B. Csaba (Boresz)

57 cikk
Az újjáépült Santiago Bernabéu
Tovább

Az Apple és a Real Madrid futurisztikus ötlete: egy végtelen futballstadion a metaverzumban

A Real Madridnál a vége felé közelednek azzal a projekttel, amelynek célja, hogy a Bernabéu Stadiont egy csúcstechnológiás virtuális élmény formájában megnyissa több millió szurkoló előtt.

Florentino Pérez először a 2024-es közgyűlésen vetette fel az ötletet. „A bérletek kérdése…” – válaszolta az elnök, amikor egy tag erről kérdezte. „Nem sok megoldás van. 34 000 tagunknak nincs bérlete. Nincs több hely. Hacsak nem építünk egy végtelen stadiont…” – utalt rá. „Úgy építjük, mintha végtelen lenne. A helyzet az, hogy néhány szurkoló már most is fejhallgatóval nézi otthonról a mérkőzéseket, és azt kell mondanom, hogy a kilátás jobb, mint a stadionban. Így pedig “otthon ülnének, madridi bérlettel…”. Az ötlet hónapokig formálódott és most már valósággá vált.

A klub a GQ magazinon keresztül jelentette be, hogy partnerségre lépett az Apple-lel, akivel közösen fejlesztik a projektet. „Együtt dolgozunk azon, amit évek óta szeretnék megvalósítani: minden szurkoló úgy érezhesse magát a Bernabéuban, mintha ott lenne a stadionban” – nyilatkozta Pérez a magazinnak. „Olyan lesz, mintha a stadion kapuit megnyitnánk az egész világ előtt, korlátok nélkül, olyan technológiai minőséggel, amely új szintet teremt a sport világában.”

Amikor a projekt pénzügyi hátteréről kérdezték, hangsúlyozta, hogy a profit nem azonnali prioritás. „Ami igazán számít, hogy a klub szurkolóinak megadjuk azt az élményt, amire vágynak. Steve Jobs nem a pénzügyi eredmények megszállottja volt, hanem annak, hogy rendkívüli termékeket hozzon létre. Ha a kiválóságra koncentrálsz, a többi magától jön.”

Ennek ellenére a bevétel potenciális növekedése elképzelhető. Nézzük egy kicsit a számok mögé. Travis Scott rapper másfél évvel ezelőtt több mint 12 millió rajongót vonzott egy virtuális koncertre a Fortnite-ban, amelyet az Epic Games szervezett. Számoljunk utána! Ha a Madridnak sikerülne 50 millió embert összehozni egy mérkőzésre – ami reális cél egy klub számára, amelynek világszerte több mint 200 millió szurkolója van –, és csak egy dollárt számolna fel…

Bernabéu Stadion
A Bernabéu Stadion az El Clásicón (forrás: realmadrid.com)
A végtelen Bernabéu hamarosan valósággá válik

A Real Madrid szervezeti felépítésében már létezik egy külön részleg, amely az ilyen típusú technológiai fejlesztésekkel foglalkozik. Ez a fejlesztésekért felelős osztály közvetlenül José Ángel Sánchez vezérigazgató alá tartozik. Feladatuk a Real Madrid digitális és virtuális aspektusainak fejlesztésével foglalkozik, „RM Next” néven vált ismertté, és hat területre koncentrál: online egészségügy, digitális megjelenés, szurkolói elköteleződés, audiovizuális tartalomgyártás, kiberbiztonság, valamint mindezek infrastrukturális hátterének megteremtése. Az osztálynak még saját weboldala is van: www.realmadridnext.com. Mindenesetre – ahogy Florentino Pérez egy évvel ezelőtt bejelentette – a klubelnök személyesen kezeli az Apple-lel folytatott tárgyalásokat az „Infinite Bernabéu” létrehozásáról, egy olyan projektet, amely végérvényesen a legmodernebb korszakba repíti a klubot.

A Real azt reméli, hogy megismétli azt, amit az NBA, az NCAA (egyetemi futball) és a Manchester United is elért már. Az NBA és az NCAA voltak az elsők, akik kereskedelmi forgalomba hozták a virtuális játékokat, és ennek megfelelően a tapasztalatuk a legnagyobbnak mondható. Pérez és a klub azon dolgozik, hogy különböző helyeket – a pálya szélétől a kapu mögötti helyekig – kínáljon egyszerre több milliónyi felhasználónak. Ehhez a mérkőzéseket a hagyományos közvetítési berendezések mellett 360 fokos kamerákkal is fel kell venni. Ez lehetővé tenné, hogy a szurkolók úgy érezzék, mintha a Bernabéu Stadionban ülnének valaki mellett, aki valóban ott van.

A technológia már most is teljesen magával ragadó élményt tesz lehetővé, de még hosszú út áll előttünk. A projekt egyik kritikus eleme a költség oldala, amely jelenleg mind a közvetítés, mind a szurkolók szempontjából meglehetősen magas. Az Apple virtuális valóság headsetje, a Vision Pro, az Egyesült Államokban körülbelül 3500 dollárért kapható, és a legjobb élmény érdekében szükség van térbeli hangzású AirPods fülhallgatóra is, amely a fej mozgása és az akció helyszíne alapján állítja be a hang irányát és intenzitását. Így mind a kép, mind a stadion hangja valóságosnak tűnik. Sok más márka is kínál olcsóbb VR headseteket, amelyek már támogatják a 4K felbontást.

A terv ambiciózus és a Real Madrid, mint sok más területen, itt is vezető szerepet szeretne játszani. A fő akadály az, hogy manapság az okostelefonok szinte mindenre alkalmasak és nehéz meggyőzni a fogyasztókat, hogy drágább eszközöket, például VR-headseteket vásároljanak. Ez a megállapítás különösen igaz a fiatal szurkolók széles tömegére. Piackutatások szerint az Y és Z generációhoz tartozó nézők csak 5%-a használ jelenleg VR-t, bár 70%-uk érdeklődik iránta, és 63%-uk hajlandó fizetni az élményért. A magával ragadó nézői élmény vonzó lehet, de a fiatalabb közönség hozzászokott ahhoz, hogy sporteseményeket nézve statisztikákat böngésszen és kommentekkel interakcióba lépjen a többi meccsnézővel.

Ez a valódi kihívás – ez, és az a jogi kérdés, hogy a klubok maguk is pénzzé tehetik-e ezt a tartalmat. Ez egy másik nagy csata lesz. Egyelőre a Madrid máris lépéseket tesz annak biztosítására, hogy ragyogó új stadionja a metaverzum végtelen kapacitással rendelkezzen.

Santiago Bernabéu
Santiago Bernabéu (forrás: realmadrid.com)
A Premier League példája

Európa legnagyobb klubjai máris versengenek azért, hogy belépjenek ebbe a virtuális világba. A Madriddal elsősorban a United és a City versenyez. 2022 februárjában a City lett az első klub, amely bejelentette, hogy virtuális stadiont épít a metaverzumon belül – pontosan azt a koncepciót követve, amelyet Pérez is követ. Ezt a japán technológiai óriás, a Sony segítségével teszi.

De a Manchester United még ennél is előrébb jár. 2024 augusztusában egy látványos, magával ragadó eseményt indított egy innovatív térben, a DOMO-ban, Los Angelesben, ahol a Premier League nyitómérkőzését vetítették a Manchester United és a Fulham között. A DOMO-ban az asztalok tribünként voltak elrendezve, és a nézőket egy hatalmas, 892 négyzetméteres, nagy felbontású LED-képernyő vette körül. Ez a felállás azt az illúziót keltette, mintha a mérkőzés közepén lennének, teljesen elmerülve a cselekményben, a stadion hangjaival együtt.

Az eseményt a Cosm cég szervezte. Az egyik vezetője úgy írta le, hogy „több, mint egy első sorbeli hely”. A gyakorlatban a bárban lévők úgy élvezhették a mérkőzést, mint az Old Trafford stadionban lévő 75 000 szurkoló. A jegyek ára 22 dollár volt a normál lelátóhelyekért, és több mint 100 dollár a prémium helyekért, amelyek a legjobb helyeket szimulálták. A United partnerségre lépett a Cosm-mal, az egyik legfejlettebb VR-vállalattal, de létrehozott egy belső részleget is, hogy fejlessze metaverzumon belüli jelenlétét. A Web3 névre keresztelt részleg nem csak egy virtuális Old Traffordot hoz létre, hanem azt is célul tűzte ki, hogy a szurkolók digitális tulajdonjogot szerezzenek. A klub máris értékesít metaverzumon belüli mérkőzéseket olyan platformokon keresztül, mint a Sky Worlds, az Oculus Quest és a Horizon Worlds.

Egytől egyig főkép
Tovább

Egytől egyig: Rayo Vallecano – Real Madrid (0– 0)

Ismét egy idegenbeli mérkőzés, ahova nem kell charterjáratot bérelni a klubnak. A hetünk eddigi kinézetét csak egy győzelem tudta volna szebbé tenni, de nem kaptunk semmit.

Rayo Vallecano (OP: 5,9)

Nehéz volt megítélni a formájukat, hiszen a négy bajnoki győzelmükből hármat az elmúlt négy fordulóban szereztek, az összképet alaposan elcsúfítja az előző fordulóban a Villarrealtól elszenvedett 4–0-s vereségük. Ezúttal teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a tudása alatt teljesítő Real Madridnak, és az egy pont valószínűleg teljes elégedettséggel tölti el őket. Szépen hangzana, hogy a kis madridi csapat heroikus küzdelemben tartott otthon egy pontot, de az igazság az, hogy a nagy madridi csapat könnyítette meg a dolgukat, és valójában nem tett érdemben semmit a győzelemért.

7/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid (OP: 4,4) 

Bármennyire is szereti az ember a csapatát, itt már komoly problémák látszanak kirajzolódni, és nem lehet szó nélkül elmenni mellettük. Én a legnagyobb gondot a jobb oldali támadásainkban látom: sem Mastantuono, sem Brahim Díaz, sem Rodrygo nem tud színt és lendületet vinni a játékunkba. Ha pedig Vini és Mbappé is alulteljesít, akkor olyan bánatos meccset kapnak a szurkolók, mint a mai. További probléma néhány védőnk hullámzó teljesítménye, illetve a védelemben tapasztalható komoly sérüléshullám. Az első félidőről nem sok mindent lehet mondani, a másodikban az 55. perc környékén felkapcsolt a csapat, de aztán 10 perc elteltével ismét visszaesett a játék. Ezzel a teljesítménnyel összességében sikerült egy spanyol középcsapat szintjére lesüllyedni — de ez a Real Madrid, ahol ez elfogadhatatlan. Jól fog jönni a válogatott szünet, de akkor ismét ott a kérdés: ki milyen állapotban tér vissza.

4/10
Szerkesztői pontszám

A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)

A meccs embere – Raúl Asencio (OP: 6,6 )

Mindig fájdalmasan nehéz egy pocsék meccsen valakit kiemelni, de azt gondolom Raúl Asencio ma megdolgozott ezért a tisztességért. A Liverpool ellen sopánkodtam, hogy mennyire minősíti a csapatot, ha a kapus a legjobb játékos, hát azt gondolom az sem sokkal rózsásabb helyzet, ha egy belső védő nyeri ezt a címet. Meggyőző magabiztossággal kezelte a helyzeteket a kapu előtt és a saját térfelünkön (95%), ahogy elvárható tőle a rögzített helyzetekben az ellenfél kapuja előtt is veszélyes volt. Stabil volt a játéka, megszolgálta a bizalmat.

7/10
Szerkesztői pontszám
Raúl Asencio (forrás: realmadrid.com)
Raúl Asencio (forrás: realmadrid.com)

Thibaut Courtois (OP: 6,6)

Rajta nem múlt – ismét – semmi. Egy pillanatnyi megingása sem volt, viszont két remek védést is bemutatott. Legalább a kapusposzton rendben van minden.

7/10
Szerkesztői pontszám
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)

Dean Huijsen (OP: 4,6)

Sikerült átmentenie a Liverpool elleni formáját, de most a hülyeség számláló is erős pörgésbe kezdett nála. Egy sárgával a zsebében az ellenfélnek járó lapdát eldobni a harminc valahányadik percben, több mint felelőtlenség. Továbbra is nagy ígéret, de kezdek attól félni, hogy csak ígéret marad és nem futja be azt a karriert, amelyet a világ legjobb csapatában való játszás adhatna neki.

4/10
Szerkesztői pontszám

Álvaro Carreras (OP: 5,5)

Az első félidő egyig gyenge pontja volt, sok – túl sok – támadás hámozta át magát a bal oldalon és lett belőle helyzet. Az mindenképpen dicséretet érdemel, hogy sok támadás felépítésében vette ki a részét, de ezek többsége elhalt a tizenhatos előtt, szélén. Megpróbálta megrúgni ismét a forduló gólját, a labdát azóta is keresik talán a környező utcákban. Az ő teljesítménye is hullámzó a védelemben, boldogabbak lennénk, ha stabilitást vinne a játékába.

5/10
Szerkesztői pontszám

Fede Valverde (OP: 5,6)

Fede védekezésben és támadásban egyaránt jól teljesített; benne éreztem azt, hogy valami pluszt visz a jobb oldalba. A kapu előtt már neki sem jött össze sok minden, annak ellenére, hogy volt egy nagyon jól eltalált lövése. Sok csatát megnyert, a saját térfelünkön magabiztosabban passzolt, előrefelé viszont több hiba is becsúszott a statisztikák szerint. Az biztos, hogy ebben a szünetben sem fogja gyarapítani az uruguayi válogatottságainak számát; számunkra inkább az a kérdés, hány hétre esett ki a sérülése miatt.

6/10
Szerkesztői pontszám

Jude Bellingham (OP: 5,9)

A mezőnyben volt jó néhány látványos megoldása, és kevés olyan párharca akadt, földön vagy levegőben, amit ne nyert volna meg. Őt is elérte a heti átok – kapura nem vagyunk veszélyesek, gólt nem rúg senki –, így nem tudott mit kezdeni a betömörülő Rayo védelemmel; valahol mindig elakadt, fennakadt, vagy feldöntötték.

5/10
Szerkesztői pontszám

Eduardo Camavinga (OP: 5,4)

A sérült Tchouameni helyettesítése volt a feladata, és azt gondolom, hogy a fiatal francia barátunk ezt korrekt módon megoldotta. Nem kevés Rayo-támadás akadt el rajta, és a legjobb formáját idéző, villámgyors lefordulásokból is sokat láthattunk tőle. Engem személy szerint meglepett a lecserélése; nyilván a struktúrába is bele kellett nyúlni, de a három kapura veszélytelen csatárunk jobban megdolgozott a korai lehozatalért.

6/10
Szerkesztői pontszám
Eduardo Camavinga (forrás: realmadrid.com)
Eduardo Camavinga (forrás: realmadrid.com)

Arda Güler (OP: 5,5)

Ha nem ismernénk Arda személyiségét, akkor azt is mondhatnánk, hogy kedvtelenül játszott, vagy, ha jobbindulatúak vagyunk akkor mondjuk rá, hogy fáradt volt. Toni Krooson szocializálódott madridistáknak nehezen elfogadható, hogy az irányítónk az ellenfél térfelén 65%-os passzhatékonyságot mutat, ugyanakkor sok párharcba beszállt, küzdött, kevés érdemi eredménnyel. Már-már eposzok jelentek meg arról milyen lenyűgöző kémia van kialakulóban közte és Mbappé közt – szerintem ez így is van – de ma ebből semmit sem tudtak mutatni nekünk.

5/10
Szerkesztői pontszám

Brahim Diaz (OP: 4,4)

Egy jó formában lévő Brahim Díaznak lett volna esélye arra, hogy a Real jobb oldala is veszélyes legyen – de ebből semmit sem láttunk. Nem mondom, hogy nem érződött rajta az akarás, de ez nem iszapbirkózás: itt gólokra játsszák a mérkőzéseket, attól pedig ő nagyon messze volt. Az első félidő szürke játéka a másodikra még mélyebb tónust vett fel, innentől már csak az volt a kérdés, Xabi Alonso mikor kapja le a pályáról. Én személy szerint meglepődtem, hogy a szakmai stábnak 71 perc kellett ahhoz, hogy ezt a nem túl bonyolult döntést meghozza.

4/10
Szerkesztői pontszám

Kylian Mbappé (OP: 4,3)

Sokáig versenyben volt a „Láthatatlan ember” című film esetleges főszerepéért az első félidőben, aki látta a másodikat az tutira veheti, hogy meg is kapja. Nem szeretnék hálátlannak tűnni, hiszen Kylian szezonkezdet óta hátán viszi a csapatot, de ez valami irgalmatlanul alul tejesített meccs volt. Szeretjük ettől még őt, meg ő lesz a gólkirály mindenhol is, de most jobban odatehette volna magát.

3/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 4,3)

A játékára inkább a hasznos, mintsem a veszélyes jelző illet a meccs első félidőjében. Ahogy megszoktuk a csapat bal oldal volt veszélyesebb, köszönhetően neki és Carrarerasnak, de aztán a történet valahogy úgy végződött, hogy bekeveredett sok csel után a 16-osra, ott 2-3 védő körül vette és ott nagyjából el is halt a támadás. Aztán jött a második félidő és kb. a 70 percben eszméltem, hogy ő a pályán van még. Ismét ő lett a csapatkapitány Fede kiválása után, ezt arra használta fel, hogy a rá jellemző módon minden vele kapcsolatos ítéletet teátrálisan kommentált. Nem lesz ez így jó Vini…..

4/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Éder Militão (OP: 5,7)

Mindent láthattunk tőle, amit eddig megszoktunk: magabiztos védőmunka, és ha kell, a támadásban is veszélyes tud lenni. Huijsennek érdemes lenne elemeznie a játékát, hogy miként kell a belső védő posztot komolyan és felelősen játszani.

6/10
Szerkesztői pontszám

Dani Ceballos (OP: 5,3)

A 71. percben állt be, de semmiben sem tudott olyat nyújtani, amivel feldobhatta volna a csapat bágyadt játékát. Küzdött – hogy írjunk is valami jót róla.

5/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo és Trent Alexander-Arnold kevés percet kapott, így nem osztálytam őket. Rodrygo esetében ez akár megváltás is lehet… (nem, nem, nem tud lendületet vinni a játékba a padról beszállva, most már sokadszor, pedig imádom a srác játékát). Trent Alexander-Arnoldnak lassan legalább egy olyan mozdulata lehetne – azzal együtt, hogy sérült volt – amely igazolja, miért játszik Real-mezben.


Xabi Alonso (OP: 3,7)

Ez a hét nem rólunk szólt. Két meccs, egy pont, nulla rúgott gól. Most érzem először bizonytalanságát Xabi Alonsónak; lehet, nincs nála az a varázspálca, amit eddig hittünk. Ami a mai meccs egyik szembetűnő hiányossága volt, hogy nem tudunk mit kezdeni a betömörülő játékkal: egyszerűen nincs ellenszerünk ellene, és most a szerencse faktor sem volt mellettünk. Véleményem szerint ilyen gyenge első félidő után sokkal korábban bele kellett volna nyúlni a csapatba, és lekapni egy-két alibizőt – például Brahim Diazt, Vini Juniort, Mbappét. Ami zavar, hogy az utóbbi két játékost végig a pályán hagyta, pedig a teljesítményük alapján cserélni kellett volna. Reméljük, nem azért, mert nem akart még egyszer abba a helyzetbe kerülni, mint Vinivel a Barca-meccs után.

4/10
Szerkesztői pontszám
Egytől egyig főkép
Tovább

Liverpool – Real Madrid (1 – 0)

Csapatunk a szezon második vereségébe futott bele, gyenge mezőnyjátékkal és elképzelés nélküli támadásokkal. Thibaut Courtois-nak köszönhető, hogy a Real elkerülte a nagyobb zakót, de még a döntetlenre sem volt reális esély a remekül játszó Liverpool ellen.

Real Madrid (OP: 4,6)

A mai meccsről sok mindent elárul, hogy Vini Juniornak és Mbappénak nem volt kaput eltaláló lövése a mérkőzésen. Az eddigi erősségünknek számító támadójáték ma rendkívül alulteljesített, jobb oldalon az első félidőben gyakorlatilag nem vezetett támadást a csapat. A bal oldalon erőltettük a támadásokat, de ott meg Vini nem talált fogást a védőjén. Bár a labda többet volt a Realnál, abból nem tudott a csapat érdemi helyzetet kidolgozni, legjobb esetben a tizenhatosig jutottak, majd szép csendben elhaltak.

5/10
Szerkesztői pontszám
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)

Liverpool (OP: 7,7)  

Talán a lehető legjobbkor találkozott a Liverpool a Reallal. A gyenge szériájuk a hétvégén megszakadt, és a vörösök Münchhausen báró módjára saját hajuknál fogva rángatták ki magukat a rossz formából. A magyar madridisták számára némi vigaszt jelenthetett, hogy ebben a feltámadásban Szoboszlai Dominik vezérfigurának számított – gyakorlatilag az első félidő róla és Courtois-ról szólt. A gól után a Pool visszaállt, ezzel még nehezebb helyzetbe hozva a kapura veszélytelen Madridot, és végül behúzta a három pontot.

8/10
Szerkesztői pontszám

MECCSEMBERE – Thibaut Courtois (OP: 9,2)

Nem sok jót jelent, ha egy csapat legjobbja a kapus. Courtois ma szinte mindent védett — sajnos ott van az a „szinte” szó, ami nélkül legalább egy pontra jók lehettünk volna. De ez sem jött össze most. Nyolc védést mutatott be, három sikeres kifutása volt, mindent megtett, amit tőle el lehetett várni – sőt, még annál is többet. Hihetetlen bravúrokkal tartotta meccsben a Realt, de végül heroikus küzdelmében egyedül maradt: nem akadt senki a csapatból, aki akár csak megközelítette volna a belga klasszis teljesítményét.

9/10
Szerkesztői pontszám
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)

Fede Valverde (OP: 5,9)

A jobb oldal részeként szomorúan tapasztalhatta, hogy a támadások szinte kivétel nélkül a bal oldalon futottak. Pedig benne ennél jóval több van – talán hiba volt, hogy támadó kvalitásait nem használták ki megfelelően. Ebben az is közrejátszott, hogy Camavinga nem igazán segítette az ilyen irányú próbálkozásokat, ráadásul a Liverpool támadói sem hagyták pihenni, komoly munkát adtak neki védekezésben.

6/10
Szerkesztői pontszám

Dean Huijsen (OP: 4,4)

Huijsen bizonytalan volt, 80%-os passzhatékonysággal játszott, volt 15 elvesztett labdabirtoklása, ráadásul ő is ott volt Mac Allister mellett, amikor a neki vállig érő játékos gólt fejelt. Ennyi bizonytalanság egy középső védő játékába nem fér bele.

5/10
Szerkesztői pontszám

Éder Militão (OP: 6,3)

A védelem vezéreként irányította a legtöbbet foglalkoztatott csapatrészt. Militão a tőle megszokott pontossággal osztogatta a labdákat, szinte alig hibázott, sőt, még kapura is próbálkozott. A meccs végén bemutatott hatalmas mentése akár emlékezetes pillanat is lehetett volna, ám – ahogy az egy vesztes mérkőzés után gyakran előfordul – ez is hamar a feledés homályába vész.

7/10
Szerkesztői pontszám

Álvaro Carreras (OP: 6,4)

Carreras át tudott menteni valamit a hétvégi formájából, de ez most messze nem volt annyira kiemelkedő teljesítmény. A jobb oldalon Salah már rég nincs olyan formában, mint fénykorában (ráadásul úgy tűnik az a fixa ideája, hogy neki nem nagyon kell passzolni), így azt gondolom ez nem jelentetett megoldhatatlan feladatot Carrerasnak.  

6/10
Szerkesztői pontszám

Jude Bellingham (OP: 5,7)

Bellingham benyargalta a pályát, rengeteget dolgozott, így a feladat egy része kipipálható. Ezzel együtt támadásban ő sem tudta azt a pluszt hozni, amelyet az elmúlt meccsein lassan megszoktuk.

6/10
Szerkesztői pontszám

Arda Güler (OP: 4,5)

Kicsit aggódtam érte, hogy a hétvégi bokakifordulása hagy-e nyomot a játékában, de érdemben nem látszott semmi a mozgásán. Az ő feladata lett volna a labdák támadásba dobása, a kulcspasszok kiosztása. A Liverpool játékának intenzitása gyakorlatilag olyan képet mutatott, amelyet a saját csapatunktól szoktunk meg: magasan letámadtak, nehéz volt szabad embert találni, hamar leválasztották a labdát az realosoktól. Arda ma nem jelentett megoldást erre a helyzetre és ahogy általában lenni szokott idő előtt le is cserélte az edző.

5/10
Szerkesztői pontszám

Aurélien Tchouameni (OP: 5,6)

Nem rajta múlott a vereség, a mezőnyjátékosok közül talán ő hozta a posztján a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Minden statisztikája megsüvegelendő, róla mégis az elmaradt büntető miatt fognak sokat beszélni ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban. Mint nyugállományú játékvezető kijelentem, hogy döntő arányban jól ítélem meg a szabálytalanságokat és most egy lottó ötös teljes nyereményét rá mertem volna tenni, hogy kihívják a sporit, aki utána büntetőt ítél. Őszintén meglepődtem, hogy nem ez történt, nyilván az ítélkezésben van egy jó értelemben vett szubjektivitás (értsd: természetes testhelyzetben volt-e a kéz vagy sem), de az ilyen jelenetek megint a károgók táborát erősítik, hogy bezzeg a Realnak nem lehet büntetőt befújni. Persze ettől mi nyugodtan alszunk….

7/10
Szerkesztői pontszám

Eduardo Camavinga (OP: 4,4)

Nehéz a védekező munkájába belekötni nem is cél, ugyanakkor már nem maradt energiája támadásépítésre, itt már találnánk a kákán csomót, ha akarnánk. 69 percig volt a pályán, akkor gondolta úgy a szakmai stáb, hogy intenzívebbé teszik a gól után a jobb oldalt, ami csere végül nem hozta meg a várt eredményt.

5/10
Szerkesztői pontszám

Kylian Mbappé (OP: 5,0)

Ha az ember Mbappé statisztikáit elemzi, akkor azok inkább jónak mondhatók, mind közepesnek, ugyanakkor az ő esetében nem a sikeres cseleket szoktuk számolni (mondjuk ebből öt volt neki), hanem a góljainak számát. Az egy nap egy tojás népi bölcsességet az ő esetében könnyen átfordítjuk és most érezzük mekkora tartást tud adni a csapatnak, ha ő betalál. Ez most elmaradt, a végeredményt meg tudjuk.

7/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 4,0)

Ma nehéz volt bármi pozitívat találni Vini játékában: Conor Bradley teljes mértékben semlegesítette, földön és levegőben egyaránt. Természetesen besegítettek az északír játékosnak, így a mi brazilunknak sem a cselei nem jöttek be, sem a passzai nem értek célba a kapu előtt, és lőni sem tudott. Fede lecserélése után megkapta a csapatkapitányi karszalagot is, amit az elmúlt hetek hisztijei után erős túlzásnak éreztem — de a Madridnál ugye inkább a lehúzott évek számítanak, nem feltétlenül a sportemberi hozzáállás.

5/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Rodrygo (OP: 4,4)

Huszonegy percet töltött a pályán, és semmi olyat nem tett, ami izgalomba hozta volna a madridistákat. Igaz, akadtak olyan játékosok is, akik a teljes mérkőzést végigjátszották, és ugyanez elmondható róluk is…

5/10
Szerkesztői pontszám

Trent Alexander-Arnold

Kilenc percet töltött a pályán, ez idő alatt nem igazán volt pozitív megmozdulása – nem is pontozom –, de az ő esetében ez most nem is lényeges. Tekintsük ezt a kilenc percet a sérülés utáni visszatérés, a formába lendülés első lépéseként. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett a szurkolói magatartás mellett, amely Trentet érte a pályán töltött percei alatt – véleményem szerint egy klublegenda esetében ez már kimeríti a nettó szégyen fogalmát.

Trent Alexander-Arnold (forrás: realmadrid.com)
Trent Alexander-Arnold (forrás: realmadrid.com)

Brahim Díaz a 89. percben állt be, így sem ideje, sem lehetősége nem volt érdemben beleszólni a mérkőzés alakulásába.


Xabi Alonso (OP: 4,2)

Azon lehet vitatkozni, hogy egy-két poszton kit játszatott, de az tény, hogy az előző mérkőzések alapján nehezen lehetett volna jobb formában lévő csapatot pályára küldeni. A 4-1-4-1-es felállás kevésbé tűnt offenzívnek, és a játék képe ezt vissza is igazolta. Egy topcsapat ellen azonban nem bizonyulhat eredményesnek, ha támadásban szinte kizárólag a bal oldal aktív — hiszen ha azt sikerül semlegesíteni, akkor helyzetek nélkül maradunk, ahogyan ez a Liverpool ellen is történt. Xabi Alonso talán korábban is belenyúlhatott volna a meccsbe, látva, hogy az adott felállás nem működik, ám ezt ezúttal nem tette meg, ami akár hibájaként is felróható. Érezhető volt rajta a plusz feszültség, amit a 94. percben kapott sárga lap is jelez — ilyesmit valószínűleg nem sokszor látunk majd tőle a szezon során. Amit megtanultunk az edzőnkről, hogy képes és tud tanulni a hibákból és a vereségekből, én hiszek abban, hogy most sem lesz másképp.

5/10
Szerkesztői pontszám

forrás: penamadridista.hu

Florentino Pérez és Kylian Mbappé az Aranycípő átadásán (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mbappé átvette a 2024–25–ös Aranycipőt

„Kylian, ez az Aranycipő a kemény munkád, az elkötelezettséged és a futball iránti szenvedélyed eredménye” mondta Florentino Pérez klubelnök a Bernabéuban tartott díjátadó ünnepségen.

Florentino Pérez és Kylian Mbappé az Aranycípő átadásán (forrás: realmadrid.com)
Florentino Pérez és Kylian Mbappé az Aranycípő átadásán (forrás: realmadrid.com)

Elismerő szavak

„Kylian, gratulálok ehhez a díjhoz az Aranycipőhöz, amelyet ma kapsz, és amely a kemény munkád, az elkötelezettséged és a futball iránti szenvedélyed eredménye. Szeretném, ha tudnád, hogy a Real Madrid elnökeként nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan játékos, mint te, a csapatunkban játszik.”

Az első madridista szezonban 44 gól

” A LaLiga 34 mérkőzésén szerzett 31 góljával elnyerte az Aranycipőt, de ha minden sorozatot nézünk, akkor az előző szezonban 44 gólt lőtt. Három Real Madrid játékosnak sikerült eddig ezt a címet megszereznie: Hugo Sáncheznek, Cristiano Ronaldónak és Ronaldo Nazariónak. Mindannyian klubunk és a világ futballjának nagy legendái.”

Inspiráció a további győzelmekhez

„Itt írod a saját történetedet abban a fehér mezben, amelyet annyira szerettél volna. A szurkolóink imádnak téged, és minden kihívásban melletted állnak. Kylian, ez az Aranycipő további inspirációt jelent számodra, hogy továbbra is győzz és hozzájárulj a Real Madrid történelméhez.”

Mbappé: „Ez az első alkalom, hogy elnyertem ezt a díjat, és ez sokat jelent számomra”

Miután levetítették a videót, amelyen Mbappé tavalyi La Liga-szezonjában szerzett 31 gólja volt látható, a csatár így szólt a megjelentekhez: „Örömömre szolgál, hogy megkaptam az Aranycipőt, ez egy rendkívül fontos pillanat számomra, mint támadónak. Szeretnék köszönetet mondani minden csapattársamnak, nagyon köszönöm, hogy eljöttek és mindig segítettek nekem. Nektek köszönhetem, hogy a legjobb formámat hozhatom. Hihetetlen csapatunk van, és remélem, hogy idén sok győzelmet aratunk, mert számomra a legfontosabbak a közös sikerek, a csapatdíjak.”

Köszönet a klubnak

„Nagy öröm a Real Madridban játszani, mindenki tudja, hogy gyerekkorom óta ez volt az álmom. A madridisták az első naptól kezdve, sőt még azelőtt is szeretettel fogadtak. Remélem, így tudunk továbbmenni ezen az úton, mert a legfontosabb a csapat sikere. Az itt lévő emberek nélkül lehetetlen lenne megnyerni ezt a díjat. Köszönöm az egész klubnak: az orvosoknak, a személyzetnek és mindenkinek, aki segít nekem a pályán és azon kívül is. Jól indult az évem, meglátjuk, hogy jövőre is megnyerhetem-e.”

Egytől egyig főkép
Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Barcelona (2 – 1)

Egy bajnokságban a legnagyobb riválisod ellen megnyert minden pont duplán számít. Ha az El Clásicóról van szó, akkor ehhez a képlethez – emocionális okok miatt – még egy másfeles szorzót tehetsz.

Barcelona (OP: 5,3)

Először is minden elismerésünk Lamin Yamalnak! Egy rangadóra 120%-ra felpörgetett Real Madridot sikerült felhúznia 150%-ra, amit ezúton is köszönünk szépen! Amit kapott a pályán, amit a nyakába zúdított a 78 ezer néző fehérben lévő része, azt valószínűleg egy életen keresztül megjegyzi. Kicsit ambivalens a dolog: az ember többet várt a Barcelonától, ugyanakkor örül annak, hogy csak ennyit tudtak megmutatni a tudásukból a tegnapi napon. Valószínűleg azért csak ennyit, mert a Real játékosai ma ennyit engedtek nekik. Ötlettelennek tűnt a játékuk úgy összességében, de különösen a kapu előtt nem találtak ki semmi különlegest. Yamaltól várták a csodát, de ő kapura nem volt veszélyes, inkább a passzaival volt átlagfeletti. Ma annyi pontot szerzett a Barcelona, amennyit a játékuk alapján megérdemelt, minden más eredmény igazságtalan lett volna.

5/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid (OP: 8,2)  

Egy megnyert El Clásico után az ember tele van életbölcsességekkel. Az első, ami eszembe jutott, hogy ha valaki méltósággal tudta viselni a tavalyi négy zakót, vagy az idei egyetlen vereségünket, akkor az méltósággal tudja viselni a mai győzelmünket is. Mielőtt még úgy tűnne tudatzavarom van, szeretném leszögezni, hogy hatalmas győzelemnek tartom a mai sikert, mert tavaly négyből négyszer kikaptunk az ősi riválisunktól és a sokak által egyetlen komolynak tartott idei mérkőzésünkön elgázoltak minket a matracosok. Ma érződött a csapaton a hit, az elszántság, a győzni akarás. Jó volt látni, hogy a kapu felé cselező támadót 3-4 ember vette körül és választotta le a labdáról. Teljesen indokolatlanul a bíró a két félidőben összesen 17 percet hosszabbított, de a srácok bírták a nyomást szuflával a végig. Az idegesség is érződött, én személy szerint ennek tudom be, hogy néha rossz döntéseket hoztak a fiúk, de ma lehetünk nagyvonalúak, mert egy győztes meccsen, az ősi rivális ellen történt mindez. Élvezzük ki a mai győzelem minden percét, legyünk büszkék a csapatunkra, és már előre tekintve egy másik veretes bölcsességgel zárom ezt a szakaszt: a megnyert rangadó csak akkor ér valamit, ha utána a „kötelezőnek” tartott mérkőzéseket is be tudod húzni. 

8/10
Szerkesztői pontszám
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)

A meccs embere – Éder Militão (OP: 8,5 )

Sokáig gondolkodtam azon, kit illetne ez a cím, és az én jelöltjeim közül egyik sem támadó volt. A kérdést eldöntő kulcsmondat egy – szinte – gyerekkori barátom, szerkesztőtársam mormogta maga elé a GRUND-on, a közös meccsnézés közben. A mondat lényegi tartalma az volt, hogy a bánatos francba tud valaki két keresztszalag szakadás után ilyen szinten játszani. Militão nem csak a védekezésben nyújtott ma extrát, hanem a támadásokban is alaposan kivette a részét, nem utolsósorban gólpasszt adott. A párharcai jelentős részét megnyerte, a saját térfelén egyszer sem adott rossz passzt, igazi vezére volt a védelemnek.

9/10
Szerkesztői pontszám
Éder Militão (forrás: realmadrid.com)
Éder Militão (forrás: realmadrid.com)

Thibaut Courtois (OP: 8,0)

Valahogy minden kapaura tartó lövésnél úgy érezte az ember, hogy az gyenge volt, mert a kapusunk kezében landolt. Négy védést kellett bemutatnia, a bizonytalanság leghalványabb jelét sem mutatta egész mérkőzésen. Én személy szerint meglepődtem, amikor beszállt a meccs végi lökdösődésbe, ezek szerint ő is emberből van, itt jött ki rajta a feszültség.

7/10
Szerkesztői pontszám

Dean Huijsen (OP: 7,7)

A sérülésből visszatérő játékosok esetében mindig ott motoszkál az emberben a kérdés, hogy vajon látszik-e a játékán a kihagyás, tompább lesz-e, sikerül-e felvenni a játék ritmusát. Ez önmagában sem lehet egyszerű, pláne nem, ha a visszatérés egy El Clásicora esik. Nos Huijsen hibátlanul megoldotta a feladatot, Militãoval középen eltakarított mindent és mindenkit, aki nem fehérben volt a pályán. A gól a lábában volt, sajnos ott is maradt, de ez már olyan tündérmeseszerű lett volna, ne legyünk telhetetlenek.

7/10
Szerkesztői pontszám

Álvaro Carreras (OP: 8,1)

Előzetesen az ő feladata tűnt az egyik legnehezebbnek, mert a Barca újdonsült PR szakértőjét Y. L-t kellett fognia. Jól mutatja ennek a hatékonyságát, hogy Yamal neve mellett 22 eladott labda szerepel a mérkőzésen, amelynek jelentős része Carrerashoz köthető. Néha erősen birkózó jellegű volt a kettőjük párharca, de ez kevésbé zavar minket, ezen az estén a barcásoknak ez a harcmodor sem jött be annyira.

7/10
Szerkesztői pontszám

Fede Valverde (OP: 7,9)

Vele kapcsolatban inkább az aggodalom az elsődleges érzés: még nem tudjuk sérülése súlyosságát, de bízzunk benne, hogy nem kényszerül hosszú kihagyásra. Ez a találkozó nem kerül be a vitrinbe a legjobb meccsei közé, de hihetetlen akaratereje betöltötte a pályát, igazi csapatkapitányként vezette a Realt.

7/10
Szerkesztői pontszám

Jude Bellingham (OP: 9)

A legtöbb párharcot (16) a földön ő vívta meg, lőtt egy gólt és adott egy gyönyörű gólpasszt. Fizikálisan nagyon odatette magát, látszott a játékán, hogy minden idegszálával a győzelmet akarja. A passzok tekintetében a szokásosnál pontatlanabb volt (73%), de így is megérdemli a magas pontszámot. Korábban hiányoltam azt a kis pluszt, amely a legmagasabb polcra helyezné Bellinghamet, azt hiszem ma megkaptuk ezt is.

8/10
Szerkesztői pontszám
Jude Bellingham (forrás: realmadrid.com)
Jude Bellingham (forrás: realmadrid.com)

Eduardo Camavinga (OP: 8,2)

Végig brusztolta a meccset és nem kímélte magát, amikor ütközni kellett: neki volt a legtöbb megnyert párharca a földön (8). A teljes mérkőzésen a pályán volt Tchouamenivel együtt, tehát egy régi kérdésre biztosan választ kaptunk: tudnak együtt a pályán lenni és hasznosan játszani.

8/10
Szerkesztői pontszám
Eduardo Camavinga (forrás: realmadrid.com)
Eduardo Camavinga (forrás: realmadrid.com)

Aurélien Tchouaméni (OP: 8,7)

Számomra ő volt a másik MVP jelölt, hozva a szokásos játékát, amely kevésbé látványos, de sorra futottak a zátonyra rajta a Barca próbálkozásai. Fizikai erejét kihasználva földön és a levegőben is stabil pont volt a pálya közepén, és ahogy megszokhattuk tőle az ellenfél kapuja előtt is veszélyt jelentett.

8/10
Szerkesztői pontszám
Aurélien Tchouameni (forrás: realmadrid.com)
Aurélien Tchouameni (forrás: realmadrid.com)

Arda Güler (OP: 6,5)

Ma nem játszott olyan magas szinten, ahogy korábban megszoktuk, nyilván a Barcelona egyik célja az volt, hogy kivegyék a játékból. A passzpontossága 82%-os volt, azért ennél ő tud többet is, de sajnos a neve mellé bekerült egy olyan megjegyzés, amelyet egy játékos sem szeret látni: „gólhoz vezető hiba”. Érthetetlen volt, hogy a tizenhatos előtt, amikor kifelé is vihette volna labdát, miért fordul a kapu felé, majd, ahogy kell el is vesztette a labdát. Nem törünk pálcát természetesen felette, fiatal játékos, ebből tanulnia kell, egy jó Arda Gülerre szüksége van a Realnak.

6/10
Szerkesztői pontszám

Kylian Mbappé (OP: 8,4)

Mbappé esetében egy sorozat a héten megszakadt, de bajnoki menetelése tovább tart és csak rajta múlott, hogy ma egy góllal fejezte a találkozót. Az eltoporgott büntetőn kívül jó párszor helyzetbe került az agilis mozgásával, pár millió madridistának meg tudott volna spórolni nem kevés idegeskedést egy vagy több további találattal. Szóval akkor most 11 gól 10 találkozón. Csak így tovább!

8/10
Szerkesztői pontszám
Kylian Mbappé (forrás: realmadrid.com)
Kylian Mbappé (forrás: realmadrid.com)

Vini Jr. (OP: 7,7)

Vele kapcsolatban nem szeretnék semmi olyannal foglalkozni, amely a 72. perc után történt. Ez egy külön fejezet, sokan, sokat fognak róla beszélni, de a mai nem erről szól. Koundé életét alaposan megkeserítette, az egy az egy elleni szituációkban jó párszor alaposan elverte. A befejezések esetében már kevésbé volt veszélyes, több próbálkozás ellenére sem láttunk olyat, amelynek hárítása emberfeletti védést igényelt volna Szczesnytől. A bal oldalon folyamatos veszélyt jelentett, cseréjét ebben a formában korainak és indokolatlannak éltem meg. De zárjuk le az értékelését egy pozitív elemmel: a jövőbeni madridi mezreklámok alapja lehet az a jelenet, amikor Pedri a „szabályosság határát súrolva” több méteren keresztül igyekezett lerántani Vinit a felsőjénél fogva. Az anyag strapabírósága a tévén keresztül is a „sehr gut” minősítést kiérdemelte, kérdés, hogy a három csíkosok élnek-e a lehetőséggel.

7/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Brahim Diaz (OP: 6,8)

A fáradó Güler helyére került a jobb szélre, tipikus küzdős meccs volt a részéről, látványos dolgai nem akadtak, de beállása jót tett a széljátékunknak.

