Feljelentés a Barcelona korrupciós ügyében

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo elmaradt büntetője (forrás: realmadrid.com)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy azóta „Barcagate” néven elhíresült korrupciós botrány borzolja a kedélyeket Spanyolországban. Az ügy tovább gyűrűzött, mostanra a katalán klub és a korábbi klubelnök, Josep María Bartomeu is korrupció vádjával néz szembe, amiért kifizetéseket intéztek egy korábbi játékvezető felé.

Korrupciós vádak

Az El País beszámolója szerint az ügyészség készen áll arra, hogy bíróságra vigye az FC Barcelona több millió euró kifizetéséről szóló ügyét, amely pénzmozgások egy korábbi hivatásos játékvezetővel, José María Enríquez Negreirával hozhatók összefüggésbe. Az ügyben többek között a katalán klubot is vállalati korrupcióban érintett vádlottként nevezik majd meg, amely sporttal kapcsolatos csalást is magában foglal és komoly büntetéseket von maga után.

Maga Negreira is vádlott lesz, ahogy a Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu és vezetőségének akkori tagjai. A mintegy egy éve tartó nyomozás középpontjában a Negreira irányába történt kifizetések állnak, aki egy cégen keresztül 7 millió eurót kapott a Barcelonától állítólagos kétes beavatkozásokért.

Az ügy részletei

Az egy játékvezető bejelentésén alapuló nyomozás néhány hete zárult le, de az ügy mostanra már egy barcelonai bíró asztalán van. Az ügy részletei szerint legalább 2001-től egészen odáig, hogy 2018 júliusában Bartomeu leállította a kifizetéseket, zavartalanul zajlott az összegek áramlása. Azóta Negreira cége, a Dasnil, amely lényegében teljes mértékben a Barcelona kifizetéseitől függött, drasztikus bevételcsökkenésen ment át.

Figyelembe véve, hogy Negreira több mint 7 millió eurót kapott, miközben a játékvezetői bizottság alelnökeként tevékenykedett, az ügyészség úgy hiszi, hogy vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a klub kereskedelmi korrupciót követett el. A nyomozás azokra az összegekre összpontosított, amelyeket Negreira felvett a bankokból, hiszen ezek későbbi útja nem tisztázott. A Barcelona emellett Negreira fiának is fizetett bírói jelentésekért, amiért cserébe a klub korábbi vezetője, Josep Contreras olyan jutalékot kapott, ami a kifizetések 50%-át is elérhette.

A kereskedelmi korrupció igen komoly büntetéseket vonhat maga után, mint például a börtönbüntetés, kizárás és pénzbírság. Különösen azokat a sportolókat, bírókat és vezető tisztségviselőket (mint Negreira), továbbá sportszervezetek igazgatóit, ügyintézőit, alkalmazottait és munkatársait büntetik, akik szándékosan és tisztességtelen módon előre meghatározzák vagy befolyásolják egy teszt, egy mérkőzés vagy különleges pénzügyi és sportszakmai jelentőségű sportesemény kimenetelét.

Messzire nyúlik vissza

A nyomozás megállapította, hogy egészen 2001-ig visszamenőleg történtek kifizetések, bár úgy tűnik, hogy az egész folyamat már a 90-es években elkezdődött, a korábbi elnök, Josep Lluís Nuñez regnálása alatt. A jogi szabályozások miatt azonban kizárólag a 2010 óta történt eseményeket vizsgálják. 2016-ben az FC Barcelonát már két adószabálysértés miatt elítélték Neymar átigazolása kapcsán, akkor 5,5 millió eurós büntetést szabtak ki rájuk.

A vád leginkább Bartomau és a korábbi elnök vezetőségének tagjait nevezi meg. Bár ők voltak azok, akik megszakították az üzleti kapcsolatot Negreirával, ők lesznek azok, akik az ügy kapcsán büntetőjogi következményekkel nézhetnek majd szembe. A kifizetéseket Núñez (és Gaspart) kezdték meg, amelyet a többi vezető is ugyanúgy folytatott. A jelenlegi elnök, Joan Laporta első regnálása alatt még meg is növelte az összegeket.

Mindenesetre egyikük ellen sem vizsgálódnak, mivel ezek az esetek már túlságosan régen történtek és elévültek.

Hogyan tovább?

Amint az ügyészség indítványozza az ügyet, ami vélhetően már a mai napon megtörtént, a barcelonai bíróság dönt arról, hogy befogadja-e. Az ügyészség irányából érkező feljelentések esetén ez a bevett eljárás. Az egyik lehetőség ezt követően, hogy az ügyet átadják a barcelonai nyomozó bíróság vezetőjének adják át. Ő volt az, aki már megnyitott egy vizsgálatot Estrada Fernández játékvezető bejelentése alapján, ám az az ügy kizárólag a Negreirák (apa és fia) kapcsán vizsgálódik, és még nem indult el a feldolgozása.

Amikor az ügyészségi feljelentés kapcsán megkérdezték az UEFA illetékeseit, ők nem kívánták kommentálni az ügyet. Az UEFA és a FIFA is rendelkezik szabályozásokkal a hasonló esetek kapcsán, és még akkor is be tudnak avatkozni, ha az állami szabályozások ezt nem teszik lehetővé, hiszen a súlyos szabálysértések elévülési ideje 3 év, a Barcelona pedig 2018-ban fizetett a kérdéses ügyben.

Mi a magunk részéről továbbra is figyeljük az eseményeket, ha pedig jelentős új információk látnak napvilágot, azokról igyekszünk beszámolni.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK