Zidane: Bale nem játszott, mert nem akart

Zinédine Zidane az Arsenal elleni mérkőzés előtt is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol természetesen szóba került Gareth Bale ügye is.

„Az első mérkőzésünkön sok jó dolgot láthattunk. Most a holnapi összecsapásra kell összpontosítanunk és pontosan ugyanazt kell tennünk, amit a Bayern ellen tettünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ellenfelünk több mérkőzést játszott, mint mi, ennek megfelelően zajlik a felkészülés. Az a célunk, hogy gyorsítsunk a játékunkon, és a második mérkőzésünkön a lehető legjobb formánkat mutassuk.”

„Tudjuk, hogy az ellenfelünk előrébb jár a felkészülésben, de számunkra most a hangulat, a ráhangolódás a legfontosabb. Ugyanazt szeretnénk, mint a korábbi meccsünkön: a lehető legtöbbet birtokolni a labdát, s a legkisebb kockázatot vállalni a labda nélküli játék során. Emelnünk kell a tempón és jó mérkőzést kell produkálnunk.”

„A Bale-lel kapcsolatos félreértelmezett kijelentések? Ez problémát jelent. Sajnos a spanyolom időnként félreérthető. Újra próbálkozom, ez alkalommal pedig igyekszem egyértelmű lenni. Először is, nem voltam senkivel szemben tiszteletlen, főleg a játékosommal szemben nem. Mindig ugyanazt képviseltem: a játékosok a legfontosabbak. Ha valaki a csapat részét képezi, amellett a végsőkig kiállok. Másodszor: csupán annyit mondtam, hogy a klub dolgozik az átigazolásán. Harmadszor: azért nem szerepelt, mert ő nem akart. Elmondta, hogy a klub a távozásán dolgozik, ezért nem akart pályára lépni. Gareth még mindig a Real Madrid játékosa, ma is normálisan edzett. Meglátjuk, mi lesz holnap.”

„Kubo? Tisztában van azzal, hogy hol van. Az edzéseken kiválóan teljesít, nem riad meg a többiektől. Jó labdarúgó, aki élvezi a játékot. Ahogy ő is említette, ebben a csapatban minden játékos fontos. Ez az elvárt. Azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk az előttünk álló szezonra, Kubo pedig egyelőre velünk van. Rendesen edz, az előző mérkőzésen lehetőséget is kapott, azon, hogy miként lesz később, még nem gondolkodtam. Meglátjuk, mi történik majd, ha visszatértünk Madridba.”

„Rodrygo a jobb oldalon játszik és holnap is ott fog. Jelenleg a felkészülés fázisában vagyunk, mindenre fény derül, ha visszatértünk Madridba. Az edzéseken jól dolgozunk, készen állunk a holnapi párharcra, megpróbálunk egy jó teljesítménnyel előrukkolni. Arra törekszünk majd, hogy szépen játsszunk és megnyerjük a mérkőzést.”

„Bale valóban arra kért-e, hogy holnap ne küldjem pályára? Nem. Edzett, ahogy máskor is. Meglátjuk, hogyan alakul a holnapi nap. Mindent tudtok a jelenlegi helyzetről. A klub teszi a dolgát, mindösszesen ennyi a történet. Bale jelenleg a csapat része és én ezt tiszteletben tartom. Számomra ez a legfontosabb.”

„Bale jelenléte kényelmetlen? Nem, egyáltalán nem az. Tisztelnem kell a játékosaimat. Jelenleg velünk van, együtt dolgozik a többiekkel, pontosan ugyanazt teszi, amit ők. Mindenben számítok rá.”

„A népszerűségem az Egyesült Államokban? Ez csupán annyit jelent, hogy játékosként fontos szerepet töltöttem be a csapataimban, a szurkolók pedig kimutatják az irántam érzett szeretetüket, elismerésüket. Ez mindig örömmel tölt el, ugyanakkor a játékosok a legfontosabbak. A mérkőzésre kilátogatók őket akarják látni.”

„James? Ő jelenleg is a Real Madrid játékosa, azt azonban nem tudom, hogy mi fog történni. A körülményeket ismeritek, majd kiderül, hogyan alakulnak a dolgok vele kapcsolatban. Nekem a rendelkezésemre álló játékosokra kell fókuszálnom, azokra, akik itt vannak. Ez logikus. Holnap pedig azon leszünk, hogy élvezetes meccset játsszunk.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…