Borja Mayoral
A vereség: „Keserű szájízzel távozunk, ugyanis nem játszottunk rosszul, egyes periódusokban egyértelműen mi irányítottuk a mérkőzést. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy megnyerjük a hátralévő bajnoki mérkőzéseinket. Ez nagyon fontos, ugyanis önbizalommal telve szeretnénk elutazni Kijevbe. Remélem, hogy ismét megnyerjük a Bajnokok Ligáját.”
Lehetőség: „Mindig nagyon keményen és motiváltan dolgozom a tréningeken, hogy lehetőséget kapjak. Nem hinném, hogy szégyenkeznünk kellene a mai teljesítmény miatt. Rengeteg fiatal labdarúgó volt a pályán, akik általában ritkán játszanak együtt. Ceballos? Szerintem bebizonyította, hogy egy nagyszerű játékos, aki profi mentalitással rendelkezik.”
Jesús Vallejo
Értékelés: „A második félidőre sikerült felpörögnünk, nem hiányzott sok a mérkőzés megfordításához. Nem tudom, hogy miért szenvedtünk vereséget. A szokásos elszántsággal és koncentrációval léptünk pályára, de a dolgok nem mindig alakulnak a legjobb forgatókönyv szerint. Buta hibákat követtünk el, és balszerencsénk volt. Most az a legfontosabb, hogy ne töpregjünk napokat ezen a vereségen. Tovább kell lépnünk, hogy felkészülhessünk a Villarreal elleni bajnokira. Zidane azt mondja, hogy a szezon legfontosabb hetei még hátravannak. Optimistának kell maradnunk.”
Egyéni teljesítmény: „Nem ez volt a legjobb meccsen pályafutásom során, de abból a szempontból elégedett vagyok önmagammal, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a győzelemért. Számomra ez a legfontosabb. Kiváltságosnak érzem magam, hogy a Real Madrid kötelékében futballozhatok. Összességében elégedett vagyok az egész szezonnal is. Tudtam, hogy nem fogok mindig játszani.”
Nacho
A találkozó: „Úgy éreztem, hogy jól kezdtük a meccset. Birtokoltuk a labdát, helyzeteket alakítottunk ki, de a szünetre aztán kétgólos hátránnyal voltunk kénytelenek levonulni. Ez megzavart minket. Jobbak futballoztunk, mint a Sevilla, de ezekben a döntő pillanatokban nem voltunk elég élesek. Azt gondolom, hogy a vereség ellenére nincs okunk szomorkodni, mert számos jó egyéni teljesítményt láthattak a szurkolóink, köztük azokét, akik általában kevesebb szóhoz jutnak. Ha berúgjuk azt a büntetőt, akkor talán máshogy alakul a mérkőzés.”
Ramos: „Itt sosem fogadják őt jó szívvel, pedig számára ez a stadion jelenti az otthont. Nem értem, hogy miért van ez. A sevillizmus sokat köszönhet Ramosnak.”