Zidane: Reméljük, hogy Bale nem sérült meg

A csapat trénere, Zinédine Zidane osztotta meg gondolatait a Bayern München elleni győzelem után.

Értékelés: „Egy kétmérkőzéses párharcot lehetetlen eldönteni már az odavágón. Az első félidőben bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk fegyelmezetten védekezni. A második játékrészben magunkhoz ragadtuk az irányítást, sokkal jobban játszottunk és számos helyzetet alakítottunk ki. Jó lett volna plusz egy gólt szerezni, de még az sem zárta volna le a továbbjutó kilétének kérdését.”

„Nagyszerűen zártuk le az üres területeket. Kifizetődött a türelmünk és az elszántságunk. Jó pozícióból várjuk a jövő hetet, de nem kényelmesedhetünk el. Meg kell küzdenünk az elődöntőbe kerülésért.”

Büntető: „Nem számít, hogy jogos volt-e a büntető. Ha kétgólos hátrányba kerülünk, akkor máshogyan alakult volna a találkozó. Szerencsére nem így történt. Viszonylag hamar sikerült kiegyenlítenünk, a kiállítás után pedig már egyértelműen uraltuk a mérkőzést, de az ellenfél kapusa nagyszerűen védett.”

Az ellenfél: „A Bayern München egy remek együttes, tele fantasztikus játékosokkal, de a második félidőben megmutattuk, hogy még ellenük is képesek vagyunk a labdabirtoklásra. Elégedettek vagyunk a győzelemmel és az eredménnyel.”

A játékosok is nyilatkoztak a találkozó után!

Cristiano: „Örült a győzelemnek, de azért szeretett volna még egy harmadik gólt is. Ő ilyen személyiség. Mindannyian boldogok vagyunk, hiszen ebben a stadionban nagyon nehéz kiharcolni egy ilyen eredményt. A visszavágón keményen kell majd védekeznünk. Most a pihenés jön, hiszen hamarosan bajnokit játszunk.”

„Mindenki ismeri Cristiano posztját, de ma nagy szabadságot kapott a pályán. Oda ment, ahol a labda volt. Általában szélsőként nyújtja a legjobb teljesítményt, de ma úgy gondoltuk, hogy állandó mozgásban kell lennie, ezért cserélgettek Bale-lel és Benzemával.”

Csere: „Gareth-nek apróbb fájdalmai voltak a félidőben, nem akartam kockáztatni, de többet még nem tudok mondani. Reméljük, hogy semmi komoly. Elégedett vagyok a cserével, mert Asensio jó teljesítményt nyújtott.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…