Taktikai szemmel: Real Madrid – Rayo Vallecano

Ezzel a cikkel igyekszünk azoknak kedveskedni, akik szeretnek mélyebben is elemezni egy találkozót, és megérteni a játéknak egy olyan fontos elemét, mint a taktika. Míg az Egytõl egyig címû rovatunkban az egyéni teljesítményekre koncentráltunk, addig itt igyekszünk a játékosok csapatban betöltött szerepére fókuszálni. A két cikk elolvasásával remélhetõleg teljes képet kap a szurkoló arról, miért alakult úgy a meccs, ahogy.

Soros bajnokiját is – ellenfelére gólzáport zúdítva – magabiztosan nyerte a Real Madrid, de nézzünk kicsit az eredmény mögé! A Bajnokok Ligája csoportkörében rendezett, Liverpool elleni találkozót követõen (melyen bebiztosította továbbjutását a csoportból), hétvégi bajnokiján is fontos gyõzelmet aratott a csapat. A Rayo egy kellemetlen ellenfél, a királyi gárda pedig nem is mutatott annyira kombinatív játékot, mint ahogy azt az elõzõ idõszakban megszokhattuk Ronaldóéktól. Az ellenfél milyenségét boncolgatva a legbeszédesebb adat, hogy a kis csapat csak kevéssel maradt le a labdabirtoklás tekintetében (55%-45%) és a meccs összképét nézve is elmondható, hogy a nagyarányú gyõzelem ellenére nem volt annyira könnyû falat a Rayo Vallecano. Azonban hiába tud egy-egy ellenfél jó periódusokat produkálni, vagy bizonyos mutatóban lépést tartani a királyi gárdával, amíg Ancelotti csapata a legfontosabb területen tökéletesen uralkodik minden ellenfele fölött. Ezt a területet több néven is emlegetik, hívják középsõ sávnak, a pálya gerincének, vagy ahogy Luis Aragonés emlegette, biztonsági sávnak is. Ez a játéktér azon zónája, ahol a mérkõzések taktikai téren eldõlnek, ahol a legfontosabb események zajlanak. Pontosan ez az a rész, ahol a Real Madrid meccsrõl-meccsre egyre erõsebb, ellenállhatatlanabb és precízebb lesz. Ezen fejlõdés alatt azonban nem csak egy-egy játékos személyes teljesítményjavulását kell érteni, hanem kompletten a teljes, középsõ zónában „munkálkodó” csapatot. Ancelotti tökéletes rendszert dolgozott ki ide, jól és pontosan mûködõ párosokat hozott létre, akik tökéletesen harmonizálnak az elõttük, mögöttük és mellettük szerepet kapó csapattársakkal. Ilyen a védelemben Pepe és Ramos, a középpályán Modric és Kroos duója, valamint elöl a Ronaldo-Benzema kettõs. Ezek a játékosok alkotják azt a masszív gerincet, melyrõl ez idáig beszéltem. Ennek a gerincnek köszönhetõ a csapat tartása és szilárdsága, valamint az, hogy kellõ szabadságot biztosít a szélen játszó társaknak. Tökéletes itt az összhang, mindenki tudja, mi a dolga, és jól is látja el feladatát, védekezésben az elöl játszók már az ellenfél büntetõterületének közelében megkezdik a nyomás gyakorlást és nehezítik a labdakihozatalt, ehhez párosul Modric és Kroos szûrõ szerepköre, õk felelnek a középpályás labdaszerzésekért, míg hátul Pepe és Ramos a felívelt labdákat, és azt a pár támadást hivatottak hatástalanítani, melyek az elsõ két zónán átjutnak. Támadásban is megoszlanak a szerepek, Pepe és Ramos felváltva lépnek feljebb, ha szükséges, és akár pontos mélységi labdákra is képesek, Kroos és Modric pedig fazonszabászként tündökölnek, míg Karim és Cristiano a gólokért felelnek. Most már minden csapat számára egyértelmûnek tûnik, hogy amíg a fent említett játékosok ilyen jól passzolnak a rendszerbe, és mind egyénileg, mind páronként ennyire jó teljesítményt nyújtanak, addig ezt a csapatot szinte képtelenség lesz megverni. Reméljük, ez sokáig így marad!

Bale és a késõi cserék
A walesi válogatott szélsõ játékával külön foglalkoztam a Liverpool elleni meccset követõen is, de fontosnak tartom a hétvégi bajnoki után is boncolgatni kissé szerepét. Látszik rajta, hogy nagyon akar, sérülését követõen pedig újult erõvel tért vissza a pályára, bizonyítani szeretne. Ezért is lehet számára kiemelten fontos, hogy már a mérkõzés korai szakaszában sikerült betalálnia. Taktikailag azonban kicsit megváltozott a szerepe az elõzõ szezonhoz képest, ez természetesen betudható Di María távozásának és James érkezésének is. Idén sokkal magasabb fokú fegyelmezettséget vár el tõle az olasz tréner, fõként védekezés terén. Bale pedig teljesíti edzõje kéréseit, rendre visszazár a középpályások mellé és jól segíti ki a mögötte futballozó szélsõ védõt is. Nacho – mint tudjuk – eredeti pozícióját tekintve nem jobb bekk, ezért is volt rendkívül hasznos az a munka, amit Bale végzett. Azt azonban észre kell venni, hogy a walesi a második félidõre látványosan elfáradt, ezzel pedig védekezési hatékonyságából is veszített (ez természetes, hisz gyakorlatilag egy hónapig nem játszott tétmeccset), de cseréjére mégis csak az utolsó öt percben került sor. Itt pedig elérkeztünk egy másik érdekes ponthoz, az olasz mester „meccselési” szokásaihoz. Már többször is boncolgattam, hogy szerkezetileg és taktikailag hogyan tud belenyúlni egy-egy összecsapásba Ancelotti, most azonban nézzük a személyi változásokat. Biztosan sokaknak feltûnt, hogy a talján tréner szokatlanul késõn cserél, még akkor is, ha már egy megnyert meccsrõl beszélünk. Ancelotti a legritkább esetben cserél be valakit az utolsó negyed óra elõtt. Ugyan a szombati meccsen Isco már a 68. percben érkezett, de ez betudható volt annak, hogy James láthatóan fáradtan mozgott és tõle szokatlan módon, pontatlanul is futballozott. A maradék két cserét az utolsó öt percre hagyta a mester, ahogy azt már sokszor láttuk tõle. Ennek – mint mindennek – két oldala van. Pozitív hatással lehet a kezdõ játékosokra és a pályán helyet kapó, aktuális 11 minden tagjára, hisz minél több idõt töltenek együtt a pályán, annál jobban megértik egymást és egyre jobban összecsiszolódnak. De ott van a negatív hozadék is, mely a perememberek játékperceiben keresendõ. Így például a hétvégén csak perceket kapó Chicharito sem kap kellõ lehetõséget arra, hogy bizonyítsa góllövõ képességét. Nagyon remélem, hogy az idõ majd Ancelottit igazolja, de tartok attól, hogy egy esetleges formahanyatlás, vagy (isten õrizz) sérüléshullám esetén nem tudja majd minõségben pótolni a kezdõbõl kiesõ játékosokat, és itt nem a labdarúgók képességei miatt aggódom, hanem amiatt, hogy nem lesznek kellõképp játékban akkor, mikor szükség lenne rájuk.

Rayo – Bátor ellenfél
Ahogy már feljebb említettem, a Madrid nem mutatott annyira kombinatív játékot, mint máskor, a labdabirtoklást is csak kevéssel nyerte meg. Több helyen is olvastam olyan reakciókat, hogy ez Bale felelõssége, aki Iscót váltotta a kezdõben. Véleményem szerint azonban a választ nem a walesi szélsõ játékában kell keresni, ugyanis a Rayo messze a Madrid legagresszívabb és legbátrabb ellenfele volt ebben a szezonban. Senki nem presszionált annyira magasan a Madrid ellen, mint most a vendégek. Nagy bátorságra vall ez egy ilyen kis csapat esetében, hisz tudjuk, a hasonló képességû gárdák általában 11 emberrel próbálják megszállni saját térfelüket, és kihúzni a meccset egy gólnélküli döntetlennel. Azonban a Rayo mással próbálkozott, ez idáig senki nem akarta úgy átvenni a labda fölötti irányítást a királyi gárda ellen, mint õk. Mindezek mellett folyamatosan arra is figyelmet fordítottak, hogy a Madridot taktikai szabálytalanságokkal állítsák meg,itt pedig fontos megjegyezni, hogy ezt sportszerû keretek közt tették, mellõzve a felesleges durvaságot. Jémez mester csapata – ahogy a taktikai rajzon is jól látható – egy magasan feltolt védelemmel próbálkozott, és mindössze 30-35 méteren mozgott, így próbálva elfojtani a királyiak kreatív játékosait, és megakadályozni a gyors, lendületes támadásokat. Érdekes húzás volt ez tõlük, egy kicsit nagyobb szerencsével (vagy pár kiemelkedõbb játékossal) akár nagyobb nehézségeket is okozhattak volna Ancelotti fiainak. Véleményem szerint a Rayónak a szezon végén nem lesznek kiesési gondjai, ha ilyen szellemben futballoznak továbbra is, akkor sok borsot törhetnek még a nagyok orra alá, és helyük lesz a tabella középsõ szekciójában. 

 
Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK