“Fantasztikus csapatunk van, egy olyan játékossal a soraiban, aki meghatároz egy egész korszakot. Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy Cristiano velünk van; karrierje hátralévõ részében a Real Madridban fog játszani. Õ a bolygó jelenlegi, illetve minden idõk egyik legjobbja. Továbbá Bale érkezésével is erõsödtünk, akit kétszer is az angol bajnokság legjobbjának választottak. Így tehát továbbvisszük Bernabéu hagyatékát, hiszen a csapat a világ legjobb játékosaiból, a legjobb spanyolokból és elkötelezett utánpótlás játékosokból áll. Õket Ancelotti irányítja, aki egy elismert gyõztes. Õ rendelkezik a kellõ tapasztalattal ahhoz, hogy vezesse ezt a lenyûgözõ csapatot, emellett számíthat Zinedine Zidane felbecsülhetetlen értékû segítségére is.”
“Számomra a mostaniak a szezonban a legérzelmesebb napok közé tartoznak. Köszönet illet benneteket azért, hogy ez az intézmény folyamatosan növekszik. Ti vagytok azok, akik a klubot legendássá tettétek. Megéltetek jó és rossz idõszakokat, de mindig láthattátok, hogy soha nem adjuk fel. Ti adtátok a gerincünket az elmúlt 25, 50, 60 évben, ti voltatok a legnagyobb ösztönzõ erõ a 111 éves történelmünk során. A támogatásotoknak köszönhetõen egy új örökséget adunk majd át a jövõ Real Madrid szurkolóinak. Köszönjük, hogy a hûség útjára tereltetek minket.”
“Hálásak vagyunk az életetek részévé vált színekkel szemben mutatott elkötelezettségetekért és az azokért meghozott áldozataitokért. A Real Madrid álmokat váltott valóra, megváltoztatta a futball történelmét. Santiago Bernabéuval és Alfredo Di Stéfanóval egy olyan utat jártunk be, aminek köszönhetõen a klubot a 20. század legjobbjának választották. Ez olyan pártolóknak köszönhetõ, mint ti vagytok, emellett a FIFA felismerése annak is az eredménye, hogy olyan értékeket képviselünk, amelyek referenciává tettek minket a sport világában, a ti felelõsségetek pedig az, hogy ezeket az irányelveket továbbvigyétek, a Real Madrid pedig továbbra is a miénk maradjon. A Real Madridnak mindig a pártolók kezében kellene maradnia, ezt senkinek nem szabadna megváltoztatnia.”
“A világ egyre nehezebb helyzetben van, a legtöbb futballklub már nem a pártolók kezében van. Az igazi tulajdonosok a pártolók, õk határozzák meg a klub stílusát. Ma olyan gazdasági és intézményi fizetõképességgel rendelkezünk, ami hû a történelmünkhöz, köszönhetõen azoknak a pártolóknak, akik komoly erõfeszítéseket tettek ennek érdekében. A gazdasági válság ellenére sorozatban kilencedik alkalommal vagyunk a legnagyobb bevételt generáló sportintézmény, a Forbes magazin is minket nevezett meg a világ legértékesebb intézményeként. Ezért is irányul ránk a legnagyobb figyelem, de a folyamatos elvárások csak megerõsítenek minket, ez pedig felbecsülhetetlen érték. A Real Madrid családjának tagjaként megvan bennünk az önfejlesztés képessége.”
“Kosárlabdázóinknak hihetetlen játékstílusa van, nagyon reménykedünk a sikerben. Történelmünk legjobb csapatai közé tartozik a mostani, régi adósságot törlesztünk. Laso munkája a csapat élén félelmetes eredményeket hozhat.”
“Az elsõ csapat edzõközpontja már teljességében üzemel. A Ciudad Real Madridba is vezetünk túrákat, ez teljességgel hozzátok tartozik. A klubnak a lehetõ legjobbak az adottságai, minden más klub számára viszonyítási alappá váltunk. Úttörõk vagyunk, és ezt az örökséget adjuk majd tovább a jövõ generációinak. Néhány napon belül megnyílik az ifik rezidenciája is, izgalmas idõszaknak nézünk elébe, hiszen ez az elsõ ilyen a történetünk során. Ez volt a legfõbb kötelességünk a fiatal játékosaink felé, és lehetõvé teszi az értékeink fenntartását.”
“Nagy reményeket fûzünk a stadionunkhoz. A világ legjobb létesítményévé akarjuk tenni, egy korszerû építészeti jelképpé. A következõ néhány napban kiválasztjuk a nyertes projektet, hogy mindez valósággá válhasson.”