A Bajnokok Ligája találkozót követõen többen – joggal – reménykedtek abban, hogy Ancelotti végre elfelejti a mindenáron stabil védekezésre épülõ taktikáját és ezzel azt a beszûkült, statikus játékot is, amit az magával vonz. Sajnos újra csalódnunk kellett, a védelem két szélén ismét Arbeloa és Coentrao szerepelt, akik nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak, és szinte semmilyen hasznára nem voltak a csapatnak. Ismét ott volt Khedira a középpályán, aki lassítja a támadásokat, statikussá válik vele a középpályás építkezés. Tehát maradt a 4-3-3, amelyben a kritikus posztokon sajnos rosszul megválasztott játékosok szerepeltek, és újfent el kellett telnie egy órának, hogy a mester ráébredjen a változtatás szükségességére. Marcelo beállítása végül remek döntésnek bizonyult. Nézzük, hogy is festett ez a felállások tekintetében:
Mit szeretne látni Ancelotti?
A királyi gárda egy köztudottan kellemetlen, rakkolós, és a múltban sokszor durván játszó ellenféllel nézett szembe. Ezt nyilván az olasz tréner is tudta, így valamelyest érthetõ az elõvigyázatosság, amely a taktikában is megmutatkozott. Az viszont kevésbé magyarázható ezzel, hogy miért kell átesni (ezen a téren) a ló túloldalára, és ezzel ismételten kiölni a kreativitást a támadásokból. Nehéz észrevenni, hogy Ancelotti mit is szeretne viszont látni fiaitól. Ha a mester egy biztos és stabil védekezésen alapuló, de végül egy-két góllal minden ellenfelét legyõzõ csapatot szeretne, akkor a középpálya, amit meccsrõl-meccsre pályára küld (Khedirával érthetetlenül fontos pozícióban), alkalmatlan. Ráadásul ettõl a madridi közönség sem lenne (nincs is) elájulva. Ha viszont egy általa sokszor emlegetett, látványosan játszó és sok lõtt gólt szállító csapatot szeretne, akkor nem (csak) Khedira szerepeltetése a probléma, hanem a szélsõ védõk helyzete is. Az ugyanis a napnál is világosabb, hogy Arbeloa és Coentrao a töredékét képes hozni támadásban annak a játéknak, amivel ezen elképzelések megvalósíthatók lennének.
Statikus középpálya és halvány széljáték
A Levante elleni találkozón remekül látszott, hogy mi a különbség irányító és irányító között. Azzal, hogy Modricot picit feljebb tolta, Ancelotti mester hibát követett el, a területeket jól záró hazaiak mellett ugyanis így Khedirára rengeteg irányító feladat hárult, amit a német válogatott középpályás nem tudott megoldani, így maradt a lassú, sablonpasszok mellett, amit könnyedén lereagált az ellenfél megerõsített középpályája. A játék ezáltal statikussá vált, és hiába volt a pályán Di María, illetve Ronaldo is, mivel nem kaptak elég támogatást a mögöttük játszó Arbeloa-Coentrao párostól, így õk sem tudtak lendíteni a madridi támadójátékon. A széleket – a felfutó védõk érdembeni segítségének hiányában – könnyedén és jól zárták a sokat futó és remekül tolódó hazai játékosok, így a Real Madrid támadásépítése a (hamvába holt) középsõ sávban erõltetett kísérletekre korlátozódott, melyekhez Benzema (hiába futott többet az eddigi meccseken tapasztaltnál) nem tudott kellõ támogatást nyújtani.
Érdekes húzások mérkõzés közben
Nem az elsõ olyan találkozó volt a szombat esti, ahol Ancelotti mester érdekes (sok esetben inkább érthetetlen) cserékkel rukkolt elõ. A változtatások közül egyedül Marcelo pályára küldése volt vitathatatlanul jó döntés, bár sokan azt várták, hogy a brazil alapból a kezdõben kap helyet. Coentrao nem tudott segíteni a támadásoknál, Ronaldo így sokszor maradt akár három védõvel is egyedül a bal szélen, majd kényszerbõl – hogy több területhez jusson – középre húzódott, de ott ismét a visszazáró középpályások hadával találkozott. Marcelo beállításával látványosan felgyorsultak a labdakihozatalok, és több veszélyes akció bontakozott ki a bal szélen, a brazil válogatott kivállósága a neki jutó bõ fél óra alatt a meccs legjobbjává nõtte ki magát. A másik két cserénél azonban ismét érdekes döntés született, ugyan Isco láthatóan nem találta önmagát a jól záró Levante játékosok közt, de nem is kapott kellõ támogatást Khedirától, illetve Ronaldo középre húzódásaival sokszor a vonal mellé szorult a fiatal spanyol játékos, ahol már sokkal kevesebb lehetõsége volt arra, hogy pluszt adjon a Real játékához. Khedira vagy Arbeloa érthetetlen okból a játéktéren maradt, míg Isco vagy Benzema, akik a gólszerzés tekintetében fontos játékosok, elhagyták a pályát. A mérkõzés utolsó negyed órájában a sok variálás eredménye az lett, hogy a jobb oldali játék érdemben megszûnt létezni, és csak a szerencsén múlt, hogy Ronaldo megpattanó lövése három pontot eredményezett a hosszabbítás utolsó másodperceiben.
Jól küzdõ vendéglátó
A Levante csapatától sokan (joggal) tartottak, nem feltétlenül játékerejük, hanem kemény, sokszor durvaságba átcsapó stílusuk miatt. A szombat esti találkozó szerencsére nem bõvelkedett horrorisztikus belépõkben vagy alattomos rácsúszásokban, sõt a hazaiak meglepõen sportszerû és szervezett játékkal rukkoltak elõ. Rendkívül nagy alázattal és sok mozgással dolgoztak a visszazáró középpályások, akik remekül szûkítették a területeket, és a védelem tengelyébõl fel-fellépegetõ középsõ hátvédek segítségével hatásosan zárták a beindulásokhoz elengedhetetlen passzsávokat is. Minden dicséretet megérdemel Joaquín Caparrós mester csapata, és a játék képe alapján az egy pontra is rászolgáltak volna a valenciaiak, de a szerencse szombat este Ronaldóékkal volt.
