VIDEÓ – Borussia Mönchengladbach: Történelmi ellenfél a Real Madrid számára

A német együttes elleni utolsó mérkőzés a klub történetének egyik legnagyobb fordítását hozta.

A Real Madrid és a Borussia Mönchengladbach 35 év után ismét szembeszáll egymással az európai hadszíntéren. A német csapat neve kellemes emlékeket ébreszthet a Real Madrid szurkolóiban, hiszen a blancók egyik legendás fordítása fűződik ehhez a csapathoz, még 1985 decemberéből.

Az UEFA-kupa legjobb 16 csapata közötti párharc első mérkőzésén a Borussia 5-1-re nyert saját pályáján, szinte teljesen lezárva a nyitott kérdéseket. A Real Madrid azonban nem ismer lehetetlent, és a Bernabéuban sikerült történelmi sikert aratniuk, hiszen 4-0-s győzelmet könyvelhettek el. Az első két gól már az első 20 percben megszületett, mindkettőt Jorge Valdano fejelte. A szurkolóknak a második játékrész közepéig kellett várniuk a harmadik gólra, ez Santillana jóvoltából született meg.

A találkozó utolsó percében aztán ismét Santillana villant, beállítva a 4-0-s végeredményt, és kiharcolva a továbbjutást. A 4-0-s állásnál lecserélt Juanito öröme egy életre összekapcsolódott a szurkolók szívében ezzel a varázslatos estével. A győzelemnek köszönhetően a blancók folytathatták a menetelésüket a második UEFA-kupa-győzelem felé.

Korábbi találkozások
Ezt megelőzően 1976 márciusában találkoztak a csapatok egy BEK-negyeddöntőben. A párharc első meccse 2-2-vel zárult Németországban, a második találkozón pedig 1-1-es döntetlen született, így a blancók jutottak tovább, idegenben lőtt góljaiknak köszönhetően.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Manchester City elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a Manchester City elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára. A keret Kapusok: Lunin, Kepa,…