„Megtiszteltetés egy ilyen alkalomból együtt lenni olyan madridistákkal, akik részei a Real Madrid történelmének.” – kezdte beszédét Butragueño. „Azért gyûltünk itt ma össze, hogy megjutalmazzuk õket töretlen lojalitásukért. Nem lehettünk volna a huszadik század legjobb csapata az erõfeszítéseik és hitük nélkül. Azt akarom, hogy mindenki tisztában legyen azzal, végig a csapat mögött álltak, a legjobbat kihozva belõlük. Köszönünk mindent.”
A közel másfélezer kitüntetett között helyet foglalt Fernando és Francisco Javier Perez de Camino Palacios, a klub megalapítójának és elsõ elnökének, Juan Palaciosnak két unokája. „Büszkék vagyunk arra, hogy nagyapánk ilyen különleges és fontos szerepet játszott a klub életében. Kellemes emlékeink vannak róla, erõfeszítéseinek hála pedig ez a klub olyan eseményeket élhetett meg, mint Di Stefano érkezése, vagy a közös ünneplések a Cibelesen. Az érzéseink nem változnak, reméljük, hogy továbbra is élvezettel nézhetjük majd a szeretett csapatunkat, amely minden alkalommal lenyûgöz minket, ha kimegyünk a stadionba.”
Florentino Pérez kapott szót, aki hosszabb beszédet intézett a megjelentek felé.
„Az, hogy valaki szenvedéllyel éli meg hûségét a klub iránt, kiváltság és büszkeség forrása, és követendõ példát mutat a jövõ madridistáinak. A mai nap nagyon különleges és érzelmes is számomra. Óriási büszkeséggel és felelõsséggel veszem át az 50 éves tagságért járó kitüntetést.”
„Ti vagytok a hûség szimbólumai, hiszen nem csak a sikeres, hanem a nehéz idõszakokban is kitartottatok a klub mellett. Ti ösztönöztök bennünket, ti adtok erõt nekünk és ti támogattok minket. Ez az intézmény büszke arra, amivé vált és ami a továbbiakban is lesz, és megvan benne az erõ, hogy a jövõben is vezetõ szerepet töltsön be. Ez a klub mindig a tiétek volt és ez sosem lesz másképp. A ti kezetekben van a sorsa.”
„A Real Madrid elnökeként enyém az a mérhetetlen felelõsség, ami a klub vezetésével jár. Együtt egy olyan projektbe kezdtünk bele, ami már lehetõvé tette, hogy megnyerjük a spanyol kupát egy olyan döntõben, amit sokan a valaha volt legjobbnak mondanak. Jó úton haladunk, pénzügyi vezetõink pedig lehetõvé teszik, hogy továbbra is erõsek és kiegyensúlyozottak legyünk, még többet jótékonykodhassunk, illetve ne engedjünk a minõségbõl. A törekvés a gyõzelemre, meghátrálás nélkül olyasvalami, amit elõdeinktõl örököltünk.”
„Úgy gondolom, nagyszerû szezon elõtt állunk. Nálunk van a világ legjobb futballedzõje és a csapat mindent megtesz értetek. Épp most futották a Bajnokok Ligája történetének legjobb csoportkörét, a bajnokságot is vezetik. A kosarasaink fiatalok és nagyon jól dolgoznak. Nekik is szükségük van a támogatásotokra. Ez a klub minden kihívást elfogad, szótárából hiányzik a „lehetetlen” szó. Kiváló az egység, ami segít, hogy továbbra is pozitív példát mutassunk a világnak.”
„Ma megkapjuk annak a klubnak a kitüntetését, amelyet mindannyian szeretünk, illetve egy olyan, hozzánk közel álló ember gondolatait is meghallgathatjuk, akinek azt köszönhetjük, hogy megtiszteltetés ide tartozni. Büszke madridistaként felelõsek vagyunk azért, hogy gyermekeink is továbbvigyék ezeket az értékeket. Boldog Karácsonyt kívánok mindannyiótoknak és remélem, hogy megoldódnak a pénzügyi gondjaitok. Köszönöm, hogy kompromisszumkészek vagytok.”
Florentino Pérez is a díjazottak között volt, aki 50 éves pártoló tagsága alkalmával magától Alfredo di Stefanótól vehette át a kitüntetést, tehát különleges pillanatnak lehettek tanúi a jelenlévõk. A klub tiszteletbeli elnöke tûzte fel a jelenlegi elnök mellkasára az arany kitüntetést.
Emilio Butragueño a következõképp vezette fel az elnök kitüntetését: „Fél évszázados tagsága során erõfeszítéseivel bizonyította odaadását a Real Madrid iránt. Õt érte a megtiszteltetés, hogy a FIFA elnökétõl személyesen vehesse át a huszadik század legjobb csapatának járó díjat, illetve õ változtatta a klubot azzá a modern szervezetté, amit ma láthatunk.”