7/10
Szerkesztői pontszám

Dani Carvajal (OP: 7,1)

A mi Danink is visszatért, a statisztikái hibátlanok, benyargalta a pályát keresztbe kasul. Örülünk, hogy újra bevethető lesz a jobb oldalon, hiszen Fede valószínűleg nem fogja tudni a helyettesítést egy darabig vállalni. Az igazi attrakciót a lefújás utánra időzítette, amikor pedagógiai jelleggel elmagyarázta a Barca ifjú tehetségének, hogy a szája evésre való, nem arra, hogy hülyeségeket mondjon.

7/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo (OP: 6,7)

Olyan hihetetlen dolgot nem tett ki az asztalra, de a becserélésének valószínűsíthető oka az volt, hogy a bal oldalon a Real fenntartsa a nyomást egy friss erő bevetésével. Ez sikeres is volt, ráadásul a védekezésben is többször feltűnt Rodrygo, így összességében ő is érdemben kivette a részét a győzelemben.

7/10
Szerkesztői pontszám

Gonzalo García kevés játékpercet kapott, de legalább elmondhatja, hogy pályára lépett egy klasszikuson.


Xabi Alonso (OP: 8,4)

Xabi Alonso megadta nekünk azt az érzést, amelyre több, mint egy éve vártunk. Győztünk az El Clásicon nem sok esélyt adva a Barcának. Camavinga és Tchouaméni együttes kezdése jó húzásnak tűnt, és mivel Bellinghamet sem kell biztatni, ha ütközni kell az ellenféllel, így a középpályán sorra pattantak le a Barca játékosai az őrző-védő szolgálat kirendelt tagjairól. Vinivel még lesz egy meccse, bízzunk benne, hogy meg tudják oldani, senkinek sem hiányzik ez a cirkusz, ami sem a brazilt, sem a csapatot nem teszi szimpatikusabbá.

8/10
Szerkesztői pontszám
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)

forrás: penamadridista.hu

Egytől egyig főkép
Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Juventus (1 – 0)

A mai meccs és a hétvégi El Clásico előtt felmerülhetett a kérdés: van-e esély arra, hogy úgy nyerjünk a gyengélkedő Juve ellen, hogy közben már kicsit tartalékolunk a Barca elleni összecsapásra. A válasz utólag egyértelműen nem. A zebrák alaposan odatették magukat – ha a győzelemre nem is, a pontszerzésre az utolsó pillanatig volt esélyük.

Juventus (OP: 5,7)

Az adott helyzetében egy csúcsra járatott Juventus-szal kellett ma megküzdeni, ami egyáltalán nem könnyítette meg a Real helyzetét. A két félidő elején, valamint a meccs végén is komoly veszélyt jelentettek a madridi kapura. A mai napon a torinóiaknak minden a kapusposzton dőlt el: Michele Di Gregorio hatalmas bravúrokkal tartotta életben a csapatát, a másik oldalon viszont Courtois védte ki a juvésok szemét, így a klub-vb után ismét egygólos meccsen maradtak alul.

7/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid (OP: 7,0)  

Az erő ma velünk volt – mint egy klasszikus Star Wars filmben – de a két csapat közötti különbséget jól mutatta már a kezdő játékosok piaci ára is: amíg ez az érték a Juventusnál 322,8 M Euró, addig a Madridnál csaknem a háromszorosa (960,4 M €). Szokás szerint nehezen melegedett be a motor, de negyedóra után elérte a gépezet az üzemi hőmérsékletet. Nem megszokott módon a jobb oldalunk volt aktívabb – köszönhetően Brahim Diaznak és Valverdének – és percről perce fokozta a csapat nyomást. Küzdelmes, munkás meccs volt, de a nagy parádé elmaradt, a mérkőzés minden mutatójában a Real volt jobb, leszámítva a védések számát. Ezért lett a végeredmény 1:0.

7/10
Szerkesztői pontszám
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)

MECCSEMBERE – Thibaut Courtois (OP: 8,7)

Számos súlyos betegség ellen jelenthet Thibaut Courtois természetes ellenjavallatot. Ma a magas vérnyomás, az idegzsába és a szívritmuszavar kialakulásának esélyeit is alaposan csökkentette védéseivel. Több gólba tartó lövés akadt el valamelyik túlméretezett végtagjában, így joggal adhatjuk neki a „meccs embere” címet. El lehetne gondolkodnunk azon, vajon mikor bakizott utoljára egy meccsen – hihetetlenül magas színvonalon teszi a dolgát. Reméljük, ha ma megünnepli 300. hivatalos mérkőzését, akkor annak a „felezőbuli” nevet adja.

8/10
Szerkesztői pontszám
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)

Fede Valverde (OP: 7,2)

Nekem ma nagyon tetszett Valverde játéka: visszaidézte korábbi „csikó” korszakát, amikor fel-alá rohangált a pályán, ütközött, becsúszott, szerelt. Kétszer is istenes lövést küldött kapura – különösen a 68. percben, Arda beadásából elengedett kapáslövés volt ígéretes –, és ez még akkor is jó érzéssel töltötte el az embert, ha egyikből sem lett gól. Fede távoli bombái fontos elemei a Real támadó fegyvertárának; rezzenjen csak össze minden védő, amikor kapura suhintja a labdát a csékánk!

7/10
Szerkesztői pontszám

Raúl Asencio (OP: 7,8)

Vele kapcsolatban a legfontosabb hír, hogy nem sérült meg, így a hétvégén bevethető lesz. Valami átok ül a Madridon a védők sorozatos sérülései miatt – ideje lenne talán egy javasasszonyt felkeresni a hatékony megelőzés érdekében. A csatárokat leszámítva neki volt a legkevesebb labdaérintése a mezőnyben, így kijelenthető, hogy nem vállalta túl magát – viszont amit csinált, azt magas színvonalon tette. A 66 labdaérintéséből mindössze egy volt pontatlan, ami előtt le a kalappal: ne adjon már gólpasszt egy belső védő az ellenfél csatárának! A 86. percben bemutatott tisztázása a hét egyik legszebb jelenete lehet – reméljük, vasárnap ilyenekre már nem lesz szükség.

7/10
Szerkesztői pontszám

Éder Militão (OP: 7,6)

Militão az 50. percben valószínűleg a szezon leghosszabb sprintjét futotta meg – szemmel láthatóan nem is esett jól neki. Vlahović folyamatos nyugtalanítása végül eredményt hozott, Courtois hathatós támogatásával, és még csak lap sem lett belőle – valahogy így kell ezt csinálni a legmagasabb polcon lévő játékosoknak. Pontosan passzolt (93%), minden földön vívott párharcát megnyerte (5), és az sem hétköznapi, hogy a kapura tartó lövések számában mindhárom kezdő csatárunkat felülmúlta (5).

8/10
Szerkesztői pontszám
Éder Militão (forrás: realmadrid.com)
Éder Militão (forrás: realmadrid.com)

Álvaro Carreras (OP: 6,6)

Visszaemlékezve az elmúlt meccsekre, előszeretettel álltam bele Carreras játékába, mert az Atlético elleni összecsapás óta bizony érzékelhető volt némi visszaesés. Most viszont nagyon stabil teljesítményt nyújtott a bal oldalon: minden földön (8) és levegőben (3) megvívott párharcát megnyerte, és passzpontosságban is javulást mutatott. Egy jó tanácsot azért talán adhatunk: ha lesz még egy olyan labdaeladása, mint a 46. percben, akkor Militão tuti lepofozza a pályáról és ezúttal aligha állna meg a verbális megrendszabályozásnál, mint ma a meccsen.

7/10
Szerkesztői pontszám

Jude Bellingham (OP: 7,6)

Az első félidei teljesítménye nem hagyott különösebben mély nyomokat: igyekezett észrevétlenül a pályán maradni, és ezt a feladatot jól meg is oldotta. A második játékrészre azonban érezhető javulást láthattunk – több szép akciója volt, és ugye, lőtt egy gólt is. Emiatt, valamint pedagógiai megfontolásból szavaztam meg neki a magasabb osztályzatot, bízva abban, hogy a második 45 perc formáját vasárnapra is átmenti.

8/10
Szerkesztői pontszám
Jude Bellingham (forrás: realmadrid.com)
Jude Bellingham (forrás: realmadrid.com)

Arda Güler (OP: 7,1)

A Geatafe elleni mérkőzés után komoly tömegek vonultak Santiago Bernabeu stadion elé „Ardát a kezdőbe” feliratú táblákkal. Ha ez nem is történt meg valószínűleg, de kell egy karmester a pályára a Real Madrid esetében is, és ezt a feladatot a fiatal török játékosunk nagyon szépen megoldotta. Külön erény, hogy nem csak a támadások szervezését vállalta fel, hanem nagyon sokszor aktív védekező munkát mutatott. Ez olyan párosítás, amely Xabi Alonso lelkében kéjes borzongást vált ki, és ha ezt hosszú távon hozza Güler, akkor viszonylag hamar elérheti azt a meccsszámot, amelyet Thibaut Courtois.

8/10
Szerkesztői pontszám
Arda Güler (forrás: realmadrid.com)
Arda Güler (forrás: realmadrid.com)

Aurélien Tchouameni (OP: 7,0)

Néha az az érzése az embernek, hogy nincs is a pályán – a játéka a kevésbé látványos, ám átkozottul hasznos kategóriába sorolható. A mezőnymunkája szokás szerint a dolgos hangya és egy harci bullterrier ambivalens kettősségéből tevődik össze. Amire azonban igazán emlékezhetünk, azok a felhőket súroló fejesei – ezek a Real Madrid egyik fő erősségét jelentik a rögzített helyzetekből történő támadások során.

7/10
Szerkesztői pontszám

Brahim Diaz (OP: 6,6)

Ha Brahim eddigi szezonbeli meccseit vennénk alapul, akár nyolcas osztályzatot is kaphatott volna: nagyon agilis volt, hajtott, küzdött a jobb oldalon. Kapura is veszélyt jelentett, és amíg Vini be nem melegedett – ami nagyjából az egész első félidőt felemésztette –, addig a jobb oldalunk bizonyult veszélyesebbnek. Szükségünk van egy ilyen Brahim Díazra: vele a támadójáték sokkal többsíkubb, változatosabb tud lenni.

7/10
Szerkesztői pontszám

Kylian Mbappé (OP: 6,6)

Megszakadt egy egyéni sorozat, de folytatódott a csapat sikerszériája és végső soron ez az, ami igazán számít. Most is többször veszélyes volt a kapura, de ezen a meccsen az a kis plusz – amit akár szerencsének is nevezhetnénk – ezúttal hiányzott a játékából. Az pedig, ahogyan néha beülteti a hintába a védőit, egyszerre parádés, lenyűgöző, vicces, magával ragadó…. (ide még jó pár jelző elférne, zárjuk le egy „stb.”-vel.).

7/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 7,2)

Vinivel kapcsolatban két dolgot emelnék ki. Egyrészt ötször zárt vissza védekezni, ami azt bizonyítja, hogy a spanyol nyelvet 100%-osan magáénak tudja és megérti, mit kér tőle az edzője. A másik a gól előtti rock and roll, amikor négy négyzetméteren négy juve védő csodálta meg a cselezőképességét. Gólt érdemelt volna ez a varázslat, de maradt a gólpassz – szerintem emiatt ő sem bánkódik különösebben.

7/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Eduardo Camavinga (OP: 6,3)

A 74. perceben került a pályára nyilván védekező, minimum eredménymegtartó feladatkörrel. Ezt jól meg is oldotta, de sokkal többet nem lehet elmondani a neki jutott játékpercekről.

6/10
Szerkesztői pontszám

Franco Mastantuono, Fran García és Gonzalo García a pályán töltött kevés játékperc miatt nem került értékelésre.

Xabi Alonso (OP: 6,8)

Egy dolgot tisztán kell látni. Lehet bármilyen mély gödörben egy csapat, bármilyen hosszú peches szériában a Real Madrid ellen kiteszi a lelkét a pályán és utolsó csepp véréig harcolni fog a pontért, pontokért. Ezt a feladatot kellett megoldania Alonsónak az egy egykor szebb fényben csillogó Juventus ellen. Harcos szellemben küldte fel a csapatot, keresték a lehetőséget a jól tömörülő ellenféllel szemben, de megint egy egyéni villanás kellett a győztes gól betuszkolásához, minden másra ellenszer volt a Di Gregorio – Gatti páros. Vegyünk egy mély levegőt, gondolkodjunk milyen szép az őszi táj a maga színes levélkavalkádjával és kezdjünk el ráhangolódni az El Clásicora.

7/10
Szerkesztői pontszám
Egytől egyig főkép
Tovább

Egytől egyig: Getafe – Real Madrid (0 – 1)

Ez az az idegenbeli meccs, ahova akár metróval is mehetne a csapat. Egy olyan hét előtt, amikor a Juventus-szal meccselünk két nap múlva a BL-ben, majd vasárnap egy El Clásico, senkinek nem volt csodavárása a válogatott szünet után. Ilyenkor a három pont a legfontosabb, azt meg is kaptuk, sokkal többet nem.

Getafe (OP: 4,0)

Az első félidőben semmit sem csináltak – Alex kapáslövésén és a masszív védekezésükön kívül –, ami nyomokban futballra emlékeztetett volna. A fetrengést nem sorolnám ide, abban viszont magas színvonalon teljesítettek. Nyom egyperces mutatványát sokszor fogják majd bevágni vicces összeállításokban, talán ilyen balgaságot nem várt volna el az edzője egy 37 éves játékostól. Nem akartak ők győzni, de egy pontnak nagyon örültek volna, amire esélyük lett volna Kamara 96. perces lövésével, de ott segített a közös zsolozsma elmormolása és Thibaut bravúrja. A „LaLiga legszimpatikusabb csapata” címének elnyerésében nem gondolkodnék a helyükben.

4/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid (OP: 6,5)  

Igen, itt az alkalom leírni, hogy egy-két játékos mennyire nem real szinten teljesít, hogy Alonso megint kihagyta X-et, viszont berakta Y-t, hogy ez a mai teljesítmény egy nagy rakás ‘szamóca’ volt és ez semmire sem lesz elég komoly csapatok ellen. Minden kritikának lehet igazságtartalma, de a lényeg ma tényleg a három pont volt. Ha jó hetünk lesz, akkor ez a mai játék az ugatós kutyát nem fogja érdekelni.

5/10
Szerkesztői pontszám
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)

A meccs embere – Kylian Mbappé (OP: 8,2 )

Aggódva figyeltük a híreket vele kapcsolatban, nehezen volt értelmezhető Deschamps döntése, hogy kvázi sérülten is a kezdőbe nevezte Azerbajdzsán ellen. Nyilván frankón rá is sérült a bokájára, de így legalább az izlandi meccset kihagyhatta, mondjuk oda is lett a 100%-os francia mérleg… Elnézést minden tricolore szimpatizánstól, de mi Kyliant azért szeretjük, mert a Realban ontja a gólokat, immár a 9. bajnokin a 10-et. Benne volt meg leginkább a gólszerzés lehetősége, nem is tartotta magában, Isten tartsa meg a jó szokását.

7/10
Szerkesztői pontszám
Kylian Mbappé (forrás: realmadrid.com)
Kylian Mbappé (forrás: realmadrid.com)

Thibaut Courtois (OP: 8,0)

A 96. percig nem volt érdemi munkája, aztán megmutatta, hogy Xabi Alonso miért nem hajlandó kihagyni idén egyetlen meccsen sem a kezdőből. Egy kapus életében a nullára lehozott meccs mindig különleges élmény és az utolsó perces bravúrjának köszönhetően ez nem azért lett meg, mert a Getafe nem volt képes kapura lőni. Jó az óriás a háznál.

6/10
Szerkesztői pontszám
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)

Éder Militão (OP: 7,0)

Biztos oszlopa volt a védelmünknek, tisztán játszott, minden fejpárbaját (5) megnyerte. Nem volt érezhető rajta, hogy ma fel akarja szántani a pályát, bár ilyen elhatározást szinte sose venni észre rajta.

6/10
Szerkesztői pontszám

Álvaro Carreras (OP: 6,7)

Neki sem ez volt élete meccse, de annyira nem is tették próbára a képességeit az ellenfél játékosai. A múltkor szóvá tettem, hogy 11 elvesztett labdája volt, most ezt sikerült kemény munkával feltornáznia 13-ra. Mondjuk az előre passzokban most sokkal biztosabb volt, különösen az ellenfél térfelén, de ma az ő neve mellé is beírhatjuk, hogy egy combosabb ellenfél ellen ennél sokkal több kell.

5/10
Szerkesztői pontszám

David Alaba (OP: 6,3)

Aggódva konstatálhattuk, hogy a kimaradó hat játékosból öt ismét védő. Ami nekünk egy összevont szemöldök, az Alabának lehetőség a játékra. 45 percig fenn volt a pályán, hibát nem követett el, de csillogó égköve sem lett a csapatnak, valószínűleg sérülés vagy fáradtság miatt kapta le Xabi.

5/10
Szerkesztői pontszám

Fede Valverde (OP: 7,1)

Ismét a jobb oldalon, hátul találta magát, amit én személy szerint annyira nem bánok. Az ő játékában benne van a hirtelen ritmusváltás lehetősége – ez ma nagyon hiányzott a meccs nagy részében a csapat játékából – sajnos a Getafe ellen ezt csak kevésszer csillogtatta meg. A mai statisztikái jó-közepesek, de ugye a lovak esetében azt szokták püfölni, amelyik a legjobban húz, maradunk az ötös osztályzatnál.

5/10
Szerkesztői pontszám

Jude Bellingham (OP: 6,8)

Hihetetlen energiát visz a játékába, de ez még nem az a Bellingham, akit látni szeretnénk. Néha szó szerint csúszik-mászik, harcol, ütközik, de valahogy még hiányzik belőle az zseniális finomság, ami őt egyszer a legnagyobb közé fogja emelni. Megvan ez benne, láttuk őt így játszani, ki is fog jönni, de még időre van szüksége.

6/10
Szerkesztői pontszám

Eduardo Camavinga (OP: 6,9)

Ma a terminátor jellege dominált, hiszen földön minden párharcát (7) megnyerte, fejjel is csak egyszer hibázott (4/3). A játéka egyik jellegzetessége a gyors iramváltások, amiből ma semmit sem láthattunk. 65 percig volt a pályán ez alatt 7 labdát adott el, ami nem kevés, Xabi Alonso le is kapta a pályáról az első cserék során.

4/10
Szerkesztői pontszám

Aurélien Tchouameni (OP: 7,4)

A Patriot légvédelmi rakétarendszert valószínűleg róla mintázták, de 90% feletti passzhatékonysága volt a saját és az ellenfél térfelén egyaránt. Mondjuk a 95. percben összeszedett – teljesen felesleges – sárga lapjának mi értelme volt, nem tudni, ez a bajnokság későbbi részében még akár fájó emlékké is változhat.

6/10
Szerkesztői pontszám

Franco Mastantuono (OP: 5,5)

Szegény Franco oldalát nagyon feláztatták a Getafe galád pályamunkásai, talán a „lápi ember” jelzőre is rászolgálhatott volna, de az tény, hogy nem egyszer komoly problémái voltak a talpon maradással. A szünet előtt kisebb sérülése is volt, de ezzel együtt ez a mai játék a „felejtős” kategóriába kerül besorolásra.

4/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo (OP: 6,5)

Küzdött, mint malac a jégen, jó párszor alaposan felrúgták, de most azok a finom cselek sehogy sem akartak bejönni. A válogatott szünetben ismét hitet tett a Real Madrid mellett, erre szívesebben fogunk emlékezni, mint a mai játékára.

5/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Raúl Asencio (OP: 6,7)

Alaba egyfélidős játéka után Raúl Asencio egy egészen vállalható második félidőt produkált. A párharcai nagy többségét megnyerte, mindössze három labdát veszített a földön és a levegőben is jól teljesített. Ugye neki van egy komoly bírósági ügye, amely a napokban számára kedvező fordulatot vett, lehet ez a lelki megkönnyebbülés is jótékonyan hatott a játékára.

6/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 7,7)

Én ünnepélyesen felterjeszteném Vinit a „Rend del Toisón de Oro”-ra – ami magyarul talán Aranygyapjas Rendnek felel meg –, mert rendkívül stabil idegállapotról tett tanúbizonyságot, amikor a pályáról, illetve a lelátókról érkező átkok kereszttüzébe került. Őt azért sikk rugdosni, meg heccelni, de most érdekes módon ezeknek a pályára nem való gusztustalanságoknak lett következménye is. Az valószínűleg guinness rekord, hogy kettő ember ment le idő előtt zuhanyozni miatta a pályáról, így arra az apró pici részletre már fel sem kapjuk a fejünket, hogy egy kapura tartó lövése sem volt 35 perc alatt.

7/10
Szerkesztői pontszám
Vini Jr. (forrás: realmadrid.com)
Vini Jr. (forrás: realmadrid.com)

Arda Güler (OP: 7,9)

Ez a srác bőven befér a Real Madrid középpályájára. Kapott 25 percet, ezalatt Mbappénak adott egy gólpasszt, a pontos passzainak aránya 97% volt, fazont, lendületet, mondjuk úgy: focit vitt a csapat játékába.

7/10
Szerkesztői pontszám

Gonzalo García és Brahim Diaz a pályán töltött minimális idejük miatt nem kerültek értékelésre.


Xabi Alonso (OP: 7,2)

Mennyi az az erőbefektetés, amellyel lehozható egy mérkőzés minimális járulékos veszteséggel együtt? Valószínűleg Xabi Alonso és csapata erre a kérdésre szerette volna megkapni az elmúlt két hétben a választ, amikor belenéztek abba az üveggömbbe. Utólag már hihetetlen bölcsességeket lehet belelátni a történésekbe, de szerintem nem volt véletlen Vini padoztatása, majd már egy erősen leharcolt Getafe elleni bevetése. Nem nagyon tudtak vele mit kezdeni, a kiosztott lapok pedig ékes bizonyítékai lehetnek ennek a veretes elméletnek. Zárjuk azzal Alonso értékelését, amivel az elején kezdtük: megvan a három pont és ez most a legfontosabb.

