Stefano Borgonovo a Fiorentina, a BEK-győztes AC Milan és az olasz labdarúgó válogatott egykori csatára 2008. szeptemberében jelentette be, hogy súlyos neuromotoros betegségben, amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenved. A bejelentést követően létrehozott egy alapítványt, mellyel a hozzá hasonló helyzetben lévőket kívánta segíteni, s amely azóta is a betegség gyógymódját kutatja. Borgonovo 2013-ban hunyt el.
Felesége 2014-ben alapította a Stefano Brogonovo Alapítványt, melynek egyik lelkes és elkötelezett támogatója Cristiano Ronaldo. „Stefano Borgonovoról Carlo Ancelottitól hallottam, aki nagyon közel állt hozzá. Stefano egy fantasztikus csatár, egy igazi harcos volt a pályán és azon kívül is. Imádta a futballt, akárcsak az életet. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy támogatni fogom az alapítványt és küzdeni fogok az ALS ellen, valamint ugyanerre buzdítok mindenkit.”
Ahogy Ronaldo, úgy Jorge Mendes, a portugál csillag menedzsere is támogatója az alapítvány munkásságának. Olyannyira elkötelezett ez ügyben, hogy az önéletrajzi könyvében egy teljes fejezetet szentelt a betegségnek és az ellene folytatott küzdelemnek.
A Borgonovo család és az Alapítvány eme gyógyíthatatlan idegrendszeri betegséggel szembeni harcábana nemzetközi labdarúgó társadalom kiemelkedő támogatását élvezi. Cristiano Ronaldo meghívására Chantal Borgonovo a következőképp reagált: „Nem akartam hinni a fülemnek, mikor a minap Jorge Mendes felhívott, és közölte, hogy Ronaldo szeretné, ha Párizsban tekinteném meg az Európa-bajnokság döntőjét. Cristiano és Jorge mindig is közel állt a családomhoz, hihetetlenül boldog vagyok és hálás a támogatásukért, illetve azért, ahogy a férjem emlékét ápolják.”
Az alapítvány támogatói között említhetjük még Carlo Ancelottit, Roberto Baggiót, Claudio Ranierit, David Beckhamet, valamint Pep Guardiolát is.