A 21 esztendős Dayot Upamecano (vagy teljes nevén Dayotchanculle Oswald Upamecano) áll Zinédine Zidane kívánságlistájának élén, a védelem megerősítésének tekintetében. Upamecano 2017 januárja óta játszik az RB Leipzig együttesében, és kiváló teljesítményének köszönhetően kulcsfontosságú játékossá nőtte ki magát a csapatban mind a Bundesligában, mind pedig európai porondon.
Zidane két okból szeretné felturbózni a védelmi variációkat. Először is úgy tűnik, hogy egyre kevésbé van szüksége Nacho Fernándezre. A Real Madrid saját nevelésű játékosa, aki idén januárban lett 30 esztendős, továbbra is példás szerepet tölt be az öltözőben, januárban pedig remek győztes gólt szerzett a Valladolid ellen, azonban Zizou azóta nem számol vele.
Kevesebb mint két évvel ezelőtt kezdőként lépett pályára Spanyolország színeiben Portugália ellen egy 3-3-as meccsen, ahol nagyszerű gólt szerzett, de ebben az idényben szinte állandóan a cserepadról követi az eseményeket Madridban. Ezzel párhuzamosan piaci értéke is csökkent, 35 millió euróról 12 millió euróra úgy, hogy még két év van hátra szerződéséből, ez pedig több érdeklődő figyelmét is felkeltette.
A másik ok az, hogy nem győzte meg őt Éder Militão sem. Zidane nem negyedik opciónak szeretné Upamecanót, hanem azt tervezi, hogy beépíti a csapatba Sergio Ramos és Raphaël Varane mellé. Ez a szerep jelenleg a brazilé.
Amikor a Madrid 2019 januárjában megszerezte Militãót, Zidane még nem tért vissza a Real Madrid kispadjára. A brazil egy olyan igazolás, aki nem Zidane kérésére érkezett, a játékos teljesítménye pedig azóta sem győzte meg a francia mestert. Legutóbbi mérkőzése, amikor jobb oldali védőként játszott a Betis ellen, igazi fiaskó volt. 50 millió euróért érkezett, ami klubrekordnak számít a védők tekintetében, ám a piaci értéke már csak 36 millió euró.
Upamecano ugyanaz a korosztály, mint Militão, ám sokkal nagyobb fejlődésen ment át ezen időszak alatt. Amikor megérkezett az RB Leipzig együttesébe az RB Salzburgból, mindössze 10 millió euróba került, ami pontosan megegyezik azzal az összeggel, amit a Real Madrid 2011-ben Varane-ért fizetett ki a Lens együttesének Zidane javaslatára. Upameacno egy Varane 2.0 lehetne, ráadásul többször is megemlítette már különböző interjúk során, hogy felnéz a Real Madrid védőjére, akit próbál utánozni.
A Madrid számára jó jel, hogy Upamecano szerződése 2021-ben lejár jelenlegi csapatával, aminek köszönhetően piaci értéke a decemberi 50 millió euróról már mostanra is 45 millióra esett, de nyilvánvalóan mehet ez lejjebb is, tekintettel arra, hogy télen már ingyen is távozhatna majd. Zidane mindenesetre bízik abban, hogy a következő idényben rendelkezésére fog állni a fiatal védő, bár a koronavírus okán kialakult helyzet miatt azt még nem tudni, hogy az az idény pontosan mikor is kezdődik majd.
Ha Upamecano a Real Madridba igazol, akkor tovább bővül a franciák, franciául beszélők köre a Zidane-csapatban, hiszen Varane, Mendy, Benzema, Courtois és Hazard már a Bernabéuban vannak.