A Király-kupa előző szezonja a madridiak számára csupán egy meccsből állt, a „Cheryshev-ügy” miatt. A Real Madridot, mint ismeretes, kizárták a sorozatból az előző idényben szabálytalan kiállás miatt, mivel az orosz játékosnak az azt megelőző szezonból érvényes eltiltása volt, amelyet még a Villarreal játékosaként szedett össze. Nos, úgy tűnik, hogy a csapat háza táján tanultak a fenti esetből, és rendkívül óvatosan jártak el Álvaro Tejero ügyében, a Celta Vigo elleni kupaösszecsapás visszavágója előtt.
A Castilla fiatalja, aki a védelem mindkét oldalán bevethető, nagy valószínűséggel számíthatott Zidane hívására, hiszen a csapatnak több hiányzója is van a szélsőhátvédek közül. Azonban a játékost a Castilla legutóbbi mérkőzésén kiállították az Amorebieta ellen. A játékvezetői jelentés szerint "a mérkőzés lefújása után, de még a pályán, leköpte az egyik ellenfelét". A Magatartási Szabályzat 56.3 paragrafusa szerint az érintett játékos társai vagy klubja nem szólhatnak bele a döntésbe és nem tiltakozhatnak a cselekedetért kiszabott jogos (paragrafus szerint kiszabott) büntetés ellen. Habár a versenybíróság még nem döntött – ma fog -, és a játékos nem a kupasorozatban került kiállításra, kiemelendő hogy a madridi csapat mindig is a megelőzésre, és nem az utólagos szankciókra helyezte a hangsúlyt.
Tejero az első csapattal edzett, ami arra engedett következtetni, hogy Zizou számolt volna a védővel a mai találkozó esetében. Azonban így a mester egy újabb alternatíváját veszítette el, aki megoldást jelenthetett volna Marcelo és Carvajal hiányában, emellett pedig Danilo sem 100%-os, hiszen a napokban ő is küzdött kisebb problémákkal.