Cheryshev:
„A mai meccsen nem hoztuk a megszokott szintet. Nem játszottunk jól, nem éreztük jól magunkat a pályán. Ez nem az a Valencia volt, amelyet az idény eddigi szakaszában láthattunk. Mielőbb le kell vonnunk a következtetéseket és tovább kell lépnünk. Még hosszú út áll előttünk.”
„Tudtuk, hogy a Real Madridnál sok variációs lehetőség van. Úgy mentünk ki a pályára, hogy a saját játékunkat akartuk játszani, de sajnálatos módon ez nem sikerült. Nem teljesítettünk jól, ez nagy kár.”
„Az első gólnál nem koncentráltunk, mentálisan pedig nagy hatással volt ránk. Nem éreztük jól magunkat, innentől kezdve pedig egyre jobban szenvedtünk.”
Gameiro:
„Nagyon fáj ez a ma esti vereség, de mostantól csak a jövőre koncentrálhatunk, el kell felejtenünk a történeteket.”
„Nem az igazi Valenciát láthattuk ma este, de tanulnunk kell ebből a meccsből, hogy ilyen az idény második felében ne fordulhasson elő.”
„A csapat ma elbukott, vesztettünk. Most van néhány napunk, hogy felkészüljünk a Mallorca elleni bajnokra, ahol a végsőkig küzdeni fogunk. Ma este semmi nem jött össze. Nem voltunk azon a szinten, amit megszokhattunk, ez mindenen meglátszott, amit csináltunk.”
„Megértem, hogy dühösek a szurkolók, de még itt van az idény második fele, ahol azt a Valenciát láthatjuk, amelyet mindenki szeretne.”
Paulista:
„Nagyon fáj, hogy ilyen rossz mérkőzést játszottunk. Azért mondom ezt, mert az idény eddigi szakaszában teljesen mást láthattunk, jól játszottunk, minden meccsen egyre jobbak voltunk, ma pedig egy teljesen más Valencia volt a pályán. Nem kezdtünk erősen, nem tartottuk nyomás alatt az ellenfelet, ahogy a többi mérkőzésen szoktuk, ha pedig nem ezt csinálod, akkor különösen egy olyan csapat ellen, mint a Real Madrid, gólokat fogsz kapni és szenvedni fogsz a pályán. Ezt a napot el kell felejteni, pihenni kell és a következő mérkőzésre, illetve az ott megszerezhető három pontra kell koncentrálni.”
„Hagytuk őket játszani. Az első félidőben rengeteget volt náluk a labda, miközben mi folyamatosan elveszítettük azt. Nem volt tartása a csapatnak.”
„Rossz napunk volt, de az edző meg fogja mutatni nekünk a mérkőzés felvételeit. Sok dolgot kell elfelejtenünk majd, a sok elkövetett hibát. Most van néhány napunk a regenerálódásra, úgy gondolom, hogy jól dolgozunk az edzéseken és vissza fogunk térni a csúcsformához.”
„A szurkolóink mindig mögöttünk állnak és segítenek nekünk. Lehet, hogy az ő segítségükkel másképp alakult volna. A mai egy nagyon furcsa mérkőzés volt, amit el kell felejtenünk.”
„Ez most egy nagyon nehéz nap lesz. Biztos vagyok benne, hogy nem fogok tudni aludni. Szerintem ugyanez lesz a többiekkel is. Nagyon dühösek vagyunk amiatt, ahogy játszottunk. Ahogy már mondtam, erősebben fogunk visszatérni a következő meccsre, és a lehető leggyorsabban elfelejtjük ezt az egészet.”