A walesi szélsõ nyáron igazolt a Real Madrid csapatához a Tottenhamtõl, és góllal mutatkozott be a debütálásán. Arra a kérdésre, hogy beszélt-e Beckhammel, Woodgate-tel, McManamannel vagy Owennel, a következõt válaszolta: “Mindegyikõjükkel. David Beckham azt írta, hogy sok szerencsét kíván, aminek nagyon örültem. Edzettem vele egy ideig a Tottenhamnél, így elég jól ismerem õt. Szép tõle, hogy küldött egy üzenetet és felhívott. Ismerem Jonathan Woodgate-et a Tottenhamnél töltött idõkbõl, így most újra beszéltem vele. Steve McManamannel egy interjú során találkoztam, és váltottunk pár szót. Õk már voltak ebben a helyzetben. Jó tanácsokat adnak, amiket én megfogadok, és ez sokat segít nekem itt.”
Bale a FIFA 14 Xbox One és Playstation 4-es verziójának bemutatóján nyilatkozott, és egyértelmûen kijelentette, hogy soha nem beszélt Cristiano Ronaldóval átigazolása körülményeirõl, mely a nyár legdrágább tanszfere volt. A következõket mondta: “Nem gondolok arra az összegre, amit kifizettek értem. Csak a futballra akarok összpontosítani. Az átigazolási díjnak semmi köze hozzám. Én csak a lehetõ legjobb játékos akarok lenni. Nem rivalizálunk Cristianóval, egyáltalán nem beszéltünk az átigazolás áráról. Nagyon jól megértjük egymást, az elsõ naptól kezdve hihetetlen számomra. Sokat segített nekem a pályán és azon kívül is. Cristiano minden mérkõzésen bátorított engem, bíztatott és segített nekem azáltal, hogy megosztotta velem a tapasztalatait arról az idõszakról, mikor idejött. Zseniális volt. Élvezzük, hogy együtt játszhatunk, és a góljaink, gólpasszaink is azt mutatják, hogy jól teljesítünk együtt. Rengeteg minden áll még elõttünk, remélhetõleg sikeres szezont zárunk majd.”
Az Aranylabdáért folyó küzdelemben Ronaldo legfõbb ellenfelei Lionel Messi és Franck Ribéry, de Bale csak egyetlen gyõztest tud elképzelni: “Számomra Cristiano a világ legjobbja, és nem hinném, hogy jelenleg bárki is megközelíti õt. A góljai és a teljesítménye, amit ilyen nyomás alatt mutatott Portugália csapatában, megmutatja, hogy milyen világszínvonalú játékos is õ. Számomra minden kétséget kizáróan õ a világ legjobb focistája, és megérdemli ezt a díjat. Mióta itt vagyok, csak hihetetlen dolgokat látok tõle. Nem hinném, hogy volt olyan meccse az érkezésem óta, ahol kettõnél kevesebbet lõtt volna. (az interjú az Almería elleni meccset megelõzõen készült – a szerk.) Elképesztõ mennyiségû gólt szerez.”
Bale elismerte, van még mit fejleszteni a spanyolján, de sikerült alkalmazkodnia a madridi életvitelhez: “Nagyon lassan javul a nyelvtudásom. Veszek órákat, nagyon fontos, hogy megtanuljam a nyelvet, megismerjem a kultúrát. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer a Real Madridban játszhatok, és mindig vágytam arra, hogy külföldön helyezkedjek el. Az egész életem és a futball is hihetetlen dolgokat ad számomra.”