Ismét egy El Clásico, az elsõ Carlo Ancelottival és Tata Martinóval a kispadokon. A Real Madrid mestere sajnos az eddigi mérkõzéseken megszokott, túlbiztosított taktikáját és szerkezetét is alul tudta múlni azzal, hogy egy középsõ védõt helyezett a védelem és a középpálya közé. A második félidei felállás a cserékkel már sokkal több lehetõséget eredményezett, megnyíltak a területek és így több lehetõség is adódott Ronaldoék elõtt, bár ebben a játékrészben is pályán maradt egy haszontalan, box to box középpályás pozícióban szereplõ Khedira. Az elképzelés maga, hogy ez a rendszer megkíván egy ilyen poszton szereplõ labdarúgót teljesen helytálló, de a mester sajnos nem az erre alkalmas játékost szerepelteti ebben a fontos szerepkörben. Nézzük, hogy festett ez a felállások tekintetében:
Egy félidõnyi elõny
Ancelotti (sajnos) nem változtatott defenzív taktikáján és ez nagyon sokba került a Real Madridnak. Az elsõ 45 percet valamire való középpálya és ezzel egyetemben normális támadójáték hiányában játszotta le a csapat. Érthetetlen döntés volt Ramost a védõsor elõtt, a középpálya mögött játszatni, ezzel nem kapott kellõ támogatást a királyiak támadó triója és Modric (amellett, hogy Khedirától már sajnos megszokhattuk a támadásbeli impotenciát) sem talált társat a játék irányításához, esetleges volt a középpályás építkezés. A mester eredeti elképzelése Ramos ezen pozícióban szerepeltetésével az volt, hogy a középen érkezõ hazai akciókat hatékonyabban tudja szûrni, de a Barca szélsõi nem befelé vitték a labdát és a lyukra mozgásokat sem erõltették, hanem inkább széthúzták a madridi védelmet, így Ramos gyakorlatilag védekezésben is haszontalanná vált amellett, hogy a támadásokhoz nem tudott hozzátenni. A Real Madrid nem engedheti meg magának, hogy ennyire elképzelés nélküli és védekezéscentrikus játékot produkáljon. Ez minden mérkõzéssel kapcsolatban elmondható, melyen a királyiak pályára lépnek, legyen az a meccs bármely versenysorozat keretein belül bármilyen ellenféllel szemben.
Jól „meccselt” a mester
Az olasz tréner az elsõ félidõt követõen teljesen egyértelmû helyzetbe került. Át kellett alakítania az eredetileg elképzelt rendszert és meg kellett szüntetnie azt a pozíciót, amiben Ramos szerepelt az elsõ játékrész alatt. A második félidõre ennek megfelelõen érkezett is Illarramendi, akiben végre társat talált Modric, így sokkal több akciót tudtak építeni a madridiak, a stabilabb labdakihozataloknak és a középpályás támadásépítés gyorsításának köszönhetõen. Ancelotti ezt követõen is sikerrel nyúlt cseréihez Benzema pályára küldésével, valamint azzal, hogy a francia végre valahára mutatott valamit, folyamatosan nyomás alatt tudták tartani Ronaldóék a Barca védelmét és több lehetõség is adódott a vendégek elõtt. A francia válogatott támadó sokat mozgott vissza és a szélek irányába is, ezzel sikerült kimozgatnia Mascheranót és Piquét a mélységi pozíciókból, valamint területeket nyitnia Ronaldo és Di María elõtt. Az, hogy ezek a lehetõségek nem jelentkeztek gól képében az eredményjelzõn, hol a szerencsén, hol Valdés kapus védésein, hol pedig a játékvezetõ ténykedésén múlt. Az utolsó változtatás is jó döntésnek bizonyult, Jesé lendületes játékával nagyobb területek váltak befuthatóvá a támadások során, így sikerült széthúzni a katalánok középpályáját és kicsalogatni a védõket több alkalommal is, arról nem is beszélve, hogy a saját nevelésû támadó végül gólt is szerzett.
Szürke vendéglátó
Tata Martino csapata óriási lehetõséget kapott azzal, hogy egy félidõt gyakorlatilag ajándékba adott nekik Ancelotti, ezzel mégsem tudott igazán élni a katalán alakulat. A szerencsés, megpattanó Neymar lövés – és gól – mellett egy helyzetek kialakítására képtelen Real ellen akadozott a tiki-taka alapú gépezet. A második játékrészben aztán egyértelmûen alárendelt szerepet játszottak a hazaiak, Messi gyakorlatilag beleszürkült a mezõnybe és csak a Realon múlt (meg persze egyéb, már taglalt tényezõkön…), hogy nem sikerült a pontrablás. Az argentin klasszist elõbb középre vezényelte Martino, ahol nem tudott teret kicsikarni magának, Illarra jól zárta a sávokat, majd Alexis beállásával visszakerült a szélre, de ott sem tudott érvényesülni. Az biztos, hogy ez a Barca már nem az a Barca, akiktõl pár évvel ezelõtt hangos volt a futballvilág.
