A feltálalt fogásokat jó hangulatban fogyaszthatták el a játékosok, a csapat ugyanis vasárnap simán tudott nyerni a Sevilla otthonában, így az évet az elsõ helyen fejezhette be. Bár nemrég az El Clásicót elvesztette a Real Madrid, összességében az is elégedettségre adott okot, hogy a kimutatások szerint a 2011-es esztendõben a Barcelona „csak” kilencven pontot gyûjtött, azaz eggyel kevesebbet, mint José Mourinho csapata.
Az ünnepélyes összejövetel alatt a szokásos közhelyeken kívül elhangzott néhány érdekesebb kijelentés is, Florentino Pérez például hangsúlyozta felszólalásában, hogy „a lehetetlen szó nem létezik a Real Madridnál.” Késõbb megemlítette, hogy „a Real Madridnál van az év aranykesztyûs kapusa, itt van az edzõi aranylabdás és Cristiano Ronaldo személyében egy aranylabdással is számolhatunk” – dicsekedett, mire az említett portugál játékos viccesen közbeszólt: „Nem igaz elnök úr, az aranycipõs!”
„Rendben, a Madridban minden aranyból van” – korrigált ezután Florentino Pérez.
Miután a megjelentek elfogyasztották az ebédet, a klubvezetés az összes csapattagnak és alkalmazottnak átnyújtott egy több mint 200 eurós értékû iPod-készüléket, valamint mindenki eltehetett egyet Iker Casillas nemrég megjelent életrajzi könyvébõl.
Az év végi ebédet tehát már elfogyasztotta a Real Madrid, pihenni azonban egyelõre nem lehet, kedden ugyanis a spanyol kupában – az elsõ meccs eredményének ismeretében – amolyan protokollszerû jelenése lesz a madridiaknak.