Ahogy arról tegnap beszámoltunk, ismét sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon Karim Benzema, vagy Gonzalo Higuaín kezd majd az oroszok ellen. Arrra vonatkozóan, hogy hajlandó-e két csatárral játszani, Mourinho így nyilatkozott: „A CSZKA ellen nem kettõ, hanem három csatárral fogunk kiállni.” Ezt követõen a közönség támogatását kérte. „Olyan idegenbeli mérkõzéseink vannak, ahol az ellenfél szurkolói a csapatukkal együtt játszanak. Ez történt a bajnokságban például a Rayo vagy a Betis otthonában, de így volt Moszkvában is. Most, hogy itthon játszunk, és az eredmény minden kérdést nyitva hagyott, nagy segítség lenne, ha a közönség támogatna minket” – mondta.
Habár Mourinho semmilyen konkrétumot nem tudott mondani, ami megijesztené az orosz csapatban, ha valamitõl, akkor a labdarúgásban elõforduló meglepetésektõl valóban fél. „Magától a futballtól jobban tartok, mint bármi mástól, mert néha nagyon csalóka játék. Nagy teret ad a meglepetéseknek, és nem mindig a jobbik nyeri a meccseket. Tudjuk, hogy ezzel az 1-1-el nehéz lesz. Az orosz csapatok nagyon erõsek, gyorsak, és jól védekeznek már évek óta. Van tapasztalatom, hisz játszottam ellenük a Chelsea-vel és az Interrel is. Próbálom azt közvetíteni a csapatom felé, hogy komolyaknak kell lennünk, és fontos lenne, hogy a szurkolóink is mellettünk álljanak” – ismételte önmagát a mester.
Mourinho Lionel Messi Bayer Leverkusen elleni öt góljáról is beszélt. „Öt gólt szerezni sosem könnyû, sem a bajnokságban, sem a kupában, de a BL-ben különösen nem. Nagyon jó meccse volt.” Az argentin játékos a héten azt nyilatkozta, hogy Guardiola fontosabb a Barcelona számára, mint õ, így az egyik újságíró Mourinhótól is megkérdezte: Cristiano Ronaldo vagy õ a fontosabb a Real Madrid számára. „Itt a neveltetésünk miatt azt gondoljuk, mindenki egyformán fontos, és mindenkinek a maga feladata szerint kell a legjobbat nyújtania. Itt mi egyenlõek vagyunk” – hangzott a válasz.
Az edzõ nem gondolja, hogy a CSZKA továbbjutása csoda lenne, mi több, azt a felvetést is elutasította, hogy ennek a meccsnek a kimenetelétõl függene az õ jövõje. „A futballban vannak meglepetések, de csodák nincsenek. Ha a CSZKA nyerni tud, akkor az azért lesz, mert jók voltak, mi pedig rosszak. Ennek ellenére optimista akarok lenni, és a jövõm sem ettõl a meccstõl függ, kivéve persze, ha a klub ki akar rúgni. Egy ilyen döntést nem a gyõzelemtõl vagy a vereségtõl fogok függõvé tenni.” Arra a kérdésre, hogy egy esetleges BL-gyõzelem alapján határozna-e a folytatásról, határozott „nem” volt a válasza.
Mourinho beszélt a Real Madrid tavalyi BL-szereplésérõl is. „Az elmúlt két évben összesen 19 meccset játszottunk a Bajnokok Ligájában, és ebbõl egyet vesztettünk el, tudják, hogy melyiket. Nagyon bizakodunk. A csapatunk nem fél semmitõl és senkitõl. Tudjuk, hogy itt topcsapatok vannak, de létezik a hit és az optimizmus. Nincs semmiféle rögeszménk vagy komplexusunk.” A portugál ezután ismét aláhúzta, hogy egyik csatára sem tekinthetõ a másik cseréjének. „Mindkettejüknek a legjobbat kell nyújtaniuk a pályán, és hogy az edzõ boldog legyen, biztosítaniuk kell a választás lehetõségét. Nincs semmilyen problémám. Akkor volt, amikor Benzema lesérült, vagy Higuaín rossz formában volt. Most nincs.”
A sajtó képviselõi érdeklõdtek afelõl is, hogy vajon Mourinho aggódik-e amiatt, hogy csapata számos gólt kapott az utóbbi idõben rögzített helyzetekbõl. „Úgy látom, minden csapat erõs a rögzített szituációkban, amikor támadniuk kell. Ez ránk is vonatkozik, és mi is eredményesek vagyunk ilyenkor, habár ezt a többi csapat is tudja. Tény, hogy kaptunk ilyen gólokat, de ilyen a futball. Ez normális” – magyarázta. Mourinho ezután kijelentette, hogy egyelõre nem foglalkozik egy esetleges Barcelona elleni visszavágóval. „Holnap nyerni szeretnék. Ha nem így lesz, vége a Bajnokok Ligájának” – mondta.
A Real Madrid szakvezetõje végül kitekintett a többi csapat szereplésére is a sorozatban. „A Chelsea kikapott 3-1-re, de fordíthat. Otthon erõsek, és a legutolsó két mérkõzésüket megnyerték. A Napolit nagyon kedvelem. Sajnálom, hogy nem láthatom azt a meccset, mert egy idõben játszunk. Ami az Inter-Marseille összecsapást illeti, azt hiszem, az Inter jobb, és szintén nyerhet. Minden tiszteletem a Marseille és Zidane irányába, de én az Internek fogok szurkolni.”