Taktikai szemmel: Real Madrid – Villarreal

Ezzel a cikkel igyekszünk azoknak kedveskedni, akik szeretnek mélyebben is elemezni egy találkozót, és megérteni a játéknak egy olyan fontos elemét, mint a taktika. Míg az Egytõl egyig címû rovatunkban az egyéni teljesítményekre koncentráltunk, addig itt igyekszünk a játékosok csapatban betöltött szerepére fókuszálni. A két cikk elolvasásával remélhetõleg teljes képet kap a szurkoló arról, miért alakult úgy a meccs, ahogy.

Több szempontból is érdekesnek ígérkezett a hétvégi bajnoki találkozó. Egyrészt nagy kérdés volt, hogy az eltiltását töltõ Cristiano Ronaldo hiányában mire lesz képes Ancelotti mester alakulata úgy, hogy néhány napja még a városi riválissal szemben nyert rangadót. Másrészt pedig – a közelmúltbeli másodosztályú kirándulásától függetlenül – nem ígérkezett egyszerû ellenfélnek a Villarreal, hisz' ha a tabellára nézünk, láthatjuk, hogy a vendég csapat vezeti a "másik bajnokságot", azaz a három nagy nélküli versenyfutást a nemzetközi kupás helyekért. Ancelotti mester Ronaldo kiesésével is maradt a 4-3-3-nál, és mivel Gareth Bale felépült sérülésébõl, ezért nem volt szükséges, hogy játékosok számukra idegen posztokon szerepeljenek. Védekezésben – a vendégek szerkezetéhez alkalmazkodva – 4-1-4-1-re állt át az olasz mester együttese. Mivel a Villarreal végig két csatárt tartott legelöl, ezért a hazaiak szélsõ védõi a szokottnál beljebb húzódva játszottak az ellenfél támadásainál, míg Illarramendinek kevésbé kellett visszalépnie a két belsõ védõ mellé. Ezáltal több lehetõség adódott az Illarra-Modric-Di María trió elõtt a középpályás labdaszerzésre. Fontos eleme volt ennek a védekezõ felállásnak, hogy Jesé és Bale végig kísérjék a széleken felfutó vendég futballistákat, így megakadályozva a behúzódó szélsõ védõk helyére történõ befutásokat és a védelem mögé kerüléseket. Labdaszerzést követõen a lehetõ leggyorsabban próbált váltani a Real, Jesé és Bale a széleken játszottak, kevesebb alkalommal indultak befelé, mint ahogy azt Ronaldóval megszoktuk, így a szélsõ védõk is más szisztémában segítették a támadásokat, sokkal több labdát kértek el a középpályán és alakítottak ki már ott, kis területen létszámfölényes szituációkat, ezzel megbontva a sárga tengeralattjáró ingatag középpályás védekezését. Így Xabi Alonso pályára lépéséig támadásban a 3-4-3-ra hajazott leginkább Ancelotti csapata. Alonso pályára küldésével kissé statikusabb lett a középpálya, Illarra feljebb lépett Modric mellé és ketten próbálták szervezni a hazaiak akcióit, míg Alonso leginkább védekezõ feladataira ügyelt.

A "parancsnok" hiánya sem jelent gondot
A királyi gárda két alapembere, az eltiltott Ronaldo és padon kezdõ Xabi Alonso nélkül is megállta helyét és magabiztosan verte a Villarreal csapatát, ami igazán biztató a jövõre nézve. Alonso hiányában, Illarrával megtámogatva Modric volt az, aki ismét motorként funkcionált a támadásépítésnél. Szinte nem volt olyan madridi akció, melyhez ne lett volna köze a remek szezont futó horvát válogatott labdarúgónak. Di María ugyan nem sziporkázott annyira, mint az elõzõ találkozókon, de ismét nagyon hasznosan játszott, látványosan jól érzi magát a középpályán, beletanult a poszt sajátosságaiba és meghálálja az edzõje belé vetett bizalmát. Azzal, hogy Ronaldo nem szerepelhetett, Ancelotti már az elsõ perctõl a tükörszélsõs játék mellett tette le voksát, amivel tökéletesen sikerült megtévesztenie a vendég védelmet. A Villarreal játékosok látva, hogy Jesé és Bale is a számukra "gyengébbik" oldalon kezdenek, egyértelmûen a befelé történõ indulásokra készültek, hogy megakadályozzák a lövõhelyzeteket, ehhez képest mindkét szélsõ több alkalommal is bátran felvállalta az alapvonal felé irányuló játékot és több jó beadás is érkezett tõlük, legjobb példa erre Bale gólpassza Benzemának. Ez tehát jó húzásnak bizonyult, hisz ezen változtatással sikerült meglepni és elbizonytalanítani a vendégek védelmét.

Megszolgált bizalom
Jó látni, hogy a telített posztokon (szélsõ védõk, középpálya közepe, támadó szélsõk) szerepet kapó futballisták maximálisan odateszik magukat és megpróbálnak élni a nekik jutó játékpercekkel. Marcelo sérülése, majd a csere-cseréje (Coentrão rövid szereplése) után sem volt gond a kritikus területeken, jól mûködött a védelem, még annak ellenére is, hogy Diego Lópeznek kétszer is maga mögé kellett nyúlnia. Illarramendi és Di María is bármikor bevethetõ, elõbbi hozza a megszokott, stabil és pontos játékát, míg az argentin válogatott futballista meccsrõl-meccsre remekel új szerepkörében. Ugyan Bale és Jesé még nem tudnak huzamosabb ideig stabilan jó teljesítményt nyújtani, de tökéletesen mûködött a találkozón, hogy az elsõ félidõben a walesi volt aktívabb és lépett többet játékba, míg a másodikban a fiatal spanyol villogott. Mindketten jó meccset tudhatnak maguk mögött, melyet követõen nem csak teljesítményükkel lehetnek elégedettek, de ebbõl erõt is meríthetnek a közelgõ kupa, bajnoki és Bajnokok Ligája-találkozókra.

Villarreal – nagy gólok és más semmi
Lassacskán elegük lehet mind a Real Madrid játékosainak és vezetõinek, mind a drukkereknek abból, hogy minden játékos a királyiak ellen szeretné meglõni "élete gólját", elég csak a sárga mezesek két góljára, vagy a Bilbao egyenlítõ találatára gondolni. Szerencsére azonban ezen történések nem tudják megzavarni a madridi játékosokat, fõleg úgy nem, ha az említett egy-két jól eltalált lövés mellé nem társul megfelelõ játék. A szombat esti mérkõzésen pedig a Villarreal elmaradt a várttól, hozták a rájuk jellemzõen lassú focit, de nem tudtak igazán nagy lehetõségeket kidolgozni. Marcelino mester végig ragaszkodott a kétcsatáros játékhoz, ezzel gyakorlatilag elvesztette mélységét csapata és könnyen levédekezhetõvé vált a középpályás támadásépítésük, melyet a madridi csapat könnyedén meg is tudott oldani.

 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK