Zs. Csaba
Így láttátok Ti: Real Madrid – Eintracht Frankfurt (2-0)
Rodrygo: Ezek az edzések a legfontosabbak
“Nehéz kilenc napon vagyunk túl. Keményen dolgozunk, és hogy őszinte legyek, jó munkát végzünk. Minden egyes nap jobbá válunk, fizikai erőnlétet tekintve fejlődünk, illetve mentálisan is, és jelenleg ez a legfontosabb dolog. Továbbra is ezt fogjuk folytatni. Nagyon jó előszezonunk van.”
“Ezek az edzések a legfontosabbak, hiszen olyan munkát végzünk, amire az idény közben nincs lehetőségünk. Amint ezzel végzünk, sok meccs vár ránk, kevesebb az időnk az edzésekre. Ezért ennyire fontos, hogy keményen dolgozzunk az előszezon során, hiszen csak így állhatunk készen a teljes idényre.”

“Edzések után eszünk, majd alszunk egy kicsit. Aztán regenerációs munka következik az erőnléti edzőkkel, majd egy újabb edzés vár ránk. Korán próbálunk lefeküdni aludni, hiszen másnap újra edzenünk kell. Az én napjaim ilyenek az előszezon során, de úgy vélem, hogy szinte mindenki más is.”
“Nagyon boldog vagyok az előző szezon miatt, leginkább azért, ahogy végződött. Nagyon jól éreztem magam, sok meccsen játszottam, gólokat szereztem és gólpasszokat adtam. Megmutattam, hogy mire vagyok képes, és remélem, ebben az idényben is meg tudom tenni ezt.”
Antonio Pintus: A világbajnokság miatt az idény közben is lesz egy előszezonunk
“A magaslati edzések szimulálása egy maszk segítségével történik, ennek használata közben végzünk teszteket. Nem nevezhetjük hypoxia tréningnek, ez csak egy teszt, ami segít meghatározni a játékosok aerob és anaerob határait, valamint a jelenlegi erőnlétüket. A maszk felel az a belélegzett, valamint kilélegzett levegő minőségének analizálására. Szükségünk van mindkét értékre, hogy meghatározhassuk a játékosok jelenlegi kondícióját.”
“Az eredmények segítenek a személyre szabott edzésekben, valamint irányadónak számítanak azt illetően, hogy milyen munkát végez a csapat. Az előszezon edzései hosszabb futásokon alapszanak, amik aztán kéz a kézben járnak a rövidebb és gyorsabb futásokkal.”

“Ezekből a tesztekből el tudom dönteni, hogy a játékosoknak hosszabb, alacsonyabb intenzitású futómunkára van szüksége, vagy elkezdhetjük az intenzívebb, gyorsabb munkát. A világbajnokság miatti novemberi szünet jó lesz számomra, hiszen egy újabb előszezont csinálhatunk végig, azokkal pedig, akik itt maradnak, extra munkát végezhetünk. Azok számára, akik utaznak Katarba, ez természetesen más lesz. Ők a visszatérést követően százszázalékos pihenőt kell hogy tartsanak, csak fokozatosan térhetnek majd vissza a terheléshez. A keret két csoportja számára teljesen más lesz ez az időszak.”
“Létfontosságú, hogy tudjuk, hol is tartunk jelenleg, hogy milyen eredménnyel teljesítik a játékosok ezeket a teszteket. Nagyon elégedett vagyok velük. Kiváló állapotban tértek vissza. Ez annak a munkának is az eredménye, amit az előző idényben végeztünk. Mindenekelőtt szeretném ezt nekik megköszönni. Amikor egy teszt ilyen eredménnyel zárul, az nem az én érdemem, hanem az ő kemény munkájuk gyümölcse.”
Carlo Ancelotti: Nem lesz több érkező
“Még sosem jártam Las Vegasban, pedig mindenki erről a városról beszél. Izgalommal tölt el, hogy oda fogunk utazni, még úgy is, hogy nem lesz túlságosan sok időm kiélvezni az ottlétet. Los Angeles és San Francisco szintén nagyszerű helyek. Különböző karakterisztikájú csapatokkal csapunk majd össze, ami a felkészülésünk szempontjából kifejezetten jó dolog. Találkozunk a Barcelonával, akiket jól ismerünk már, illetve a Juventusszal is, akik nemrég szerezték meg Pogbát és Di Maríát. Minden ilyen meccs segíti a felkészülésünket az első hivatalos meccsünkre, amit az Eintracht ellen játszunk majd.”
“A Barcelona elleni mérkőzések sosem barátságos meccsek. Jó dolog az idény szempontjából, hogy már az előszezon során összecsaphatunk velük. Mindkét csapat meg akarja majd nyerni ezt a meccset, színesíteni akarja majd a show-t, hiszen az El Clásico mindig erről szól.”

“A győzelmek mindig nagy örömmel töltenek el, így szeretném fenntartani a boldog pillanatokat. Szeretnénk megismételni, amit az előző idényben véghez vittünk. Az új játékosokat be kell illesztenünk a rendszerünkbe, a filozófiánkba. Van még miben fejlődni, van mit jobban csinálni, mint az előző idényben. Most viszont több az önbizalmunk és a tudásunk is.”
“Tchouaméni és Rüdiger minőséget hoznak a keretbe. Rüdiger egy nagyszerű védő, aki különböző posztokon is bevethető, Tchouaméni pedig ugyanez, csak középpályás poszton. Fiatalabb ugyan, de már most is a francia válogatott játékosa. A versenyhelyzet mindig jót tesz a keretben, a siker egyik kulcsa. Nyilvánvaló, hogy szükségük lesz némi időre a beilleszkedéshez, de nem gondolom, hogy túlságosan sokra, tekintve a képességeiket.”
“Elárulhatom, hogy nem lesz több igazolásunk. A keret megfelelő így is.”
“Sok lehetőségünk van a csatár pozíciójában. Benzema az első számú. Ugyanakkor meg kell értenünk, hogy ez egy furcsa idény lesz, közepén a világbajnoksággal. Ami Eden Hazard-t illeti, a képességeit tekintve nagyon jó lenne számunkra, ha velünk lehetne ebben a szezonban.”
Hat dolog, amit biztosan nem tudtál Rüdigerről
Adományok Sierra Leonéban
Néhány évvel ezelőtt alapítványt hozott létre édesanyja szülőhazájában, hogy segíthesse a nehéz körülmények között élő embereket. Az alapítvány célja, hogy a rászorulók jobb oktatásban, fejlett infrastruktúrában és egyenlőségben részesülhessenek. A COVID közben az alapítvány egy olyan programot is indított, amelyhez többek között Giroud, Özil, és több híres labdarúgó csatlakozott. Nekik köszönhetően Sierra Leone fővárosában 60.000 arcmaszk is kiosztásra került.
Antonio Rüdiger funded life-changing operations for 11 children with club feet in Sierra Leone, where his mum was born
He also sent each child a chelsea shirt with his name on the back
Credit: Goal pic.twitter.com/3U4bNapalS
— Recent Salone Blog (@RecentSalone) January 14, 2022
Nehéz gyerekkor
Rüdiger Berlinben született, édesapja német, édesanyja pedig Sierra Leone-i származású. Anyja az 1990-es években került Németországba, a polgárháború kirobbanása miatt. Rüdiger Neuköllnben nőtt fel, a német főváros egy olyan kerületében, amelyet nagy arányban laknak első-, illetve második generációs bevándorlók. Pénznek meglehetősen szűkén voltak, de a szülei mindent megtettek, ami erejükből telt: sokat spóroltak például azért, hogy fiuknak megvehessék első mezét, amelyen George Weah neve szerepelt. Ő volt ugyanis Antonio példaképe. Szinte minden nap ezt a mezt viselte az edzéseken.
Olyan is történt viszont, hogy édesanyja nem tudott pénzt adni neki egy iskolai kirándulásra – erre a pillanatra mindig úgy emlékszik vissza, hogy óriási hatással volt rá. A pénzügyi nehézségek ellenére édesanyja mindig igyekezett segíteni a fiát, elkísérte a tréningekre, illetve megpróbálta előteremteni a pénzt, ha szüksége volt valamire az iskolában vagy az edzéseken.
“Anya, egy nap minden áldozat kifizetődik majd” – mondta édesanyjának azt követően, hogy aláírt a Borussia Dortmund ifjúsági csapatához. Ez az ígéret sosem merült feledésbe.
Féltestvér és ügynök
Lionel Messinek az édesapja, Mauro Icardinak a felesége, Rüdigernek pedig a féltestvére, Sahr Senesie az ügynöke. Senesie szintén labdarúgó volt, de most már kifejezetten csak a játékos pályafutásának egyengetésére összpontosít. Játszott a Hoffenheimben, de pályafutásának legnagyobb részét a Dortmundnál töltötte, több mint 110 mérkőzést játszva az első, illetve második csapatban. Utánpótlás szinten még a német korosztályos válogatottat is képviselte, felnőtt meghívót azonban sosem kapott.
| Rüdiger with Juni Calafat and his agent Sahr Senesie. #rmalive pic.twitter.com/F711pv9Uf3
— Madrid Zone (@theMadridZone) June 20, 2022
Beceneve: Rambo
Bármennyire is úriember a pályán kívül, a személyisége megváltozik, amint átlépi az oldalvonalat. Egy olyan játékosról beszélünk, aki minden fegyverét beveti a pályán – mindig. Rendíthetetlen játékstílusa miatt már a berlini akadémián elnevezték a társai Rambónak. Sosem próbált ez alól kibújni, és mai napig szólítják így.
Küzdelem a rasszizmus ellen
Már egészen fiatal korában szembesülnie kellett a rasszizmussal. Nyolc esztendős volt, amikor megpróbált segíteni egy asszonynak, aki nem bírta a bevásárló táskáit cipelni. Ahogy megközelítette őt, az asszony félő szemekkel, ijedten nézett rá, segítségért kiáltott, mert azt hitte, Rüdiger ki akarja rabolni őt. A Romában töltött időszak alatt szintén szembesült a rasszizmussal Olaszországban, különösképp a római derbiken, ahol a Lazio szurkolói folyamatosan szidták. Daniele de Rossitól jelentős segítséget kapott ezen időszak során, amit több interjúban külön ki is emelt már.

Példakép: Pepe
Gyerekként ugyan George Weah volt a példaképe, felnőttként a Real Madrid, különösképp pedig Pepe játékának rajongójává vált. Ezt egy korábbi interjújában árulta el, évekkel ezelőtt, amikor megkérdezték, hogy kit látna szívesen partnerként a védelem közepén. “Pepét mondanám” – felelte, amin az interjúztató meg is lepődött, hiszen számtalan védőlegenda neve is szóba kerülhetett volna. “Egyszerűen tetszik a játéka. Mindig belead mindent, néha talán még túlzottan is motivált, de én ezt a stílust kedvelem. Nagyon nagyra tartom őt játékosként. Az emberek csak az agressziót látják benne, pedig klasszis védő módjára játssza a futballt.”
A Real Madrid nem erőlteti, hogy csatár érkezzen nyáron
Florentino Pérez teljesen egyértelműen jelezte, hogy Karim Benzema érinthetetlen a Real Madridban. Carlo Ancelotti szintén ezen a véleményen van, és ez nem is fog változni.
A francia támadó jelenlegi szerződése még egy évig érvényes, de szinte mindenki biztosra veszi, hogy Benzema 2024 júniusáig biztosan meghosszabbítja a szerződését. Ha lehet hinni a híreknek, a szerződéshosszabbításra hamarosan sor is kerülhet.
A Real Madridnál tehát senki sem kételkedik ebben, és ez a tény azt is eredményezi, hogy senki sem sürgeti egy újabb középcsatár érkezését. Nincs szükség kapkodásra, és hacsak nem történik valami különös a jelenlegi keret háza táján, akkor nem valószínű, hogy csatár érkezik ezen a nyáron.
Florentino Pérez ezt egyértelművé is tette. Csak azért nem fog igazolni, hogy érkezzen valaki, így hagy időt arra, hogy olyan támadó érkezhessen, aki évekig meghatározhatja majd a csapat támadójátékát.

Benzema utódjának megtalálása a következő egy-két év egyik legnagyobb feladata, és biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz egyszerű megoldani. Ancelotti tisztában van ezzel, ám teljesen nyugodtan kezeli a helyzetet, meggyőződése, hogy valamit ki tudnak majd találni.
Az utód keresése folyamatban van, ám megtalálása időt vesz igénybe. Mbappé érkezése talán megkönnyítette volna a dolgot, de ez már biztosan nem fog megtörténni, legalábbis nem a közeljövőben. A francia támadóval kapcsolatban teljesen megváltoztak a vélemények Madridban, és nem valószínű, hogy a neve újra opció lesz a klub háza táján.
Rodrygo és Vinícius biztosan ott lesznek a következő évi keretben Benzema oldalán, de nem szabad megfeledkezni Eden Hazard-ról sem, akinek elhivatott munkára lesz szüksége, hogy végre ki tudja használni a neki jutó játéklehetőségeket.
Az elmúlt hónapokban Håland érkezése is állandó téma volt, ám a norvég támadó végül Manchesterben kötött ki, a vezetőség pedig figyelni és követni fogja az angliai játékát, hiszen először kerül igazán nagy csapathoz. A pletykák szerint a szerződésében van egy olyan kivásárlási záradék, ami két év után érvényesíthető, 150 millió euró fejében, szóval a megszerzése nem lehetetlen.
A jelenlegi feladat azonban a keresés, valamint a jelenlegi keret erősítése és szilárdítása, ám ehhez tudni kell azt is, hogy néhány játékos jövője vajon milyen irányba mozdul el. A piac nyitva van, az ajtó viszont nincs szélesre tárva. A Real Madrid biztosan fog játékosokat eladni, és kölcsönbe is kerülhetnek a keret egyes tagjai, ám ehhez előbb meg kell találni a megfelelő célállomásokat. Aztán ott van Marco Asensio, Mariano és Luka Jović helyzete is, hiszen esetükben egyelőre nincs kész forgatókönyv a folytatásra.
Hugo Sánchez: Mbappét nem gazdasági szempontok befolyásolták
Mi járhat egy játékos fejében, amikor nemet mond a Real Madridnak? Mit gondolsz, Mbappé mentálisan nem állt készen arra, hogy szembeszálljon a fehér mez követelte kihívásokkal?
Ezt nagyon nehéz megválaszolni, hiszen nem látok a fejébe, nem tudok az ő agyával gondolkodni, mivel nem Mbappé vagyok. De az én meglátásom szerint nem mondott nemet a Real Madridnak, hanem jelezte, hogy még várniuk kell rá egy kicsit. Nagyon sok, rajta kívül álló forrásból származó nyomás nehezedik a vállaira, talán még a családja is nyomást helyezett rá és befolyásolta a döntését, de végső soron az ő kívánsága is ez kellett hogy legyen. Az álma viszont más, ahogy ő is mondta, és ez az álom még várhat egy kicsit. Úgy vélem, mutatja jelét annak, hogy szeretne a Real Madrid játékosa lenni, de jelen pillanatban, leginkább politikai és szociális gondok miatt ez nem történik meg. Nem gondolom, hogy gazdasági szempontok befolyásolták volna, hiszen a Real Madridnál is rengeteg pénz üthette volna a markát, csakúgy, mint a PSG-ben való maradással. Ezért én úgy vélem, hogy ez nem pénz kérdése volt, és nem a Real Madridnak mondott nemet, hanem sokkal inkább azt jelezte, hogy nem tud háttérbe helyezni egyéb olyan tényezőket, amik erősebbek, mint a pénz. Ezt meg kell értenetek.
Összehasonlítva a te idődet a jelenlegivel, alkalmazkodva a jelen futballjához, mit gondolsz, jobb támadó voltál mint Karim Benzema?
Ez is nagyon nehéz. Vannak olyan kérdések, amikre először nektek kell választ adnotok, nem pedig nekem, hiszen én mélyen tisztelem a különböző időket és érákat. Abban biztos vagyok, hogy az olyan játékosok, mint Pelé és Beckenbauer, akik nálam idősebbek, a mai futballban is sikeresek lennének, ahogy még nagyon sok veterán, akik kiemelkedtek ebben a csodálatos sportágban. Úgy érzem, figyelembe véve napjaink futballjának fizikai oldalát, a tréningek minőségét, azt is elmondhatjuk, hogy a mai sztárok, például Cristiano Ronaldo vagy Messi, ha az ’50-es években születtek volna, vagy Pelével és Beckenbauerrel egy időben játszottak volna, ugyanúgy csillogtak volna, mint a jelen futballjában. A tehetség, a nagyszerű labdarúgók, a sikeres emberek… hiszem, hogy ezek érától függetlenül fontos tényezők, épp ezért bármilyen időben sikeresek lehetnének. Élveznünk kell a különböző pillanatokat és időket, hálásnak kell lennünk, hogy a különböző idők legendái példát állítanak elénk és azok számára, akik követik őket. Ami engem illet, számomra Pelé volt a példa, legalábbis a Mexikón kívüli profikon kívül, akiket gyerekként láthattam.
Azt mondanád tehát, hogy a tehetség időtől, érától független?
Igen, én így gondolom. Nagyon sok értéket kaptam édesapámtól, édesanyámtól, a családomtól és a barátaimtól, de a legfontosabb, amit megtanultam, az a tisztelet. Hiszem, hogy amíg úgy élünk, hogy minden generációt tisztelünk, addig minden szebb, csodálatosabb, és mindenki megkapja az általa megérdemelt teret, figyelmet. Ez fontos, mert az idők és időszakok jönnek és mennek egymás után.
Ezt mondta Modrić Salah-nak a BL döntő lefújása után
A Real Madridnál a keret legtöbb játékosa már feldolgozta a Tizennegyedik megnyerését, ami azért érthető. A keret egy részének ez már nem az első és nem is a második diadala, vannak viszont olyanok, akik az elsőt ünnepelhették, ami hatalmas mérföldkő egy játékos pályafutása során.
Rodrygo is közéjük tartozik. A brazil támadó a Cortes Podcast vendége volt, és több anekdotát is mesélt az adás során. A legérdekesebb közülük viszont egyértelműen az volt, amelyben elmondta, hogy mit mondott Luka Modrić Mohamed Salah-nak a párizsi döntő lefújását követően.
“El kell mesélnem egy vicces sztorit. Amikor véget ért a párizsi döntő, sorfalat álltunk a Liverpool játékosainak.” – kezdte a történetet Rodrygo.
Rodrygo:
“When the game ended, Salah was walking by a little sad, head down, Modric looked at him and said: “Thanks, Salah, next time you try again.” pic.twitter.com/hYyWYYDsIi
— SPORTbible (@sportbible) June 17, 2022
“Salah csalódottan ballagott el mellettünk. Lukita a másik oldalon állt, megtapsolta, köszöntötte, majd azt mondta neki: »következőleg újra megpróbálhatod!«.”
Rodrygo azt is teljesen egyértelművé tette, hogy a Real Madrid kerete Salah mérkőzés előtti megjegyzéseit is a motiváció egyfajta forrásaként használta a döntő előtt, hiszen az egyiptomi támadó meglehetősen sokat beszélt a revansról a meccset megelőző napokban.
Tchouaméni a PSG 12 milliós ajánlatát utasította vissza a Real Madridért
Azt tudjuk, hogy Aurélien Tchouaméninek a Liverpool heteken át udvarolt az idény befejezése előtt, ám időközben a PSG is beszállt az érte vívott harcba. A francia gigász akkor környékezte meg a középpályást, amikor a Real Madriddal való tárgyalások már előrehaladottá váltak.
Azt is hallottuk már, hogy Mbappé is megpróbálta meggyőzni válogatottbeli csapattársát arról, hogy számára a PSG a legmegfelelőbb hely a folytatásra – sikertelenül. Tchouaméni ugyanis mindvégig tudta, hogy mire vágyik, tudta, hogy mit csinál, ennek eredményeképp pedig már túl is van madridi bemutatásán.

A Real Madrid ifjú szerzeménye először visszautasított egy igen kecsegtető ajánlatot, majd Mbappé győzködésére is nemet mondott.
A PSG, részben egy brutális keret érdekében, részben pedig a Real Madrid dolgának megnehezítése céljából egy nettó 12 millió eurós szerződést tett le Tchouaméni asztalára. Ez sem volt elég, hiszen az ifjú titán végül a blancók ajánlatára bólintott rá, még úgy is, hogy sokkal csekélyebb összeg szerepelt a papírokon. A pontos fizetése nem ismert, de azt tudni lehet, hogy valahol évi 6 és 7 millió euró közé tehető, és a következő hat idényre szól.
Nos, erre mondják talán, hogy a pénz nem minden.
Kroos: Elmondhatom, hogy játszottam minden idők legjobb balhátvédjével
Toni Kroos: “Elmondhatom, hogy játszottam minden idők legjobb balhátvédjével.”
Dani Carvajal: “Azért jöttél, hogy történelmet írj ebben a klubban, amit csak nagyon kevesen tudnak elérni. Nagyszerű játékos és kiváló ember vagy. Köszönök szépen mindent, Marcelo!”
Fede Valverde: “Legenda vagy és mindig az is leszel ennél a klubnál. Köszönjük, hogy mindig ott voltál a fiatalok mellett és mindig segítettél minket abban, hogy előreléphessünk. Hiányozni fogsz, Marcelo.”
Vini Jr.: “Marcelinnnnnn!!! Köszönet mindenért!!! Legenda, valamint a legtöbb címet nyert játékos a világ legnagyobb klubjának történetében. Megtiszteltetés volt veled játszani. Szörnyeteg a pályán és azon kívül is. Baljós vagy! Örök 12-es!”
Thibaut Courtois: “Köszönöm ezt az együtt eltöltött időt, Marcelo. Csak a legjobbakat kívánom neked. A Real Madrid és a labdarúgás legendája vagy, megérdemled!”
Lucas Vázquez: “Hogy mennyire nehéz számomra búcsút mondani egy olyan barátnak, mint amilyen te vagy, Marcelo… Példakép vagy és leszel is a Real Madridnál. Játékosként és emberként is köszönetet szeretnék mondani mindenért, amit nekünk adtál. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi éven át osztozhattam veled az öltözőn, és büszke vagyok arra, hogy láthattam, miként váltál legendává a világ legnagyszerűbb klubjában. Bárki másnál jobban megérdemled. Nagyon-nagyon hiányozni fogsz nekünk. Hamarosan találkozunk. A legjobbakat kívánom neked, kapitány.”
Dani Ceballos: “A király. Köszönök mindent, amit adtál nekünk a pályán és azon kívül, Marcelo.”
Mariano: “Örökké legenda, Marcelo!”