7/10
Szerkesztői pontszám
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)
Egytől egyig főkép
Tovább

Egytől egyig: Getafe – Real Madrid (0 – 1)

Ez az az idegenbeli meccs, ahova akár metróval is mehetne a csapat. Egy olyan hét előtt, amikor a Juventussal meccselünk két nap múlva a BL-ben, majd vasárnap egy el clásico, senkinek nem volt csodavárása a válogatott szünet után. Ilyenkor a három pont a legfontosabb, azt meg is kaptuk, sokkal többet nem.

Villarreal (OP: 5,5)

A Sárga Tengeralattjáró ma az első félidő nagy részében a dokkban ragadt, 27%-os labdabirtoklási arányukkal, de ezzel együtt nem sok kellett, hogy előnnyel vonuljanak az öltözőbe. A második félidőben a gyors Vini gól változtatásra kényszerítette őket, de nem nagyon sikerült drámai fordulatot a mérkőzésbe hozniuk. Mikautadze beállása gólt és életet vitt a csatárjátékukba, de Mouriño kiállítása után talán már elkezdtek a következő forduló megoldandó feladatain gondolkodni.

6/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid (OP: 7,7)  

Agilisen kezdte a Real a meccset, több helyzetet kidolgozott, de igazán veszélyes a kapura csak néhányszor tudott lenni. Különösen a két szélsőnk volt elemében, mindkét védő be is sárgult viszonylag hamar Mastantuono és Vini Jr. cselei után. A félidő második részében enyhült a nyomás, amelynek meg is lett az eredménye Buchanan csaknem végzetes szólója után hálát adhatunk minden védőszentünknek, hogy se gól, se piros lap nem lett a kiugrásból. A fordulás után Vini találata megnyugtatta a csapatot és ezen a meccsen is minden cserénk érdemi módon hozzá tudott tenni a csapat játékához.

8/10
Szerkesztői pontszám
A  Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)

A meccs embere – Vini Jr. (OP: 8,6 )

Ma nem volt vetélytársa ezért a címért, kiemelkedett a mezőnyből: két gólt szerzett, a 11-est ő harcolta ki, kiállították róla a védőjét és volt még egy kocsideréknyi jó megmozdulása. Remélem nem tévedek, de én látni vélek személyiségfejlődési nyomokat Vini Juniorban. Talán nem vagyok azzal a véleménnyel egyedül, hogy nem kell itt a menedzsmentjének küldöttséget meneszteni a klub vezetőségéhez, egyszerűen így kell játszani és akkor nem kérdés bekerül-e a csapatba és mennyit játszik. Ez ma világklasszis teljesítmény volt és magatartásból is ötöst kapott a mi Vinink.

9/10
Szerkesztői pontszám
Vini Jr. (forrás: realmadrid.com)
Vini Jr. (forrás: realmadrid.com)

Thibaut Courtois (OP: 7,8)

A mi belga óriásunk. Nem érdemes nagyon használni ezt a jelzőt, mert a valós életben a belga óriás egy megtermett nyúlfajta, nehezen összepárosítható a világ legjobb kapusával. Szokás szerint nem volt sok dolga, de amikor szükség volt rá lehúzta a redőnyt a sárgák előtt: a 41. percben több tucat Real Madrid szurkolót mentett meg a gutaütéstől a parádéjával.

7/10
Szerkesztői pontszám

Éder Militão (OP: 7,3)

Talán Sørloth bokája is meghúzódott, akkorát rúgott Militão lábába egy hete, de már a meccs után jött a jó hír, hogy pár napos lesz a kihagyás, amely miatt csak az Almati elleni meccset kellett kihagynia. Szükség is van a csapatnak a higgadtságára, mert ha gondok voltak mostanában valamely csapatrészben, az a védelem volt. Sokat gondolkodtam az osztályzatán, végül az döntött a magasabb érték mellett, hogy többször rendkívül magabiztosan tisztázott utolsó emberként az egy az egyes szituációkban.

8/10
Szerkesztői pontszám
Éder Militão (forrás: realmadrid.com)
Éder Militão (forrás: realmadrid.com)

Álvaro Carreras (OP: 6,9)

Nekem ma Carreras teljesítménye lógott ki negatív irányba a csapatból. Az első félidőben nem igazán érezte a játékot, többször elakadt rajta a támadás, rossz helyre passzolt és a második félidőben is jellemző volt rá a bizonytalanság. Neki volt a védelemben a legtöbb elvesztett labdabirtoklása (11) és a támadásokban sem vállalt túl sokat.

5/10
Szerkesztői pontszám

Dean Huijsen (OP: 7,1)

Huijsen az egyetlen játékosunk, aki ott lesz a spanyol felnőtt válogatott keretben: az egy héttel ezelőtti tortúra miatt valószínűleg több behívó is de la Fuente fiókjában maradt. Dean viszont bent van és ezt a mai játékával is igazolta. Minden fejpárbaját (5) megnyerte, a mélységi indításokat felvállalta és 96%-os passzhatékonysággal továbbította a labdát, nem mellesleg volt 8 tisztázása is.

8/10
Szerkesztői pontszám
Dean Huijsen (forrás: realmadrid.com)
Dean Huijsen (forrás: realmadrid.com)

Fede Valverde (OP: 7,9)

Fedének nem volt nyugodt hete, a nyilatkozata is azt bizonyítja, hogy elégedetlen a teljesítményével, amire rátett az ilyenkor szokásos, hangos, külső zaj. Szerintem, aki kételkedik Valverde lojalitásában a Real Madrid tekintetében, az vagy nem ismeri, vagy egy jókora népművészeti agyagedény. Fede az a bábú a sakktáblán, akit nagyon sok helyre lehet nyugodt szívvel tenni, Xabi Alonso ma hátul, a jobb szélen vetette be. Nem volt ez egy hibátlan produkció, de nagyon-nagyon emlékeztetett arra Valverdére, akit évek óta szeretünk a 4XL-es tüdejéért.

8/10
Szerkesztői pontszám
Valverde (forrás: realmadrid.com)
Valverde (forrás: realmadrid.com)

Dani Ceballos (OP: 6,8)

Ment, hajtott, küzdött, irányított, de ezzel együtt nem élete meccse volt. Egyre inkább az az érzése az embernek, hogy Ceballos kell a középpályára, de a teljesítménye kicsit még hullámzó.

7/10
Szerkesztői pontszám

Arda Güler (OP: 6,8)

Arda ma halványabb volt, mint kedden, de az ellenfél is komolyabb erőt képviselt. Szinte minden mutatója stabil, de extrát nem tudott a mérkőzéshez rakni, pedig ezt lassan üzemszerűen elvárjuk tőle.

7/10
Szerkesztői pontszám

Aurélien Tchouameni (OP: 7,3)

Kétszer is gólt fejelhetett volna az első félidőben, de szorongatott helyzetből mindkétszer célt tévesztett. Ezzel együtt ma is hozta a rá jellemző stabil munkát, nem cselezték ki egyszer sem, és 97%-os pontossággal passzolt.

7/10
Szerkesztői pontszám

Franco Mastantuono (OP: 6,9)

A fiatal argentinunk ismét a kezdőben és én, mint lelkes Rodrygo-rajongó azt kell mondjam, hogy teljesen jogosan. Sokszor állította megoldhatatlan feladat elé a védőjét és nem mellesleg, ha ütközni kell valakivel, akkor ezt szívesen felvállalja, harcolt, küzdött minden labdáért.

7/10
Szerkesztői pontszám

Kylian Mbappé (OP: 7,8)

A Netflix, a Disney+ és a SkyShowtime együttes palettáján nincs olyan sorozat, amelyet egy madridista szívesebben nézne, mint Kylian Mbappé idei produkcióját. És ez a sorozat ma ismét egy fejezettel bővült 8/9-re állítva a mutatót. Én ma kicsit tompábnak éreztem, de ami nagyon megfogott, hogy átengedte a büntetőt Vininek. Ez a gesztus nagyon mélyre mutathat és sok dolgot beleláthatunk, amelyek mindegyike kivétel nélkül pozitív kicsengésű. A mai napot beárnyékolta a sérülése, amely bízzunk benne, hogy nem súlyos.

8/10
Szerkesztői pontszám
Kylian Mbappé és Brahim Diaz (forrás: realmadrid.com)
Kylian Mbappé és Brahim Diaz (forrás: realmadrid.com)

Cserejátékosok

Jude Bellingham (OP: 7,8)

Bellingham mai beszállásában nagyon sok biztató jelet lehetett látni, úgy tűnik a hosszú kihagyás után kezd magára találni, és becserélése határozottan lendületet adott a csapat játékának.

7/10
Szerkesztői pontszám

Eduardo Camavinga (OP: 7,7)

Camavinga mai beszállásában nagyon sok biztató jelet lehetett látni, úgy tűnik a hosszú kihagyás után kezd magára találni, és becserélése határozottan lendületet adott a csapat játékának. (Talán ismerős ez a mondat, de mindkét srác odatette magát, teljesen komolyan vette a nekik jutó játékperceket, szívmelengető volt a játékuk.)

7/10
Szerkesztői pontszám

Brahim Diaz (OP: 7,7)

15 perc játékidő jutott neki, de van mire emlékezni, ezért mindenki, különösen Mbappé hálás neki.

7/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo (OP: 7,2)

Rodrygo leginkább arra tett kísérletet, hogy vajon sikerül-e fél négyzetméteren 3-4 Villarreal-játékost kicseleznie. A választ nagyjából mindenki tudja. És még egy gondolat egy obsitos játékvezetőtől: szerintem tizenegyes volt.

6/10
Szerkesztői pontszám

Xabi Alonso (OP: 7,7)

Valószínűleg alacsony kockázati szinten akarta tartani a meccset, ezért kipróbált harcosokat küldött a pályára. A 4-2-3-1-es felállás is ezt támasztotta alá, valamint az, hogy Valverdét rakta jobb oldalra védekezni Asencio helyett. A cserék megint aranyport szórtak a fejére, új lendületet adtak a játéknak, azzal együtt, hogy a Villarreal ekkor már gyakorlatilag féltérden volt.

8/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid - Villarreal (kép: realmadrid.com)
Tovább

A Villarreal elleni kezdőcsapat

A Real Madrid az alábbi kezdőcsapattal áll fel a Villarreal ellen a La Liga 8. fordulójában, a Bernabéu Stadionban.

Kezdőcsapat

1. Courtois
8. Valverde
3. Militão
24. Huijsen
18. Á. Carreras
14. Tchouameni
19. D. Ceballos
15. Arda Güler
30. Mastantuono
7. Vini Jr.
10. Mbappé

Cserejátékosok

13. Lunin
43. Sergio Mestre
4. Alaba
5. Bellingham
6. Camavinga
9. Endrick
11. Rodrygo
16. Gonzalo
17. Asencio
20. Fran García
21. Brahim

Egytől egyig főkép
Tovább

Egytől egyig: Kairat Almaty – Real Madrid (0-5)

Az ember próbálja magát informálni a meccs előtt az ellenfélről, és például a transfermarkt.com azt írja, hogy a kazah csapat teljes piaci értéke 12,73 millió euró. A Real Madrid keretében jelenleg a legkisebb értékkel ugyanezen forrás szerint Gonzalo García és Dani Carvajal bír, 8-8 millió euróval, a csapat teljes értéke pedig 1,4 milliárd euró, vagyis 1400 millió euró, ami kb. 110-szerese az aktuális ellenfelünk értékének. Dehát ezek csak számok, amelyekkel nem helyettesítik a jó játékot és a gólt.

Kairat Almaty (OP: 4,8)

Érezhetően többen életük meccsének tekintették ezt a találkozót a kazah csapatból, és ez az elején inkább erőt adott nekik. Az első negyedórában mutattak értékelhető dolgokat, aztán ahogy jöttek a gólok, egyre jobban visszaestek. A végén már csak arra koncentráltak, hogy a lefújás pillanatában annak a madridi játékosnak a közelében legyenek, akivel mezt szerettek volna cserélni.

4/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid (OP: 7,6)  

Hiba lenne ebből a mérkőzésből messzemenő következtetést levonni, győztünk, rúgtunk öt gólt, senki sem sérült meg – szólhatna a száraz értékelés. Én hiszek abban, hogy egy csapat úgy játszik, ahogy hagyják neki, és ilyen szempontból ma hálás ellenfelet kaptunk. Ezzel együtt a hétvégi trauma után valami ilyesmi kellett nekünk lélekmelengetőnek – és szerintem a csapatnak is. Szóval győztünk, rúgtunk öt gólt, és hála Istennek senki sem sérült meg….

8/10
Szerkesztői pontszám

A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)
A Real Madrid kezdőcsapata (forrás: realmadrid.com)

MECCSEMBERE – Kylian Mbappé (OP: 9,4)

Mbappé nagy lehetőséget szalasztott el, mert ha kicsit pontosabban játszik, akkor a BL második fordulójában drámai lépést tehetett volna a sorozat gólkirályi címe felé. Mondjuk nem gondolom, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert ez a srác úgy tűnik idén megállíthatatlan. Nagyon sokszor megkeverte az ellenfél védelmét, bámulatos, ahogy nagy lendülettel megindul, majd hihetetlen gyorsan visszahúzza a labdát, az ellenfél játékosainak olyan „itt a piros, hol a piros?” érzésük lehet.

10/10
Szerkesztői pontszám
Kylian Mbappé (forrás: realmadrid.com)
Kylian Mbappé (forrás: realmadrid.com)

Thibaut Courtois (OP: 7,7)

Egyszer valamikor már írtam valami olyasmit egy meccs kapcsán, hogy miért lett volna két tucat érv amellett, hogy Courtois helyett Lunin kezdjen, de Alonso nem olvasta akkor ezeket, és most sem kérte ki a véleményem… Courtois hiba nélkül játszott, voltak szép védései, akkor sem jött zavarba, ha a védőtársai mindent elkövettek ennek érdekében, és ugye adott egy gólpasszt, ami miatt nem érdemtelen a magas osztályzat.

8/10
Szerkesztői pontszám

Fran García (OP: 6,9)

Carreras idén először nem kezdett, így Fran Garcíának megadatott a lehetőség a bizonyításra. Én úgy éreztem, nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, tette a dolgát becsülettel, de semmi extra. Vagyis egyszer úgy adta a haza a labdát Courtoisnak, hogy azt két kazah támadó is csaknem elérte, de ne vesszünk el az apró pici részletekben.

7/10
Szerkesztői pontszám

David Alaba (OP: 6,9)

Sokan azt mondták már, hogy Alaba teljesen a keret szélére került, Alonso egyáltalán nem számol vele. Nos ma a kezdőben találta magát és kapott egy teljes meccset, ahol semmi különlegeset nem csinált, de ez azt is magában foglalja, hogy hibázni sem hibázott.

7/10
Szerkesztői pontszám

Dean Huijsen (OP: 7,8)

Egy teljesítmény értékelésénél megtanultuk, hogy a Levante nem Atlético és a Kairat Almaty nem a PSG. Szóval egy gyenge mutatvány miatt keletkezett sebet a lelkünkben nem lehet befoltozni egy jó meccsel, de valahol el kell kezdeni az első öltést. Dean ma azt a teljesítményt hozta, amit eddig láttunk tőle: odaért mindenhova, fejjel nem verték meg és mélységből sok jó labdával dobta támadásba a középpályásokat, vagy akár a csatárokat. Jöhet a második öltés.

8/10
Szerkesztői pontszám
Dean Huijsen (forrás: realmadrid.com)
Dean Huijsen (forrás: realmadrid.com)

Raúl Asencio (OP: 6,9)

Csendes meccse volt, mert hagyományosan középen és bal oldalon zajlott az élet, ha néha be kellett avatkoznia, azt gond nélkül megtette. Egy idő után gyanús is lett az egész, mert a csapatunk jobb hátvédje mosolygott, felhúzta a földön ülő ellenfelét, barátságosan megpaskolta a fejét, kezet is fogott vele. Azt hittem lemaradtam egy cseréről, de nem, Raúl Asencio volt az. Mindig lát újat az ember.

7/10
Szerkesztői pontszám

Dani Ceballos (OP: 7,6)

Szerkesztőtársam (M. L.) szerint Ceballos egy lebutított Toni Kroos, akinek a kreativitása betyár mód (itt más szavakat használt) hiányzott az Atlético ellen. Nehéz Cabellos játékát tömörebben összefoglalni, ma megint valami különleges teljesítménnyel varázsolt el minket. Annyit fut, mint két másik, ütközik, passzol, talán még a fülcimpájával is irányítja a csapatot. 104 passza volt, ebből 99 volt pontos, ami 95%-os hatékonyságot jelent. Egy ilyen Dani Ceballosra égetően szüksége van a Real Madridnak, ebben teljesen egyetértettünk Lacival.…..

9/10
Szerkesztői pontszám
Dani Ceballos (forrás: realmadrid.com)
Dani Ceballos (forrás: realmadrid.com)

Arda Güler (OP: 8)

Engem ma személy szerint elkápráztatott Arda játéka, igazi karmester volt, többször a labdaátvételből egyből le is fordult, faképnél hagyva ezzel az őrzőjét. 4 fontos passza volt, több keresztlabdája és hosszú indítása, amelyek célba is értek. Továbbra is érződik, hogy nagyon egy húron pendül Mbappéval, gólpasszt is jegyzett, ha több szerencséje van, akkor… De nem volt.

9/10
Szerkesztői pontszám
Arda Güler (forrás: realmadrid.com)
Arda Güler (forrás: realmadrid.com)

Aurélien Tchouameni (OP: 6,9)

Versenghetne azért a díjért, hogy a meccsen az ő neve hangzik el legkevesebbszer a kommentátortól, ugyanakkor olyan hasznos oszlopa ennek a felépítménynek, ami felbecsülhetetlen.

8/10
Szerkesztői pontszám

Franco Mastantuono (OP: 6,4)

Mastantuono harcossága alapozta meg az első gólt, a jobb oldalunk kihasználtsága lényegesen elmarad a bal oldaltól, így kevesebbet mutatott magából. Azért adtam neki magasabb osztályzatot, mert ő is alaposan kivette a részét a kazah játékosok fárasztásából, vagyis akkor volt pályán, amikor még volt valami tartás az Almati játékában.

8/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 6,6)

Vini ma (is) jól játszott, agilis volt és önzetlen, többször csúnyán megverte az ellenfelét, tette ezt akkor, amikor a kazah játékosok még kaptak levegőt. Vele kapcsolatban annyit megjegyeznék, hogy amikor hozzá került a labda, huhogott a közönség egy része, ami nettó tahóság, mert aztán itt a térkép szélén még nem volt konfliktusa senkivel és normálisan is viselkedett. A megszokás nagy úr.

8/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Rodrygo (OP: 8,2)

Valószínűleg Rodrygo magas osztályzatában van egy gátlástalan elfogultság is, de én hiszek abban, hogy ez a srác egy gigantikus aranyrög, felbecsülhetetlen értékkel. 20 percig volt a pályán, mindent bemutatott, amiért szeretjük a játékát, bár volt, amikor önző volt. Én ezt a bizonyítási kényszerek tudom be, mert amúgy eddig ez nem volt rá jellemző. Az Expected assists (xA) értéke 0,62 lett, amire a brutális jelző egy erősen visszafogott minősítés.

8/10
Szerkesztői pontszám
Rodrygo (forrás: realmadrid.com)
Rodrygo (forrás: realmadrid.com)

Eduardo Camavinga (OP: 7,6)

Messziről érkezett ő is erre a meccsre ténylegesen is, meg képletesen is. Vele örülünk a góljának, sérülésmentes, sikeres szezont kívánunk neki.

7/10
Szerkesztői pontszám

Brahim Diaz (OP: 7,6)

A szokásos daráló stílusával igyekezett meghálálni a becserélését, sőt a végén még egy gólt is vágott, ami biztos jót tesz az önbizalmának. Így került fel az eredményjelzőre az ötös számjegy, de ugye mennyire nem mindegy, hogy melyik oldalon van.

7/10
Szerkesztői pontszám

Jude Bellingham (OP: 6,6)

Kapott 10 percet, ez alatt volt 16 passza, 15 célba is ért, ez 95%-os hatékonyságot jelent. Engem továbbra is lenyűgöz a fizikuma, nem lehet kellemes ellene játszani.

7/10
Szerkesztői pontszám

Gonzalo García (OP: 6,4)

9 percet volt a pályán és ez pont elég volt neki, hogy adjon egy gólpasszt. Jó volt őt is ismét a pályán látni, talán már senki sem emlékszik az Espanyol elleni meccsre és ez így van jól.

7/10
Szerkesztői pontszám

Xabi Alonso (OP: 7,5)

Egy brutális zakó a derbin, majd utazz a csapatoddal 6000 kilométert és nyerj meg egy kötelezőnek kikiáltott BL-meccset. Nem biztos, hogy egyszerű feladat, de megoldotta a mester. A változatosság kedvéért 4-2-3-1- es rendszerben küldte fel a játékosokat a pályára és végül bedarálták a fiúk a kazah csapatot. Mondjuk érdekes csavar lett volna, ha a 9. másodpercben gólt kapunk, de erre az üzemi változatra közülünk senki sem kíváncsi. Az edzőket mindig a mennybe emeli, ha jól cserélnek. Ha ez így van, akkor Xabi Alonso már a termoszférában van (forrás: wikipédia), szóval irgalmatlan magasságban, mert mind az öt cseréje alaposan hozzátett a meccshez, azzal együtt, hogy addigra az ellenfél már lélegeztetőgépen volt.

8/10
Szerkesztői pontszám
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)