Del Bosque: Holnap elkezdjük megvédeni a Dél-Afrikában nyert címünket

Az esélyekrõl

Vicente del Bosque a spanyol válogatott jelenlegi helyzetérõl beszélt a Grúzia elleni meccs elõtt. A szövetségi kapitány elmondta: „Holnap elkezdjük megvédeni a Dél-Afrikában nyert világbajnoki címünket. Próbáljuk fenntartani a motivációt, az lenne a legrosszabb, ha ez nem sikerülne.”

A salamancai szakember kiemelt néhány komolyabb eredményt, ám óva int bármiféle elbizakodottságtól. „Az elmúlt tizennyolc tétmeccsünket megnyertük. Mindig a maximumra törekszünk, és ha az eredmények könnyen jönnek, nyilván jobb, azonban fel vagyunk készülve arra is, hogy nehezebb meccseket is játszani fogunk.”

Del Bosque megemlítette ennek a generációnak a spanyol fociban játszott történelmi szerepét, és azt, hogy mennyi sikert és örömöt adtak a spanyol embereknek. „Ez egy történelmi generáció. Évek óta döntõkben játszunk, azonban ez nem jelenti azt, hogy a jövõben ne lehetnének gondjaink. A kulcs az, hogy nagyon jó játékosaink vannak, ezen kívül a szövetség és a klubok is jól csinálják a dolgukat.

Mindenki ott lehet Brazíliában

A csapattal kapcsolatban Del Bosque így vélekedett: „Stabil és jó keretünk van, és ebbõl a keretbõl bárki ott lehet Brazíliában, minden csak a formától függ.” Elejtett egy olyan megjegyzést is, hogy egy támadó szellemû spanyol csapat fog pályára lépni. „Igen, alapesetben továbbra is egy csatárral játszunk, azonban bármikor megoldást találhatnak a játékrendszerünkre, így akár Torres és Villa még egyszerre is játszhat.”

Ami ezt a meccset illeti, a keretet jelenleg huszonhárom játékos alkotja, amibõl a szûkítés után tizennyolc lesz majd. „Jobb lenne, ha nem kellene választanom a játékosok közül, azonban ez egyfajta biztonságot is ad, hogy a sok remek focista közül bármelyik tizennyolcat is választom, azok nagyszerûen fognak játszani.”

Casillas: Furcsa lenne, ha címvédõként nem lehetnénk ott a vb-n

A blancók csapatkapitánya, Casillas is elmondta véleményét a vb-selejtezõsorozatról. „Fontos lenne gyõzelmekkel kezdeni, elõbb Grúzia, majd Fehéroroszország és a franciák ellen.” Ezt követõen kisebb kritikával illette a vb lebonyolítási rendszerét, azzal kapcsolatban, hogy a címvédõnek is selejteznie kell. „Furcsa, de ez van. Elõfordulhat akár az is, hogy a címvédõ nem jut ki a tornára, ezt nagyon furcsa lenne látni. Ennek ellenére pozitívan állunk a dolgokhoz, ez nagyon fontos lesz a késõbbiekben.”
A végén Iker kitért a La Roja játékstílusára is. „Hiába jövünk több helyrõl, a válogatott stílusa továbbra is egységes, és jelenleg még nagyszerûen mûködik. Bárki megy ki a pályára, mindenkinek alkalmazkodnia kell ehhez a stílushoz, érkezzen bármely csapatból.”

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK