Ramos:
A mérkőzésről
„A továbbjutás volt a célunk, méghozzá egy jó eredménnyel. Tudtuk, hogy az első mérkőzésen előnyhöz jutottunk, viszont erre egy pillanatig sem gondoltunk a 90 perc alatt. Azzal a céllal jöttünk ki a pályára, hogy végig kézben tartsuk a történéseket, és győzzünk. Volt pár helyzetünk, mire megszereztük az első gólt. Elégedettek vagyunk az eredménnyel és a továbbjutással. Még messze van a vége, viszont jó úton haladunk.”
„Nem tudtuk pontosan, hogy mekkora nyomást fognak gyakorolni, így az első pár percben még csak tapogatóztunk, de képesek voltunk véghez vinni, amit akartunk, és uralni a játékot hátul a három belsővédővel. Picit aggódtunk, hogy a játékosaik sebessége gondot okozhat majd. Ma este emellett a felállás mellett tettük le a voksunkat, és úgy gondolom, hogy bevált. Alig voltak ziccereik. Van, hogy hiányzik egy játékos elölről, de ez sem gond, amikor a ma estihez hasonló precizitással tartunk kézben egy meccset.”
A büntető
„Mindig eljátszok a Panenka gondolatával, azonban ma nem az lett volna a megfelelő megoldás. Fontos volt a második gól megszerzése, mert sosem becsülheted alá az ellenfeledet. Az utolsó pillanatig kivártam, hogy lássam merre indul a kapus. Ez az én módszerem, ha büntetőre kerül a sor. Jó újra a Bajnokok Ligájában játszani, és hogy hozzájárulhattam a csapat nagyszerű teljesítményéhez.”
Vinícius helyzete
„Nagyon sajnálom, mert ennyi erőkifejtést követően frusztráló nem gólt látni egy ilyen remek alakítás végén. Ez belül mindennél jobban tud fájni. Nagyon örültem volna, ha Vini gólt szerez, viszont anélkül is nagyon jól teljesített. Zizou végül lehozta, hiszen ez egy csapatjáték. Az egész csapatra szükség van támadásban és védekezésben is, amire Vini nagyon odafigyel meccs közben.”
A saját és Modrić kora
„Ahogy eddig is mondtam, amikor ennyi éven keresztül odafigyelsz magadra, annak előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. A mi esetünkben itt van két tapasztalt játékos, akiket nem szabad pusztán a koruk alapján megítélni. A teljesítmény a legfontosabb. Mi mindig arra törekszünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, amit szerintem az embereknek a korunktól függetlenül el kellene ismerniük.”
Modrić:
„Nagyon kemény mérkőzés volt. Az Atalanta nagy területeket fed le, folyamatosan nyomást gyakorol a pálya teljes területén, az egész mérkőzés alatt. Játékban, erőben és labdabirtoklásban is legalább azt kellett hoznunk, mint ők. Az első pillanattól kezdve ezt tettük, én pedig nagyon örülök, hogy továbbjutottunk a negyeddöntőbe.”
„A legfontosabb az volt, hogy továbbjussunk a legjobb nyolc közé, ami az elmúlt két évben nem sikerült. Ma megmutattuk, hogy még mindig megvan a csapatban a sikeréhség, és hogy továbbra is nyerni szeretnénk. Képesek vagyunk nagyon messzire eljutni. A gól egy nagyon fontos pillanatban érkezett. Tudtuk, hogy nyomás alatt kell tartanunk őket ahhoz, hogy betalálhassunk, a gól pedig önbizalmat adott nekünk a meccs hátralévő részére.”
„Nagyon jól érzem magam. Mindig azt mondom, hogy egy játékost nem a kora alapján kell megítélni, hanem az alapján, amit a pályán véghez visz. A fizikai állapotommal, és az eddig elért sikereimmel a hátam mögött még mindig nagyon szeretnék jól teljesíteni és a legmagasabb szinten játszani. Nagyon jó formában érzem magam.”