Emilio Butragueño köszöntője:
„Elnézést kérünk a sajtótájékoztató késéséért, de egy rendkívül mozgalmas délelőttünk volt. Üdvözlünk, Zidane! A klub legendája vagy, akit minden madridista szeret. Öt éven keresztül pályán nyűgöztél le bennünket, most pedig lehetőséged van a kispadról irányítani a játékot. Tökéletesen ismered a klubot, és biztosak vagyunk benne, hogy sok siker áll előtted. Szeretném a legjobbakat kívánni neked az új kihívás előtt.”
Zinedine Zidane sajtótájékoztatója:
„Az első szavak fontosak voltak a játékosok számára, mivel a szurkolóink előtt edzettünk ma. Egyszerű gondolatok voltak. Elmondtam nekik, hogy nagyon örülök, hogy mellettük lehetek, hogy egy új kaland kezdődik, és hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat.”
„Itt mindig is a szórakoztató játék volt a fontos. Szórakoztatóan akarunk játszani az egyensúlyt megőrizve – ez az üzenetem, ezen fogunk dolgozni. A csapat koncentráltnak tűnt, lelkesnek, elégedettnek és kellően aktívnak az edzésen. Egy keret áll előttem, amelyet irányítani kell. Igyekszem valami személyeset adni a csapatnak, szeretném, ha az én stílusom egyedi lenne, támadó szellemű egy bizonyos egyensúllyal. A következő hetekben már látni lehet majd, hogy pontosan mire is számítok: az edzéseken és a Deportivo elleni találkozón.”
„Labdarúgó voltam, és szerintem a csapat számára az a fontos, hogy játsszák ezt a sportot. Az elképzelésem az, hogy a csapat játsszon, gyorsan felhozza a labdát, és megtartsa azt az ellenfél térfelén. Megpróbálok egy kis személyes lökést, egy támadószellemű lökést adni a csapatnak. Szeretném edzőként is folytatni a játékomat, csak ezúttal a kispadról irányítva, miközben a játékosok jól érzik magukat a pályán. Fontos a játékos múltam, mert fontos része voltam a klub életének. De mostantól ez már nem számít, csak az, hogy hogyan kezelem a játékosaimat, és hogy megnyerjük-e a mérkőzéseket. Csak a győzelem számít nekem, semmi más.”
„Minden játékos fontos lesz. Benzema, Bale és Cristiano mindig játszani fognak, ez az elképzelésem. James és Isco két fantasztikus játékos, akik fontosak lesznek számomra, a csapatnak és a szurkolóknak. Modric és Kovacic fontos játékosok, akárcsak az egész keret. Meglátjuk majd, hogy kik fognak szerepelni.”
„Felesleges az összehasonlításom Guardiolával. Guardiola az Guardiola, én pedig a saját módomon igyekszem a lehető legtöbbet elérni. Nem fogok belemenni az összehasonlításba, játékosként sem tettem, és edzőként sem fogom. Számomra az a fontos, ami a mindennapokban történik, és amit meg tudok tanítani a keretnek. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy jó munkát végezzek. Nem gondolom, hogy a múltam miatt bármilyen módon is pozitív megkülönböztetésben részesülnék, amikor az eredményeket kell értékelni. Szerintem az edző feladata az eredményeket biztosítani, és ez így van az én esetemben is. Egy új korszak kezdődik, amelyben mérkőzéseket kell nyerni.”
„Dolgoztam Mourinhóval és Ancelottival, valamint sok más edzővel még játékosként. Mindenkitől tanultam egy kicsit, mindenki adott nekem valami fontosat. Most az a feladatom, hogy azzá az edzővé váljak, aki szeretnék lenni. Mindenki ugyanazt mondta nekem, hogy úgy alakítsam a stílusomat, ahogyan azt megfelelőnek érzem a játékosaimhoz, így nem másolhatok le egyszerűen egy másik edzőt. Zidane-nak kell lennem.”
„Értelemszerűen könnyebb az előszezon kezdetétől irányítani a csapatot, de eltelt hat hónap, és most kerültem ide, innen kell elindulni. Jó érzésekkel vágok neki ennek a kihívásnak. Tudom, hogy egy edző sosem lehet teljesen felkészült, és még kevésbé egy olyan edző, aki még nem irányított ilyen csapatot. De felkészültem a kihívásra, nagy reményeim vannak, és bízom benne, hogy minden jól fog alakulni. Ez egy új korszak a számomra, új szerepben fogok feltűnni, egy szerepben, amelyre volt időm felkészülni. A feladat nem egyszerű, de nagyon lelkesítő, izgatottan fogadtam el a felkínálkozó lehetőséget. Tudom, hogy ez a világ legnagyobb klubja, és hogy trófeákat akarok nyerni.”
„Egész biztosan egy nehéz kihívás előtt állok. Ma van a bemutatkozásom napja. Ahogyan tegnap is mondtam, kicsit megérintett a pillanat, de ez el fog múlni. Meg vagyok győződve abban a munkában, amit a játékosaimmal fogok végezni. A mindennapi munka rendkívül fontos lesz a számomra. Az üzenet, amelyet nagy reményekkel közvetítek a játékosok felé, az a győzelem, győzelem a szezon végén. Csak akkor lennék elégedett, ha mindent megnyernénk. Két trófeáért vagyunk még versenyben, és igyekezni fogunk mindkettőt megnyerni.”
„Amikor ebben a mezben játszol, akkor minden lehetséges. Ennél a klubnál alapvető elvárás a győzelem. A csapat jól áll a bajnokságban, hat hónap és sok fontos mérkőzés van még hátra. Értelemszerűen javulnunk kell, ha a végén nyerni akarunk. A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőben vagyunk, a cél pedig mindig is a végső győzelem volt, és az is marad. Igyekezni fogok reményt adni, hogy a mérkőzéseket játékkal, elkötelezettséggel, küzdelemmel és a madridizmus értékei által vezérelve nyerjük meg. Ezt szeretném, szórakoztató játékkal összekötve.”
„Nyilvánvalóan máshogyan kell kezelni az első keret játékosait, mint a Castillát, mivel már tapasztalt játékosokról van szó, ráadásul a Real Madrid keretében. Az üzenet, amelyet közvetíteni fogok, viszont változatlan lesz: munka és intenzitás a mérkőzéseken, munka és nagy remények az edzéseken. Véleményem szerint az edzőnek közel kell lennie a játékosaihoz, mindenkivel jó kapcsolatban kell lennie. Én vagyok a felelős a csapatért, így nekem az a fontos, hogy minden jól alakuljon.”
„Fontos, hogy már ismerem az öltözőt. Velük voltam Ancelotti időszaka alatt. De ami még ennél is fontosabb, az a munka. Fontos, hogy minden játékos lelkes legyen. Jó munkát végeztek eddig. Most van egy változás, de tiszteletben kell tartani Benítez munkáját, tudni kell, hogy nagyszerű munkát végzett. Sok szerencsét kívánok neki. Az én üzenetem a munka! Mindig ezt fogom mondani: igyekszem jól dolgozni, segíteni a játékosokat és semmi többet.”
„A játékosok elégedettek voltak az érkezésemmel. Nem számítottak erre a döntésre, minden csak tegnap derült ki. Engem bíztak meg azzal, hogy vegyem át a csapat irányítását, és nyilvánvalóan el is fogadtam. Elképzelhetőnek tartom, hogy Gareth Bale nem örül Rafa Benítez távozásának, mert egy fontos edző volt a számára, de Rafához hasonlóan fogom én is támogatni. Egy fontos játékosról van szó. Minden szeretetemet és támogatásomat élvezni fogja.”
„A szurkolóknak ugyanazt üzenem, mint a játékosoknak: remény. Igyekszünk reményt adni a szurkolóknak, azoknak a szurkolóknak, akik jól ismerik a labdarúgást. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy büszkék legyenek ránk.”
„Még nem beszéltünk a szerződésem részleteiről. Az biztos, hogy két és fél évre fogok aláírni. Van néhány társam, három-négy segédedző, akikkel együtt dolgoztam a Castillával. Velük fogom folytatni, nem fogunk más másodedzőt keresni.”