Zinédine Zidane: A legenda, akit megismertem
Zidane és fiai
— Fred, aggódom.
— Miért, Zizou?
2005. november 29-ét írunk, reggel fél 8 van. Épp most érkezett egy kis magánrepülőgép a Párizs – Le Bourget reptérről, és én még alig tudok felocsúdni az előző, rövid éjszaka álomfoszlányaiból. Az elmúlt pár órában Zidane-t és Alfredo Di Stéfanót kísértem el az Aranylabda 50 éves évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségre a Champs-Élysées-n. E rangos trófeával mindkét útitársam büszkélkedhetett professzionális labdarúgói karrierje során. Visszautunkat Madridba az októberi reggelekre jellemző csendes, borongós időjárás kíséri.
— Figyelj, nem normális, hogy a gyerekeim más életet élnek, mint a többiek. Aggódom miattuk, hogy ez ne hülyítse meg őket. Ettől tartok a leginkább.
Zizou nem komolykodik és nem is ünnepélyeskedik, miközben lassan elmeséli, mire vágyik a legjobban. Egyszerűen csak őszinte és gyengéd. Az első három fiú (Enzo, Luca és Théo) után nem sokkal megérkezett a negyedik testvér, Elyaz is a következő hónapban (2005-ben).
Így folytatja:
— Nem szeretném, hogy a jólét, és mindaz, amit képviselek és ami körülöttem zajlik, rossz útra terelje őket. Azt akarom, hogy jó emberekké váljanak.
— És hogy neveled őket erre?
— Kerülöm a túlzásokat. Az életkörülményeik, a medencés házunk már épp elég plusz. És a szép utazások…már önmagukban csodálatos ajándékok. Ezért Véronique-kal karácsonykor és születésnapokon a minimumra törekszünk. Nem neveljük őket félre…
Zidane-t elgondolkodtatta, hogy mekkora a különbség aközött, hogy ő milyen szerényen élt gyerekkorában a marseille-i La Castellane negyedben, és hogy a fiai milyen jólétben éltek az első madridi években. Smaïl és Malika Zidane családjában az alázatosság és a tisztelet mindennaposnak számított, így Zinédine Zidane nevelésében is meghatározó volt. Zizou saját családjában is jelen vannak ezek az értékek, annak ellenére, hogy évente 20 millió eurót keres. Ha nem tartaná magát továbbra is ezekhez az erényekhez, az szinte már sértő lenne a szüleivel szemben.
Hogyan lehet megbecsülni annak az előnyeit, ha valakit Zidane-nak hívnak, anélkül, hogy lekicsinyelné az ezzel járó hátrányokat?
Először is úgy, hogy nem a Zidane nevet viseli. Zidane felesége, Véronique spanyol származású szülők gyermeke – Antonio és Ana, akik a dél-franciaországi Aveyronban telepedtek le –, leánykori neve pedig Fernández. Így lettek a Zidane-gyerekekből Fernández-fiúk, ami egy igen gyakori vezetéknév Madridban, ellentétben a Zidane névvel, amit igencsak nyomasztó és megterhelő lett volna viselni Spanyolországban, ahol a híres focisták gyerekei gyakran a kálváriát élik át.
Zizou hallott róla, hogy milyen nehéz gyerekkora volt Johan Cruyff (a 70-es évek holland labdarúgó-legendája és később az FC Barcelona edzője) elsőszülött fiának, Jordi Cruyffnak: sértegetések a focipályán, sanda pillantások és álbarát osztálytársak.
A Zidane házaspár a madridi francia két tannyelvű gimnáziumba íratta be gyerekeiket, ahova körülbelül 4000 diák jár. A legidősebb fiú, Enzo, a maga visszafogottabb természetével tökéletesen hozzászokott ehhez az adminisztratív jellegű személyazonosság-változáshoz. A második fiú, Luca, az energikusabb beállítottságú kapus sosem tudott ezzel igazán megbarátkozni. „De én Zidane vagyok!” – kiáltott fel gyakran, jogot követelve magának, hogy önmaga lehessen, és ne kelljen rejtegetnie származását.
Talán ellentmondásosnak tűnhet, de Zidane ragaszkodott ahhoz, hogy ő vigye a gyerekeket az iskolába. Az apa szerepét a mindennapi életben is gyakorolni akarja. Az iskola bejárata előtti körforgalomban viszont olyan gyakran volt torlódás a mohón kíváncsi apukák tömege miatt – akik persze látni akarták a világbajnokot –, hogy a rendőrség már a gimnázium vezetőségének segítségét kérte a helyzet megoldásában. Zizou ekkor megkapta az egyetlen előjogot, amit az igazgató adott neki a spanyol fővárosban töltött 18 éve alatt: behajthatott autójával az intézmény belső udvarára.
A gyerekek nevelése, mindennapi élete és jóléte központi szerepet játszik a bajnok életében. Ezért is alakított ki nagy gondossággal egy kellemes, védelmező légkörű életteret családjának. A 2006-ban épült ház, amely a francia gimnázium közelében, a Conde de Orgaz lakóövezetben található, pontosan jelképezi mindazt, amit a híres apa keresett.
A munkálatok eredménye megfelelt a család elvárásainak, és a magas falakkal körülvett ház pont olyan lett, mint maga Zidane: lenyűgöző, fenséges, elegáns. A ház előtt elhaladók közül senki se tudná elképzelni egy pillanatra sem, hogy a 98-as világbajnokság döntő két gólját rúgó francia itt alakította ki az ő kis saját, személyes fészkét, egy „Zidane-land”-et, amelynek határán nehezen juthat át az arrafelé utazó.
Az óriási vasajtó mögött éjjel-nappal két biztonsági őr fogadja a látogatót, és vagy az őrfülke mellett található irodába vezetik, ahol Zidane személyi titkára dolgozik, vagy a kertbe. Az elmúlt tizennyolc évben többször is beléphettem az előbbibe, az utóbbiba csak egyszer, de a harmadik „szintre” sose. Az otthonuk olyan szentély, ahova csak a családtagok és közeli barátok léphetnek be. A bejáratnál egy hatalmas és gyönyörű bronz elefántszobor található, amit a Real Madrid egyik nyári, thaiföldi körútján szereztek be.
Ebben a kis külön világban a gyerekek szabadon élhetnek, és kibontakoztathatják genetikai örökségüket, tehetségüket, futball iránti szenvedélyüket. A kert nagy részét egy zöld, műfüves focipálya alkotja, de van itt egy kosárlabda palánk is. Itt szoktak játszani, szórakozni, és itt tanulják azt a szakmát, ami 2019-ben az első két fiúnak már megélhetést biztosít, a másik kettőnek pedig ígéretes jövővel kecsegtet.
Zidane-nak már maga a gondolat is elviselhetetlen, hogy a fiai tétlen felnőttekké váljanak, akik a szüleik pénzéből élnek. Ezért kulcsfontosságúnak tartja, hogy a gyerekei is megízleljék az erőfeszítést, és kedvet kapjanak hozzá, valamint a mindennapi élet szabályai is elég szigorúak náluk. A kis Zidane-okra nem jellemzőek a neveletlen gyerekek tulajdonságai. Bár csupán egy kis részlet, de mégis sokatmondó: az uzsonnát a konyhában fogyasztják, nem a nappaliban a TV előtt, és mindenkinek el kell pakolnia az asztalról. A bejárónő biztosítja mindenki kényelmét, de nem a gyerekek szolgálója. Zidanék munkásosztályból származnak, de sosem fognak újgazdagokként viselkedni, a fiaik pedig még kevésbé. Még ha Zidane időnként le is foglal egy egész mozitermet a családjának, amikor kijön egy új Disney-film, nem azért teszi, hogy szeszélyes multimilliomosként menjenek oda villogni, hanem hogy közös szórakozásukat ne zavarja a rajongók nyomasztó tömege.
Véronique, Zidane életének alappillére
A pár 1989-ben találkozott először Cannes-ban, annak a fiatal munkavállalóknak fenntartott szállónak a kávézójában, ahol akkoriban mindketten laktak. Véronique 18 éves volt, és táncórákra járt a Rosella Hightower iskolába, Zidane pedig 17, és az AS Cannes képzési központjában készült karrierjére.
‒ Amikor megismertem őt, egy épület tetejéről is leugrottam volna érte, hogy szeressen…
Zizou 2006-ban mesélte el ezt nekem, amikor már közel járt labdarúgói pályafutásának végéhez. Épp Valdebebasban ültünk, a Real Madrid edzőközpontjában, egy fehér teremben. Hogy lyukadtunk ki végül a szerelemnél? Már magam sem emlékszem.
Véronique nélkül Zidane sosem lett volna Zidane. Ezt mindenki tudja, aki legalább párszor járt már látogatóban nála. Véronique fontos volt számára játékosi karrierje során, és később, edzői tevékenyége során is az maradt.
‒ Igen, leugrottam volna egy épület tetejéről…
Zidane sóhajtva, hihetetlen meggyőződéssel ismételte el ezeket a szavakat. Ő, aki a legmagasabbra akart jutni labdával a lábánál, képes lett volna hirtelen a semmibe vetni magát ezért a barna hajú, szépséges lányért, aki a félénksége miatt gyakran kissé hűvösnek tűnt. A szintén félénk, algériai származású fiatal fiú zöld szemei feltűnést keltettek a cannes-i lányok körében, de az andalúziai Véronique hódította meg a szívét. Az esküvőjükre 1994. május 28-án került sor Bordeaux-ban, ahol akkoriban Zidane játszott, és itt kezdték el Zizou-nak hívni. Először az edzője, a hirtelen természetű és atyáskodó Rolland Courbis nevezte őt így.
Bordeaux felfedezett magának egy kivételes tehetségű labdarúgót, Véronique pedig magára öltötte a feleség, majd nemsokkal később az anya szerepét. Odaadása és férjébe vetett hite olyan erős volt, hogy feladta érte az álmait a tánc világában. Ő is tehetséges volt, és megérdemelte volna, hogy sikeres legyen a saját művészeti mesterségében, miután abbahagyta egyetemi tanulmányait biológia szakon. Mégis feláldozta karrierjét egy olyan cél érdekében, amely a saját megítélése szerint felsőbbrendűnek számított, és tette mindezt azért, hogy követhesse, támogathassa, szerethesse és tanácsokkal láthassa el Zidane-t. Ám mi lett volna, ha végső soron Véronique ugrott volna le egy épület tetejéről? „Ha tudtam volna, mennyire híres lesz, nem biztos, hogy összeházasodtam volna vele” – vallotta be Véronique annak a néhány embernek, akiknek volt szerencséje kapcsolatba lépni vele.
Madame Zidane kedveli a szép dolgokat, de jobban szereti a névtelenséget és az illemet, és nem rejtőzik Gucci napszemüveg mögé. Akárcsak a férje, ő is tudja, honnan származik, ezért amikor a családdal étterembe mennek, a lehető legnagyobb titokban teszik, és Verónica Fernández névre foglalnak asztalt. Néha egy kis olasz étterembe mennek, máskor vegetáriánusba, vagy egy olyan argentin étterembe, ami a jól elkészített húsételeiről híres: Véronique hálózatot épít a családjának olyan bennfentes helyekből, ahol a magánéletüket tiszteletben tartják.
Ha a Zidane család nem tud valahol nyugodtan vacsorázni, akkor nem mennek vissza oda többet. A Zidane-törzs büntetése azonnali és könyörtelen. Gyakran repülőre kell szállniuk vagy órákat utazniuk az autópályán, hogy vidéken találkozhassanak a családdal.
Robbanékony személyiség
‒ Engem nem lehet átverni. Tizenhét- tizennyolc évnyi öltözői múlt van a hátam mögött, tudom, mi jár ezzel. Nem büszkélkedem a játékosok előtt, nem hivatkozom a világbajnoki vagy Európa-bajnoki címemre, vagy a hatalmamra. Csak azt szeretném, hogy megértsék, mit kell tenniük.
A megtévesztő kifogások, a motiváció hiánya, a kibújások, az emberi és sportbeli gyarlóságok, a hazugságok az esti szórakozásokról, a tisztességtelen rivalizálások, az álszent játszmázások, a hátba veregetések és durva belépők… A focistából edzővé avanzsált Zizou kívülről fújja a listát. Franciául, olaszul és spanyolul. Nincs szüksége tolmácsra ahhoz, hogy szembesítse a futballistákat az igazsággal, vagy hogy leszidja őket, és kiossza nekik a „fekete pontokat”. Ám ezeket az atyai vagy szakmai szemrehányásokat sosem nyilvánosan, a mikrofonok vagy kamerák előtt teszi. Minél komolyabb és érzékenyebb témáról van szó, annál szűkebb, bizalmasabb körben ejti meg ezeket a beszélgetéseket. A marseille-i családnál nem szokás bárkit is nyilvánosan megalázni, az öltözőben tisztázzák ezeket a dolgokat.
Hasonlóan reagált Zidane 2018 januárjában is, amikor csapata épp a legnagyobb krízisen ment keresztül. Ebben a döntő időszakban a játékosok minden hétvégén levertek voltak, és az eredmények is romlottak. Zidane akkor is belső körben kezelte a problémákat, és nyíltan kiállt a „fiai” mellett:
‒ Nem fogom a másik oldal pártját fogni, csak azért, mert 3-4 rossz eredményt produkáltak vagy mert 3-4 nehéz helyzetet éltek meg. Felvállalom magam, és foggal-körömmel védem az enyéim. Hiszek a játékosaimban, egészen a végsőkig. Nem tartozom azok közé, akik elkezdenek sárral dobálni egy-két játékost, amikor nem olyan jók, és ujjal mutogatnak, hogy ki a hibás. Mind ugyanabban a csónakban evezünk.
Ennek az egyenes viselkedésnek köszönhetően – amihez még a legfeszültebb és legkényesebb helyzetekben is tartja magát – fenn tudja tartani a keret tagjainak tiszteletét és csodálatát, néhány kivételtől eltekintve, mint például a kolumbiai James Rodríguez és a walesi Gareth Bale. A Zidane-módszer ócsárlói, akik áldozatul estek az ő hajthatatlanságának. Ha ő irányít, az igazságos szigor a mérvadó: nem kegyelmez a motiválatlanoknak, legyenek bármilyen tehetségesek, kerüljenek bármennyibe is a klubnak, vagy legyenek bármekkora nevek a futball világában. Akik nem teszik oda magukat edzésen, nem játszhatnak a meccseken sem.
Mijatović: Mourinho a világ legjobb edzője, és több tiszteletet érdemelne
Mostanában mivel foglalkozol?
Nyugodt vagyok, sok focit nézek. Sporttanácsadással foglalkozom, kluboknak segítek a projektjeik menedzselésében. Örömömet lelem nem focival kapcsolatos dolgokban is, sokat utazom például.
De Madridban élsz, igaz?
Azt mondják, hogy az ember ott él, ahova a gyerekei iskolába járnak, úgyhogy ebből kiindulva igen, Madridban élek.
Amikor a Madrid leigazolt téged a Valenciától, az teljesen és talán örökre megváltoztatta a két klub kapcsolatát. Te hogyan emlékszel rá?
Nagyon értékes három évet töltöttem a Valenciánál, sokat fejlődtem ott. Ez volt az első tapasztalatom a külföldi labdarúgásban. Mivel akkoriban háború dúlt az országomban, nem lehetett nemzetközi meccseket rendezni nálunk se klubokkal, se válogatottakkal. Nagyon szerettem volna befutni egy olyan vonzó stílusú labdarúgásban, mint amilyen a spanyol. Valencia ideális úti cél volt a szakmai és a személyes fejlődésem szempontjából is. Másodikak voltunk a bajnokságban és a kupában annak ellenére, hogy akkoriban a Valencia nem nagyon versengett címekért; ez óriási siker volt. De elérkezett egy pillanat a karrieremben, amikor rájöttem, hogy még feljebb kell törnöm, és címeket akarok nyerni. Ezért mentem el Madridba. Az átigazolási díjam megfizethetetlen volt akkoriban, 1250 millió pezeta. A Real kifizette, de nem ez volt az egyetlen ajánlat. Ráadásul akkor még sokkal nehezebb volt elérni, hogy a nagy klubok felfigyeljenek rád.
Persze, kevesebben tévéztek akkoriban és nem voltak közösségi oldalak sem. Nem terjedtek a videók úgy, mint ma.
Pontosan. Emiatt nagyon-nagyon jól kellett játszanom abban a három évben, hogy az olyan csapatok, mint a Juve, a Barça vagy a Real Madrid érdeklődni kezdjenek irántam. Az utolsó évem különösen jól sikerült: a bajnokság legjobb játékosa lettem úgy, hogy nem a két nagy csapat keretét erősítettem, ez pedig ritka. Majdnem gólkirály lettem, és sok gólpasszt is adtam. Való igaz, hogy a távozásom igencsak zűrzavarosan zajlott. Mindig is szeretni fogom a Valenciát és magát a várost is, ám a becsvágyam miatt meg kellett hoznom az egyetlen lehetséges döntést.
Ez megszakította a kapcsolatot a két klub között…
Ezt nagyon sajnálom, mert tudom, hogy Valenciában még mindig nagyon jelen van a madridizmus. De hát ilyen az élet. Kevés játékos döntött volna így, mert nagyon jól megvoltam Valenciában, és Paco Roig hajlandó volt sokkal több pénzt fizetni nekem, mint amit a Real kínált. De gondolj csak bele, mennyi mindent történt a döntésemnek köszönhetően. Nem tévedtem.
Akkor érkeztél Madridba, amikor Capello, Robert Carlos, Seedorf, Šuker…
Igen, akkor épp ciklusváltás volt, ami egy olyan klubnál, mint a Real Madrid, mindig nehéz helyzetet szül. Újítanod kell, de miközben véghez viszed, továbbra is címeket kell nyerned. Lorenzo Sanz nagyot kockáztatott azzal, hogy leigazolt engem, és Davort a Sevillából. És a többiekkel is. Sok pénzt költött, de megérte: először megnyertük a bajnokságot, és ennek köszönhetően indulhattunk a BL-ben következő évben. Amszterdamban pedig megnyertük a Hetediket. Azok, akik részt vettek ebben a sorsdöntő pillanatban, még ma is a barátaim. Jó emberek, győztes típusok. Amikor látom ennek a döntőnek a kezdőcsapatait, mindig azt mondom magamban: milyen klasszis csapata volt a Juvénak, és nekünk is.
Lehet, hogy a Madrid úgy jutott el a döntőig, hogy nem is volt annyira tudatában annak, hogy milyen jó csapat?
Ők több tapasztalattal rendelkeztek, mint mi. Nem voltunk se jobban, se kevésbé esélyesebbek a győzelemre. De amikor ott vagy, azt mondod magadnak: ez itt egy BL-döntő, és nem tudod, hogy újra részed lesz-e benne valaha, ezért mindent meg akarsz tenni, hogy megnyerd. Ha meg kell halni, meghalsz. Mindannyian ezt gondoltuk, és felülmúltuk őket a hozzáállásunknak köszönhetően.
Egy ilyen kivételes játékosokból álló csapat, egy ekkora siker után, hogyhogy nem maradt együtt sokáig? Miért volt rövid életű ez a generáció?
Ha a generációt nézzük, akkor tényleg röpke életű volt. De mindazok, akik maradtak (Roberto, Hierro, Redondo, Sanchís, Raúl, Guti, Morientes), a távozók nélkül is tudtak győzni. '98, 2000, 2002. Három BL-győzelem hat év alatt. A „mag” továbbra is címeket nyert, közben olyan nagy játékosok segítették őket, mint Figo és Zidane. A nagy kluboknál ez általában így szokott menni. Például a Barçánál is: bár Ronaldinho elment, de a klub továbbra is sikereket ért el Messivel, Puyollal és Xavival. Az a lényeg, hogy a mag megmaradjon.
Sokat beszéltek és cikkeztek az amszterdami gólodról. Te tudatában voltál abban a pillanatban, hogy épp klubtörténelmet írtál?
Néhány éve vagyok ennek tudatában. Néhány éve fogtam fel, hogy van egy Hetedik előtti és egy Hetedik utáni időszak. De akkor, abban a pillanatban nem, és az utána következő pár évben sem. Persze tudod, hogy valami fontosat vittél véghez, de halvány elképzelésed sincs, hogy valójában mekkora hatása volt. Amíg aktív voltam, nem igazán esett le. Aztán, mikor visszavonultam, akkor kezdtem el igazán megélni ezt az élményt a többi emberen keresztül, és akkor értettem meg igazán a tettem jelentőségét. Emberek, akik azt mesélik neked, hogy a szüleik láttak hat európai kupát is, ők pedig féltek, hogy úgy halnak meg, hogy egyet se látnak. A híres fekete-fehér trófeák… Manolo Sanchís egyszer azt mesélte nekem: „figyelj Pedja, nekem a családi étkezések alatt csendben kellett maradnom, mert nem én nyertem európai kupát, hanem az apám”.
Ez a legfontosabb gól a Madrid történetében?
Nem tudom, mert olyan sok van… De azt tudom, hogy számomra a legfontosabb. Mostanában azon szoktam gondolkodni, hogy hogy lehet az, hogy miután én annyi nagy focista generációt láttam, a Real három évtizedig nem nyerte meg ezt a címet. Ez egy rejtély.
Voltak olyan közösségek, ahol erős volt a Madrid-ellenesség. Szinte úgy tűnt, mintha a Barça egy BL-győzelme többet ért volna, mint a Real hat BL-győzelme összesen, mert a Barça nem annyira régen nyerte meg. Mennyire reménykedtél benne, hogy sikerül megváltoztatnod a tendenciát?
Elmesélek egy történetet. Az én koromban, ha valaki az új klubjával tárgyalt a szerződéséről, az volt a szokás, hogy megegyeztek egy bónuszról arra az esetre, ha sikerül megnyerni a bajnokságot, a kupát… De senki sem tárgyalt BL-bónuszról, mert senki nem számított rá. Én, amikor Lorenzóval tárgyaltam, megkérdeztem tőle, hogy mennyivel fizetnek majd nekem többet, ha megnyerjük a BL-t. Lorenzo összenézett Onievával, és arra gondolhattak, hogy bolond vagyok. Aztán amit mondtak, körülbelül azt jelentette, hogy „na jólvan, írd ide, hogy mennyit akarsz”. Később megbántam, hogy nem valami óriási összeget mondtam. (nevet) Úttörő voltam e téren. Ezután már elkezdtek a BL-ért is bónuszt adni, de addig senki sem tette. Szinte tabunak számított.
A Hetedik sikere mintha kicsit háttérbe szorítaná a klub történetében a sportigazgatói tevékenységedet. Elhoztad Van Nistelrooyt és Robbent, akik már elég ismertek voltak, de engem most inkább az a három játékos érdekel, akiket szintén te szereztél meg, de akkoriban még nem voltak annyira híresek: Higuaín, Pepe és Marcelo. Szerinted beváltak ezek a „szerzeményeid”?
Amikor sportigazgató lettem, változtatni kellett. Már beszéltünk róla, hogy a Realnál ez nem könnyű. Világos volt, hogy mit kell tennem. Amikor megkaptam ezt a posztot, találkoztam néhány olyan játékossal, akikkel még én is együtt játszottam: Raúllal, Roberto Carlosszal, Gutival… Akkor már ők voltak a veteránok, és beszélni kellett velük, hogy mennyire kompromisszumképesek és mire hajlandóak. Viszont nemcsak azt kellett figyelembe venni, amire hajlandóak voltak, hanem azt is, amit ténylegesen nyújtani tudtak. Roberto például 34 éves volt. Meg kellett kérni ezeket a veteránokat, hogy segítsenek nekem beintegrálni a csapatba az általam kiszemelt fiatalokat, hogy a legjobb formájukat hozzák. Ha hozol egy Higuaínt vagy Marcelót, akkor be kell vonni az öregebb játékosokat is a folyamatba. Ez nekünk jól sikerült. És akárcsak másoknak is, nekik is világosan el kell magyaráznod, hogy mit vársz tőlük. Így el lehet kerülni a félreértéseket, amik felidegesíthetik őket. Ha mindent elmagyarázol, nem lesznek félreértések. Elmagyarázod nekik a klub elvárásait, mert ha nem tartják magukat hozzájuk, akkor nem veled vagy az edzővel lesz problémájuk, hanem a szurkolókkal. Fiatalokat igazoltunk le, és általánosságban elmondható, hogy jó munkát végeztünk: sikeresen kombináltuk a veteránokat a fiatalokkal, aminek köszönhetően 18 év után újra egymás után kétszer is megnyertük a bajnokságot. A későbbi sikereinkhez is megteremtettük az alapot. Marcelo a világ egyik legjobb bal szélsője lett, Pepe pedig…
Bocsáss meg, hogy félbeszakítalak, de ha már említetted Marcelót: mit gondolsz az idei évéről?
Nyilván nem volt ez egy jó év, de szerintem könnyen helyreáll majd a formája. De ahogy említettem: Pepéből is egy hős lett, és az igazolások általában beváltak. Az utolsó előzetes tárgyalást Cristiano Ronaldóval kapcsolatban folytattuk, akit 2009-ben mutattunk be, de a tárgyalások egy évvel előtte zajlottak. Mindenben sikerült megegyezni és mindezt írásba foglalni egy közjegyző előtt. Az akkori elnök, a csapatom és én nagyon büszkék vagyunk, hogy sikerült megszereznünk egy korszakalkotó legendát. Cristiano számait soha nem lehet felülmúlni.
Ha már az elnökről beszélsz: szerinted ártott az imidzsednek az, hogy egy olyan elnök mellett munkálkodtál, mint Calderón?
Egyáltalán nem gondolom, hogy sérült volna az imidzsem. Akik ismerik ezt az ipart, nagyra becsülnek engem.
De nem gondolod, hogy a Calderónnal való együttműködésed miatt zárva maradt előtted néhány ajtó, amelyek egyébként nyitva is lehetnének előtted a hozzáértésednek köszönhetően?
Azt tudom, hogy amíg Florentino Pérez a Real Madridnál van, addig nem megyek oda vissza. Nem kedvel engem, és én se kedvelem őt annyira. Nagyon tisztelem, de engem összezavar az, ahogyan a klubot vezeti. Az zavar össze, hogy a Real Madridnak nincs sportszervezeti struktúrája. Ha egy klub nem ér el sportsikereket, akkor annak a lehetőségnek is fenn kéne állnia, hogy az elnök kirúgja a sportigazgatót. De hogyan rúgod ki, ha nincs is ilyen igazgató? Saját magát kéne akkor kirúgnia. Így is lehet vezetni a klubot, és tény, hogy nagy sikereket értek el ezzel a módszerrel, úgyhogy tiszteletben kell tartani.
De egy nap szeretnél majd visszatérni?
Persze. Én nagy madridista vagyok. Szenvedtem, hogy rosszul sikerült ez az évünk, de az is igaz, hogy nem lehet mindig nyerni. Másokat is hagyni kell nyerni a BL-ben, különben unalmas lenne. (nevet) Zidane érkezésével biztosan kipróbálnak majd új dolgokat. Meglátjuk, mi lesz ezen a nyáron. Nem lesz könnyű, mert a piac megváltozott. Több olyan csapat is van, akik komoly gazdasági erővel rendelkeznek. De én bízom benne, hogy jól alakulnak majd a dolgok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szívesen térnék vissza, de nem kergetek illúziókat, mert tudom, hogy ez a jelenlegi elnök személye miatt nem lehetséges.
De el tudod magad képzelni a poszton? Ha már 37 évesen is jól csináltad, akkor most tökéletes korban vagy hozzá, még több tapasztalattal.
De mi az, hogy tapasztalat? Függ az adott pillanattól, és attól, hogy mire törekszel. Én például pocsék sportigazgató lennék egy olyan csapat számára, amely a kiesést akarja elkerülni. Nem tudnám, hogyan beszéljek olyan játékosokkal, akiket az fenyeget, hogy alsóbb kategóriába kerülnek. Ám az olyan elitcsapatoknak, akik a maximumra törekednek, hatékonyan tudnék segíteni. A tapasztalat tehát relatív. Vegyük például Zidane-t, amikor a Realhoz érkezett. Nem volt tapasztalata, és? Csak meg kellett találnia az utat ezeknek a tehetséges játékosoknak a szívéhez – akik egyébként már bajnokok lettek Ancelottival –, hogy kiabálás és erőszakoskodás nélkül meggyőzze őket arról, amit tenniük kell. Tökéletesen csinálta, a játékosok tisztelték őt, ő pedig megvédte őket a sajtótájékoztatókon. A szigorúan futballhoz kapcsolódó dolgokban már nem nagyon lehet újat mutatni. Amit nem lehet tanítani, az a pszichológiai kapcsolódás a játékosokkal. Ez vagy megvan valakinek, vagy nincs, nem tapasztalat kérdése. És Zidane rendelkezik ezzel a képességgel. Intelligens és okos.
Most úgy tűnik, hogy nem csak erre a képességére lesz szüksége Zidane-nak, hanem arra is, hogy egyfajta sportigazgatóként is tevékenykedjen.
Ez a Zidane-korszak nagyon más lesz. Amikor először lett a Real Madrid edzője, akkor egy fiatal csapatot vett át, ahol a labdarúgókban nagy volt a győzni akarás. Most viszont változtatni kell, és el kell döntenie, ki megy és ki marad. Ez még kimerítőbb és megterhelőbb, mert bosszúságot okozhat a játékosoknak és a környezetüknek, valamint a sajtó is elégedetlenkedhet. Képzeld csak el, hogy eladja Iscót a Manchesternek, és mondjuk a BL-ben lő nekünk három gólt. Vagy hogy a Barçában köt ki, és győz. Nagy a kockázat. Amikor egyszerűen „csak” edző vagy, aki nem dönt a keret összeállításáról, akkor mindez persze téged is érint, de nem rajtad csattan elsősorban az ostor. De most terveznie kell, el kell búcsúznia egyesektől, új játékosokat kell hoznia, győzködnie kell őket… Ő is tudja, hogy most jóval nehezebb kihívással áll szemben.
Meg mered velünk osztani valamelyik ötleted, hogy te min változtatnál? Mit tennél, ha a te felelősséged lenne?
Nem. Nekem is vannak elképzeléseim, mint mindenki másnak, de egy okból kifolyólag nem válaszolok erre a kérdésre: amikor sportigazgató voltam, nagyon zavartak a volt focisták és sportigazgatók megjegyzései, hogy mit kellene tenni. Kívülről könnyű beleszólni. Most megmondhatnám neked, hogy én mit tennék, aztán hazamennék, mintha mi se történt volna. De akinek valóban meg kell hoznia ezeket a döntéseket, az utána még elmegy a sportközpontba, hogy beszéljen húsz játékossal, és tovább küzd a témával.
Akkor csak annyit árulj el: szerinted forradalmasítani kell?
Változtatásokat kell végezni, de nem vagyok forradalom párti. Egy hatékony egyveleget kell létrehozni veteránokból és fiatalokból. A labdarúgás sokat változott, évente hatvan mérkőzés van, és mindenki számára van hely. A fiatal játékosoknak meg kell érteniük egy dolgot: régebben húsz meccsen kellett kimagaslóan játszanod ahhoz, hogy a nagy klubok felfigyeljenek rád. Ma játszol két nagy meccset a BL-ben, és ennyi, már ott is vagy. Ezért a fiataloknak meg kell érteniük, hogy ez a „stabil kezdőjátékosnak kell lennem 40 meccsen, különben nem vagyok elég fontos” hozzáállás egy nagy tévedés. Ha fiatal lennék, és lehetőségem nyílna a Madridnál játszani 19 vagy 20 évesen… anyám, a lehetetlent is megtenném, hogy tizenöt évig ott maradjak. Nem az a lényeg, hogy mennyit játszol, hanem hogy főszereplő legyél, és ma a fociban ez egy meccsen is elég, nem kell húsz mérkőzésen annak lenni. Vegyük Brahimot. Egy nap megjelenik, csinál három jó dolgot, és máris a címlapokon van. Hol van itt szükség negyven meccset játszani? Ha meg tudtuk volna erről győzni a fiatal játékosokat, akkor Morata nem ment volna el a Realtól. Kovačić se ment volna el. Mit akarsz? A Real Madridnál játszani, vagy kezdő lenni bármelyik csapatnál? Mert ha az első opciót szeretnéd, akkor teljesült: leigazoltunk téged öt évre. Úgy játszol, ahogy az edző mondja. Ha számot vetsz, rájössz, hogy „igen, itt akarok lenni”. Megnyert címek. Presztízs. Annyi dolog van, amit a Real Madridnál kaphatsz cserejátékosként, amit a Chelsea-nél kezdőként se… Erről kell meggyőzni a játékosokat.
Nehéz sportigazgatónak lenni?
Igen, a kritikák miatt, mint ahogy már mondtam. Olyasvalaki is kritizálhat téged, aki mondjuk soha életében labdához sem ért. Melyik másik területen fordulhat ez elő, hogy olyanok szidnak, akik semmit sem értenek a munkádhoz? Nem egyszerűen véleményük van, hanem mértékadók is.
Váltsunk témát. Múlt nyáron keringett egy pletyka, ami szerint te álltál Modrić feltételezett távozási szándéka mögött, hogy aztán az Interbe menjen. Te nem sétáltál bele ebbe a csapdába, nem húztad fel magad rajta. Akarsz most mondani róla valamit?
Luka a barátom. Hét éve került a Realhoz, hála a jó kapcsolatomnak Mourinhóval, aki számomra a világ legjobb edzője. José mondta nekem, hogy szeretnének egy kreatív középpályást, és Lukát ajánlottam neki. Hallgatott rám, és mellette döntött. Úgy ajánlottam őt neki, mintha én lettem volna akkor a sportigazgató.
És milyen jól tette, hogy hallgatott rád.
Mou azon kívül, hogy jó edző és barát, okos is. Sajnálom, ami vele történik mostanság, és szerintem több tiszteletet érdemelne, mint amit kap. Azoknál a kluboknál, ahol legutóbb megfordult, nagyon egyedül volt. Hiányzott mellőle egy sportigazgató. Az emberek azt hiszik, hogy egy sportigazgató csak nyáron dolgozik három hónapot, pedig ez nem igaz. A sportigazgató kulcsfigura a valdebebasi edzőközpont és a klub felső vezetői között (legalábbis a Real Madrid esetében), mert gyakran szükség van a nézőpontok egyeztetésére. Néha például egy edző szakmailag, a sport szempontjából nem számol egy olyan futballistával, aki viszont a klub nemzetközi terjeszkedésében fontos szerepet játszik. Valakinek ilyenkor közvetítenie kell, hogy ez a konfliktusos helyzet megoldódjon. Mourinho mellől – a Realnál is – hiányzott ez a személy, aki közvetít az igazgatóság-elnökség, valamint a keret és a technikai személyzet között. Edzőként elintézheted néhány játékos problémáját a klubbal, de 25 játékosét nem tudod. Szükség van egy olyan személyre, aki megmondja, ha tévedtél, vagy akivel ki lehet elemezni egy-egy helyzetet.
Mourinho nem lehetett volna olyan, mint Ferguson, aki egyszerre volt edző és menedzser is? Nem lehetne ilyen a Real Madridnál is?
Ferguson esete 25 éves dolog, ami ma már nem működik. A futball sokat fejlődött. Már nincs meg az a türelem, mint Ferguson és Wenger esetében. Most már mindenkinek van pénze, mindenki befektet és mindenki nyerni akar. Ha nem nyersz két éven belül, kirúgnak. Egy emberi lény nem tud egyedül megküzdeni azzal a hierarchikus, társadalmi és a média által keltett nyomással, amit manapság ez a sportág generál. Tervezek, edzést vezetek, a sajtóval beszélek… lehetetlen mindezt egyszerre egyedül csinálni. Egy sok gigányi tárhellyel rendelkező számítógép is lefagyna ettől. Az edzőt nem lehet magára hagyni. A Florentino-korszakban dolgozó edzők mind erre panaszkodtak. Bár Ancelotti nagyon hálás a Realnak, de ha megkérdezed, ő is elmondja, hogy egyedül érezte magát az edzőközpontban, mert nem volt mellette egy olyan személy, mint akiről az előbb beszéltem. Ha megkérdezed Mourinhót, ugyanezt mondaná. És maga Zidane is.
Viszont a kosárlabdacsapatnál van egy ilyen emberük Juan Carlos személyében, és ott van még Herreros és Angulo is…
Ez egy alapvető dolog. Mert ha nincsenek eredmények, akkor neked mint elnöknek, olyasvalakitől kell magyarázatot kérned, aki nem az edző.
Az új Benzema: Most minden jó az életemben
Amikor Karim Benzema megérkezett az InterContinental hotel lakosztályára – ahol már egy rakás sportos ruhával várta őt a GQ magazin csapata – nem jött vele senki, csak a menedzsere. Nem jött vele az a baráti díszkíséret, amiről a városi legendák szólnak, nem viselkedett öntelten, és nem voltak rendkívüli elvárásai. Felajánljuk neki, hogy kérjen valamit a szobaszervíztől, de csak egy üveg vizet vesz el a szobában található kínálatból. Természetességgel és kissé félénken köszönti a GQ csapatát, mintha hirtelen pályán kívüli csatárnak érezné magát. Egyből a hálószoba felé veszi az irányt – ami az interjú alatt öltözőként funkcionál –, hogy megnézze, milyen ruhákat választott neki a fotózásra a magazin stylistja, és hogy megmutassa neki, ő milyen ruhákat hozott magával otthonról. Saját bevallása szerint már kiskora óta érdeklik a ruhák, de az utóbbi időben szinte a mániájává vált a divat. „Két-három éve jobban érdekel az öltözködés, mint azelőtt. Sok márka stílusát kedvelem. Felvehetnék valami Philipp Pleint, Balenciagát vagy Hermès-t…” – magyarázza divatismereteit csillogtatva. „Az, hogy mit veszek fel, függ az adott pillanattól, az időjárástól, és attól, hogy mit csinálok: étterembe megyek-e, a barátaimmal vagyok-e vagy nyaralok-e éppen…”
185 cm-es magasságával, algériai vonásaival és veleszületett karizmájával Benzema egy elit labdarúgó és egy feltörekvő zenésztehetség ötvözetének tűnik. Egyedül, a puszta jelenlétével be tudná tölteni a lakosztályt. Miután megbeszélte a stylistokkal, hogy a fotózáson miket fog felvenni, betesz egy francia hip-hop számot a telefonjáról (talán valamelyik barátjától, Rohfftól vagy Boobától), és megkéri a sminkest, hogy igazítsa meg kicsit a szakállát. Előkeres a táskájából egy kefét, amivel többször is átfésüli magának a szakállát, miközben szórakozottan nézi magát a tükörben.
Meztelen felsőtesttel járkál a szobában a vállain egy törölközővel, miközben teljes hangerőn szól a zene, és állíthatjuk, hogy Benzema elképesztő formában van. Semmi nem igazolja azokat a múltbeli pletykákat, amelyek szerint súlyproblémákkal küzdene. Így közelebbről szemügyre véve valóban atlétatermetű, és látszik, hogy a csatárok „páncélzata”, amivel védeni tudják magukat, nem csak mese. Láthatjuk azt a szerény és keményen dolgozó futballistát, aki többet és jobban edz, mint eddig bármikor, és aki testileg-lelkileg a labdarúgásra és a családjára van hangolódva. Láthatjuk, hogy milyen emberré érlelték őt a botrányok. Láthatjuk az új Benzemát. „Szerintem a korom miatt változtam meg” – mondja a megújulásáról. „Jól érzem most magam, és minden téren összpontosult a figyelmem, a pályán és azon kívül is.”
Anélkül, hogy kimondaná, azt sugallja nekünk, hogy az ominózus újságcímek mind a régi Benzema ügyei. Mindenki tudja, hogy Benzema gyakran szerepelt úgy az újságokban, hogy nem a sportteljesítménye volt a téma. Egy gyors Google-keresés után hamar kiderül, hogy viszonylag fiatal kora ellenére mennyire besározták már, és hogy a korábbi vakmerősége miatt belekerült pár kellemetlen helyzetbe, és olyan sztorikat írtak róla, amiktől még egy ideig nem lesz nyugta. De Benzema inkább nem ezekről szeretne beszélni. Egy szerelmi viszonyokkal teli, viharos évtized után Benzema lenyugodott, és végül meglelte a stabilitást és az egyensúlyt a családjában. A francia mára új ember lett, aki minden nap az otthona és az edzőterem között ingázik, nem jár éjjelente szórakozni, és szenved, ha távol van a gyerekeitől (a két éves Ibrahim, aki Cora Gauthier-vel folytatott kapcsolatából született, és az öt éves Melià, aki pedig Chloe de Launay-től született). „Boldog vagyok, jól érzem magam Madridban…Most minden jó az életemben.”
Az emberek szeretik a megtéréstörténeteket, és Benzema története – aki visszanyerte a szurkolók szeretetét – kezd beszivárogni a közönség tudatába. Ám múltbeli zárkózottsága megakadályozta, hogy a világ tudomást szerezzen szakmai és magánéleti megújulásáról. Azt mondja, hogy visszafogott természetén nehéz változtatni: „Ez családi vonás. Ha nem ismerek senkit egy helyiségben, akkor csendben meghúzódom egy sarokban. De ha jól érzem magam az emberekkel, akkor feloldódok, és tudok velük együtt nevetni vagy viccelődni. Nem tudom, hogy lehetséges-e, de szeretném ezt leküzdeni, mert fontos lenne, hogy az emberek többet tudjanak rólam. Szeretném, ha kicsit jobban megismernének.” Ezután összefoglalja az életét egy mondatban, ami akár egy róla szóló könyv kezdőmondata is lehetne: „31 éves vagyok, családos ember, és a világ legjobb klubjában játszom.” Majd így folytatja: „Mi mást mondhatnék még, átlagos ember vagyok, mint mindenki… mint te.”
De Benzema nem egy átlagos, hétköznapi ember, és talán sosem lesz az. Talán az élet azt szánta neki, hogy ez a hízásra hajlamos kisfiú, akit rendszeresen zaklattak muszlim vallása miatt a katolikus iskolában, és aki Lyon egyik legrosszabb negyedében nőtt fel, egy szürke, névtelen emberré váljon, vagy valami ennél is rosszabbá, ám a profi labdarúgás keresztezte az útját. „Nem tudom, hogy a foci megmentett-e engem bizonyos dolgoktól, de az igaz, hogy veszélyes helyről származom. Az volt a szerencsém, hogy mindig ott volt nekem a családom, a szüleim. De utána már csak rajtad múlik: neked kell eldöntened, hogy a csúcsra törsz a labdarúgásban, vagy inkább a barátaiddal lógsz. Az a kérdés, hogy mit akarsz kezdeni a jövőddel.”
Azt meséli, hogy Lyon egyike azon kevés helyeknek, ahol nyugodtan sétálgathat anélkül, hogy bárki aláírást kérne tőle. „Amikor visszatérek a városomba, az emberek ritkán állítanak meg, hogy közös fotót kérjenek, vagy bármi ilyesmit. Lyonban nyugodtan elmehetek bárhova probléma nélkül.” – Inkább helyinek tartanak? – „Elképzelhető. Sok embert ismerek Lyonban, úgyhogy lehetséges.”
A fotózás végre elkezdődik, és Benzema elégedettnek tűnik, hogy végre a kamerák elé állhat. Kint, a szoba teraszán szokatlanul meleg van kora tavaszhoz képest. A fotós és segítői a teraszon munkálkodnak, hogy minden elő legyen készítve az első fotóhoz, és örülnek, hogy végre Benzemát fotózhatják. Amikor legutóbb a fotósok a fővárosba jöttek, hogy lefényképezzék a francia játékost, nem jártak sikerrel. Valójában ez most már a második próbálkozás, hogy elkészüljön ez az interjú. Eredetileg a Bernabéuban játszott, Real – Ajax BL-meccs utáni napra volt tervezve; azt a szerencsétlen estét követően, amely 2006 óta talán a királyi gárda legrosszabb hetévé tette azt az időszakot – miután a bajnokságban és a Király-kupában is kikaptak a Barcelonától. Éjjel, az utolsó pillanatban mondták vissza a fotózást és az interjút. A Real Madridnál nem álltak senki rendelkezésére, így Benzema sem. „Nehéz év volt az idei, és ilyenkor mutatkozik meg, hogy kik a fontos játékosok” – magyarázza a francia. „A Real számára nem volt könnyű év, de nekem személy szerint jó volt, mert sokat dolgoztam a csapatért Valdebebasban és otthon is. Mindig dolgozok azon, hogy az emberek élvezzék a játékomat.”
Az biztos, hogy Benzema idei, tizedik szezonja a Real Madridnál – az utóbbi évek számos sikere után – eredménytelen lesz. De Karim nincs teljesen lesújtva, hogy már márciusban búcsút inthettek minden címnek: „Még vannak le nem játszott meccsek, amiket meg akarunk nyerni. Készülünk a következő évre, úgyhogy sok energiára van szükségünk, hogy győzhessünk a hátralévő mérkőzéseken. Az idei szezon nehéz volt számunkra, de vannak még megnyerendő meccsek.” (Az interjú készítésekor még jó néhány bajnoki volt hátra – a szerz. kieg.)
Meglepő a francia játékos mentális ereje. Kívülről úgy tűnik, hogy teljesen talpra állt a március eleji bukásból. Arra számítottunk, hogy néhány héttel a kudarcok után még „lábadozni fog”, de ehelyett egy olyan focista ül velünk szemben, aki egyben van fejben is. Ahol mások közönyt látnak Benzemában, ott valójában zavarba ejtő érettség húzódik. Felnőni azt is jelenti, hogy megtanulunk felállni az ütésekből, elfogadjuk a vereségeket, és nem hagyjuk, hogy a ránk nehezedő nyomás összetörjön minket. „Az a szerencsém, hogy már kiskorom óta folyamatosan ért nyomás, és emiatt megtanultam kezelni. Mivel a Real Madrid a világ legjobb klubja, ezért itt nyilván nagyobb a nyomás, mint bármelyik más csapatnál. Nyomást gyakorolnak rád a szurkolók, a csapatod, mindenki figyel téged, a családod és idegenek is. Nem egyszerű ezt kezelni. De a nyomás nekem jót tesz, mert erősebbé tesz, és kihozza belőlem a maximumot a pályán. Mindig érzek magamon nyomást, de a jobbik fajtát. Szerintem van jó és rossz fajta nyomás. A jobbik fajtától több leszel, fejlődsz tőle.”
Benzema nem egy szokásos csatár. Amikor Madridba érkezett Lyonból, épp akkoriban lett a francia bajnokság gólkirálya, de sosem volt az a tipikus gólkirály. Fél Európa meg akarta őt szerezni 2009-ben, és Pérez személyesen is elutazott hozzá (nem tette volna ezt meg akárkiért), és sikerült megegyezniük. Azóta Benzema két bajnokságot, két Király-kupát és négy BL-t megnyert, utóbbiból 3-at egymás után. Az összes edzőjénél kezdőjátékos volt, és néhány kivételtől eltekintve minden évben legalább 20 gólt lőtt. Eközben minden szezonban legalább egy sportújság mindig megkérdőjelezte őt vagy negatívan írt róla.
Ő is tudja magáról, hogy eléggé megosztja a madridistákat, és hogy a stílusát valószínűleg nem kedvelik azok a szurkolók, akik csak a gólstatisztikákra hagyatkoznak. De nem érzi úgy, hogy meg nem értett játékos lenne. „Könnyen elképzelhető, hogy te nagyon másképp látod a futballt, mint én, ahogy más emberek is, és ezzel nincs is semmi baj. Például az apám is teljesen másképp látja, mint én, és mindig vitatkozunk ezen. Tudom, hogy az emberek sokat várnak a Real játékosaitól, de ez nem meglepő, mivel a világ legjobb klubjában játszunk. Ezért van nyomás rajtunk, de én élvezem. Úgy küzdök meg vele, hogy próbálok valami újat nyújtani a szurkolóknak. Lehet, hogy tetszik nekik, lehet, hogy nem, de én azért vagyok a pályán, hogy újat mutassak nekik, és hogy élvezzem a játékot.”
Benzema helyzete kicsit olyan, mint azoké a népszerű előadóké, akiknek mindig nagy létesítményekben kell fellépniük egy olyan közönség előtt, amelyik rendszeresen ugyanazokat a mainstream dallamokat várja. Intelligens játéka, gólpasszai, és labda nélküli megmozdulásai kisebb közönségnek szólnak. A pályán kibontakozó varázslatot közelebbről lehet igazán észrevenni. „Én azoknak játszok, akik szeretik a futballt, és akik szívesen mennek el meccsekre, hogy valami újat lássanak” – mondja Benzema. „Az, hogy egy csatár önző-e vagy sem, attól függ, kinek milyen elképzelése van a labdarúgásról. Én például egy modern típusú csatár vagyok: nem csak a gólszerzés a célom, hanem szeretek gólpasszokat adni, és segíteni a csapatot. Nem gondolom, hogy a szerepem mindössze a gólszerzésből áll, mert hiába lősz gólokat, ha a csapatod nem nyer. Persze szeretek gólokat szerezni, de fontosabb a győzelem. A foci nem egyszemélyes műfaj, hanem csapatsport. A gólok sokat számítanak, de én más dolgokat is fontosnak tartok, például a gólpasszokat és a csapatért végzett munkát.”
Zidane mindig nagyra értékelt téged. Hogyan látod a visszatérését a Realhoz?
Szerintem Zizou nemcsak számomra, hanem mindenkinek az egyik lehető legjobb edző. Zizou más mint a többi edző, mert megnyugtató és megbízik a játékodban, valamint sokat tud erről a sportágról. Ezért amikor fociról beszél, élvezet őt hallgatni. Vele egy olyan játékstílust alakítottunk ki, ami a labdabirtokláson alapszik, és ez nekem tetszik. Nagyon elégedett vagyok, hogy újra velünk van.
A pályán mindig nagyon komolynak tűnsz, sőt, néhányan egykedvűnek látnak. De eddig nem úgy tűnt, mintha az lennél…
Nem vagyok komoly, csak annak tűnök, mert az emberek ezt látják a pályán. Lehet állandóan fülig érő mosollyal játszani a pályán, csak az nem mindig őszinte. Nem lehet mindig így jelen lenni a pályán, vannak pillanatok, amikor nem így érzed magad.
Úgy tűnik, hogy a családalapítás sokat segített neked, hogy helyrerázódj. Ha valakinek gyerekei vannak, akkor mindent másképp lát, a vereségeket is. Nálad is így van?
Igen, persze. Régebben többet idegeskedtem itthon, egyedül a vereségek miatt… Most, a családom, a gyerekeim jelenlétében bár komolyabb vagyok ilyenkor, de mindig mosolygok. Sokat segítenek nekem a nehéz pillanatokban. A futball már csak ilyen: nem mindig te vagy a csúcson, jönnek néha nehéz idők, és ilyenkor szükség van a családra, barátokra. Sokat jelentenek számomra a gyerekeim, erőt adnak a továbblépéshez.
Most már vannak olyan idősek a gyerekeid, hogy nézhessék a meccseidet. Szoktak kritizálni téged? Nem mondják néha, hogy „apa, hogy hibázhattad ezt el?”
Dehogynem… (nevet) De mint már mondtam, ez köztem és az apám között is gyakran előfordul, mert ő is nagy futballrajongó. Neki régebben a fociban csak a gólok számítottak, de ma már másképp látja. Most már szokta nekem mondogatni, hogy jó meccset játszottam, vagy hogy jó volt ez vagy az a megmozdulásom…
Néhány óra elteltével a fotózás és az interjú véget ér. Amióta ez az újság hasonló interjúkat készít focistákkal (25 éve), először érezzük úgy, hogy az interjúalany őszintén élvezte. Benzema tehát ebben is más. Később maga Benzema is megerősíti ezt: „A maihoz hasonló napokon mindig jó hangulatban térek haza.” Beszélünk még egy kicsit a jövőről, hogy vajon a jövőben közelebb fog-e kerülni a streetstyle világához, vagy fog-e együtt rappelni valamelyik kedvencével (Rohff-fal már felvett egy stúdióanyagot Fais-moi la passe címmel. „Azt viccből csináltuk, de jól szórakoztam közben” – meséli). Ám a Real Madrid kilencese csak labda közelében tudja magát elképzelni. „Énekelni a jövőben?” (nevet). Nem, én csak a futballban tudom magam elképzelni a későbbiekben is.” – Akár talán edzőként is? „Miért ne, szeretem a focit, főleg a mozgalmas játékot, és én másképp látom ezt a sportot. Jó lenne átadni a fiataloknak mindazt, ami a fejemben van.”
Az időnk lejárt, de még mielőtt elmegy, mindenképp meg szeretnénk kérdezni, hogy mit érez egy olyan csatár, mint ő (egy kilences játékos tízeshez hasonló lelkülettel), amikor a kapu előtt megkapja a labdát. „Hogy gólt akarok lőni. Nincs bennem idegesség, megőrzöm a hidegvérem. Amikor a kapu elé kerülök, közvetlenül előtte kinézem, hova fogom lőni a labdát, alulra vagy felülre, attól függ. Ha elkezdek azon agyalni, hogy mit kell tennem abban a pillanatban – ami néha előfordul –, akkor biztosan elszúrom. Világosan el kell dönteni, hová akarsz célozni, és ennyi. Aztán csak el kell lőni, és egy kis szerencsével gól lesz belőle.”
McManaman: Én támogatom Florentinót, de ezen a nyáron tévedett
Szerinted mi az oka annak, hogy az emberek szeretettel emlékeznek rád Madridban?
A csapatnak köszönhetően, aminek én is tagja voltam. A BL-ben és a spanyol bajnokságban is jól szerepeltünk, a csapattársaimmal sikerült mindkettőt megnyernünk. Szórakoztattuk az embereket. Nagyon összetartottunk egymással nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Mosolyogva játszottunk. Fontos, hogy boldog legyél, amikor játszol, mert ez az érzés átragad a nézőre is, aki így szintén élvezni fogja a játékodat.
Most nyilván a csapatot is jellemezted ezzel a bemutatással, de az elhangzottak leginkább rád jellemzőek. A szurkolók úgy emlékeznek rád, mint aki mindig mosolyogva játszott.
Már hogyne mosolyogtam volna? Egy nagyszerű, sikeres csapatban játszottam akikkel sokszor nyertünk, és ez meglátszik az emberen.
Szerintem azért is szeretnek téged annyira Madridban, mert az unszolások ellenére sem távoztál a csapattól az első Pérez-időszak kezdetén. Azt mondtad: „maradok”, és végül kiharcoltad a helyedet.
Azért ez nem teljesen így volt. Amikor Pérez megnyerte a választást, senki sem jött oda hozzám azzal, hogy el kéne mennem. Inkább a sajtó kezdte el terjeszteni. Eleinte azt mondták, hogy nem szabad engem eladni, aztán meg úgy tartották, hogy a távozásom utat nyitna a Galaktikus korszakhoz. Azt hittem (miután az első ott töltött évemben megnyertük a BL-t), hogy majd valaki szólni fog nekem, hogy menjek el, bár a legkevésbé sem ezt érdemeltem, de valójában senki sem mondott nekem ilyet. Ez egybeesett Redondo távozásával, ami számomra nevetségesnek tűnt.
De Redondo tényleg elment…
Sajnos igen, szomorú eset volt az övé. Hihetetlen játékos volt, elképesztő évet produkált a BL-ben, az a meccs az Old Trafford-on… Amikor elment a klubtól, a térdproblémája miatt sokan elfeledkeztek arról, hogy mennyire jó játékos is volt ő, egy fenomén. Mindig úgy emlékszem a távozására, mint egy szomorú pillanatra a Real Madrid történetében.
Viszont neked sikerült ott maradnod, „túlélted” a Galaktikusokat, és a következő szezonod elképesztően sikerült, megnyertétek a bajonkságot is. Mennyire volt ebben szerepe Del Bosquének?
Tényleg nagyon jó évem volt akkor, és ez részben annak köszönhető, hogy Del Bosque megnyugtatott engem a híresztelésekkel kapcsolatban. Másrészt pedig a csapattársaim is támogattak, azt mondták, ne aggódjak, ez itt a Real Madrid, ahol egy pillanat alatt őrültek háza tud lenni, de majd egy hónap múlva lecsendesednek a dolgok. És valóban így történt. Azt mondtam a sajtónak, hogy ha azt akarják, hogy elmenjek, akkor közöljék velem szemtől szemben, de persze egyiküknek sem volt hozzá mersze. Lehet, hogy kicsit megijesztettem őket. Talán az volt az elképzelt forgatókönyv, hogy majd nehezen viselem ezeket a pletykákat, és emiatt saját elhatározásból megyek el. De persze én nem akartam máshova menni, úgyhogy nem hagytam ott a klubot.
És a kövekező szezonod, a 2000/2001-es tényleg fantasztikus év volt számodra. Emlékszem, hogy Del Bosque ódákat zengett rólad a sajtóban: „Steve érti a legjobban, hogy mit akarok a játékunkban.” Nem tudom, hogy pontosan így mondta-e…
Az az év tényleg jól sikerült. Bár kiestünk a BL-ből, de néha egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy mind a két fő versenysorozatot megnyerd. De legalább megnyertük a bajnokságot, és nem is akárhogyan, hanem bravúrosan. Nem könnyű ám megnyerni a spanyol bajnokságot, az kell hozzá, amit már korábban is mondtam: egy összetartó csapat. Bár voltak köztünk klasszisok, mint például Figo, az erősségünk mégis magában a csapatban rejlett. A játékosok közül többen is voltak, akik 1998-ban és 2000-ben megnyerték a BL-t, ennek ellenére alázatosak maradtak, és minden meccsen arra törekedtek, hogy a legjobb formájukat hozzák a győzelem érdekében.
Egy másik nyilvánvaló ok, ami miatt az emberek szeretettel emlékeznek rád, a góljaid. Nem lőttél sokat, de a többségük szép és/vagy fontos gól volt, mint például a párizsi döntőben. Ráadásul te nem is csatár, hanem középpályás voltál…
A középpályán több poszton is játszottam, igazodtam a csapat igényeihez. Ha a Madridban vagy, akkor ott olyan sok kiválóság áll rendelkezésre, hogy számítasz arra, hogy ezt kell csinálnod. Tudod, hogy egyesek több gólt fognak szerezni, mint te, de nincs ebből probléma, hiszen azért vannak ott. A csapat sokkal fontosabb, mint maguk az egyének, akik alkotják.
De a Párizsban lőtt gólod (akárcsak két évvel később a Barça ellen az elődöntőben szerzett gólod) nagyon fontos volt, és azt mégiscsak te lőtted Steve, ne szerénykedj.
(Nevet) Jó, ha már itt tartunk, akkor az a gól sokkal szebb volt, amit az Oviedónak lőttem a bajnokságban. Azt hiszem 4-0-ra nyertünk, vagy valami ilyesmi, de 15-0 is lehetett volna. A meccs előtt a pályán adták át Figónak az Aranylabdát, és ami utána következett, az a lehető legjobb folytatása volt egy ilyen emlékezetes pillanatnak. Nagyszerűen játszott a csapat.
Te az utolsó percekben álltál be játszani a kispadról, és akkor lőtted azt az elképesztő gólt. Hogyan emlékszel rá?
Szép kapura lövés volt, talán a legszebb, amit madridista éveim alatt lőttem. Nem a legfontosabb, de talán tényleg a legjobb az összes közül.
Most eszembe jutott az a másik kivételes gól a Leeds ellen…
Igen, de akkor csak profitáltam a csapat káprázatos játékából. Mint már mondtam, megtiszteltetés volt ezekkel az emberekkel együtt játszani.
Egy ideig te voltál a legtöbb címet nyert angol játékos az Egyesült Királyságon kívül…
Az voltam, amíg Gareth Bale meg nem előzött. De mondjuk mivel ő walesi, még mindig én vagyok a legtöbb címet nyert angol játékos az Egyesült Királyságon kívül (nevet).
Igen, mivel Cardiffban élek, én is jól ismerem ezt az angol – walesi különbséget. Soha nem merném leírni, hogy Bale angol játékos, mert fontos a testi épségem.
(Nevet) Pontosan. Mivel sejtem, hogy az lesz következő kérdésed, hogy az angol játékosok miért nem annyira sikeresek a hazájukon kívül, már előre válaszolok rá. Szerintem ez csak egy mítosz. A Premier League-ben jól fizetnek, a kluboknak nagy létesítményeik vannak… Sok angol focista ezért nem megy külföldre, és néha azok, akik elmennek, nem készültek fel megfelelően egy ilyen váltásra. Gyakran nem a legjobban „exportálható” játékosainkat adtuk el külföldre. De ha elég jó vagy Angliában, akkor bármelyik más bajnokságban is jól fogsz szerepelni. Ha Harry Kane eligazolna egy másik európai klubhoz, ott is sikeres lenne. Ha Sterling elmenne játszani Spanyolországba, az is egy sikersztori lenne. Az a lényeg, hogy azoknak a játékosoknak, akik elhagyják Angliát, meglegyen az ehhez szükséges mentalitásuk. Mindössze annyi történik, hogy a legjobbak közül jópáran úgy döntenek, hogy itt maradnak Angliában, mert az életük nagyon kötődik a klubjukhoz és a városukhoz.
Említetted Kane-t, és azt mondtad, hogy sikeres lenne Spanyolországban is. Szerinted szeretne a Madridban játszani?
Biztosan nagy sikere lenne, de hogy őszinte legyek, én nem tudom elképzelni, hogy otthagyja a Tottenhamet.
Bale-t is szóba hoztad. A spanyol sajtó nem igazán kedveli, és a madridisták sem közül szereti őt mindenki. Hogy látod a madridi teljesítményét az érkezése óta?
Szerintem Bale sikeres, de azt nem tudom, hogy milyen a viszonya a közönséggel és a sajtóval. Öt éve van már ott, ezt most a hatodik, és nekem úgy tűnik, hogy boldog és maradni akar.
Ez lehetséges úgy, hogy ott van Zidane? Nem úgy tűnik, mintha olyan jól fejezték volna be a legutóbbi szezont. Lehet, hogy ő maradni szeretne, de nem biztos, hogy mindenki más is ezt akarja a klubnál.
A legőszintébb válasz erre az, hogy nem tudom. Annyit tudok, hogy Bale tényleg maradni akar. Ráadásul jól is keres Madridban, és nem minden klub tud ekkora fizetést adni. Ő maradni szeretne, de azt nem tudom, hogy mi tervez Zidane vagy Pérez.
Szerinted Zidane visszatérése jó hír? Elég pozitív volt a fogadtatása.
Abszolút. A távozása sokkolóan hatott, pláne úgy, hogy Ronaldo is akkoriban ment el, és nem volt senki, aki helyettesítse. Nem volt semmi értelme. De mivel visszatért, feltételezem, hogy garantálták neki a teljes irányítást, aminek így is kell lennie, ha te vagy a menedzser. Meg is érdemli, nem? Három Bl-győzelem két és fél év alatt nem semmi teljesítmény.
Mit gondolsz, Zidane vajon Ronaldo miatt távozott? Persze tudjuk, hogy ő előbb ment el, mint Cristiano, de lehet, hogy megérzett valamit előre?
Biztosan érzett valamit. Nem tudom, sejtette-e Ronaldo távozását és az ő pótolhatatlanságát. Ha sejtette, akkor valószínűleg jól tette, hogy lemondott, hiszen nyilvánvaló, hogy ha elmegy egy olyan csúcsteljesítményű játékos, mint Cristiano Ronaldo, és nem hozol senkit a helyére, akkor nehézségeid lesznek.
Nem tűnsz nagy Pérez-pártinak, Steve (nevetés).
(Nyomatékosan) Nem, nem, ez nem igaz. Én nagyon is támogatom őt. 4 BL-győzelem 5 év alatt, ebből 3 egymást követően, most pedig visszahozta Zizou-t. Már hogyne állnék egy olyan ember pártján, aki mindezt véghez vitte? Mindössze rámutatok azokra az okokra, amik miatt ez az év nem sikerült jól. Bárki számíthatott annak a következményeire, hogy Cristiano helyére nem érkezett senki. De egyébként nincs semmi bajom Pérezzel, mindig üdvözlöm, amikor arra járok. Florentino igazán sikeres ember, akárcsak a közeli munkatársai a klubnál.
Értem. Akkor ezt inkább építő jellegű kritikának szántad, nem?
Persze. Mindenki számára világosak az idei problémák okai, én csak rájuk mutattam. A múlt nyáron erősítettek a csapatnál, de nem eléggé. Mariano és Odriozola érkezése jól jött, de nem volt elég. A teljes csapatot frissíteni kell időnként, erre egyes kluboknál (mint például a Bayern vagy a Real) különösen nagy szükség van. Madridban újítottak, de nem eléggé. Akárcsak az életben, a futballban is szükség van új impulzusokra. Ráadásul több olyan játékos is van, aki már kezd lassan kiöregedni.
A Liverpool megnyerheti a BL-t?
Természetesen, nagyon erős csapat. A még versenyben lévő négy angol csapat nem hiába jutott el a negyeddöntőig.
Kíváncsi vagyok valamire. A bajnokcsapatok Európa-kupájának (ez volt a BL elődje) 81-es döntőjére szintén Párizsban került sor, a Liverpool és a Real játszott egymás ellen. Akkoriban még gyerek voltál, de emlékszel rá valamennyire?
Persze. Nemrég egy jótékonysági meccsen játszottam Kennedy-vel, aki a győztes gólt szerezte. Igazi megtiszteltetés volt.
Sajnálom, hogy most átterelem a szót a közelmúltra, de beszéljünk a legutóbbi BL-döntőről, pontosabban arról, ami Ramos és Salah között történt. Angliában sok ember biztosra veszi, hogy Ramos szándékosan szabálytalankodott, hogy Salah lesérüljön. Ezért szokták Ramost kifütyülni, ha a szigetországban játszik.
Nekem nem tűnt szándékosnak. Ezt akkor is úgy gondoltam, és most is fenntartom. Szoktak ilyesmik történni a labdarúgásban, de ezeket magad mögött kell hagyni, és menni előre. Legalábbis nálam mindig is így volt, és így is lesz.
A Brexitről van valami mondanivalód? Sokszor kérdeznek róla téged?
(Nevet) Nem, soha nem szoktak, de inkább nem is mondok semmit, mert a jelenlegi helyzet egy vicc.
Tudod én is az Egyesült Királyságban élek, és bár nem vagyok angol, de követni szoktam a fejleményeket.
Én pedig egy olyan angol állampolgár vagyok, aki élt Spanyolországban, és imádta, úgyhogy jól megértjük egymást.
Karim Benzema: Jó kis párost alkottunk Cristianóval
Tizedik szezonodat töltöd már a Realnál, ez eddig egyetlen francia játékosnak sem sikerült. Hogy tudtál ilyen sokáig itt maradni, ráadásul csatárként?
Először is, ez sok áldozattal járt. Mindenki tudja, hogy egy karrier során vannak csúcs- és mélypontok, és amikor 2009-ben a Realhoz jöttem, először meg voltam lepődve, mert Madridhoz képest Lyon kicsi: maga a város, és minden klubbal kapcsolatos dolog is… Ráadásul egyedül érkeztem, a családom nélkül, és nehéz volt megmutatni, hogy itt is képes vagyok arra, amire Lyonban. Ám a fejemben már megvolt a terv, sikeres akartam lenni a Realnál. Tisztában voltam vele, hogy számos akadályt le kell küzdenem, mivel a világ legjobb klubjáról van szó. Be akartam bizonyítani a szeretteimnek, a focikedvelőknek és az engem leigazoló elnöknek (Florentino Pérez), hogy nagy dolgokra vagyok képes, és végül sikerült.
Hogyan birkóztál meg a nehéz pillanatokkal?
Mentálisan. Ennél a klubnál mentálisan nagyon erősnek kell lenni. Függetlenül attól, hogy szerzel-e gólokat vagy sem, folyamatosan óriási nyomás nehezedik rád. Ez nem csak szóbeszéd, hanem ez a valóság! Keményen bánnak veled a pályán. Hogy miért? Mert a múltban már bebizonyítottad, hogy rendkívüli dolgokra is képes vagy. Ezért már egy egyszerű labdavesztésnél vagy kihagyott helyzetnél is kritizálnak.
Még sosem tűntél ennyire kiteljesedettnek és boldognak, mint mostanság…
Igaz, tényleg nagyon élvezem az életemet. Nincs semmi gondom, boldog vagyok. Ha a pályán kívül, a családoddal és a barátaiddal is jól érzed magad, akkor az szerintem a játékodon is érződik. Legalábbis nálam így van.
Nem kevesebb, mint hét edzővel dolgoztál együtt a Real Madridnál. Hogy sikerült mindegyiküket meggyőznöd, hogy a kezdőcsapatban a helyed?
Minden meccsen és minden edzésen nagyon odateszem magam, és próbálok valami újat mutatni. Nem csak gólok és passzok, hanem mozdulatok terén is, mert én másképp látom a futballt.
Mihez vagy kihez képest?
Szerintem – és most vegyük a csatár posztot, mert én is az vagyok – a labdarúgást a maga teljességében kell nézni. Számomra csatárnak lenni nem csak annyiból áll, hogy gólokat lövök. A futball kezd statisztikai adathalmazzá válni, és már csak erre figyelünk, pedig ennek nem kéne így lennie. Előfordulhat, hogy miközben meccset nézel, a támadó abban a 90 percben labdához sem ért, nem tett hozzá semmit a csapatjátékhoz, aztán amikor egyszer csak helyzet van, az egyik csapattársa elvégzi a munka nehezét, az emlegetett támadó meg gólt szerez, és világklasszisként fognak róla beszélni (sóhajt). De közben meg vannak olyan támadók, akik teret nyitnak, játszatják a csapatot, helyzeteket teremtenek a társaiknak, és lefárasztják az ellenfelet…
És te ebbe a második kategóriába tartozol…
Pontosan! Szerintem ez a szerepe egy támadónak. Persze gólokat is kell szerezni a győzelem érdekében, de az is szép teljesítmény, ha másképp segíted a csapatodat győzelemre. Sajnálom, hogy ma több szó esik a statisztikákról, a gólok és helyzetek számáról, mint magáról a játékról. Számomra a futball mindenekelőtt játék, és nem csupán statisztikai adatok összessége. Ez nem kosárlabda! Azért nézel focimeccset, hogy élvezd a helyzeteket, a cseleket, a kettő-egy elleni párharcokat… A labdarúgás látványos műsor, és annak is kell maradnia. Én már kiskoromtól kezdve így gondolkodtam erről a sportról.
Tehát úgy gondolod, hogy a statisztikák ártanak ennek a sportnak?
Az utóbbi években úgy tekintenek az emberek a focira, mint valami statisztikai gépezetre, és ez igencsak sajnálatos. Őszintén, ha egy nap már csak statisztikákon keresztül fogok a futballra tekinteni, akkor inkább abbahagyom, mert ha így tekintenék rá, akkor kiveszne belőlem az, ami kiskorom óta bennem van. Úgy is el lehet dönteni egy meccset, ha közben szépen játszunk. Itt (hátrafordul és az ablakon keresztül rámutat a Bernabéura – a szerz. kieg.) ez különösen igaz: az emberek élvezni akarják a meccset, nem a statisztikák miatt jönnek el a stadionba.
Számos vetélytársad akadt, például Higuaín, Morata, Adebayor… Ők már mind elmentek, te viszont még itt vagy. Ez a versengés jó hatással volt rád?
Néha szükséges, néha nem. Nem muszáj odahozni valakit azért, hogy különb legyél minden hétvégén. Minden csatárnak tudnia kell a saját szerepét. Kell egy kezdő és egy csere, nem érdemes becsapni magunkat… Igen, sok támadó fordult meg Madridban, és én mindig igyekeztem jó viszonyt ápolni velük. Néhányan nem feltétlenül álltak ugyanígy hozzám, de én mindig segíteni akartam mindenkinek. Az volt cél, hogy ugyanabba az irányba haladjunk a győzelem érdekében. Együtt.
A madridi közönség sosem volt veled kíméletes. Ebben a szezonban úgy tűnik, hogy sikerült magad mellé állítanod őket. A szurkolók végre megértették a játékodat?
Azt hiszem, igen. Eleinte talán nem tettem meg mindent, amit szerettem volna, főleg az első szezonom idején, ami nem sikerült valami jól. De ez alkalmazkodás kérdése volt. Utána is voltak csúcs- és mélypontok, de ma már úgy érzem, hogy az emberek megértették a játékomat, és hogy mit tudok adni ennek a klubnak.
Mit szeretnek benned?
A játékfelfogásomat, a labdakéréseimet, az egyérintéses játékomat, a kockázatvállalásaimat… És néha azt is, amikor mindenki azt hiszi, hogy kapura fogok lőni, de ehelyett csinálok egy cselt, és döntő fontosságú passzt adok. Az ilyen dolgok miatt pattannak fel az emberek a székükből.
Miért kellett 9 évet várni, hogy megértsék mindezt?
Nem tudom, fogalmam sincs… (mosolyog). Talán azért, mert manapság kicsit több szerep hárul rám elől a csatársorban, többet nyomok a latba, és megtehetem azt, amit már régóta tennem kellett volna: gólokat szerezni és gólpasszokat adni, valamint gyakorlatilag végigjátszani minden meccset. Ez hiányzott nekem igazából, hogy egymás után több mérkőzést is végigjátszhassak. Azelőtt 60, 70, 80 percet játszottam, majd távoztam a pályáról…
Milyen hatással volt Ronaldo távozása a játékodra?
Nagyon is hatott rá. Itt volt egy játékos, aki több mint 50 gólt lőtt szezononként, én pedig egyfajta passzoló szerepet töltöttem be, leszámítva, hogy a 9-es számot viseltem. A helyezkedésem ellenére igazából nem játszottam középcsatárként. Cristiano Ronaldóhoz igazodva játszottam, jó kis párost alkottunk. Mindig őt kerestem, hogy segíthessek neki még több gólt lőni. Másodlagos szerepet töltöttem be. Most én jelzem, ha lőni akarok, szeretném a csapatot a hátamon vinni, és ez tetszik. Egyébként Lyonban is ezt csináltam. Mondtam is magamnak, hogy ezt Madridba is hoznom kell magammal, csak nagyban, és mostanra sikerült is megvalósítanom.
Ez a másodlagos szerep – a te szavaiddal élve – azért tetszett neked?
Igen, persze. De amikor Madridba érkeztem, változtatnom kellett a játékmódomon. Egy olyan játékost szolgáltam ki, aki – megint hangsúlyozom – 50 gólt lőtt szezononként. Öröm volt vele játszani. Most én vagyok a csatársor vezére, nekem kell eldönteni a meccset. Boldog vagyok, mert a saját stílusomnak megfelelően játszhatok.
A passzolgatós szereped ellenére mégis te lettél a negyedik legeredményesebb gólszerző a Bajnokok Ligája történetében…
(Mosolyog) Ez bizonyítja, hogy azelőtt is rúgtam gólokat fontos pillanatokban, mert a BL mindig bonyolult, még akkor is, ha az ellenfél gyengébbnek tűnik. Nagyon büszke vagyok erre az eredményemre, és motivál, hogy még előrébb kerüljek a listán, azaz utolérjem a legendás Raúlt (aki jelenleg 71 góllal a harmadik helyen áll a 60 gólos Benzema előtt – a szerz. kieg.).
Na álljunk csak meg, itt némi ellentmondást érzek. Az előbb kritizáltad a statisztikákat, de közben te is számolgatod a gólokat…
Nem gondolok a statisztikákra amikor a pályán vagyok, nem vagyok a megszállottjuk. De a játékom következményeképp ma már kijelenthetem, hogy még jobban beírhatom magam a Real Madrid történelmébe, ha utolérem Raúlt, és ez egy szép motiváció. De ez csak akkor fog megtörténni, ha továbbra is a saját stílusomban játszok, és nem hallgatok azokra, akik azt mondják, hogy ne gondoljak többet magamra. Nem, én tisztelem a futballt. Azt mondom: kérj labdát, nyiss játékot, passzolj, és egyszer majd visszakapod.
Azt mondtad, hogy 9-es mezszámú voltál, de lélekben 10-es…
Pontosan. Olyan támadó vagyok, akinek nemcsak a gólszerzés a célja, hanem maga a játék is. Két dolog jár egyszerre a fejemben. Ez a mondat tökéletesen illik rám.
Nemrég a Girona ellen (1-2-es vereség hazai pályán) az utolsó 15 percet pont 10-es pozícióban játszottad…
Igen, de az bonyolult helyzet volt, mivel nem mi irányítottunk. Nem voltak jók a körülmények, de képes voltam megoldani ezt a posztot.
Vajon egy nap teljesen te fogod betölteni ezt a posztot?
Lehetséges. Amíg tudok játszani, alkalmazkodok. De nem most! Még szeretek elöl lenni, a tűzvonalban.
Az utóbbi időben változtattál valamit az egyéni felkészüléseden?
Igen, mert azért 31 évesen már nem ugyanolyan a tested, mint 20-22 évesen. Nem kellemes érzés az edzés, de szeretni kell, hogy felkészíthesd a testedet. Minél többet dolgozol, annál jobban fogod érezni magad. Pont ezért nem akarok hízni 1-2 kilót sem, mert azonnal megérezném, még az alvásom minőségén is. Mostanában az izmosodást elősegítő gyakorlatoknak köszönhetően – amiket otthon és az edzőközpontban végzek – úgy érzem, mintha repülnék a pályán, és ellenállóbb vagyok a sérülésekkel szemben is.
Sose láttunk még téged úgy és annyit kommunikálni a pályán, mint manapság. Hogyhogy csak most van ez így?
Azelőtt nem beszéltem annyit, mert mások irányították a játékot, és talán kicsit kevesebb volt az önbizalmam is. Ma már tényleg úgy érzem, hogy én vagyok a támadósor vezére, és feladatomnak tekintem, hogy lelket öntsek a csapattársaimba, ha gólt kapunk. Példát kell mutatnom. Most sokkal jobban átérzem azt, hogy indokoltan, nem ok nélkül vagyok itt. Vannak olyan játékosok, akik a pályán kívül beszélnek többet, én azok közé tartozom, akik főként inkább a pályán.
Meg szoktad osztani a tapasztalataidat a fiatalabbakkal?
Ó igen, ez fontos. A fiatalok eszembe juttatják, milyen voltam a lyoni kezdetekkor. Ezt látom például Viníciuson, aki még csak 18 éves. Néha kérdezek tőle ezt-azt, aztán azt mondom magamban: „Hohó, nyugi, hisz még csak 18 éves! Emlékezz, te milyen voltál ennyi idősen…” De így beszélek vele, mert tudom, hogy meg tudja csinálni, nagyon erős.
Gyakran hangoztattad, hogy Zidane olyan számodra, mint egy idősebb testvér. Mit adott neked?
A nehéz pillanatokban jössz rá, hogy kik azok, akik szeretnek téged. Ő mindig mellettem állt, mindig támogatott, az elejétől a végéig.
Tartjátok még a kapcsolatot?
Igen, elég gyakran beszélünk.
Úgy tűnik, hasonlóan bízol a jelenlegi edződben, Solariban is…
Kicsit hasonlít a stílusuk, mivel mindketten nagyszerű játékosok voltak. Solari beszéli és érti a futball nyelvét. Megbízom benne, mert jó körülményeket biztosít nekem.
Idekerülésed óta miben változott a Real?
Egyre feljebb emelkedtünk, hogy a világ legjobb csapatává váljunk. Eleinte sok volt az új játékos, de aztán lassacskán felnőttünk. Ez Mourinho érkezésével kezdődött (2010-ben), aki elhitette velünk hogy képesek vagyunk a világ legjobb csapatává válni.
Az interjú elején azt mondtad, hogy a futballban nyújtott teljesítményed a családi boldogságodban gyökerezik…
A család a legfontosabb. A család mindig ott lesz, ők nem a haveri társaság. Ma már gyerekeim vannak (egy 5 éves lány és egy 1 éves fiú – a szerz. kieg.), és el tudok tölteni velük egy egész délutánt úgy, hogy rajzfilmet nézünk, vagy elmegyünk csúszdázni vagy trambulinozni. Mindegy mit csinálunk, az a lényeg, hogy velük legyek. Ezek az egyszerű dolgok különlegesek, mint például elmenni a lányomért, Méliáért az óvodába.
Számos menő oktatási központ és nemzetközi iskola van Madridban, ahova a focisták a gyerekeiket járatják, de ti úgy döntöttetek, hogy nem magánintézménybe, hanem egy államilag fenntartott, madridi francia intézménybe adjátok a gyereketeket…
Jók a magánintézmények is, de szeretném, ha a lányom megtapasztalná, milyen egy állami intézménybe járni. Amikor odaviszem, mindig magamat látom ugyanennyi idősen. És hát fontos, hogy itt franciául folyik a nevelés. Bár külföldön élünk, de franciák vagyunk, és a lányomnak tudnia kell, hogy ettől még az anyanyelve a francia.
A boldogságodat nem zavarta meg egy kicsit, hogy nem nyertétek meg a világbajnokságot?
Azt szoktam mondani, hogy így volt megírva. Hogy sajnálom-e? Ott akkor sajnáltam, mert friss volt az élmény, hogy karnyújtásnyira állt a lehetőség. De mélyen legbelül nem sajnálom, mert a Real Madridnál játszok, ahol mindent megnyertem, úgyhogy ez tompítja a csalódottságot.
HISTORIA Y HONOR: Itt a piros hol a piros
Az elmúlt 116 esztendő során a Real Madrid meze jellemzően fehér, kék és lila színben pompázott. Ezek mind olyan színek, amelyeket rendszeresen használtak, s amelyek valamilyen módon kötődnek a klub történetéhez, ellentétben a pirossal, ami eleddig ritkán fordult elő.
A Real Madrid Alapítvány egy 2016. március 10-i Twitter-bejegyzése alapján abban az évben volt a piros mez debütálásának 45. évfordulója. Ezzel szemben az archívumokban található anyagok alapján a Real játékosai 1957. júniusában viseltek először pirosat.
1957. június elején a Real Madrid megszerezte a bajnoki címet, valamint sorozatban a második Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK), ugyanakkor a Király-kupában alulmaradtak a Barçelonával szemben a Las Corts stadionban. Itt azonban a blancóknak még nem ért véget a szezon, június hónapban további nyolc meccset játszottak, többek között a Latin-kupában, amely a szezon utolsó el nem döntött versenysorozata volt. A hónap első napján a Real 9-0-ra megverte hazai pályán az FC Perpignant egyfajta „tiszteletmeccsen”, melyet a BEK-döntőben aratott győzelem alkalmából rendeztek. Pár nappal később, az ötödik nap estéjén a madridi különítmény – Santiago Bernabéu és Raimundo Saporta vezetésével – elindult a madridi Estación del Norte pályaudvarról Brüsszel felé, hogy lejátsszon néhány mérkőzést Belgiumban és Franciaországban. Az első meccset 8-án játszották Gentben, ahol a Real 9-0-ra legyőzte az Ara La Gantoise csapatát (a Real 9 góljából 5-öt Kopa lőtt). Történelmi érdekesség, hogy ezen a meccsen debütált a fehér mezben Emilio Santamaría uruguayi középpályás, aki később a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lett.
Gent után a francia fővárosba utaztak, ahol 12-én kezdődött az a párizsi labdarúgó torna, amit a Racing Paris fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek. A Racing Paris-on kívül a tornán részt vett még a Vasco de Gama, a Rot-Weiss és a Real Madrid. Az előző napon a királyi gárda ellátogatott a L’Équipe című újság szerkesztőségébe, ahol a főszerkesztő háláját fejezte ki a csapatnak, és nem győzte dicsérni őket. A szerkesztőségben tíz perc alatt elterjedt a csapat ottlétének híre, és több mint ezer ember gyűlt össze, hogy aláírást szerezzenek a madridi játékosoktól.
Az elődöntőket 12-én, kora este játszották le a teltházas Parc des Princes stadionban. Este hét órakor a Racing Paris játszott a Vasco de Gama ellen, ezt a meccset a brazil csapat nyerte 3-1-re. A Real Madrid Rot-Weiss elleni találkozójára ezt követően került sor, ahol José Villalonga ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, amelyik a BEK-döntőben játszott a Fiorentina ellen (ebből is látszik, hogy nem egyszerű barátságos meccsnek vették a találkozót). Bár a német csapat lelkesen és kitartóan játszott, a habfehér együttes végig fölényben volt, és Mateos, Kopa, Gento, valamint Rial góljaival 5-0-ra legyőzte a Rot-Weisst.
