Wenger kiakadt Van Persie miatt

Alapvetõen nyugodt természet, most azonban rendesen kihozták a sodrából Arsene Wengert.

A francia szakember azért lett a szokottnál idegesebb, mert a spanyol sajtó az elmúlt napokban folyamatosan arról cikkezett, hogy Robin van Persie nyártól a Real Madridban folytathatja pályafutását. A holland játékos a hírekre reagálva elmondta, szívesen szerzõdne a spanyol bajnokságba, és még inkább egy olyan klubba, amely évtizedek óta ott van Európa legjobbjai között.

Amikor az egyik újságíró Van Persie esetleges távozásáról kérdezte Wengert, a londoniak fõnöke jól láthatóan ideges lett, és flegmán csak annyit válaszolt: „Kérdezzék a játékost!” A spanyolok azt is tudni vélik, hogy az Arsenal már felkészült Van Persie távozására, ezért el is kezdtek kutakodni a piacon.

A hírek szerint az Arsenal negyvenmillió euró fejében hajlandó lenne megválni a 28 éves támadótól, akinek már csak egy év van hátra a szerzõdésébõl. Másik lehetõség, hogy Van Persie végül a másik spanyol óriásnál, a Barcelonánál folytatja, rövid állásfoglalásában azonban Wenger egyelõre az összes lehetõséget elvetette: „Az említett két csapat közül egyikkel sem vagyunk kapcsolatban. A Barcelona amúgy is tudja, hogy mindig nehéz dolga van velünk…” – fogalmazott sejtelmesen az Arsenal menedzsere.
 

Forrás: FourFourTwo
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK