Iker Casillas: A diplomácia visszafogott fejedelme
Azt mondják, a diplomácia művészete alatt más emberek hitének, véleményének és érzéseinek felismerését, valamint ezek egyensúlyba állítását, a kommunikációba a kölcsönös tisztelet és a racionális megértés mentén való beolvadást értjük.
A politika és a futball, bár elkülönítve egymás szöges ellentétei, mégis közös tulajdonságokkal rendelkeznek, és elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. A Real Madrid ért a legközelebb ahhoz, hogy eltörölje a két, egymástól elkülönülő dolog közötti szakadékot.
A politika világában egy diplomata a saját semlegességét veszélyezteti, ha állást foglal egy ellentétes oldalak között folyó vitában vagy félreértésben. Normális körülmények között ő csak egy kívülálló, egy olyan személy, aki képes objektíven és elfogultság nélkül képet alkotni a felek közötti megbeszélésről, vitáról, hogy sikerüljön megtalálni az arany középutat.
Iker Casillast szabályosan beletaszították ebbe a békefenntartó szerepkörbe, amikor Luis Aragonés megválasztotta a spanyol válogatott csapatkapitányának a 2008-as Európa-bajnokság előtt, Raúl kihagyását követően. A hálóőr később, 2010 nyarán Madridban is megörökölte a csapat első emberének járó karszalagot, szintén a legendás Raúl Gonzáleztől.
Utóbbi esemény egybeesett José Mourinho érkezésével, akit Florentino Pérez a visszatérését követően egy évvel csábított a csapathoz, nem sokkal azután, hogy belevágott a Galaktikus-projekt második fázisába.
A karszalaggal járó felelősség mentén San Iker teljesen elfogadta a madridi királyság első emberének járó tisztséget. Ő volt a nagy múltú klub hagyományainak képviselője, míg a Santiago Bernabéu egyfajta várként, Florentino Pérez pedig annak uralkodójaként funkcionált.
Casillasnak két fronton kellett csatát vívnia a békéért, egyrészt Madridban, a kettészakadt öltöző játékosai, a szurkolók és Florentino között, illetve a válogatottnál, ahol ő próbálta megakadályozni a totális összeomlást, amit a madridi és barcelonai, a katalán és spanyol játékosok közötti ellentét eredményezett volna.
Iker mindig is egy alázatos ember volt. A szurkolók, a média és a játékosok egyaránt szerették szerény, egyszerű természetét. A Real Madridot jellemzik a nagy pénzeket megmozgató átigazolások, már-már elvárás, hogy bankot robbantson a csapat a nyári átigazolási időszakban. Casillas viszont mindig is a nyugalom melegágya volt, egy biztos pont a káosz közepette.
Kilencéves kora óta hithű madridista, többször elmondta már, hogy legnagyobb álma teljesült, amikor először ölthette magára a Real Madrid szerelését. A Mourinho vs. Guardiola korszakot viszont, amikor a Real Madridnak szinte kötelességtudatból kellett a „gonosz gigász” szerepét játszania, szemben persze a Barcelonával, akik az „utánpótlásra épülő totális futballt” testesítették meg. Casillas lényegében kívülállóként nézte végig a történéseket, szinte teljesen elhatárolódott ettől az eszmények közötti háborútól.
Azokon a klasszikusokon egyáltalán nem volt szokatlan látvány, hogy Casillas, Xavi és Puyol azon dolgoznak, hogy az önfegyelmet meglehetősen rosszul gyakorló csapattársaikat nyugtassák. San Iker békére irányuló törekvései, illetve az ezzel járó folyamatos, Xavival és Puyollal folytatott pályán kívüli kommunikáció a szentként kezelt kapitány szerencsétlen, átvitt értelemben vett haláláig vezettek, hiszen José Mourinho teljesen elfordult, elszigetelődött Casillastól.
Mint később kiderült, ez jelentette Casillas tizenhat Madridban töltött idényének keserű és szomorú végét, amelynek köszönhetően többé már nem ő játszotta a Real Madridot dobogtató szív szerepét.
A királyi gárda Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc ideje óta őrzi és hordozza a klub hagyományait. Ezek egy olyan karaktert és személyiségtípust határoznak meg, amelyre a játékosnak szüksége van, ha képviselni akarják a világ legnagyobb klubját.
Amikor ezeken az értékeken merengünk, valójában tiszteletre, teljesítményre, szerénységre, méltóságra és büszkeségre gondolunk. Ezek a hagyományőrző tulajdonságok elvesztek José Mourinho irányítása alatt. A portugál mentalitásának alapja a győzelem volt, és nem számított, hogy milyen áron szerzi azt meg. Számára nem létezett az idő, hogy megfontoltan, visszafogottan, szerényen valósítsa meg a terveit. Ez a túlzottan megrögzött gondolkodásmód eredményezte azt a cselekedetét is, amelyre egyetlen madridista sem volt büszke: 2011 augusztusában gusztustalan módon szemen szúrta Tito Vilanovát, a Barcelona akkori, azóta sajnos súlyos betegség következtében elhunyt trénerét.
Casillast Mourinho két alkalommal is félresöpörte: először a 2011/12-es idényben állította azt, hogy Iker információt szivárogtat ki az öltözőből a spanyol sajtónak, majd másodszor akkor büntette, amikor a kapitány a Barcelona vezető spanyol játékosaival béketárgyalásokba bonyolódott annak érdekében, hogy megfelelő legyen a csapaton belüli légkör a Vicente del Bosque által irányított nemzeti együttesnél.
Iker Casillas egy szerény ember, aki büszke mindarra, amit elért. Tiszteletteljes, de öröké ambiciózus. Mindez nagyszerűen foglalja össze mindazt, ami Valdebebas alapkövére van vésve: „Ezen központ alapjai pont olyan szilárdak, mint a Real Madrid szerelmeseinek a hite. Egy intézmény, amely tiszteli a múltját, tanul a jelenből és határozottan elkötelezett a jövőjét illetően.”
Ha csak rápillantunk az ifjú Iker Casillas fotóira, aki a 2002-es Bajnokok Ligája döntőjében azt a bő, zöld kapusmezt viselte, akkor egy hűséges, hercegszerű államférfi jut eszünkbe. Csendes és félénk, de a tettei, a védések és tisztázások gyilkos beszédet mondanak helyette.
San Iker erkölcsös gondolkodásmódja vezetett odáig, hogy a kapitány idő előtt elidegenült szeretett klubjától. Mourinho – aki a klub kötelékén kívülről érkezett, hogy feledtesse Pep Guardiola eredményeit – folyamatosan, szüntelenül közvetítette Florentino siker iránti oldhatatlan vágyát, ez pedig még a klubnál leghosszabb ideje szolgáló, leghűségesebb tisztet is megsemmisítette.
Casillas álma a 2014-es Bajnokok Ligájában valóra válhatott, kapitányként emelhette magasba imádott klubja frissen megszerzett európai trófeáját, ám az örömöt beárnyékolta a keserűség. Az az igazság, hogy akkorra Iker Casillas helye egyáltalán nem volt biztos a spanyol fővárosban, kapcsolatai pedig egyszerűen javításra szorultak, vagy addigra már javításon mentek keresztül.
Iker a döntőt megelőzően kétévnyi érdektelen egyéni teljesítményt tudhatott a háta mögött, az önbizalma darabokban volt, a kezdőcsapatbeli tagságát pedig nem tudta állandósítani. A kapus, aki 2008 és 2012 között zsinórban öt alkalommal került be a FIFPro legjobb tizenegy játékosa közé, szinte felismerhetetlen figurává vált, különösen akkor, amikor azt a gólt ajándékozta Godínnak a döntőben, amelynek köszönhetően az Atlético megszerezte a vezetést Lisszabonban. Iker Casillas szívéről sokkal nagyobb teher esett le, amikor Sergio Ramos befejelte az egyenlítő találatot, mint bármely másik játékoséról.
Madridban töltött ideje alatt José Mourinho sokkal kevesebbre tartotta a múlandó hűséget, mint a saját céljainak elérését. Megvetette a Barcelona kapitánya, Xavi, valamint Iker közötti barátság létét. Meg kellett szüntetniük a két tábor, a madridisták és culék közötti békebeszédeket is. Casillas édesapja később úgy magyarázta ezt a tevékenységet, mint egyfajta kapcsolatjavítást, ami a két tábor közötti nézeteltérések rendezésére irányult a 2012-es Európa-bajnokság előtt.
„Ha nem lett volna Iker, Xavi és del Bosque, akkor Spanyolország nem jutott volna ilyen messzire” – mesélte 2012-ben. „A Clásicók nehéz pillanatokat eredményeztek. A játékosok, akik korábban barátságokat ápoltak, hamar egymás ellen fordultak.”
„Problémák voltak Arbeloa, Xabi, Sergio Ramos és más játékosok között. Néhány játékos viselkedése nem volt megfelelő. Szerencsére Iker és Xavi közbeléptek.”
„Ikernek rengeteg problémája akadt José Mourinhóval a Xavival való barátsága miatt. Ezek a gondok aztán nyilvánosságra kerültek, mindenki tudott róluk. Iker és Xavi sosem akarták megszakítani a jó kapcsolatukat.”
Mint ilyen, Mourinho nemtetszésére akkor derült igazán fény, amikor a Real Madrid leigazolta az ex-madridi Diego Lópezt Sevillától, 3,5 millió euró fejében, a 2012/13-as idény közepén. Ez volt az utolsó szögek egyike, amit a Casillas madridi karrierjét – természetesen átvitt értelemben vett – szimbolizáló koporsóba ütöttek.
A spanyol végleges leigazolása egy esetleges kölcsönszerződés helyett meglehetősen furcsán hatott, még úgy is, hogy Casillas keze januárban eltörött, ugyanakkor az is igaz, hogy a transzfer egybeesett az európai elitkluboknál akkoriban tapasztalt új tendenciával, mely értelmében egy kapus a ligában, míg a másik a kupamérkőzéseken védhette klubja kapuját. Utólag viszont teljesen egyértelműen látszott, hogy López megszerzése egyértelmű jele volt annak, hogy San Iker napjai meg vannak számlálva.
A legelső érzékelhető jel már 2012 novemberében feltűnhetett a madridistáknak, amikor José Mourinho – teljesen tudatosan – a padon hagyta Iker Casillast, és Antonio Adán kezdhetett az azt megelőző hónapok gyengébb eredményeit követően. A blancók 1-0-ra veszítettek a Betis ellen, 2-2-t játszottak otthon az Espanyollal, valamint vért izzadva szerezték meg a győzelmet a Valladolid ellen. Ezek mind olyan mérkőzések voltak, melyeken az eredmény sokkal jobban kiemelte Iker hibáit és bizonytalanságát.
Mourinho a következőképp indokolta Adán játszatását a Málaga elleni 3-2-es vereséget követően: „Ez egy technikai döntés. Az edző elemzi a helyzetet, figyeli a játékosait, majd összeállítja a csapatot. Jelenleg – számomra és az edzői stáb számára – Adán jobb, mint Iker.” Mindezt hamarosan követte Diego López már említett megszerzése, aki abban az idényben tizenhat bajnoki meccsen védhette a Real Madrid kapuját Iker Casillas sérülését követően.
Igen ám, de San Iker korábbi pozíciója felépülését követően sem volt garantált, sőt, López magáénak tudhatta a kezdőcsapatbeli tagságot. Casillas idénybeli teljesítménye közel sem volt kiemelkedő, a saját szintjéhez képest jócskán elmaradt a várakozásoktól, hiányzott belőle az, ami miatt még mindig sokan a világ legjobb kapusának tartották. A vele kapcsolatos, információszivárogtatásról szóló pletykák pedig csak olajat jelentettek a tűzre, megalapozták a madridi öltözőben később bekövetkező lélektani harcokat.
Minden a 2011 augusztusában megrendezésre kerülő, Barcelona elleni UEFA-szuperkupa-döntőt követően kezdődött. A már említett gyűlölet és rosszindulat egyre nagyobb teret nyert a rivális felek között Mourinho és Guardiola első találkozását követően (2010. november, a katalánok 5-0-s vereséget mértek a Real Madridra – a szerk. kieg.).
Akkoriban a játékosok közötti ellenségeskedés már-már a határokat feszegette. A trófeák iránti vágyakozás okozta nyomás párosult azzal, hogy José Mourinho esetében szinte elképzelhetetlen volt egy jövőbeli bukás. A Bajnokok Ligája-győztes és olasz bajnok Intertől érkezett, ráadásul úgy, hogy utolsó idényében pontosan a Pep vezette Barcelonát győzték le a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében. Érthető, hogy azt követően a portugált tartották az egyetlen olyan edzőnek, aki képes lenyomni a gránátvörös-kékeket, és megszakítani dominanciájukat.
Az első idényében azonban a Real Madrid meglehetősen kevés címet zsebelt be. Megnyerte a Király-kupát, a bajnokságban viszont alulmaradt a Barcelonával szemben, ráadásul pontosan az ősi rivális ejtette ki őket a Bajnokok Ligájából is. Mourinho és csapata elveszítette mindkét bajnoki meccsét Pep alakulata ellen, ráadásul a nemrég említett első El Clásicón 5-0-s vereséggel kellett elhagyniuk a Camp Nou gyepét.
Pontosan ez vezetett odáig, hogy a 2011-es UEFA-szuperkupa-mérkőzésén minden, az azt megelőző idényben felgyülemlő feszültség, frusztráció, gyűlölet és félelem a felszínre tört, méghozzá szándékos, rosszindulatú rugdosódás formájában. A vulkán pedig akkor tört ki teljes erejében, amikor Marcelo piros lapot kapott a Fàbregasszal szemben elkövetett, durva szabálytalansága miatt. A pillanat eredményeképp a játékosok, az edzők és a technikai stábok egy emberként rohantak az oldalvonal melletti területre, a feszültség pedig akkor tetőzött igazán, amikor José szándékosan belenyúlt a Barcelona segédedzője, Tito Vilanova szemébe.
Az eset sok vitát váltott ki, ugyanakkor ezek egyike sem volt olyan súlyos, mint az, amit az bizonyos, Xavi és Iker közötti beszélgetés eredményezett. Ezen a ponton egyébként már a vezetőség is közbelépett, hiszen Florentino szeretett volna elkerülni minden további, valós és a média által kreált problémát.
A gondok ugyanakkor nagyon is valódiak voltak. Casillas tudta, hogy a dolgok túlságosan elfajultak. Az Európa-bajnokság selejtezői rohamosan közeledtek, a nemzeti csapat sorsa pedig nagyban függött a Barcelona és a Real Madrid játékosai közötti kapcsolattól.
A közös érdekeket szem előtt tartva Iker felhívta hát Xavit, hogy rendezzék a problémákat. A jelentések szerint a kapitánya vállalta a teljes felelősséget és elismerte, hogy a Real Madrid volt a hibás a felek közötti feszültség kialakulásában. Felismerte, hogy Mourinho cselekedetei arra irányultak, hogy problémák generálódjanak a két együttes között, mindez pedig káros hatással volt a nemzeti csapatra is. Iker felajánlotta, hogy változtatni fognak, és arra kérte Xavit, hogy üzenetét adja át a Barcelona többi játékosának is.
José kiszimatolta mindezt, és úgy gondolta, hogy a cselekedet a hűség fogalmának megsértésével volt egyenlő. A hívást gyávaságként, valamint a gyengeségek kimutatásaként értelmezte Casillas részéről. José ráadásul nyilvánosan beszélt az összeesküvés-elméletéről, miszerint a Real Madridot külső erők gátolják a sikerek elérésében, miközben a Barcelonát világszerte éltetik az emberek.
„Csak nevettem és felmutattam a hüvelykujjam. Ennyi történt. Ha elmondanám neki és az UEFA-nak, amit gondolok, véget érne a pályafutásom. Nem beszélhetek arról, amit érzek. Egyetlen kérdést hagyok csak itt: Miért? Miért? Øvrebø, Busacca, Frisk, Start? Miért van erre szükség?” – nyilatkozta 2011-ben, a Barcelona ellen elveszített BL-elődöntőt követően.
A Barcelona tehát provokálta a Real Madridot a bírók döntésein, a színészkedéseken, a játékstílusukon keresztül. Ilyen gondolatok közepette érkezett Casillas bocsánatkérése, ami úgy hathatott, mint egyfajta árulás.
Attól a pillanattól kezdve Casillas távozásának órája kegyetlenül közeledett, időzített bombaként, amelyről senki sem tudta, hogy mikor robban fel valójában. Az óra, amin számolták a perceit, ott ketyegett a Barnabéu falán. Carlo Ancelotti irányítása alatt bár több lehetőséget kapott, a korábbi, csapaton belüli, valamint a Mourinho és közte lévő problémák okozta mentális gondok viszont gátat szabtak a régi formájának visszanyerésében.
Ugyanakkor a béke iránti erőfeszítései meglehetősen nagylelkű, nemes gondolkodású emberre vallanak, és lehetetlen nem elismerni ezen tetteit. Iker Casillas egyáltalán nem volt boldog, amikor Gutinak és Raúlnak is távoznia kellett Madridból, Florentino visszatérését követően. Ő nem értékelte Jorge Mendes rendszeres látogatásait Valdebebasban, és nem is vett részt a sztárügynök körbeudvarlásában.
Fájó kimondani, de Iker Casillas nagylelkűségével – akarva vagy akaratlanul – megütötte madridi karrierjének önmegsemmisítő gombját, ugyanakkor megmentette Spanyolország válogatottját. Ha nincs az a telefonhívás, akkor a Real Madrid és a Barcelona játékosai között még nagyobb ellentét alakult volna ki, ami nyilvánvalóan ártott volna a spanyolok nemzetközi szereplésének.
Meg kellett birkóznia José Mourinhóval, a defenzív futballjával, a kettészakadt madridi táborral, Jorge Mendesszel és Florentino Pérezzel is. Megpróbált helyesen cselekedni ahelyett, hogy cinikus és szenvedélymentes viselkedéssel meghosszabbította volna madridi pályafutását.
De végül is sikerrel járt, legalábbis az egyik fronton. A spanyol labdarúgás hagyatéka halhatatlan, generációk fognak beszélni arról, amit ez a nemzedék elért. Iker Casillas pedig Spanyolország futballtörténelmének egyik, ha nem a legjobb kapusa, akinek a pályán elért eredményei és hihetetlen reflexeinek köszönhető védései csak a valódi történet felét mesélik el egy olyan hálóőr pályafutásáról, aki bátran és becsülettel harcolt az öltözőkben, a telefonon keresztül és a Santiago Bernabéu játékoskijárójában. Úgy, mint a Real Madrid, azaz élete klubja egy igazi, hithű señoríója és kapitánya. Örök kapitánya.
Cristiano Ronaldo és az újabb szintlépés
A Real Madrid ragadozója ismét lecsapott, ezúttal Vigóban keserítette meg a labdarúgók életét, két góllal hozzájárulva a 1-4-es madridi győzelemhez. Cristiano Ronaldo éles, talán az idény egyetlen pontján sem volt még ennyire jó formában, mint most. Ez egy olyan tény, melynek tudatában bizony a Barcelona és a Juventus is elkezdhet aggódni.
A fenevad tegnap mindkét gólját ballábbal jegyezte, az egyik rakétaként süvített a hálóba, míg a másik klinikai pontossággal érkezett a jobb alsóba, a kapufát is érintve. Cristiano mindkét esetben középről, és nem a baloldalról indult, ami továbbra is bizonyítja, hogy játékának és posztjának átalakulása igenis működik és meglehetősen jó irányba halad.
Miközben John Guidetti olyan elveszettnek tűnt a másik oldalon, mint aki egy sötét, ismeretlen helyen kétségbeesetten keresi a villanykapcsolót, Cristiano újfent igazolta, hogy mivel vívta ki magának az évek során az elismerést. A portugál tudatában van annak, hogy ő sem fiatalodik, mindemellett elfogadja korát, és saját, valamint csapata javára is tudja fordítani mindezt, ami bizony 2012 óta az első bajnoki aranyat, a Bajnokok Ligájában pedig a sorozat történelmének első duplázását eredményezheti.
A versenysorozatok mellett a jelenlegi idény újabb kihívást tartogatott Cristiano Ronaldo számára. A múltban a portugál mindig annyi mérkőzésen lépett pályára, amennyit csak rendelkezésére állt a csapatnak. Nem számítottak a sérülések sem, a verseny és a játék iránti vágya lehetővé tette, hogy ott legyen a pályán a bajnokság és a különböző nemzetközi kupák mérkőzéseinek szinte mindegyikén. Nem volt idő arra, hogy érezze a fáradtságot vagy a kimerültséget. Túl sok célja volt, amelyeket el akart érni, úgy egyéni, mint csapatszinten.
Jóllehet, a 2016-os Európa-bajnokság döntőjében elszenvedett sérülése hozta el a fordulópontot, azt a pillanatot, amikor a portugál rájött, hogy bizony sokkal elővigyázatosabbnak kell lennie. Képtelen volt segíteni hazáját a legfontosabb pillanatban, az ezzel járó érzés pedig meglehetősen kemény, igazi vízválasztó lehet, főleg egy ilyen játékos esetében. Egy olyan pillanat, mely során a világ és a futballtörténelem egyik legjobbja realizálta, hogy még hihetetlen erőnléte is romba dőlhet, ha nem figyel oda jobban magára az évek előrehaladtával.
Konditermi munka, különböző diéták, valamint annak elfogadása, hogy a pihenés igenis létfontosságú, lehetővé tette, hogy Ronaldo újjászülessen az idény végére. A portugál az elmúlt 8 mérkőzésén 13 alkalommal zörgette meg a hálót, a találatok között pedig két mesterhármas is született a Bajnokok Ligájában.
Gareth Bale pontosan azért van jelenleg is a sérültek listáján, mert megpróbált idő előtt visszatérni, Cristiano viszont szinte biztosan nem követi majd el ugyanezt a hibát egy esetleges sérülés esetén. Az óvatos és összehangolt munka, amelyet Zidane-nal végeznek erőnléte megőrzése érdekében, biztosítja, hogy az idény utolsó mérkőzéseire csúcsformában érkezhessen, learatva pragmatizmusának gyümölcsét.
Az újév kezdete előtt Ronaldo némileg korlátozottnak tűnt a pályán. Ha összehasonlítjuk a játékost, aki visszatért a nyári sérülésből azzal a fenevaddal, akit a Bayern ellen láthattunk, a tapasztalható különbség bizony ég és föld a kettő között. Most szabadan mozog a pályán, élvezi az összjátékokat, és örömmel konstatálja, hogy kevesebb energiabefektetéssel képes gólhelyzetbe kerülni, illetve kivégezni az ellenfeleket.
A folyamatos, szüntelen munkája és önmaga tudatos felkészítése vezetett idáig. Két meccs van hátra, mindkettőn trófeákat szerezhet a klub, gazdagíthatja egyébként sem szegény történelmét. Valljuk be, erre igen jó eséllyel pályázik a Real Madrid, hiszen jelenleg nagy valószínűséggel nincs is veszélyesebb dolog annál a Cristiano Ronaldónál, aki elfogadja teste korral járó korlátait.
Zinédine Zidane, az egyensúly mestere
A Real Madrid idényének egy meglehetősen gyakori témáját szolgáltatja Zinédine Zidane edzői képességeinek megkérdőjelezése. A francia tréner jövője egyelőre még nem tisztázott, pedig a csapatnak jó esélye van a duplázásra is. Mindeközben sokan gondolják úgy, hogy taktikai fegyvertára nem túl széleskörű, edzőként elért sikerei pedig csak és kizárólag az erős játékoskeretnek köszönhetőek. A Sevilla elleni győzelem azonban talán megváltoztatja néhány ember véleményét.
Az andalúz klub ellen a francia korábban kísérletezett már, hiszen amikor csapatával a bajnokság küzdelmein belül a Pizjuánba utazott, a blancók egy háromvédős rendszert próbálgattak, amely végül vereséget eredményezett az utolsó percekben. Akkor Carvajal és Marcelo már-már szélsőként, ún. szárnyvédő pozícióban játszottak, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema pedig meglehetősen magányosan próbáltak gólra törni a támadósorban.
Úgy tűnt, azon a napon a szerencse-faktor nem működött a francia esetében. Zidane a meccs előtt tartott a Sevilla labdatartásra épülő játékától, így megpróbált alkalmazkodni Sampaoli rendszeréhez. Ronaldo és Benzema párhuzamosan, egymás mellett kaptak lehetőséget, ám úgy tűnt, hogy a Real Madrid meglehetősen rosszul érezte magát a rendszer használata közben.
Az akkor elszenvedett vereség óta viszont Zidane és gárdája is egyre erősebbé és erősebbé vált. A vasárnapi győzelmet követően mindössze két győzelem választja el a fővárosiakat a bajnoki aranytól, ami 2012 óta az első győzelme lenne a Real Madridnak. Mindeközben ott van a Bajnokok Ligája, ahol az Atlético Madrid legyűrésének köszönhetően a Juventusszal csaphatnak össze Zizou fiai. Ám sokaknak ez sem elég: még mindig rengetegen kérdőjelezik meg a francia edzői képességeit és a szakmára való rátermettségét.
A Sevilla elleni győzelem viszont – ahogy már említettük – talán az ő szívüket is megenyhíti. A blancók egy 4-4-2-es rendszerben kezdték a mérkőzést, amelyben Asensio gyakran egészen mélyen kapta a labdákat, miközben a védekezésbe is rendszeresen besegített. Cristiano Ronaldo a csatár posztján kezdett, ám gyakran kilépett a baloldalra is, míg Morata csak és kizárólag az előrejátékkal kellett, hogy foglalkozzon.
Nacho improvizált szabadrúgása gyors vezetést eredményezett, majd Ronaldo paskolt be egy közeli labdát a 22. percben, 2-0-ra módosítva az állást. Az eredmény az első játékrészben nem változott, de ez meglehetősen megtévesztő információ.
A Sevilla ritmust váltott, jól tartotta a labdát, Jovetić kétszer is eltalálta a kapufát. A montenegrói mellett Correa is tesztelte Keylor Navas képességeit. Hiába volt kétgólós előnye a Real Madridnak, a vendégek végig nagyon veszélyesnek tűntek, így Zidane fiai nem dőlhettek hátra a vezetés tudatában sem.
A Sevilla új formációban kezdte meg a második játékrészt. Nico Pareja helyett Walter Montoya érkezett, ezzel átálltak háromvédős rendszerre, öt középpályással. Sampaoli kezébe akarta venni az irányítást, és úgy érezte, hogy a Morata-Ronaldo duóval kevesebben is meg tudnak birkózni hátul az első félidőben látottak alapján.
Mindennek természetesen azonnal érezni lehetett hatását, Jovetić pedig egy nagyszerűen helyezett lövéssel szépíteni is tudott. A Real Madrid számára hirtelen melegebbé vált a pite. Változásra volt szükség, olyasvalamire, ami megerősíti a csapatot és kihúzza a Sevilla méregfogát a nehéz félidőkezdet után. Zidane egy kettős cserével reagálta le a helyzetet, a Real Madrid pedig azonnal kezébe tudta venni az irányítást, amit át sem engedett az azt követő 30 percben.
Lucas pályára küldésével a mester széthúzta csapatát, a formáció 4-4-2-ről 4-3-3-ra módosult, amelyben a lecserélt Morata helyét Cristiano vehette át, Asensio és Lucas fedték le a jobb- és balszélt, Casemiro pedig Jamest váltotta, hogy szűrje a középpályán áthaladó támadásokat.
A Real Madrid azonnal szilárdabbá vált. Casemiro jelenléte lehetőséget biztosított Kroosnak, hogy csatlakozhasson a támadásokhoz, míg Asensio és Lucas könnyedén megverték a rendszer áldozatává váló, ideiglenesen szélső védővé vált Vitolót és Correát.
A mérkőzés utolsó negyed órájában két hazai gólt is láthattunk. Asensio, Kroos és Nacho nagyszerűen működtek együtt a baloldalon, mindannyian ki tudták használni Correa védekező gyengeségeit, a német kiválósága pedig gól és gólpassz formájában is megnyilvánult. Zidane helyreállította tehát csapata védekező egyensúlyát, miközben nagyszerűen vette észre, hogy melyik rendszer lehet a legeredményesebb a félidőben átalakuló Sevilla ellen.
Rengeteg dolgot hallhattunk már a franciáról és a taktikai képességeiről, ám rendre választ tud adni mindenre a pályán. Néhány héten belül a mesteri Massimiliano Allegrivel és masszív csapatával nézhet farkasszemet, ám ha az elemzések során fel tudja fedezni a Juventus hiányosságait is, és a mérkőzés közben hasonlóan jól tudja lereagálni a különböző helyzeteket, mint vasárnap, akkor Zinédine Zidane taktikai oldala bizony egészen új megvilágításba kerülhet, és végre talán ő is megkapja azt az elismerést, ami kijár neki. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy lényegében a keret minden tagjából képes volt kihozni a legjobbat az idény végére…
Casemiro: „Nagyon bo…
Casemiro: „Nagyon boldog vagyok, egy álmom vált valóra azáltal, hogy elértem a 100 mérkőzést a Real Madridban. Gyerekként el sem tudod képzelni, hogy egy ekkora mérföldkőhöz érhetsz egy ilyen hatalmas klubban. Szeretnék továbbra is keményen dolgozni és élvezni az edzéseket, hogy még több meccsen szerepelhessek. Egy igazi álom a Real Madrid mezét viselni. Nem tudnék kiragadni egyetlen mérkőzést sem a 100-ból, mindegyik egyformán fontos volt számomra.”
Egytől egyig: Real Madrid – Sevilla (4-1)
Csapatok
Real Madrid (7,5)
Nem ez volt az idénybeli legjobb meccse a csapatnak, még akkor sem, ha az eredmény láttán azt gondolná az ember, hogy simaliba volt. A második játékrész közepéig úgy tűnt, a srácok elsődleges célja, hogy minél előbb túl legyenek a meccsen. A védelem gyakran csak asszisztált a sevillai offenzívákhoz, a középpálya pedig nem tudta kellőképp segíteni a hátsó alakulatot. A második félidőben eszközölt cseréket követően a játék képe lényegesen megváltozott, és szűk negyedórányi örömfocit is láthattunk. Nem mondom, hogy az 50. és 60. perc között nem féltettem a három pont sorsát, de azért a vérnyomásom nem szökött az egekbe. Egy újabb döntőt sikerült tehát behúzni, immáron csak két mérkőzés és négy pont választ el minket a bajnoki elsőségtől. Nyomni kell tovább! Hala Madrid!
Sevilla (6)
Meglehetősen enerváltan kezdett Sampaoli megtizedelt gárdája is, ám szépen lassan felül tudtak kerekedni ellenfelükön, és szép támadásokat vezettek végig, a legtöbb alkalommal vendéglátójuk jobb oldalán. Voltak veszélyes befejezéseik is, ám a szerencsének, a koncentráció hiányának és Keylornak köszönhetően az egyenlítésre nem kerülhetett sor. Talán a legjobb pillanatban érkezett el ez a párharc, hiszen a Sevilla idénybeli mélypontját éli jelenleg, így némileg kevesebb erőbefektetésre volt szükség a legyűrésükhöz, még úgy is, hogy néha fel-felszisszentünk egy-egy akciójuk során.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Nacho (8,5)
Nemcsak a meccs legjobbja, hanem egyben az idény meglepetésembere, és a szezon legnagyobb nyertese, amit persze csak és kizárólag saját magának köszönhet. Nacho az élő példa arra, hogy kellő akarattal és kitartással a lehetetlennek tűnő dolgokat is el lehet érni. Ő egy ízig-vérig madridista srác, akinek csak egyetlen álma volt, az pedig az első csapatban való rendszeres szereplés. Elérte, sőt túl is szárnyalta talán a saját elképzeléseit, minket pedig egyenesen lenyűgözött. Hát mekkorát játszott most is? Mindezt persze úgy, hogy nem a saját posztján kellett helytállnia. Neki viszont teljesen mindegy, akárhová állítanák, mindenhol megpróbálná kihozni magából a maximumot. Ezúttal balhátvédként vett meg minket, kilóra. Fáradhatatlanul rohangált fel s alá, nem csak a védőmunkájával emelkedett ki, hanem az offenzívákat is rendkívül hatékonyan támogatta. Szemfüles gólja a szezon legnagyszerűbb megoldásai között kaphat majd helyet, ám emellett egy assziszttal és két kulcspasszal is felhívta magára a figyelmet. Isteni szerencse, hogy nem engedtük el tavaly nyáron, ezért jár a köszönet Zizou-nak is.
Keylor Navas (8,5)
A meccs legjobbja cím egy másik aspiránsa. Keylornak legalább három vagy négy olyan bravúrja volt, melyek döntő befolyással volt a mérkőzés végkimenetelére. Lábbal több alkalommal is parádézott, de az első félidő végén vetődve, a labdát kézzel hárítva is nagy mentést mutatott be, pedig sokan talán már gólt kiáltottak. Ha ő nincs, közel sem biztos, hogy így alakult volna ez a mérkőzés. Csúcsformában van a Costa Rica-i, mikor máskor, ha nem az idény legfontosabb időszakában. Formaidőzítése is olyan parádés, mint a védései.
Danilo (6)
Támadásban az eddigi egyik legjobb madridi produkcióját hozta a brazil, olyan dolgokat művelt az ellenfél tizenhatosánál, amelyekről eddig azt hittük, hogy egyszerűen nincsenek belekódolva Danilóba. Néhány hete azonban történhetett valamilyen szoftverfrissítés nála, mert ezen a téren rengeteget javult. Védekezésben viszont lefelé lógott ki a csapatból, a Sevilla támadásai rendre a Madrid jobb oldaláról érkeztek, ahol vagy megverték a brazilt, vagy ő egyszerűen elkalandozott, helyezkedési hibát vétett. Jovetić gólja előtt is a brazil oldaláról érkezett középre a játékszer, elrettentő példaként kellene ábrázolni, ahogyan métereken keresztül hátrált emberével szemben. Pedig ha a védekezésben is olyan javulást tudna mutatni, mint támadásban…
Sergio Ramos (7)
Hét labdaszerzéssel, egy felszabadítással és egy blokkolt lövéssel zárt a kapitány, aki Nacho mellett a védelem legjobb tagja volt. Jovetić gólja előtt talán lehetett volna határozottabb, hiszen az embere nélkül maradt montenegróira ő lépett ki, ám a támadó így is könnyen helyzetbe tudott kerülni. A levegőben ezúttal is ő volt az úr, védőmunkája mellett pedig ismét aktívan segítette a támadásokat is, bátran lépett fel a középpályásokkal a labdakihozataloknál.
Raphaël Varane (6,5)
Némileg elmaradt a teljesítménye társáétól, ez pedig a többször is észrevehető bizonytalanságának volt köszönhető. Öt szereléssel és négy sikeres felszabadítási kísérlettel azért így is büszkélkedhet, ám tényleg szeretném végre huzamosabb ideig azt érezni, hogy csúcsformában futballozik a francia.
Mateo Kovačić (6)
Tudása alatt teljesített ezúttal a villámléptű horvát, aki nem igazán találta a helyét a középpályán. A támadások megszűrése során adott néha életjelet magáról, ám saját csapata offenzíváit közel sem tudta olyan hatékonysággal segíteni, mint azt esetében megszokhattuk. Egy-két ritmusváltással azért felhívta magára a figyelmet, de az esetek többségében rossz döntéseket hozott. Cseréje indokolt volt.
Toni Kroos (8)
Az első félidőben még visszafogottabban teljesített, igaz, úgy is a középpálya legjobbja tudott lenni, a második játékrészre viszont megjött az igazi Toni Kroos, főleg azt követően, hogy visszakapta a pályán kedvenc játszótársát, a másik horvátot. Elképesztő, 98,5%-os passzpontossággal zárta a meccset, nem tudom, hogy ezen a téren képes-e, illetve lehet-e egyáltalán még fejlődni. Teljesítményét egy gólpasszal, valamint egy zseniális, a nevéhez méltó találattal koronázta meg.
James Rodríguez (5,5)
Sajnos abszolút lefelé lógott ki a kolumbiai, aki meglehetősen keveset volt játékban. Egy alkalommal tapsolhatta őt a Bernabéu népe: Asensio labdájával iramodott meg, majd testcselét követően lövésre szánta magát, amit a kapus ugyan védeni tudott, de a kipattanót Cristiano értékesíthette. A show-t ezúttal nem a játékával, hanem a lecserélésével tudta ellopni. A kolumbiai bizony érzelemdús levonuláson van túl, mely során elég egyértelműen intett búcsút a Real Madrid szurkolóinak. Úgy tűnik tehát, hogy az ő madridi története a végéhez ért. Köszönünk mindent, James, köszönjük a bombagólokat és azt, hogy sosem adtad fel.
Marco Asensio (8)
Egy újabb nagyszerű teljesítmény a fiatal spanyoltól. Végig lendületes, kreatív játékot láthattunk Asensiótól, aki, ha nem is közvetlenül, de a csapat négy góljából háromban is főszerepet vállalt. Cristiano második, illetve Kroos találatánál is ő osztott kulcspasszt az asszisztot kivitelező játékosoknak, Ronaldo első gólja előtt pedig az ő levágódó labdáját küldte kapura James. Minden egyes mozdulatáról ordít a színtiszta tehetség. Kétségkívül a jövő egyik sztárjának kibontakozását láthatjuk.
Cristiano Ronaldo (8)
Túl sok szóra nincs szükség esetében. Brutális, maga a játékos, de a formaidőzítése is. Ezúttal egyet közelről az üres kapuba, egyet pedig úgy, ahogy illik, bivalyerősen a ficakba, kapásból persze. Érdekes szerepkörben játszott a portugál, aki góljai mellett sokszor volt aktív szereplője a támadásoknak, ám néha úgy tűnt, hogy Moratával kölcsönösen zavarják egymást. A győzelemhez való hozzájárulásából azonban ez egy fikarcnyit sem von le. Örülök, hogy láthatunk még ilyen bődületes gólokat is tőle.
Álvaro Morata (3)
Olyan volt, mintha ötvözték volna a formán kívüli Moratát Benzema leggyengébb napot kifogó énjével. Egyszerűen alig volt jó megmozdulása, mintha fejben teljesen máshol járt volna. Kapura lövés nélkül fejezte be a meccset, amiért francia társa már bőszen gyűjtögetné a puta madrékat. Ennél szomorúbb adat viszont az, hogy a játékban sem tudott hasznára válni a csapatnak. Cseréje teljes mértékben indokolt volt, akár hamarabb is bekövetkezhetett volna.
Cserejátékosok
Casemiro (7)
Nem látványosan szállt be a brazil, ugyanakkor érkeztével érezhetően stabilabbá vált a középpálya, amire 2-1-es állásnál hatalmas szüksége volt a csapatnak. Sok kritika érte őt az idény közben, hogy miért nem lehet helyette játszatni Iscót vagy Jamest, nos, ezúttal (is) tökéletes választ adott a kérdésekre.
Luka Modrić (7,5)
Bejött, és hozta magával a zsenialitást a padról. Lukitával érezhetően feljavult a középpálya, kreativitás terén is hatalmasat lépett előre a csapat. Passzai nemcsak kivétel nélkül pontosak, hanem hasznosak is voltak. Nagyon jó cserének bizonyult.
Lucas Vázquez (6,5)
Lendületesen szállt be, ám néha azt éreztem, hogy túlságosan is pörög, így labdái nem mindig érkeztek pontosan a kapu előterébe. A meccs végén azért volt egy veszélyes indítása, Cristiano visszatett labdája azonban célt tévesztett.
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (8)
Meglepődtem, ugyanakkor nagyon nagy örömmel töltött el, hogy Zizou tökös volt, és lényegében a B-csapatot küldte pályára egy ilyen nagy téttel bíró mérkőzésen, az ellenfél kilétének és harci erejének tudatában. Amiatt is büszke voltam rá, hogy időben eszmélt, hogy a gépezet nem működik olajozottan, így belenyúlt a meccsbe, és minden egyes cseréje kiválóan sült el. Casemiro és Luka behozatalával teljes mértékben stabilizálni tudta a középpályát, míg Lucas Danilónak segített be a védekezésben amellett, hogy rendre el tudott menni és veszélyt tudott teremteni a jobb szélen. Zizou nagyon közel áll ahhoz, hogy edzőként is a legnagyobbak között emlegethessék, bízok benne, hogy az utolsó két mérkőzést is sikerrel veszi a csapata a bajnokságban.
Paulo Dybala: „Boldo…
Paulo Dybala: „Boldog lennék, ha Zidane csapattársa lehetettem volna. Mindannyian tudjuk, hogy milyen minőséget képviselt. Imádtam a technikáját, azt, ahogy mozgott a pályán, ahogy megverte az ellenfél játékosait. Az igazán nehéz dolgok is egyszerűnek tűntek, ha ő csinálta azokat. Mindenki láthatta, hogy milyen típusú játékos volt, most pedig bizonyítja, hogy milyen kiváló edző.”
Davor Šuker: A Real Madrid fogja megnyerni a Bajnokok Ligáját
„Úgy gondolom, hogy a Real Madrid fogja megnyerni a Bajnokok Ligáját a Juventus elleni döntőben. Ők mindig esélyesként lépnek pályára, ráadásul van két nagyszerű horvát labdarúgó is a keretükben.”
„Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy egy ilyen döntőben mindkét csapatnak 50-50 százaléka van a végső győzelemre, Andrea Agnelli pedig nagyszerű csapatot épített fel a Juventusnál. A játékosaik éhesek a sikerre, ez pedig elengedhetetlen tényező egy fináléban.”
„Nagy várakozásokkal vágtunk neki az 1998-as döntőnek, ahogy a szurkolók is, ez az oka annak, hogy az emberek a mai napig emlékeznek arra a 20 évvel ezelőtti döntőre. Ami engem illet, számomra olyan, mintha tegnap lett volna. Emlékszem arra, ahogy megérkeztünk a stadionhoz, a hotel recepciójára, mindenre.”
„A döntő előtti éjszakán nem jelentett problémát számomra az alvás, hiszen egyáltalán nem voltam ideges, nem féltem. Tudtuk, hogy a miénk a világ legjobb kerete, madridi játékosként pedig tisztában kell lenned azzal, hogy bárkit legyőzhetsz. Az este mondtam is Mijatovićnak, hogy 1-0-ra fogunk győzni a Juventus ellen.”
„A futball rengeteget változott azóta. A csapatok másképp járatják a labdát, megváltoztak a szabályok, ahogy a játékosok viselkedése, a stoplisaik színe és a tetoválásaik száma is. Akkoriban a játék sokkal inkább a technikáról szólt. Statisztikailag mi voltunk a világ legjobb csapata, mindent megnyertünk Capellóval. Elképesztő minőséget képviselt az a csapat, bárki ellen képesek voltunk három vagy akár négy gól szerzésére is.”
3 tényező, ami kikövezte a döntőbe vezető utat
Csapategység
Egyértelműen a legfontosabb tényező, ami közrejátszott a Napoli, a Bayern München és az Atlético Madrid ellen aratott sikerekben. Rég nem látott összetartó erő tapasztalható a keret minden egyes játékosa között, akik nem csak képesek, de hajlandók is magukat a csapat érdekeinek alárendelve összefogni és harcolni a klubért, a szurkolókért és egymásért is. Ebben nyilvánvalóan elévülhetetlen szerepe van a Real Madrid francia trénerének, Zinédine Zidane-nak, aki érkezése óta folyamatosan bizonyítja, hogy számára elsődleges cél a csapaton belüli jó hangulat, a játékosok és a stáb közötti kiváló kapcsolat megteremtése és fenntartása. Ennek megvalósítása olyan jól sikerült, hogy nehezen tudnánk példát találni ehhez foghatóra a csapat múltjából. Carlo Ancelotti Real Madridja is hasonló úton járt, de a keret jelenlegi játékosai annyira együtt vannak, hogy még talán a 2013/14-es idényben tapasztaltakat is sikerült túlszárnyalniuk.
Formaidőzítés
Kétségtelen, hogy a kulcsjátékosok formaidőzítése pazarra sikeredett. A kiváló őszt követően többek teljesítménye is lényegesen visszaesett, ez pedig egy szerényebb tavaszt eredményezett esetükben, gondolok itt például a Modrić-Kroos tengelyre, Cristiano Ronaldóra, vagy az egész idényt gyakorlatilag átszundikáló Karim Benzemára. Ennek ellenére, ahogy azt kell, a szezon legfontosabb pillanatában lendültek újra formába, és az igazán életbevágó, tényleg sorsdöntő jelentőséggel bíró meccsek legalább egyikén mindannyian klasszis teljesítményt tudtak letenni az asztalra. Ebben szintén szerepe lehet a csapat trénerének, hiszen a kulcsjátékosok rendszeres pihentetésével lehetővé tette számukra, hogy mind fejben, mind fizikailag a legjobb formájukban vághassanak neki az idény legfontosabb szakaszának. Ehhez azonban elengedhetetlen lett volna a harmadik tényező is.
Brutálisan hosszú és rendkívül éles cseresor
Zidane bátran megengedhette magának, hogy a tavasz, és lényegében az idény egésze során pihentethesse kulcsjátékosait. Sokak többször nevezték ezt túlzott rotációnak, ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, egy teljesen win-win szituációt idézett elő ezzel a mester. A korábbi idények során nem egyszer láthattunk olyat, hogy a rengeteg meccsen lehetőséget kapó játékosok pont a végjátékra készültek el erejükkel. Most ennek ellenkezőjét tapasztalhatjuk, ráadásul az említett stratégia hatására a csapat második vonala is csúcsformában készülhet az utolsó meccsekre. Zidane ezzel a felfogással képes volt feltüzelni és tűzben is tartani minden egyes játékosát, még azokat is, akik korábban esetleg kevesebb lehetőséghez jutottak. Most tényleg mindenki fontosnak érezheti magát. Az eredmények pedig szemmel láthatóak és önmagukért beszélnek, Európa szerte alig akad olyan csapat, amely a bajnokság hajrájában lényegében hétről hétre a második sorával kiállva nyeri a fontosabbnál fontosabb párharcokat. A sokszor elhangzott mondat, miszerint nálunk minden kerettag egyformán fontos, a Real Madridnál egyáltalán nem közhely, itt bizony tényleg ez az igazság, és a keret minden egyes tagja előtt meg kell majd hajolni, ha sikerül elérni a kitűzött célokat.