A vigaszmeccset két nappal később rendezték, ahol a hazai együttes győzött 7-5-re a Rot-Weiss ellen. Az új madridi mez pedig pont a Real Madrid – Vasco de Gama döntőben debütált. A Vasco de Gama játékosai fehér nadrágot és fehér csíkos fekete felsőt viseltek a Racing elleni elődöntőben. Viszont a Real Madrid ellen már fekete csíkos fehér felsőben és fehér nadrágban léptek pályára. Az alábbi képen látható, hogy a balra lévő madridi játékos a szokásos fehér szereléstől eltérően sötétebb színű mezt visel.
A mez módosításának oka ismeretlen. Lehetséges, hogy a döntőben a Vasco játszott helyi csapatként, ezzel arra kényszerítve a Realt, hogy vendég mezben játsszon. Az viszont biztos, hogy a Real piros mezt választott a döntőre, egy olyan színt, ami egyáltalán nem volt megszokott a klubnál, és amit azelőtt sosem használtak. A korabeli lapok tudósításai semmi kétséget sem hagynak afelől, hogy a madridi játékosok valóban pirosban játszottak.
De miért pont piros? A választás oka a mai napig rejtély: esetleg nem állt rendelkezésre a szokásos kék mez? És ha így volt, akkor miért nem? Bár a választ nem tudjuk, legalább ezzel a felfedezéssel bebizonyosodott, hogy a piros mezt nem 1971-ben használták először a Realnál, hanem 14 évvel korábban. Ami a nadrágot illeti, lehetséges, hogy a Real a szokásos kék színűt használta vendég mezként, legalábbis Jacques Ferran ezt írja a L’Équipe-ben, mivel azonban a cikk szerzője nem tudott beszerezni egy másolatot ebből a példányból, függőben hagyja ezt a kérdést. Tekintettel arra, hogy a találkozón készített képek fekete-fehérek, ezért nem segítenek sokat a nadrág kérdésének eldöntésében, bár néhány fotón úgy tűnik, hogy a felső és a nadrág más színtónusú. Ez a mérkőzés mégis inkább a második félidőben kitört verekedés miatt maradt emlékezetes, aminek következtében tíz percre fel is függesztették a mérkőzést, és a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia. A meccsen még kétszer estek egymásnak a játékosok, a kialakult helyzet miatt pedig a megtizedelt Real Madrid a lesérült játékosaival 3-4-re elveszítette a döntőt.
Az elvesztett döntő után a szezon végéig a következőképpen alakult a fővárosiak menetrendje: 0-3-ra vesztettek Reims-ben a Stade de Reims ellen, ugyanakkor megnyerték a Latin-kupát a Milan (5-1) és a Benfica (1-0) legyőzésének köszönhetően. A szezont egy dupla meccsel zárták június 29-én a Chamartínban a Plus Ultra és a Karlsruher ellen, így ünnepelve a többi sportszekcióval és a szurkolókkal a szezonban megnyert három címet.
1957 és 1971 között nincsenek arra utaló adatok, hogy más mérkőzéseken is piros mezben játszott volna a csapat. Abban az időszakban, ha a szokásos fehértől eltérő színt használtak, akkor az a kék vagy a lila volt, de még a zöld is előkerült az 1965-ös amerikai turné során.
Az 1970-71-es szezonban a Real Madrid bekerült a kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) versenysorozatba is, mivel előző évben a Valencia legyőzésével megnyerte a Király-kupát a Camp Nou-ban. A téli szünetet megelőzően két selejtező meccset játszott a csapat: az egyiket a Hibernian ellen, ahol összesítésben 5-0-ra győzött, a másikat pedig a Wacker Innsbruck ellen. Márciusban a sorsolást követően a csapat Walesbe utazott, hogy összecsapjon a Cardiff City-vel a Ninian Park stadionban. A walesi együttes első számú szerelése kék mez és fehér nadrág, valamint fehér sportszár volt. Mivel ezek hasonlóak voltak a Real első és második számú szerelésének színeihez (fehér és kék), a királyi gárdánál úgy döntöttek, hogy a játékosok teljesen pirosban játszanak. Az 1971. március 10-én lejátszott mérkőzést végül a Cardiff nyert 1-0-ra Clark góljával (egyébként ez volt a Real Madrid 100. európai kupamérkőzése).
Két héttel később a visszavágón a Real Velázquez és Fleitas góljaival szépített az eredményen. A következő kör már az elődöntő volt, ahol a blancók a PSV Eindhovennel került össze. Az odavágó meccsre 1971. április 14-én került sor a Philips Stadionban. A holland együttes nem a szokásos mezében játszott, hanem teljesen fehérben, emiatt a Real sem léphetett pályára hagyományos szerelésében. Ám a madridi csapatnál úgy döntöttek, hogy nem kékben, hanem teljesen pirosban fognak játszani. A meccs 0-0-s döntetlenre végződött.
A visszavágó, melyet a madridi csapat 2-1 arányban megnyert, botrányos jelenetektől volt emlékezetes: miután Benito durván nekiment Devrindtnek, dulakodás alakult ki a játékosok között, a lelátóról pedig sörösüvegek záporoztak a pálya felé. Egy üveg eltalálta az egyik partjelzőt, aki összeesett, s sérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy végül hordágyon kellett levinni a pályáról. A helyére egy holland tartalék játékvezető érkezett. A Real Madrid egyebekben a kupagyőztesek Európa-kupájának döntőjébe, amit Athénban rendeztek, és ahol a csapat a Chelsea-vel került szembe.
Az 1971-72-es szezonban a Real Madrid először szerepelt az újonnan indult UEFA-kupában (Európa-liga elődje), és rögtön 2-1-re verte a Baselt mind hazai pályán, mind idegenbe. Ezután ismét a PSV lett a Real ellenfele, és bár ez alkalommal változott a meccsek rendje, a mezek színe ugyanaz maradt. Az odavágón aratott 3-1-es győzelem (Anzarda, Aguilar, Amancio, valamint Hoekema) nem volt elég a visszavágón. 1971. november 3-án a De Vliert en Den Bosch stadionban a Real Madrid újfent teljesen pirosban lépett pályára. Ezúttal a PSV ledolgozta hátrányát Mulders és Hoekema góljainak köszönhetően.
Közel másfél évnek kellett eltelnie, mire újra használták a piros szerelést, egészen pontosan 1973. március 7-én a BEK-ben, a negyeddöntő odavágó meccsén. Az európai versenyek történetében először a Real Madrid utazott a Szovjetunióba, és ott játszotta le a BEK-ben rendezett századik mérkőzését a Dinamo Kijev ellen. A meccset nem Kijevben, hanem Odesszában játszották, ahonnan egy ígéretes 0-0-s döntetlennel térhettek haza a játékosok, és ahol García Remón olyan teljesítményt nyújtott, hogy megkapta az „odesszai macska” becenevet. Az előző, piros színű szerelésben játszott meccsekhez képest most annyi volt a különbség, hogy a játékosok ez alkalommal fehér sportszárban futottak ki a gyepre. A visszavágón elért eredménynek köszönhetően a királyi gárda bejutott az elődöntőbe.
Ezután közel negyven évig, a 2011/12-es szezonig nem került elő a piros mez, amikor is az Adidas – marketing célokra tekintettel – újra elővette. Akkoriban a klubot öltőztető márka elkezdett új színekkel kísérletezni a második- és harmadik számú mezeken (piros, zöld, narancssárga, rózsaszín stb). A piros szín szeptember 14-én, Zágrábban tűnt fel újra, ahol a Real a Dinamo ellen lépett pályára a Bajnokok Ligájában. Di María góljával sikerült megtörni a piros mez „átkát”, hiszen először sikerült győzelmet aratnia a csapatnak ebben a színben. Az idény hátralévő részében a piros szerelés még négyszer fordult elő: 2011. november 19-én a Valencia-Real Madrid (2-3), 2011. december 17-én a Sevilla-Real Madrid (2-6), 2012. február 26-án a Rayo Vallecano-Real Madrid (0-1), és 2012. március 10-én a Real Betis-Real Madrid (2-3) meccseken.
A 2017/2018-as idényben újabb lehetőséget kapott a piros, jelen esetben talán inkább korall szín, s mi kíváncsian várjuk, hogy javít vagy ront-e az eddigi statisztikákon.
Kiko Casilla: Nem volt egyszerű a helyzetem ebben a szezonban
Miért pont most döntöttél a távozás mellett?
Most keresett meg a Leeds, és tetszett az ajánlatuk, valamint az, hogy mennyi reményt fűztek a leigazolásomhoz. Mindig is vonzott az angol bajnokság, és úgy éreztem ez volt az ideális pillanat a távozásra. Kilépni a komfortzónámból és valami újba kezdeni.
Kényelmesen érezted magad a Real Madridnál?
Kényelmesen nem. Volt egy pont nyáron, Courtois leigazolása után, amikor menni akartam, de nem jutottunk dűlőre. Úgy döntöttem, hogy maradok, bár tudtam, hogy kemény hónapok várnak rám, mivel 32 évesen harmadik számú kapusnak lenni nem éppen leányálom. Továbbra is folytatnom kellett a munkát, az edzést, és a csapat részének kellett lennem, mindezt pozitívan. Tudtam, hogy a következő fél-egy év nehéz lesz, és reméltem, hogy érkezik majd egy érdekes ajánlat. Volt néhány lehetőség nyáron, semmi konkrét, de a dolgok nem úgy alakultak, ahogy én szerettem volna. Nem volt olyan, ami érdekelt volna, úgyhogy tovább vártam.
De azt elmondhatjuk, hogy sikerült egy álmot teljesítened az utóbbi pár sikeres évben?
Ha valaki 7-8 évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy mi mindent fogok megélni a Real Madridnál ebben a három és fél évben, nem hittem volna el. Már annak is örültem, hogy az Espanyollal a spanyol első osztályban játszhattam, és mindig nagyon hálás leszek nekik a lehetőségért, amit kaptam tőlük: bekerültem a válogatottba, leigazolt a Real Madrid…Régóta szerettem volna visszatérni a Realhoz, hogy játszhassak és címeket nyerhessek. Kicsit idősebben visszatérni, pár első osztályban játszott meccsel a hátam mögött és számos cím bajnokának lenni büszkeséggel tölt el.
Milyen összegzést vonsz le az itt eltöltött évekből?
Pozitívat. Mindegy, hogy többet vagy kevesebbet játszol, de ha olyan emberekkel vagy egy öltözőben, mint Ramos, Modric, Ronaldo és a többiek, (nem akarok kihagyni senkit, mert fantasztikus a csapat, sok dolgot megkönnyítenek) az igazi megtiszteltetés. Pláne ha még aztán címeket is nyersz… Minden játékos többet akar játszani, én körülbelül olyan 40 meccset játszottam (43-at egészen pontosan), de mindenesetre pozitív mérleget vonok le.
Elégedett vagy azzal, amenyit játszottál?
Egy játékos sosem elégedett, mindig többet akar, ám tudnod kell azt is, hogy mi a szereped a csapatban, vagy hogy a csapattársad milyen jól teljesít. Leszámítva az idei évet Courtois-val, az utóbbi években Keylor volt ott, aki fantasztikusan játszott… Amikor egy ilyen szintű kapussal van dolgod, csak annyit tehetsz, hogy vársz, és ha játéklehetőséget kapsz, akkor megpróbálod a legjobbat kihozni belőle. Egy játékos sosem elégedett. Ha 10 meccsen játszol, akkor 15-ön akarsz, ha 15-ön játszol, akkor 20 meccsen akarsz. Nem arra fogok emlékezni, hogy mennyit játszottam és mennyit nem, hanem inkább mindarra, amiben részt vehettem.
Mire fogsz leginkább emlékezni?
Először is a bemutatásomra, amikor hivatalosan debütáltam a Realnál. Ez mindig is az álmom volt, amióta 20 évesen távoztam onnan. Az első BL-győzelem is különleges volt, de leginkább a második szezon, amikor megnyertük a bajnokságot és a BL-t is, ekkor játszottam a legtöbbet.
És mi a legrosszabb emléked?
Amikor tavaly kiestünk a Király-kupából a Leganés elleni visszavágón. Eléggé megviselt, hogy elvesztettük a versenyt, ráadásul hazai pályán, a Leganés ellen…
Az öltözői búcsúzás biztosan meghatott…
Igen, amikor így búcsúztatnak el téged, akkor tudod, hogy valamit jól csináltál a csapatban. Kivételes emberek, fantasztikus csapat. Az elnyert címek is szerintem nagyrészt a jó csapatnak köszönhetőek. Vannak köztük fiatalabbak, idősebbek, de mégis egyként mentünk előre. Az ilyen búcsúztatások óriási elégedettséggel töltik el az embert.
Sírtál valamikor az elmúlt napokban?
Erre inkább nem válaszolnék, megtartom magamnak….Amikor utoljára jársz a sportkomplexumban, tudod, hogy azok az utolsó pillanataid. Vagy az utolsó beszélgetés Solarival a pályára lépés előtt…mindezt el kell kicsit nyomni magadban, különben tényleg kicsordul pár könny. A családod miatt is, mert tudod, hogy ez nekik is nehéz váltás lesz…Többször is át kell gondolnod az ilyesmit.
Mi fog a legjobban hiányozni?
Elsősorban Spanyolország és Madrid, mert szerettem ott élni. Aztán a mindennapok a csapattársaimmal, az öltözőben eltöltött pillanatok, a madridi nyomás, hogy mindig topon kell lenni. Főleg a mindennapok fognak hiányozni, mert olyan a csapat, mint egy család.
Melyik játékos lepett meg legjobban az edzéseken?
Az első edzésnapom óta, egy ilyen kerettel…Mindenki. Az ambíció és a saját maguknak felállított követelmények, bármilyen meccsről is legyen szó. Ha nem tapasztalod meg belülről, akkor kételkedhetsz, hogy hogyan edzenek, de amikor a saját szemeddel látod, megérted, hogy miért nyernek annyit.
Milyen volt Keylorral együtt dolgozni?
Nagyon jó, már az első naptól kezdve. Bár személyesen nem ismertem, de néhányszor már szembekerültünk a pályán. Madridba érkezésünk előtt hasonló karriert futottunk be: mindketten a másodosztályból indultunk, ő az Albaceténél, én pedig a Cartagenában és Cádizban kezdtem, aztán bekerültünk az első osztályba, én az Espanyolhoz, ő a Levantéhez, és mindketten jó szezonokat játszottunk. Végül mindketten egy élvonalbeli, nagy klubhoz kerültünk, és már az első pillanattól kezdve megértettük egymást. Tudtuk, hogy ha keményen dolgozunk, akkor jobbak leszünk, és kölcsönösen segítettünk egymásnak, ha valamelyikünknek épp szüksége volt rá. És nem csak vele, hanem Rubén Yañezzel és Luca Zidane-nal is ugyanígy összetartottunk.
Mi hiányzott belőled, hogy megtartsd a posztod?
Nem tudom, nem gondolkodtam rajta. Amikor van egy olyan szintű csapattársad, mint Keylor, annyit tehetsz, hogy továbbra is dolgozol, és amikor lehetőséget kapsz, próbálod a legjobb formádat hozni. Például Zidane ebből a szempontból gyakran váltogatott minket. Játszottam amikor játszottam, egy olyan szinten, ami nem volt könnyű.
Az edzők közül Zidane-nak vagy a leghálásabb?
Először is Rafa Beníteznek és José Ángel Sáncheznek, mert nekik köszönhetem, hogy visszatérhettem a Realhoz. Hálásnak kell lenni azoknak, akik lehetőséget adnak neked. Zidane-nak is nagyon-nagyon hálás vagyok, jól kijöttünk egymással, és még ha nem is játszatott, mindig készenlétben tartott. Ha tartalékjátékos vagy, és az edző bizalmat szavaz neked – de nem szóban, hanem edzéssel –, az ad egy kis löketet és még jobban motivál. Például berakott kezdőnek az Espanyol ellen, holott Keylor is játszhatott volna, de tudta, hogy ez mennyit jelent nekem. Az ilyen részletek teszik olyan naggyá Zidane-t.
És milyen volt Keylor és Courtois árnyékában lenni?
Nem volt könnyű, főleg mentálisan. Ha 20 éves lennék, akkor felfoghattam volna tanulóidőnek is, de amikor már nem kezdő vagy, hanem tapasztaltabb játékos, ráadásul már nem annyira fiatal, akkor nehéz. Igyekeztem minél professzionálisabban viselkedni, keményen dolgozni minden nap. Voltak jobb és rosszabb napjaim, próbáltam a rossz napokat is jól viselni. Tudtam, hogy egy nap biztosan kapok majd egy ajánlatot a távozásra.
Te leigazoltad volna Courtois-t a Realhoz ilyen kapusok mellé, mint akik most vannak?
Nem tudom [nevet], nem foglalkozom ezzel, ez a klub dolga. Nem tudok neked mondani semmit, mert nem én intézem az igazolásokat.
A közösségi média alapján jó a kapcsolatod Luca Zidane-nal. Van olyan szinten, hogy helyt álljon az első osztályban?
Igen, idén elérte azt az érettséget, amire egy kapusnak szüksége van, és jó szezont játszik a Castillával, pedig a spanyol harmadosztály se könnyű terep. Van benne potenciál, hogy még feljebb jusson, aztán a többi meg a körülményektől függ. Az biztos, hogy rendelkezik a megfelelő technikával és tulajdonságokkal.
És mit gondolsz Luninról?
Szerény fiú, aki szeret dolgozni, és nem is akárhogy. Nem tudom, hogy Madridban fog-e maradni vagy sem, de biztos, hogy kapus lesz belőle.
Az előző évekhez képest mi hiányzik idén a Real Madridból?
Nem lehet egy dolgot megnevezni, mindenki nyerni akar, és ez fura helyzet. A meccseken vannak jó és rossz pillanatok, sérülések, a világbajnokságról visszatérő, nem kipihent játékosok, vagy olyanok, akik gyengén teljesítettek az előszezonban…Minden összeadódik.
Marcelo Bielsa döntő tényező volt a távozásodkor?
Részben igen, sok játékosnak tetszene, ha olyan edzővel dolgozhatna, mint ő, a stílusa és a mentalitása miatt. Aztán ott van még Victor Orta sportigazgató is, aki eljött hozzám személyesen Madridba, hogy elmagyarázza, mit szeretne tőlem Bielsa és mik a Leeds céljai, és mivel tetszett amiket mondott, meghoztam a döntést. Ki akartam lépni a komfortzónámból és kockáztatni kicsit, újra érezni a játék nyomását, megtapasztalni egy újabb élményt…Nagyszerű lehetőségnek tűnt.
Mi volt az első benyomásod Bielsáról?
Spanyolországban nem ismeretlen a neve, keményen dolgozik, minden játékosból kihozza a maximumot. Az edzéseken tudja, mire számítsunk az ellenféltől. Eddig még csak kétszer edzettem vele, de tudja, hogy mit csinál.
Isco-ügy: kérdések és válaszok a játékos madridi helyzetéről
Milyen viszonyban áll egymással Isco és Solari?
Isco tisztában volt vele, hogy ő vesztett a legtöbbet Lopetegui távozásával. Isco vette eddig legkeményebben a védelmébe Lopeteguit, amikor kijelentette, hogy ha kirúgják az edzőt, akkor az összes játékost is rúgják ki.
Az első edzések egyikén Solari azt kérte a játékosoktól, hogy az egyik feladatnál számolják a passzokat, mire Isco azt válaszolta, hogy nem számolgatni vannak ott, hanem ez azoknak a feladata lenne, akik nem részesei a feladatnak.
Aztán jött a rendszeres kispadoztatás, amelyek közül a legkomolyabb figyelmeztetés a Celta Vigo elleni volt. A nemzetközi meccsek miatti szünetet követően Isco újra kispadra került, a meccs végeredménye pedig 3-0 lett. Ezt követően az öltözőben nem fogott kezett Solarival, ami szintén jelzi, hogy Isco mennyire ingerült és feszült. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a Roma ellen sem játszhatott.
Pusztán sportszakmai döntés, vagy valami más is áll a háttérben?
Solari számára ismerős terep a Real Madrid, de sosem volt visszahúzódó, félénk típus. Sem edzőként, sem pedig játékosként, annak ellenére, hogy a galaktikusok árnyékában játszott. Bármit is tesz Isco, nem fogja őt megrengetni, mert erős egyéniség.
Isco a vártnál hamarabb felépült a vakbélgyulladásból, amit Loptegui díjazott is, ám alulteljesített. Nem brillírozott azon a három meccsen sem, amikor Solari játszatta (Valladolid, Plzeň és Eibar ellen) és az edzéseken sem. A Roma elleni mérkőzés előtt pedig megtudta, hogy nemhogy a kezdőcsapatba, de még a kispadra se lett beválogatva.
Hogyan edz Isco?
Isco általában nem arról híres, hogy 100%-ot nyújt edzésen, sem a Realnál, sem a válogatottnál. Vannak más játékosok is, akik nem teljes erőbedobással edzenek, hogy tartalékolják magukat a meccsekre (például Marcelo és Bale), de egyes valdebebasi források szerint Isco most a szokásosnál is gyengébben teljesít a tréningeken.
Mivel nem kap elég játékidőt, ezért panaszkodni szokott az edzéseken, ami szintén nem segít a helyzetén, ráadásul ezzel mérgezi a hangulatot is.
Milyen a helyzete az öltözőben?
Isco különleges helyzetét az öltözőben is érzékelték. Nem tartozik egy klikkhez sem, és nem áll annyira közel az olyan „nagyágyúkhoz”, mint Ramos, Marcelo vagy Modrić, ráadásul a csapatkapitánnyal sem felhőtlen a viszonya. Még Marcelo is üzent neki: „felnőttek vagyunk, családapák, tudjuk mit kell tennünk”. A csapatban Morata volt a legjobb barátja, akivel a válogatottban szoktak összefutni. Jóban van még Asensióval, Nachóval és Carvajallal. Isco labdarúgóként kétségkívül különleges, ezért is becézik Varázslónak.
Támogatja-e őt a klub?
Isco sosem élvezte a klub abszolút támogatását, és bár a szurkolókkal mindig jó volt a kapcsolata, a vezetőséggel már kevésbé. A szerződése megújítása előtti tárgyalások a vártnál tovább húzódtak, míg végül tavaly nyáron sikerült megállapodniuk. 2016 októberében, amikor kevesebb, mint két év volt hátra a szerződéséből, azt mondta, hogy kicsit furcsának találja, hogy nem hívták még őt tárgyalni az új szerződéséről. Mivel akkoriban jól teljesített a szezonban, meghosszabbították a szerződését és megemelték a fizetését is, ám egyes nem hivatalos csatornák – viszont hivatalos kapcsolatokkal – már nem támogatják a játékost.
Ki fog-e ez hatni a jövőjére?
Isco mindig jól érezte magát Madridban, és amikor a szerződése lejártakor lehetősége nyílt a távozásra, akkor is maradni akart. Bár a szerződése 2022-ig szól, a pozíciója nem érinthetetlen a mostani történéseket tekintve. A helyzete most nem áll valami jól, de mivel még jó a piaci értéke, talán most jött el a megfelelő idő a távozásra.
Vajon Solari megbocsát neki a Valencia elleni meccsen?
Ha tovább folytatódik a büntetése, és nem játszhat a Valencia ellen, az egyik félnek sem lenne célszerű. Tovább fokozódna köztük a feszültség, és Isco ráadásul kulcsjátékos a Realnál. Arra viszont ne nagyon számítsunk, hogy kezdő lesz, mivel elég éles váltás lenne, ha most mellőzött játékosból egyből kezdő lenne.
Hogy látja őt a Bernabéu közönsége?
A közönség nagy része támogatja Iscót, az ő meze az egyik legnagyobb mennyiségben eladott mez a Realnál, és nem fütyülték még ki, de majd kiderül, hogy a szurkolók meddig állnak az ő oldalán.
Öt ok, amiért a Real Madrid gyengén szerepel az idei bajnokságban
Rossz tervezés
Ez a legfőbb ok mind közül. Úgy tűnik, mintha a Real elfelejtette volna, hogy ha egy csapat három tornán is részt vesz kilenc hónapon át, akkor ahhoz ütős, versenyképes keret szükséges. A klub nemcsak Cristiano Ronaldót adta el – ami természetesen nagy veszteség volt, főleg, ha a Juventusnál nyújtott teljesítményét nézzük –, hanem Kovačićot is, aki a középpálya egyik hajtómotorja volt. Ráadásul Achraf is kiválóan játszik a Dortmundnál, ami csak még fájóbbá teszi a hiányát.
Ám nemcsak a játékosok eladása áll a rossz tervezés hátterében. Az okoz nagyobb gondot, hogy egyelőre nincs semmi jele annak, hogy hasonló kaliberű játékosok érkeznének a pótlásukra. A Madrid két olyan posztra szerzett játékost (Courtois-t kapusnak és Odriozolát jobbhátvédnek), amelyek már megfelelően be voltak töltve. Ott van még Mariano is, aki habár remek játékos, de nem akkora sztár, mint Ronaldo. A blancók a világbajnokságok után általában mindig nagyszerű játékosokat igazoltak le (Ronaldo Nazario, Cannavaro, Özil, Kroos, James stb.), idén viszont nem így történt.
Ráadásul a keret folyamatosan gyengült az elmúlt két év során. A 2016/17-es szezon vége óta a fentebb említett három játékoson kívül Pepe, James, Danilo és Morata is távozott. A pótlásukra szerzett játékosok pedig nyilvánvalóan nem helyettesítik őket tökéletesen.
Szinte az össze játékos gyenge formában van
A keret nagy része messze nem a legjobb formájában van, és ezt talán Modrić példázza a legjobban. A horvát középpályás nagyszerű formában volt a tavalyi szezon végén, és a világbajnokságon is kiválóan szerepelt, ám amióta visszajött a Realhoz, azóta nem a tőle megszokott szintet hozza.
Ez az állítás szinte a keret összes többi tagjára is igaz, ám Modrić on kívül a két középhátvéd, Ramos és Varane teljesítménye okoz még különösen csalódást. Mindketten olyan szokatlan hibákat követnek el, amelyek nem illenek a világklasszis rangjukhoz, valamint elsősorban ők ketten felelősek a következő okért.
Gyenge védelem
A védelem szinte az összes Real-meccsen gyengén teljesített. Ebben a szezonban eddig 19 hivatalos meccset játszott a csapat, de ebből csak 7 mérkőzésen nem kaptak gólt. A valamirevaló ellenfelük közül csak az Atlético (0-0) és a Roma (3-0) nem tudott gólt rúgni, ám csúnyán elbuktak a Sevilla (3-0), a Barcelona (5-1)és az Eibar (3-0) ellen, valamint az Atlético ellen a szuperkupában (4-2).
Ráadásul a spanyol bajnokságban a Real Madrid kapta a legtöbb második gólt vendégként (16-ot), ez pedig csak egy kicsivel jobb, mint az Huesca teljesítménye (ők 19-et kaptak). Ha egy csapat címet akar nyerni év végén, akkor nem engedhet meg magának ennyi bekapott gólt.
Hiányzik egy vezér
Ronaldo elment, de nem is ez a baj, hanem az, hogy sem Benzema, sem Bale nem tudta átvenni azt a szerepet, amit a portugál töltött be a csapatban az elmúlt 9 évben, és így nincs a Realban egy szupersztár, aki össze tudná fogni a csapatot, amikor nehéz helyzetbe kerülnek.
Benzema nem egy klasszis 9-es számú játékos, nem egy vérbeli csatár, és nincs meg az a képessége, mint korábbi csapattársának: jókor lenni jó helyen, és gólokat lőni az ellenfélnek, amikor szükséges. A walesi játékos pedig csak egyszerűen kiábrándító. A csapatban ő rendelkezik jobb képességekkel, de folyamatosan kihagyja a helyzeteket. Már több mint egy hónapja nem lőtt gólt, és sosem vált azzá a vezérré, akinek szánták a 2013-as érkezésekor.
Sérülések
Végül pedig ott vannak még a csapatnál történt idei sérülések. Szombaton tovább bővült a sérültek listája Odriozolával, aki már a meccs közben is fájlalta a lábát, ez pedig az Eibar második góljához vezetett. Carvajal, Bale, Nacho, Casemiro, Regulión, Sergio Ramos, Vallejo és Benzema is sérült már le az idényben. Nyilvánvaló, hogy sérülésekkel minden klubnak meg kell küzdenie minden évben, ám a BL-címvédőt most különösképpen sújtotta ez a probléma. A spanyol bajnokságban jelenleg a Real Madrid rendelkezik a legtöbb nem bevethető játékossal, és egy olyan évben, mint a mostani, amikor kicsi a keret, ez különösen ártalmas a csapatra nézve.
A Cristiano Ronaldo távozása mögött húzódó „rejtett igazság”
A nappalinak nem látni a végét. Az asztalok tökéletes összhangban vannak a fekete színű padlóval, akárcsak egy kiállításon. A polcokon Tom Ford divattervező – a Gucci és a Yves Saint Laurent korábbi kreatív igazgatója – egyik könyve, valamint egy fotóalbum Marilyn Monroe-ról, melyek olyan tökéletes elrendezésben állnak ott, mintha sosem vették volna kézbe őket. Ha nem lenne ott az a pár családi fotó, azt hihetnénk, hogy a hely lakatlan.
Ugyanakkor ma délután vendégektől hangos a hely: Cristiano Ronaldo ugyanis összehívta a tanácsadóit, hogy megtalálják a bűnöst. A portugál tudni szeretné, hogy ki a felelős az adóügyi problémáiért, melyek egy minden eddiginél komolyabb csapással fenyegetik a büszkeségét és az egóját: ha a bíróság elmarasztaló ítéletet hoz, onnantól fogva bűnözőnek fogják őt bélyegezni.
Ez az összejövetel 2017. május 11-én történt. Erre a napra datálhatjuk a Cristiano Ronaldo távozásáig tartó visszaszámlálás kezdetét, a végét pedig 2018. július 11-ére. A portugál támadó aznap beismerte a bűnösségét (négy vádpontban), és 18,8 millió eurós büntetési tételt fizetett be az államkasszába.
Tizennégy hónapnyi dráma telt el a két dátum között – tele szemrehányásokkal, gólokkal, árulásokkal és trófeákkal –, amely a végsőkig próbára tette Zinédine Zidane türelmét.
„Oldjátok meg Cristiano ügyét, mert kizárólag erről beszél az öltözőben, és már kezd elviselhetetlenné válni” – könyörgött a vezetőségnek. A francia szakember előre látta a történet végét. Távozásakor megvoltak a saját indokai és titkai, a Cristiano keltette feszültség pedig közben elérte a maximumát, méghozzá a Tizenharmadik megnyerése utáni pillanatokban.
Az összejövetel csendben kezdődött, senki sem beszélt. A vendégek féltek Cristiano reakciójától, aki nem a saját, hanem ügynöke és jobbkeze, Jorge Mendes – a La Finca de Madrid lakónegyedben található – házába hívta össze az embereket. Ez a hely akkor egy kafkai értelemben vett erődítménnyé vált, ahol Cristiano Ronaldo elszigetelte magát a klubtól, a várostól és még magától az országtól is.
A tízmilliók példaképévé vált labdarúgó valójában egy hétköznapi ember, aki olyan sokat edzett otthon, hogy a Real Madrid orvosai már aggódni kezdtek az egészségi állapota miatt; aki mindig egy közeli étteremből szállíttatta haza az ételt, mert ki nem állhatta a népszerűség jelentette tortúrát; aki havi 25 ezer eurót fizetett a sofőrjének, hogy az biztosan ne szúrja őt hátba a pénzért. Aznap viszont zavartság látszott az arcán ennek a hétköznapi embernek.
„Ki a felelős mindezért?” – kérdezte. Szinte harapni lehetett a csendet a helyiségben. „Doktor úr, megmondtam nekik, hogy nem akarok kockáztatni!”
A „doktor” megnevezés Carlos Osoriót takarja, a Mendes-klán egyik legjobb ügyvédjét, aki a játékosügynökhöz kötődő labdarúgók képviseletét látta el vállalati és pénzügyi ügyekben. Osorio egyike azoknak, akiket Cristiano Ronaldo még a szokásosnál is jobban megfizet, hogy biztonságban érezze magát.
„Nekem nincsen iskolai végzettségem. Az egyetlen dolog, amit egész életemben csináltam, az a futball, de nem vagyok hülye, és nem bízom senkiben. Ezért, mikor felbérelek egy tanácsadót, harminc százalékkal többet fizetek neki a kért összegnél, hogy biztosan ne merüljenek fel problémák” – mondta azoknak, akik elsőként érkeztek meg a gyűlésre.
A végsőkig fogunk küzdeni
„Cris, én vagyok a felelős, de nyugodj meg, minden rendben van, a végsőkig fogunk küzdeni” – válaszolta Osorio. A tanácsadók közül többen is tudták, hogy nem állnak jól a dolgok, és bár nem értettek egyet azzal, amit a portugál ügyvéd csinált, mégis hallgattak. A sztárfocisták egyik problémája, hogy nincs kritikus tömegük, mert a környezetük hallgat, egyrészt hogy ne sértsék meg őket, másrészt pedig védik a saját pozíciójukat és pénzüket.
José María Alonso, a madridi ügyvédi kamara dékánja, valamint a Real Madrid által ajánlott Baker & McKenzie cég büntetőjogászai is jelen voltak. Mindannyian tisztában voltak Cristiano nehéz adóügyi helyzetével, amelyet a Football Leaks kutatási konzorcium egyik tagja, az El Mundo napilap fedett fel a nyilvánosság előtt.
A nyomozás során fény derült arra a céghálózatra, amelyen keresztül a labdarúgó évekig elrejtette az arculatához kötődő jogok értékesítéséből befolyó óriási jövedelmét. Az összeg meghaladta a 150 millió eurót. A spanyol pénzügyminisztérium úgy döntött, ezúttal lépéseket tesz, hogy véget vessen a futballisták büntetlenségének, ám ez esetben – Messi ügyével ellentétben – az adóhatóságon belül nem mindenki volt ugyanazon a véleményen: egyesek büntetőjogi útra terelték volna az ügyet, mások pedig adminisztratív (vádemelés nélküli) irányba. Még az akkori pénzügyminiszter, Cristóbal Montoro is bizonytalan volt ez ügyben.
Viszont bűncselekmény és a börtön jelentette fenyegetés nélkül a pénzügyminisztérium befolyása csökkent volna, és emiatt azok a szakmai viták, amelyek hatására 2014-ben Cristiano egy jelentős összeget (5,6 millió eurót) befizetett az adócsalás miatti vádemelés elkerülése érdekében, nem tarthattak sokáig. Azért, hogy sarokba szorítsák a sztárt – és az egész futballvilágot –, az ügyet addig kellett vinni, hogy az már a bűncselekmény határát súrolja. Eközben pedig kihasználták, hogy az esetek nagy részében a követelt összegek meghaladták a 120 ezer eurós határt (Spanyolországban az ettől nagyobb összegeket érintő gazdasági bűncselekmények már letöltendő börtönbüntetéssel is sújthatóak – a szerk. kieg.), lévén, hogy a hivatásos labdarúgok rengeteget keresnek.
Cristiano hónapok múlva tudta csak meg a rideg valóságot: paktumot kell kötnie a spanyol pénzügyminisztériummal. Pedig ezen a bizonyos gyűlésen a többség ennek az ellenkezőjét bizonygatta. A portugál labdarúgó, miután nem kapott válaszokat a kérdéseire, dühös lett: „Én soha nem mondtam azt, hogy ne fizessék be az adót! Tudni akarom, mi történt! Semmit sem értek, az adót a szponzorok fizetik. Miért engem vádolnak?”
„A spanyolok számlákat követelnek Ronaldótól”
A játékos összekeverte azt, ahogyan a klubokkal és a szponzorokkal szokás tárgyalni. Bevallása szerint meg volt győződve arról, hogy a Tollin Associates nevű offshore cégéhez csak a nettó pénzösszeg érkezett, amiből már levonták a forrásadót. Cristiano nem értette, hogy ha Angliában nem volt ebből probléma, akkor Spanyolországban miért.
Ennek az volt az oka, hogy a brit adórendszer lehetővé teszi, hogy a focisták az arculatukhoz kötődő jogok értékesítéséből származó bevételeik 50%-át más országban bejegyzett cégekhez utalják. Amikor Cristiano Spanyolországba érkezett, megkérdezte Osoriót, aki a Garrigues ügyvédi irodához fordult. Senki nem változtatott semmin. A labdarúgó környezetében viszont továbbra is keresték a megoldást a minél kisebb összegeket felemésztő adózásra, de már Cristiano tudta nélkül, és magas rangú fővárosi helyeken.
Mendes egyszer egy különös ajándékot kapott az egyik tanácsadójától, nevezetesen Josemaría Escrivá de Balaguer, az Opus Dei alapítójának egyik könyvét, a következő sorokkal: „Ha bármikor problémám van, és látni akarom a fényt az alagút végén, mindig ezt olvasom.”
Cristiano ugyanakkor úgy gondolta, hogy az egyetlen ember, akinek elég hatalma van ahhoz, hogy megmentse őt a pénzügyminisztériumtól, az Florentino Pérez.
A portugál korábban ugyanúgy gondolkozott, mint Messi, vagy mint annak közeli barátja, Javier Mascherano, más barcelonai játékosok mellett. Mindkettőjüket elítélték bűncselekmény vádjával, de Mascherano például lehetetlennek tartotta, hogy a Barcelona futballistájaként ilyen helyzetbe kerüljön. Amikor figyelmeztették a problémákra az elítélése előtt, egy bizalmas találkozón azt mondta: „Nincs semmi baj, Xavi azt mondta, hogy Josep Sánchez Llibre a Konvergencia párttól mindent elintéz nekünk Madridban.”
Húsz évvel ezelőtt a katalán együttes közbenjárása kulcsfontosságú szerepet játszott abban a megállapodásban, amely a 85/15-ös fizetési formulához vezetett: ezzel a spanyol pénzügyminisztérium megengedte a hivatásos sportolóknak, hogy a bevételük 15%-át arculathoz kötődő jogok címén adózhassák le a klubjaikban. Ám változtak az idők.
Cristiano emellett még azt is remélte, hogy a szerződésében meghatározott fizetés megemelésével a Real Madrid kárpótolja őt a pénzügyminisztériumnak kifizetett és még kifizetésre váró pénzekért. Tudta, hogy a Barça is így fog tenni titokban Messivel a szerződése megújításakor. Osorio pedig talált egy olyan záradékot Cristiano szerződésében, amely alapján a klubnak kellene állnia az adótartozásokat.
A játékos megfenyegette a klubot, hogy meg fogja szellőztetni az ügy részleteit. De nem volt igaza: ez a szerződésben rögzített „biztosíték” ugyanis csak a nettó fizetésére vonatkozott, és nem az egyéb reklámbevételeire, holott ő ezek miatt került összetűzésbe a pénzügyminisztériummal. Florentino próbálta mininalizálni a károkat, amikor a konfliktus megjelent a médiában, de tisztában volt azzal, hogy a Real Madridnak nem szabad közbenjárnia a pénzügyminisztériumnál, ezzel beleavatkozván az ügybe. Ez volt a baj, Cristiano olvasatában ez ugyanis egyet jelentett az árulással – és a távozás ötlete elkezdett körvonalazódni benne.
„Di Stéfano mögött”
Az első lehetőséget a távozásra a Milan ajánlotta fel neki, amely a klubot 99%-ban birtokló Li Yonghong üzletember vezetésével az elitbe szeretett volna visszatérni. Nettó 150 millió eurót ajánlottak neki, öt évre leosztva. Marco Fassone, a klub vezérigazgatója személyesen vezette a tárgyalásokat. Cristianót csábította a lehetőség, de végül nemet mondott.
A nyerési vágya Madridhoz kötötte, annak ellenére, hogy egyre jobban elidegenedett a klubtól. Úgy gondolta, hogy igazságtalanul tartják őt csak a második legjobb játékosnak a Real Madrid történelmében.
„Mindig Di Stéfano mögé sorolnak, nem tudom mit kéne még tennem” – panaszkodott könnyes szemmel közeli ismerőseinek, belekerülve saját megalomániájának hálójába.
Messi szerződésújítását – aki így már kétszer annyit keresett, mint Cristiano – és Neymar PSG-be való átigazolását követően a harmadik helyre csúszott a legjobban fizetett játékosok listáján. A csapatra gyakorolt hatása ugyanakkor egyre nagyobb és nagyobb lett, amely a Real Madrid történelmének egyik legjobb szezonjában, s az első BL-bajnokság duplázásában materializálódott (2016/17).
És ami a történet szempontjából talán a legfontosabb: Cristiano korábban ígéretet kapott arra, hogy megemelik a fizetését, ha Cardiffban is a magasba emeli a Bajnokok Ligája-serleget. Ő megtette a magáét, a klub viszont nem teljesítette, amit vállalt.
„Ez a tisztelet hiánya, hogy én, az aktuális aranylabdás, kevesebbet keresek Messinél és Neymarnál. Ez nem a pénzről szól, hanem a tiszteletről, a státuszról” – ismételgette. Florentino Pérez körének álláspontja azonban legalább ugyanennyire egyértelmű volt: „Nem tudjuk, hogy mi lesz Cristiano madridi jelenével, de az világos, hogy a jövője nem túl fényes.”
A kezdeti nézeteltérések után a klub végül ajánlatot tett: 21 millió euró helyett nettó 25 milliót fizetnek szezononként. Mivel ez az összeg csak a különböző opciókkal érhette volna el a CR által óhajtott 30 milliót, a döntés megszületett. Cristiano ekkor határozta el, hogy ez lesz az utolsó madridi szezonja.
„Már bánom, hogy nem távoztam a nyáron” – hangoztatta Mendesnek. A portugál játékosügynök mindig is azt szerette volna, ha első számú ügyfele megállapodásra jut a Madriddal, és Spanyolországban fejezi be a pályafutását. A királyi gárda felső vezetésében viszont úgy gondolták, hogy éppen Mendes az, aki a távozásra bátorítja Ronaldót.
A Bernabéu irodáiban csak egyetlen klubnak vették fel a telefont: a Manchester Unitednek. Akik nagyon szívesen leigazolták volna Cristianót, de nem akartak sokat pénzt áldozni a transzferra. Mendes próbált hatni Pérezre, de az elnök úr – akinek már sokszor volt dolga hazárdírozókkal – hajthatatlan volt. Meg is üzente a Manchesternek: „100 millió és a tiétek”. De ez az összeg túl magas volt az angoloknak. A tárgyalások megszakadtak, a lehetőség elúszott.
A kijevi döntő előtt, ahol a Real Madrid megnyerte a Tizenharmadikat, már visszafordíthatatlan volt a felek kapcsolatában keletkezett törés. Mendes viszont – jó kereskedőhöz híven – nem tétlenkedett. Hamarosan befutott a PSG ajánlata, de volt egy feltétel: augusztus 31-én kell bejelenteni a transzfert, semmiképpen sem előbb. Így a Madridnak nem lett volna ideje arra, hogy harcba szálljanak Mbappé vagy Neymar játékjogáért.
„Túl sok bizonytalanság”, gondolta a portugál sztár. Miután Angliában és Spanyolországban is sikert sikerre halmozott, Olaszország tűnt az ideális választásnak. Nem a nulláról kellett felépíteniük egy megállapodást, decemberben ugyanis Cristiano már megkérte az ügynökeit, hogy keressék meg a Juventust.
„Kedvelem őket, mert nagyon jól szervezett a klubjuk, és mert megpróbáltak leigazolni, amikor 17 éves voltam” – mondta. Cristiano ezzel arra a sokak által ismert történetre utalt, mikor is a Juventus egy játékoscserét (és azon belül Marcelo Salas játékjogát) ajánlott a Sporting CP-nek. Abban az időben egyébként a Barcelona is bepróbálkozott a lisszaboniaknál. Carles Rexach, a helyszínre küldött játékosmegfigyelőjük rendkívül pozitív jelentést állított össze a fiatal Cristianóról, de a Barça vezetősége nem hallgatott rá, és inkább Quaresmát igazolták le.
„A Juventus kétszer játszott döntőt az elmúlt években, de velem meg is nyerik a Bajnokok Ligáját” – mantrázta Ronaldo, szavait pedig személyesen Mendes pedig továbbította Andrea Agnellinek, a torinói egyesület elnökének. Az első kapcsolatfelvétel aznap történt, mikor a Real Madrid Torinóban járt, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének apropóján.
„Cristiano Ronaldo a Juventus játékosa akar lenni, szóval itt a lehetőség. A dolog egyedül rajtatok múlik” – hangsúlyozta az ügynök. Az este folyamán a kiválóan futballozó portugál kivívta magának az ellenfél szurkolóinak elismerését, tapsviharát. Egy olyan, már-már üldözési mániában szenvedő emberben, mint Ronaldo, ez nagyon mély érzelmi nyomot hagyott. Időközben egy másik olasz csapat is megkereste Mendest. A Napoli volt az, a vonal túlsó végén pedig egy régi ismerős, az akkor frissen kinevezett Carlo Ancelotti hangja hallatszott.
„Jorge, Cristianót akarom. Hívd az elnököt.”
Mendes megtette, ám Aurelio De Laurentiis elnök úr elmagyarázta neki, hogy ez a transzfer csődbe vinné a klubját.
Elnöktársával ellentétben Agnelli számára világos volt, hogy ez a transzfer egyenes út a csillogáshoz és az ódákat zengő címlapokhoz. A Juve ismét a futball élvonalának középpontjába kerülhet. A klub versenyképessége nem csökkent, az olasz labdarúgás válsága azonban nekik sem kedvezett. Egy akkora sztár, mint Cristiano, nemcsak több gólt, hanem nagyobb elismertséget is szerezne nekik a futball világában, amely a filmiparhoz hasonlóan működik: sztárok kellenek hozzá.
Cristiano érkezésének bejelentése meg is erősítette az elképzelését, mivel a tőzsdén is bejegyzett klub részvényeinek értéke megemelkedett. Új stadion, egy építés alatt álló sportkomplexum, valamint egy tulajdonos, aki Olaszország egyik leggazdagabb dinasztiájának örököse: a kör bezárult a portugál sztár érkezésével. Lehet vitatkozni arról, hogy Cristiano jobb vagy rosszabb Messinél, vagy hogy ő-e a legjobb a pályán, ám a reklámértéke vitathatatlan.
Ünneplés a nagy bejelentést követően – jobb szélen Osorio, mellette Mendes
„A szavamat adtam”
Mindezek ellenére Mendes az utolsó pillanatig igyekezett fenntartani a madridi maradás lehetőségét, mert tudta, hogy Pérez mindig tesz egy végső próbálkozást. Meg is tette, ám Cristiano számára már nem volt visszaút: „Szavamat adtam annak, aki értékelt és megbecsült, mikor a Real Madrid nem. Ha most jön Florentino, és dupla annyi pénzt ad nekem, akkor sem érdekel. Megyek a Juventushoz.”
Agnelli más okot is adott Cristianónak a nyugalomra: biztos adózási modellt és jogi biztonságot. Spanyolországban a futballszektor úgy érzi, mintha rá nem vonatkoznának az adózási szabályok.
Miután eldöntötte, hová távozik, még el kellett rendezni az ügyét a spanyol bíróságon. A Baker & McKenzie ügyvédi irodával szembeni bizalmatlanság megnőtt a Pozuelo de Alarcón-i bíró előtt tett vitatott nyilatkozat után. Az egészet a Bernabéu T4-es emeletéről irányították, más néven a vezetőségi szintről.
Florentino bizalmas ügyvédje, Chitín del Valle személyesen is ott volt ekkor a bíróságon, és a játékos azt az utasítást kapta a Bernabéuból, hogy ne beszéljen. A kommunikációs tanácsadói által előkészített állvány üresen maradt. Mivel a tanácsadókat is összezavarta a helyzet, egy spanyol klub magas rangú vezetője azt tanácsolta Mendesnek – akit szintén megvádoltak mint együttműködőt –, hogy váltsanak stratégiát, és keressenek más tanácsadókat. Azt is javasolta, hogy bízzák magukat egy volt bíróra, José Antonio Choclánra.
Érkezés a bíróságra, 2017 tavaszán
Amikor megkapta az ajánlatot, Choclán először is az Equipo Económico adótanácsadó cég szakértőihez juttatta az ügyet, és együttműködött Mendes ügyvédjével, Carlos Sáizzal. Világosan megmondták Cristianónak: meg kell győzni a bírót, hogy nem történt bűncselekmény, vagy egyezséget kell kötni. Bíróság elé állni kockázatot jelentett. Tudták, hogy az ügyészség 16 év börtönt és 80 millió eurós pénzbüntetést fog kérni a játékosra, és hogy az állam jogtanácsosi szerve 20 évre akarja emelni a börtönbüntetést.
Ez eleinte megnehezítette a megállapodást, amit Osorio egyébként ellenzett, de hangsúlyozták Cristianónak: „Hiába tudsz gólt lőni az Atléticónak, az államnak nem tudsz egyet sem”. Sokszor elismételték, hogy „bíróságra menni rizikós”. Az Equipo Económico adószakértőinek – élükön Manuel De Vicente-Tutorral – határozott érvelését követően a vizsgálóbíró azt mondta: „Önök ezt állítják, a pénzügyminisztérium pedig az ellenkezőjét”. Egyértelmű volt, hogy bírósági tárgyalást fog indítani.
Muszáj volt megegyezni. Munkához kellett látni, de csendben. Az El Mundo leleplezései, amelyek felfedték a tárgyalásokat, feszültté tették a párbeszédet a pénzügyi kockázatelemzőkkel. A pénzügyminisztérium azt mondta, hogy nem tárgyal megvádolt adófizetőkkel. Itt lendült akcióba Edmundo Bal államügyész, aki korrektnek tartotta a játékos ajánlatát négy adóbűncselekmény elfogadásával. Összesen 18,8 milliónyi büntetést kellett fizetnie az elsikkasztott pénzekért.
Cristiano asztalán egy hétig állt az ajánlat. Osorio kitartott amellett, hogy ne írja alá. „Nem vagyok bűnöző” – ismételgette Cristiano. Végül sikerült vele megértetni, hogy a börtönbüntetés veszélye tényleg fennáll. Ráfirkantotta tehát az aláírását, miközben lélekben már Torinóban volt, és arra gondolt: „Most Florentino majd meglátja, hogy mire vagyok képes.”