérleget. Raúl pedig, ennek a csapatnak a testeként és lelkeként, az utolsó nagy hajrában segítette hozzá a Real Madridot ahhoz, hogy a futball első évszázadának legnagyobb klubjává váljon.
Raúl kevesekhez foghatóan testesítette meg azokat az értékeket, amelyeket a veteránok nemzedékről nemzedékre igyekeznek továbbadni az újoncoknak: nincs elveszett labda, és az ellenfelet mindig tisztelni kell. Ez azonban nem azt jelenti, hogy oda kell tartani a másik orcánkat is – hanem azt, hogy ha kell, mellkassal állunk bele, és megvédjük magunkat.
A 7-essel a hátán technikai tudásával – amelyet sokszor méltatlanul alábecsültek – és taktikai intelligenciájával egyaránt lenyűgözött. Jorge Valdano, az edző, aki vállalta a kockázatot, és bedobta őt a mély vízbe, azt mondta róla: „Ő a legintelligensebb futballista, akit valaha pályán láttam.”
Valdano a galaktikus korszak sportigazgatójaként eltöltött időből őriz egy történetet, amely mindennél jobban megmutatja, hogyan tekintett Raúl a futballra. Egy kulcsfontosságú dortmundi Bajnokok Ligája-mérkőzés előtti edzés előtt Ronaldo és Roberto Carlos trükkökkel és mutatványokkal szórakoztatták az öltözőt. Valdano mosolyogva figyelte a játékos jelenetet, amikor Raúl elhaladt mellette, és csak ennyit mondott: „Ahhoz, hogy holnap nyerjünk, ez semmire sem jó.”
Raúl versenyszelleme csak két óriáséhoz mérhető: Di Stéfanóéhoz és Cristiano Ronaldóéhoz. Az előbbi megteremtette a győztes Madrid legendáját; az utóbbi minden korábbi rekordot elsöpört, és örökre beírta a nevét a világ legnagyobb klubjának történetébe. Kettejük között Raúl másfél évtizeden át tartotta a vállán a klubot, és 741 fellépésével mindmáig ő játszotta a legtöbb hivatalos mérkőzést a Real Madrid mezében.
A Real Madrid első csapatában eltöltött tizenhat éve alatt több korszakváltást is megélt, és ezekre a könyv is külön figyelmet fordít. A 25 fejezet mindegyike egy-egy konkrét mérkőzés köré épül – legyen szó a Real Madrid, a spanyol válogatott, a Schalke 04, az Al-Sadd vagy a New York Cosmos találkozójáról –, és a mérkőzések adatlapjai segítenek elhelyezni az adott történetet a maga korában.
Raúl még a Bosman-ítélet előtti futballban tűnt fel, a Real Madridtól pedig úgy búcsúzott, hogy a klub az előző nyáron mintegy 260 millió eurót költött átigazolásokra. Zaragozában akkor mutatkozott be, amikor a mobiltelefon még korántsem volt mindennapos – az édesapja csak akkor tudta meg, hogy fiát behívták a keretbe, amikor az hazaért ebédelni –, Madridból viszont már okostelefonnal a zsebében távozott.
Ezek a krónikák az árnyoldalakat sem hallgatják el – hiszen ahol fény van, ott árnyék is akad. Szó esik Raúl formahanyatlásairól is, még ha küzdőszelleme időnként vissza is idézte pályafutása ragyogó első felét. Ha az olvasó úgy érzi, hogy a szöveg bizonyos pontjain túlságosan elnéző vagyok vele, megígérhetem: igyekeztem elkerülni ezt. De néha előbújik belőlünk a gyerek, és átveszi az irányítást. Mint amikor leesik a hó, és egyszerűen képtelenek vagyunk ellenállni annak, hogy hógolyót gyúrjunk.
Aki nem látta Raúl legjobb változatát, annak ez a könyv meghívás egy kivételes tehetség felfedezésére. Aki látta, de hagyta, hogy pályafutásának hanyatló szakasza átírja az emlékeit, annak talán alkalmat ad arra, hogy újraértékelje őt.
Aki pedig a 7-est tekintette bálványának, annak a Crónicas raulistas szerzője egyetlen üzenetet küld:
„A jövőből jövök, és elárulhatom: az utazás végül jól ér véget.”
Davide Ancelotti: Néha Mourinho jut eszembe saját magamról
Minden lépését milliméteres pontossággal tervezi, hogy megvesse a lábát az elitben. Miután édesapjával történelmet írt a Bayernnél, a Napolinál, az Evertonnál és a Real Madridnál, a 37 éves Davide Ancelotti a Botafogónál szerzett vezetőedzői tapasztalatot, Brazíliával megvalósította világbajnoki álmát, végül pedig Lille-ben találta meg a helyét. Látszik rajta, hogy boldog. És azok is annak tűnnek, akik körülveszik a Domaine de Luchin edzőközpontban. Tökéletes helyre került: jó légkör, magas követelmények és Bajnokok Ligája-kultúra. – „Pontosan olyan csapatom van, amilyet szeretnék ahhoz a vertikális futballhoz, amit kedvelek” – mondja. Nem kerül ki egyetlen kérdést sem. Élvezi, ha futballról beszélhet. Ez Davide Ancelotti a maga természetességében.
Milyen volt a Lille-be érkezése?
A világbajnokságról szinte egyik napról a másikra kerültem ide, és őszintén szólva jót tett, mert ami Brazíliával történt, az nagyon kemény volt.
Milyen klub a Lille?
Folyamatosan fejlődő klub. Stabil projekt, nagyon világos értékekkel: munka és magas követelmények. Rendszeresen szerepel Európában. A PSG mellett ez az egyetlen francia klub, amely ismét ott van a Bajnokok Ligájában, és három éven belül ez már a második szereplése. Már 32 500 bérletesük van, a stadion átlagos nézőszáma 44 ezer. Nagy klub.
Hogyan lehet túlélni Bouaddi és Matías Fernández eladását?
Tervezéssel, azzal, hogy nem improvizálunk. Innen minden évben fontos játékosok távoznak, és éppen ezért stabil a klub gazdaságilag. A Lille pozitív számokat produkál, versenyképes, játszik a Bajnokok Ligájában… Valóságos ufó a mai futballban.
Hogyan lehet versenyezni a PSG-vel?
Itt azért nem könnyítik meg a dolgunkat. Sajnos a televíziós jogok körüli problémák miatt ennek a bajnokságnak nincs túl nagy láthatósága, pedig minden idényben rengeteg tehetség kerül ki innen, és nagyon fizikális futballt játszanak.
Talán túlságosan is keményet?
Intenzitásban a francia futball nagyon közel áll a Premier League-hez. Nem véletlen, hogy sok játékos innen kerül Angliába. Ha idejössz, és azt gondolod, hogy lesz időd átvenni a labdát, megállni és gondolkodni, akkor tévedsz.
Milyen a kapcsolata Olivier Letang elnökkel?
Édesapámmal még a PSG-s időkből ismerik egymást, amikor Leonardo mellett sportigazgatóként dolgozott. Hihetetlen munkát végzett itt: kihúzta a klubot egy gazdasági gödörből, és eljuttatta a legmagasabb szintre. Letang maga a követelmény, és érti a futballt, hiszen játszott is.
Beleavatkozik a szakmai munkába?
Szeret velem futballról beszélni, de tiszteletben tartja a pozíciómat. Én is szeretek vele futballról beszélgetni. Nagyon fontos számára a fegyelem, én pedig egyfajta őrzője vagyok azoknak az értékeknek, amelyeket meg akar tartani a klubban.
Milyen futballban hisz Davide Ancelotti?
Szeretem, ha a csapataim gyorsan, vertikálisan játszanak. Ne azért tartsák sokáig a labdát, hogy biztonságban legyenek, hanem azért, hogy ártsanak az ellenfélnek. Meggyőződésem, hogy a döntő mozzanatokban, a veszélyes akcióknál és a góloknál sebességre van szükség. Ezért nagyon ösztönzöm a csapatomat arra, hogy gyorsan játsszon.
A gyors játék megkönnyíti a területek megtalálását?
Ha vertikálisan játszol és a védelem mögötti területet támadod, káoszt teremtesz, azt pedig sokkal nehezebb levédekezni. Ha egyik oldalról a másikra járatod a labdát, sokkal könnyebb hozzáigazodni.
A vertikális játékhoz mélyebben kell védekezni, hogy több terület legyen elöl?
Attól függ, milyen képességei vannak a csapatodnak az átmenetekben. Az én elképzelésem az, hogy védekezésben kompakt blokkot kell kialakítani, akár magasan presszingelsz, akár mély blokkban védekezel. Nyilvánvaló azonban, hogy a magas letámadás mindig nehezebb. Ma már szinte minden csapat nagyon jól hozza ki a labdát, ezért létszámegyenlőségben kell presszingelned. Ezzel nagy kockázatot vállalsz, főleg olyan ellenfelek ellen, amelyeknek gyors játékosaik vannak, és a hátad mögötti területet támadják. Ahhoz, hogy magasan presszingelj, bíznod kell a védőidben. Egy az egyben hagyod őket, és hátul meg kell nyerniük a párharcokat. Ha úgy presszingelsz magasan, hogy az ellenfélnek létszámfölényt hagysz, azért, hogy neked hátul legyen plusz egy embered, különösen az olyan bajnokságokban, mint a spanyol, könnyedén kihozzák ellened a labdát. Nem működik. A jó magas presszinghez létszámegyenlőség kell, ezért nagyon sok múlik a hátul játszó futballistáid tulajdonságain.
A négyvédős rendszer és a modern futball
Milyen felállást részesít előnyben?
Szeretem a négyvédős rendszert, mert rugalmasabb. Védekezésben könnyen ötös lánccá alakítható, labdával pedig nem vagy arra kényszerítve, hogy három emberrel építkezz. Átalakíthatod kettőre is. Ezzel szemben három belső védőnél velük kell megkezdened a labdakihozatalt.
Négy hátul… és előrébb?
Attól függ. Ha Kroos, Modrić és Casemiro áll rendelkezésedre, akkor 4–3–3-at kell játszanod. (nevet)
Ahogy az édesapja a második időszakában, bár védekezésben 4–4–2-vé alakult.
Ez a 4–3–3 egyik előnye. Védekezésben, a saját térfeleden nagy sűrűséget tudsz kialakítani anélkül, hogy túlságosan visszasüllyednél: 4–4–2-be rendeződsz, és két támadód fent marad. Ő, vagyis Carletto, Arrigo Sacchi iskolájából jön, ezért mindig is fontos rendszer volt számára a 4–4–2.
Merre tart most a futball?
Ma azok a csapatok mutatják az irányt, amelyek nagyon komolyan veszik a védekezést. Legyen szó területvédekezésről vagy emberfogásról, a Bajnokok Ligája döntőjébe jutó csapatok többet foglalkoznak a védekezési fázissal, mint a támadással. Az Arsenal és a PSG nagyon különbözően játszik, mégis mindkettő rendkívül erős védekezési identitásra épít.
A Barça előrefelé védekezése nem egyszerűen divat?
Sok nagy csapat védekezik egy az egyben: a Bayern, a PSG, a Barça… és a Madrid is, amikor presszingel. Azért, mert dominálni akarsz, és minél kevesebb ideig akarod hagyni az ellenfélnél a labdát. Ehhez viszont hátul olyan játékosok kellenek, akik rengeteg párharcot megnyernek: Saliba és Gabriel az Arsenalban, Marquinhos és Pacho a PSG-ben… De az Arsenal például mély blokkban is nagyon-nagyon jól védekezik. Számomra tehát a legújabb trend egyszerűen az: jól kell védekezni.
Spanyolország mint példa
Inspirálja a spanyol válogatott?
Mesterei a labdás játéknak. A technikai futball, a harmadik emberes játék, a létszámfölények és végső soron a csapatként való játék megtestesítői. Mindenképpen inspirációt jelentenek. Nagyon tetszett, amit De la Fuente mondott a Franciaország elleni győzelem után: „A világ legjobb játékosai a világ legjobb csapatával találkoztak.” Ez Spanyolország ereje. Ez sokéves munka eredménye, annak következménye, hogy következetesen kitartottak egy elképzelés mellett. Más válogatottaknál éppen ez veszett el. Spanyolország akkor is kitartott ugyanazon irány mellett, amikor nem nyert, és elviselte a kritikákat. Nem tudom, mióta, de a spanyol futballnak van egyfajta nemzeti identitása. Azt szeretném, ha az én válogatottamnak, Olaszországnak is lenne ilyen identitása.
Edzői példaképek
Kik jelentik a referenciapontot önnek az edzők közül?
Elsősorban természetesen az apám. Aztán nagyon szeretem Emeryt, mert imádom a csapatai védekezési szervezettségét. Jól védekeznek, nagyon jól készíti fel őket a mérkőzésekre. Szereti a pozíciós, támadó futballt is, de engem elsősorban a védekezési munkája fog meg. Ugyanígy tetszik Arteta jelenlegi védekezési szervezettsége. Luis Enrique munkáját is nagyon szeretem.
Simeone?
Tetszik, ahogyan a nagy mérkőzésekre felkészíti a csapatait, mert mindig megtalálja az ellenfél gyenge pontjait, támadásban és védekezésben egyaránt. Nem mondom, hogy a példaképem, de nagyon sokat lehet tanulni tőle. Ahogy Emerytől, De Zerbitől vagy Klopptól is.
Barça, vertikalitás és a Real Madrid problémája
Élvezi nézni a Barçát?
Ahogy mondtam, szeretem a vertikális futballt. A Barça pedig jelenleg nagyon vertikálisan játszik. Természetesen szeretem nézni, és a saját bőrömön is megtapasztaltam, milyen nehéz kontrollálni. Szeretem Raphinhát kilencesként. Tetszenek a beindulásai… De persze ehhez van egy támadód, aki a területbe indul, és egy középpályásod, aki tökéletesen oda tudja tenni neki a labdát.
És e tekintetben mi a helyzet a Madriddal?
Nem szeretném, ha minden, amit a Madridról mondok, kritikaként lenne értelmezve. De amikor Modrić vagy Kroos játszik, minden területbe történő mozgásra megérkezik a labda. Nem azt mondom, hogy a mostani játékosok nem képesek erre. Azt mondom, hogy a vertikális játékhoz kell valaki, aki oda tudja tenni a labdát. A vertikalitás nem azt jelenti, hogy van nyolc futód. Kell valaki, aki el tudja indítani őket. Ez egy játékfelfogás.
Hogyan éli túl egy csapat Kroos távozását?
Elveszítesz valamit, amit soha nem kapsz vissza.
Mit veszített a Madrid?
A világ legjobb játékosát a posztján. Nem mondhatod, hogy „kell nekem egy másik Kroos”, mert nincs még egy.
Mi tette különlegessé?
Ő volt a mérkőzés ura. Ő uralta a ritmust. Úgy játszották a meccset, ahogy ő akarta. Ő döntött, és alapvető jelentősége volt, mert ő szabályozta a mérkőzés ritmusát. Ráadásul futott is: meccsenként 11 kilométert. Védekezni is tudott, volt taktikai érzéke. Imádtam, amikor hatosként játszott.
Ő is szerette?
Nem igazán szerette a második labdákat, a párharcokat… Inkább nyolcasként játszott, mert a piszkos munkát meghagyta a hatosnak. A Real Madrid játékdinamikája szempontjából Toni elvesztése elkerülhetetlenül nagyon nehéz volt. Egyik pillanatról a másikra rengeteg mindent elveszítettek vele.
Rodri beleillett volna a Madridba?
Igen. Rodri bárhová beillene.
Ő volt a leginkább Krooshoz hasonló, elérhető játékos?
Nem kell Toni másolatát keresni. A Madrid meg fogja találni az egyensúlyát. Rodrival vagy nélküle, a végsőkig versenyképes lesz, ahogy mindig. Amikor igazán számít, a Madrid mindig ott van.
A Real Madrid öltözője
Finoman vagy kemény kézzel kell kezelni a Madrid öltözőjét?
A kettő közötti egyensúllyal. Ez is olyan öltöző, mint a többi: sok erős személyiség, sok ego… Ha sok az ego, ügyelned kell arra, hogy ne forduljon át annak negatív oldalába, vagyis arroganciába vagy önzésbe. Pozitív mederben kell tartani. Annak az önbizalma, hogy bármelyik pillanatban képes vagy eldönteni a mérkőzést – és erre a csapattársad is képes –, alapvető fontosságú. Ezt nem lehet megvásárolni. A nagy tekintélyű játékosokban ez megvan, márpedig a Madrid játékosai ilyenek. Meg kell találni az egyensúlyt a követelmény és a közelség között. Nem lehetsz pusztán kedves és közvetlen. Akkor nem nyersz. Lehetetlen. Apámról azt mondják, jó fej. Rendben, de közben követel is. Ha egyszerűen csak „jó fej” leszel, nem tudsz edzősködni. Ahogy akkor sem, ha tábornokká változol.
Vinícius
Viníciust nehéz edzeni?
Mit mondhatnék Viniről… Két Bajnokok Ligája-döntőben is gólt szerzett velünk. Csak hálás lehetek neki. Nem véletlen, hogy minden csapattársa szereti. Nagylelkű. Egyetlen edzést sem hagy ki. Nem bújik el, nem ver át, nem spórolja meg az erőfeszítést, nem mondja azt, hogy „itt fáj, nem edzek”. Mindig ott van a csapatért. A játékosok ezt tudják, ezért szeretik ennyire.
És a pályán?
Amikor jó formában van, elképesztően nehéz megállítani. Tudnod kell, hogy egy ilyen játékos hatással van a csapat egyensúlyára. Azért, mert rendkívül direkt és vertikális futballista. Annyira bízik a saját képességeiben, hogy mindig megpróbálja az egy az egyet… Ezért olyan struktúrát kell mögé építened, amely lehetővé teszi, hogy vele játssz. Ha nincs ilyen struktúrád, a mérkőzés kontrollálatlanná válik. Mert Vini mindig megy előre. Mindig. Vinit nem fogod megváltoztatni. A mögötte lévő struktúrát viszont megváltoztathatod. És amikor jó periódusban van, Vini mérkőzéseket dönt el. Ezt rengetegszer megtette a Madridban.
És hogyan lehet ezt a mögötte lévő rendszert kialakítani, ha Vini mellé Mbappé is bekerül?
(nevet) Ki kell használnod, hogy rendkívül vertikális csapatod van. Tudod, hogy ez nagyon sokat fog adni, és fel kell készülnöd arra is, amit elvesz. Figyelem, nem a jelenlegi Madridról beszélek, nem azért vagyok itt, hogy mások problémáit oldjam meg, van nekem elég a sajátomból… De a Madridnak mindig voltak olyan játékosai, akik nem adtak annyi kontrollt. A lényeg az, hogy a csapat ne szakadjon ketté. Mindig is ez volt a kihívás.
Vinícius és Xabi Alonso konfliktusa
Mit gondolt, amikor Vini azt a gesztust tette Xabival a Clásicón? Ön hogyan kezelte volna?
Először is Xabi miatt sajnáltam, mert jó a kapcsolatom vele. Nem volt helyes. Vini az első, aki tudja, hogy hibázott, mert ilyet nem teszünk: tiszteletben kell tartani az edzőt, a klubot, a csapattársakat és a szurkolókat. De ez már a múlt. Nem gondolom, hogy a Madrid emiatt a pillanat miatt nem nyert fontos trófeákat.
Az utána történtek viszont azt az érzést keltették, hogy a játékosoknak nagyobb hatalmuk lehet az öltözőben, mint az edzőnek. Egyetért?
Ha így lenne, nem lenne szükség edzőre. Ez nem felel meg a valóságnak. A Madrid játékosai hiperprofik. Mi soha senkitől nem kaptunk rossz reakciót. Hogy nem akarnak lejönni a pályáról? Rendben, ez normális. Amit Vini csinált, azt Kroos is megtette ezerszer. Modrić is megtette a maga nyelvén. Casemiro is… De ez nem jelenti azt, hogy a játékosok irányítanak. A Real Madrid öltözőjében az edző az úr.
Mourinho kellett most a Madridnak?
Igen. A Madrid közelmúltbeli története megmutatja, miért Mourinho az ideális edző ebben a pillanatban. Szerelmes a Madridba, és elképesztően motivált. Ezt átéltem az apámmal is. A pályafutásuknak ebben a szakaszában egy ilyen lehetőség… olyan, mintha újra életre kelnél. Ezt a lelkesedést pedig át fogja adni a többieknek. Szerintem igen: jelenleg ő az ideális edző.
Követte a pályafutását?
Persze. Még interjút is készítettem Mouval az edzői képzésemhez. Mindig nagyon kedves és szeretetteljes volt velem. Akkor is, amikor ellenfélként találkoztunk. Mindig volt hozzám egy jó szava. Ő is ott van a futball történetének nagyjai között, az apám mellett. Húsz éve nyerte az első Bajnokok Ligáját. Ezen a szinten senkinek semmit nem adnak ingyen. Néha magamat látom benne. Hozzá hasonlóan nekem sem volt nagy profi játékoskarrierem, én is testnevelést tanultam… Mourinho módszertana nagyon innovatív volt, amikor elkezdte az edzősködést, különösen az edzésmódszerek terén. Ezt el kell ismerni. A maga módján megváltoztatta a futballt. És most a futballról beszélek, nem a személyiségéről. Azt mindenki ismeri. Ő egy győztes.
Carlo Ancelotti és a visszatérés Madridba
Hol helyezkedik el Carlo Ancelotti a futball történetében?
Nincs kérdés. Mindazok után, amit elért, a legmagasabb szinten van. A szakma egyik referenciapontja, erről nincs vita.
Milyen nyomot hagyott a Real Madrid Davide Ancelottiban?
Meghatározta a pályafutásomat. Erőnléti edzőként érkeztem, majd négy idényen át másodedző voltam. A Madridnál akkora a nyomás, hogy az idő valahogy kitágul. Egyszerűen arról szól, hogy tudod: minden egyes mérkőzés a legfontosabb. Nincs titok. Ezt a fajta követelményt örökre magaddal viszed.
Édesapja előtt a jövőben is nyitva áll a klub ajtaja?
Remélem. Négyéves szerződése van Brazíliával, nem tudom, mi történik majd utána… De a Madriddal nagyon különleges a kapcsolata.
És Davide Ancelotti előtt?
Attól függ, kiérdemlem-e. Ez nem csak a Madridon múlik. Rajtam is: azon, hogy mire leszek képes a pályafutásom során. De most nem ezen gondolkodom, mert itt, Lille-ben fantasztikus és nagyon szép projektem van.
Túl sokszor kérdezték már meg, szeretné-e egyszer a Madridot edzeni?
Sokszor. A Madrid mindenki álma. Természetesen az enyém is.
Tudja, milyen utat kell bejárnia hozzá?
Minden edző, aki a Madridhoz kerül, rendelkezik egy olyan státusszal, amellyel én még nem. Tudom, hogy ezt ki kell érdemelnem. Nekem kell felépítenem magamnak azzal, hogy mérkőzéseket nyerek. Ebben a szakmában a győzelem a mérce. Három napig beszélgethetünk itt elképzelésekről és filozófiáról, de végül egyetlen dolog számít: győzni.
Hivatalos közlemény
A klub hivatalos közleménye az UEFA- nak korábban megküldött dokumentumokkal összefüggésben.
A Real Madrid C. F. az UEFA által a mai napon, az úgynevezett „Negreira-üggyel” kapcsolatban kiadott tájékoztatás nyomán az alábbiakat kívánja közölni:
Az UEFA megerősítette, hogy kézhez kapta a Real Madrid C. F. által benyújtott beadványt, és folytatja a vizsgálatot azokkal a kifizetésekkel kapcsolatban, amelyeket az F. C. Barcelona az elmúlt két évtized során a Játékvezetők Technikai Bizottságának korábbi alelnöke részére teljesített.
A klubunk által benyújtott beadvány jelentős mennyiségű dokumentációt és bizonyítékot tartalmaz olyan, rendkívül súlyos tényekkel kapcsolatban, amelyek közvetlenül érintik a versenysorozat tisztaságát, valamint a játékvezetői rendszerbe vetett bizalmat.
A Real Madrid C. F. elengedhetetlennek tartja, hogy miután az UEFA rendelkezésére áll ez a dokumentáció, a vizsgálat a lehető leggyorsabban haladjon előre annak teljes lezárásáig, és az illetékes szervek a bizonyított tények súlyának megfelelő döntéseket hozzák meg.
Klubunk továbbra is aktívan együttműködik az UEFA-val, és minden rendelkezésére álló eszközzel fellép annak érdekében, hogy teljes körűen tisztázódjanak azok a tények, amelyeket összeegyeztethetetlennek tart az európai labdarúgást meghatározó tisztesség, átláthatóság és fair play alapelveivel.
Courtois: Vigyáznom kell magamra, a Madridtól kapom a fizetésemet
Thibaut Courtois, a Real Madrid kapusa a Radioestadio Noche műsorában többek között a klub jelenlegi helyzetéről, a belga válogatottban betöltött szerepéről és a játékvezetésről beszélt.
Real Madrid: „A jelenlegi helyzet nem a megszokott. Az elmúlt 15 évben rengeteg trófeát nyertünk. Nagyon éhesek vagyunk arra, hogy ismét címeket szerezzünk. Ezt követeli meg tőled a Madrid, és ezt érezzük minden egyes nap, amikor belépünk az edzőközpont kapuján. Valdebebas lenyűgöző abból a szempontból, ahogyan az első csapat és az utánpótlás együtt működik. Londonban ez sokkal inkább különválik.”
A fia: „Az utánpótlásban játszik, a Benjamín A-ban. Még kicsit alacsony, de mindennek eljön a maga ideje. Ő csatár. Inkább azt szeretném, hogy most mezőnyjátékos legyen; kapusnak később is beállhat. Jobban örülnék, ha nem lenne kapus, mert nagyon nehéz lenne számára az összehasonlítás az apjával. Tudom, mennyi rosszindulat van az emberekben: elég lenne egyetlen mérkőzés, és máris azt mondanák neki, hogy “nem vagy olyan jó, mint az apád”. Szerintem ez árthat egy gyereknek. Casillas fiai viszont szintén kapusok, és nagyon ügyesek. Végül úgyis az számít, hogy ő mi szeretne lenni. Sok szülő azt hiszi, hogy a fia lesz a következő Mbappé, ezért túlságosan hajtják a gyereket, aki aztán 16 éves korára abbahagyja a futballt, mert teljesen kiégett. Egyre gyakrabban látni, hogy már a kisgyerekekre is nagyobb nyomás nehezedik. A közösségi média, az Instagram, a szerződések miatt… Láttam gyerekeket, akik már nem élvezik a játékot a pályán, és ezt nagyon sajnálom.”
Visszatérés a belga válogatottba: „Beszéltem Van Bommellel, megértett. Elmagyaráztam neki az indokaimat. Szeptemberben rengeteg mérkőzés van, nincs megállás. És minden tiszteletem mellett, ami a Nemzetek Ligáját illeti: bár vannak jó meccsek, szerintem sok edző rotál, és még ők sem igazán akarják, hogy ez valódi torna legyen. Megértem, hogy bizonyos barátságos mérkőzések rosszak, és senkinek nincs kedve hozzájuk. De ha nincsenek, mikor próbálhat ki bármit is egy szövetségi kapitány? Most viszont nyerni kell, mert ha kikapsz, kieshetsz egy osztállyal. Végül megbeszéltük, és azt mondta, jobb, ha pihenek, de nem tudja garantálni a helyemet, amikor visszatérek. Arról beszéltünk, hogy a selejtezőkre visszatérek, és ha már előtte szüksége lesz rám, azt is megbeszéljük. Amikor a City ellen megsérültem, éppen a szezonbeli legjobb formámban voltam, ezért nagyon fájt, hogy ki kellett hagynom. Odafigyelek az étkezésre, saját fizioterapeutám van… de néha egyszer csak történik valami a testeddel. Azt mondtam: “Vigyáznom kell magamra, mert a Madridtól kapom a fizetésem.” Imádok a válogatottban játszani, de végső soron mindent a Madridnak köszönhetek.”
Mourinho: „Ugyanolyan jó, mint amilyennek a Chelsea-nél megismertem. Talán más elképzelései vannak, hiszen azóta fejlődött a futball. Szerintem a mindennapokban és a sajtó előtt nyugodtabb lett. A pályán és a megbeszéléseken azonban továbbra is keményen követel, és továbbra is az ember szemébe mondja, amit gondol. Kifelé talán érettebb, tapasztaltabb és kevésbé heves.”
Az egyenes beszédről: „Vannak dolgok, amelyeket néha házon belül kell tartani. Amikor kimegyek a vegyes zónába, szerintem soha nem ártok egy csapattársnak vagy a csapatnak. Általában elmondom, amit gondolok. Ez az én értelmezésem egy mérkőzésről, és persze néha én is tévedek. 2018-ban, Franciaország ellen kimentem a sajtóhoz, nagyon felhúztam magam, és Franciaországban még ma is ugratnak miatta. Ha hibázom, én vagyok az első, aki ezt elismeri.”
Álma volt-e a Madridban játszani: „Amikor kapus lettem, nagyon figyeltem Casillasra és a Madridra. Egy hatalmas Bernabéu-zászló volt a szobámban. Igaz, Chelsea-zászlóm és más csapatok zászlói is voltak. De a Madrid mindig is az álmom volt.”
Gondolt-e arra, hogy Bajnokok Ligáját nyerhet a Madriddal: „Ez volt a cél. De soha nem veheted biztosra. Nézd meg Mbappét: idejön, és éppen utána nyer a PSG kettőt. A lisszaboni döntő után visszatértem a Chelsea-hez, megláttam Ramos ünneplését egy óriási reklámon, és azt mondtam: “Most már ezt az ünneplést is néznem kell.””
Kitörölné-e azt a mondatát, hogy „a történelem jó oldalán állok”: „Nem, mert semmi köze nem volt az Atléticóhoz. Néhányan magukra vették. Nem ellenük szólt, a kérdés a Liverpoolról szólt. Büszke vagyok arra az időszakra. Megértem a rivalizálást. Az első naptól kezdve patkányokat dobálnak feléd és mindenfélét csinálnak, és az is igaz, hogy néha én is hevesebben reagálok a pályán. A derbik mindig nagyszerű mérkőzések. Ha csak nem túl durva rigmusokról van szó, nincs vele problémám. Amikor például öngyújtókat dobálnak, az már más.”
A derbi játékvezetése: „Elismerték a hibát, és szerintem sem a VAR-nak, sem a játékvezetőnek nem volt jó napja. Tisztelem a játékvezetőket, nem könnyű a dolguk. Manapság viszont a VAR miatt néha jelentéktelen dolgoknál is várakoztatnak, amikor valójában semmi sem történt. Remélem, ezen a jövőben javítanak. Nem a játékvezetés miatt veszítettünk, hanem a saját hibánkból, de ezen a területen is van min javítani.”
Úgy érzi-e, hogy a játékvezetők hátrányosan kezelik őket: „Néha igen, néha nem. Nem hiszek semmiféle háttérhatalomban vagy hasonlóban. Azt viszont érzem, hogy néha más pályákon látunk olyan dolgokat, amelyeket ellenünk nem fújnak be – és fordítva. Értem, hogy nehéz, mégsem értem. Elmagyarázzák nekünk, hogyan kellene lennie, aztán egy héttel később mást csinálnak.”
A Manchester City esetleges büntetése: „Ez magának a versenynek árt. Bizonyos értelemben a verseny tisztaságának torzítása. A pályán persze a saját érdemükből nyertek. De talán bizonyos játékosok nem lennének ott, ha nem tették volna meg ezeket a dolgokat.”
Beszélnek-e a Negreira-ügyről: „Néha elhangzik egy-egy vicc róla, de mindenki várja az ítéletet. Súlyos ügyről van szó.”
Érez-e változást a csapatban: „Mindenkin érzek változást. A munkában, a mentalitásban… Mindenki nyerni akar. A játékban? Dolgozunk rajta. Még nem vagyunk olyan régóta együtt, vannak új játékosok, új edző, túl vagyunk egy világbajnokságon… Sok mérkőzésen nagyon jól játszunk, másokon pedig vannak dolgok, amelyeken javítanunk kell.”
Raphinha: „Nagyon kedvelem. A Barça kulcsjátékosa. Nem mindig kapja meg azt az elismerést, amit megérdemel, pedig meghatározó eleme a csapatnak.”
Az elismerésről: „Jólesik, amikor a szakmabeliek elismernek. Ez szép dolog. Semmi problémám azzal, hogy jót mondjak Lamine Yamalról.”
Aranylabda: „Mbappé és Lamine jó helyzetben vannak. Kane is ott lesz. Idén eléggé nyitott a verseny. Az Aranylabdát annak is kell kapnia, aki az adott év legjobb játékosa volt. Nem csak a trófeák számítanak. Ha kizárólag azok döntenének, akkor három évvel ezelőtt talán Carvajalnak kellett volna nyernie. Számomra Mbappé a befutó.”
Orvosi jelentés: Asencio
A klub újabb hivatalos tájékoztatása a játékos állapotával összefüggésben.
Játékosunkat, Raúl Asenciót ma sikeresen megoperálta Dr. Manuel Leyes a jobb sípcsontjában kialakult fáradásos törés miatt. A műtétet a Real Madrid orvosi stábja felügyelte. Asencio a következő napokban megkezdi rehabilitációját.
Istenek alkonya
Cristiano Ronaldo viharos körülmények között elhagyta a portugál válogatott edzőtáborát, és minden jel arra utal, hogy rendkívüli pályafutása a nemzeti csapatban véget ért. Alighanem egész karrierjének lezárása sincs már messze. Az idő nem kegyelmez. Ahogy Dave Gilmour énekelte a Pink Floyd klasszikusában: „The time is gone, the song is over, thought I’d have something more to say.”
Cristiano pontosan azt érezheti, amit Gilmour leír. Az idő elszállt, a dal véget ért – még ha egy melankolikus elhalkulás utolsó szaxofonhangjai ott is rezegnek a levegőben –, ő pedig azt hitte, még van mondanivalója. Lehet, hogy most éppen az ellenkező valósággal kell szembenéznie: az utolsó, már-már összefüggéstelen, erőtlen szavak készülnek előtörni a torkából, ám ezek már csupán sírfeliratai a modern futball korszaka talán leghihetetlenebb játékospályafutásának.
Cristiano a búcsú küszöbén áll, és ez a nyugtalanító incidens a szövetségi kapitánnyal ismét azt mutatja, hogy a nagy sztárok pályafutásának vége ritkán békés. Nem a mi dolgunk kinyilatkoztatni, kinek van igaza a játékos és Jorge Jesus elmérgesedett konfliktusában, már csak azért sem, mert nem ismerjük a részleteket. Arra azonban joggal mutathatunk rá, hogy a hirtelen, viharos befejezés gyakori kísérője a ragyogó karrierek alkonyának – és ehhez elég végigtekinteni magának a Real Madridnak a történetén.
Az az érzésünk, hogy a portugál válogatott vezetőit maga alá temeti a rájuk váró feladat súlya: nekik kell megírniuk a hanyatlás utolsó lapjait. Jorge Jesus ügyetlenül próbálta kezelni a helyzetet – bár hogyan is lehetne ügyesen kezelni egy ilyen horderejű dolgot? –, és ez az ügyetlenség végül egy adott szó megszegéséhez, végső soron pedig a mítosz elárulásához vezetett. Egy olyan mítoszéhoz, akinek a fülébe senki sem képes – és ezt teljesen érthetőnek tartjuk – elénekelni Gilmour dalát. Egyetlen legenda sem volt képes elfogadni saját alkonyát. Sőt, azt mondanánk: észrevenni sem volt képes. És azoknak is rendkívül nehéz méltósággal kezelniük ezt a helyzetet, akik körülötte vannak.
Mindez a Di Stéfano búcsújáról szóló történeteket idézi fel bennünk. Tudjuk, hogy valaki azt mondta neki: „Maradhatsz, bármely feladatkörben, de játékosként már nem.” Azt viszont nem tudjuk, kiben volt annyi bátorság, hogy ezt a szemébe mondja. Még Don Santiago sem – aki pedig nemigen hátrált meg semmitől – tudta rászánni magát, inkább mást küldött maga helyett. Talán Saportát. Talán az örökös klubmenedzser, Antonio Calderónt. Don Santiago biztosan nem vállalte e terhet. Elmondani Di Stéfanónak azt, amit ő maga képtelen volt meglátni – vagyis hogy játékosként menthetetlenül elérkezett a vég –, olyan volt, mintha magával a Nappal kellett volna közölni, hogy kialvóban van.
Alfredo még két évet játszott az Espanyolban. Cristiano is elismerésre méltó utat járt be azután, hogy történelmet írt Madridban, de már semmi sem volt ugyanaz. Amíg mindketten aktívak maradtak a Madrid utáni korszakukban, a futballhoz tartoztak. Amikor befejezték – illetve Cristiano esetében majd amikor befejezi –, ismét a Madridhoz tartoznak. Ahhoz a Madridhoz, amely nagyobb a futballnál.
A Madrid vár, Cristiano!
Orvosi jelentés: Asencio
A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülésével kapcsolatban.
Játékosunk, Raúl Asencio jobb lábszárcsontjában kialakult fáradásos törés miatt holnap műtéti beavatkozáson esik át.
Egyes hírek szerint várhatóan három hónap kihagyás vár rá.