Csapatok
Real Madrid (6)
Négy rúgott gól ide, idegenbeli gyõzelem oda, az osztályzatba erõteljesen bele kell számítani, hogy igazán szépen kidolgozott akcióból nem tudtunk betalálni harmadosztályú ellenfelünknek. A kapott gólunkban a teljes védelem benne volt, emellett nem sok helyzetük volt a hazaiaknak. Az egyértelmû, hogy kreatív játékunknak nem tett jót az offenzív Modric-Kroos páros helyett játszó Illarra-Khedira duó, akik inkább a támadások hatástalanításában jók, ám a gólok gyarapításához nem tudnak megfelelõ segítséget nyújtani. Az eredmény tudatában mindenképpen jó lenne Medránt és Raúl de Tomást is a kezdõben látni a visszavágón.
Cornellà (4)
Vagy inkább Cornerlà? Félig meddig hazai pályán vitézkedõ ellenfelünk nem készült fel megfelelõen pontrúgásainkból, s ennek a hibának két gólt is köszönhettek. Bár igyekeztek tömörülni hátul, valahogy nem érzõdött az a tûz, az a bizonyítási vágy, ami egy Real Madrid ellen elvárható lenne egy alsóbb osztálybeli csapattól, ehelyett olykor félelemmel vegyes tisztelet érzõdött 1-2 “hazai” játékoson. A gólnál remekül használták ki a védelem határozatlanságát.
Játékosok
A mérkõzés legjobbja – Raphaël Varane (8)
Ha a meccs elõtt megkérdezik tõlem, hogy melyik francia játékosunk fog duplázni a meccsen, biztosan Benzemára teszem le a voksom, de tévedtem volna. A még mindig szemtelenül fiatal középhátvéd két határozott fejesével eldöntötte a meccset, igaz egy felugrást hátul is hiányolhattunk tõle, így került gólhelyzetbe az ellenfél. Ezzel együtt is a védelem legstabilabb tagja volt az este. A második félidõben kapott egy sárgát, amit úgy kerülhetett volna el, ha eltünteti a kezeit, erre azonban még õ sem képes.
Keylor Navas (5,5)
Nem állították õt nagy feladat elé az ellenfél támadói, csupán egy esetben lett volna szükség bravúrra, ám az elmaradt, így a labda mögötte kötött ki. Néha hosszú percekre képernyõre sem került, még az is belefért volna az idejébe, hogy keressen egy jó minõségû streamet, és úgy nézze a meccset.
Álvaro Arbeloa (4)
Megkapta a lehetõséget eredeti posztján a jobb oldalon, míg Carlo átzavarta kollégáját a számára idegennek ható balszélre. A spártai mégsem tudott élni a kínálkozó lehetõséggel, a gólnál tükörsimán fordult le róla az ember, egyszerû passzokat, bedobásokat is sikerült elrontania. Ne feledjük a jövõ Carvajalé, az idõ neki, és Nachónak dolgozik. Álvarónak talán ideje lenne elgondolkodnia a környezetváltozáson, egy stabil középcsapatnál meghatározó szerep juthatna neki. Viszont amíg itt van, addig ennél sokkal de sokkal több kell.
Nacho (6)
Csúnya helyezkedési hibát mutatott be az ellenfél találatánál, és néhány esetben talán feleslegesen kemény volt, de emellett több sikeres közbeavatkozás is fûzõdik a nevéhez. Veszélyes fejesénél Joel büntetõt érõen kezezett, ám a játékvezetõ sípja néma maradt. Nacho esetében összességében ismét megállta az a tétel a helyét, hogy kerüljön bárhová a védelemben, csalódást nem fog okozni. Azonban ahhoz, hogy stabil kerettag, és bármikor bevethetõ szupercsere legyen, kicsit higgadtabb játékra volna szükség.
Daniel Carvajal (5,5)
Érthetetlen módon bal oldalon játszott, holott Arbeloának talán jobban feküdt volna az az oldal, mivel õ rendszeresen megfordul mindkét szélen. Carvajalon látszott is némi bizonytalanság, nem volt képes megfelelõen segíteni a támadásokat, és a meccs végére kicsit bele is szürkült a mezõnybe. Az ellenfél gólja az õ hibájából indult, nem ugrott fel emberével fejelni. Jobbhátvédben kiválóan képes játszani, remélem Carlo ezen a meccsen leírta a kis noteszba, hogy Danit csakis eredeti pozíciójában szabad játszatni.
Sami Khedira (4,5)
Súlytalan. Darabos. Nehézkes. Khedira általában meg tudta találni egy rövid passzal aktuális játékostársát, de ennyi, kifújt. A támadásokat annyira tudta segíteni, mint Navas, míg védekezésben sem volt az a kiköpött kõszikla. Ha tippelnem kéne, elég nagy összeget mernék rátenni arra, hogy legkésõbb nyáron távozik a csapattól.
Asier Illarramendi (6)
Társa helyett is dolgozott a baszk középpályás, elöl és hátul is aktív volt, passzai jelentõs része csapattársat talált. Idén nagyon kiegyensúlyozott és stabil teljesítményt nyújt, amikor lehetõséghez jut, érezhetõen lekerült róla az az embertelen nyomás, ami tavaly egész éves játékát jellemezte. Ha tartanunk kell a vezetést, Modric és Kroos mögé megfelelõ alternatívaként nõtte ki magát.
James Rodríguez (6,5)
Szépen tekert Varane fejére az elsõ játékrészben, ezzel szereztünk vezetést, emellett több jó észrevétele is volt. Egy-két apróbb hiba mellett jó félidõt tudhatott maga mögött, a szünet után viszont mindössze negyedórát kapott, Ancelotti talán pihentetni szerette volna õt.
Isco (7)
Ezen az estén is hozta a rá jellemzõ kreatív megoldásokat, kiváló észrevételeket. Végig aktív volt védekezésben és támadásban, adott egy gólpasszt Varane-nak, míg a negyedik gól elõtt az õ lövését követõen pattant Marcelo elé a labda. A második félidõben talán érezni lehetett rajta némi fáradtságot, olykor percekre eltûnt, jót tenne neki egy kis pihenõ a Granada ellen.
Chicharito (7)
Hihetetlen bizonyítási vágy dolgozik benne, s ez gólt eredményezett egy szemfüles átlövést követõen. Kisebb szerencsével mesterhármasig juthatott volna, folyamatos próbálkozásai nagy kihívás elé állították az ellenfél védelmét. Öröm nézni, hogy ilyen kiváló és ambiciózus játékosok állnak rendelkezésünkre, mint õ.
Karim Benzema (5)
“Csékáként vezethette ki a csapatot, ám a karszalag jottányit sem változtatott a “mezõnyben-eltûnök” énjén. Nem igazán jegyezhettünk fel emlékezetes momentumot vele kapcsolatban. Benzema hangulatember, ha jól érzi magát a pályán, akkor hajt, lehetõségeket dolgoz ki, vagy fejez be, de az esti meccsen fásultnak tûnt. Az eredmény tudatában a visszavágón bátran kezdhetne a helyén Raúl de Tomás.
Cserejátékosok
Marcelo (6,5)
Marcika a neki szánt fél órában megmutatta, hogy miért kihagyhatatlan a csapatból. Ha kellett ollózva mentette meg a labdát az oldalvonalnál, ha kellett szerelt, ha kellett cselezett, és kiszorított helyzetben sem okozott gondot számára belõni a labdát a kapuba. Jól érezte magát, és a karszalag is jobban állt neki, mint Karimnak.
Medrán és Raúl de Tomás nem töltöttek elég idõt a pályán az osztályzáshoz.