A Levante játékosai természetesen nehezen viselték a vereséget, hiszen – valljuk be – kõkeményen küzdöttek még a futball csírájának elfojtásáért is. Elsõként Diop fakadt ki: „Ez csalás volt, ezt neked is el kell ismerned!” – szegezte Moratának a szenegáli a sajtószobában. Juanlu hosszabban is elemezte a történteket: „A bíráskodás megalázó volt. Teljesen figyelmen kívül hagyta a Levante-játékosokat, míg a madridiaknak a hátát veregette. Õket magázta, nekünk más sem jutott, csak fenyegetés, fenyegetés hátán. Szörnyû volt a teljesítménye is, hiszen a büntetõ, amit megítélt, valójában nem is volt az, míg a második góljukat sem szabadott volna megadni, hiszen azt megelõzõen nem történt szabálytalanság. Ha azt mondom, hogy ez mind szándékos volt, akkor az nem jelent semmit, hiszen csak egy Levante-játékos vagyok. A Liga eldöntötte, hogy a Real Madrid nem veszíthet, és 14 játékos ellen kellett játszanunk. Nevetséges, de mindig ez történik…”
Arról persze nem beszélt Juanlu, hogy a Cristiano ellen elkövetett könyöklés után Navarro még lapot sem kapott, a Levante gólja lesrõl született, míg a tizenegyest megelõzõ szituációban inkább piroslapot érdemelt volna a védõ, mintsem sárgát. Juanlu ezután kitért a lefújás után az öltözõben történtekre: „Úgy ünnepeltek, mintha megnyerték volna a bajnokságot. Mindkét oldalon voltak sértõ megnyilvánulások, a pályán, és azon kívül egyaránt, de a közelükbe sem mehettünk, hiszen a biztonsági õreik távol tartottak minket tõlük.“
Sergio Ramos sem maradhatott ki a kakaskodók táborából. A spanyol válogatott hátvéd elsõsorban Ballesterosra akadt ki: „Mindig próbál a figyelem középpontjába kerülni. Ha ennyire szeret harcolni, akkor inkább hagyja abba a focit, és álljon profi bokszolónak. Nem volt verekedés az öltözõben, de néhány ember nem tudja elviselni a vereséget… Mindig van valaki, akinél elszakad a cérna. Próbáltunk nyugodtak maradni, és kimaradni a balhéból, de unjuk már a sportszerûtlenséget. Nem ez az elsõ eset, hogy ez megtörténik Ballesteros-szal és Juanluval.” Ballesteros ezzel szemben tagadta az esetet, saját állítása szerint csak Cristiano Ronaldo hogylétérõl ment érdeklõdni a Real Madrid öltözõjéhez.
Az i-re a pontot Juanfran tette fel, aki a meccs másnapján a Cadena SER mûsorában Pepe viselkedését kritizálta: „A meccs után a játékoskijáróban Pepe gúnyolódott, táncolt és a képünkbe röhögött. Ezután emeltünk szót ellene; megkérdeztük, hogy miféle profi õ, és azt mondtuk, hogy nem érdemli meg, hogy a Real Madrid mezét viselje. A madridi testõrök elkezdtek minket lökdösni. Egy pár csapattársa elkezdte Pepét az öltözõbe terelni, de még onnan is mutogatott felénk.” Ballesteros ügyéhez csak annyit fûzött, hogyha bármi is történt, az sokkal késõbb, legalább háromnegyed órával a lefújás után történt.
A Real Madrid vezetõsége megelégelte a pletykákat és hivatalos közleményt adott ki, amelyben megvédi a klub játékosait és munkavállalóit. „A meccs után a játékosok viselkedése, hozzáállása, az edzõi kar, és az õket segítõk is mindvégig korrektek voltak, semmiféle szemrehányást nem érdemelnek. Visszautasítjuk azokat a vádakat, miszerint Pepe provokálta volna a hazai játékosokat. A klub minden esetben kiáll a sportemberi értékek, viselkedés, és a tisztelet mellett.” – olvasható a közleményben.