Mancini: A City olyan topcsapat lesz, mint a Real Madrid

Roberto Mancini, a Manchester City edzõje a Bajnokok Ligájával kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Beszélt a két csapat közti különbségekrõl, a közelgõ meccsrõl, Mourinhóról és a versenysorozatról.

„Egyértelmû, hogy nincs olyan történelmünk, mint a Real Madridnak, de úgy gondolom, hogy a Manchester City is nyert már néhány trófeát, és most is ezt akarjuk, ahogy a következõ tíz évben is.”

A City egy olyan topcsapat lesz, mint a Real Madrid, de nekik komoly múltjuk van, csupán ennyi a különbség.”

„Mourinho csapatai ellen kétszer játszottam, a Lazióval a Porto ellen hét vagy nyolc éve az UEFA-kupában. Akkor 4-1-re veszítettünk Portóban, és 0-0-t játszottunk Rómában.”

„Találkoztam vele Milánóban is, amikor az Interhez ment.”

Egyáltalán nem volt keserû érzés, amikor két évvel utánam Bajnokok Ligája sikerhez vezette az Intert. Mi is keményen dolgoztunk ezért. De a Bajnokok Ligájában vannak pillanatok, amikor gyõznöd kell, és ez két éve jött össze az Internek.”

„Minden évben arra készülsz, hogy jól szerepelj a Bajnokok Ligájában, de ehhez szerencse is kell. Hét trófeát nyertünk három év alatt, amíg ott voltam, de ezt nem sikerült megnyernünk. Újabb két év után sikerült nekik.”

„Én örülök Mourinhónak. Szerintem a Bajnokok Ligáját megnyerni fantasztikus dolog, és õ a világ egyik legjobb edzõje. Sohasem könnyû nyerni, legyél az Internél vagy akár a Real Madridnál.”

„Fontos, hogy a játékosaink játsszák a játékot, és csak ezt. A többi dolog, a szavak háborúja nem fontos.

„Játékosok nélkül nem játszhatsz, de edzõ nélkül még igen.”

Hogy gondoltunk-e a nyáron Cristiano leigatolására? Nem. De ha nem játszik kedden, az nekünk csak jó. Az olyan játékosokat, mint õ és Messi, nehéz tartani. Jelen pillanatban õk a világ két legjobbja, ahogy a Real Madrid és a Barcelona a világ két legjobb csapata.”

„Legközelebb talán olyan embereket kellene a sorsolásra küldenünk, akik több szerencsét hoznak. (nevet) Tavaly tíz pontot szereztünk, ami nem volt elég. Talán követtünk el hibákat. A bajnokságban van idõ a javításra, a Bajnokok Ligájában nincs.”

„A csoportunkban négy bajnok van. Mindenkinek rendkívül nehéz dolga lesz.

Forrás: Daily Express
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK