Csütörtök este a Real Madrid búcsúzott a kupától. Carlo Ancelotti csapata a nagy készülõdést és fogadkozásokat követõen, gyakorlatilag egy percen belül „elrendezte” magának a mérkõzést. Az Atlético Madrid végül egy 2-2-es döntetlennel távozhatott a Bernabéuból és így 4-2-es összesítéssel kiharcolta a továbbjutást, míg Ronaldóék számára marad a bajnokság és a Bajnokok Ligája.
Simeone húzásai
Az argentin mester csapatától nem elõször és nem is utoljára láttunk ilyen eredményes futballt (nem, szépnek korántsem nevezhetõ, de az eredményessége felõl kétség sincs). Viszont az, ahogy a Real Madridot kiütötték, a Guinness Rekordok Könyvébe illõ teljesítmény volt, hisz mindkét félidõ elsõ percében betalálni alighanem egyedülálló eset. A hóhér szerepében mindkét esetben Fernando Torres tetszelgett, aki egy kudarcokkal teli idõszakot követõen próbál régi-új csapatában magára találni (szerintem erre nincs esély). Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezekben a gólokban ugyanúgy benne volt a Real Madrid védelme is, sõt, fõleg nekik köszönhetõ a két említett találat. Megbocsáthatatlan két ilyen hibát elkövetni egy olyan meccsen, amelyet ekkora felhajtás és mentális felkészülés elõzött meg. Ráadásul köztudott az Atléticóról, hogy a félidõk elején próbálnak meglepetést okozni, ahogy ezt a hétvégén a Barcelona ellen is tették.
Attól függetlenül, hogy Diego Simeone igazán stabilan és hosszan tartóan nem tud sikeres idõszakot produkálni és csapatára az igazán nagy együttesek konstans jó formája nem húzható rá maradéktalanul, azt senki nem veheti el tõle, hogy történelmet ír az Atléticónál. Csütörtökön ismét megmutatta, hogy mennyire él együtt a játékkal, remekül meccselt és tökéletesen eredménycentrikus játékával kihúzta döntetlenre a rangadót. A mérkõzést a jól ismert, védekezés központú 4-4-2-vel kezdte. Ahogy Torres betalált, egybõl módosított az alap elképzelésein és kitette a gólszerzõt a bal szélre. Mindeközben Koke és Raúl García feladata az volt, hogy zárják a középsõ területeket, ebben pedig segítségükre volt Griezmann, aki – ahogy azt Torres tette az odavágón – már az elsõ perctõl Kroost támadta és gyakorlatilag emberezve védekezett rajta folyamatosan.
Ezt követõen érkezett a Real Madrid egyenlítõ gólja, Ramos fejese után a királyiak óriási nyomás alá helyezték a vendégek kapuját, sorra alakították ki a veszélyes helyzeteket, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Simeone ismét egybõl változtatott, a vendégek szerkezete 4-5-1-re módosult. Griezmann új szerepkört kapott, kitolta õt edzõje a bal szélre – Torres helyére – azzal a feladattal, hogy Carvajalt felügyelje. Remek húzás volt ez Simeonétõl, hisz Griezmann sebességébõl adódóan nagyszerûen védekezte le Carvajalt, aki így sok hibával futballozott támadásban. Ebben az idõszakban vette át a vezérszerepet Godín, aki szûk negyed óra alatt hajtott végre egy tucatnyi tisztázást kényes szituációban és remek teljesítményt nyújtott. Meggyõzõdésem, hogy ha a Real Madridban vagy a Barcelonában játszana, a világ legjobb hátvédjérõl beszélnénk, aki bármely csapatban megállná a helyét (még akkor is, ha nem kedvelem a stílusát és a viselkedését).
Simeone a második játékrészben is bátran nyúlt csapatához, pedig megtehette volna, hogy a 46. percben szerzett – és a továbbjutás kérdését végérvényesen eldöntõ – találatot követõen, akár hagyhatta is volna szabadon játszani labdarúgóit, tehermentesen. Carlo Ancelotti erre az idõszakra egy támadó négyessel lépett fel, melyben a két szélen Bale és Ronaldo kaptak helyet. Erre válaszolva Diego Simeone beküldte joly jokerét, Ardát. A török válogatott klasszis pályára küldésével sikeresen lassította a játékot, tartotta a labdákat és megszelídítette a Real Madridot abban az idõszakban, amikor még küzdött a lehetetlenért.
A kiesés margójára
Véleményem szerint a Real Madrid számára a kupából való kiesés nem katasztrófa. Sokkal inkább ad okot az aggodalomra az, ahogyan ez megtörtént. Carlo Ancelotti csapata egyik meccsen sem játszott rosszabbul az Atléticónál, mégsem tudták megverni õket. Arról nem is beszélve, hogy ezt a párharcot elõzte meg a Valencia elleni kudarc. Sajnos nagyon látványos, hogy fizikailag a csapat tegnap nem volt a toppon és ez nem csak a tegnapi találkozóra, de az utóbbi idõszak egészére is igaz. A csapat uralta ugyan a játékot, tartotta a labdát, a végéig kezdeményezett, de nem tudott túllendülni a bekapott gólokon. Isco megint villogott, Bale többször tûnt fel a baloldalon, mint a jobbon, Cristiano újra betalált; ezek azok a pontok melyeket pozitívumként foghatunk fel. Azonban a közelmúltban megsokasodó védelmi hibákat nagyon rövid idõ alatt ki kell küszöbölnie az olasz trénernek. Megoldás lehet erre a Ramos-Pepe páros pihentetése (mint közben kiderült Pepe sajnos kényszerbõl pihen is pár hetet…). A gond ezzel csak az, hogy késõinek érzem, hisz védõink ilyen mértékû hullámvölgyét nagyobb rotációval akár meg is elõzhettük volna. Ez Carlo Ancelotti taktikájának és edzõi felfogásának egyik „Achilles-sarka”: a fix és szûk „elit” és kezdõ csapat kialakítása és kizsigerelése. Ez nem csak az éppen aktuális 11 kijelölésénél, de a késõi cseréknél és a perememberek minimális játéklehetõségénél is negatív irányba billenti a mérleget. De természetesen ennek nem csak a védelemben mutatkoznak jelei. Bale ugyan most jobban játszott mint az elõzõ meccseken, ahogy Kroos is képes volt felülemelkedni a látványosan megmutatkozó fáradtságon, de például James és Benzema is formán kívül játszik a téli szünet óta. Reméljük, hogy Ancelotti a kiesést követõen a megmaradt két sorozatra kidolgozza azt a rendszert, melynek köszönhetõen kulcsjátékosait nem zsigereli ki teljesen és az igazán fontos meccseken, a rangadókon is képesek lesznek 110%-ot nyújtani a gyõzelem érdekében.
