Ramón Calderón: Pedja Mijatović és én szerződtettük Cristianót, ezt most dokumentumokkal bizonyítom (I. rész)
Kezdjük egy olyan kérdéssel, amely régóta vita tárgyát képezi: Cristiano Ronaldo az ön igazolása?
Igen. Nem mintha napi szinten büszkélkednék ezzel, de Florentino Pérez szereti magának tulajdonítani az érdemet. Nemrég ismét azt nyilatkozta egy rádióműsorban, hogy Cristiano Ronaldo volt az elnöki ténykedésének legjobb igazolása. De ez nem igaz. Cristiano Ronaldót Pedja Mijatović és én szerződtettük, és el is hoztam magammal néhány dokumentumot, amiket még sohasem láthatott a közvélemény, hogy bizonyítsam az igazamat egyszer s mindenkorra.
Hónapokkal azelőtt, hogy Cristiano Ronaldót bemutatták mint a Real Madrid labdarúgója, Calderón lemondott a klubelnöki posztról. Florentino Pérez lett az utódja, aki így együtt fotózkodott a titokban megszerzett sztárral. „Florentino nemcsak hogy nem igazolta le Cristianót, de egyenesen megpróbálta felbontani a szerződést, miután elnök lett. Nem sokon múlt, hogy meghiúsuljon az üzlet miatta” – tette hozzá Calderón.
Ramón Calderón (Palencia, 1951) 2009. január 16-án mondott le, méghozzá borzasztó médiabotrány közepette. A választások manipulálásával, a pártoló tagok közgyűlési határozatának meghamisításával és a klubköltségvetés saját személyes célkokra (pl. golf, állatorvos) történő felhasználásával vádolták meg. Lemondásakor saját méltóságára esküdözve állította, hogy mindez hazugság.
Tíz évvel később egyik feltételezett bűncselekmény sem állt meg a bíróság előtt – Florentino Pérez, a vád legfőbb képviselőjének minden törekvése ellenére. Pérez még az alkotmánybíróságot is megpróbálta bevonni az ügybe. Ugyanakkor a szóban forgó ügy és időszak ítéletei éppen Calderón ártatlansága mellett tanúskodnak; bíróság mondta ki, hogy az El Mundo két újságírója valótlanságokat terjesztett az exelnökről és családjáról. Ez a két firkász most a Real Madridnál dolgozik Pérez elnök úr jóvoltából, ahogy a Calderón-féle elnökség szinte összes tagja is. Calderón a gondatlanságának, valamiféle bűnbakkeresésnek vagy egyszerűen egy szemérmetlen hatalom utáni hajszának lett az áldozata? Vagy netalán mindegyik aspektus szerepet játszott a történtekben?
Calderón most ügyvédként dolgozik a Serrano utcán. Irodája kétszintes, narancssárga szőnyeggel és sötét fából készült padlóval. A polcokon a súlyos jogi szakkönyvek között egy Telefunken márkájú egyutas hangfalat és két Fluminense-mezt találunk. Az asztalon Orwell 1984 c. művének egyik kiadása pihen, mellette az elnöki évei alatt építtetett Valdebebas-beli Di Stéfano-szobor kis méretű másolata, valamint egy mobiltelefon, amely olyan hangosan ad értesítést a bejövő üzenetekről, mint egy antik rádió a közvetített mérkőzés góljairól.
Calderón így emlékszik vissza a lemondását követi időszakra: „Borzasztó volt az a két év számomra és a családom számára. Az emberek alig emlékeznek rá, hogy a futballban kettő, a kosárlabdában pedig egy bajnoki címet szereztünk, illetve leigazoltuk Cristiano Ronaldót. Az utókor számára csak a rossz dolgok maradnak meg.”
Vallomása szerint a legjobban az fáj neki, hogy az emberek korrupcióval azonosítják az elnöki tevékenykedését, annak ellenére is, hogy az igazságszolgáltatás nem találta őt bűnösnek. Szerinte a spanyol emberek között igencsak népszerű az a közmondás, hogy „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. És ezt a harasztot bizony nagyon erősen fújta a szél.
Tíz éve semmi hír önről. Mivel foglalkozik?
Még mindig ugyanazt csinálom, az ügyvédi irodámat vezetem, ahogy azt az elmúlt 42 évben is tettem. Az utóbbi időben már nem foglalkozom annyira intenzíven ezzel: bár jól tartom magam, de nem vagyok már fiatal, és szeretek utazni, olvasni, valamint a családommal lenni.
Milyen jogi területre specializálódott?
Általában cégekkel dolgozok együtt: közgyűlések, adóügyi vagy munkaügyi problémák… szinte mindig cégek az ügyfeleim, bár volt már néhány magánügyfelem is.
Néhányan eléggé ismertek közülük.
Igen, az ügyfeleim között volt sok művész és torreádor, mert a családom mindig kapcsolatban állt ezekkel a körökkel. Én voltam Paquirri ügyvédje, én kezeltem az örökségét, valamint én foglalkoztam Isabel Pantoja, a Martes y Trece társulat, Marta Sánchez és az Aragón család szerződéseivel is…
Maradt még valami abból a korszakból?
A szórakoztatóiparban dolgozó legjobb barátaim közül néhányan már halottak; Arturo Fernández, Pedro Osinaga, Lina Morgan, Lola Flores…fantasztikus volt néha leülni velük egy italra, mert másképp fogják fel az időt, mint a többi dolgozó ember. Bohémek, akiktől távol állnak a hétköznapi ember mindennapos problémái, és mindig lelkesek a következő munkájukkal kapcsolatban.
Ön 1975-ben jött Madridba a szülővárosából, Palenciából, és szinte azonnal sikerült neves ügyfeleket szereznie.
Voltak kapcsolataim, másrészt pedig jól alakultak a dolgok számomra. Kaptam ajánlatokat nagy ügyvédi irodáktól, de sosem érdekeltek igazán. Ezek az irodák nagyon jól megfizetnek, de kipréselnek belőled mindent. Nem voltam hajlandó annyi órát dolgozni a pénzért. Ráadásul láttam, hogy több barátom is stresszelt, szorongott, vagy infarktust kapott. A saját fejem után menve sikerült megőriznem a függetlenségemet, és sok pénzt keresnem. A lányom és a vejem is itt dolgozik, így közel lehetek a családomhoz, a segítségükre tudok lenni, úgyhogy nincs miért panaszkodnom.
Hogyan került a Real Madridhoz?
Már kiskorom óta kedveltem a Realt. A többi klubtól eltérően – mint például a Sevilla, vagy a Valencia – a Real Madrid nem regionalizmusokkal azonosul, hanem egy globális fogalommal: a sikerrel. Innen jön a Bernabéu híres hűvössége. Palenciában a többi gyerekkel abban a csapatban akartunk játszani, amelyik nyert, a Madridban, bár a hírt csak a meccs után két nappal olvastuk, mert annyi ideig tartott, mire az újságok a városunkba értek. 1991-ben az egyik barátom, Alfonso Ussía azt javasolta, hogy induljak a Real Madrid alelnöki posztjáért, és beleegyeztem.
Ramón Mendózával szemben indult, aki végül megnyerte a választást.
Igen, és itt meg kell említenem, hogy mindig kiváló kapcsolatban álltam vele. A három-négy hónapos kampány nagyon szórakoztató volt. Akkoriban a Club Financiero Génovában (lényegében Madrid üzleti negyede – a szerk. kieg.) találkoztunk a tanácsadóimmal, hogy megpróbáljuk valahogyan megszerezni azt a pénzt, amit sehol máshol nem sikerült. Emelt fővel vallottunk kudarcot. Ami nem is volt baj, mert nem voltunk felkészülve.
Ezt hogy érti?
Úgy, hogy nem volt semmilyen struktúránk, irányelvünk vagy átgondolt ötletünk, hogy hogyan szeretnénk vezetni a Real Madridot. Ussíával azoknak a galíciai politikusoknak a példáját hoztuk fel, akik visszajöttek Madridból, és azt mondták: „Na, most már megvan az alapszabályzat, lássuk, mi a francot kezdjünk vele.” Ez inkább egy regénybe illő, mintsem egy észszerű kaland volt.
Később tagja lett a Real Madrid vezetőségének Florentino Pérez első elnöksége alatt (2002–2006). Milyen volt a kapcsolatuk?
Eleinte jobb, mert akkor még lehetett bármit is mondani Florentinónak. Később egyre kevésbé hallgatott a többi vezetőségi tagra. Továbbra is létezik vezetőség a klubnál, mert az alapszabályzat előírja, de az már őt nem érdekli, hogy mit gondolnak. Valójában még ma is, amikor valamelyik vezetőségi tag megsértődik, mert nem köszönök neki, azzal védekeznek, hogy nekik semmi közük ahhoz, ahogy Florentino és a Real Madrid zaklatott engem az utóbbi években. Legbelül tudom, hogy ez igaz, de ha nem voltak képesek felszólalni ez ellen, akkor ők senkik a szememben, és én ilyenekkel nem beszélek.
Mikor kezdődött a nézeteltérése Pérezzel?
Del Bosque elbocsátásakor. 2003-ban. Pérez a Señorío de Alcocer étterembe hívott minket, vezetőségi tagokat, épp a bajnokság megnyerése után, hogy megvitassuk az edző leváltását. Meg voltam lepődve, mert azelőtt egy elnökségi megbeszélésen sem került ez szóba. Valdano, a klub sportigazgatója azt mondta nekünk, hogy Del Bosque módszerei elavultak, és hogy muszáj a jövőre gondolnunk, a többiek pedig mind igazat adtak neki. Ekkor felálltam, és azt mondtam: „Egy pillanat. Ha így beszéltek Del Bosquéról, akkor az azért van, mert már találtatok valaki mást a helyére, szóval nem nagyon van mit megbeszélni.”
És tényleg találtak már valakit.
Természetesen. Azt mondták, hogy Figo nagyon nyomatékosan ajánlott egy portugált, Carlos Queirozt, és hogy már meghozták a döntést. Én ezt elleneztem, és majdnem fel is álltam az asztaltól, mert azt az embert nagyon furcsának találtam, és barbárnak tartottam az egészet. Mindennek tetejébe Figo később azt mondta nekem, hogy ő egy szóval sem javasolta Queirozt, csak az edzője volt az U21-es válogatottban, és jó véleménnyel volt róla, de azt nem akarta, hogy elküldjék Del Bosquét.
Miért nem mondott le?
Az igazat megvallva azért nem, mert jólesett kényelmesen nézni a meccseket, döntéseket hozni a csapattal kapcsolatban, meg hiú is voltam. De nem vagyok hirtelen haragú ember, ezért azt mondtam magamnak, hogy amíg Florentino nem követ el valami őrültséget, addig kitartok. Csakhogy Florentino hazudott.
Miben?
A választás idején azzal kampányolt, hogy az adósságokat nem a Real Madrid Sportvárosának (Ciudad Deportiva) eladásával fogjuk rendezni, később pedig pont ezt tette. Nem panaszkodni akarok, mert ezt a műveletet előnyösnek véltem a Madrid számára. A klubnak 300 millió eurós tartozása volt, ami már nagyon fojtogatott minket, de Florentinónak sikerült visszafizetnie, és építenie egy Sportvárost, ami fantasztikus teljesítmény. Keveseknek sikerült volna, mert nagyon sok pénzt kellett mozgatni, valamint kiváló kapcsolatokra volt szükség. Mindig elismerem, ha valaki jól csinál valamit, még akkor is, ha az illető ártott is nekem, mint például Florentino Pérez. Ennek az adósságnak a kezelése, a Sportváros, a kosárlabdacsapat – mind az ő érdeme. Lorenzo Sanz káoszt hagyott maga után, amit Florentinónak sikerült rendeznie. Az első elnöksége nagyon jól sikerült, de aztán megváltozott a viselkedése.
Folytassa.
Nem hallgat senkire, se a vezetőségre, se a személyzetre. Florentino nem értékeli a futball-szakembereket. Nem hisz az edzőkben, mindig azt mondta, hogy számára a tökéletes edző egy útmérnök lenne (ő maga is útmérnök). Szerinte az edzők nem szakemberek, keveset dolgoznak, ezért tartja sokra Mourinhót és a hozzá hasonlókat, mert a vállukra veszik a klubot, és magas szinten tartják a feszültséget.
Ön hallgatott a szakmabeliekre?
Mindig. Sokat beszélgettem Mijatovićcsal, Buceróval és Franco Baldinivel; ők voltak az igazi szakértők. Ők döntöttek az igazolásokról, én csak azt biztosítottam, hogy legyen elég pénz a kasszában a transzferekhez. Például Mijatović egy nap azt mondta nekem: „Megtaláltuk azt a középhátvédet, akit már régóta kerestünk. Pepének hívják, a Portóban játszik és 30 millió euróba kerül.” Már jó ideje, Hierro távozása óta kerestünk egy középhátvédet a kezdőcsapatba. Azt feleltem neki: „30 millió euró? Lássuk Pedja, hogy kinyírnak-e minket ezért” (nevet). Pedja azt mondta, hogy biztos nem, mert egy igazi fenoménról van szó, úgyhogy elmentem Portóba tárgyalni Pinto Da Costával (a Porto elnöke). Az öreg nem engedett egy centet sem az árból, de Jorge Mendes, Pepe ügynöke sokat engedett a jutalékából, mert szeretett volna a Reallal dolgozni. Így hát elhoztuk.
Ha csak az ön véleményén múlt volna, leigazolta volna Pepét?
Én? Dehogy! Nem ismertem őt. Mijatović, Bucero és Baldini szereztek még rajta kívül sok jó játékost, például Higuaínt, Marcelót, Robbent, Cannavarót, Cristianót, Van Nistelrooyt, Sneijdert… akkoriban már három éve nem nyertünk semmit, az volt a csapat egyik legsikertelenebb időszaka.
Az, hogy Pérez beavatkozik sport terén is a klub ügyeibe, árt a Realnak?
Afelől semmi kétség! Mindig szeszélyesen igazolt. Emlékszem, amikor eltervezte Woodgate leigazolását, de a technikai csapat nem értett vele egyet. Azt mondta: „Áh, ezeknek fogalmuk sincs. Woodgate nagyon fiatal, és a fiam FIFA-jában nagyon magas az átlaga.”
Komolyan beszél?
Igen, ilyen a hozzáállása. Amikor Sacchi lett a sportigazgató, Pérez behívta őt az irodájába, és azt mondta neki, hogy López Caro lesz az új edző. Sacchi azt válaszolta: „Elnök úr, kérem ne, és ezt nem csak a csapat érdekében mondom, hanem szegény López Caro érdekében is.” Amikor pedig Sacchi kiment a szobából, őt is lehordta mindennek: „Nem tud ez semmit, csak önhitt, hogy védje a munkáját, de López Caro van olyan értékes, mint bármelyik másik drága edző.” Florentino lenézi a futball világát, szerinte igazságtalan, hogy egy mezfelelős a Madridnál kétszer annyit keres, mint egy jó útmérnök, ezzel gyakran példálózik. Neki mindegy, ki az edző, mert szerinte egyik sem képes rendesen ellátni a feladatát, kivéve Mourinhót, aki szerinte – ha minden jól megy – két hónap múlva visszatér.
A Real Madrid edzőjeként?
Igen, mert egyedül őt tiszteli. Emlékeztetlek, hogy Florentino megengedte, hogy négy meccsen keresztül kint legyen egy 50 méteres transzparens a Bernabéuban azzal a felirattal, hogy „Mou, a te ujjad mutatja nekünk az utat!” Mekkora barbárság! (Mourinho az egyik meccsen belekapott Tito Vilanova, a Barcelona másodedzőjének szemébe – a szerk. kieg.) Ezenkívül nekem úgy tűnik, hogy Pérez kapcsolata Zidane-nal nagyon feszült. Nem hozta el neki azt, akit szeretett volna, és nem adta el azt, akit el akart. Ez a feszültség átszivárog a játékosokra, és vereségekben, valamint sérülésekben nyilvánul meg. Nincs tervezés, impulzusszerűen történnek az igazolások. Hogyan lehetséges, hogy 60 milliót fizettek Jovićért, miközben Morata meg az Atléticónál van? Vagy hogy Mario Hermoso, a spanyol válogatott következő középhátvédje is az Atletinél van, a Madrid meg leigazolta Militãót, aki nem is játszik?
Folytatjuk…
Sergio Ramos kitárta kapuit a nagyvilágnak
Mivel Florentino Pérez Real Madridjának játékosai kinőtték a csillag címkét, a „galaktikus” elnevezéssel kezdték illetni őket. Nem volt más ékes jelző, mely elegendő lett volna nagyságuk megragadásához – annyi pénzt hoztak a konyhára, amivel minden elnököt, s bankigazgatót felülmúltak, a világ legtávolabbi zugában is feltűnik a nevük kisgyermekek pólóin, olyan isteni magasságba emelkedtek, ahol nagyon nehéz normális életvitelt folytatni. Bár a „galaktikus” kifejezés már kissé divatjamúlt, a sztárjátékosok továbbra is elérhetetlen magasságokban szárnyalnak, teljesen elszakadnak az átlagemberek világától. Asszisztensek és az asszisztensek asszisztensei veszik őket körbe, hiszen egy lépést sem tehetnek a valódi világban anélkül, hogy tetteik szökőárral felérő hullámokat vetnének.
Most Sergio Ramos, a „galaktikus” éra talán utolsó „istene” úgy döntött, kicsit lesétál az Olümposzról. Szeptember 13-án az Amazon Prime Video 200 országban teszi elérhetővé azt a nyolcrészes dokusorozatot, melynek címe Sergio Ramos szívében. Ebben azt szeretné elmondani nekünk, hogy időnként a gazdagok is könnyeket hullatnak, hogy mindent megadna azért, ha Trianában (sevillai városrész – a szerk. kieg.) sétálhatna és iszogathatna a barátaival, s bár az élsport kiemelte őt az egyszerű emberek közül, néha arról álmodik, visszatér. Hogy mindezt megmutathassa, először az Esquire szerkesztőségébe vezetett az útja. Tökéletes test, kellemes, már-már simulékony modor. Egy rövid fotózás után, ahol New York-i rapsztárrá alakult, s úgy mozgott, mint egy földre szállt Apollón, leül velünk szembe, s szokás szerint lassan, kellemes hangon szólal meg.
Mit szeretsz jobban, az interjúkat, vagy a divatfotózást?
Nem tudom, az interjúkhoz jobban hozzászoktam már, azt hiszem.
Pedig a képek is félelmetesen jók lettek.
Igen, remekül sikerültek! (hangjából őszinte meglepődöttség sugárzik)
A dokusorozatban láthatunk majd főzni, a gyerekeiddel játszani, a feleségeddel csókolózni, a testvéreddel vitázni, Luka Modrićcsal viccelődni. Hol volt az a pont, amikor eldöntötted, betekintést adsz az életedbe?
Mindig is kissé zárkózott voltam. De aztán egyszer csak azt éreztem, meg akarom mutatni, mennyi áldozatot és erőfeszítést igényel az, hogy valaki elit sportoló legyen ilyen hosszú ideig. Meg akartam mutatni, mennyire fontos nekem a család. Azt szerettem volna, ha az emberek látják, mi van a háttérben, még mielőtt ítélkeznének.
Egy élsportoló gyakorlatilag a valódi életből kizárva él, s fogsága addig tart, ameddig a teljesítménye.
Így van, egy kivételes világban élünk. Szépen lassan hozzá lehet szokni ahhoz, hogy nem ugorhatsz le egy pohár italra a barátaiddal Sevillában, Trianában. A legjobb, ha ezt elfogadod, s a jóra koncentrálsz, arra, hogy a munkáddal mosolyt csalhatsz gyermekek arcára, csodás pillanatokat adhatsz a szurkolóknak. Ha erre összpontosítasz, az kompenzál mindenért. Bárhogy is, amíg aktív vagy, hatalmas a hírverés. Feltételezem az idő múlásával ez is alábbhagy majd, s lesz időm arra, hogy átéljem mindazt, ami most hiányzik.
Honnan nyered ezt a mentális kiegyensúlyozottságot?
A környezetem segít. Életem első fontos lépését együtt tette meg velem a legszűkebb családom, mikor Madridba költöztünk. Létrehoztunk egy családi fészket a szüleimmel és a testvéreimmel, ahol úgy éltünk, mint Sevillában. Ez segített abban, hogy beilleszkedjek a város lakói és a csapattársaim közé. Ezután jött a feleségem, Pilar, s a gyerekek. Velük alkotjuk azt a csapatot, mely a stabilitást és az egyensúlyt megteremti számomra.
Nagy hatással vagy a játékosokra. Mindig is vezetőként léptél fel.
Minden sportban, minden helyzetben a résztvevők, a csapattagok döntik el, ki lesz a vezetőjük. Én hiszem, hogy erre a feladatra születni kell. Az én habitusomból az következik, hogy akkor nyújtom a legjobb formámat, mikor nehézségeken megyünk keresztül, mikor érzem, hogy támogatnom és lelkesítenem kell a csapatot. Talán furcsa, hogy ezt mondom, de számomra öröm, ha irányíthatok.
Nagyon messzire jutottál a karrieredben.
Ki tudta volna ezt megjósolni, hogy egy kölyök aki Camasban, Sevilla tartomány egyik nagyon szerény kis falujában született, egyszer majd a Real Madrid és a spanyol válogatott csapatkapitányi karszalagját viseli majd? Az ember azt veszi észre, hogy vezetővé alakul, folyamatosan fejlődik, magába építi azokat a dolgokat, melyeket az őt támogatóktól kap. Sok vezetőt, kapitányt ismertem meg, s mindegyik nyomot hagyott bennem.
Jó tanuló voltál.
Megfelelt nekem az a szerep is, mikor befogadhattam a különféle hatásokat.
Volt egy álmom…
Szabadság 2008-ban, Sevillában. Ramosék háza. Sergio felkel reggel, miután Pilar Rubióval álmodott. Majd a következő nap is. A harmadik éjjel szintúgy Pilar jelent meg előtte. Ekkor úgy dönt, küld neki egy WhatsApp-üzenetet.
„Elérhetetlennek láttam őt, azt gondoltam: a legrosszabb, ami történhet, hogy nem válaszol. De legalább meg akartam próbálni. Nem szerettem volna később azon sajnálkozni, hogy meg sem próbáltam. Megszereztem a számát, tettem egy lépést. És válaszolt! Elkezdtünk beszélgetni, megismerkedtünk, s elindult a szerelmünk története. Az, ami egy WhatsApp-üzenettel indult, melyre csak reméltem a választ, odáig »fajult«, hogy már megosztjuk egymással az életünket.”
Pilar és a gyerekek is megérkeznek az Esquire szerkesztőségébe, hogy találkozzanak apával. Minden pillanatot ki kell használni. Sergio és Marco is látszólag otthonosan mozog a fények, fotósok, ismeretlen emberek között, Pilarról nem is beszélve. Még nem hunyt ki a köztudatból az év esküvőjének emléke, az unikornisos csuklótetoválásokkal, a Michelin-csillagos vacsorával, óriáskerékkel, sztárfellépőkkel. Pilar is a Ramos nevezetű csillagkép egyik fénye, aki korántsem él férje árnyékában. Adódik a kérdés: egy ilyen kicsiny galaxisban hogyan találkozhatott össze két ilyen égitest?
„Pilar és a srácok voltak a hiányzó láncszem, ők billentettek át egyfajta egyensúlyi állapotba. Mintha egy tandemen ülnénk, képesek vagyunk minden nehézségen átlendülni. Sok időt töltünk az otthonunktól távol, mindketten a hivatásunkból kifolyólag, s a gyerekeknek, Sergiónak, Marcónak és Alejandrónak valahogy próbáljuk megmagyarázni, hogy az életünk egyáltalán nem könnyű, mindennek ára van, s ahhoz, hogy nekik kifogástalan oktatásban legyen részük, a szüleiknek rengetegszer el kell menniük hazulról. Ezt egyfajta befektetésnek tekintem, melynek az eredményét a későbbiekben közösen élvezhetjük. Pilarral remekül egymásra találtunk nem csak mint szerelmesek, hanem mint csapattagok is, mint apa és anya. Nagyon élvezzük ezeket a szerepeket. Nyilván mi is szeretnék olyasmit csinálni, mint a normális családok, elmenni a hegyekbe, elmenekülni egy hétvégére… de mindez az eljövendő évekre marad. Most segítjük egymást. Az élet Pilarral és a fiúkkal életem legboldogabb szakasza.”
A Sergio Ramos szívében (a második bekezdésben említett dokumentumfilm címe – a szerk. kieg.) képkockáin több olyan családi életkép is megjelenik, mely pontosan megmutatja, milyen is a nagybetűs hírnévtől övezve élni. A fiúk élete abszolút az apjuk, a futball világa körül forog. Láthatjuk, ahogy a papájuknak rajzolnak, aki épp távol van. Az ötéves Marco nem hajót, csillagot vagy napocskát pingál a papírra, hanem egy kupát. Igen, egy kupát, ami úgy fest, mint a BL-trófea. Ez persze tetszik apának.
Mi a terv?
Sergio arca sokféle alakot ölt, egyrészt olyan, mint egy gyermeké, aki engedelmes, s szeretne minden kérdést jól megválaszolni, másrészt a mindentudó ember ravaszságát tükrözi. Minden szavát megfontolja, olyan, mintha mikrofonba beszélne. Kicsit furcsa hallgatni, ahogyan a feleségéről, a szerelembeesésükről, az álmaikról mesél ezen a hangon, némiképp mesterkélt hatást kelt, de ugyanakkor érthető ez a hozzáállás. Elég egy rossz megfogalmazás, s hatalmas kalamajka állhat elő, megjelennek az őt gúnyoló mémek, vagy esetleg megdől egy afrikai állam.
Asszisztensek hada állja el a felé vezető utat, s egyben zárja el őt magát is a külvilágtól. Mikor megszólalna, valaki előlép, s tanácsokkal látja el arra vonatkozóan, mit is kellene mondani. Amikor ruhát választ, nyomban ott terem egy hozzáértő, a frizuráról nem is beszélve.Ha róla beszélünk, indokolt a királyi többes, Sergio Ramos, a jelenség több összetevős.
Mit veszel számításba, ha a jövőre gondolsz?
Még néhány évet szeretnék a Real Madridban tölteni, élvezni a futballt. Ennek érdekében hatalmas erőfeszítéseket kell tennem, hogy megtartsam a fizikai felkészültségemet, s felvehessem a versenyt a többiekkel. Továbbra is szeretném vezetni a csapatot, klub- és válogatott szinten, s további címekre vágyom. Persze ezzel párhuzamosan ott az üzlet is, melyre egyelőre nem tudok elegendő időt fordítani, de körbevettem magamat azokkal az emberekkel, akik értenek hozzá, s a bizalmamat is élvezik. Már foglalkoztat, hogyan tovább. Ma még élsportoló vagyok, ez minden energiámat leköti, ami marad, az kizárólag a családomé. Nem tudom megmondani, mit hoz a holnap, de természetesen később is szeretnék a sport világában maradni. Nem zárom ki, hogy egyszer majd edző leszek, de erről egyelőre merészség lenne beszélni. Meglátjuk.
Egyáltalán nem akarod elhagyni a futball világát.
A jövőm ide köt. A futball tesz boldoggá, mindent a labdarúgástól kaptam, a legfelemelőbb és a legkeményebb pillanatokat is, ez az, amitől emberként is fejlődhettem.
Ki volt az az edző, aki igazi nagysággá tett ebben a sportban?
A karrierem olyan, akár egy kirakós, hozzájárult az is, aki vakon bízott bennem, s aki egyáltalán nem, az szintén. Mindannyian arra tanítottak, hogyan lehetek jobb. Ha mindenképpen egy valakit kell kiemelnem, akkor Joaquín Caparróst mondanám, ő tette meg az első lépést afelé, hogy az első osztályban játszhassak, a Sevillában. Ő váltotta valóra az álmomat. Aztán ott van Luis Aragonés, aki szinte nulla tapasztalattal lehetővé tette, hogy bemutatkozzak a nemzeti csapatban, alig 18 évesen, ezért örökké hálás leszek neki. Az utóbbi években pedig ott volt Ancelotti és Zizou, akik egy csodálatos korszak megéléséhez segítettek hozzá bajnoki győzelmekkel, BL-diadalokkal. Jó lenne, ha tovább tartana ez a csodás időszak Zizouval, s az ő irányítása alatt teljesedne ki a karrierem.
Amikor mélypontokról, szenvedésről beszélsz, mire gondolsz?
Az előző évről. Ez volt az egyik legnehezebb, szakmailag és emberileg is, az esetemben ezek kéz a kézben járok. Az, hogy nem nyertünk egyetlen címet sem, s a vb-n a válogatottal sem ért minket siker, kihat a lényemre, a mindennapjaimra. Amikor veszítesz, nincs kedved elmenni vacsorázni a feleségeddel, vagy játszani a parkba a fiaiddal. El akarsz menekülni a világ elől. Mikor kinyitottuk az ajtónkat a sorozat készítői előtt, nem tudtuk, hogy épp a legrosszabb idényt éljük majd meg, de örülök annak, hogy ezt is látják az emberek. Szeretném, ha az emberek látnák, egy vereség után nagyon elgyötörten megyünk haza. Gyűlöljük magunkat, azt, hogy nem tudtuk boldoggá tenni az embereket.
Hogyan lehet ezek után felállni?
Sok munkával. Ha elérsz a gödör aljára, onnan egyetlen út létezik: fölfelé. S a futball erre mindig megteremti a lehetőséget. A sikerem titka az, hogy nem kényelmesedtem el a győzelmektől. Ha elégedett volnék, már rég visszavonultam volna. Ha többet dolgozol, a szerencse is melléd szegődik.
Milyen leszel idős emberként?
Akkor is ízig-vérig fiatal leszek, egy nagy gyerek. Mindig is őriztem magamban valami gyermekit. Szeretném ezt a mentalitást átvinni az otthonomba, s ha valaha elveszíteném, örülnék, ha a fiaim segítenének visszanyerni. Nem akarok a gyermeki énem álmai és örömei nélkül élni. Arra vágyom, hogy mindig legyen legalább egy álmom, amit valóra szeretnék váltani.
Divat és mémek
Sergio Ramos imádja a divatot, ezt mindenki tudja. A mémgyárosok alig várják, hogy újabb és újabb szettekben jelenjen meg, hogy aztán a Twitteren söpörjön végig a híre. Ez őt nem érdekli. Szeret öltözködni, szereti a ruhákat, ez már a fotózáson is bebizonyosodott. Ismeri a márkákat, értékeli a tervezőket, figyelemmel követi a különböző cégek életének alakulását. De ezt csak mellékesen tesszük hozzá. Szereti, ha valami hatásvadász, valamint sok pénzt ér.
Mióta ismerünk, szeretsz kockáztatni az öltözködéseddel.
Igen, mindig is imádtam a divatot. A testvérem modell volt, így ez a világ az otthonunkban is velünk élt. Ez egyfajta önkifejezés számomra, az önmagamról alkotott kép megmutatása a világnak. Szeretünk kockáztatni. (nevet) S ha szembesülünk azzal, hogy nem szerencsésen alakítottuk a megjelenésünket… nos, akkor belátjuk, hogy tévedtünk. Pilar és én is szeretünk különbözőek lenni, kedveljük, ha az öltözékünk sajátos. Ilyenek vagyunk, s egymást is támogatjuk ezen a téren. Azt kapjuk fel magunkra, amit adott pillanatban megfelelőnek érzünk.
Milyen ruhákban érzed magadat a legjobban? Alkalmi vagy inkább lazább, utcai viseletben?
Az ünnepélyesebb eseményeken öltönyt veszek, de azt a magam módján különlegessé teszem, a zsebkendőkkel és az egyéb kiegészítőkkel. Az alkalmi viseletek terén is szeretem az egyediséget, adott esetben különleges szövetből készült öltönyt keresek. Amikor az utcán vagyok, szeretek kockáztatni. Nem érdekel, mit gondolnak rólam, ha én jól érzem magam egy adott szettben, ha szórakoztat.
Mely márkákat részesíted előnyben?
Azokat a tervezőket és márkákat szeretem, melyek különböznek, újító és eredeti gondolatokkal bírnak, amelyek mindig új utakat keresnek. Nem a név a fontos. Örülök, ha a hozzáértők jó véleménnyel vannak az öltözékemről, de nem a logó számít. Szeretek kicsit különbözni a futballistáktól.
A futballistáktól? (nevet)
(nevet) Igen, sokan azt mondják, a labdarúgók ugyanúgy néznek ki, csak a felkapott márkákat viselik. De én nem akarok ilyen lenni.
Az üzleteid a jövővel kapcsolatos terved részét képezik? A képzőművészeti érdeklődésed sokakat meglepett.
Igen, vannak olyan érdekeltségeim, melyekről többen is tudnak. A művészet számomra a tanulást szolgálja. Ismeretlen világ volt számomra, melybe Pilar vezetett be, először neki köszönhetően jártam múzeumban. Szeretek tanulni, műalkotásokat gyűjteni. Ez számomra nem üzleti befektetés, s nem is csupán dekorációs célokat szolgál. Ez egy olyan időtöltés, mellyel a saját személyiségfejlődésembe invesztálok. Olyan terület, mely csodálatossá válik, ha az ember ténylegesen elmerül benne. Fantasztikus dolog utazgatni, járni a múzeumokat, megismerni a művészeket.
Milyen érzés, hogy olyan alkotók művei vesznek körül, mint Banksy, Jaume Plensa és Katz?
Mások bulikra, vacsorákra, utazásokra költik a pénzüket, s amellett, hogy ezek is részei az életemnek, szeretem járni a kiállítóhelyeket, megismerni a műveket, az évszázadokkal ezelőtt, elképesztő finomsággal létrehozott alkotásokat. Imádom kideríteni, miért festették azt a darabot, mi motiválta stb. Egészen hihetetlen, amikor minderről egy még élő alkotót hallgathatok meg, hogy csodálhatom Jaume Plensa szobrát, Katz egy képét, Manolo Valdés művét vagy Banksy alkotását.
Mondd, hogy ismered Banksyt…
Bár úgy lenne!
A Sergio Ramos szívében című sorozat megmutatja Sergiót, miközben flamencózik, énekel és gitározik. Pilar szerint mindezt kiválóan űzi.
Mit jelent számodra a zene?
Ez egyfajta életforma, olyasmi, mi végigkíséri a sorsom, a jó és rossz pillanatokban egyaránt.
És a lovak?
Kiskoromtól fogva ez az egyik szenvedélyem, mindig is szerettem volna állattenyésztéssel foglalkozni, s mostanra már az egyik legtisztább vérű tenyészet vagyunk a spanyolok között, dacára annak, hogy még nem tekintünk vissza nagy múltra. A miénk a jelenlegi világbajnok, Yucatán de Ramos, ez nagy boldogság számunkra.
S ezzel le is telik a beszélgetésre szánt időnk. Egyikük hazamegy, másikunk az Olimposzra, kinek mi jutott.
Losantos: Játékosaink vannak, csapatunk nincs, Zidane pedig nem edző (II. rész)
Az interjú első része ide kattintva elolvasható.
Mi a véleményed az igazolásokról?
Meglátjuk. Mendy, hát nem is tudom… Kedveltem Reguilónt. De persze, Mendy is hozza majd ugyanazt. Hazard-nak nagyon örülök. Amellett, hogy szinte könyörgött azért, hogy jöhessen, a futballkarrierjének legjobb pillanatában érkezik. Tökéletes igazolás. Jović jó üzletnek tűnik, nem volt túlzottan drága a mai árakhoz képest. Még szükség lenne valakire a középpályán.
Milyen típusú játékosra?
Akiket én nagyon kedvelek, az Baba a Mallorcából és Djené a Getaféből.
Szóval egy vízhordót szeretnél.
Kettőt. Baba olyan, mint Pogba. Nem tudom, láttátok-e, amikor feljutottak az első osztályba, az utolsó meccsüket. Fizikálisan nagyon rendben van, úgy passzol, mint Pogba, akár 45 méterre is pontosan, de nagyon tiszteli a futballt. Szemkápráztató. Kroos nem egy szolgálatkész típus, James, s a többiek sem, akik azért maradtak itt, mert nem tudtuk eladni őket. Djené a Getaféből egy nagyon sokoldalú labdarúgónak tűnik. Erős, szívós, akárcsak Makelele volt. Nem egy égimeszelő, de van térlátása. Makelele a rövid passzokban volt jó, remekül látta Zidane-t a pályán, de egyébként nem volt olyan ügyes az átadásokban. Djené viszont az. Ez a két játékos már bizonyított a spanyol futballban, egy másodosztályú és egy kisebb elsővonalas csapatban.
Jó játékosok jó áron.
Huszonévesek és nagyjából 40 millió euróért elhozhatóak, vagy maximum 60. Ceballos, Vinícius, Rodrygo helyett egy középpályás kellene, aki ismeri a La Ligát. Egy ilyen labdarúgó létrehozná a csapatot. Jelenleg ez hiányzik, a csapat, játékosaink vannak. Valamint sajnálatos módon Zidane nem edző. Mourinho egy olyan menedzser, aki képes létrehozni egy csapatot, de Zidane nem képes erre. Ő abban jó, hogy kezeljen egy nehezen irányítható klubot, a nagy mellényű alakokat, akik nem férnek meg egymás közt az öltözőben, hiszen őt, aki a világ legjobbja volt, tisztelik.
Abból, amit mondasz, úgy tűnik, Mourinho jobb választás lenne most, mint Zidane.
Nem, Mourinhónak megvolt a maga pillanata. Erőtlenül távozott, mert ellehetetlenítették az életét. Cristiano viszont visszatérhetne, még két éve van a legmagasabb szinten, de nem fog visszajönni játszani. Azonban vissza fog térni Madridba, hogy itt éljen.
S a csapat nagykövete lehet, vagy ilyesmi, talán.
Bár így lenne. Egy évtizeden keresztül ő maga volt a Real Madrid. Az ő évei jelentették a csapat második aranykorát. Egyedül ő fogható Di Stéfanóhoz, s mégis rosszabbul bántunk vele, mint akkoriban Bernabéu Di Stéfanóval. Ő felajánlotta az elnökséget az argentinnak. Azt mondta: „Ha akar, lehet elnök, de Ön nem lehet a kezdőcsapat tagja.” Florentino ellenben nem tett ilyen ajánlatot Cristianónak.
A különbség talán az, hogy Di Stéfano akkor már igencsak a karrierje végén járt. Úgy tűnik, Cristianóban még maradt spiritusz.
Alfredo még két évet játszott az Espanyolban, emlékszem, mindig néztem a tévében. S elég jól is ment neki. Persze, nem tudott már 90 percig a pályán lenni, de barátom, micsoda dolgokra volt képes egyetlen félidő alatt! Ő volt a valaha élt legjobb – nem Pelé, Maradona, Messi, vagy a többi… Di Stéfano csak kapusként nem funkcionált, azon kívül mindenre képes volt. Az Eintracht elleni meccsen védekezett Santamaríával, ott volt a középpályán Zárraga mellett, s a támadásban Gentóval. Aztán miután lepasszolta a labdát Gentónak, s visszakapta, ő fejezte be a támadást.
Milyen problémákat látsz a jelenlegi csapatnál?
Véleményem szerint öreg a középpályánk, s egyúttal a motivációnak is híján van, hiszen Modrić, épp úgy, mint Kroos, megnyert már mindent, amit csak lehetséges.
Kroos nem öreg, legalábbis ha kizárólag az életkorát nézzük.
Ugyanaz a helyzet, mint amit a kerékpározásról mondanak. Nem az évek számítanak, hanem az, hogy hány nagy verseny van már a lábadban. Kroos már rengeteget végigküzdött. Olyan játékosra lenne szükség, amilyen Stielike volt (korábbi nyugatnémet válogatott labdarúgó – a szerk.), akinek kiemelkedő a fizikuma. Modrić ösztönből és nem szuflából játszik. Képes megtartani a labdát, s ha idén egy rendes előszezont fut, amire tavaly nem volt lehetősége, akkor lehet még egy jó éve. Kroos remek társ a pályán, de nem az, aki a különbséget tudja jelenteni egy meccsen. A következő idényben a Valenciának, a Barcelonának és az Atléticónak is pazar kerete lesz. A Madridnak olyan tartalékokra van szüksége a középpályán, akik erősek, s nem olyanokra, akik a labdazsonglőrök. Azaz nem Luquitára vagy Jamesre…
Úgy hírlik, Zidane is hasonló véleményen van.
Igen, ő Pogbát akarja. De legalább öt ilyen játékos kellene. A Madridnak jelenleg nincs középpályája, ez a legalapvetőbb problémája a csapatnak. A védelem el fog boldogulni a jelenlegi kerettel. Bárcsak Vallejo maradna, s nem Nacho! Sokkal tehetségesebbnek tartom. (az interjú még azelőtt készült, hogy Vallejo a Wolverhamptonhoz igazolt – a szerk.)
Vallejo gyakran sérült.
Ennek oka a fizikális felkészülésben keresendő. A német bajnokság legtöbbre értékelt játékosa volt, minden meccset végigjátszott. A Zaragozában szintén. A válogatottban is. Csak a Madridban sérült meg, méghozzá úgy, hogy nem is játszott. Egyértelműen itt van a probléma. Mindazonáltal sokkal több van benne. Nacho most borzasztó időszakon megy át. Azt mondják, mindig megfelel az elvárásoknak, de valójában ez már csak múlt időben igaz. Az előző idénye katasztrófa volt. Mivel a védelemben így is vannak alternatívák, a középpályát kellene rendbe tenni. Ezt mindig elhanyagolja a Madrid. A mániánk, hogy támadó középpályásokat és szélsőket hozunk, már tele van velük a padlás! Olyan középpályás kellene, aki képes védekezni is, de ha kell, odaér a támadásokhoz. Ilyen volt Marcos Llorente. Azért rakom múlt időbe, mert ő már örökre az Atléticóban fog maradni.
Ez is egy hiba volt?
Hatalmas hiba, akárcsak Hermoso esete. Ha már nem kell Vallejo, akkor el kell hozni Hermosót, aki hússzor olyan jó játékos, mint Nacho. Többet fut, fizikálisan fejlettebb. Ramos is egyre gyengébb már, látszódott nála a visszaesés az előző idényben, már nem ért úgy oda a hosszú labdákra. Varane sem, s ő olyan hibákat követ el, amilyeneket korábban soha.
Mi a véleményed a Barçáról a függetlenségi harcok kapcsán?
Úgy gondolom, nem szabadna a spanyol bajnokságban játszaniuk. A Barça egy összeesküvés, egy szeparatista államcsíny része. Nincs helyük a spanyol ligában.
Egyesek szerint a Barça vezetése csupán ezt a látszatot tartja fenn, maga Bartomeu saját bevallása szerint nem függetlenségpárti…
A Barça a katalán szeparatista mozgalom legfőbb reklámfelülete, a spanyol nyelv üldözésének, a spanyolok és spanyolul beszélők katalóniai üldözésének zászlóvivője. Ez a Barça. A baloldali Guardiola, Piqué és a teljes klub ezt képviseli, méghozzá örömmel.
Gazdasági szempontból azért jó a támogatásuk, nem? Sok befektetés köthető hozzájuk…
Nem, az egész egy nagy összeesküvés és hazugság. Nem is tudom, ki mondta nemrég, hogy az FLA-ból (Fondo de Liquidez Autonómica, a spanyol kormányzat által létrehozott alap, melyből az egyes autonóm közösségeknek, pl. Katalóniának biztosítottak forrásokat a piaci szereplők felé fennálló tartozásaik rendezésére) fizették Neymar leigazolását. Abból a pénzből, ami az összes spanyol emberé. Mi finanszíroztuk a brazil szerződtetését! Micsoda dolog ez?! De mi, spanyolok, ostobák vagyunk, nem is értjük, mi zajlik Katalóniában. Ez egy diktatúra, aminek a célja a rablás. Először is el kell venni tőlük a pénzt, a csirkefogókat, a tolvajokat börtönbe kell zárni. Aztán a Barcelonát a propagandagépezetével együtt ki kell penderíteni a La Ligából, menjenek a francia bajnokságba. Meglátjuk, mennyi pénzt sikerül összekalapozniuk, ha a Montpellier-vel focizgatnak.
Egyes embereknek vannak gyengeségeik… Szerintem az egyfajta betegség, ha valaki utálja a tökéletességet, amit a Madrid képvisel. Persze lehet egyfajta észszerű neheztelés emögött, „ezek a fickók mindig nyernek, ez már elviselhetetlen”. S akkor elkezdesz az Atletinek szurkolni. De nem a Barçának. Legalábbis nem ennek. Annak a Barçának, amiben még Cruyff játszott, esetleg. Akkoriban még Katalónia teljességgel Spanyolország része volt, minden értelemben. Az elmúlt 10-15 évben? Kérlek… Aki nekik szurkol, az spanyolellenes.
De bárki mondhatja, hogy a Barcelona sosem állt ki a függetlenség mellett.
Nem? Minden áldott nap ezt teszik. 1981-ben, egy hónappal azután, hogy engem megtámadtak (Losantos arra utal, hogy ebben az évben egy katalán szeparatista szervezet, a Terra Lliure tagjai elrabolták és meglőtték őt, amiért felszólalt az új nyelvpolitika ellen, mely a katalán nyelv spanyollal szembeni előnyben részesítését propagálta – a szerk.), a Nou Camp megtelt a kasztíliai spanyolt támadókkal, akik azt állították, üldözik a katalánt. Mégis én kaptam golyót! Ez volt a Barça ’81-ben. A nagy változás akkor következett be, amikor hivatalba lépett Jordi Pujol (a katalán kormány vezetője 1980 és 2003 között – a szerk.), s győzött a teljes szeparatizmus. Montal idején (Agustí Montal az FC Barcelona elnöke volt 1969 és 1977 között – a szerk.) a Barça a szeparatista képmutatás fellegvára volt, akik állandóan Franco kedvében próbáltak járni. Valójában, a lelkük mélyén persze a spanyoloknál felsőbbrendűnek tartották magukat, de kifelé gyávák voltak. Montal három alkalommal is kitüntette Francót. A Barcelona aranykönyvében a mai napig ott díszeleg az aláírása. Talán egyszer még azt is letagadják, hogy Franco minősítette át a régi stadionjuk területét, pedig ez így történt (a Barcelona korábbi pályája, a Les Corts eladásához a terület többszöri átminősítésére volt szükség, az így szerzett bevétel életmentő volt a katalán egyesületnek; az átminősítéshez többek között Franco hozzájárulására is szükség volt – a szerk.).
A Madrid sötét múltja kapcsán mindig a Francóhoz való kötődést emlegetik…
A Madrid az emberek, a nép csapata.
Az nem az Atleti?
Nem, az Atleti a rezsim, illetve a rezsim által felemelt előkelők klubja. Az Atlético Aviación (az Atlético Madrid 1939 és 1947 között ezen a néven működött, miután együttműködésbe kezdett a spanyol légierő csapatával – a szerk.) a nemzeti oldal arisztokratáinak csapata volt. A Madrid az ébredező középosztály klubjává vált. Már vannak olyanok, akik hisznek Spanyolország jövőjében, az új Bernabéu úgy valósulhat meg, hogy maguk a szurkolók finanszírozzák azt kötvényeken keresztül. A maga korában Bernabéu mindig a jövőbe vetett hitre alapozott. Nem azért volt zseniális, mert az adott körülményekre épített, hanem azért, mert öt-tíz évre előre tudott tervezni. Mindig arra koncentrált, ki lesz a következő, akit leigazolhat. Ugyanezt csinálta Saporta is a kosárlabda esetében (Raimundo Saporta a Real Madrid kosárlabda szekcióját vezette 1962 és 1978, valamint 1985 és 1991 között, később a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség alelnöke is volt – a szerk.). Nincs is annál nehezebb, mint előre látni, hogyan alakul majd a piac.
Saporta létrehozta az Euroligát, elérte, hogy a csapat Oroszországban is pályára léphessen – az első hivatalos delegáció, mely a kommunista Oroszországba látogatott, a Real Madrid kosárcsapata volt.
Igazán tehetséges volt, okos, ahogyan Florentino is az, nagyon elmés.
Mióta ismered őt?
Akkor ismerkedtünk össze, amikor a reformista párt kincstárnoka volt. A választási bukás után úgy döntött, vagyont szerez. Elmerült az építőiparban és milliomossá vált, de mindig is megmaradt benne a kíváncsiság a politika iránt. Látnotok kéne, hogy szenved, amikor pihenhet. Tévedett Cristiano esetében, de hiszem, hogy képes átlátni a futballt globálisan. Gyakorlatilag ő az egyetlen, aki ezt elmondhatja magáról Spanyolországban, ennyi év elnöki tapasztalattal a háta mögött.
S ezt tudja majd folytatni? A körülmények nagyon megváltoztak.
Igen, de persze nincs könnyű dolga. Azzal, hogy fiataloknak adott lehetőséget, tulajdonképpen fellépett a tisztességtelen játszmákkal szemben. Muszáj kitartania a játékszabályok mellett, azonban hiányzik neki a politikai befolyás.
Ezen a téren Bernabéu jól helyezkedett.
Igen, s ő szegény is volt, nem akadt veszítenivalója. Florentino nagyon gazdag. Fontosabb személy, mint akármelyik miniszter vagy elnök Spanyolországban, ami a külügyeket illeti. Az a helyzet, hogy erősen jobboldali érzelmű, azonban egyúttal nagyon bizonytalan és félénk is ezen a téren. Egy valami kapcsán nincsenek komplexusai, s az az ambíció.
Gyenge kezű intézményes szinten is, pl. a bírókkal kapcsolatos állásfoglalásban és a hasonló ügyekben?
Igen. Ami a futballban zajlik, az jellemzi az egész országot. Ahogyan a katalánok dominálnak az állami intézményekben, úgy uralják le a futballvilágot is. De miért kellene Barcelonától függeni? Miért nyelje le a Madrid, az Atlético, a Valencia, a Zaragoza, a Sevilla, vagy a Betis a Barça zsarnokságát? Örülök, hogy az Atleti fellépett ellenük Griezmann ügyében. Teljesen nyilvánvaló szélhámosságról van szó. A Barçát és Griezmannt is legalább három évre el kellene tiltani a futballtól. Ha a másodosztályban példát statuálnak hasonló helyzetekben, akkor vele szemben nem kellene épp így eljárni? Mikor adták el? Mit gondoltok, megmozdította akár a kisujját is a Juventus elleni nyolcaddöntőben úgy, hogy már a Barçáé volt? Eltűnt a pályáról, aztán jött a portugál fenevad – természetesen –, s elvitte a meccset, csoda, hogy csak három gólt szerzett és nem tizenhármat. Griezmann nem játszott, méghozzá azért nem, mert már megköttetett az üzlet.
Úgy tűnik, meg vagy győződve arról, hogy a szövetség és a bírók is előnyben részesítik a katalánokat.
Egyértelműen, s persze a sportsajtótól, a rádióktól is függenek, melyek a hozzá nem értés és a korrupció fészkei. Az AS és a MARCA is szégyenteljes médiumok. Most mondd meg, milyen dolog az, hogy a MARCA a Barça győzelmében érdekelt? Valójában azt kellene ünnepelniük, mikor veszítenek.
Mint pl. a Liverpool ellen?
Az volt az egyik legremekebb dolog mostanában.
Tetszett?
Nagyon is. Nehéz felállni a háromgólos hátrányból. Néggyel nyerni óriási elégtétel. Messinek a BL-ben sem jön össze, épp úgy, ahogy a válogatottal sem. Nem tudni, miért, de előre lehet tudni, hogy elbukik.
A Madrid győzni akarása és tudása kapcsán nyilatkozott már pozitívan az argentin.
Érdekes, hogy Messi spanyolul beszél, s mégis imádják. Egyszer talán lesz egy olyan megállapodás, hogy a Barcelona nem játszhat itt, de ő maradhat pl. az Espanyolban.
Vagy a Madridban.
Megvolt ennek az esélye, így is történhetett volna.
Két esélyt is elszalasztottak állítólag.
Elképzelhető. De végül is a La Masía nevelte, ott pedig szerintem a hormonokkal együtt valamilyen antimadridista adalékot is kapott, valamilyen blancoellenes enzimet, mert amit a Bernabéuban művelt, mikor a mezét mutogatta… Mintha csak Piquét láttuk volna.
Szívesen látnád Neymart a Madridban? Ez is egy igen vitás ügy.
Egyáltalán nem. Az egyetlen, amit szívesen látnék, az az, ahogyan megsemmisíti a Barçát. Akiket igazán szeretnék a csapat színeiben látni, az Djené és Baba, ahogy mondtam. Velük megoldódna a középpálya problémája.
Mourinho valószínűleg pontosan ezt tenné.
Pontosan. Így jártunk el Diarrával is. Egy erős ember kellett. Hat évig nálunk játszott Khedira, benne volt szufla. Kellenek technikás emberek, de azért olyan ember is legyen a pályán, aki fedez hátulról. Makelele, Khedira stb. Fizikum szükségeltetik a középpályára, de most csak a kreativitás van meg. Olyan játékosaink vannak, akikről rémes újságírói túlzással azt mondják, „megteremtik a különbséget”. Azt mondják, Asensio a következő aranylabdás, aki megteremti a különbséget. Isco is megteremti a különbséget. Na de milyen különbséget? Soha nem láttam azt, hogy Isco bármit is csinált volna, csak forgolódik maga körül, mint valami búgócsiga. Asensio is elkezdte átvenni ezt a stílust. Ez olyan, mint valami betegség, ami benne van a levegőben. Asensiónak félelmetes volt a rúgótechnikája, de a Bernabéu hatása olyan, mintha a bikaviadal-arénában lennénk, megfélemlíti a játékosokat. Illarra csodálatos volt az U21-es válogatottban, de itt már nem boldogult.
Kubónak sikerülhet? Ügyesnek tűnik.
Állítólag Takénak kell szólítani, mert a Kubót nem szereti. Szóval Take. Ő olyan, mint Vinícius, csak nem szélen, hanem a kapu előtt. Kicselez tizennégy embert, de a labda végül mellémegy. Visszatérve Asensióra és Iscóra, az a baj, hogy ők nem csapatjátékosok. A pályára nem csak csillagok kellenek.
Mi a helyzet a női futballal?
Nagyon kedvelem, csak azt nem értem, miért Tacón néven kell játszania a csapatnak. Borzasztóan hangzik, ideje lenne őket is Real Madridnak nevezni. Nevetséges és megalázó.
Losantos: Mi a francot fogunk nyerni Lucas Vázquezszel, Viníciusszal és a brazil pólyásokkal? (I. rész)
Egyes emberek a viták, eszmecserék szerelmesei, s nem számít nekik, ki a partnerük ebben. Federico Jiménez Losantos, a spanyol rádiózás és újságírás kultikus figurája is közéjük tartozik. Hazájában aligha kell őt bemutatni. Egy bevezetőben nehéz volna összefoglalni, mit kell tudni róla, azért kísérletet teszünk rá. Nem csak médiaszemélyiségként, hanem szépíróként is ismert, politikailag nagyon aktív figuráról van szó (a jobboldali libertarianizmus követőihez sorolják, akik az egyéni szabadságjogok, a magántulajdon és a szabad piac elkötelezett hívei). Szókimondó stílusa miatt kénytelen volt távozni a COPE csatornától – ezt követően alapította meg munkatársaival az esRadio szerkesztőségét. A katalán nacionalizmus esküdt ellensége, ezáltal a Barcelona csapatával sem bánik kesztyűs kézzel, ha kritikáról van szó, ugyanakkor a Real Madrid volt és jelenlegi játékosai, volt és jelenlegi vezetői kapcsán is keresetlen őszinteséggel alkot véleményt. Bár szerkesztőségünk véleményét nem feltétlenül tükrözik azok a nézetek, melyek a La Galerna portál újságíróival (Ramón Álvarez de Mon, José Luis Llorente Gento és Jesús Bengoechea) zajlott beszélgetésben elhangoznak, úgy gondoltuk, vitaindítóként, a különféle vélemények egy érdekes színfoltjaként mindenképp érdemes megismerkedni vele.
A következőt mondtad egyszer: a globalizációellenesek magántulajdont és piacot támadó érveit a Real Madriddal szemben is hangoztatják.
Az a helyzet, hogy van egyfajta egybeesés: Spanyolország ellenségei egyben a Real Madrid ellenségei is. Persze, legyünk óvatosak, a Madrid barátai nem feltétlenül állnak az ország mellett, sok az új ember. Florentino galaktikus Madridjának diadala az első időszakában a globalizáció diadalának tűnt. Sokan neki is feszültek ezért, azt állítva, hogy a pénz, a tőke diktált. Az nyilvánvaló, hogy kronológiailag Florentino volt az első, aki megértette, a futball egy világméretű piac, de ő nem trükközött úgy, ahogyan azt az arab országokkal vagy Kínával kapcsolatban látjuk – amit ők művelnek, az szélhámosság. Pénzesnek lenni, illetve valaminek a tulajdonjogával rendelkezni két különböző dolog. Egy sportszervezet, mely a partnerek, sociók tulajdonában van, képes lehet arra, hogy felismerje a piac törvényeit, s a Madrid ezt tette. Florentino is ezt tette. S megéltünk ismét egy olyan időszakot, amilyen Bernabéué is volt, aki elsőként látta be, a futball egy látványosság. Igaz, mindent hitelekből kellett fedezni, a Barçát ki kellett játszani Di Stéfano átigazolása közben, de megértette, hogy a terveihez minden évben egy galaktikust kell igazolnia, s ha épp Raymond Kopát kellett leszerződtetni, a Stade de Reims játékosát, mely komoly rivális volt, akkor őt igazolta le, hiszen akkor ő tett jó benyomást a Bernabéu közönségére. Florentino ezt megismételte és győzött.
Hogyan él az emlékezetedben az első galaktikus diadal, a glasgow-i döntő?
Ott voltam a lelátón, a madridi utánpótlás játékosainak közelében, ott volt Portillo is, az ifik akkori sztárja. Közvetlenül mögötte ültem, s Zidane lenyűgöző találatánál – mely igazán jót tett a lelkünknek, hiszen a németek folyamatosan ölték a játékunkat – mindannyian ujjongani kezdtünk a hihetetlen boldogságtól. Mindenki visítozott, kivéve Portillót, aki kissé arrogáns stílusban így szólt: „Nos, Zidane és én felismerjük, mikor jön el a megfelelő pillanat egy ilyen találathoz.” Ez volt a Portigol nevű önimádó kultusz legdicsőbb pillanata. A pályán, ha tizennégy beadásra ért oda, kettőt váltott gólra. A tizennégyből.
Ezt írtad korábban: „Egy olyan Spanyolországban, mely a határozatlanság betege, a kételkedés és a kedvetlenség fellegvára, a Real Madrid egy valóban lenyűgöző alternatívát jelentett, melyet nagyon hiányoltunk az intézményeinkből, a mérkőzésekből, sőt, magából a spanyol népből: a határozottságot.” Ez 2017. június 4-én jelent meg, a Tizenkettedik megnyerése után, de persze ettől elszakadva, általánosan is érvényesíthetjük. Azt mondják, a Madrid Spanyolországot jelképezi, de te itt egyfajta ellentétről beszélsz a kettő között.
Nem, nem, nem, nem. Van egy Spanyolország, mondjuk úgy, a nemzet, mely maga a Madrid. A társadalmat irányító csoportok sosem tisztelték a nemzetet, mely azonban tisztelte önmagát, s elképesztően akart élni, győzni. Épp ezért szeretik a Madridot, mert annak egy a célja, a diadal. Ezt akarja mindenki a saját országa, a saját népe kapcsán: a győzelmet. A Madrid épp e lelkület miatt nyer kényszeresen. Ez önpusztítónak tűnhet, de nem az. Épp úgy működik, mint a kapitalizmus, ez egy építő jellegű pusztítás. A Madrid senkinek sem bocsát meg, s ha épp minden jól megy, akkor is megkeresik, mi az, ami rossz, hiszen a madridi ember az egyetlen, mely sosem elégedett. S ez a legjobb az egészben.
Ez lenne a legjobb a Madridban, a kérlelhetetlen közönsége?
Teljes mértékben. A Bernabéu pont olyan, mint a Las Ventas bikaviadal-aréna. Teljes mértékben demokratikus, mélyen önkényes, de végső soron mindig az erőfeszítést értékeli a legtöbbre, a tehetség csak ezután következik.
Mikor Luis Herrerót (spanyol politikus, EP-képviselő, rádiós személyiség – a szerk.) kérdeztük erről, ő is hasonlóan vélekedett. Azt mondta, a Bernabéu közönsége nagyon igényes és igazságos is egyben.
Luis egy úriember, én viszont Teruel egy kis falujában nőttem fel. Akkoriban a terueli csapatot olyan pályán láttam futballozni, ahol még fű sem nőtt. Egy novemberi Teruel-Numancia mérkőzés volt az első meccsem élőben, hallottam, ahogyan a Numancia játékosa elesik. Hallottam, ahogyan a földre puffant. Arra gondoltam, ezek az igazi gladiátorok. Játszott nálunk egy belső védő, Juanín, aki tényleg félelmetes volt. Egyszer le kellett fognia Goyitót, aki amúgy órásmester volt, mert a játékvezető érvénytelenítette a gólját. Luis már fiatalon is a Bernabéuba járt, nem élt meg hasonló helyzeteket.
Milyen stadionokat ismersz még?
Egyszer elmentem a Calderónba, Schuster épp akkor épült fel, az egyik lába le volt soványodva, de hihetetlen akaraterővel visszatért a pályára. Egy Atlético- Barça meccs volt, Schuster a gránátvörös-kékeknél játszott, a közönség kántált, de nem értettem, mit. Megkérdeztem, s kiderült, azt kiabálják: „Adj neki, Tomás.” Majd azt vettem észre, hogy innentől fogva, azaz kb. a 11., 12. perctől kezdve Tomás vadászott Schusterre, s nem érte be azzal, hogy a játékát semlegesítse, a pályáról is eltüntette. Tragikus futballon nőttem fel.
Mikor voltál először a Bernabéuban? Mikor lettél madridista?
Mindig is szerettem a Madridot, de az első alkalom, amikor eljutottam a pályára, az Anderlecht elleni 6-1 volt.
Ez volt az első meccsed a Bernabéuban?
Igen, ezt láttam először.
Ki ne lenne egy ilyen mérkőzéstől elkötelezett madridista!
Ráadásul a Diario 16 hasábjain megjelent egy cikkem, „Ima Szent Buitréhez” címmel. Ezen a meccsen Butragueño olyan dolgokat művelt… Akár kilenc gólt is rúghatott volna, ha tovább tart a meccs. Úgy emlékszem, hogy mindkét csapat, kivéve a Madrid kapusát, az Anderlecht térfelén tartózkodott, hihetetlen nyomás nehezedett rájuk, szinte ki sem tudtak jönni a kapujuk elől. Erre csak a Real Madrid képes. A védők is támadtak, presszionáltak, lenyűgöző volt.
Van még hasonlóan emlékezetes élményed a „szentélyből”?
Amikor a „kövér” Ronaldo debütált. Carlos Dávilával, egy beteges madridistával voltam akkor. A 80. percben bejött a kispadról, majd jött a labda és bumm!
Első labdaérintés, gól.
Azt mondtam akkor: „ez a fickó egy korszakot fémjelez majd”, s így is lett. Ott volt a Manchester United elleni meccs a mesterhármassal, Valdano ezt a bivalyok fejvesztett rohanásához hasonlította. De csupán egyetlen bivaly volt, mégpedig Ronaldo, mivel a többiek nem követték őt ebben.
A Fenoménnak nem jött össze a BL-cím.
Igen, mivel hiányzott mögüle a rendszer. Az a Madrid az egyéniségeké volt, nem a csapaté. Ahhoz, hogy megnyerj egy – vagy két-három – Bajnokok Ligája-trófeát, szükséged van a csapategységre, mely az évek alatt annyira összekovácsolódik, hogy hiába jönnek-mennek a játékosok, van egy olyan alapod, melyre építhetsz.
Ez volt a kulcsa a három egymást követő BL-címnek, illetve a négynek öt év alatt?
Ez, s persze Mourinho munkája a megelőző években. Az a csapatszerkezet, mely az ő idején alakult ki, tette lehetővé az elmúlt évek diadalait.
Úgy látom, te is azokhoz tartozol, akik szerint Mourinho fontos szereppel bírt a távozása utáni sikerek elérésében.
Igen, ő és Cristiano, Florentino nagy igazolása volt a kulcs.
Attól függ, kit kérdezel. Mijatović szerint ők igazolták le Cristianót, azaz Calderón és Mijatović.
Persze. Még a végén kiderül, mindenkit Calderón igazolt. Nem. Cristianót Florentino igazolta. Az igazol, aki fizet. Akinek van pénze arra, hogy megadja a vételárat. Florentino állta a cechet. Ha a Barça most, megkerülve az állami szabályozásokat, leigazolja Neymart, Bartomeu lesz az, aki szerződteti. Az a Bartomeu, aki minden bizonnyal az első olyan elnöke lesz a Barcelonának, aki nem megy börtönbe.
Sosem gondoltál arra, hogy Barça-drukker legyél? Éltél Barcelonában.
Igen, épp akkor, amikor Cruyff az első idényét kezdte ott. De sosem lettem culé. Nézd, az a helyzet, hogy volt egy nagyon gazdag fickó, a hősies katalán burzsoázia képviselője, aki csak egyszer fáradt ki a stadionba: amikor a Madrid ellen játszottak. Az ő Franco-ellenes mozgalma abból állt, hogy szurkolt a blancókkal szembeszálló Barcelonának. A többi meccsre sosem volt kíváncsi. A fia engem vitt magával a mérkőzésekre, így Cruyff első idényének minden meccsét megnézhettem, kivéve azt az egyet, amit a Real Madrid ellen játszott, mivel akkor ez a burzsoá férfi használta fel a bérletét. Láttam az Atléticónak lőtt híres gólját, a sarkazását. A debütálása csodálatos volt, együtt játszott Sotillal, akit aztán felemésztett a barcelonai éjszaka. Nagyon látványosak voltak, valóságos balettet figyelhettünk meg a pályán.
Volt olyan csapata a Madridnak, mely erre a Barcelonára emlékeztetett?
A galaktikusok Madridja pl., az a korszak… Mikor Zidane mellett ott játszott Makelele, akadtak nagy pillanataik. Aztán a három egymást követő BL-trófea időszaka, s különösen a Juve elleni döntő. Annak is leginkább a második félideje.
Antonio Escohotado (spanyol filozófus, esszéíró, egyetemi tanár – a szerk.) szerint az volt a futball történetének legjobb meccse.
A második félidő. Ha a teljes mérkőzést nézem, akkor az Eintracht Frankfurt elleni 7-3 nálam még mindig első helyen áll. Az totális futball volt. Mindenki részt vett a támadásban, s a védekezésben egyaránt. Domínguez, Marquitos, Santamaría, Lesmes, Santisteban, Zárraga, Kopa, Rial, Di Stéfano, Puskás és Gento. Santamaríával szoktam találkozni. 90 éves, de hatalmas koponya. Sokkal élesebb elme, mint Varane. A stílusa nagyon hasonló volt Varane-éhoz, magas, tökéletes kontroll, de úgy átlátta a játékot, ahogyan ez a srác sajnos sosem fogja.
Nem tűnsz a francia nagy rajongójának.
Ember, szerintem mindenkire várhatunk egy kicsit, egy, két, három, esetleg négy évet. De nem reménykedhetünk egész életünkben. Varane azért érkezett 18 évesen, hogy ő legyen az évtized Santamaríája. És végül Ramos aratta le ezeket a babérokat – hogy a saját, vagy mások érdemei miatt, az mindegy. Ez szomorú. Az is lehet, hogy maga Ramos nem hagyta őt fejlődni, ezt sose tudjuk meg. De az biztos, hogy mellette mindig csak másodhegedűs maradt. A személyiségéből hiányzik valami, híján van a sikeréhségnek.
Nos, azért egy olyan emberről beszélünk, aki többszörös BL-győztes a Madriddal és világbajnok a francia válogatottal…
Korábban nagyon gyors és labdabiztos volt, ez az utóbbi időben elkezdett megkopni nála. Ez talán azért is van az én nézeteim szerint, mert Ramos többet lépett előre. Ugyanakkor Varane-ban nincs meg az, ami Cristianót áthatja, amiről már korábban is beszéltünk. Mert mi is van Cristiano sikerei mögött? Az a fajta elszántság a győzelem iránt, ami az egész Madridot meghatározza. Florentino eldobta Cristianót, s meghagyott mindenki mást, miközben épp fordítva kellett volna eljárnia, hiszen a portugálban megvan a gólszerzés képessége. Csak kérdezzétek meg erről szegény Atletit. Megvolt és meg is lesz benne. Ráadásul nem volt rá jellemző a klikkesedés, nem akart irányítani az öltözőben úgy, mint korábban Raúl vagy most Ramos. Nem, nem. Azt kedveltem benne különösen, hogy csak maga felé támasztott követelményeket. És a hátán vitte a klubot, a csapatért dolgozott. Nem akart tudni semmit, nem voltak meg a saját „emberei”. Mindenki tudja, hogy Lucas Vázquez Ramos malmára hajtja a vizet. Raúl akadályozta meg akkoriban Villa érkezését… s így tovább. Mondhatjuk, hogy egyeseknek megvan a maguk hatalma az öltöző felett, irányítják a játékosokat és magát a klubot is. Cristiano sosem akarta ezt tenni.
Cristiano felülmúlja Messit?
Az én véleményem alapján kétségtelenül. Mindent megnyert, mégsem tűnik soha elégedettnek. Európa-bajnok lett Portugáliával, ami egészen elképesztő. De mégis hogyan? Ez még Figónak sem sikerült, aki mögött egy remek csapat állt. Cristiano mögé nem állt senki.
Mi a véleményed Zidane-ról?
Egy igazi művész volt. Most remekül szelídíti meg az egókat az öltözőben, ráadásul szerencsés típus. Engem edzőként sosem győzött meg. Én az olyan menedzsereket szeretem, aki, ha vereségre áll a csapat, beküld három embert és teljesen átvariálja a játékot. Amilyen Mourinho volt. Ő attól sem riadt vissza, hogy a 40. percben lecseréljen három embert, hogy aztán 0-2-ről 5-2-re fordítson. Látta, mi hiányzott és nem várt további 35 percet arra, hogy lépjen. Zidane megvárja a második félidő utolsó harmadát. Nagyon gyáva, s bár játékosként valódi áldás volt őt látni, edzőként egyáltalán nem ez a helyzet. Játékosként is szüksége volt Makelelére, ha ő nincs, nincs Zidane sem.
Mit értettél az alatt, hogy Ramosnak megvan a klikkje az öltözőben?
Ez olyasmi, amit egyáltalán nem szeretek. Lopetegui és Lucas Vázquez is úgy táncolt, ahogy Ramos fütyült. Ramosnak ráadásul olyan hatása van Florentinóra, amit nem szabadna megengedni. Ennek köszönhető, hogy elment Cristiano, de itt maradt Bale és Ramos is.
Nem kedveled Bale-t? Döntő pillanatokban alkotott maradandót.
Kijevben fantasztikus ollózást mutatott be, de sem korábban nem láttunk tőle hasonlót, sem később nem fogunk. Cristiano képes lenne megismételni azt a találatot, amit a Juve ellen szerzett. Bale azt mondta, a döntő után távozik, neki megbocsátott a klub, de Cristianónak nem nézték el a kijelentéseit. Olyan volt, mintha csak azt várták volna, mikor szabadulhatnak meg tőle. Arra a pillanatra, amikor a képébe vághatják: „nélküled ugyanúgy képesek vagyunk nyerni”. De nem, nem megyünk semmire nélküle, mert nincs, aki gólt szerezzen.
Florentino nemrég tagadta, hogy hibának tartja a portugál távozását. Valóban nem hiszi ezt?
Most azon a ponton van, amikor nem sajnálkozik, de csak azért nem, mert szégyellné a megbánást.
Vagyis a lelke mélyén azért bánkódik?
Tudja, hogy hiba volt, de sosem mondaná ki. Nem is az volt a legsúlyosabb vétek, hogy elment Cristiano, hanem az, hogy senkit nem hozott, aki pótolhatná. Az volt a szarvashiba, hogy úgy hitte, Bale lesz ez az ember. Most mondjátok meg nekem, mi a francot fogunk nyerni Lucas Vázquezszel, Viníciusszal és a brazil pólyásokkal? Nem lesz még egy olyan játékosunk, mint Cristiano.
De lehet azért olyan labdarúgónk, aki elég jól teljesít majd ahhoz, hogy ismét nyerni tudjunk?
Nagyon bízom Hazard-ban. Úgy látom, ő egy olyan figura, aki köré fel lehet építeni egy csapatot. Ezt nem a bajnoki meccseken, hanem a válogatottban bizonyította. A világbajnokságon Hazard volt a legjobb játékos. Sokkal jobban teljesített, mint Modrić, s mindig felvállalta a döntéseket a legnehezebb pillanatokban is, ráadásul úgy, hogy minden meccset végigjátszott.
Leigazolnád Pogbát?
Nem látom ezt tisztán, Florentino most megszállottan a Bernabéu átalakításával foglalkozik. Megépíti a maga piramisát. De azt is meg kellene értenie, hogy közben az egyiptomiaknak is élniük kell valamiből…
Hamarosan folytatjuk a második résszel.
A hír, amit sosem akartam olvasni vagy hallani
Elmegy. A rémálom immár beteljesült. A hír, amit sosem akartam hallani vagy olvasni. Ugyanez megtörtént velem Raúllal. Öt évvel később Casillasszal. És most Cristiano.
Az én Cristianóm. A mi Cristianónk. Az ember, aki négy BL-t nyert öt év alatt. Az ember a négy Aranylabdával. Az ember, aki háromszor volt aranycipős. Az ember, aki közel 500 gólig jutott habfehérben, mindössze kilenc év alatt.
Az a telhetetlen fajta, aki képes volt elbánni Guardiola Barçájával, a tikitaka Barçájával. Senki se feledje, hogy az az éra, mely Messinek rendeltetett, végül Cristianóé lett. Ezért mindörökre hálásak leszünk neked mi, madridisták.
A gólod a Camp Nou-ban elhallgattatta a lelátót, miközben a rekordok bajnoki idényét élted; Neuerrel a kapuban dupláztál az Allianzban a Bayern ellen; életmentő mesterhármast szereztél a Wolfsburggal szemben; a Calderónban, Courtois-val farkasszemet nézve szintén tripláztál, s megtetted ugyanezt immár Oblakkal a kapuban is, az utolsó rangadón a Manzanares partján; dupláztál a Juve ellen (mely mostanra már a „te Juvéd”) a cardiffi döntőben; sorsdöntő tizenegyesed Milánóban Cholo legénysége ellen, a Tizenegyedikért vívott fináléban; halálosan pontos tizenegyesed a 93. percben idén, a Juventus elleni idegtépő negyeddöntőben; fenséges ollózó mozdulatod Torinóban, a modern kori Bajnokok Ligája legfenségesebb gólja…
Ezek közül már semmi sem fog megismétlődni. Elmész Torinóba, magaddal viszed az emlékeidet és a rajongóidat, akik úgy szenvedik meg a távozásodat, mintha a saját fiúk repült volna ki a családi fészekből.
Megrovásnak hangzik majd, de azt hiszem, valaki már biztosan mondta neked, hogy Madridtól távol bizony nagyon hideg van. Túlságosan is hideg. Mindegy, hogy a személyes nézeteltérések miatt erre a nehéz elhatározásra jutottál.
Madrid a Paradicsom, s eltávolodni tőle sosem lehet jó döntés. De mégis annyira csodálunk, hogy egy részünk „fekete-fehérré” válik majd. Kivéve persze azt a napot, amikor egyszer keresztezzük majd egymás útját. Akkor megismered majd azt a szent erőt, amit ez a Real Madrid nevű klub képvisel.
A történelem minket igazol. Ez a mi áldott átkunk. A génjeinkben van a győzelem. Nincs mentség. Cristianóval vagy nélküle, azért fogunk harcolni, hogy megnyerjük a 14. BL-serleget a Wanda Metropolitano falai közt.
El sem tudod képzelni, mennyi kisgyermek sír a távozásod miatt. Minden bizonnyal én is egy kölyök vagyok. Én is megadtam magamat a könnyeknek. Sajnálom, hogy nem hallgattál rám. Az igazi boldogságot csak a Bernabéuban lehet megtapasztalni. A világ futballjának szentélyében. Ciao, barátom.
Mindörökké, gólzsák! Mindig is te leszel számunkra a legjobb. Köszönet mindenért, zseni.
Tomás Roncero
Cristiano Ronaldo búcsúlevele
Az elmúlt évek a Real Madridnál és ebben a városban valószínűleg életem legboldogabb esztendői voltak.
A klub, a szurkolók és Madrid városa kapcsán az egyetlen érzés, ami eltölt, az a hatalmas hála. Mindössze köszönetet szeretnék mondani a szeretetért, a ragaszkodásért, amivel kitüntettek.
Mégis, úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy egy új fejezetet kezdjek az életemben, épp ezért arra kértem a klubot, engedjenek el. Sajnálom, de arra kérek mindenkit, különösen a drukkereinket, hogy fogadják megértéssel a döntésemet.
Kilenc csodálatos év van mögöttem. Kilenc egyedülálló év. Érzelmekben gazdag időszak volt ez számomra, telis tele megbecsüléssel, ugyanakkor kemény is volt ez a néhány év, hiszen a Real Madridnál nagyon magasak az elvárások. Azonban tudom, sosem fogom majd elfelejteni, hogy itt egészen egyedülálló módon élvezhettem a futball szépségeit.
A pályán és az öltözőben is mesés társakra leltem, éreztem egy hihetetlen közösség szeretetét és együtt sorozatban háromszor hódítottuk el a BL-trófeát, öt év alatt pedig négyszer emelhettük a magasba. S ráadásul emellett egyénileg is a csúcsra jutottam, négy alkalommal kaptam meg az Aranylabdát, háromszor pedig az Aranycipőt. Mindezt ezzel az óriási, rendkívüli csapattal értem el.
A Real Madrid meghódította a szívemet, s a családtagjaimét is, épp ezért nem szeretnék mást, mint köszönetet mondani a klubnak, az elnöknek, a vezetőségnek, a csapattársaimnak, valamennyi edzőmnek, az orvosi stábnak, az intézmény valamennyi dolgozójának, akiknek köszönhetően a klub működhet, s akik minden részletre fáradhatatlanul odafigyelnek.
Még egyszer határtalan köszönet illeti a szurkolóinkat, s a spanyol futballt is. E kilenc szenvedélyekkel teli év alatt hatalmas futballistákkal nézhettem szembe. Minden tiszteletem és elismerésem az övék.
Sokat gondolkodtam, s tudom, hogy eljött az ideje egy újabb szakasznak. Elmegyek, de ez a mez, ez a címer és a Santiago Bernabéu mindig is olyasmi lesz, amit a magaménak érzek, legyek bárhol is.
Köszönet mindenkinek, s természetesen mi mást mondhatnék, mint első alkalommal, mikor a stadionunkban találkoztunk kilenc évvel ezelőtt:
¡Hala Madrid!
A futball szerepéről
A fanatizmusomhoz sokan sokféleképpen viszonyulnak. Vannak, akik nem értik, miért kell ezt ennyire komolyan venni, egyáltalán hogyan lehet követni e sportágat – s egyébként is: „Mikor van neked erre időd?” Mások viccesnek találják, mikor eltorzult arccal rendezem át a kartávolságon belüli környezetemet. Sokan hiszik azt, hogy ők is szurkolók, de valójában még nem azok, s talán soha nem is lesznek. Egyesektől eltávolít ez a szenvedély, másokkal pedig összehoz.
Nem akarok áttekinteni bő másfél évtizedet, mert ahhoz, amit illusztrálni szeretnék, felesleges. Egyetlen mozdulatban, s az e mozdulatot követő néhány másodpercben összpontosul mindaz, amit csupa nagybetűvel úgy nevezhetünk meg: SPORTÉRTÉK.
Cristiano Ronaldo 33 évesen, a Juventus elleni negyeddöntő odavágóján bravúros gólt szerez, ollózó mozdulattal juttatja a labdát abba a hálóba, mely előtt a valaha volt egyik, ha nem a legnagyobb kapus, Gianluigi Buffon áll őrt. Az ellenfél drukkerei tapsolnak, a portugál klasszis meghajol. Mi ez, ha nem az egyetemes emberi kultúra eltagadhatatlan részlete? Túlzásnak hangzik? Pedig valaha a testmozgást is ugyanolyan szintű és jellegű tevékenységnek tartották, mint az intellektuális teljesítményt. Az az érzésem, hogy manapság mindenhez, ami kulturális, csendet, elvonultságot, visszafogottságot, ismeretlenséget társítunk. Ami kultúra, az poros, nehezen érthető, keveseket érdekel, természetesen csak azokat, akik „műveltek”, „okosak”, „fogékonyak” rá. Pedig szerintem a kultúra nem ilyen. A kultúra az, ami emberré tesz minket. Ami kiemel az alapvetően észérvek mentén működő természetből. Az oroszlán nem hajtogatja műalkotássá a zebrát, mielőtt jól lakik vele, csak mi találunk ki olyan értelmetlenségeket az ételeink kapcsán, mint a dekoratív tálalás. A fűszerezésről már nem is beszélve.
A profi sport nem egy természetből fakadó, szükségszerű valami. Tudjuk, vezérek, politikusok, társadalmak sokféle szereppel működtették és működtetik a sportot. Szelep, kirakat, erődemonstráció, megannyi funkciója volt és lesz is, de a szépséget, a pillanatot, a hatást nem vitathatjuk el tőle. A sport, minden egyes sportesemény egy megismételhetetlen emberi alkotás – persze, vannak köztük jobbak, rosszabbak. Egy ilyen gól kulturális teljesítmény. Megőrzésre érdemes pillanat. Különlegesnek érzed magad attól, hogy láttad. Mint amikor elolvasod Kosztolányi Halotti beszéd című versét (vagy Márai ugyanilyen címen futó költeményét), ott felejted magad egy Dalí festmény előtt, elmélyülsz egy jól sikerült újságcikkben, a sablonból kilépő mozifilmben, esetleg tanúja vagy annak, ahogy Tom Daley tízméteres torony műfajában bemutat egy szinte tökéletes ugrást. Ott ül benned percekig, órákig, akár napokig. Megváltozol tőle. (Az előbbiek természetesen tetszés szerint felcserélhetőek más-más emlékezetes produkcióra.)
Igen, elragadtattam magam, én is érzem. De olyan sokszor kell a földön maradni az életben, legalább néha hadd rugaszkodjak el. Persze nem majd’ két és fél méterre, mint CR lába. Csak néhány centire, miközben felidézem. Aztán szaladgálok tovább a mókuskerékben.
Xabi Alonso: Akkor kell távozni, amikor még van esély arra, hogy hiányozni fogsz
Az idő előrehaladtával miket tanul az ember?
Mikor 27 éves voltam, azt gondoltam, 35 évesen nagyon merev leszek, kevésbé mozgékony. Gondoltam, majd meglátjuk, kinek fogok kelleni ilyen állapotban. Nem így lett, s idővel azt is megtanultam, hogyan értsem meg, miként olvassam a játékot. Egyre tisztábban láttam, hol lehet feltörni az ellenfelet, melyik mozdulat működhet, s melyik nem.
A visszatérés nem befolyásolja.
Dehogynem! Még nem tudom, hogyan viselem majd. Mindenre emlékszem, ami ezen a pályán történt velem, s ami meghatározta az itteni életemet. Egy olyan közönségtől búcsúzom, amit nagyon tisztelek, s amelytől mindig hasonló tiszteletet kaptam. Emlékszem milyen volt Cristiano visszatérése az Old Traffordra. Lenyűgözte a fogadtatás. Világszínvonalú volt, pont úgy éljenezték őt az angolok, ahogyan azt megérdemelte. Teljesen megrészegítette.
Olyan gyorsan távozott Madridból, hogy szinte menekülésnek tűnt.
Semmiképp sem, nem menekültem semmi elől. Nem éreztem jól magam. Az itteni mérlegem a következő volt: öt év, egy Bajnokok Ligája-trófea. El kellett döntenem, hogy kipróbálom magamat egy másik nagy csapatnál külföldön, vagy a Madridban fejezem be, ahol egyébként boldog voltam. Gyorsan hoztam döntést. Pep nagyon erősködött. Nehéz volt megtennem ezt a lépést, a Madridot ritkán hagyja el valaki önszántából. Sokat beszéltek a távozásomról, de nagyon egyszerű a dolog: a visszavonulásom előtt ki akartam próbálni magamat egy másik topcsapatnál, egy másik topligában. Mindig is úgy gondolkodtam, hogy akkor kell távozni, amikor az emberek még tisztelnek, s megérzik a hiányodat. Tudnunk kell, mikor intsünk búcsút. Mindig is a megfelelő pillanatban akartam távozni.
Nyilván a BL-siker is befolyásolta.
A Madriddal nyerhetsz bajnoki címeket, Király-kupát… De Valdebebasban azoknak a csapatoknak a fotóit látod a falon, akik Bajnokok Ligáját nyertek. Itt ezzel írhatod be magadat a csapat történelmébe.
A Barcában is kiköthetett volna, mielőtt a Madridhoz igazolt.
Azon a nyáron a Liverpool el akart adni, s Rafa Benítez tárgyalt is Pep Guardiolával. Pep ezt már Németországban mesélte nekem. Azt mondta Rafának, nagyon szeretne engem, mert illenék a játékba, amit ő képvisel. Végül aztán Busquets került az első csapathoz, Pep őt választotta, s nem is tévedett, nagy játékos vált belőle.
Hogyan élte meg a sorsolást?
Épp akkor fejeztük be az edzést, a pálya közepén nyújtottunk. Thiago, Carlo Ancelotti és én beszélgettünk, amikor az ebédlő erkélyéről valaki elkiáltotta magát: Atlético-Leicester! Nem sokkal később jött a következő: Juve-Barca! Nos, akkor nem maradt más hátra… Bayern-Real! Egyből Carlóra nézett mindenki, aztán rám. Anélkül, hogy egy szót szóltunk volna, mindent elmondtunk. Együtt lettünk BL-győztesek Madridban.
S az elődöntőben épp a Bayernt ejtették ki.
A Bernabéuban az első harminc percben a labdát sem láttuk. Nem voltak lehetőségeink, nem tudtuk feltörni a középpályát. Lahmmal, Kroosszal és Schweinsteigerrel kontroll alatt tartottak minket. Fojtogató érzés volt. De Karim gólja mindent megváltoztatott, visszahozta az egyensúlyt.
Aztán jött a visszavágó…
Képzelheti, elmenni Münchenbe, s ott 0-4-et játszani. Azt kellett szem előtt tartani, hogy legyűrtük őket a Bernabéuban, de egy zseniális csapatról van szó, s ha hibázunk, átgázolnak rajtunk. Életünk meccsét kellett hoznunk. Ők birtokolták a labdát, nekünk pedig nagyon fegyelmezettnek kellett lennünk, hogy feltörjük őket. Gareth, Cristiano és Di María feladata volt, hogy szétzilálja, s kontrákkal megverje őket. S nézze, az első két gól rögzített helyzetből született.
Játszott a Madridban, nyert olyan meccseket ott, amelyeknél senki nem értette, hogyan sikerült a győzelem. Miként lehet egy ilyen csapat ellen felkészülni most, hogy ellenük lép a pályára?
Vannak olyan együttesek, akiket elemezhetünk, előre tudjuk, hogy zárhatjuk le előttük a területet, hogyan kerülhetjük el, hogy támadást vezessenek a széleken, vagy akár középen. De a Madrid ellen nem nagyon lehet felkészülni. Minden csapatrész olyan tehetséggel, zsenialitással bír, amit nehéz megfékezni. Ugyanez volt a helyzet Messivel, mikor még Madridban voltam. Mindig azt kérdezték, hogyan lehet megállítani őt, aztán a meccsen kicselezett egymás után három embert: ezt hogyan láthatja valaki előre? A Real Madriddal ugyanez a helyzet, de csapatszinten. Azon túlmenően, hogy jól játszunk, kell egy kis szerencse, no meg az sem árt, ha ők rossz napot fognak ki.
S jobb, ha nem kapnak szabadrúgást, vagy szögletet.
Sergio két gólt szerzett Nápolyban, az Athletic ellen szintén jött… Egyedül hagyták. Nyilván az Athletic védői is felkészültek belőle, de már az önmagában egyfajta tehetség, hogy Ramos mindig képes tisztán fejelni. De ez a Madrid, ahol a játékosok bármire képesek.
Nézte az idei meccseiket?
Elég sokat, s többször is úgy nyertek, hogy tudták: valahogyan mindenképp győzni fognak. Megvan bennük ez a fajta önbizalom, ismerem őket.
Változott a játék képe?
A játékot a szélsők húzzák szét, elöl pedig ott a három támadó. Mögöttük Toni és Luka tudása, finomsága. Gareth-et és Cristianót nem lehet Robbenhez és Ribéryhez hasonlítani, ők nem klasszikus szélsők. Garethben és Crisben több gól van, hiszen több a területük is, a szélen felfutó védők pedig alapvetőek a Madrid játékában. Kevés olyan hátvéd van a világon, aki hasonlóan veszélyes tud lenni, mint a madridiak.
Túltették magukat a tavalyi kiesésen?
Igen, de nagyon fájt az Atlético elleni vereség. Kemény volt. Előtte, mikor a Barcelona ejtett ki minket, sok volt a sérült, nem tudtuk felvenni a versenyt. De az Atlético ellen mindent elkövettünk. Teljesen összetörtem. Nem volt könnyű lefegyverezni az Atletit úgy, ahogyan tettük. Még sosem éreztem magunkat olyan nyomás alatt, mint az első félidőben. Ott megmenekültünk.
Miért kellett menekülni előlük?
Ahhoz, hogy BL-t nyerj, mindig kell egy szerencsés nap. Egy nap, amikor akár megérdemled, akár nem, szükséged van rá. Mikor megnyertük a Tizediket, Dortmundban 2-0-s hátránnyal mentünk a szünetre. Mhitarjan kapufája azóta is a fülünkben visszhangzik.
Az Allianz Arenában, az Atleti ellen eléggé visszafogottnak tűntek a második félidőben.
Korábban azt mondtam, sokat tanul az ember a játékról, ahogy idősödik. Mégis egyre kevésbé értem azt, ami a játékosok fejében zajlik. Nézzük csak meg, mi történt a PSG és a Barcelona meccsén. A félelem attól, hogy elveszítesz valami olyasmit, amit már a kezeid között érzel, lebénít. A szorongás, hogy nem sikerül elérned, amit az egész világ tényként kezel. A PSG játékosai sokkot kaptak Neymar büntetője után. Zombikká váltak. Azt mondogatta akkor már mindenki: gólt fog lőni a Barca. És lőtt is. Az utolsó percben hárman is üresen maradtak a kapu előtt.
A fejükben dőlt el.
Fizikálisan és taktikai szempontból hihetetlen a fejlődés, de ki tudja, mi zajlik a fejekben? Lehetsz te olyan ember, aki mindent megnyert, lehet ez az utolsó meccsed, mégis beüthet valami, ahogyan a világbajnoki döntőben Zidane-nál. Ezért kell a pályán lenni. Érezni, amit a pályán érzel. Senki nem tud erről az egészről semmit mindaddig, amíg ezt nem élte át.
Erről beszélt valaha Zidane-nal?
Nem, soha nem hoztam szóba.
Önnek is volt hasonló pillanata?
Nem sokszor, de igen. Volt már, hogy elborult az agyam, de soha többé nem cselekednék úgy, ahogyan akkor. A válogatottal Izland ellen játszottunk. Megütöttem a srácot, s abban a pillanatban arra gondoltam: „Mi a fenét csinálok? Szerencsére nem látta a bíró…” Azonban vetettem egy pillantást az asszisztensre, hogy megbizonyosodjak arról, ő sem vette észre, ám akkor már láttam: felhívta a játékvezető figyelmét a történtekre. A 20. percben! Egyedül ültem az öltözőben, hallgattam, mi történik odakint, 1-0-s hátrányban voltunk. Azt gondoltam: „Mennyire gyerekes dolgot műveltem…” Később Iniesta egyenlített. Kapott tőlem egy hatalmas ölelést, s megköszöntem neki, hogy megmentett.
Nem ő volt az egyetlen, aki megmentette az életét.
Nem bizony. David Villa is így tett Dél-Afrikában. A negyeddöntőben Paraguay volt az ellenfelünk. Iker kivédett egy tizenegyest, 0-0 volt az állás, s büntetőt ítéltek a javunkra. Belőttem, de meg kellett ismételni. Borzasztóak ezek a megismételt tizenegyesek, vissza kell fognod magad, saját magaddal viaskodnod, mikor már egy gólt ünnepeltél: „Hova rúgjam: ugyanoda, vagy a másik oldalra? Mit gondolhat a kapus?” Mindannyian úgy éreztük, ez a mi világbajnokságunk. Bűnösnek éreztem magamat, amiért kihagytam a következőt. Ezek után el lehet képzelni, milyen érzés volt Villa gólja: „Te vagy a hősöm” – ezt kiabáltam neki.
Sok szabálytalanság, összetűzés akadt a karrierjében, kemény játékos volt mindig is.
A pályán sok mindent hallani, sok mindent él meg az ember. Mindig van egy idegesítő alak. Én nem a reflektorfényben vagyok, hanem ott, ahol a kemény munka zajlik! Ráadásul sosem térek ki. Ha oda kell állni, megteszem. Ilyen a játék, a versengés. Sosem hibáztattam senkit, sok kemény srácot ismertem, akik a pályán kívül kivételes emberek voltak. Megértem persze, hogy egy-egy feszültebb Clásico után a Barcelona drukkereinek 95%-ában negatív kép maradt meg rólam. De én csak megvédtem magam!
Pep többször beavatkozott, mint Ancelotti?
Carlo egészen más Münchenben, mint Madridban volt. Persze ugyanúgy közelít az emberekhez, szeretik őt. De taktikailag minden egyes kerettel másként dolgozik. Pep többet ad a részletekre, de a dolgok fölé helyezi magát. Három évig volt itt, ezt Carlo figyelembe veszi, s többször avatkozik be, mint mondjuk tette azt Madridban.
Az Ecos de Balón szerint Thiagónak és Lewandowskinak jót tett Ancelotti.
Lewandowski a három legjobb kilences között van a világon. Thiago elképesztő ütemben fejlődik. Annyi történt, hogy ha valaki érzi, hogy fontos, az jó hatással van rá. Sokat van játékban, a brazilos megmozdulásaival remekül alkalmazkodik a német stílushoz, igazán látványos. Ha nem érezné, hogy fontos a csapatnak, nem lenne ilyen zseniális.
Az apja, Periko Alonso együtt játszott Maradonával a Barcelonában.
Menotti edzette őket, mindig délután, hogy a testük hozzászokjon a meccsnaptárhoz. Mindig ugyanazt mondta apámnak: „Periko, fuss és passzolj Diegónak”. Apám sosem látott Maradonához foghatót a pályán. Nagylelkű ember volt, nagyon fiatalon érkezett a Barcelonához. Zseni volt, abszolút zseni.
Van még hozzá fogható ballábas?
Két igazán lenyűgöző ballábas játékossal találkoztam, Pedróval és Gutival. Szétszórt, egyenetlen formát nyújtó játékosok, akik ha jó napot fogtak ki, a csapatuk legjobbjává váltak. Pedro elképesztő tehetség, akinek hatalmas szíve van. Előfordult, hogy eltűnt két hónapra, aztán pedig egyik meccset nyerte a másik után. Életemben nem láttam olyan beadásokat, amikre ő volt képes.
Na és Guti?
Ha szeretnél változást hozni a meccsbe, rá van szükséged. Sok olyan megmozdulása volt, amire az emberek nem számítottak. Ha látták, hogy a pálya szélén játékra jelentkezik, az egész stadion talpon volt. Csak egy évig voltunk egy csapatban. Mikor elment, azt mondtam neki: „Hallod, Guti, a 14-es az enyém lehet?” „Persze, persze”, ezt válaszolta. Nagyon szerettem ezt a számot, ő több, mint tíz évig viselhette. Az ilyesmit tisztelni kell.
Hideg, visszahúzódó személyiségnek tűnik, legalábbis elsőre.
Biztos az „északiság”, nem? A Liverpoolban, a hetvenes években voltak olyan meccsek, ahol a gólokat mindössze egy kézfogással ünnepelték. Ennek Toshack a megmondhatója.
Toshack, aki kiválasztotta.
Clemente alatt mutatkozhattam be. 18 éves voltam, talán még zöldfülű. Az év végén Clemente azt mondta az apámnak: „Mit szólna, ha egy évre kölcsönadnánk az Eibarnak?” Apám azt válaszolta, tökéletes. Épp nyaraltam a barátaimmal, megvettem a Diario Vasco című lapot, amiben már azt írták: „Xabi Alonso kölcsönben az Eibarnál”. Hazatelefonáltam, s megkérdeztem, ez mégis micsoda. Apám azt felelte, beszélt Javival, s egyetértettek abban, hogy ez a jó döntés. Hat hónapot töltöttem ott, aztán Toshack Joseba Llorentét és engem is visszahívott a Sociedadba.
Különc személyiség a walesi.
Elképesztő memóriája van. A szarkasztikus humora egészen addig nagyon szórakoztató, amíg nem rajtad élcelődik. Akkor ugyanis megsemmisülsz. A Liverpoolnál valóságos legenda volt. Később a Swansea-hoz került, s aznap, mikor Bill Shanckly elhunyt, épp az Anfielden játszott. A csapatok felsorakoztak a gyászszünethez, Toshack pedig levette a zakóját, alatta csak egy Liverpool mezt viselt, az, amit korábban játékosként hordott. Nagyon megható jelenet volt.
Mindig akadt elegendő ideje arra, hogy beilleszkedjen egy-egy csapatba.
Mindig. Fontosnak tartom, hogy az ember azonosuljon a klubbal.
Most, hogy befejezi, nem szédül bele a gondolatba?
Attól szédülök, hogy találnom kell valamit, amit ugyanolyan szenvedéllyel űzhetek, mint a futballt. Elnyelt ez a világ, minden pillanatát igyekeztem megélni. De ennek meg kell történnie, mindig is tudtam, hogy eljön majd ez a nap. Nagyon fog hiányozni a futball. Az edzések, a versengés, a közönség.
Az egyik problémája Benítezzel akkor robbant ki, amikor megszületett az egyik lánya.
Az Inter elleni BL-negyeddöntőről volt szó, épp szült a feleségem, s azt mondtam Rafának, nem tudok velük menni, megvárom, míg minden rendben lesz, s majd akkor felszállok egy repülőre, s követem őket. Nem fogadta el. Úgy döntöttem, a családommal maradok. Nem volt könnyű, az én munkám nem hétköznapi, s a meccs sem volt akármilyen, de sosem bántam meg. Ha nem vagyok jelen a szülésnél, azt viszont nagyon sajnáltam volna. Végül Torres góljával nyertünk 0-1-re.
A gyermekei mindig hoztak magukkal egy címet.
Az első BL-t, a második világbajnoki trófeát, a harmadik pedig a Décimát.
Mi az, ami örökre megmarad a vb-ről?
Szerintem egyikünk sem felejti el a buszos utat az utolsó csoportmeccsre, Chile ellen. Egy remek ellenfél volt, a tét pedig nem kevesebb, mint az életben maradás. Olyan csend volt a buszon, amit azóta sem tapasztaltam soha. Hihetetlen feszültség gyűlt össze. Tudtuk, ha nyerünk, akár a döntőig is eljuthatunk.
Versenyben voltak.
Igen, nem kaptunk gólt, de keveset is szereztünk. A jó játék már korábban is jellemző volt ránk, de Dél-Afrikában helyén volt az önértékelésünk is. Ez segített minket 2008-ban az Eb-sikerhez is.
S most, a Bernabéuban mire lesz szükségük?
Münchenben az első félidőben uraltuk a meccset, ha 2-0-val megyünk a szünetre, máshogy alakulnak a dolgok. De most csak a visszavágóra koncentrálunk. Tudjuk, milyen nehéz lesz, de mi vagyunk a Bayern, képesek vagyunk rá. Ráadásul ismerem a Bernabéut, s remek hangulatra számíthatunk. Nagyon megható visszatérés lesz.
Zinédine Zidane: A saját érdekében cseréltem le Cristianót
Zinédine Zidane
Tetszetős játék: „Mindenütt ezt akarjuk mutatni. Mi vagyunk a Real Madrid, mindig meg akarjuk nyerni a meccseinket.”
A mérkőzésről: „Kemény harc lesz. Nem gondolok arra, mi történt itt korábban. Minden meccs különböző, de ez sem lesz könnyű, ahogy a többi sem. Megpróbáljuk a saját játékunkat játszani. Ez egy másik mérkőzés. Nehéz lesz, de a saját játékunkat szeretnénk játszani. Remélem, jól fogunk szerepelni.”
Cristiano: „Minden rendben. Nem csak ő dühös, ez mindenkivel megesik, ha lecserélik. A Borussia elleni meccsre összpontosítottunk. Olyan döntést hoztam, ami a játékos javát szolgálja. Semmi sem változik. Most erről az esetről beszél mindenki, nem a Las Palmas elleni, vagy a holnapi meccsről. Ezzel együtt kell élnünk. Nyugodt vagyok. Nem vagyok ostoba, és Cristiano is intelligens. Ugyanazért vagyunk itt.”
Casilla vagy Navas: „Nem tudok erre válaszolni pillanatnyilag, holnap meglátjuk. Időről időre beszélgetek velük, tudják, mit gondolok erről a kérdésről. Nem mondhatom el Önöknek, amit nekik. Az a fontos, hogy mindketten készen álljanak, s rájuk, valamint Rubénre is számíthassak. Döntést kell hoznom, s ők ezt el is fogadják.”
Kétségek a két döntetlent követően: „Ezek a dolgok megtörténnek. Az a fontos, hogy tudjuk, mit is szeretnénk csinálni, min kell dolgoznunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. A csapat jó állapotban van. Senki sem szeret pontokat veszíteni, de a futball ilyen. Néha egyáltalán nem árt, ha a csapat figyelmeztetést kap, hiszen így még keményebben folytathatjuk a munkánkat. Igen, a dolgok alakulhattak volna jobban is. Szeretném, ha jobban kihasználnánk a helyzeteinket. Ami a védelmet illeti, kaptunk két gólt, de ezen tudunk dolgozni. Mindenki felelős a védekezésért, nem csak a védőjátékosok. Ez különösen igaz akkor, ha irányítod a mérkőzést, ahogy mi is tettük szombaton. Soha nem gondolhatod úgy, hogy egy meccs teljesen az irányításod alatt áll. Egy kicsit több koncentrációra van szükségünk.”
Casemiro és Makélélé: „Nem szeretem az összehasonlításokat. Casemiro egy kulcsjátékos, de nem tudjuk irányítani a sérüléseket. Remélem, hogy hamar felépül. Nagyszerű játékosaink vannak, akik segítségével képesek vagyunk átlépni a nehézségeken. Az ő posztjára nincs megfelelő pótlás, de vannak más típusú játékosok, akik segítenek majd nekünk.”
A BBC és a rotáció: „Bármi megtörténhet. Van egy elméletem a rotációt illetően. Ha szükség van egy játékosra egy adott meccsen, aki korábban nem játszott eleget, lehetetlen, hogy jó formában szálljon be. Ha viszont mindenki kap némi játékidőt, bármikor pályára küldheted őket, készen fognak állni. Fontos a rotáció. Nem vagyok bolond, nem egy teljesen új dologgal akarok előállni. Minden meccsen a lehető legjobb csapatot fogom pályára küldeni a győzelemért.”
Casemiro és Marcelo helyettese: „Itt volt velünk Marcos Llorente az idény elején, ő olyasvalaki, aki képes lenne helyettesíteni Casemirót. Hoztunk azonban egy döntést, miszerint jót tenne neki, ha kölcsönbe távozna és játszana30 vagy 40 mérkőzést a szezonban. Marcelo helyén ott van Coentrão , aki jó formában van, és bekerült a keretbe is. Nacho szintén jó opció lehet. Keylor és Fábio készen állnak arra, hogy 90 percet játsszanak.”
Játékrendszer: „Mindig képesek vagyunk változtatni a rendszeren, mérkőzés közben is. Minden attól függ, hogy mit szeretnénk csinálni a pályán. Nem a játékrendszer a legfontosabb dolog, minden a játékosokról szól, valamint arról, hogy érezzék jól magukat függetlenül attól, hogy milyen poszton szerepelnek.”
Toni Kroos
Borussia Dortmund: „Tisztában vagyunk vele, hogy a szezon egyik legnehezebb mérkőzése vár ránk. A Dortmund remekül teljesít és a játékosaik sok gólt szereznek, de ez nem változtat a mi elképzeléseinken. A saját stílusunkban fogunk játszani, s bár nem könnyű elismerni, de egy kemény párharc lesz a holnapi. Remek edzővel rendelkeznek, akinek világos elképzelései vannak a játékot illetően. Számunkra a legfontosabb, hogy készen álljunk a válaszokkal. Hazai közönség előtt agresszívak és igyekszenek előre játszani a labdát. Ez az ő stílusuk. Ebben a stadionban, ezzel a hangulattal és az általuk képviselt minőséggel a Dortmund remek teszt lesz a számunkra, amit szeretnénk is kihasználni. Nincsenek kétségeim, remek formában vagyunk.”
Cristiano lecserélése: „Teljesen normális szituáció. Ez is egyike azon történéseknek, melyeknek a kelleténél nagyobb feneket kerítenek. Persze nincs ebben semmi különös, hozzászoktam már ezekhez a dolgokhoz. Lehetetlen, hogy egy játékos 60 mérkőzésen lépjen pályára egyetlen szezonban. Az edző dolga eldönteni, hogy egy adott játékos végig játssza-e a meccset, vagy lecseréli őt a hetvenötödik percben. Cristiano jól edzett és készen áll a holnapi összecsapásra.”
Casemiro: „Kulcsfigurája a csapatnak. Sok lehetőséget teremt a számunkra, és valami olyasmit hoz magával, amivel ezidáig nem rendelkeztünk. Az én játékstílusomon persze az sem változtat, ha nincs a pályán. Mindig arra törekszem, hogy labdát szerezzek, vagy, hogy a védekezés során felvegyem azokat a pozíciókat, amelyeket általában ő szokott.”
Német ellenfelek: „Kikaptunk már a Schalkétól és a Wolfsburgtól is, ennek ellenére megnyertük a sorozatot. A spanyol és német csapatok párharcai rendre magas színvonalat képviselnek. A Premier League mellett ezek a legjobb bajnokságok, bár véleményem szerint a spanyol jelenleg egy lépéssel előrébb jár.”
Hangulat a stadionban: „A Real Madrid játékosai az elmúlt években jártak már itt néhányszor, nem kell nekik bemutatni a dortmundi légkört. Jómagam is pályára léptem ebben a stadionban. Tudjuk mi vár ránk, tisztában vagyunk azzal, hogy hova jöttünk. Az emberek Spanyolországban is követik a német bajnokságot, így tudják, hogy a Borussia Németország második legjobb csapata.”
Fizikai állapot: „A fizikai felkészültség az egyik legfontosabb dolog. Nekem ezúttal csak egy igen rövid előszezonra futotta. Zidane mindenképp ide akarta csábítani Pintust, s a döntésének a hatását majd áprilisban és májusban fogjuk meglátni. Mindenesetre az újdonságok jót tesznek a csapatnak. A tavalyi évet erősen zártuk, de a holnapi mérkőzésen is jó formát szeretnénk mutatni.”
Zidane: Elégedett vagyok a csapattal és a rendelkezésemre álló játékosokkal
Zidane:
„A mai nap arról szólt, hogy valamennyi játékosom pályára léphessen. A párharcot megnyertük és lejátszottuk az utolsó barátságos mérkőzésünket is. Folytatjuk a felkészülést az első bajnoki összecsapásra, készen állunk a rajtra. Kétségtelen, ha hazai pályán három gólt kapsz, az azt jelenti, hogy bizonyos dolgok nem az elképzeléseid szerint alakultak, de mindez része a felkészülésnek.”
„James velünk van, elégedett vagyok a játékával és maradni fog. A vele kapcsolatos kérdések már fárasztanak, hiszen mindig csak ugyanazt tudom felelni. Az álláspontom nem fog változni.”
„Augusztus 31-ig várunk. Nem gondolom, hogy újabb játékos érkezik majd. A csapat teljes, ugyanakkor bármi megtörténhet. Boldog vagyok a jelenlegi játékosaimmal és ez minden.”
„Ha egy újabb középpályást akarnánk beilleszteni a csapatba, az mindent megbonyolítana. Cesc egy kiváló labdarúgó, de ez a kérdés nem ennyire egyszerű. Lassan véglegesítenem kell a keretet, amelyben további három-négy játékosnak nem jut majd hely. Egy újabb érkező ezt még inkább megnehezítené.”
„A költekezés nem szükségszerű. Remélem, egy év múlva ugyanitt ülök majd és ugyanezt mondhatom. Nagyon boldog vagyok a jelenlegi játékosaimmal. Ők ugyanazok, akik a Bajnokok Ligáját is megnyerték. Egyetlen dolgot szeretnék: keményen dolgozni egész évben, és nem csak a címek megnyerése érdekében, hanem mert itt a Real Madridról van szó. Itt hajtanod kell, és én ezt várom a játékosaimtól.”
„A Stade de Reims kiváló teljesítményt nyújtott. Feljutottak az élvonalba, remek játékot mutattak és szereztek három gólt. A bekapott gólokról főként mi tehetünk, de ez nem von le semmit a támadók érdemeiből.”
„Asensio tisztában van vele, hogy itt mire számíthat. A játékosok mind tudják, hogy mi a cél, nem vezetek félre senkit. Minden egyes mérkőzésen igyekszem majd a legjobb csapatot a pályára küldeni. Márpedig rá szükségünk van, amennyiben egy jó idényt szeretnénk produkálni. Nagyszerű játékosaim vannak.”
„Azt még nem tudom, mi lesz Marianóval. Egyelőre velünk van. Ő a Real Madrid játékosa, aki csak azért nem került bemutatásra, mert a Castillából csatlakozott hozzánk. Meglátjuk, mi történik augusztus 31-ig, de jelenleg a csapat tagja és jól érzi itt magát.”
Varane:
„Bízom a klubban és az edzőben. Sokat beszélgettem Zidane-nal, s bízik bennem, ez az egyik oka annak, hogy maradok. Jól érzem itt magam, minden adott ahhoz, hogy a legtöbbet kihozzam a játékomból. Szerintem jó döntést hoztam. Szeretnék fejlődni, jó lenne, ha ez az idény kedvezően alakulna számomra és a lehető legmagasabb szinten tudnék szerepelni.”
„Sok mérkőzés lesz, mindenkire szükség van a csapatban. Szeretném ezt a nyarat magam mögött hagyni, nehéz volt, az Európa-bajnokságon sem lehettem ott… Szeretném ezt elfelejteni, s csak előre tekinteni, valamint a legtöbbet kihozni magamból.”
„A mezszám lecserélése az új idénnyel együtt új célokat is jelöl. Szeretném élvezni a futballt, újrakezdeni a dolgokat.”
„A mérkőzésen sok csere volt, kicsit szokatlan volt ez a ritmus, de mindannyiunk számára hasznos tapasztalatot jelent. Fizikálisan sokat kivett belőlünk. Természetesen sok szempontból fejlődnünk kell, de jól szerepeltünk, remekül dolgoztunk. Készen állunk arra, hogy jól indítsuk a szezont.”
"Remek előszezonunk volt, azonban ami most vár ránk, az egy komolyabb erőpróba, de készen állunk rá. A felkészülés során keményen dolgoztunk, ugyanakkor folytatnunk kell a munkát hogy az egész szezont a megfelelő fizikai állapotban teljesíthessük. Az várható volt, hogy az elvégzett munka következtében fáradtabbak leszük, de így kell folytatnunk, hogy hosszútávon is képesek legyünk a jó teljesítményre. Rengeteg célunk van, s már alig várjuk, hogy kezdetét vegye a küzdelem. Jól érzem magam, képes vagyok a legjobb formámat hozni."
"Trófeák begyűjtésével kezdtük a szezont, így magabiztosan állunk a kihívások előtt. A bajnokság roppant fontos a számunkra, a bajnoki cím elnyerése az egyik fő célunk. Ez egy sok mérkőzésből álló verseny, amelyben minden hétvégén jól kell teljesítened. Minden játékosra szükségünk van, mindenki kulcsfontosságú a négy sorozat szempontjából, amelyben a csapat érintett."
Nacho:
"Top formában kezdjük a bajnoki idényt. Remekül telt az előszezon, alig várjuk a vasárnapot. Boldogok vagyunk, hogy megnyertük a Bernabéu-kupát, ezt minden évben szeretnénk behúzni. Örülök a nyári eredményeknek is, főleg a Szuperkupának, ami tényleg fontos volt, de persze a barátságos találkozókon aratott győzelmeknek is."
"Jól mentek a rögzített helyzetek ezen a meccsen, sokat dolgoztunk rajtuk a héten, s mindig jó, ha sikerül belőlük gólt szerezni. Szerencsés vagyok, hiszen immár második éve mindig betalálok ezeken a meccseken, de a gólszerzés mindig fontos, nekem és a csapatnak is."
Asensio:
"Remekül indul a szezon, hiszen trófeát nyertünk, magabiztosan tekintünk előre. A bajnokság nagyon fontos, ez az egyik fő célunk. Sok meccs vár ránk, minden hétvégén jól kell szerepelni. Minden játékosnak szerepe lesz ebben, ez lesz a kulcsa annak, hogy helytálljunk az összes kiírásban."
"Jól játszottunk, s bár kaptunk három gólt, biztos vagyok abban, hogy ahogy haladunk előre, rátalálunk a megoldásra. Hihetetlen volt ez az este, az egyik legszebb napja volt az életemnek, remélem, boldoggá tudtam tenni a csapatot. Zidane gratulált a mérkőzést követően."
"Jól éreztem magam, jó mérkőzést hoztam. Örülök a győzelemnek, már nagyon várjuk, hogy elrajtoljon a bajnokság. Teljes mértékig az edző rendelkezésére állok, szeretnék bekerülni a vasárnapi kezdőbe. Szeretnék egy kicsit visszaadni a szurkolóknak abból a szeretetből, amit ők adtak nekem."
Mariano:
"Boldog vagyok a gólom miatt, illetve, hogy a Bernabéu közönsége előtt is bemutatkozhattam. Kis srác korom óta álmodoztam erről a pillanatról, amely igazán különleges a számomra. Egy valóra vált álom. A gólszerzés pillanatában ugyanazt éreztem, mint mikor betaláltam a Chelsea ellen. A gólomat szeretném az elhunyt nagyapámnak (a hivatalos angol forrás szerint nagymamájának – a szerz. kieg.), a szeretteimnek és azoknak ajánlani, akik nap mint nap mellettem állnak. Vasárnap nehéz mérkőzés vár ránk, de magabiztosak vagyunk."
Tejero:
"Már volt szerencsém bemutatkozni az első csapatban, de most először léphettem pályára a Bernabéuban, ami igazán nagyszerű és izgalmas élmény volt a számomra. Az edző azt mondta nekem, hogy maradjak nyugodt, tegyem azt, amihez a legjobban értek, gyorsan és nagy intenzitással játsszak."
"A csapat jól teljesített, és a bekapott gólokra is sikerült gólokkal reagálni. A Kanadában töltött első nappal kezdődően keményen dolgoztunk, főként a fizikai állóképességet fejlesztettük, illetve labdás gyakorlatokat végeztünk."