‘Iscomanía’ Madridban – kit igazolt le kedvenc csapatunk?
Taki, a család barátja nosztalgikus hangulatba kerül, mikor a Real Madrid nagy igazolásáról kérdezik. A kis Isco képe.jpg)
sejlik fel elõtte, aki órákat töltött az utcán. Akkoriban Isco számára az egész világ csupán a labdából és az õsöreg, EU-kompatibilisnek nagy jóindulattal sem nevezhetõ rozsdás kapuból állt. Na meg a két lábából, amit sokan már most aranyba foglalnának. Takival ellentétben Tomás Márquez, a Club Atlético Benamiel alelnöke nem vesztegeti az idõt a múlt giccsbe hajlóan megható képeire, a jövõbe tekint – elég fényes jövõbe, ami azt illeti: „A világ legjobbja lesz. A játéka az utcáról jön. Vegytiszta mágia.” Az õ klubja volt az, ahonnan 14 évesen a Mestallába költözött az ifjú „varászló”. A Benamiel szerény otthonának, az El Tomillarnak egykori üdvöskéje a legnagyobbakkal nézhetett szembe a Valencia, majd késõbb a Málaga stadionjában. Juan Bañasco, gyermekkori edzõje nem kifejezetten vágódott hanyatt a meglepetéstõl, ahogy régi tanítványa karrierjét figyelte: õ már a 4 éves Iscón is látta, hogy kis szerencsével a labdarúgás nagy alakjává válhat.
Az élet egy sportszeretõ milliomos formájában zöld utat adott a tehetségnek. Abdullah Ghubn két nyárral ezelõtt azonnal kicsengette kivásárlási árát – az üzletember, aki külföldiként elõször tudhatott magáénak egy komplett La Liga csapatot, beleszeretett a játékába. Ezután Pellegrini kezei között formálódhatott Andalúzia egyik legígéretesebb fia, aki mesterét szinte apjaként tiszteli a mai napig – jóllehet ettõl a naptól fogva Isco már a Real Madrid játékosa. A Taki emlékeiben még mindig bátyja haverjait alázó kissrác, a Las Flores utca mágusa kész a Bernabéu nézõseregletének kegyeit keresni. Barátja, Álvaro Morata nem kertel, mikor Isco lehetõségeirõl kérdezik: szerinte innentõl fogva Özil és Modric is féltheti a pozícióját.
Az 1992-es születésû Isco, aki Francisco Román Alarcón Suárez néven látta meg a napvilágot (mely név alkalmas arra, hogy kezdõ madridisták csapatuk iránti elkötelezettségüket bizonygassák az ismeretével), 17 éves kora óta szerepel hazája korosztályos válogatottjaiban. 2013-ban egy Uruguay elleni barátságos mérkõzésen debütálhatott a La Rojában. Nem véletlen, hogy Európa és a világ legjobb válogatottja befogadta soraiba: 2012-ben az olasz Tuttosport napilap ítészei úgy határoztak, hogy Van der Vaart, Rooney, Tudjukki, Fábregas, Agüero, Anderson, Balotelli és Götze után neki adják a Golden Boy-címet, melynek a legígéretesebb 21 évnél fiatalabb európai játékos örülhet minden évben (és nem egy felnõttfilmszínész, amire a trófea nevébõl kiindulva félig-meddig jogosan következtethetnénk). A 2013-as, nemrégiben lezavart U21-es Európa-bajnokság végeztével a torna legjobbjának jelölték, s ugyan az elismerést a Reallal szintén hírbe hozott Thiago Alcántara kapta, sokaknál a blancók legfrissebb igazolása volt a meccssorozat abszolút felfedezettje. A Marca is méltatta technikáját, személyiségét, a spanyolok legkiemelkedõbb játékosaként emlegették a középpályást.
Isco tudja, mit akar. Nem is olyan régen még nem lehetett biztosra venni, melyik európai sztáralakulat tudhatja majd a sorai között. Májusban az akkor még a Málaga kötelékeibe tartozó játékos egyértelmûvé tette, mit szeretne. Pontosabban mit nem: a kispadot koptatni. Akárhová is igazol, a lényeg, hogy pályára léphessen – ez volt az alapelv. Azóta persze sokan sokfélét írtak arról, hogy micsoda antimadridista, katalánhívõ centert sikerült beszerveznie Péreznek, aki szokatlanul mélyre nyúlt a mellényzsebben, hiszen korábban csak Xabi Alonsóért adott ekkora összeget (30 millió eurót) az általa igazolt 11 spanyol nemzetiségû játékos közül. 2009-ben Isco azt nyilatkozta, hogy hiányolja a Madridból az alázatot, arrogáns csapatnak tartotta a blancókat. A sajtó által fejére olvasott “bûnlajstromot” gazdagítja, hogy Iniesta és Xavi a példaképe, s ami az újságok szerint még ezt is felülmúlja: a kutyáját is Messirõl nevezte el (bár utóbbi információt én fenntartásokkal tekinteném a “culé” lét perdöntõ bizonyítékának). Néhány internetes szavazás arról tanúskodik, hogy az õsi rivális szurkolótábora szívesen vetette volna be õt Ronaldóék ellen (talán ezért izzították be a videómegosztókat kompromittáló felvételeket keresve), ám csalódniuk kellett. Akárhogy is viszonyult korábban a Real Madridhoz Isco, nehéz ellenállni, ha a labdarúgás (szerintem) valaha élt legnagyobbja keresi fel az embert, hogy igazoljon ahhoz a csapathoz, ahol õ korábban már történelmet írt.
Zidane jött, látott, és meggyõzött. Ehhez persze elõbb rá kellett beszélnie Florentino Pérezt is az üzletre, aki nem feltétlenül számolt Iscóval. Zizou kijelentette, hogy azt az óriási lehetõséget, ami a srácban lakozik, nem engedhetik át a Manchester Citynek (akik már tisztán látták a kockás zászlót Isco megvásárlásának célegyenesében), és fontos, hogy a legjobb külföldi játékosok mellett a legkiválóbb spanyolok is habfehérben focizzanak. A francia mágus ezt követõen – meglehetõsen leegyszerûsítve a dolgokat – odacsörgött Iscónak az U21-es torna alatt, hogy megnyugtassa: Ancelotti komoly szerepet szán neki, nem a padot fogja melegíteni, és különben is, a Madrid az a Madrid, mi másra vágyhatna egy focista, ha nem az õ címerükre. Úgy tûnik, nem a hivatalos megkeresések és tárgyalások hozzák a legbiztosabb eredményt – Zizou telefonja mellett Nacho, Carvajal és Isco izraeli szobatársa, Morata voltak azok, akik a leggyakorlottabb lobbystákra is köröket verve haveri alapon bírták jobb belátásra társukat. Fölösleges az óceáni éghajlatra váltani, sokkal jobban jár mindenki, ha a középpályás a City helyett köreikben folytatja tovább a Real Madrid elsõ csapatában. Álvaro beszélõkéje bizonyult a leghatásosabbnak – nem meglepõ, a két játékos már 15 éves kora óta ismeri egymást. Mostantól nem csak a válogatottban, de klubcsapatuknál is osztozhatnak majd az öltözõn.
Rudy Fernández, aki a Real Madrid kosárcsapatával elhódította a Liga ACB elsõségét, nem rejtette véka alá az Isco-tranzakció lezárása felett érzett örömét, ahogy a Twitteren fogalmazott: „már meg is veszem a mezét!” Ramos is elismeréssel nyilatkozott új csapattársáról: „Hatalmas játékos, mindig örömet okoz, amikor a legtehetségesebbekkel együtt erõsítheted a csapatot.”
.jpg)
Persze a Real Madrid esetében a sporttársak véleménye mellett az is kulcsfontosságú, hogy a város, a blancók hívei miként viszonyulnak az új érkezõhöz. Tomás Roncero, az AS publicistája nem aprózza el, mikor a madridista közhangulatot próbálja lefesteni: ahhoz a felhajtáshoz hasonlítja a málagai fogadtatását, ami Juanito 1977-es érkezését övezte. “Mindketten egyszerû spanyolok, vakmerõek, merészek, szerelmesek a labdába – az ilyen emberek adnak értelmet ennek a csodálatos játéknak.” Juanitót azért hozta a Real Madridhoz Santiago Bernabéu, hogy legyen valaki, akit megpillantva az emberek felpattannak a székükrõl, aki egy közülük. Juanito neve évtizedek múltán sem cseng tartalmatlanul, s bár azt még nem tudhatjuk, hogy vajon lesz-e 10, 20, 30 év múlva is „madridISCO” a fõvárosban, de hogy Benalmádenában nem feledik el egyhamar, abban biztosak lehetünk: az El Tomillar ettõl az évtõl kezdve az õ nevét viseli. Szülõvárosa nem is választhatott volna jobb reklámtáblát, hiszen ha az andalúz reménység befutja a neki jósolt pályát, akkor abból a település is biztosan profitálni fog – ahogyan remélhetõleg mi, a Real Madrid szurkolói is!
¡Hala Madrid! ¡Hala Isco!
Casillas: Mindig is kapus akartam lenni, a jövõmet pedig nem tudom máshol elképzelni
Milyen érzésekkel érkeztek Brazíliába?
Azért jöttünk, hogy felkészüljünk arra, ami jövõre várhat a csapatra, megtapasztaljuk, milyen az idõeltolódás, és milyen maga az ország. Meg persze ott a gondolat, hogy jól teljesítsünk a tornán, mely mindent összevetve az egyetlen, amin még nem nyertünk, és sosem tudhatod, mikor lesz ismét lehetõséged arra, hogy itt játssz, hiszen vagy EB-t, vagy VB-t kell nyerni hozzá, és ez mindig nehéz.
2010-ben, a dél-afrikai világbajnokság elõestéjén José Manuel Ochotorena, a válogatott kapusedzõje azt nyilatkozta, hogy még nem ért fel a csúcsra. Most, három évvel késõbb hogyan látja, van még tere a fejlõdésnek?
Ha összevetjük a 2008-as és 2012-es EB-t, valamint a 2010-es világbajnokságot, akkor azt mondanám, hogy 2012 az érettség jegyében zajlott, egy sokkal tapasztaltabb és magabiztosabb Ikert láthattak az emberek.
’Érettség’. Ez a szó megrémíti, vagy kedveli esetleg – mit mond Önnek?
Kedvelem. Minden lépcsõfokot végig kell járni. Mikor fiatalabb vagy, nem vagy elég érett, de vannak más dolgok, amikben jó vagy. Ahogy egyre idõsebb leszel, egyre érettebbé válsz, észreveszel olyasmit, amit korábban nem, mikor kell kimozdulni egy labdáért, hogyan helyezkedj, miként kezeld a nyomást, amit egy fontos mérkõzés helyez rád. És ez jó. A szakmában és a magánéletben is megbékélsz a személyiségeddel.
Nem lesz egyre több a testi, lelki fáradtság? Nem lesz kevesebb a motiváció?
Ha valakinek a pályafutása olyan hosszú, mint amilyen majd az enyém lehet, az néha nyomaszthatja – 16 éve, hogy elõször neveztek a Real Madrid elsõ csapatába. De az igazság az, hogy nekem ez nem teher. Mindig tudsz többet adni, rengeteg embert boldoggá tenni. Ez a motiváció. Figyelni kell a testre, de az a legfontosabb, ami a fejedben van. Ha az agyad folytatni akarja, akkor folytatni is fogod.
Hogy érzi magát fizikálisan?
Ami a kezemet illeti, remekül. Hálás vagyok Del Cerro doktornak. Mikor megtudtam, hogy mûteni fogják, nagyon rosszul éreztem magam, de szerintem most jobb, mint valaha volt.
Félt?
Ember, egy olyan játékosnak, aki sosem volt még sérült… Ráadásul a kezemmel volt baj, ha nem jól forrnak össze az apró csontok, sok problémát okozhatnak. Most két szeg van benne, amik egész életemben ott maradnak.
Mikor 18 évesen bemutatkozott a Primera Divisiónban, Toshack azt mondta: „egy öregember feje van ezeken az ifjú vállakon”…
(nevet) Ami azt illeti, annyi tapasztalatom volt már a fiatalabb válogatottakban és az elsõ csapattal is, hogy talán igaza is volt, nemde? Mindig is jó fejem volt, ha adódott valamilyen szituáció, meg tudtam birkózni vele.
Ami az öregember bölcsességét illeti, a pályán kívül is bírt/bír ezzel a tulajdonsággal?
Az utóbbi években sokkal inkább, mint korábban. Mikor csak egy suhanc vagy, nem állsz meg gondolkodni azokon a dolgokon, amiket eléd sodor az élet. Emlékszem, mikor kicsi voltam, minden barátomnak meghalt már legalább egy nagyszülõje, nekem viszont még mind a négyen éltek. Mikor elveszted az egyik nagyszülõdet, akkor tudatosul benned, hogy ez mindenkivel megtörténik. Azt gondolod, hogy téged el fognak kerülni ezek a dolgok, de végül minden utolér.
Hányan élnek még a nagyszülei közül?
Ketten, egy nagymamám és egy nagyapám, õ betegeskedik…
Fontosak az életében?
Persze. Valójában az anyai és apai ág teljesen különbözõ. Az apai ágon mindenki nagyon fanatikus, fõleg a nagyapám volt az, aki hat-hét éve távozott közülünk. Nagy kár, hogy nem láthatta mindazt, amin keresztülmentem. Az anyai nagyapám, aki még mindig él, a régi Spanyolországban nevelkedett. Számára a futball annyi, hogy van egy labda, ami mögött szaladgálnak az emberek…
Miért lett éppen kapus?
A szokványos helyzet… gyerekként Arconada (1977 és 1985 között 68 alkalommal volt válogatott – a szerk.) akartam lenni. Aztán a klasszikus eset: a nagynéném még hajadon, de van már võlegénye –mára a nagybátyám –, aki szeretne bevágódni az unokaöcsnél, úgyhogy ajándékba ad neki egy mezt. És itt kezdõdik minden: kapusmezt kapsz, felveszed otthon, a parkban, felugrasz bene a szüleid ágyára…
A grundon általában senki nem akar kapus lenni…
Lehetséges. Velem épp fordítva volt. Engem választottak ki elsõnek, mert tudták, hogy a kapuba akarok majd állni.
Milyen a pálya a kapus szemszögébõl?
Másként látod a dolgokat, de mindent szemügyre vehetsz. Ha nem jönnek az ellenfelek, akkor senki nincs a közeledben. Remek lehetõség arra, hogy megfigyeld a futballt, és tanulj is közben: jobban látod a figurákat, az elmozgásokat… különleges.
Azt mondják, hogy mindenki életében eljön az a nap, amikor rájön, a világ rossz. Önnek eljött már?
Nem, nem jött el. Voltak különbözõ korszakok az életemben, de nem ilyenek. Egyszerûen nem vagyunk hozzászokva bizonyos dolgokhoz, még nem jött el ez a pillanat. Szerencsém van, hiszen kivételes életet élhetek.
Van olyan ember, akinek az adósa, akinek különlegesen nagy hálával tartozik?
Ember, minden edzõnek, akivel valaha dolgom volt, mindegyikükkel remek volt, de kulcsfontosságúnak Juan José Martín Delgadót mondanám. A Cadetében volt az edzõm, 15-16 évesen, aztán a Real Madrid C-ben, a Tercera Divisiónban. Õ volt az, aki felvitt a C-be 17 évesen, mikor az általános az volt, hogy oda 19-20 évesen kerül az ember. Már fiatal férfiakkal játszottam együtt, amikor én még csak gyerek voltam.
Nagyobb változás volt, mint az, amikor felkerült az elsõ csapathoz?
A Primera Divisiónban a játékvezetõk megvédenek, mindenütt kamerák, rengeteg ember… Ha egy ellenfél mond neked valamit, nyugton maradsz, mert tudod, hogy, úgyszólván, szemmel vagyunk tartva. A harmadosztályban nem így van. Mikor 17 évesen ott játszottam, a Puerta Bonita, az Alcalá, a Pegaso és a Carabanchel játékosai, akikkel szembekerültünk, 27, 28, 30, 32 évesek voltak. Házas emberek, gyerekkel, a foci mellett dolgoztak, maximum akkor kaptak jutalmat, ha nyertek. Ha szöglet volt, akkor néhány játékos közel ment hozzád, és azt mondta: „Te, kisgyerek, nekem ez nagyon fontos, ne szórakozz velem…” Ez kicsit azért elszomorító tud lenni.
Ez nincs meg az elsõ ligában?
Nincs.
Hogyan tud két lábbal a földön maradni?
Ugyanaz vagyok, aki voltam.
Ez ilyen egyszerû?
Igen. Ez mindenkinek a mentalitásán múlik. Szerény életem volt, egyszerû. A családomban mindig volt mit enni, de tudtuk, mi a pénz értéke.
Ellentmondásos dolgokat olvastam az apjával kapcsolatban. Egyes helyeken azt írják, hogy a közoktatásban volt hivatalnok, máshol pedig azt, hogy csendõr volt…
Igen (nevet). Nem szeretem emlegetni, de már az egész világ tudja… Csendõr. Bizonyos okokból nem akartam elmondani. Mikor kicsi voltam, azt mondták, hogy hivatalnok, és én el is hittem.
Igen… nagyjából ugyanabból a generációból valók vagyunk, az én apám katona, tudom, milyen volt a 80-as években, mikor azt kellett mondani: „Nem, az apám hivatalnok…”
Persze… de tényleg, 13 évvel ezelõtt tudtam meg, vagy talán kicsit elõbb, hogy az apám csendõr volt.
Mit jelent az Ön számára spanyolnak lenni?
Amellett, hogy büszkeségre ad okot, azt is jelenti, hogy kivételes a helyzetem. Azt hiszem, egy tökéletes országban vagyunk. Egy szép ország, ezernyi arccal, ahol élvezni lehet az életet… Vannak problémáink, ahogy minden országnak voltak a történelme során, de ahogy egyszer Alejandro Sanz mondta, ez a harcosok országa, a dolgos embereké. Csak meg kell nézni, mit éltek át a nagyszüleink 50 vagy 60 évvel ezelõtt. Ez olyasmi, ami nemrég esett meg velünk, és ami sok gondolatot ébreszt.
Fontos, hogy mi, spanyolok, kötõdjünk a spanyolságunkhoz, a szimbólumainkhoz?
Nem tudom. Én minden döntést tiszteletben tartok, mindenki úgy fog érezni, ahogy kell, én büszke vagyok. Örülök annak, hogy spanyol lehetek. Madridi vagyok, Móstolesben nõttem fel, de mindenek felett a nemzetiségem az, ami számít, spanyol vagyok.
Korábban azt mondta, tudták a családjával, mi a pénz értéke. Szigorú fickónak tartja magát?
Úgy jellemezném magam, mint egy fickót, aki tudja, mit ér a pénz, és mibe kerül megkeresni. Nyilvánvalóan nem panaszkodhatok, ezredszer is elismétlem: hatalmas szerencsém van. Azt csinálom, amit szeretek, ráadásul a futballban rengeteg pénz van. A fontos az, hogy tudjuk kezelni. Nem szeretem, ha elveszítek egy fogadást a barátaimmal, legyen szó 5 vagy 10 euróról. Ideges leszek tõle, de szerintem ez nem rossz dolog, nem szégyellem magam miatta, mondhatják akár azt is, hogy zsugori vagyok…
Tartja a kapcsolatot a gyerekkori barátaival?
Igen, mindegyikkel.
És mi a helyzet velük?
Ami mindenkivel. Az emberek elkerülnek ide-oda, vannak, akik nem olyan szerencsések, de azért a barátaim átlendülnek a dolgokon.
Nem nehéz megtartani a barátságot, a közelséget úgy, hogy valaki egy egészen más világban él?
Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy egymáson lógunk egész nap, de a felnõttkorba együtt kóstoltunk bele. Együtt nõttünk fel.
9 évesen lett a Real Madrid tagja.
Így van.
2017-ig van szerzõdése, akkor 36 éves lesz. Ez sok?
Ricardo (az Osasunából) a minap 41 évesen játszott. A kapusok helyzete más. Akár 40 éves korig is lehet játszani, 38-ig biztosan.
És más klub szóba jöhet?
Nem, ettõl a csapattól távol semmiképp sem tudom elképzelni a jövõt.
Az életrajzban, amit Enrique Ortego írt (La humildad del campeón – A bajnok alázata), azt mondja, hogy 2005-ben volt egy pillanat, mikor úgy érezte, máshol kell folytatnia.
Igen, közelgett a szerzõdésem lejárata, és is gondoltam valamit, a klub valami mást… De végül megállapodtunk, és itt maradtam. Örülök ennek. Manapság nem tudom magam elképzelni másutt. Ha valaha elmennék, akkor egészen mást keresnék: Spanyolországtól távol egy nem túl hajtós bajnokságot…
Mit tanított Önnek a futball?
Mindent.
Mindent?
Megtanította, hogyan legyek jobb ember, hogyan kötõdjek, hogyan fejezzem ki magam jobban, a nyilvánosság elõtt is akár, hogyan legyen erõsebb személyiségem. Megtanultam segíteni azoknak, akiknek szüksége van erre. Eljutottam olyan helyekre, mint Sierra Leone, Mali, Peru… Ha nem lettem volna focista, sosem ismerem meg, hogyan élnek ott az emberek. Nem utazgattam volna, nem fedeztem volna fel dolgokat. Móstolesben lennék.
Feltette valaha azt a kérdést magának, hogy mit csinálna, ha nem lenne futballista?
Biztosan katona lennék (nevet). Nem, nem tudom, de biztos valami hasonló. Rendõr, vagy valami ilyesmi, az tetszene.
Mit vett el magától a futball?
Mikor kicsi voltam, az idõmet rabolta. A játéktól, a barátokkal való idõtöltéstõl. Most a magánéletet veszi el. De ha sikerül egyensúlyba hoznod a dolgokat, akkor amit elvesz, azt vissza is adja.
Nagyon fájlalja a privát szféra hiányát?
Igen, fájlalom. Akkor, amikor zaklatnak, üldöznek. Ezt nem kedveli az ember, ez olyasmi, amirõl sosem gondolnád, hogy veled megtörténhet. Idõvel érettebb lesz az ember, gondolkodik, párbeszédet is tud folytatni. Ha jólnevelt vagy és tisztelettudó, idõvel már nem zaklat fel, elfogadod.
És már megtanulta ezt? Jobban kezeli ma, mint mondjuk három évvel ezelõtt?
Ember, sokkal jobban, össze sem lehet hasonlítani! Kijössz egy étterembõl, két-három fotóst látsz, és megütközöl ezen. Elkezdesz gondolkodni: ki mondta el nekik? Követtek? Valaki az étterembõl adta le a drótot? Valaki, aki barátja valami bennfentesnek, látott minket az étteremben? Elõször ideges vagy, aztán azt mondod: na jó, addig, amíg nem zavarnak… Tiszteletben kell tartani ezt. Sõt, manapság már meg is értem õket. Olyanokkal, akikkel korábban vitatkoztam, sõt majdnem megütöttem õket, most már köszönünk egymásnak. Õk is tisztelnek engem. Kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymást.
A tisztelet ki kell érdemelni, akár a kapuban is?
A tisztelet mindenkinek magának kell kiérdemelni, én nem panaszkodom emiatt. De gyorsan elfelejtõdnek a dolgok. Azt hozzák föl, hogy elvesztettél egy meccset, mikor két hónappal azelõtt egy európai serleget vagy egy világbajnoki trófeát emeltél a magasba…
A labda létezésének az az értelme, hogy vannak fickók, akik rohangálnak mögötte azért, hogy szórakozzanak. Semmi másra nem használható, nincs más funkciója. Ha valaki profi futballista lesz, ezt elfelejti?
Azt mondják, ez egy teljesen más világ. Az ártatlanság, ami a gyerekkori játékot jellemezte, egyáltalán nincs meg a Primera Divisiónban. A futballvilág rengeteg érdeket ütköztet, sok pénzrõl van szó. Ennek az egésznek a fõszereplõi azt akarják, hogy megmaradjon sportnak, és ne legyen üzlet. Szerintem mindenki, az elnök, a játékosok, az igazgatóság, a sajtó – mindenki azt akarja, hogy az emberek sportként tekintsenek rá.
Mire gondol a játékoskijáróban, egy perccel azelõtt, hogy a pályára lépne?
Ez egy nagyon feszült pillanat, arra gondolok, mi történhet a meccsen, próbálom elõre elképzelni.
Imádkozik?
Nem.
Hisz Istenben?
Igen. A magam módján, de hiszek. Nem járok templomba és nem imádkozom, de hiszek, igen.
Van valamilyen babonája?
Igen, mikor kiborul a só, egy kicsit átdobok a vállam fölött, ha látom, hogy más is ezt teszi; ha nem, akkor én sem csinálom…
És olyan dolgok, mint pl. mindig jobb lábbal lép elõször a pályára vagy ilyesmi?
Nem, csak megérintem a keresztlécet, mikor felmegyek, de ennyi. Fordítva veszem fel a sportszárat.
Fordítva? Miért?
Négy évvel ezelõtt, a 2008-as EB után nem mentek jól a dolgaim, és valaki küldött egy levelet a börtönbõl. Nem tudom, ki volt, egy cigány származású fegyenc. Azt mondta, hogy minden, ami velem történik, azért van, mert nem viselkedtem jól, és valaki megátkozott, de ez megszüntethetõ, ha fordítva veszek föl valamit.
És mûködött?
Igen, mûködött. Az az igazság, hogy mikor megsérültem, akkor a színe volt felül…
Mit szeret csinálni a pályán kívül?
Ha van lehetõségem paddle-teniszezni, akkor azt teszem. Ha tudok kerékpározni, akkor biciklire ülök. Ha moziba mennék, akkor moziba megyek.
Mit látott utoljára?
Nemrég voltam, nem emlékszem a címére, nem volt túl jó. Inkább maradtunk volna otthon. Elõtte a Napos oldalt néztük, és attól sem voltunk odáig…
Viszonylag gyakran járnak…
Igen. Olyankor megyünk, mikor kevesen vannak, hétfõn, kedden…
A kispadon hideg van?
(nevet) Nem. A meccstõl függ. Ember, ha ahhoz vagy szokva, hogy máshonnan nézed a dolgokat, akkor ez ismeretlen érzés. De onnan is jó nézni. Megtanít arra, hogy értékeld azokat, akik nem játszanak. Segítened kell a csapatodnak és a társaidnak. Az elsõ naptól kezdve ezt határoztam el: a csapattal kell lenni és lelkesíteni kell õket.
Az egyik elsõ, aki leültette a padra, Vicente del Bosque volt, mikor a Real Madridot edzette.
Igen, már 12 éve. Néha jók ezek a pillanatok arra, hogy az ember érettebbé váljon, nem? Mindig játszani mentem, az elsõ hónapok, amiket a padon töltöttem, rengeteget segítettek.
Lesz valaha olyan, hogy elmeséli, mi történt a Real Madrid öltözõjében az elmúlt évben?
Én nem fogom. A jövõre kell gondolni, és a jövõ most van.
Essien: “Szomorú, ho…
Essien: “Szomorú, hogy elmegyek, de megérintett az a sok jó kívánság, amit a Real Madrid szurkolóitól kaptam. Köszönöm, mindannyiótokat szeretlek! Adiós!”
Higuaín: “Elhagyom M…
Higuaín: “Elhagyom Madridot. Hét éve vagyok itt, meghoztam a döntést, nyugodtan, haragról nincs szó. Itt semmit nem adtak ingyen, mindenért meg kellett halni a pályán. Tizenkét millióért jöttem, most drágábban fognak eladni. Sok mindent elértem itt. Tavaly a közönség, a míster és a társaim miatt maradtam.”
Higuaín: “Oda akarok…
Higuaín: “Oda akarok menni, ahol igazán látni szeretnének. Tudom, hogy a Juventus érdeklõdik, de nincs semmi konkrétum. Szeretném, ha megoldódna ez a helyzet. Hét évet zárok le. Barátokat, társakat hagyok itt, nem könnyû döntés, de változásra van szükségem.”
José Mourinho: “Mind…
José Mourinho: “Minden madridistának sok örömet kívánok a jövõben. Hálás vagyok azoknak, akik segítettek, másoknak pedig azért, mert kritizáltak. Még egyszer sok örömet, és elsõsorban jó egészséget kívánok mindenkinek. ¡Hala Madrid!”
Enrique Reyes, Jupp …
Enrique Reyes, Jupp Heynckes ügynöke nyilatkozott a Radio Nacionalnak: “Jupp örömmel venné, ha visszatérhetne a Real Madridhoz. Ha Florentino felhív minket, biztosan elfogadjuk az ajánlatát. Heynckes kizárólag a Bundesligából vonul vissza. Nem õ az, akinek rá kell bólintania a szerzõdtetésére, hanem Florentino Pérez.”
Raúl: “Aragonés nem …
Raúl: “Aragonés nem számolt velem a válogatottban. Ilyen az élet és ilyen a futball. Ezzel minden rendben, hiszen sok jó játékos volt. Tíz csodás évig játszottam a válogatottban. Most örömmel töltenek el a sikereik. Hihetetlen, amit elértek. Remélem, hogy megnyerik a brazíliai világbajnokságot, az történelmi tett lenne.”
Raúl: “Kétszer is ér…
Raúl: “Kétszer is érdeklõdött irántam a Barcelona, de madridistaként nem szerettem volna ott játszani. Madrid az én városom. Itt születtem, a családom, a testvéreim, a barátaim mind Madridban vannak. A Juventus három komoly ajánlatot is tett, de elutasítottam, mert nem akartam Torinóba költözni. Mikor eljöttem, változásra volt szükségem, egy új kalandra. Már hónapokkal azelõtt meghoztam a döntésemet, hogy Mourinho megérkezett volna.”
Mourinho nem folytatja – HIVATALOS
Florentino Pérez a ma este nyolc órára tervezett sajtótájékoztatóját néhány perc késéssel kezdte. Beszédét azzal indította, hogy a vezetõségi ülés két kérdésben hozott döntést. Az elsõ határozat José Mourinho további munkájára vonatkozott: Pérez bejelentette, hogy Mou és a Real Madrid külön utakon folytatja a továbbiakban. A felek kölcsönösen megegyeztek abban, hogy a portugál a szezon végén elhagyja a klub kispadját. Az esetleges anyagi kompenzációra vonatkozó újságírói kérdésre Pérez egyértelmû választ adott: a Real Madrid nem fizet végkielégítést az edzõnek.
Második bejelentése az elnökválasztásra vonatkozott, melyet június 16-án tartanak majd. Miután saját mondandójával végzett, a szép számmal megjelent újságírónak lehetõsége volt kérdéseket feltenni az elnöknek. Ezek természetesen fõleg a portugál vitatott teljesítményére és lehetséges utódjára vonatkoztak.
Pérez elmondta, hogy a Szuperkupa, a Király-kupa döntõ, a BL-elõdöntõ és a bajnokság 2. helyének elérése egyértelmûsíti, hogy korántsem beszélhetünk sikertelen évrõl, a “bukás” szót igen erõs kifejezésnek tartja a Mourinho-éra záró szakaszának minõsítésére, hiszen Európa négy legjobb csapata között végeztek idén is a blancók.
Az elnök szerint Mourinho nem osztotta meg a madridizmust, a szurkolók és a sociók is egységesebbek, mint valaha. Három év egyetlen edzõnek sem könnyû egy klubnál, pláne egy olyan csapatnál, mellyel kapcsolatban ilyen magasak az elvárások. A Real Madrid szurkolói és maga a klub is ahhoz van szokva, hogy gyõzelmet arat, és ez igen magas igényeket támaszt mind az edzõ, mind a játékosok felé. Míg “Angliában egy mérkõzés csupán a meccs elõtti és utáni két órára terjed ki, addig Madridban a hét minden napja a találkozóról szól”, s ez olyan légkört teremt, amivel nem mindenki tud megbírkózni. Mint mondta, Mou maga is olyasvalaki, akiben nagy a versenyszellem, és sokat vár el a környezetétõl. Úgy véli, a ma született döntés a legjobb, amit a jövõ érdekében meghozhattak.
Arról, hogy esetleg van-e már jelölt a megüresedõ pozícióra, nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban leszögezett, hogy sem szerzõdést, sem elõszerzõdést nem kötöttek még senkivel. Ancelottival kapcsolatban is azt mondta, hogy tiszteli a többi klubot, így nem kíván ezzel kapcsolatosan semmit mondani, semmi nem biztos Mourinho utódlása kapcsán, így jelenleg nem is érdemes errõl beszélni.
Az öltözõ és az edzõ közti konfliktus is sokakat foglalkoztatott, a problémákat firtató kérdésekre azonban Pérez diplomatikus, kitérõ válaszokat adott. Véleménye szerint minden edzõnek megvan a maga személyisége, neki és a vezetõség többi tagjának pedig tiszteletben kell tartania a technikai döntéseket. Az ilyen és ehhez hasonló problematikus helyzetek a múltban is megtörténtek, napjainkban is elõfordulnak, és valószínûleg a jövõ sem lesz mentes edzõk és játékosok vitáitól.
Pérez az idei eredmények mellett kiemelte az intézményi, gazdasági stabilitást, ami elégedettségre ad okot a Real Madrid háza táján. Beszédes, hogy a szezonnal kapcsolatosan többször hangsúlyozta, hogy a sport szempontjából nem lehet panasz – talán burkoltan arra utalhatott ezzel, hogy a háttérben azért akadtak (személyes) problémák.