A Real Madrid és a Tottenham Ceballos ügyében tárgyal

A Real Madird középpályása, aki nem fér bele Zidane elképzeléseibe, Mauricio Pochettino kifejezett kérésére érkezne Londonba.

A Real Madrid megkezdte a tárgyalásokat a Tottenhammel, azonban nem Christian Eriksen, hanem Dani Ceballos ügyében.

Eriksen jelenleg nem prioritás a blancóknál, akiknek első számú célpontja Paul Pogba, őt pedig Donny Van de Beek követi a kívánságlistán. Másrészről ott van Ceballos, aki a Spurs számára lenne fontos igazolás, tekintettel arra, hogy Mauricio Pochettino régóta szeretné saját csapatában tudni a fiatal középpályást.

Miután a 22 éves játékos visszatért Madridba az U21-es Európa-bajnokság megnyerését követően, egy interjúban elmondta, hogy több játékidőt, legalább 40 mérkőzést szeretne és fontosnak akarja érezni magát.

Ceballos

Zidane már korábban elmondta neki, hogy Madridban nem biztosított számára a 40 mérkőzés és arra bátorította, hogy hagyja el a csapatot. A klub mindenesetre nem szeretne végleg megválni a játékostól (Más híresztelések szerint a játékos egy ügynökváltás kapcsán kialakult vita miatt szeretne egyelőre kölcsönbe távozni – A szerk. kieg.), a Tottenham pedig örömmel venné kölcsön a technikás középpályást.

A Spurs vezetése tisztában van azzal, hogy a klub rendelkezik a szükséges pénzügyi forrásokkal arra az esetre, ha a Madrid még a következő idényben sem számolna a játékossal, bár azt is tudják, hogy 60 millió eurónál kevesebb összegért nem igazolhatnák le Ceballost.

A Real Madrid nem csak Ceballos esetében élne a kölcsönadás lehetőségével, hiszen Martin Ødegaard a Real Sociedadban, Vallejo pedig a Bayer Leverkusenben köthet ki ilyen szerződés keretein belül.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK