Zs. Csaba
Xabi Alonso: Már játékosként is szerettem olvasni a játékot
„Úgy vélem, hogy az életben mindennek megvan a maga ideje, így a távozásnak és a visszatérésnek is. Megvan az okom arra, hogy visszatérjek San Sebastiánba, egy érdekes projekt élére. Emellett további létfontosságú érveim is vannak, ilyen például a hazatérés.”
„Nagyon boldog voltam a Real Madrid utánpótlásbázisán, de rengeteg izgalommal tölt el, hogy visszatérhetek a Real Sociedadhoz és itthon fejlődhetek edzőként.”

„Játékosként mindig is szerettem olvasni a játékot, felkészülni a mérkőzésekre és irányítani is azokat, így edzőként is azt várom a csapatomtól, hogy képes legyen alkalmazkodni a különböző mérkőzésekhez. Dinamikusnak kell lenniük.”
„Elég sok edzőm volt pályafutásom során, de valamit mindannyiuktól tanultam. Így például Javier Clemente-től, akinél bemutatkozhattam az élvonalban, vagy John Toschacktól, aki fantasztikus edző volt. Mindig próbáltam közel lenni az edzőimhez, így a többiek módszereire is figyeltem.”
Azért kezdtem el az edzői pályát, mert szeretnék egy számomra élvezetes karriert befutni, de egyelőre nem tudom, hogy hová vezet az utam. Ezt az utat nem olyan egyszerű meghatározni, mint a célt egy séta közben.”
Sergio Ramos: Különleges idény vár ránk
A 2019/20-as szezon hosszú, kemény, de emlékezetes idénynek ígérkezik, Európa-bajnoksággal fűszerezve a végén. Mit vársz az előtted álló idénytől?
Különleges szezon lesz. Először is a Real Madriddal, ahol minden fronton trófeákért harcolunk majd. Aztán jön az Európa-bajnokság, amely számomra az egyik legnagyobb cél a következő szezonra nézve. Mindig különleges érzés a hazádat képviselni, és lenyűgöző lenne hazai pályán, a San Mamésben játszani valamelyik csoportmeccsünket. Ami engem illet, már alig várom 2020 nyarát.
Rekorddöntő sorozat lehet ez számodra, hiszen Spanyolország legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosává léphetsz elő, ráadásul harmadjára is megnyerheted az Európa-bajnokságot…
Elég szerencsés vagyok, hiszen egy olyan generáció tagja lehettem, amely hihetetlen minőséget képviselő futballistákból állt, és akik minden létező címet megnyertek együtt: 2008-ban és 2012-ben az Európa-bajnokságot, 2010-ben pedig a világbajnokságot. Ezek mind különleges tornák voltak, amelyek sok örömmel, és annál több felejthetetlen emlékkel gazdagítottak. Ha minden jól megy, valamint a kapitány is számít rám, akkor lehet, hogy rekordot fogok dönteni. Ennek tetejében ott az európa-bajnoki cím is. Ugyanakkor egyelőre nem gondolok a „mesterhármasra”, csakis arra, hogy mindent bele kell adnom a csapat érdekében. Nagyot kell álmodnunk, mert bármilyen ellenféllel szemben képesek vagyunk győzedelmeskedni, bármilyen címet hazavihetünk.
A 2020-as Európa-bajnokság meglehetősen izgalmas tornának ígérkezik, hiszen a mérkőzéseket Európa-szerte rendezik majd. Amennyiben Spanyolország kvalifikálja magát, két mérkőzést is játszhat Bilbaóban…
Különleges torna lesz, sok rendező európai várossal. Igazi futball fieszta. Ami a San Mamést illeti, mégis mit mondhatnék? Mindenki, aki valaha is pályára lépett ott vagy látott már egy ott lejátszott meccset, az tudja, hogy egy nagyon különleges stadionról van szó. Egy olyan város stadionjáról, amely imádja a futballt. Biztos vagyok benne, hogy remek fogadtatásban lesz majd részünk és fantasztikus hangulat vár majd ránk a torna közben.
Összefoglalva: a legjobb európai csapatok, a legjobb európai játékosok, a kontinens 12 csodálatos stadionja… Mennyire lesz jó torna az Európa-bajnokság?
Ígéretesnek tűnik, nemde? Mindig megtiszteltetés ezen a tornán, illetve a válogatottban szerepelni. A jövő évi torna ezt még különlegesebbé teszi majd. Maga a tudat, hogy két mérkőzést is játszhatunk Bilbaóban, hogy pályára léphetünk más csodálatos európai stadionokban… Visszatérve a San Mamésre, lenyűgöző lesz. A Wembley-ben is csodálatos lenne pályára lépni, az elődöntő vagy a döntő során. Ez egy legendás stadion, egy olyan pálya, ahol nem játszottam még elég mérkőzést. Igazi megkoronázása lehetne egy potenciálisan briliáns szezonnak.
13 tisztázatlan ügy Zidane számára
Játékoseladások
Igaz, hogy már távozott Marcos Llorente, Mateo Kovačić, Sergio Reguilón, Martin Ødegaard és Theo Hernandez is, ám még több játékosnak is kérdéses a sorsa. Egyelőre nem tisztázott, hogy mi történik majd például Nachóval, Vallejóval vagy Lucas Vázquezzel. Ráadásul ott van Isco is, akiért Pep Guardiola élénken érdeklődik. Egy biztos: az előszezont ők is megkezdik a többiekkel, ám a nyár nagyon hosszú még.

Gareth Bale
Furcsa helyzet: Bale-nek mennie kell, de ő maradni akar. Az előszezon kezdetekor ő is a keret tagja lesz (talán még később is), ám teljesen nyilvánvaló, hogy Zidane terveiben nem szerepel. Nyilván mindenki számára az lenne a legjobb, ha sikerülne megoldást találni a helyzetre.

Paul Pogba
Zidane egyik leginkább körbe udvarolt játékosa, akit nagyon szeretne megszerezni, de eddig ez nem volt lehetséges. Pogba is hajlik az átigazolás felé, a Manchester United is kész leülni tárgyalni, ám a játékos magas ára miatt a helyzet közel sem egyszerű.

Játékrendszer
A személyi változások mellett az egyik legnagyobb kérdés: hogyan fog a Real Madrid játszani az új idényben. Eden Hazard és Luka Jović érkezésének köszönhetően a csapat némileg bebiztosította magát a variációs lehetőségeket illetően, és ha Pogba valóban érkezik, akkor még több taktikai rendszert tud majd alkalmazni Zinédine Zidane. A lehetséges befutók: 4-3-3, 4-4-2, vagy 4-2-3-1.
Fizikai felkészülés
Pintus távozásával kérdéseket vet fel a csapat fizikai felkészülésének módszere is. Gregory Dupont-t alig pár napja jelentette be a klub, ő lesz a játékosok erőnlétéért felelős szakember, és bár a világbajnok francia válogatottnál is ő felelt a fizikai felkészülésért, egyelőre nem tudunk sokat a módszereiről.
Kapuskérdés
Az szinte biztos, hogy Zidane terveiben Courtois szerepelt első számú kapusként, ezért mindenki arra számított, hogy Keylor távozni fog – ám egyelőre ezt nem történt meg, és arra is komoly esély van, hogy a Costa Rica-i hálóőr végül maradni fog, ami további kérdéseket vet fel.

Balhátvéd
Lassan egy évtizede Marcelo felségterülete a poszt, ám a brazil igen kiábrándító szezont tudhat maga mögött. Az sem könnyíti meg a brazil helyzetét, hogy a klub komoly összegért cserébe szerezte meg Ferland Mendyt, aki komoly konkurenciát jelenthet.

Vinícius helyzete
Hazard érkezésével a balszélső kiléte elég egyértelmű, ezért könnyen elképzelhető, hogy a brazilnak a jobb oldali posztért kell majd versengenie Asensióval. Most talán valamelyikük számára eljöhet a nagy áttörés.

Rodrygo és Kubo
A brazil támadóban kétségkívül óriási potenciál van, amit kár lenne elpazarolni a Castillában – ennek ellenére a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az idényt mindketten Raúllal kezdhetik meg.

Rotáció
Az érkezőknek köszönhető variációs lehetőségeknek köszönhetően Zidane-nak több opciója van, mint elődjeinek tavaly volt, aminek köszönhetően sokkal könnyebben és jobban készülhet fel a különböző sorozatok küzdelmeire. A francia tréner olyan keretet akar kialakítani, amely mindenféle összeállításban minőségi és versenyképes.
Mezszámok
Meglehetősen furcsa helyzet volt, hogy minden érkezőt mezszám nélkül mutattak be. Több szurkoló már elkészíttette a 7-es Hazard mezt, meg is vásárolta, ám ez a mezszám jelenleg még Marianóé, aki maradni szeretne. A 11-es mez sorsa is igen kérdéses, hiszen nagyban függ Bale helyzetének alakulásától.

Rögzített helyzetek, szabadrúgások
Sergio Ramos igazi specialistának számít a büntetők elvégzésénél, ám Hazard személyében egy szintén kiváló büntetőrúgó érkezett a Chelsea-től.
A többi rögzített szituációt tekintve is széles a Real Madrid fegyvertára: ott van Toni Kroos, Luka Modrić, Isco, Marco Asensio, valamint érkezése esetén Pogba is, akik szintén kiválóan végzik a pontrúgásokat.

Zidane
Az interjúk során egy sokkal keményebb Zidane-t köszönthetett a média a francia visszatérését követően. Nem kétséges, Zizou megváltozott az első irányítását követő szünet során, és talán hasonló változásra van szüksége a csapatnak is, ha egy igazán virágzó utat szeretne bejárni a 2019/20-as idényben.
Morientes: „Zidane r…
Morientes: „Zidane ragaszkodik Pogbához, és ha egy edző igazán akar valakit, akkor az adott játékos vissza fogja fizetni a bizalmat és jól is fog teljesíteni. Pogba nagyszerű labdarúgó, de az érkezéséhez valakinek távoznia kell. A Real Madrid nagyszerű középpályásokkal rendelkezik már most is.”
A Real Madrid akadémiája egy igazi aranybánya
A híres La Fábrica egy igazi aranybányává nőtte ki magát a klub számára. A Real Madrid első keretében több saját nevelésű játékos is van (Carvajal, Nacho, Lucas, Mariano…), de akadt az idő során olyan is, aki nem tudott előre lépni, és a pálya helyett csak gazdaságilag tudta segíteni a klubot. Az ilyen labdarúgókból az elmúlt évtizedben összesen 245 millió eurós bevételt könyvelhetett el a vezetőség, szám szerint 28 játékos értékesítésének köszönhetően.
Ez a pénzmennyiség nagyjából egy mai galaktikus igazolás árát teszi ki. A klub ebben a tekintetben megelőzi a Barcelona csapatát is, a La Masia eladott játékosaiból a katalán egyesület 155 millió eurós bevételt könyvelt el az elmúlt tíz év során. A blancók így szerzett bevételei ráadásul tovább emelkednek, hiszen a közelmúltban távozott Marcos Llorente, a klub tegnap jelentette be Raúl de Tomás eladását, és minden bizonnyal Mayoral is hamarosan csatlakozik az eladottak táborához. És akkor még nem beszéltünk az első keret azon tagjairól, akik esetlegesen klubot válthatnak – gondolunk itt Nachóra vagy Lucasra.
A La Fabrica ráadásul annyira jövedelmező, hogy eltartja saját magát. A jobb szemléltetés érdekében: Llorente árából például közel három évig képes lehet fizetni a klub az akadémia játékosainak és edzőinek bérét, költségeit.

Ezen felül a klub előszeretettel vásárolja vissza opciós joggal eladott játékosait, mielőtt újra értékesítené őket. Ilyen volt például Mascarell esete, aki 4 millió euróért érkezett vissza, mielőtt közel 10 millióért eladta őt a klub a Schalkének. Lucas Torró sorsa szinte teljesen ugyanígy alakult: 1,75 millió euróért vásárolta vissza a klub, majd a duplájáért értékesítette.
A Real Madrid jól alkalmazza a kölcsönszerződéseket is, és ezekből is sikerül bevételekre szert tenni. Óscar Rodríguez az előző idényben távozott a Leganés csapatához, tapasztalatszerzési céllal, ám az üzlet a játékos fejlődésén felül 600 ezer euró bevételt is magába foglalt. A következő játékos, aki Óscárhoz hasonló utat futhat be, nem más, mint Sergio Reguilón, aki hamarosan a Sevilla labdarúgója lehet.
Van egy olyan szűk halmaza is az akadémia neveltjeinek, akiket kizárólag profitszerzési céllal nevelt a klub: ilyen Marcos Alonso, Fabinho és Álvaro Morata is – bár utóbbi talán némileg kilóg a sorból. Morata ugyanis előbb távozott 22 millió euró fejében, majd 30-ért tért vissza Torinóból. Egy újabb madridi idényt követően aztán 80 millió eurót fizetett érte a Chelsea. Ez összesen 72 millió eurós bevételt jelentett a klub számára.
Az akadémia fejlődésének egy kulcseleme volt a lakónegyedek építése: a projekt, melynek köszönhetően 50 játékos tanulhat és élhet a klub közelében, 2014-ben fejeződött be, és működik sikeresen azóta is. A rezidencia falain olyan játékosok képei emlékeztetik az ifjú tanoncokat arra, hogy hol is vannak, mint Di Stéfano, Zidane vagy Carvajal.
A Real Madrid legtöbbet fizető vevői
A Real Madridnál nem újkeletű dolog, hogy több játékos is létszámfölöttivé válik, és nem szerepelnek a jövőbeli tervekben. Ezeket a játékosokat a klub végül értékesíti, az értük kapott összeget pedig végül fiatal tehetségek vásárlásába forgatják – ahogy azt az elmúlt évek tendenciája is mutatja. Rajtuk kívül persze érkezik egy-egy nagyobb név is, de ma már nem a galaktikus igazolások vannak többségben. Most viszont nézzük meg, hogy kik azok, akiket a legdrágábban sikerült értékesíteni, illetve eladni a Premier League valamely csapatának.
Robinho – az első fecske
A brazil cselgép volt a Real Madrid első olyan távozója, akit egy Premier League-klub vásárolt meg jelentősebb összegért. Robinho 2008-ban, 42 millió euró fejében váltott klubot, ami akkor komolyabb összegnek számított egy Madridból távozó játékosért.

Őt aztán követte Rafael van der Vaart 2010-ben, akiért 10 millió eurót fizetett a Tottenham, majd Esteban Granero lett a QPR játékosa 8 millió euróért cserében.
Özil, Di María és Morata, a rekorddöntő trió
Az Arsenal 45 millió eurót fizetett a Madridban egyébként korántsem rosszul teljesítő Özilért, ráadásul a megállapodás további bónuszokat is magába foglalt. Ezzel a német középpályás lett a klub legdrágábban eladott játékosa.

Alig egy év sem telt el azonban, és a rekord máris megdőlt: Ángel di María úgy érezte, hogy létszámfölöttivé vált Madridban, ezért elfogadta a Manchester United kecsegtető ajánlatát. A vörös ördögök végül 75 millió eurót tettek le Florentino Pérez asztalára.
Ez a rekord sem tartott sokáig, hiszen Álvaro Morata 2017-ben, 80 millió euróért váltotta kékre a habfehér szerelést. Azon a nyáron egyébként nemcsak érte érkezett jelentősebb összeg a Premier League-ből: Danilo 30 millió euró fejében tette át székhelyét Manchesterbe.
Mateo Kovačić, az utolsó szamuráj
A Chelsea tavaly nyáron vette kölcsön a horvát középpályást, a szerződésébe pedig egy vételi opciót is foglaltak. Ezzel a lehetőséggel élt tegnap a londoni egyesület, így bejelentette Mateo végleges szerződtetését. A transzfer 45 millió euró fejében jött létre.
Elmondhatjuk tehát, hogy a klub legjobb vevői a Premier League-ben találhatók, hiszen egyértelműen ők fizették eddig a legtöbb pénzt a Real Madridból távozó játékosokért. És szinte biztosra vehetjük, hogy nem Kovačić volt az utolsó, aki komolyabb összegért költözött Madridból a szigetországba.
Takefusa Kubo az első kerettel csinálhatja végig az előszezont
Takefusa Kubo a minap búcsúzott el a Tokyo FC csapatától, hiszen hamarosan csatlakozhat a Real Madridhoz, ahol a Castilla csapatát erősítheti a 2019/20-as idény során. Azt megelőzően viszont egy igen érdekes kihívás vár még rá: ő is utazik Kanadába, ahol a Real Madrid első keretének játékosaival készülhet az előttünk álló idényre.
Kubo leigazolását június 14-én jelentette be a klub, ám tokiói búcsúztatására csak most, a Copa América küzdelmeit követően került csak sor. A kontinensviadalon meglepően nagy szerep és sok játékperc várt a fiatal ígéretre, aki a Chile elleni mérkőzésen mutatkozhatott be, majd szerepet kapott Uruguay és Ecuador ellenében is.
Japán végül június 25-én búcsúzott a tornától, ám Kubo nem lehet szomorú: csapata egyik legjobbja volt a torna küzdelmei során. Most, hogy véget ért számára a kontinensviadal, készülhet a madridi bemutatására, amelyre minden bizonnyal a következő napokban sort kerít majd a klub.
A klubnál mindenki izgatott az ifjú japán jövőjét illetően, hiszen megkérdőjelezhetetlen tehetsége mellett óriási marketinglehetőség is rejlik benne. Igaz, hogy egyelőre csak a Castilla csapatában kaphat komolyabb szerepet, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a jövőjét tekintve ez közel sem biztos, hogy hátrány, mivel az edzője a klub második számú csapatánál egy bizonyos Raúl González lesz, aki rengeteget segíthet számára mind a beilleszkedésben, mind pedig a fejlődésben.
Mindemellett biztosak lehetünk még valamiben: Raúl mellett Zidane vigyázó szemei is folyton figyelni fogják a tehetséges játékos sorsának alakulását, erre enged következtetni az is, hogy a francia magával viszi őt a kanadai túrára.
A 280 millió eurós „csapat”
Az öt új játékos (Hazard, Rodrygo, Jović, Militão és Mendy) érkezését követően a Real Madridra újabb nagy feladat vár: csúnyán fogalmazva, a klubnak meg kell szabadulnia azoktól a játékosoktól, akik nem férnek bele Zidane terveibe.
Az egyik ilyen labdarúgó Marcos Llorente volt, akinek távozását már be is jelentették: a spanyol középpályás 30 millió, valamint további, opcionális 10 millió euró fejében távozott a városi riválishoz. Rajta kívül azonban van még tíz játékos, akik a világ bármely csapatában helyet kaphatnának, ám a francia mester terveinek nem szerves részei. Lássuk, milyen tizenegyet alkotnának a pályán!
Keylor Navas, valamint a háromszemélyes védelem
A kapuban egyértelműen Keylor Navas állna, akinek értéke 10 millió euró körülire tehető a Transfermarkt.com szerint. A hírek szerint Zidane már értesítette a Costa Rica-i hálóőrt, hogy Thibaut Courtois lesz az első számú kapus a következő idényben, így ha több játéklehetőséget szeretne, akkor máshol kell keresgélnie.
Navas előtt egy három névből álló védelem alakulhatna az említett játékosokból: Sergio Reguilón (15 millió euró) a Sevillába távozhat, nagy valószínűség szerint kölcsönbe, Jesús Vallejo (10 millió euró) talán szintén máshol próbál majd szerencsét, míg Theo Hernández (15 millió euró), aki a mögöttünk hagyott idényt a Sociedad csapatában töltötte, minden bizonnyal az AC Milan játékosa lesz.
Középpálya
A középpálya közepén hárman osztogatnának: Marcos Llorente, aki 30 millió euró fejében pótolhatja a Manchesterbe tartó Rodrit a matracosoknál. Mellette ott lehetne Mateo Kovačić, aki az elmúlt idényt a Chelsea csapatánál töltötte kölcsönben. A londoniak minden bizonnyal érvényesíteni fogják vételi opciójukat, ami 35 millió euró körüli összegről szól. A harmadik középpályás Dani Ceballos lehet, akinek értéke 30 millió euró körül mozog – ez az összeg viszont emelkedhet az U21-es Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye miatt.
Támadósor nagy nevekkel
Képzeletbeli csapatunkban a csatár mögött három támadó szellemű játékos kaphat szerepet: Martin Ødegaard (15 millió euró), James Rodríguez (50 millió euró) és Gareth Bale, akiért legalább 60 millió eurót szeretne kapni a klub. A norvég tini nyáron abban az esetben térhet vissza Madridba, ha nem kap megfelelő ajánlatot Németországból vagy Hollandiából. James jelenleg a Napoli számára jelent első számú célpontot – szinte biztosra vehető, hogy a nápolyiak mindent megtesznek majd a megszerzéséért. Mindeközben Gareth Bale távozásáról meglehetősen nehéz lesz tárgyalni, mivel a játékos jelezte, hogy maradni akar a csapatban, ráadásul egy esetleges távozás esetén a fizetési igényeiből sem hajlandó lejjebb adni.
A támadószellemű hármas előtt Mariano kaphat szerepet. A dominikai születésű játékosnak nem jutott akkora szerep a Real Madridban, mint amivel előzetesen számolhatott. Ugyanakkor ő is világossá tette, hogy itt akar sikeres lenni, és nem gondol a távozásra. A maradása esetén viszont mindössze harmadik számú támadó lehetne a csapatban.
Összegzés
A Transfermarkt adatai szerint a felsorolt játékosok együttes értéke elérheti a 280 millió eurót. Tekintve, hogy az európai bajnokságok klubjai közül több száznak még a kerete sem közelíti meg ezt az értéket, őrületes, hogy a Real Madrid ilyen értékben eladni is képes lehet játékosokat.
Ha Ceballos más csapatban játszana, a Real Madrid most megpróbálná leigazolni őt…
Egészen biztos, hogy a vezetőség mindent megtenne a remeklő spanyol középpályás megszerzéséért, ha nem lenne a jelenlegi keret tagja – figyelembe véve a klub közelmúltban tanúsított átigazolási politikáját.
Zidane és Ceballos kapcsolata azonban nem felhőtlen, a francia mester a visszatérése óta is meglehetősen limitált játékidőt biztosított az ifjú titánnak.
A spanyol média berkein belül mindenki arra számít, hogy Ceballos a nyár folyamán Sevillában, Julen Lopetegui kezei között köthet ki, egy kölcsönszerződés keretein belül. Az U21-es spanyol válogatottban nyújtott teljesítményével azonban újra felhívta magára a figyelmet, a legtöbbek szerint tökéletesen illene a jelen és a jövő Real Madridjába (emellett kampányol egyébként a teljes spanyol média – A szerk. kieg.).
Luka Modrić egyre idősebb lesz, a legegyszerűbb megoldás a tehermentesítésére és pótlására pedig már ott van egy karnyújtásnyira, az öltözőn belül. Eurómilliók szórása nélkül.

Mind tudjuk, hogy Ceballos tehetséges, minőségi játékos, aki olyankor is sokat dolgozik, amikor nincs nála a játékszer. Tudjuk, hogy jól lát a pályát, és hogy veszélyes tud lenni a kapura közelről és távolról is. Ezt igazolta az elmúlt napok során is.
Florentino Pérez szereti, ha spanyol játékosok is szép számmal vannak a Real Madrid keretében – ebből a szempontól is megfelelő ember Dani a jövőre nézve. Ha a klub végül mégis úgy dönt, hogy eladja őt a nyár folyamán, csak nagyon kevés játékost találhat a keretben, aki rendelkezik a spanyolban rejlő tehetséggel. Vannak más típusú labdarúgók, mint például Toni Kroos, de nem sokan rendelkeznek olyan labdaérzékkel és labdakezeléssel, mint a spanyol.
Az igazság az, hogy Zidane már közölte Ceballosszal a döntését. A játékos úgy utazott el a korosztályos csapattal, hogy tudta, később távoznia kell Madridból. Az U21-es Európa-bajnokságon mutatott teljesítményt látva azonban a szurkolók – és a média – maguk könyörögnek azért, hogy a felek tegyék félre a nézeteltéréseiket, oldják meg a problémákat, és próbálják meg még egyszer újjáéleszteni ezt a kapcsolatot, amelyből minden fél profitálhat.
Cafú: „Vinícius és R…
Cafú: „Vinícius és Rodrygo még fiatal játékosok, akikben óriási potenciál van. A mindennapi munka nagyon fontos lesz számukra a Real Madridnál, csakúgy, mint a kezdőként lejátszott mérkőzések. Ezek olyan dolgok, amikből önbizalmat meríthetnek, ennek hatását pedig a válogatott is megérzi majd.”