Mendy: “Megtiszteltetés volt veled játszani, legenda.”
Casemiro: “Testvér. Kapitány. Legenda. Köszönök mindent!”
Irmão
Capitão
LendaObrigado por tudo!
@MarceloM12 pic.twitter.com/mRNr5tf0LV— Casemiro (@Casemiro) June 13, 2022
Andriy Lunin: “Igazi példakép vagy azok számára, akik nagy álmokat dédelgetnek. Köszönök mindent! Nagyon örülök, hogy találkozhattunk, ismerhetlek és tanulhattam tőled.”
Militão: “Köszönöm, Legenda! Szerencsés vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy az oldaladon élvezhessem a futballt, tanulhassak tőled és osztozhassak veled ilyen nagyszerű pillanatokon.”
Asensio: “Hogy én mennyire élveztem együtt lenni veled a bandában… Köszönet mindenért, Marce. Hatalmas vagy, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. A legjobbakat kívánom. Ah… és persze köszönet azért a gólpasszért a Tizenkettediknél!”
Rodrygo: “Egy igazi legenda. Példakép az egész csapat számára. Barát. Mindig hálás leszek mindenért, amit nekem tanítottál. Légy boldog, nagyon megérdemled!”
Isco: “Minden veled kezdődött, kedves Marcelo. Csak nagyon kevés játékost láttam a te szinteden, a te mágiáddal és a te képességeiddel. Támadó kellene legyél, de azért így sem voltál annyira rossz (nevet). A legjobbakat neked és családodnak!”
Sergio Ramos: “Tesó, ma búcsút intesz, de az örökséged halhatatlan. Gratulálok a lehetetlen eléréséhez! Hatalmas csók, Marcelo!”
Iker Casillas: “Gyerekként érkeztél. Egyszer még rád is kiabáltam, hogy menj le a pályáról. Köszönet annyi mindenért, legenda. Nagy ölelés, barátom, és minden jót a jövőben.”
Kiko Casilla: “Köszönjük, Marcelo! Legenda vagy! Micsoda megtiszteltetés, hogy játszhattam veled egy csapatban…”
James Rodríguez: “Joga muito! Játsz sokat, tudod. Szeretlek!”
Roberto Carlos: “Chulé, nagyon sok év volt ez a Real Madridnál. A madridisták köszönetet mondanak mindenért, amit ezért a mezért tettél. Most egy új fejezet következik az életedben, még sokévnyi futball vár rád, tesó. Folytatódjon hát a taps, mert nagyon különleges vagy. Az Isten áldjon, Chuléééééé. Mindig ott leszünk veled. Csók a családodnak.”
Cristiano Ronaldo: ““Több mint egy csapattárs, egy testvér, akit a futball ajándékozott nekem. A pályán és azon kívül is az egyik legnagyszerűbb sztár, akivel valaha is osztozhattam egy öltözőn. Adj bele mindent ebbe az új kalandba, Marcelo!”
Mais do que um companheiro de equipa, um irmão que o futebol me deu. Dentro e fora dos campos, um dos maiores craques com quem tive o prazer de partilhar um balneário. Vai com tudo nessa nova aventura, Marcelo! pic.twitter.com/Rjgb5R3DAd
— Cristiano Ronaldo (@Cristiano) June 13, 2022
Raúl: “Köszönjük, Marcelo! A Real Madrid legendája. Minden jót neked és családodnak a jövőben! “
Keylor Navas: “LEGENDA… Nincs más szó, amivel le lehetne írni téged. Isten áldjon mindig. Köszönöm azt a rengeteg együtt átélt pillanatot. Pura Vida, haver!”
Varane: “Testvér… Annyi emlék, annyi csata együtt!!! Minden jót kívánok neked és családodnak is, Marcelo!”
Carlos Sainz (F1): “Köszönet ezekért az évekért, Capi! Legenda vagy! Sok szerencsét a következő állomáshoz. Hamarosan találkozunk.”