Igazán fájó, hogy ismét elő kell vennünk ezt az aktát, de a jelenlegi szezon alakulása mellett nem lehet nem foglalkozni a ténnyel, hogy a Real Madrid megengedi azt a luxust magának, hogy valamire való védekező középpályás nélkül lépjen pályára hétről-hétre. Bár a reklámok szintjén számos cég láthat fantáziát a csapatunkban, a védekezésünk láttán nem adják egymásnak a kilincset az óvszergyártók a gazdasági irodánknál. Egyszerűen maga a tény, hogy a kapus és a két középhátvéd kivételével senkinek sem kimondott és elsődleges feladata a biztonság megteremtése, vérlázító.
Minden valamire való topcsapat használ ilyen játékost, akik nem a gólokról, cselekről, asszisztokról híresek, nem. Az ő feladatuk az ellenfél játékának elrontása. A bruszt, a csúszás a mászás, a tripla tüdő, a kisördög, a seggen át történő levegővétel, az izzadtságszag. Akik nem ültetnek hintába téged, hanem kirúgják a hintát alólad. Na, most hiába akarjuk mi gyönyörű játékosok, gyönyörű támadásait gyönyörűen csillogó szemmel lesni, ha az idény végén kiosztandó gyönyörű trófeákra, gyönyörűen felvésik a rivális csapatok nevét. Náluk ugyanis szorul némi tudatosság is a nyilvánvaló pénzéhség mellé, és belátják, hogy elég, ha 5-6 játékos megcsinálja a gólokat, a cseleket, a gólpasszokat, bezsebeli a dezodorpénzt, a többi helyre viszont olyan emberek kellenek, akik segítenek megalapozni mindezt. Csendestársak a serlegek seregében.
Hogy tovább árnyaljuk a képet, meg kell jegyezni, hogy a Real Madrid keretében ebben a pillanatban is van, a poszt ellátására alkalmas, egészséges futballista. Természetesen Casemiróról van szó. Aki az idény elején meglepően sok lehetőséghez jutott, azonban télre elképzelhető, hogy kevesebb zacskóslevest tudott eladni. Megbocsáthatatlan. A viccet félretéve azonban tényleg érthetetlen, hogy van olyan emberünk, aki nem sztár, nem nedvesít, viszont képes ellátni a játék azon részeit, amelyekkel lehet pontgyűjtőset játszani. Merthogy többek között Busquets, Coquelin, Fernando, Augusto Fernández, Thiago Motta vagy épp Xabi Alonso feladata sem az, hogy Aranycipőt nyerjenek, azonban nem is azon versenyeznek, hogy a 90 percből mennyit bírnak 2 km/h alatti sebességgel végigközlekedni, vagy hogy hány teljesen felesleges, a támadásokat lassító átadást tudnak végrehajtani.
A poszt követelménye borzasztóan egyszerű: szerezz minél több labdát, és add oda helyzettől függően a megfelelő embernek. Sokat kell hajtani, és stabilitást teremteni a védők előtt. Őszintén gondoljuk végig, hány olyan meccs volt, és azon belül hány olyan szituáció, amikor az ellenfél játékosai senkitől nem zavartatva jutottak a kapu előteréig, lövőhelyzetbe. És Modricon kívül (aki idén a három középpályás feladatait egy emberként látja el általában) van e valaki, aki képes összekoszolni a mezét is alkalomadtán a gól megelőzése érdekében?
A válasz persze ismét Casemiro, de összességében pozitív jeleket mutat Lukita honfitársa, Mateo Kovacic is, azonban a brazil a hiányposzt betöltésére mindenképpen alkalmasabb stílusjegyeket hordoz. És nagy szükség lenne most a játékára. Ugyanis a világ legpompásabb előadótermébe összeránthatjuk a világ legragyogóbb művészeit is, ha az, aki a zongorát a színpadra juttatná időben, hogy az előadás megfelelő legyen, csupán a művészek öltözőit takarítja egy színarany szponzori tollseprűvel.
