Zs. Csaba
Orvosi jelentés: Mariano
A Sanitas orvosai által a mai nap folyamán elvégzett vizsgálatok során megállapították, hogy Mariano izomsérülést szenvedett a kétfejű combizmában. A játékos állapotát és regenerációját a klub szakemberei segítik majd.

A legtöbb spanyol lap szerint a támadó nagyjából 10 napos kényszerpihenőre számíthat. Mielőbbi felépülést kívánunk neki.
Az AS arról számol b…
Az AS arról számol be, hogy bár Pintus tagja volt Lopetegui stábjának, a francia szakember nem ugyanazt a szerepet töltötte be, mint Zidane irányítása alatt, nem az általa készített erőnléti programot követte a csapat. Lopetegui távozásával viszont minden felelősség rá hárul, és ismét ő veheti kezébe a csapat erőnléti felkészítését.
A legfrissebb hírek …
A legfrissebb hírek szerint (MARCA, AS és La Sexta) a klub elvetette Antoni Conte szerződtetésének lehetőségét. A vezetőség nem bízik az olasz szakember képességeiben és vérmérsékletében sem, és nem hisz abban, hogy meg tudná teremteni a kellő nyugalmat az öltözőben. Szinte boritékolható, hogy a hétközi kupameccsen, valamint a Valladolid elleni bajnokin is a Castilla jelenlegi trénere, Santiago Solari ül majd a Real Madrid kispadján, ideiglenes edzőként.
Cristiano Ronaldo: „…
Cristiano Ronaldo: „Madridban néha kívülállóként éreztem magam, különösen akkor, amikor Florentino Pérezzel beszélgettem. Éreztem, hogy már nem úgy tekintenek rám, mint a kezdetekkor. Az első négy vagy öt évben tényleg Cristiano Ronaldónak érezhettem magam, de később kevésbé. Az elnök nem úgy tekintett rám, mint korábban, már nem kezelt úgy, mint egy nélkülözhetetlen játékost, ha értik, hogy mire gondolok. Ezért merült fel bennem a távozás gondolata. Láttam a híreket, láttam, hogy azt mondták, én kértem, hogy engedjenek el. Van benne némi igazság, de az is igaz, hogy az elnök sosem próbált meg visszatartani. Ha mindez csak a pénzről szólna, akkor Kínába mentem volna. Nem a pénz irányított Torinóba, hiszen nagyjából ugyanannyit keresek, sőt, Madridban talán még többet kerestem. A különbség annyi, hogy a Juventusnál tényleg akartak, és ezt az első perctől kezdve nyilvánvalóvá tették. Ami Zidane-t illeti, nem a távozása miatt döntöttem így, de némileg az is megerősítette bennem mindazt, amit a klub helyzetéről gondoltam.”
Júlio Baptista: „Én …
Júlio Baptista: „Én őszintén nem szeretném, hogy bárki is szenvedjen a jelenlegi helyzet miatt, de ez a szituáció nagyon bonyolult. A Real Madrid változásokon megy át, ami sosem könnyű, és nem is mindig úgy történik, ahogy azt a legtöbben gondolják. A csapat három BL-címet nyert egymás után, ezt a szintet pedig nehéz megugrani. Innen nehéz fejlődni, pláne egy új edzővel, aki új ötleteket hoz magával. A Real Madridnak viszont nincs ideje a várakozásra. Ez egy óriási klub, ahol gyorsan kell kell eredményeket felmutatni. Ilyen a futball. Guti? Egyelőre zsákbamacska, de úgy gondolom, hogy készen áll. Ő olyan mint Zidane. Az emberek Zizou érkezésekor is tiltakoztak, aztán láttuk, hogy mi lett a vége.”
Öt olyan edző, aki nemet mondott nyáron a Real Madridnak
Mauricio Pochettino – a favorit
A Tottenham 46 éves szakembere májusban hosszabbított szerződést klubjával, így jelenlegi kontraktusa 2023-ig van érvényben a Premier League-ben szereplő együttesnél. Továbbá Florentino sem akarta, hogy a Spurs elnökével ápolt kapcsolata tovább romoljon a Bale-transzfert követően. A Tottenham jelenleg ötödik a Premier League-ben, míg BL-csoportjában a harmadik pozíciót foglalja el.
Massimiliano Allegri – akinél a BL a prioritás
Az 51 éves menedzser már-már megszállottja a legrangosabb európai kupasorozat megnyerésének. „Elutasítottam a Real Madrid ajánlatát, mert igent mondtam a Juventusnak” – ismerte el az olasz szakember. Allegri jelenlegi szerződése 2020-ig érvényes a Juventusnál. Az „Öreg hölgy” jelenleg négy ponttal vezeti az olasz bajnokságot, valamint a Bajnokok Ligája H csoportjának is az élén áll.
Jürgen Klopp – irányított fejlődés Liverpoolban
Az 51 esztendős német szakember jelenleg egy saját maga által megtervezett projektet vezet Liverpoolban. Emellett a híres anfieldi Kop is teljes mellszélességgel áll ki mellette, így érthető módon fontolóra sem vette a távozás lehetőségét. A jelenlegi szerződése 2022-ig köti a klubhoz, amely jelenleg Guardiola Manchester City-jével karöltve vezeti a Premier League-et, valamint a második helyen áll BL-csoportjában.
Antonio Conte – a vasököl
A 49 éves olasz mester jól ismert habitusáról, módszereiről és játékfelfogásáról is. Pályafutása során három Scudettót is nyert a Juvetusszal, bajnokságot nyert továbbá a Chelsea-vel, valamint irányította az olasz nemzeti csapatot is. Jelenleg ugyan nincs klubja, de a Manchester United is megkörnyékezte, mint Mourinho lehetséges utódját.
Julian Nagelsmann – több mint egy tehetséges 31 éves
Minden idők legfiatalabb edzője, aki a Bajnokok Ligájába vezette csapatát. A Hoffenheim jelenleg nyolcadik a Bundesligában, de a Bajnokok Ligájában meglehetősen nehéz csoportban kell bizonyítaniuk. A német trénernek már élő szerződése van a Red Bull Leipzig csapatával, melynek irányítását jövő nyáron veszi át.
Achraf a Dortmund te…
Achraf a Dortmund tegnapi diadalát követően: „Égett bennem a vágy, hogy legyőzzük az Atléticót. Gyerekkorom óta madridista vagyok, így mindig extra motivációt ad, ha olyan csapatokat győzhetünk le, mint az ősi rivális.”
Isco: Ronaldo? Nem sírhatunk valaki miatt, aki nem akar itt lenni
Eredmények: „Nem egyszerű érzés elfogadni ennyi rossz eredményt. Ez a hatodik idényem itt, így átélhettem már hasonló időszakokat, de mindig sikerült túljutnunk a nehéz időszakokon. Öt év alatt négy Bajnokok Ligája-címet is nyertünk, és úgy tűnik, sokaknak tetszik, hogy a Real Madrid jelenleg ilyen helyzetben van. Azonban mind megtanultuk már, hogy ezt a klubot nem lehet leírni. A jelenlegi helyzetet nyugodtan és felelősségteljesen kezeljük. Mi vagyunk azok, akik kifutnak a pályára és mi adunk bele mindent. Ha nem azok az eredmények jönnek, amikre vágyunk, akkor mi is szomorúan hagyjuk el a stadiont. Mi vagyunk azok, akiknek gólokat kell szerezniük, akiknek meg kell akadályozniuk azokat, és mi vagyunk azok is, akik mindenki másnál jobban tudjuk, hogy mi folyik az öltözőben. Nyugodtak vagyunk és magabiztosak. Hiszünk önmagunkban, és hisszük azt is, hogy képesek leszünk változtatni a jelenlegi helyzeten.”
Aggodalmak: „Aggódunk, mivel nem azok az eredmények jönnek, amikre vágyunk. Vannak meccsek, amikor talán nem érdemlünk győzelmet, de olyanok is, amiken a vereséget sem érezzük jogosnak. Meg kell találnunk az egyensúlyt, fel kell találnunk magunkat a kapu előtt, és ezek az apró részletek megteremtik a különbséget. Nem nagyon hiszek a szerencsében, csak a kemény munkában. A dolgok jelenleg nem mennek túl jól, de ez egyik napról a másikra megváltozhat. Végtelenül bízok a csapatban. Győztesek vagyunk, ezt már bizonyítottuk.”

Fordulópont: „Remélem, hogy a holnapi meccs lehet az. Jól kell játszanunk, boldoggá kell tennünk a szurkolókat, és változtatnunk kell a negatív eredményeken.”
Visszatérés: „Nem egyszerű dolog egy operáció utáni rehabilitációt végigcsinálni, külső és belső varratokkal együtt. Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek, hiszen hamarabb tértem vissza, mint arra számítottunk. Alig várom, hogy segíthessek a csapatnak, hogy visszanyerjem a formám és hogy fizikálisan újra a lehető legerősebb lehessek.”
Cristiano Ronaldo: „Minden egyes idényben ugyanarról beszélünk. Egyszerűen nincs értelme olyasvalakiről beszélgetni, aki nincs itt. Bale és Carvajal hiányoznak, amikor nem bevethetők. A keretben ott rejtőzik a megoldás a gólínségre. Nem sírhatunk valaki miatt, aki nem akar itt lenni.”
Lopetegui: „Fantasztikus munkát végzett a válogatottal, és ugyanezt teszi itt is, annak ellenére, hogy az eredmények nem jönnek. Mindenkit lenyűgözött a játék iránti elképzelése, de a lépés egyszerűen nem jött ki eddig számunkra. A futball egy kegyetlen játék, de meg kell változtatnunk a dolgokat.”
Edzőváltás: „Egyetértek Sergióval, hiba lenne. Hagynunk kell Julent dolgozni. Még csak két hónap telt el az idényből, ha egy edzőt menesztesz ennyi idő után, akkor mindannyiunkat meneszteni kell. A játékosok azok, akik a pályán vannak, ez egy kollektív dolog. Ez nem csak az edző felelőssége. Bízok ebben a csapatban, tudom, hogy nagyszerű idényünk lesz.”
Lopetegui: Ha egy elesett edzőt akartok látni, akkor ne rám nézzetek
Az öltözői hangulatról: „Az öltöző játékosai bajnokok, így nagyon erősek. A Bajnokok Ligájának ténye, a sorozat és klub történetének kapcsolata miatt reményekkel telve vágunk neki a mérkőzésnek. Ambíciókkal telve fogjuk belevetni magunkat a meccsbe. Ez a szellemiség arra késztet majd minket, hogy jól teljesítsünk és megszerezzük a három pontot. Erre vágyunk jelenleg.”
Az ellenfélről: „A Viktoria Plzeň egy fizikálisan nagyon erős csapat. Ezen tulajdonsághoz technikás és taktikailag erősen képzett játékosok társulnak. A CSKA ellen fenomenális első félidőt játszottak. Igazán jó teljesítményre lesz szükségünk a csapattól, de már nagyon várjuk a mérkőzést. Várakozásokkal és ambícióval telve készülünk egy olyan meccsre, amelyiken minden energiánkra szükségünk lesz.”

Ambíciók: „Már nagyon várom a mérkőzést. Ambiciózus vagyok és remélem, hogy sikerül kiválóan teljesítve elérnünk a győzelmet. Az ellenfél és a sorozat megköveteli tőlünk a jó teljesítményt. A Real Madridnál mindig azt tanultuk, hogy harcolnunk kell, hiszen ez kódolva van a klub génjeibe, ahogy az enyémbe is. Tisztában vagyunk vele, hogy itt az idő megváltoztatni a dolgokat.”
A jövője: „Nem vagyok tisztában az újságok híreivel, de ami engem illet, én csak a mérkőzésünkre készültem különböző elemzésekkel. Jelenleg semmi másra nem gondolok, csakis arra, ami az én felelősségem. Jelenleg itt vagyok, de nem tudom, hogy mi történik majd egy hónap vagy egy év múlva. Holnap én leszek a Real Madrid edzője, és ha egy elesett edzőt akartok látni, akkor ne itt keressétek.”
A csapat reakciója: „Ez a csapat bajnokokból áll. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyszerű meccset fogunk játszani. Nincsenek kétségeim efelől. A játékosaim tudják, hogy mit kell tenniük.”
Ki okolható a Real Madrid gyenge formájáért?
Florentino Pérez
Az AS által kiírt szavazás tökéletesen megmutatta, hogy az olvasók és egyben szurkolók kit okolnak a siralmas eredmények miatt. A Real Madrid elnöke a szavaztok több mint 80 százalékát gyűjtötte be. A meglehetősen emlékezetes 2016/17-es idény óta több nagy név is elhagyta a Santiago Bernabéut: egymás után távozott Álvaro Morata, Danilo, James, Kovačić… és igen, a legnagyobb név, Cristiano Ronaldo is, akit a klub 117 millió euró fejében értékesített. Utóbbiért nem igazán lehet hibáztatni az elnököt, legalábbis nem csak és kizárólag őt, hiszen a portugál szupersztár többször is elmondta, hogy ő akart távozni Madridból. A probléma azonban az, hogy nem érkezett megfelelő helyettese.
A vezetőség és az edzői stáb a Bale-Benzema-Asensio triónak szavazott bizalmat, tőlük várták el azt, hogy feledtessék Cristiano távozását. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem sikerült. A klub továbbá nem tudott világklasszis támadót igazolni a 9-es pozíciójába, ami egyben azt is jelenti, hogy mg nehezebb dolguk lesz jövőre, ha meg akarják erősíteni a keretet.
Úgy tűnik, hogy Florentinót jelenleg jobban foglalkoztatja a stadion átalakításának projektje, mint az, hogy megfelelő játékosokat biztosítson az aktuális edző számára. Pedig utóbbi elengedhetetlen, ha tartani akarja a lépést a Barcelonával, akik bár eladták egyik legnagyobb sztárjukat Neymar személyében, de leigazolták Dembélét és Coutinhót is.
Julen Loptegui
A spanyol tréner érkezésekor még Cristiano Ronaldo is a keret tagja volt, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a portugál távozása némileg keresztbehúzta, majd átalakította a terveit. A csapat problémái a góllövés terén azonban így is az ő számlájára írhatók. Másrészt szembetűnő, hogy a csapata túlságosan könnyen kap gólokat, ellenére annak, hogy a tréner jól ismert a magas, meglehetősen agresszív presszingjéről – ez egy olyan terület, amelyen rengeteg hiányossággal küzdött a Real Madrid az elmúlt években. Az ellenfelek tucatnyi helyzetet képesek kialakítani a királyiak ellen, nem véletlen, hogy eddig mindössze négy mérkőzésen maradt érintetlen a csapat hálója.
Jól megfigyelhető továbbá a játékosok nem megfelelő fizikai állapota is, amelyhez izomsérülések is társulnak. Ugyanakkor egy ilyen keret mellett így is elfogadhatatlan az, hogy a klub történetének leghosszabb góltalansági sorozatát produkálják.
Julen egyelőre marad a posztján, de szinte biztosra vehető, hogy az utolsó esélye a vasárnap esedékes El Clásico lehet.
Öltöző
Egy ilyen sorozatot követően nyugodtan elő lehet venni a teljes keretet is. Még akkor is, ha nhány játékos felelőssége jóval nagyobb, mint a többieké.
Karim Benzema
Nagyon jól kezdte az idényt – többen várták, hogy Ronaldo távozásával Karim felszabadulttá válik, és végre megmutatja a világnak a góllövő cipőjét. Az első három bajnokin négyszer volt eredményes, de betalált az UEFA-szuperkupa küzdelmei során is. Ám ennyi. Elhúzta a mézesmadzagot, de semmi egyéb nem történt. Jelenleg nyolc meccse gólképtelen, a legtöbb mérkőzésén még kaput eltaláló lövése sincs. Hetek óta azt hallani a szurkolók körében, hogy Benzemát padra kellene ültetni, ám ha őszinték akarunk lenni, Marianónak sincs jobb mérlege: a Roma elleni találata óta nem sikerült megzörgetnie a hálót, igaz, fontos megjegyezni, hogy több esetben is kapufáig jutott.
Gareth Bale
Cristiano távozásával a klub benne látta a portugál helyettesét. A nyári események előtt mindenki arra számított, hogy Bale távozni fog, hiszen nem kapta meg az általa áhított szerepet Madridban. Most, a portugál távozása után ugyan ő a „főnök”, de a walesi bizonyította, hogy ő nem Cristiano Ronaldo.
Az idényt ugyan bíztatóan kezdte, az első három bajnokin is betalált, majd jöttek a hírek egy kisebb sérülésről… Azóta Bale árnyéka önmagának. Az Atlético ellen a félidőben le is cserélték, ahogy az Alavés ellen is le kellett hívni a második játékrészben, fizikai problémák miatt. Az elmúlt négy mérkőzésén sem gólig, sem gólpasszig nem jutott.
Marco Asensio
Zinédine Zidane-t rengetegen kritizálták az előző két idényben, amiért nem biztosított állandó lehetőséget a spanyol középpályás számára. Cristiano eladását követően azonban Asensio számára is megnyílt az út a kezdőcsapatba, és állandó tagjává vált a mindenkori támadóhármasnak. A teljesítménye azonban igencsak elmarad a várakozásoktól: eddig egyetlen góllal és három assziszttal próbálta felhívni magára a figyelmet. Az elmúlt hetekben viszont alig észrevehető a pályán, nincsenek döntő passzai, a kapura pedig egyáltalán nem tud veszélyt jelenteni.
A Ramos-Varane páros
A legutóbbi vereség pont a francia számlájára írható. A világbajnok védő mindkét vendég találatban aktív szerepet vállalt, ám így sem szabad megfeledkezni Sergio Ramosról sem, aki szintén szenved a jelenleg is futó idényben. A kapitány messze áll legjobb formájától, többször kaphattuk fel a fejünket a góljai, mint a védekezésben hozzáadott értékei miatt. Éppen ezért furcsa, hogy Nacho, aki a legkevesebb hibát vétette idén, folyamatosan a padon vár a lehetőségre.
Ami a védelem többi tagját illeti, Carvajal talán a lehető legrosszabb időben sérült meg, és bár Odriozola ellátja a feladatát, nem tud akkora befolyással lenni a csapat játékára, mint honfitársa. Marcelo szintén csak szenved, bár igaz, hogy a Levante ellen már hozta a tőle elvárható szintet, előtte viszont több gól is az ő lelkén száradt.
Thibaut Courtois
Nem arról van szó, hogy Courtois hibázott volna, mert nem. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a belga nem funkcionál falként, és egyelőre a védelmet sem tudja megfelelően irányítani és szervezni. Vasárnap a Levante játékosai kétszer találtak kaput, és két gól született. Kevés bravúrt láthattunk eddig tőle, és abban sem vagyunk biztosak, hogy Lopetegui rotációs taktikája előnyére szolgál – ugyanez igaz Navasra is.