Csapatok
Real Madrid (7,5)
Már a mérkõzés legelején megvolt a vezetés, és így már 3 perc elteltével sikerült eldönteni a lényegi kérdéseket, mivel ez a Bilbao nagyon súlytalannak bizonyult. Végig kézben volt a meccs, és a végére már egy abakusz sem ártott a helyzetek számlálásához. Hátul minimális megingásokról beszélhettünk csupán, amikor mégis veszélybe került a kapunk, akkor jött a bravúr. Külön öröm, hogy a roló ezúttal lehúzva maradt.
Athletic Bilbao (2,5)
Ezzel a vereséggel hét forduló után már meglegyintette a kiesés csalfa szellõje a Bilbaót, és a mutatott játék alapján ezen nincs mit csodálkozni. Az az Iraizoz emelhetõ ki egyedül, aki megmentette csapatát egy rekordgyanús zakótól, a többiek mintha otthon maradtak volna. Hét kör után 18. hely, és ha nem lesz változás, lehet hogy kétszereplõsre szûkül az örökös élvonalbeli tagok száma.
Játékosok
A mérkõzés legjobbja – Cristiano Ronaldo (9)
6 bajnokin 13 gól. Írnám, hogy lassan elfogynak a jelzõk, de azok már régen elfogytak. Cristiano Ronaldót lassan csak önmaga ismételt említésével lehet definiálni. 90 percnyi akarat, odaadás, küzdelem, melynek eredménye egy mesterhármas és egy assziszt. Külön kiemelném azt a jelenetet, amikor két gólnál járt, és egy lepattanót elcsípett elõtte Iraizoz. Majd felrobbant. Biztos vezetésnél… Sosem adja fel, örülhetünk, hogy napról-napra láthatjuk õt játszani szeretett csapatunkban. Lesz mit mesélni az unokáknak…
Iker Casillas (7,5)
Hungarocell zúzógolyóval érkezett a Bilbao, a Casillas által emelt téglafalat nem bírta átütni. Egy-egy legyintés ugyan volt, de a 2-3 bravúr mellé 80-85 percnyi tartós keresztrejtvényfejtés is belefért volna. Az idei meccseit tekintve, talán most érzõdött rajta elõször igazán magabiztosság, ha így teljesítene minden meccsén, akkor nem érhetné szó a ház elejét.
Daniel Carvajal (6)
Általában univerzális játékáért szoktuk kiemelni õt, hiszen számtalanszor megmutatta, hogy védekezésben és támadásban is jó. Ezúttal hátul kissé halványabb volt és inkább elöl volt veszélyes, kiválóan megértették egymást Bale-lel. Bár nem állították õt megoldhatatlan feladat elé, azért egy komolyabb csapat ellen ennél több kell majd.
Pepe (7,5)
Öles dobbantással és egy érdekes gólpasszal tért vissza a kezdõbe. Sokat melózott védekezésben és megszerzett labdáit meglehetõsen jó arányban forgatta ki a szélekre. Többször segített ki Carvajal helyére, és rendre jól avatkozott közbe, azonban a középre adott labdái pontatlanok voltak.
Sergio Ramos (6,5)
Csöndes este, kevés labdaérintéssel. A meló nagy részét ma Pepe végezte, Ramos pedig hûen asszisztált. Kollégájával ellentétben õ balra segített ki, bár kevesebbszer állították õt feladat elé. A védjegyévé vált tért ölelõ átadásokból keveset láthattunk ma este, de ezekre nem is igazán volt szükség – elegendõ volt közelebbi társaihoz továbbítani, így építve az akciókat.
Marcelo (7)
Aktívabb volt a bal oldal, Marcelo ma is úgy ment, mint akit felhúztak. A pontatlanságok még mindig megvoltak, de meglepõ módon ma a védekezésébe sem lehetett belekötni. A vele szembe kerülõ De Marcos bizonyára szédülni fog éjszaka, ugyanis a kis brazil többször forgatta õt meg, mint ahányat egy tisztességes grillcsirke pördül a neki szánt menetidõben.
Toni Kroos (5,5)
A leginkább visszafogott teljesítmény az õ nevéhez volt köthetõ. Idény eleji játékával magasra tette a lécet, ma talán leverte. Egy átlagos játékostól talán nem tûnt volna ez rossznak, de Tonitól többet várunk. Kicsit rosszabb passzmutató a szokásosnál, és a támadások építéséhez szükséges elõrejáték is elmaradt. Így sem volt vészes, de majd legközelebb jobb lesz ez.
Luka Modric (7,5)
Kiosztott egy gólpasszt és végig nagyon aktív volt. Támadásban és védekezésben is igyekezett megfelelni, s bár alapállás szerint a pálya jobb oldala felé helyezhettük el, box-to-box midfielderként funkcionált – remekül. Teljesítményét csak fokozza, hogy a támadó harmadban is pontos tudott maradni.
James Rodríguez (6,5)
Azon kívül, hogy nem lõtt gólt és nem adott gólpasszt, mindent megcsinált amit lehetett. A beadásai nem sikerültek, de aktivitása és egyre bátrabb játéka mindenképpen szembetûnõ. Szereléseibõl is jó néhány akadt, kivette a részét a védekezésbõl is.
Gareth Bale (7)
Két gólpasszal zárt, mindkétszer Ronaldo futhatott hozzá köszönetet mondani. Kis szerencsével (és egy gyengébb kapussal az ellenfélnél) õ maga is betalálhatott volna, de ezúttal ez nem jött össze. Mezõnyben még mindig nem az igazi, a kreatív megoldások és a megállíthatatlanság nem nagyon fedezhetõ fel rajta eddig az idei szezonban, de reméljük ez meccsrõl-meccsre változni fog.
Karim Benzema (7,5)
Két gól az két gól. Sokan ekézték amikor nem talált be, hát most összejött neki, nem is egyszer. Ettõl nem lesz egy csapásra klasszis, két komoly helyzetet kihagyott a Bilbao ellen is. Bízzunk benne, hogy ha lehetõséget kap idén, akkor legalább ilyen teljesítményt fog nyújtani.
Cserejátékosok
Raphael Varane (6)
A második játékrészt Ramos helyén játszotta végig, és szinte munka nélkül hagyták õt.
Asier Illarramendi és Isco (aki ismét varázsolt abban a néhány percben) nem töltöttek elegendõ idõt a pályán az osztályzáshoz.