Pletykák: „Az újságok sok mindent írnak, de a velünk szóba hozott játékosok túlnyomó többsége soha nem lesz a Real Madrid labdarúgója.”
Theo és Ceballos: „Folyamatosan tárgyalunk az Atlético Madrid vezetőségével Theóról. Úgy vélem, közel a megegyezés. Ceballos? Való igaz, szívesen igazolunk le spanyol fiatalokat, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki a Real Madridban fog kikötni.”
Zidane: „Biztos vagyok benne, hogy maradni szeretne. Ahogy már korábban is elmondtam, az lesz az első nagyobb intézkedésem mint a klub újraválasztott elnöke, hogy meghosszabbítom a szerződését. Senki sem ismeri nála jobban a klubot vagy az öltöző működését, ez pedig egy hatalmas előny a világ többi vezetőedzőjével szemben. A hatalmas nagy jelentőséggel bíró sikerei is főként ennek a háttértudásnak köszönhetőek, melyeket egyébként mindössze 17 hónap alatt ért el. Akkor sem bocsájtottuk volna el, ha sem a bajnokságot, sem a Bajnokok Ligáját nem sikerül megnyernie.”
„A kapcsolatunk? Mióta a klub játékosa lett 2001-ben, állandó összeköttetésben vagyunk. Kezdetben volt benne némi kétség az edzői pályafutást illetően, de amikor elhatározta magát, akkor tudta, hogy néhány éven belül ő lesz az első csapat trénere. Bízom abban, hogy a Zidane és a Real Madrid közötti szerelmi viszony még sokáig marad meg ilyen állapotban.”
Guardiola kritikái a Vinícius-transzfer felé: „A futball világában sokan hallatják a hangukat, én viszont nem szeretek mások szavaira reagálni. Még az edzők sem tévedhetetlenek.”
Vallejo: „A szerződtetésekor még senki sem dolgozott nálunk sportigazgatóként, de nagyon jó döntések születtek az ügyében. Gyümölcsöző volt őt Zaragozában hagyni, ahogy a németországi kölcsönjátéka is remekül sikerült. A fiatal kora ellenére kiváló idényt tudhat maga mögött. Minden képessége megvan ahhoz, hogy a Real Madrid játékosa legyen. Ez Marcos Llorentére is igaz.”
Cristiano Ronaldo: „Szerződés köti őt a klubhoz. Amikor véget ér számára a konföderációs kupa, akkor le fogunk ülni, és átbeszéljük a dolgokat. Cristiano egy őszinte ember, és meggyőződésem, hogy megfelelően járt el az adóügyeivel kapcsolatban is. Beszéltem Jorge Mendesszel, és elmondhatom, hogy nincs miért aggódni. Cristiano most dühös, ezért várnunk kell. Vannak olyan újságírók, akik kizárólag azt tartják szem előtt, hogy hogyan ártsanak a Real Madrid reputációjának. Az égvilágon senkit sem kértem arra, hogy az esetleges adóelkerüléssel kapcsolatos cikkekben ne Real Madrid-mezben készült fotót közöljenek Ronaldóról. A kritikák mögött meghúzódó ok egyszerűen az, hogy a Real Madrid egy véget nem érő sikertörténet. Az embereknek bízniuk kell bennünk, és nem szabad hitelt adni az ártó szándékkal megalkotott pletykáknak. Visszatérve, a Real Madrid természetesen nem felelős a játékosok adóügyeiért, de biztos vagyok benne, hogy semmilyen információ nem lett eltitkolva a hatóságok elől. Cristiano nem tagad és nem is rejteget semmit.”
Mariano: „Nem játszott túlságosan sokat, ezért úgy vélem, hogy távoznia kell. Jelenleg is intézzük az ügyet. Elsősorban a Lyonnal tárgyalunk. Nagyon örülnék, ha megtalálnánk az ideális csapatot számára.”
Marcos Llorente: „Erről ismételten csak az edző fog dönteni, de véleményem szerint Marcos velünk fog maradni. A probléma csak az, hogy mindenki játszani szeretne, de Zidane rotációja megoldást jelenthet a kérdésben.”
Guti: „Ha így folytatja, akkor egy napon a felnőtt csapat irányítását is megkaphatja.”
Hosszú nyár: „A szurkolók már tűkön ülnek az új játékosok kiléte miatt, de türelmet szeretnék kérni tőlük. Többször is előfordult már, hogy csupán augusztus 31-én véglegesítettünk egy transzfert. Ez még a legkívánatosabb játékosok esetében sem kiküszöbölhetetlen. Csak akkor szerződtetünk valakit, ha biztos előrelépést jelent. Az előző nyáron senkiben sem láttuk ezt. Pogba? Az emberek szinte már követelték a leigazolását, de az igazság az, hogy nem volt szükségünk rá. Nélküle is nagyszerű csapatunk van, ezt a Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság megnyerésével be is bizonyítottuk. Hasonló helyzet áll fönn most Mbappéval is, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egyszerre csak 11 futballista lehet a pályán. Sok olyan játékos volt már, akiket nagyon kedveltem, de nem jöttek, mert egyszerűen nem volt hely számukra a keretben.”
Mbappé: „Kylian azon kevés játékosok egyike, akik esetében nem kizárt, hogy már 18 évesen is elég magas szintet képviselnek a Real Madridhoz, de ezt az edző tiszte eldönteni. Hogy beszéltem-e a családjával? Ne kérdezzenek olyanok dolgokat, melyekre nem mondhatom meg a választ. Az viszont igaz, hogy Zidane már évek óta próbálja megkörnyékezni őt, ahogy az Varane esetében is történt. Türelmesnek kell lennünk. Emlékezzünk csak vissza: Zidane 28 évesen érkezett meg Madridba.”
„Hogy leigazoljuk-e őt még ezen a nyáron? Őszintén, fogalmam sincs. Az ő kezében van a döntés, hogy jönni szeretne-e, vagy inkább a jelenlegi együttesében akar maradni még egy évet, ahol talán több játéklehetőséget kaphat. Ha Zidane áldását adja a transzferre, akkor azt mondanám, hogy igen, minél hamarabb le fogjuk őt igazolni. Ahogy mondtam, egyszerre csak 11 játékos lehet a pályán. Szerencsémre, ezekben az ügyekben Zidane-é a döntés. Remekül végzi a munkáját.”
Az új stadion: „Van némi késlekedés az ügyben, sok a jogi és az adminisztrációs elintéznivaló, ráadásul egyszer már teljesen át kellett dolgoznunk az eredeti terveket. Idén nyáron még biztosan nem fog elkészülni. Már annak is örülnék, ha elkezdődhetnének az építkezések.”
Morata: „Nincs tudomásom arról, hogy tárgyalnánk a Manchester Uniteddel. Természetesen vannak, akik a távozást javasolják neki, de ez teljesen normális. Néhány nappal ezelőtt azt olvastam, nem is először, hogy megegyeztünk a távozásának részleteivel kapcsolatban. Ez nem igaz.”
Arbeloa: „Azt mondta, hogy segíteni szeretné a klub működését, de azt is, hogy nem szeretne semmilyen szóvivői szerepkört. Ezt a feladatot egyébként is remekül látja el Emilio Butragueño. Az is szóba került, hogy milyen jellegű munkákat vállalna el szívesen. A Realmadrid TV igazgatása is ezek közé tartozott. Mindenki tudja, hogy Álvaro hatalmas szeretettel viseltet a Real Madrid iránt. A klub által közvetített értékek mind megvannak benne.”
James: „A világ legjobb labdarúgóinak egyike. James ide tartozik, a Real Madrid játékosai ugyanakkor nem távozhatnak akkor és úgy, ahogyan azt a szüleik akarják. Az sokkal fontosabb, hogy az érintett játékos jövője szempontjából mi a legelőnyösebb, de a sorrend első helyén mégiscsak a klub érdeke áll.”
Érdeklődés Sandro iránt: „Hogy micsoda? Erről most hallok először.”