A következő idény: „Izgatottan várjuk a kezdést. Még sok dicsőségben lehet része ennek a csapatnak. Nem is kérdés, hogy minden sorozatot meg akarunk nyerni, amelyre csak lehetőségünk van. Ez a keret legfőbb ambíciója.”
„Mindent bele fogunk adni, hiszen örömet szeretnénk szerezni a Real Madrid szurkolóinak. Ez a tizenötödik szezonom a klub kötelékében, de évről évre nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy ezt a mezt viselhetem. Remélem, hogy még számos esztendőt tölthetek el a Real Madridnál. Mindenért köszönettel tartozom a klubnak.”
Előszezon: „A mai edzés elég kemény volt, nagyon sokat futottunk, de pontosan ez az, amire szükségünk van. Ha márciusban és áprilisban is kirobbanó formában akarunk lenni, akkor ezeknek a heteknek a szenvedésről kell szólnia.”
UEFA-szuperkupa: „Még élénken él bennem az emlék, hogy a tavalyi szuperkupán volt lélekjelenlétünk nem meghátrálni a Sevilla ellen, és megfordítani a mérkőzést. Az a siker nagyban volt köszönhető a kitűnő erőnléti állapotunknak, amely a mostani szezonban is kulcsfontosságú lesz.”