Ancelotti
Carlo Ancelotti csapata újabb gyõzelme után állt a riporterek rendelkezésére. A Granada elleni sikerrel a blancók ott vannak a La Liga két forduló után hat ponttal gazdagodó öt együttese közt. Az edzõ örül a begyûjtött három pontnak, hiszen nehéz pályán, keményen küzdõ ellenfélel szemben sikerült mindezt véghezvinni. Az olasz mester kiemelte a csapat elsõ játékrészben nyújtott kiváló teljesítményét, és leszögezte, hogy akár már a szünet elõtt is bebiztosíthatták volna a gyõzelmet: “A csapat egyben volt, mindenki remek munkát végzett. Az elsõ félidõ jó volt, és mindannyian azon voltunk, hogy megszülessen a második gól, de a 0-1-es állást nem egyszerû megtartani, és az, hogy nehézségeink akadtak, teljesen normális dolog. Most az eredmény a fontos. Egységes volt a csapat, jól játszottak, mindenki tett erõfeszítéseket, úgyhogy örülök.”
A gólszegény meccsrõl csak annyit mondott, hogy csapata dolgozik azon, hogy fejlõdjön: “Próbáljuk megváltoztatni a csapat filozófiáját, jelenleg az a fontos, hogy pontokat szerezzünk.”
A középpályával is meg volt elégedve Ancelotti: “Isco és Modric jó játéka megteremtette az egyensúlyt. Iscónak áldozatokat kellett hoznia, hiszen õ egy támadó szellemû játékos, de remekül megoldotta. Di María teljesítménye nagyon meggyõzõ volt, egyensúlyban tartotta a csapatot.”
Benzema játékára sem panaszkodott: “Karim jól játszik, gólokat szerez és keményen dolgozik. Jól kezdõdött számára a bajnokság. Azt hiszem, sokat támadtunk, csak nem tudtuk jól befejezni azokat a kínálkozó lehetõségeket, amelyekkel mindenképp élni kell. A játék kezdete jó volt, de aztán visszaesett a sebességünk.”
A Granadáról is elismeréssel szólt a madridiak edzõje: “Az elején féltek, de a második félidõben nagyon jók voltak. Jól szervezettek, és komoly kvalitású játékosaik vannak.” A meg nem adott büntetõrõl nem volt túl sok mondanivalója: „Nem szeretném kommentálni, de a televíziós visszajátszás megmutatta, hogy nem volt tizenegyes. A játékvezetõnek jó meccse volt a mai.”
Végül természetesen meg kellett magyaráznia azt is, miért Diego Lópezt választotta be a kezdõcsapatba: “Õ játszott az elsõ és a második meccsen is. Jól teljesít, ez minden, amiért ott állhat. A média nyomása teljesen normális ebben a szakmában. A nyomás energiát ad, és talán szükségünk is van rá ahhoz, hogy a munkánkat végezni tudjuk.”
Arbeloa
A madridi szélsõ elégedetten szólt a kemény munkával elért gyõzelemrõl: “Örülünk, mert megvan a három pont. Az elsõ 45 percünk nagyon jól sikerült, uraltuk a mérkõzést, a labdát is fölényesen birtokoltuk. Kegyünk õszinték, természetes dolog az, hogy idegenben nagyobb nyomást gyakorolnak ránk és szenved a csapat.”
A spanyol válogatott játékosa azt is hozzátette, teljesen hétköznapi dolog, hogy még nem játszanak a lehetõ legjobban, hiszen még csak két meccsen vannak túl a bajnokságban: “Még csak a második fordulón vagyunk túl. Türelmesnek kell lenni. A maximumot is elérjük majd idõvel, sem az elsõ, sem a második meccsen nem játszottunk a szintünknek megfelelõen, de nem is szenvedtünk meg érte túlságosan. Azon vagyunk, hogy a lehetõ legjobban szerepeljünk, de idõre van szükség, mert sok az új ember. Elégedettnek kell lenni, hiszen a csapat egyre jobb.”
Meglepõ módon a kapusok közti „csatáról” is kérdezték Arbeloát, aki nem tulajdonít komoly jelentõséget a dolognak: “Teljesen mindegy, kinek a neve van a mezre írva, a címer ugyanaz, és ez a fontos. A madridizmusnak egységesnek kell lennie, a harcot meghagyjuk a sajtónak. Ikernek nyugodtnak kell lennie, hiszen rengeteg tapasztalata van, és ez egy nagyon hosszú szezon. Nehéz a helyzet, de meg kell õrizni a nyugalmunkat és egységesnek kell maradni. Mindegy, ki védi a Real Madrid kapuját. Szerintem ez egy teljesen normális szituáció, ugyanúgy megtörténik a jobb szélen, a csatárok között vagy a középpályán. Bárhogyan is döntsön az edzõ, támogatnunk kell. Nem érdekel minket, hogy Iker, Diego, Tomás Mejías vagy Jesús játszik. A szurkolóknak is azt kell tenniük, amit mi teszünk, és támogatniuk kell az edzõt, bármilyen döntést is hoz.”
Casemiro
Casemiro a második félidõben mutathatta meg, mire képes. A sajtószobában fõleg arról beszélt, miért is fontos ez a gyõzelem: “Tudtuk, hogy milyen nehéz ellenük játszani, de sikerült nyernünk. Három nagyon fontos pontot szereztünk itt. Ancelotti tudja, mit csinál. Isco és Modric lehetett a pályán, akik óriási játékosok, nagy tehetséggel. Nem lepõdtem meg, hogy nem voltam a kezdõben. Nagyon nyugodt vagyok, most folytatnom kell a kemény munkát ahhoz, hogy újabb lehetõségeket kapjak.”
A tizenhatoson belüli kényes szituációról is érdeklõdtek a „vétkesnél”: „Buonanotte átlépte a vonalat és én nem értem hozzá. Tudott tovább játszani. Szerintem nem ért büntetõt, és én eléggé jól láttam a helyzetet. Nem volt tizenegyes, hiszen nem értem hozzá.”