M. László (mrazo)
Orvosi jelentés: Dani Ceballos
A Real Madrid orvosi stábja által elvégzett tesztek kimutatták, hogy Dani Ceballos bokasérülést szenvedett: az elülső és középső bokaszalagok teljes szakadását. A játékos felépülését az orvosi stáb folyamatosan nyomon követi.
Hivatalos közlemény: La Liga
A Real Madrid C.F. igazgatótanácsa a mai napon 11 órakor ülést tartott, melynek eredményeként egyhangú döntés született arra vonatkozóan, hogy a klub polgári és büntető eljárásjogi lépéseket tesz a Liga elnöke, Javier Tebas Medrano és a CVC Alapért felelős Javier de Jaime Guijarro urakkal szemben, továbbá a CVC Alapot tulajdonló Capital Partners SICAV-FIS ellen.
Az előzőekhez hasonlóan az igazgatótanács úgy határozott, hogy jogi lépéseket tesz a La Liga közgyűlésének 2021. augusztus 12-i, a La Liga és a CVC Alap közötti megállapodást érintő lehetséges határozataira tekintettel, annak érvénytelenítése és megsemmisítése érdekében is.
Raphaël Varane: Igazi kiváltság és megtiszteltetés volt
Az elmúlt napok rendkívül érzelmesen teltek számomra, ezt szeretném most megosztani veletek. A Real Madridban, egy olyan klubban, melyet örökké a szívemben hordozok majd, eltöltött tíz felfoghatatlan és csodálatos esztendő után eljött a búcsú ideje.
Mióta 2011-ben megérkeztem, együtt sikerült minden elképzelést felülmúlni, s olyan eredményeket elérni, melyekről álmodni sem mertem. Szeretnék mindenért, amit értem tettek, köszönetet mondani az edzőimnek, s mindazoknak, akikkel együtt dolgozom vagy dolgoztam a klubnál.
Hálás köszönettel tartozom minden madridistának, szurkolónak a rengeteg szeretetért, valamint az igényességükért, amivel mindvégig arra ösztönöztek, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból és a végsőkig küzdjek a sikerekért.
Igazi kiváltság és megtiszteltetés volt egy öltözőn osztozni a világ legjobb játékosaival. Megszámlálhatatlan győzelmek sora, melyekről soha nem fogok megfeledkezni. Mind közül különleges helyen szerepel a La Décima. Megértettem, milyen megtiszteltetés ért azzal, hogy ilyen fantasztikus pillanatokat élhettem át.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani minden spanyolnak, kiváltképp Madrid városának, ahol a két gyermekem világrajött. Ennek az országnak mindig különleges helye lesz a szívemben.
Minden szempontból hihetetlen utazás volt ez. Azzal az érzéssel távozom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és a közös történetünk egyetlen részletét sem változtatnám meg.
Most egy új fejezet kezdődik…
![]()
Hivatalos közlemény: Brahim Díaz
A Real Madrid C.F. és az AC Milan megállapodásra jutott egymással Brahim Díaz ügyében, így a spanyol játékos a következő két idényben, azaz 2023. június 30-ig az olasz együttest erősíti majd.
Comunicado Oficial: Brahim.#RealMadrid
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) July 19, 2021
Ancelotti: Lenyűgözött Carvajal, Marcelo, Lucas, Nacho és Isco elszántsága
Ancelotti azzal a határozott szándékkal tért vissza a Real Madridhoz, hogy újra tűzbe hozza a klub szurkolóit. Az olasz szakember többek között a játékstílusról, Alabával kapcsolatos elképzeléseiről beszélt, akiről köztudomású, hogy három különböző pozícióban is megállja a helyét. A csapat régi-új edzője úgy véli, hogy jelenleg megfelelő a fiatalok és a tapasztaltabb játékosok elegye a csapatban, valamint dicsérte a rendelkezésére álló játékosok eddigi hozzáállását kiemelve néhány veterán játékos elkötelezettségét.
Az eddigi előszezon és tisztelgés az idősebb játékosok előtt: „Sokat dolgoztunk, főként a fizikai állóképesség fejlesztésére és a taktikai elemekre helyeztük a hangsúlyt. A játékosok nagyon jól teljesítettek az elmúlt tíz napban. A fiatalok igen magas minőséget képviselnek, míg az idősebb játékosokon látszik az elszántság. Nagyon tetszett Carvajal, Marcelo, Nacho, Lucas vagy épp Isco hozzáállása. Olyan játékosokról beszélünk, akik már mindent megnyertek, és ennek ellenére csillapíthatatlanul buzog bennük a vágy, lelkesek és ki vannak éhezve a sikerre. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a következő szezon eredményes legyen.”
![]()
Alaba és a pozíciója a pályán: „Alaba egy komplett labdarúgó, magas színvonalat képvisel, taktikailag jól képzett, a védekezést tekintve egy igen intelligens játékos. Az utolsó mérkőzéseken a Bayernnél a védelem közepén játszott, az osztrák válogatottban gyakran tűnik fel középpályásként, de legalább ennyire hasznos a bal szélen is. Tényleg egy komplett futballistáról van szó, aki az idei szezonban bizonyosan remekül fog teljesíteni.”
A Madrid stílusáról: „Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a klub örökségét, hagyományait. A csapatnak jól kell játszania, prezentálva a játékosok által képviselt magas minőséget. Ez a Madrid történelme. Energikus futball, intenzív játék mind a labda birtokában, mind a labda nélkül. Ennek a játékstílusnak feleltethető meg a mai modern labdarúgás is: intenzív játék a labdával és anélkül.”
Gyászhír: Luis del Sol
A Real Madrid C. F., a klub elnöke és a vezetőségi tagok szomorúan értesültek arról, hogy Luis del Sol, a klub egykori legendája, aki 1960 és 1962 között volt a blancók játékosa, elhunyt.
A Real Madrid szeretné őszinte részvétét kifejezni a család, illetve barátai és szerettei felé, továbbá minden klub irányába, amelyben játékosként megfordult.
Comunicado Oficial: fallecimiento de Luis del Sol.#RealMadrid
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) June 20, 2021
A Real Madridban 96 mérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt nyert egy Bajnokcsapatok Európa-kupáját, egy Interkontinentális Kupát, két spanyol bajnoki címet és egy spanyol kupát. Tizenhat alkalommal öltötte magára a spanyol válogatott mezét, 1964-ben Európa-bajnokságot nyert a nemzeti csapattal.
Luis del Sol 86 esztendős volt.
A Real Madrid az egész madridizmus számára nyilvánít részvétet.
Miguel Gutiérrez: Marcelo elsőként segít, ha szükségem van a támogatásra
Blanco mellett Miguel volt a másik, aki komolyabb hatással tudott lenni a csapat teljesítményére azok közül, akik lehetőséghez jutottak (Marvin Park, Arribas, Chust vagy épp Hugo Duro).
Gutiérrez úgy tervezi, hogy marad és megvárja, miként dönt Ancelotti a jövőjét illetően. Mendy és Marcelo társaságában persze nincs könnyű dolga. „Ami velem történt, az egy valóra vált álom. A világ legjobbjaival játszhatok, s azon fogok dolgozni, hogy még sokáig a Real Madridnál maradhassak.” – mesélt szándékairól a Real Madrid TV egyik műsorában.
@realmadridpic.twitter.com/BRDbc1pTa5
— Miguel Gutiérrez (@Miguel3Guti) June 8, 2021
Ahogy helyet kapott Zidane elképzeléseiben, s amint lehetősége nyílt bizonyítani tehetségét, nem is tétlenkedett. Gondoljunk csak a Granada elleni mérkőzésére: kezdőként lépett a pályára és egy csodálatos gólpasszt adott Modrić-nak. „Befelé vettem át a labdát, majd megláttam Modrić-ot, ahogy kéri a azt. Abban a pillanatban tettem, amit a helyzet megkívánt, és megpróbáltam hozzá passzolni a labdát. Végül is jól sült el, és a gól is látványosra sikeredett. „Micsoda passz volt, Miguelito!” – emlékszem Modrić csak ennyit kiabált.”
Miguel 2021. április 21-én, a Cádiz elleni mérkőzésen debütált, apránként került egyre inkább előtérbe, míg az utolsó három bajnokin már a kezdő tagja volt. „Az utánpótlás minden játékosa erről a pillanatról álmodik. A kemény munka gyümölcs végre beérett. Úgy emlékszem rá, mint egy csodálatos és különleges momentumra” – idézi fel a bemutatkozását.
Az ifjú spanyol nem felejtkezett meg a csapattársaktól kapott támogatásról sem, külön kiemelve Marcelót: „A keret minden tagja támogatott, főként azok, akik a klub növendékei voltak és pontosan tudják, milyen alulról felküzdeni magad. Marcelónak kiváltképp hálás vagyok, hiszen az én posztomon ő legtapasztaltabb játékos, rengeteg tanáccsal látott el, s bármikor is szorultam segítségre, elsőként érkezett.”
Gareth Bale egy jobb együttműködésben bízik
Bale továbbra sem ad egyértelmű választ a jövőjét, avagy a következő szezont illetően. Minden fontosabb döntést az Európa-bajnokság után tervez meghozni. Az edzőtáborban adott interjúja során elmondta: „Csak az Európa-bajnokság után kívánok minden egyéb kérdéssel foglalkozni, jelenleg nem gondolok a jövőmre. Amint az Európa-bajnokságnak vége, biztos vagyok benne, hogy lesz alkalmunk beszélgetni. De addig nem érdekel semmi egyéb." Bizonyos értelemben ez egy üzenet Carlo Ancelottinak, melyben Bale abbéli reményét fejezi ki, hogy a soron következő idényben együtt dolgozhatnak majd.
A wales-i szerződése 2022-ig köti őt a Real Madridhoz, és tisztában van azzal, hogy nehéz lenne újból kölcsönbe távoznia. A covid okozta gazdasági válság, a nettó tizenöt millió eurós fizetése nem könnyítik meg a helyzetét. Az elmúlt idényt a Tottenham csapatánál töltötte, míg a Madrid állta fizetésének a felét. Minden sorozatot figyelembe véve 16 találatig jutott, így mondhatjuk, meggyőző teljesítményt nyújtott, kihasználta a neki szánt időt. Egyelőre úgy tűnik, az a szándéka, hogy kitölti madridi szerződését, majd karrierjét Angilában folytatja, esetleg végleg fel is hagy a labdarúgással.
Bale 2013-ban csatlakozott a Real Madridhoz, első két idényében Ancelotti dirigálta. Érdekesség, hogy ez a két év volt a klubnál eltöltött legsikeresebb időszaka (nem megfeledkezve a 2017/2018-as szezonról sem, amikor is az idény nagy részét a padon töltötte, mégis nagyszerű számokat produkált, sőt, a Bajnokok Ligája döntőjében két sorsdöntő találatot is szerzett): 39 mérkőzésen 39 gólt ért el, és 31 gólpasszt osztott ki. Bármely játékos büszke lenne egy ilyen teljesítményre, főleg úgy, hogy a támadások többsége Cristianón keresztül futott. Bale hamarosan újra találkozik egykori edzőjével, és pontosan tudja, hogy ez egy kiváló alkalom karrierje helyrebillentésére.
Bale piropea a Ancelotti y aspira a un gran último año en el Madrid. Su mejor rendimiento de blanco fue con Carletto en el banquillohttps://t.co/7lsDE9xPZR
— Diario AS (@diarioas) June 8, 2021
„Ismerem Carlo Ancelottit és remek edzőnek tartom. Jól kijövünk egymással. A múltban remek időszakot éltünk meg együtt. De egyelőre nem beszéltem senkivel” – felelte újságírói kérdésre. A Sky Sports-nak adott interjújában újabb bókok következtek: „Visszatért a Real Madridhoz, ő egy nagyszerű ember. A Madridban eltöltött közös évek alatt remekül éreztük magunkat. Biztos vagyok benne, hogy kiválóan helyt áll majd. A szezon kezdetén, az Everton elleni mérkőzés alkalmával találkoztam vele, összeölelkeztünk és cseverésztünk egy jót. Viszont jómagam változatlanul ugyanabban a csónakban evezek, egyelőre nem a jövőn jár az eszem. Majd az Európa-bajnokság után visszatérünk a témára.”
Az elmondottakból leszűrhető, hogy a wales-i szerint helyes döntés volt visszahozni Ancelottit, akit a bemutatója alkalmával szintén kérdeztek egykori játékosáról: „Gareth nem játszott túl sokat az angol bajnokságban, de mégis sok gólt szerzett. Nagyon hatékony volt, amikor megkapta a lehetőséget a legutóbbi meccseken. Nagyon jól ismerem őt, és ha kellően motivált abban, hogy a legjobbját próbálja nyújtani, akkor nagyszerű idénye lehet. Nincs kétségem efelől.” Úgy tűnik tehát, hogy minden adott egy újabb gyümölcsöző együttműködéshez. Az olasz szakember tisztában van azzal, hogy a jelenlegi keret merőben eltér a 2015-ben hátrahagyottól. A csapat az ő irányítása alatt az első két szezonban összesen 322 találatig jutott, átlagban 161 gólt szerzett idényenként, ami gyakorlatilag duplája a tavalyinak.
Bale vs. Ancelotti – a múltbéli problémák
Gareth és Carlo között nem mindig volt felhőtlen a kapcsolat. Ancelotti a Csendes vezetés – Hogyan nyerjünk meg szíveket, fejeket és meccseket c. önéletrajzi könyvében, melyet a Bayern Münchennél töltött időszak alatt írt, felidéz egy esetet: „Egyszer csörgött a telefonom, a főigazgató telefonált azzal, hogy az elnök beszélni szeretne velem. Mikor az irodájában találkoztunk, elmondta, hogy Bale ügynöke felhívta őt, történetesen a Mestallában, január 4-én elszenvedett vereséget követően, amely a győzelmi sorozatunknak is véget vetett. Arra panaszkodott, hogy lecseréltem Garethet, és hogy ő inkább a pálya közepén szeretne játszani. Az elnök megkérdezte tőlem, mit kívánok tenni, mire én azt feleltem, hogy semmit. Az idény közepén nem változtathattam meg a játékrendszert. Ezután az elnökkel való kapcsolatom már sosem volt a régi.”
Bár az olasz szakember minden körülmények között ragaszkodott ahhoz a verzióhoz, hogy Bale ügynöke, Jonathan Barnett hívta fel az elnököt, ő volt a felelős a később kialakult helyzetért, könyvében mégis azt írja, hogy „Nem beszélek ügynökökkel, kerülöm őket. Gareth fantasztikus képességekkel rendelkezett, így amit lehetett, igyekeztem megtenni, hogy megértse, mik az alapvető erősségei, hogyan aknázhatja ki a benne rejlő lehetőségeket, s nem mellesleg megjegyeztem, hogy több szakértelemmel rendelkezem, mint az ügynöke, vagy mint az elnök. Mondtam az elnöknek, hogy másnap én magam beszélek Bale-lel, amit edzés után meg is tettem. Elmondtam neki, hogy tudomásom van arról, hogy az ügynöke beszélt az elnökkel, s megkérdeztem, miért nem közvetlenül hozzám fordult a problémájával. Annyit felelt, hogy minden rendben, nincs gond. Elmagyaráztam neki, amit az elnöknek is, hogy nem tudom megváltoztatni a játékrendszert a szezon közepén, hiszen itt nem csupán egy pozícióról van szó, hanem az egész csapatról. Egyenes voltam vele. Jeleztem azt is, hogy a nyáron kipróbálhatunk néhány új felállást, változtathatunk a pozícióján is, de ebben a pillanatban erre nincs lehetőség.”
Bale a nagy meccseken
A wales-ivel kapcsolatban egy másik edző, José Mourinho is megfogalmazott néhány észrevételt, aki a 2020/2021-es idényben, távozásáig dolgozott együtt Bale-lel. Mourinho mindig is kedvelte őt, és még a manchesteri évei alatt több ízben megpróbálta leigazolni. Nemrég a portugál tréner komoly kritikát fogalmazott meg Bale fontos mérkőzéseken nyújtott teljesítményével kapcsolatban (ennek pont a Liverpool elleni mérkőzés lehet az egyik cáfolata…), hozzátéve, hogy a wales-inek elő kell lépnie, Wales igazi vezérévé kell válnia, ha az Európa-bajnokságon a lehető legmesszebb szeretnének jutni. A The Times-nak adott interjújában elmondta: „Amikor Gareth-re nézünk, vajon hány emlékezetes teljesítményt, hány gólt tudunk felidézni a legjobb csapatok ellen lejátszott mérkőzéseiről. Nagy valószínűséggel alig valamit, vagy talán egyet sem. Mindez pedig nem kedvez egy olyan országnak, amelynek nincs túl sok lehetősége. Van büszkeségük, csapatuk és rendszerük. Tudják, hogyan alakítsanak ki olyan helyzeteket, melyekből a tehetségesebb játékosaik a lehető legtöbbet kihozhatják.”
Khedira: Mourinho egy telefonhívással megváltoztatta az életem
Megbarátkoztál már azzal a gondolattal, hogy többé nem lépsz pályára profi labdarúgóként?
Ez egy hosszú folyamat, időbe telik, mire az ember feldolgozza, hogy nincs tovább. Nem egyik napról a másikra döntöttem úgy, hogy felhagyok a labdarúgással. Ezt a sportot mindennél jobban szeretem, természetes, hogy hozzá kell még szoknom az új körülményekhez. A testem jelezte, hogy már nem képes a legmagasabb szinten teljesíteni, s ha ez így van, a legjobb, amit tehetek, hogy szegre akasztom a stoplist. Ha képtelenek vagyok a magamtól elvárt maximumot nyújtani, akkor ideje odébb állni. Ez egy olyan kérdés, ami már régóta foglalkoztatott, a családommal is sokat beszéltem erről. Most minden egészen más. Furcsa érzés. Egyrészről szomorú vagyok, mert nem léphetek többet pályára, másrészről azonban, ha visszatekintek mindarra, amit elértem, mind boldogsággal és büszkeséggel tölt el. Azt hiszem fantasztikus pályafutás áll a hátam mögött.
Gyermekként gondoltad volna, hogy ennyi mindent elérsz?
Labdarúgó akartam lenni, s arról álmodoztam, hogy egy nap majd bemutatkozhatok az első osztályban. És ez megadatott: a szülővárosom csapatában játszottam és megnyertem a német bajnokságot (a bajnoki címet jelentő találat az ő nevéhez fűződik – a szerk.). Képzelheted, hogy mindezek után megjelent a színen a Real Madrid. Ez a klub mindent megváltoztatott az életemben. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is a Madrid játékosa legyek. Mégis a világ legjobbjaival játszhattam együtt, a legjobb edzőim voltak, hihetetlen dolgokat értünk el… Ez egy teljesen más dimenzió.
Emlékszel az átigazolásod körülményeire?
Persze, tökéletesen. A dél-afrikai világbajnokságon épp kiestünk a spanyolok ellen, én nagyon magam alatt voltam. Összetörtünk mindannyian, mert az a generáció döntőt érdemelt volna. Teljesen a történtek hatása alá kerültem, folyton csak ezen járt a fejem, amikor is kaptam egy telefonhívást.
„Sami, a Real Madrid téged akar, Mourinho hamarosan keresni fog.” „Ez csak egy kibaszott vicc lehet” – gondoltam. „Most semmi kedvem az ilyesmikhez” – mondtam. „Mourinho nemsokára hívni fog” – erősködött az ügynököm – „A Real Madridba mész!”
Egész testemben éreztem a változást. Iszonyat ideges lettem és rögtön az angol nyelvtudásom miatt kezdtem aggódni. Akkoriban még nem beszéltem túl jól a nyelvet. Miközben ott őrlődtem magamban, Mourinho felhívott, mire én megkértem, hogy inkább sms-ben kommunikáljunk. Nevetett és azt felelte, persze. Azt mondta, hogy rám van szüksége Madridban, ez nem kétséges. Ez a beszélgetés végérvényesen megváltoztatta az életemet. Mourinho a legjobb dolog, ami velem történt.
És milyen nagyszerű éveket töltöttetek együtt…
Hihetetlen az egész. Az első éveim borzasztóan intenzívek voltak. Történelmi jelentőségű Clásicók egész sora. Az első Barcelona elleni találkozót nehéz volt megemészteni. 5-0-s vereséget szenvedtünk. Istenem, de nehéz volt… de a történtek jobbá tettek bennünket. Mourinho onnantól kezdve folyamatosan fejlesztette a csapatot, fokozatosan lépdeltünk előrébb, váltunk versenyképesebbekké. Akkor ott a Real Madrid magához tért, új arcát mutatta és a pozitív változást a következő mérkőzések bizonyították. A megnyert kupadöntő elképesztő volt. Hihetetlen volt a játék minden elemében. Olyan párharcok voltak ezek, amelyek a maximumot követelték mindenkitől, szenvednünk kellett, ugyanakkor minden pályán, öltözőben töltött percet élveztünk…
Mourinho idejében a Bajnokok Ligája hiányzott?
Igen, bár nagyon közel voltunk hozzá. Az a csapat elképesztő volt, tele minőséggel, elkötelezettséggel és szenvedéllyel. A bajnokságot kifogástalan, sőt csodálatos játékkal nyertük, míg a Bajnokok Ligájában hiányzott egy kis szerencse.
#LoMásLeído Khedira: "Mourinho cogió el teléfono… y me cambió la vida" https://t.co/h1ZFmvFrqO
— MARCA (@marca) June 8, 2021
Azután jött Ancelotti.
Ő teljesen más karakter, mint Mourinho. Segített abban, hogy tovább fejlődhessek, javítsak a játékomon. Rengeteg önbizalmat adott, azt mondta, hogy játszak bátrabban, lépjek fel a támadásokkal többször és akkor több gólt is szerezhetek. Én pedig tettem, amit tanácsolt. A játékosokat családtagként kezelte, gondoskodott mindannyiunkról.
Azt követően, hogy komoly térdsérülést szenvedtél, kezdőként számított rád a Bajnokok Ligája döntőjében…
Sosem fogom elfelejteni. Teljesen magam alatt voltam, a sérülésem miatt még a világbajnokságot is ott kellett hagyjam. De eltökélt voltam a visszatérésemet illetően. Megoperáltak, én meg bezárkóztam a németországi klinikára, hogy a felépülésemre tudjak koncentrálni. Konkrétan ott éltem és minden percben csak a gyógyulásra összpontosítottam. Olyan embertelen erőfeszítés volt ez, amiről csak az tudhat, aki átélt hasonlót. Teljesen egyedül voltam: csak én, az orvosok és a terapeuták. De persze ott volt Carlo is. Attól a pillanattól kezdve, hogy megsérültem egészen addig a pillanatig, míg újra edzésbe nem álltam, Ancelotti minden áldott nap felhívott. Az első napon, majd a következőn, aztán az azt követőn, és így tovább, akárcsak egy édesapa. A végén már számítottam a hívásaira, sosem mulasztott el egyetlen napot sem. Huszonhárom játékost irányított, problémák ezreivel kellett megküzdenie, a rá nehezedő nyomással, törődnie kellett a családjával, és mégis minden nap telefonált, hogy csevegjünk egy kicsit.
Ez mutatja, milyen ember is Ancelotti…
Egy nap azt mondtam neki: „Főnök, ez az egész annyira hihetetlen volt” – és megköszöntem neki a törődést. Erre ő azt felelte, hogy „Sami, mi egy család vagyunk, te pedig egyedül fekszel egy kórházban. Hát, hogy a fenébe ne hívtalak volna. Mind veled vagyunk!”
Majd berakott az Atlético elleni kezdőcsapatba Lisszabonban…
Megkezdtem az edzéseket, Xabi Alonso eltiltás miatt nem lehetett ott. Egy napon oda jött hozzám, és azt mondta: „Ha jól érzed magam, akkor pályára lépsz a döntőben.” Ezt megelőzőn két meccsen adott lehetőséget, úgy éreztem őszintének kell lennem vele, ezért elmondtam neki, hogy hatvan százalékon lehetek, nincs bennem több. „Tudom, de már hozzászoktál az ilyen mérkőzésekhez, minden rendben lesz. Nekem tapasztalt játékosokra van szükségem. Nem mellesleg ott lesz az oldaladon Luka és Angel is, szóval légy nyugodt.” Kitalálta az egészet előre. Nem az volt életem legjobb teljesítménye, tényleg nem, de az biztos, hogy sosem fogom elfelejteni. És mikor Ramos befejelte azt a gólt…
Most Ancelotti visszatért Madridba.
Ez igazán jó hír. A megnyert trófeákon túl arra is emlékszem, hogy nagyon jó felfogásban játszottunk, élvezetes mérkőzéseink voltak. Azt hiszem, a második nekifutás sosem könnyű, mivel azonban eltelt hat év a távozása óta, biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz. És ez nagyon jó a Madrid számára.
Olyan játékosokkal osztoztál a középpályán, mint Xabi Alonso, Luka Modrić, Toni Kroos, Di María vagy Mesut Özil. Kivel volt a legélvezetesebb együtt játszani?
Xabi Alonsotól tanultam a legtöbbet. Fiatalon érkeztem Madridba és az ő oldalán játszhattam… Számomra ő volt a legjobb 6-os. Igazán kivételes karriert tudhat a háta mögött, én pedig rengeteget tanultam tőle. Aztán ott van Özil is, micsoda játékos! A mozgása, a labdakezelése, a passzai Ronaldónak és a képességei…
Cristiano Ronaldo a valaha volt legjobb játékos, akivel játszhattál?
Kétségtelenül, ő egy kivételes gólgép. Az elért eredményei, a neve mellett szereplő számok önmagukért beszélnek. De volt szerencsém egy öltözőn osztozni olyan kapusokkal, mint Buffon, vagy Iker Casillas, akik szintén a futball legendái. Buffon az egyik legjobb ember, akivel valaha is találkoztam, hihetetlen, mennyire kedves srác. De együtt játszottam a világ és minden idők legjobb védőjével, Sergio Ramosszal is. És Özil három idénye Madridban? Csak hagyjuk az embereknek, hogy merüljenek el abban a három évben, fedezzék fel mi mindent tett a pályán és hogyan játszott. Mesut csodálatos labdarúgó, az egyik legjobb, akit futballozni láttam.
Milyen emlékeket őrzöl a Santiago Bernabéuról?
Számomra a világ legjobb stadionja, elképesztő az egész. A szurkolók nagyon közel vannak a játékosokhoz, szinte karnyújtásnyira, és ez sokszor megnehezítette a dolgunkat. Tudom, hogy a Bernabéu közönsége a varázslatot kedveli és ezt nem mindig könnyű megadni, de végső soron értékelték az én átlagos játékomat is, a munkámat, a hozzáállásomat és én ezért mindig hálás leszek. Amikor szükséged van a Bernabéu közönségére, akkor megmutatják magukat. Soha nem felejtem el a Borussia Dortmund elleni mérkőzésünket. Ugyan nem jutottunk be a döntőbe, de az a légkör, amit ott tapasztaltam, valami elképesztő volt.
Miért távoztál a Real Madridtól?
Borzasztóan elszomorított a távozás, hiszen tudtam, hogy a világ legjobb klubjában vagyok. A város hihetetlen és címeket is sikerült nyernem. Az utolsó napig beleadtam mindent, de úgy éreztem, hogy eljött a búcsú ideje. Az ember általában tudja, hogy mikor kell változtatni, s a fejlődésem szempontjából jó döntésnek tűnt tovább állni. Szeretem a Real Madridot, sírtam, mikor eljöttem. Emlékszem egy este egymagam sétáltam keresztül a városon. Felidéztem az emlékeket. Nagyon nehéz volt, de mikor a Juventus megkeresett, úgy éreztem, a fejlődésem szempontjából a távozás a legjobb döntés.
Karim Benzema: Melyik klub ne akarná leigazolni Mbappét?
Egy valóra vált álom visszatérni a válogatottba, azonban most az új álom, megnyerni az Európa-bajnokságot.
Ebben a pillanatban a földkerekség legboldogabb emberének tűnsz…
Persze, mert az is vagyok. A családom és a labdarúgás az én két örömforrásom. Boldog vagyok, hogy a Real Madridban játszhatok, és most a válogatottba való visszatérésem okán, hogy részese lehetek az Európa-bajnokságnak, örömittas, büszke és győzelemre éhes is.
Milyen emlékkép ugrott be elsőként, mikor Deschamps szájából elhangzott a te neved is?
Minden olyan gyorsan történt. A boldogság és a büszkeség járt át. Apránként emésztettem meg a történteket, és megannyi emlék villant az agyamba.
Az edzéseken érzed a francia csapatban rejlő lehetőségeket? Nyilvánvaló, hogy miért tartanak titeket a legesélyesebbnek?
A csapat hihetetlenül erős, legyen szó bármely egységéről: a kaputól a középpályán át egészen a csatársorig… Itt vannak a világ legjobb klubjainak játékosai. Az esélyek latolgatása inkább a külső szemlélők számára érdekes. Tisztában vagyunk a képességeinkkel, de ennek bizonyságát is kell adnunk.
Milyen volt az első edzés? Hogyan fogadtak?
Természetesen különleges volt. De inkább arra koncentrálok, hogy mi történik a pályán, megpróbálom élvezni a játékot, úgy, ahogy Madridban, és igyekszem hozzájárulni a csapat jó teljesítményéhez.
A francia és német válogatott keresztezi egymás útját a csoportmérkőzések során, így Toni Kroosszal is szemben találhatod magad. Ez legutóbb a 2014-es világbajnokság nyolcaddöntőjében esett meg, ahol vereséget szenvedtetek. Él benned bosszúvágy?
Ugyan, nem akarok én revansot venni. Azóta sok minden történt, sok idő eltelt. Megnyertük a világbajnokságot, az Európa-bajnokság döntőjébe jutottunk… Csak élvezni szeretném a játékot és megnyerni a mérkőzést. Természetes, hogy egészen más lesz ellenfélként találkozni Tonival, hiszen megszoktam a vele való közös játékot, rengeteg labdát kapok tőle.
Mit gondolsz Alaba leigazolásáról?
Ő egy kiváló játékos, aki 8-9 évig játszott a Bayernben, számtalan címet nyert. Azt hiszem, remek erősítés.
Mit éreztél a Wels elleni visszatérésed alkalmával?
Jó mérkőzés volt. Hat év telt el az utolsó válogatottságom óta, szóval nagyon boldog voltam, hogy pályára léphettem. Kihagytam egy tizenegyest, a találkozó is egy barátságos meccs volt, szóval folytatom az edzéseken megkezdett munkát. Voltak lehetőségeim, de Ward, a kapus kiváló formában védett. Mindvégig jól éreztem magam a pálya bármely területén: a középmezőnyben, a labdakihozataloknál és a tizenhatoson belül is. Végül 3-0-ra nyertünk. Ha barátságos mérkőzés is volt, fontos volt számunkra, hogy győzelemmel indítsunk.
Mely válogatottak számítanak esélyesnek?
Nem hiszem, hogy a modern futballban lenne értelme esélyesebb csapatokról beszélgetni. Bármely csapat képes lehet a győzelemre, hiszen kiegyenlített a mezőny. Egy dolgot tehetünk, bízunk önmagunkban és a pályán demonstráljuk, hogy mi vagyunk a legjobbak.
A ti csoportotok igen erősnek tűnik, szinte már „halálcsoport”…
Tény és való, hogy erős ellenfeleink vannak, de nincsenek könnyű csoportok. Ami a különbséget jelenti, az a nemzetiség, az ebből fakadó különbségek azonban a pályán már nem mutatkoznak meg. Mindegyik ellenfelünk kemény. És igaz, hogy a Portugália elleni mérkőzés kivételes lesz, ahol Cristianóval és Pepével kell farkasszemet néznem.
#LoMásleído Benzema, en MARCA: "¿Qué club no ficharía a Mbappé sin dudar?" https://t.co/B06U4ppvE2
— MARCA (@marca) June 6, 2021
Mit gondolsz, a Madrid képes lesz a Covid okozta körülmények ellenére is egy ütőképes csapat felállítására a következő idényre?
Ha az elmúlt szezont nézzük, elmondhatjuk, hogy az utolsó napig harcban álltunk a bajnoki elsőségért. Kevésen múlott, hogy nem sikerült megnyerni. Eljutottunk a Bajnokok-Ligája elődöntőjéig, ahol végül kikaptunk a sorozat végső győztesétől. Közel hatvan sérülésünk volt, ami miatt soha nem lehetett teljes a csapat, ez pedig merőben megnehezítette a dolgunkat. Ha a klub úgy ítéli meg, hogy erősíteni szükséges, megteheti, de mi évről évre azért dolgozunk – s ez a legfőbb cél -, hogy címeket nyerjünk, javuljon a teljesítményünk. A jelenlegi keret is képes címeket nyerni.
Az Európa-bajnokság megnyerése egy álom lenne, kiváltképp a Real Madrid idei szezonja után…
Önmagában már a részvételem egy álom megvalósulása. A legfontosabb mégis, hogy a legmesszebbre jussunk. A visszatérés is boldogsággal töltött el, de most mindent bele kell adnom, hogy Európa-bajnokként zárhassuk ezt a tornát.
Ancelotti sokat vár tőled. Mit szólsz a visszatéréséhez?
Ez egy igazán jó hír mind a játékosoknak, mind a szurkolóknak, hiszen jól ismerjük egymást. Ő egy kivételes edző. Tetszenek a játékról alkotott elképzelései, az, ahogyan futballt látja, ahogy az embereket és a csapatot irányítja. És persze mindig minden trófeát szeretne megnyerni.
Zidane egy fontos személy a karrieredben és most távozott. Sejtettél valamit? Mit gondolsz a történtekről?
Természetesen mindenkit meglepett a döntése, nemcsak engem. És igaz, velem mindig úgy bánt, mintha az öccse lennék. Ezer éve ismerem, rengeteg támogatás, segítséget kaptam tőle a pályán és azon kívül is. Mindannyiunk számára nehéz megemészteni a távozását, de most van egy új edzőnk, akivel megpróbálunk sikeresek lenni.
Mit gondolsz arról, hogy Ramos kimaradt a spanyol válogatott keretéből? Beszéltél vele? Talán jobb is így, hiszen nem találhatjátok szemben magatokat a másikkal…
Mikor meghallottam, hogy nincs a keretben, arra gondoltam: „Sergio a barátom, ő a mi kapitányunk.” Csalódottságot éreztem, amiért nem lehet a válogatottjával.
Szeretnél Mbappéval játszani? Milyen ember játékosként és a pályán kívül?
Kylian egy fiatal labdarúgó, játékosként kivételes képességekkel rendelkezik, magas minőséget képvisel és egyébként meg jó srác. Természetesen, szívesen látnám a Real Madrid mezében, de melyik csapat ne akarná őt leigazolni. Egyelőre a szerződése a PSG-hez köti. Majd meglátjuk, hogyan dönt a jövőjéről. A mi elsődleges célunk jelenleg az Európa-bajnokság megnyerése.
Szívesen találkoznál az Európa-bajnokság döntőjében Spanyolországgal?
Miért is ne? A célunk, hogy mérkőzésről mérkőzésre haladva végül a döntőbe jussunk. Spanyolországnak remek csapata van, remélhetőleg ők is eljutnak a döntőig.
Mit adott neked a Real Madrid? Gyakran emlegeted, hogy ez a legjobb dolog, ami veled történhetett.
Mindig azt mondtam és mondom, hogy a Real Madrid a világ legjobb klubja. A játékosok cserélődhetnek, távozhatnak, de a Madrid az Madrid marad. Tényleg a világ legjobb klubja. Ez a legmagasabb szint. Tudom, hogy időről időre többet várnak tőlem, tudom, hogy többet kell mutatnom, épp ezért remélem, hogy még sok trófeát nyerhetek ezzel a csapattal. Mindig is hálás leszek a klubnak, hiszen gyakorlatilag gyerekként, 21 esztendősen leigazoltak. Azóta rengeteg tapasztalatot szereztem, számtalan címet nyertem, hihetetlen minden egyes ott eltöltött nap. Minden bajnoki cím, minden Bajnokok-Ligája győzelem egy álom.