A szerződéshosszabbítási bónusz – vagy nevezzük bárhogyan – velünk él. A játékosok és az ügynökeik valójában nem tesznek mást, mint a futballista értékét a piachoz igazítják. Ez a dolguk. A klub feladata pedig az, hogy felmérje, meddig hajlandó elmenni egy-egy játékos megtartása érdekében.
Nem nagyon láttam még Real Madrid-szurkolót azon háborogni, hogy a klub aláírási prémiumot fizet egy új igazolásnak. Ez mára bevett gyakorlat, amelyet mindenki természetesnek vesz. Ráadásul azok a klubok, ahonnan a Real Madrid szabadon igazolható játékosokat szerzett, korábban pontosan ugyanezzel a dilemmával szembesültek. A futballisták tőlük is hosszabbítási bónuszt kértek: volt, aki megadta, más nem. A végeredmény azonban ugyanaz. A játékos így vagy úgy megkapja a pluszpénzt – vagy a jelenlegi klubjától szerződéshosszabbítási bónuszként, vagy az új klubjától aláírási prémiumként.
És igen, jönnek majd újabb játékosok is, akiknél ugyanígy dönteni kell: a tudásuk, a csapat számára képviselt értékük és az adott körülmények alapján. Lesz, akinek megéri megadni ezt a bónuszt, másnak pedig azt lehet mondani, hogy hozzon megfelelő ajánlatot, és távozhat. Ebben nincs semmi új. Florentino Pérez évtizedek óta kezeli azokat a helyzeteket, amikor egy játékos ugyanazt a fizetést, prémiumot vagy bónuszt kéri, mint valamelyik csapattársa.
Én ebben a kérdésben elfogult vagyok. Úgy gondolom, hogy Vinícius az a játékos a jelenlegi keretben, aki a legközelebb viszi a Real Madridot a trófeákhoz. Ennyire egyszerű. Éppen ezért – ilyen vagy olyan konstrukcióban – jómagam is megadtam volna neki azt a fizetést, amit kért. Az egyetlen igazán fontos dolog az volt, hogy ne egy másik klub mezében folytassa.
Vinícius nemrég töltötte be a 26. életévét. A piacon egyszerűen nincs még egy hozzá hasonló futballista. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, milyen fiatal még, és arról is, hogy mióta Madridba érkezett, mit tett le az asztalra. A számai alig 26 évesen már most a futballtörténelem legjobbjai közé tartoznak. Az elmúlt öt évben pedig alig akadt nála meghatározóbb játékos. Ennek ára van. Igen, ezt meg kell fizetni.
Sokszor éppen az bizonyul olcsónak, ami első pillantásra drágának tűnik. Szerintem ez is egy ilyen eset.
Persze rá is köthettünk volna egy masnit – mennyire utálom ezt a kifejezést –, becsomagolhattuk volna, és elküldhettük volna az Arsenalhoz vagy bárhová máshová. Ha eladjuk, jelentős összeget kapunk érte. Ha pedig hagyjuk kifutni a szerződését, néhány hónap múlva szabadon igazolható játékosként akkora aláírási prémiumot kérhetett volna, amekkorát csak akar.
A kérdés számomra sokkal inkább az volt: honnan szerzünk majd egy hozzá hasonló játékost, aki ilyen fiatal, és még ekkora fejlődési potenciál rejlik benne? A válasz egyszerű: sehonnan. A piacon nincs még egy ilyen futballista. És ha lenne is, alighanem sokszorosába kerülne annak a feltételezett szerződéshosszabbítási bónusznak, amely körül ekkora vita alakult ki.
A Vinícius személyét övező vita tart már egy ideje, s mint általában, most is sokféle vélemény hangzik el vele kapcsolatban. Van egy tényező azonban, amiről mindenki megfeledkezik: Spanyolország Vinícius számára a lehető legkedvezőtlenebb közeg. Az, hogy a szerződéshosszabbítás mellett döntött, a madridizmusa egyik legnagyobb bizonyítéka. Elég csak végiggondolni. Spanyolországban tíz szabálytalanságot kell elszenvednie ahhoz, hogy az ellenfél sárga lapot kapjon. A Bajnokok Ligájában ehhez elég kettő vagy három – nagyjából ugyanaz az arány, mint Lamine esetében a spanyol bajnokságban és a BL-ben. Angliában ugyanez történne vele is. Ott ugyanazt a teljesítményt nyújtaná, amit az elmúlt öt évben a Bajnokok Ligájában láttunk tőle, ahol ő volt a legmeghatározóbb játékos. A Premier League-ben nem üldözné a sajtó, nem fordulna ellene a közönség, nem vadásznának rá az ellenfelek, és a játékvezetők sem hagynák, hogy következmények nélkül szétrúgják. Az, hogy ennek ellenére is itt akart maradni, a klub iránti elkötelezettség legékesebb példája.
Én tehát, bár a precedensben rejlő kockázatot továbbra is valósnak tartom, az összes körülményt mérlegelve magam is megadtam volna neki azt a bónuszt, amelyet állítólag kért – már ha valóban kérte. Nemcsak azért, amit a pályán nyújt, hanem azért is, mert évek óta olyan ellenséges közegben képes kiemelkedő teljesítményre, amelyet nagyon kevesen viselnének el.
Most pedig, hogy a megállapodás megszületett, mindenki megnyugodhat: a Real Madrid ettől még nyereséges klub marad. Ha valamit biztosan tudunk Florentino Pérezről, az az, hogy amíg ő vezeti a klubot, soha nem jutunk el oda, ahová Messi és a Barcelona jutott. Florentino milliárdokat kezelő üzletember, aki egyszerre körültekintő és kivételesen tehetséges.
