Benzema: Győzni megyünk Rómába

Karim Benzema a klub egyik szponzorának adott exkluzív interjút az AS Roma elleni Bajnokok Ligája párharc első mérkőzése előtt.

„A Roma győzni akar majd, mivel hazai pályán lesznek, és ez egy rendkívül fontos mérkőzés a számukra. Mi ugyanezért futunk ki a pályára, hiszen tudjuk, hogy az első mérkőzés nagyon fontos a továbbjutás szempontjából, még akkor is, ha lesz egy visszavágó. Keményen fogunk dolgozni, hogy megnyerjük a meccset.”

„Van néhány jó játékosunk, nagyszerű a csapat, képesek vagyunk bármit elérni. Magunkkal kell foglalkoznunk. Ha a saját játékunkat játsszuk, nyerni fogunk. Óvatosnak kell lennünk a csatáraik miatt, akik gondot okozhatnak nekünk, de mi vagyunk a Real Madrid, számomra ez a világ legjobb csapata, nálunk vannak a világ legjobb védői.”

„Zidane egy csúcsjátékos volt, most pedig kiváló edző, sok tapasztalattal. Sokat ad a csapatnak, magabiztossá tesz minket, átadja a játékról alkotott elképzeléseit, ami mindannyiunk számára jó dolog. A csapattársaimmal együtt sokat tanulunk tőle nap mint nap, mivel tudjuk, hogy milyen nagyszerű játékos volt, és mennyi minden tud erről a játékról.”

Karim Benzema

„Megtiszteltetés a BL-góllövők toplistáján lenni, hiszen kiváló játékosok vannak ezen a listán, olyan csatárokkal, akik letették a névjegyüket a sportban, ebben a versenysorozatban. A Real Madrid mezét viselni is megtiszteltetés. Boldog vagyok, remélem, hogy ez így is marad.”

„Keményen kell dolgoznom tovább, hogy segítsem a csapatot. A legfontosabb az, hogy nyerjünk, nem az a lényeg, hogy én gólt lőjek. Csatár vagyok, ha lehetőségem lesz a gólszerzésre, akkor megpróbálkozom, de a legfontosabb az, hogy jól teljesítsek a csapat és a csapattársaim érdekében.”

„Amikor fiatalabb voltam, Ronaldo Nazario nagy hatással volt rám. Számomra ő minden idők legjobb játékosa és legjobb csatára. Videókat szoktam nézni róla, hogy megpróbáljam leutánozni, de ez nem könnyű. Lehetetlen néhány mozdulatsort úgy megcsinálni, ahogy ő tette.”

„Csodálatos volt a Tizediket a magasba emelni. Ha meg tudnánk nyerni a Tizenegyediket, az bevonulna a futball és a Real Madrid történelemkönyveibe.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…