A Real Madrid eddigi klub-vb-szereplései

Klubvilágbajnokság Real Madrid
A Real Madrid 2018-as klub-vb-győzelme (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid az egyiptomi Al-Ahly legyőzésével bejutott a FIFA-klubvilágbajnokság döntőjébe, ahol szombaton este 20:00-tól a másik elődöntőben a brazil Flamengót búcsúztató szaúdi Al Hilal lesz az ellenfele. A blancók természetesen nem először szerepelnek klubvilágbajnokságon, nézzük, hogy mi is történt a múltban.

Hány alkalommal nyerte meg a sorozatot a Real Madrid?

Az Al Hilalnak nem sok esélyt adnak a trófea magasba emelésére, de ha a történelemkönyveket kezdjük el lapozgatni, ez még inkább lecsökken majd. Az eddigi 18 sorozatból 14 alkalommal nyertek európai csapatok, ázsiai együttes soha nem örülhetett végső győzelemnek, miközben a blancók többször nyertek, mint bárki más, összesen négyszer, ráadásul ha döntőbe jutottak, ott már nem hibáztak.

Az első szereplés 2000-ben.

A FIFA-klubvilágbajnokságot 2000-ben alapították, a blancók azzal vívták ki a Brazíliában megrendezett tornán a szereplés jogát, hogy megnyerték az 1998-as Világkupát, ahol a Bajnokok Ligája és a Libertadores-kupa győztese küzd meg egymással. Abban az évben a Madrid mindkét tornán szerepelt, de egyiket sem nyerte meg. Negyedik helyen végzett a klubvilágbajnokságon, a Világkupán pedig kikapott a Boca Juniorstól Tokióban. A spanyolok egy későbbi alkalommal még megnyerték ez utóbbi tornát, akkor a paraguayi Olimpiát győzték le 2002-ben, ám a sorozat 2004-ben megszűnt. (Sokan ezt tekintik a klubvilágbajnokság elődjének, a Real Madrid is így számol be erről hivatalos oldalán, így még három győzelmet jegyeznek a listára: 1960, 1998 és 2002.)

A 2000-es az egyetlen olyan klub-vb, ahol a Real Madrid résztvevő volt, de nem ő lett a végső győztes. Ekkor második helyen végeztek a csoportjukban, ahol a Corinthians, az Al Nassr és a Raja Casablanca volt az ellenfelük, ez akkor arra volt elegendő, hogy a bronzmérkőzésen léphessenek pályára, ám ott a mexikói Necaxa ellen maradtak alul büntetőkkel.

Erről a tornáról érdekesség, hogy Nicolas Anelka 20 évesen, 9 hónaposan és 22 naposan talált be az Al Nassr hálójába, amivel azóta is a Real Madrid történetének legfiatalabb gólszerzője a klub-vb-k történetében, ráadásul ez a találat volt az első Real Madrid gól a sorozat történetében. Őt Geremi követi, szintén erről a tornáról, 21 évesen és 21 naposan betalálva a Raja ellen. Mögéjük zárkózott fel most Sergio Arribas, aki az Al-Ahly elleni találkozón talált be első labdaérintéséből 21 évesen, 4 hónaposan és 9 naposan. Utánuk sorrendben Rodrygo, Raúl és Vini Jr. következik.

A blancók aztán a következő tornán is szerepelhettek volna a BL megnyerése miatt, ám a Spanyolországba tervezett eseményt végül több okból is lemondták.

Ezt követően 2005-ig nem rendeztek klubvilágbajnokságot, de a Madridnak ekkor már zajlott a 12 éves BL-győzelem nélküli időszaka, így legközelebb 2014-ben vehettek részt a sorozatban.

Az első győzelem, 2014.

A jelenlegi formátum 2014 óta él, ami azt jelenti, hogy mindössze két találkozót kell megnyernie a BL-győztesnek a papíron gyengébb ellenfelek ellen ahhoz, hogy magasba emeljék a trófeát. 2014-ben Marokkóban először nyerték meg a tornát, a Cruz Azult 4-0 arányban felülmúlva az elődöntőben, majd az argentin San Lorenzót 2-0 arányban a döntőben.

play-rounded-fill

Cristiano Ronaldo mesterhármasa 2016-ból

Két évvel később Japánban a Barcelonától szerezték vissza a trófeát, a legjobb négy között a Club Américát, majd a döntőben, hosszabbítás után a hazai Kashima Antlerst legyőzve. A döntőből kétség kívül Cristiano Ronaldo mesterhármasa a legemlékezetesebb.

play-rounded-fill

Cristiano győztes gólja a 2017-es tornán

A Madrid a következő évben az Egyesült Arab Emírségekben tudott nyerni. Az elődöntőt Ronaldo és Gareth Bale góljainak köszönhetően fordították meg, a döntőben pedig Ronaldo lőtte az egyetlen találatot a brazil Gremio ellen.

play-rounded-fill

Sorozatban harmadik győzelem 2018-ban.

2018-ban szintén az arab ország adott otthont a sorozatnak, ekkor a blancók megszerezték sorozatban harmadik, és szintén rekordnak számító összességében negyedik győzelmüket. Bale mesterhármasával győzték le a Kashima Antlerst, majd az Al Ain ellen 4-1-es győzelmet arattak a döntőben.

play-rounded-fill
Forrás: AS, realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK