Gergő

1438 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Tovább

Mayoral: Nem számít, hány percet kapok, mindig fantasztikus érzés pályára lépni

Borja Mayoral

A mérkőzés
"Örülhetünk az eredménynek és annak is, hogy ennyi fiatal és kevés lehetőséget kapó játékossal a pályán sikerült ezt elérni. A legfontosabb a három pont. Örülök a gólomnak és a játéklehetőségnek. Talán a végén kicsit elfáradtam, de az a fontos, hogy sikerült betalálnom és itthon tartottuk a három pontot."

"Nem tudtam, hogy ünnepeljek, vagy várjak egy pillanatot. Végül megadták, ez már az idei hátodik gólom volt. Boldog vagyok, mert minden nap ezekért a lehetőségekért dolgozom. Nem tudhatom előre, mikor kapsz ilyen lehetőséget, szóval állandóan készen kell állnom, minden edzésen mindent bele kell adnom, hogy éljek az ehhez hasonló pillanatokkal. Nem számít, hogy egy percet, öt percet vagy egy teljes mérkőzést kapok. Ma 90 percet játszottam, és ez fantasztikus érzés."

Bayern elleni csata
"Nagyszerű, hogy győzelemmel hangoltunk a keddi találkozóra. Ez lesz az idei utolsó Bajnokok Ligája mérkőzés a Bernabéuban, a közönség mögöttünk fog állni minden percben, ez pedig rendkívül sokat segít nekünk. Nincs idő a pihenésre, fel kell készülnünk és meg kell próbálnunk győzni. A tudat, hogy zsinórban a harmadik BL-döntőnken játszhatnánk, mindennél nagyobb motiváció. Már az elejétől kezdve mindent bele kell adnunk. Nehéz mérkőzést játszottunk Münchenben, de sikerült a győzelem és ez nagyon fontos lépés volt a döntőhöz. Alig várjuk a keddi találkozót."

Casemiro

A mérkőzés
"A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. A vége felé kicsit kiengedtünk ők pedig végig próbálkoztak. Ami a leshelyzetet illeti, megnéztük a félidőben és láttuk, hogy nem volt les."

Bajnokok Ligája
"Tudjuk, hogy a keddi találkozó teljesen más lesz. Reméljük, nagyszerű hangulatot teremtenek a szurkolók. Tudjuk, hogy velünk lesznek. Kemény mérkőzésre számítok. Nagyon kell koncentrálnunk, mert bármilyen eredmény, ami nem a döntőbe vezet minket, csalódás. Ma nem a megszokott pozícióban játszottam, de az edző dönti el, hogy középpályán, a jobbszélen vagy középhátvédként számít-e rám. A lényeg a három pont."

Jesús Vallejo
"Az első félidőben jól teljesítettünk, a másodikban kicsit visszaestünk. Boldogok vagyunk a győzelem miatt. Nem volt túl látványos a mérkőzés, de mindent beleadtunk. Szép eredmény ez a keddi találkozó előtt. Most pihennünk kell és fel kell készülnünk a Bayern München elleni összecsapásra. A szurkolók mindig lenyűgözőek, biztos vagyok benne, hogy kedden is segítségünkre lesznek."

Marcos Llorente
"Győzni szerettünk volna és ez sikerült is. Mostantól már a keddi találkozóra gondolunk, nagyon fontos mérkőzés lesz. Örülünk a mai győzelemnek. Nagyon várjuk a keddi összecsapást, izgatottak vagyunk, hogy újra egy döntő küszöbén állunk. Minden erőnkkel erre készülünk, reméljük, ragyogó esténk lesz kedden."

Kiko Casilla

A mérkőzés
"Fontos vot, hogy jó eredményt érjünk el ma. Néhányan eddig kevesebbet játszottunk, de ma megkaptuk a lehetőséget és sikerült a győzelem. Elvégeztük a feladatot. Fegyelmezetten játszottunk, koncentráltunk és próbáltunk jó iramot diktálni, ezt kérte tőlünk az edző. Ennek a csapatnak az erőssége, hogy bárki is játszik, minden támogatást megkap a másiktől és az edzőtől is. Nagyon izgalmas az idény vége, minden kedden kezdődik a Bayern elleni első döntővel."

A Bayern elleni visszavágó
"Azokra a dolgokra kell gondolnunk, amiket jól csináltunk Münchenben, tanulnunk kell a Juventus elleni visszavágóból. Ha ezt megtesszük, és mentálisan is megfelelően felészülünk, akkor ismét történelmet írhatunk és bejuthatunk a döntőbe. Reméljük, a szurkolók ismét velünk lesznek, ahogy tették ezt korábban is. Nagy szükségünk van a támogatásukra."

Tovább

Varane: Tudjuk, hogy sokan a bukásunkat várják

Négy hónapja nem szenvedtél sérülést és nagyszerű formában játszol..

Jól érzem magam. Igaz, hogy három gólt is kaptunk a Juventus ellen, ettől függetlenül úgy gondolom, nem játszottam rosszul. A csapat jó munkát végzett, amikor védekezésben is azt mutatjuk, amit tudunk, olyankor nagyon kevés hely marad az ellenfélnek. Ami engem illet, nagyon boldog vagyok: sokat játszottam az elmúlt időszakban és szerintem jó teljesítményt nyújtottam, sikerült a csapat hasznára válnom. Legyen szó szerelésről, fejpárbajról vagy egy tisztázásról, mindig próbálom a maximumot nyújtani.

A Real Madrid idei bajnoki szereplése finoman szólva is csalódástkeltő, viszont a Bajnokok Ligájában újra ott vagytok az elődöntőben. Ellenfél a Bayern München…

Nagyon nehéz és kemény mérkőzések lesznek. Tudjuk, hogy a Bayern nekünk fog esni és minél jobban hátra akarnak majd szorítani minket. Fizikálisan erősnek kell lennünk, miközben technikailag sem véthetünk hibát – csak így tudjuk meghiúsítani a terveiket. Mi vagyunk a Real Madrid, az ilyen kiélezett mérkőzések éltetnek minket. Tudjuk, hogyan kell megőrizni a nyugodtságunkat, tudjuk, mire van szükség, hogy megnyerjük az ilyen mérkőzéseket. Igen, a Bayern München lesz az ellenfél, de ez nem kell, hogy nagyobb nyomást helyezzen ránk. A legfontosabb, hogy úgy játsszunk, ahogy tudunk, mindent ki kell adnunk magunkból.

Mi a véleményed az antimadridistákról?

Nyílvánvaló, hogy sok ember szeretné látni a bukásunkat. Ebben nem kételkedem. De ők a kisebbség. Érezzük a szurkolóink szeretetét, tudjuk, hogy a Real Madridot világszerte milliók imádják. Az múlt években rendre ott voltunk a döntő közelében, háromszor sikerült is megnyernünk, tavaly dupláztunk. Néhány ember ezt nem tudja kezelni, nem tudja feldolgozni, ezért minél jobban azt akarják, hogy kiessünk. De ez is hozzátartozik a futballhoz. Sokan emiatt is a Bayern mellett fognak állni, és biztos vagyok benne, hogy nehezebb lesz a döntőbejutás, mint tavaly. De ahogy már említettem, a kritikusaink nem a többséget alkotják. Sokkal többen állnak mögöttünk.

Motiválnak a kritikusok?

Már hozzá kellett szoknunk ehhez a nyomáshoz, és szeretjük, igen. Győzni már önmagában is nehéz dolog, minden évben megtenni ezt mindennél komolyabb feladat. Tudjuk, hogy mindenki minket fog nézni, várják, hogy elbukunk vagy újra sikereket érünk el. A Bayern ellen hidegfejjel kell játszanunk, ez a legfontosabb. A tapasztalat a mi oldalunkon áll.

A Bayern revansot akar venni a tavalyi BL-kiesésért – ezt az edzőjük, Jupp Heynckes mondta.

Ez a Bajnokok Ligája elődöntője, ez annyit jelent, hogy a verseny a végletekig kiélezett. Az edzőjük szavai nem változtatnak semmin, ugyanúgy készülünk a két találkozóra, mint eddig.

Eddig főleg Cristiano Ronaldo szállította a Real Madrid góljait. Mi történik, ha rossz napot fog ki?

Akkor majd Benzema vagy Bale lesznek azok, akik elvégzik ezt a munkát. Hiszek a többi támadóban is, képesek fontos mérkőzéseket eldönteni. Tény, Cristiano hihetetlen dolgokat művel a pályán. Mikor már mindenki leírja őt, jön és megdönt egy újabb rekordot. Évről évre lenyűgöz minket a teljesítménye.

A Bilbao ellen 227. mérkőzésedet játszottad a Real Madridban. Pontosan ennyi mérkőzést töltött a pályán Zidane is habfehérben…

Nagyon büszke vagyok erre, különösen, hogy Zidane irányítása alatt értem el ezt a számot. Egy igazi példakép számomra. Még nem beszéltünk erről személyesen, de szerintem a következő napokban sort kerítünk erre is.

Tovább

Zidane félidei beszéde a Juventus elleni BL-döntőben

A hét elején bemutatták a tavalyi Bajnokok Ligája-győzelemről szóló dokumentumfilmet. A Duodécima nem csupán egy trófea a sok közül, hanem egyet jelent a sorozat kiírásának első címvédésével. Az előző szezon Real Madridja elképesztően magas szinten futballozott, ez a ragyogó játék a Juventust is felőrölte a BL-döntő második játékrészében. De vajon mi történt a félidőben? Mit mondhatott Zidane a játékosoknak? Mekkora szerepe volt a francia mester félidei szavainak? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.

Amikor beértek az öltözőbe, Zidane azzal kezdte, hogy:

“Mindenki fújjon egyet, tegye rendbe magát, aztán beszélünk.”

Ezután 7 percig magára hagyta a játékosokat, akik egymás között beszélték meg az első félidő fontosabb szituációit.

Isco: “Az átadásod egy kicsit mögém jött, Luka. Ha le tudom kezelni, teljesen tiszta gólhelyzetben vagyok.”

Zidane: “Tegyük rendbe magunkat. Jól játszunk. Gyerünk!

Nacho: “Minden rendben, srácok, jól csináljuk!”

Marcelo: “Van területünk, csak türelmesnek kell maradnunk. Hátul nagyon figyeljünk.”

Ramos: “Óvatosan, srácok. A legfontosabb a jó védekezés. Később úgyis lesz alkalmunk előretörni. De előbb a védekezés legyen meg. Gyerünk! Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Kőkemény csata lesz az utolsó sípszóig, megfelelően fel kell készülnünk.”

Carvajal: “Figyeljünk oda, veszélyesek, amikor labdát vesztünk.”

Zidane visszatér. A játékosok köréje gyűlnek.

Zidane:

“Csak két dolog. Ez egy döntő. Tudjuk, hogy nekik is ugyanilyen nehéz mérkőzés. A legfontosabb dolog: védekezésben sokkal agresszívabbnak kell lennünk. Nem úgy értem, hogy legyünk durvák és sárguljunk be, időben kell érkeznünk. Közelebb kell lennünk egymáshoz. Érezniük kell, hogy ott vagytok, mindenki keményebben és agresszívabban játsszon. Agresszívabbnak kell lennünk, amikor nincs nálunk a labda. Rendben?

A másik, 4-4-2-t játszanak, Alves és Mandžukić nagyon elöl helyezkedik. El kell érnünk, hogy visszahúzódjanak. Isco, keményebben kell védekezned a bal oldalon, amikor 4-4-2-ben védekezünk. Mozogj sokat a védelem és a középpálya közötti területre. Amikor nálunk a labda, nagyon türelmesnek kell lennünk. Minél gyorsabban játsszuk a szélekre a labdát. Marcelo és Dani (Carvajal) sokkal feljebb kell helyezkednetek. Amikor mi támadunk, el kell érnünk, hogy nagyon mélyen védekezzenek, ezért szükséges Marcelónak és Daninak minél előrébb lennie.

A következő, Luka időnként told feljebb magad, ez vonatkozik Iscóra is. Amikor járatjuk a labdát, fel kell törnünk őket. Cristiano támadja őket, Karim mögötte vagy pedig labdajáratás. Folyamatosan és gyorsan járassuk a labdát, sok mozgással. Amikor pedig megvan a játék és mögéjük kerültünk, jöhet a visszapassz a tizenhatoson belülre, ahogy edzésen is gyakoroltuk. A gólt is így szereztük, kijátszottuk a labdát a szélre, mögéjük kerültünk és jött a visszapassz. Jönni fog a következő is. Vigyük ki a szélre a játékot, aztán érkezzünk a passzra. Nagyon fontos, hogy ehhez gyorsabb tempóban kell játszanunk. Ne középen bajlódjunk, folyamatosan járjon a labda az egyik szélről a másikra, aztán vissza.

Védekezés és párharcok. Egy kicsit legyünk keményebbek, csak egy kicsit és folytassuk, amit elkezdtünk. Szenvedni fogunk, de ez egy döntő. Maradjunk nyugodtak. Jönni fog a következő gól. Értjük? Gyerünk!”

Mit adott nekünk ez a beszéd? Magyarázatot.

Nagyon érdekes hallgatni és olvasni Zidane félidei beszédét, mert nagyon kevés alkalommal adatik meg a lehetőség, hogy betekintsünk a taktikai felfogásába és a játékfilozófiájába. A beszéd elején elmondja, hogy nagyobb nyomás alá kell helyezni a Juventust, mindenkinek együtt kell mozognia és időben oda kell érnie az emberéhez. És mit láttunk a második félidőben? Pontosan, amit kért. A Madrid letámadásaival nem tudott mit kezdeni az olasz csapat. Ez egyértelműen Zidane taktikai kérése volt.

 

Ezután megemlíti, hogy szerinte a Juventus 4-4-2-ben áll fel, ami igazából 4-2-3-1 volt, de mivel Dybala szabadon mozoghatott, ezért a két felállás csupán szemantikailag tér el. Ettől függetlenül meglátta, min kell változtatni. Mivel Alves nagyon fent játszott, ezért Marcelot és Carvajalt is feljebb küldte, így magasabban tudtak védekezni, nyomás alatt tudták tartani őket. A másik érdekes kérése Isco felé történt, amikor azt mondta neki, mozogjon többet a Juventus védelme és középpályája közötti területekre. Utólag ez a húzása is bevált, fontos eleme volt Isco játéka a győzelemnek.

Zidane kiemeli a szélek, a centerezések és a visszapasszok fontosságát. Különösen lenyűgöző abban a tudatban nézni a mérkőzést, hogy a csapat egész héten gyakorolta ezt a taktikát. Többször is elmondta, nem szeretné, ha középen szenvednének a labdával. Ezzel pedig választ is kaptunk arra a kérdésre, miért játszik a Madrid szinte már kötelezően, zsigerből mindent a szélek felé. Ez Zidane filozófiája. A második félidőben láthattuk is, hogy a cél a labda minél gyorsabb járatasa volt egyik oldalról a másikra. Keresték a területeket, várták, hogy hibázzon a Juventus.

 

 

Emellett, az is érdekes, hogy 7 percet adott a játékosainak, mielőtt megkezdte a félidei beszédét. Így a csapatvezetők (Ramos, Marcelo) elmondhatták meglátásaikat, biztathatták egymást, megfelelően felkészülhettek Zidane monológjára.

Mindent egybevéve nagyon szerencsések vagyunk, hogy betekintést nyerhettünk egy ilyen éles mérkőzés félidei történéseibe, egy ilyen taktikai felkészítésbe. Utólag láthatjuk, minden mozdulatnak, játékelemnek és szituációnak megvolt az oka. Zidane nagyon jól átlátta a helyzetet és a kulcspontokra koncentrált. Külön érdekes látni, ahogy kommunikál a játékosokkal, ahogy eljuttatja a kéréseit feléjük.

Talán ettől mindenki egy kicsit más szemmel nézi a következő találkozót és a FIFA Managerből visszatér a való életbe.

Tovább

Érdekes számok Cristiano Ronaldo gólínsége mögött

Amikor a Barcelona 29 éves középpályása, Paulinho több gólnál tart a bajnokságban, mint egy ötszörös aranylabdás, akkor érezhetően valami furcsa dolog történik. Cristiano Ronaldo mindössze 0,4 gól/meccs átlaggal rendelkezik az idei bajnoki szezonban. Nem túlságosan meggyőző egy olyan játékostól, aki eddig minden évben gólrekordokat döntött.

A kevés gól nem írható a megrekedt lövőkedv számlájára, hiszen a portugál 90 percenként 6,8 lövéssel próbálkozik átlagban – ez pedig a legmagasabb 2014 óta. Sőt, a tizenhatoson belülről minden eddiginél többször veszélyeztet – 5,8 lövés/90 perc. Eközben a gól/lövés mutatója mutat egy kevés javulást a jelenleg futó szezonban – az átlagos, nem büntetőből szerzett góljainak mutatója 90 percenként az eddigi 0,69-ről 0,78-ra emelkedett az Understat.com elemzése szerint.

Ezeknek az információknak a birtokában két hipotézis fogalmazódott meg a fejemben:

  • Ronaldo azért szerez kevesebb gólt, mert már 32 éves, és ő is csak egy ember
  • Ez csak egy átmeneti állapot, hamarosan újra elkezdi termelni a gólokat

Mégha a feltételezések igazak is, akkor sem lehet a korral és a véletlennel magyarázni ezt a hatalmas visszaesést. Kell még lennie valaminek, valami kézzel fogható ténynek a kevés gól mögött. Ennek megerősítésére elővettem a különböző statisztikákat és videókat, hogy egyéb okokat keressek.

1. Ronaldo egyre kisebb területről próbálkozik lövéssel

Ebben a szezonban Ronaldo szemmel láthatóan jobban keresi, de legalábbis sokkal többször kerül olyan helyzetekbe, amikor lövés előtt több védő is körülveszi őt – ennek az eredménye pedig az eredménytelenség. Nézzük meg ezt az összefoglaló videót:

Az adatok is megerősítik a látottakat. A Stratagem Technologies kielemezte és 0-5-ig tartó skálára helyezte a szituációkat attól függően, mennyire nagy nyomás alatt kell a támadónak kapura lőnie. A tavalyi idényben mindössze a helyzeteinek 31,5 százaléka volt olyan, amikor a ránehezedő nyomás 3 vagy annál magasabb értéket mutatott. Ez a szám 48 százalékra emelkedett idén. A másik érdekesség, hogy azok a szituációk, amikor alacsony (1) vagy semmiféle (0) nyomás alatt kellett lövéssel próbálkoznia a tavalyi 50,3 százalékről 24,6 százalékra estek vissza. Ez röviden annyit jelent, hogy hiába próbálkozik többször, az esetek nagyobb részében a védők erős szorításában kell a labdát a kapu felé juttatnia.

2. Gyengült Ronaldo lövéseinek kivitelezése

Nem túl sok játékost ismerünk, aki jobban tudná megrúgni a labdát a portugálnál. Ettől függetlenül az idei szezonban úgy tűnik, Ronaldo rosszul időzíti lövéseit, emellett vagy túl erősen, vagy túl gyengén teszi ezt. Gyakran lő első szándékből, ahelyett, hogy birtokolná a labdát, és utána hozna egy megfelelő döntést. Emellett pedig a lövései vagy a kapusnál vagy a kaput elkerülve landolnak. Mindössze a lövéseinek 35,3 százaléka találja el a kaput – ez madridi karrierjének legalacsonyabb mutatója. Olykor a lövés közben elveszti az egyensúlyát és ehhez hasonló mozdulatokat produkál:

Ronaldo bad shoot

A Stratagem összegyűjtötte és rangsorolta egy 0-5 közötti skálán a lövéseinek minőségét. A 0 és 1 jelenti a nagyon gyenge próbálkozást, 3 az átlagos, az 5 a tökéletes rúgás, megfelelően helyezve, megfelelő erővel.

Ronaldo gyakran szerez ilyen hihetetlen helyzetből gólt. Ez egy olyan lövés, ahol a lövés minősége magasan 5-ös osztályzatot kap. Az ilyen lövései azonban az idei szezonban hihetetlenül megfogyatkoztak – a lövéseinek 70 százalékát értékelték 2 vagy az alatti pontszámra.

lack of well-taken shots

3. Ronaldo kevesebbszer kerül helyzetbe

A portugál támadó az elmúlt évek alatt egy góléhes predátorrá vált, azonban az idei szezonban a posztját tekintve is inkább középcsatárként szerepel. Tény, hogy a szélsők és a csatárok más úton-módon szereznek gólt, ez pedig szintén egy kiváltó oka lehet Ronaldo gólnélküliségének.

A következő táblázat bemutatja, Ronaldo kiknek köszönhette helyzeteit az előző szezonban.

Jól látható, hogy leginkább magának.

És most nézzük meg az idei szezon adatait:

Ronaldo a helyzeteinek nagyrészét egyedül alakította ki tavaly – vagy megvert egy védőt egy-az-egyben, vagy visszazerezte a labdát. Idén messze nem képes erre. Karim Benzema távolléte is okozhatja  a jelenséget, hogy Ronaldo a helyzeteinek nagy százalékát a középpályások közbenjárásának köszönheti.

Ronaldo helyzetei milyen szituációkból alakultak ki?

2016-2017

2017-2018

Bár a fő forrása Ronaldo helyzeteinek továbbra is a kulcspasszok, azonban nagy visszaesés mutatkozik a saját maga által kialakított helyzetek, a beadások értékesítése és a rögzített szituációk terén. Fejjel idén többet veszélyeztet – 26 százalék szemben a tavalyi 18 százalékkal. Ez azonban nem túl jó hír, mivel mindössze egy fejes gólt szerzett 22 próbálkozásból az idei szezonban. Talán ő is sokkal kényelmesebben érezné magát a tavalyi szerepben, amikor inkább a szélen játszott, és nem mint a beadásokra érkező befejező játékos.

Rakjuk össze a kirakós darabkáit

Ronaldo száműzése a középcsatár pozícióba egyet jelent a kevesebb kialakított lehetőséggel. Emellett kevesebb gólt szerez kis területről és a labdákra sem tud szellemként lecsapni. A portugálnak nincs meg az összes kvalitása, ami egy vérbeli kilencesnek igen – nem tudja a hátával a hálóba juttatni a labdát, nem tud olyan jól érkezni az ívelésekre. Ronaldo nem is igazán szeret csatárként játszani, ezt korábban ő maga is megerősítette:

"Igazából sohasem tudtam csatárként elképzelni magam. Más játékos lettem, amióta elkezdtem futballozni a Sportingban, és más játékos vagyok a manchesteri évekhez képest is. Vonalszélső voltam, aki átgyalogolt a védőkön és beadta a labdát."

"Ahogy fejlődtem, máshogy kezdtem látni a játékot. Éreztem magamban az erőt, a lehetőséget és a képességet, hogy ennél több legyek."

"Felismertem, hogy közelebb kell játszanom a kapuhoz, mert így több lehetőségem van a gólszerzésre. Talán úgy tűnik, hogy a kilences pozícióban játsztom, de én nem így látom – élvezem a szabadságot a pályán."

Bale, Benzema and Ronaldo

Továbbá Benzema hiányát nemcsak a Real Madrid, de Ronaldo is megérezte. A francia mindig is arról volt híres, hogy a támadóharmadban kiveszi a részét a kreatív támadásépítésből, miközben érkezik a centerezésekre. Ezek a feladatok idén Ronaldóra szálltak át. A számok is jól mutatják, hogy sokkal többször vesz részt a támadásépítésben a portugál. Biztos vagyok benne, ha Benzema játszott volna idén a 4-3-3-as rendszerben az ék szerepében, Ronaldónak sokkal jobb lehetőségei adódtak volna a gólszerzésre.

Egy másik tény, hogy idén a Real Madrid kontrái nem olyan élesek, mint korábban. Gyakran előfordul, hogy a kontratámadások, a letámadások súlytalanok. Nincs meg a megfelelő területi mélység és szélesség eloszlása, illetve Ronaldo és Benzema teljesen elszigeteltek állnak legelöl. Lehetséges, hogy Bale és Benzema visszatérése lehetőséget teremt, hogy újra a tavalyihoz hasonló formációban játszanak – ez pedig talán Ronaldo kivirágzását is jelentheti.

Úgy gondolom, Ronaldo hamarosan el fogja kezdeni termelni a gólokat. Végtére is, nem történhet meg, hogy mindenidők egyik legjobb góllövője 32 éves korában csakúgy abbahagyja a góllövést.

Tovább

Modrić: Ez volt karrierem legjobb éve

Köszönet
"Köszönöm szépen, rendkívül sokat jelent ez számomra és a csapatnak is. Ismét nyertünk egy trófeát, idén már az ötödiket. Ez egy tökéletes év volt, hihetetlenül büszke vagyok, hogy sikerült még egy kupát szerezni, és külön öröm, hogy nekem ítélték az Aranylabdát. A legfontosabb azonban, hogy a magasba emelhettük a trófeát.

Luka Modric

Nagyszerű forma
"Nehéz tudatosan csinálni, de amikor benne vagy és minden nap mérkőzéseket játszol… amikor majd visszatekintünk az idei évre, büszkeség és boldogság tölt el mindannnyiunkat. Nagyszerű évem volt. Azt is mondhatnám, hogy karrierem legjobb éve, és ez rendkívül sokat jelent számomra. Ez a jutalma a kemény munkának, a mindennapos elhivatottságnak. Csak még büszkébbé tesz, amikor mások is értékelik ezt. Továbbra is mindent meg akarok tenni ezért a mezért, a címerért és a csapatért. Ha lehetséges, akkor még több trófeát szeretnék nyerni.

Kihívások
"A következő kihívásunk, hogy megnyerjük a következő trófeát. Szombaton nagy esélyünk van csökkenteni a hátrányunkat a bajnokságban. Jó formában vagyunk, hiszünk magunkban és az elvégzett munkában. Egyre jobban játszunk és ezt a Barcelona ellen is meg fogjuk mutatni."

Tovább

Pochettino: Ronaldo elképesztő, de senkire sem cserélném el Kane-t

A sajtójájékoztatót október 31-én, kedden tartották.

Harry Kane
„Bízunk benne, hogy készen áll a játékra, de a mérkőzésig nem mondhatok biztosat. Még egy nap van a találkozóig, és már tegnap és ma is javulást mutatott. De nélküle is le tudjuk győzni a Real Madridot. Ez a célunk, akkor is, ha Harry a pályán lesz, akkor is, ha nem.”

Ronaldo és Kane
„Két hihetetlen képességű játékos. Tisztelnünk kell Ronaldot az eddig elért eredményei miatt, lenyűgöző, amit véghez vitt. Számomra Kane a világ egyik, ha nem a legjobb játékosa. Senkire sem cserélném el.”

Mauricio Pochettino

Vizsga a Real Madrid ellen
„Mindig nyerni akarunk, meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk kezelni a nyomást. Felszabadultan kell játszanunk, élveznünk kell a meccset. Az elmúlt 15 napban pályára léptünk a Real Madrid, a Liverpool, a West Ham és a Manchester United ellen. Meg kell mutatnunk, hogy megfelelően felkészültünk. Minden mérkőzés egy újabb vizsga számunkra.”

Vereség Gironában
„Nem szükséges a Real Madridról beszélnem. Nem lehet összehasonlítani azt a mérkőzést a Bajnokok Ligájával. Nehéz minden találkozót megnyerni úgy, hogy mindenki téged akar legyőzni.”

Jó a találkozó időzítése
„Ezt majd a mérkőzés után fogom tudni megerősíteni. Néha jobb, ha egy vereség után játszunk valakivel, de van, hogy egy vereség megnyugtat és magabiztosabbá tesz egy csapatot. Csak magunk miatt kell aggódnunk. Ez a mérkőzés teljesen más lesz, mint a Girona ellen. Csak a legutóbbi BL-mérkőzésüket elemeztük, amit 15 nappal ezelőtt játszottunk. A Real Madrid két nap alatt is képes felpörögni, minden képességük megvan hozzá.”

Tovább

A Tottenham elleni keret

Kapusok: Kiko Casilla, Moha
Védők: Vallejo, Sergio Ramos, Nacho, Marcelo, Theo, Achraf
Középpályások: Kroos, Modrić, Casemiro, M. Llorente, Asensio, Isco, Ceballos
Támadók: Cristiano Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez, Mayoral

Kimaradt sérülés miatt: Keylor Navas, Luca Zidane, Dani Carvajal, Raphäel Varane, Mateo Kovačić​, Gareth Bale.

Toni Kroos

Tottenham – Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzés

Időpont: 2017. november 1. (szerda), 20.45 Helyszín: Wembley Stadium (London) TV: M4 Sport

Tovább

Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Real Madrid – Tottenham)

Sikeres bajnoki után, kibővült kerettel vág neki a ma esti mérkőzésnek a Real Madrid. A találkozón a csoport két száz százalékos csapata találkozik egymással, remélhetőleg holnap már csak a hazaiak mondhatják el ezt magukról.

Ez lesz a kezdőcsapat…

starting XI

D. Gergő szerint: Navas – Nacho – Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Modrić, Kroos, Isco – Ronaldo, Benzema 

É. Csongor (Veidt) szerint: Navas – Nacho, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Modrić, Kroos, Isco – Asensio, Ronaldo

M. László (mrazo) szerint: Navas – Nacho, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Modrić, Kroos, Isco – Ronaldo, Benzema

Ny. Viktor (viiiik) szerint: Navas – Nacho, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Modrić, Kroos, Isco – Ronaldo, Benzema

Sz. István szerint: Navas – Nacho, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Modrić, Kroos, Isco – Ronaldo, Benzema

Zs. Csaba szerint: Navas – Nacho, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Modrić, Kroos, Isco – Ronaldo, Benzema

Ez lesz az eredmény, és ők lövik a gólokat…

Goal

D. Gergő szerint: 3-0 (Isco, Benzema, Ronaldo)

É. Csongor (Veidt) szerint: 3-1 (Ronaldo 2, Isco)

M. László (mrazo) szerint: 2-0 (Ronaldo, Benzema)

Ny. Viktor (viiiik) szerint: 2-1 (Ronaldo, Marcelo)

Sz. István szerint: 3-2 (Ronaldo, Isco 2)

Zs. Csaba szerint: 2-1 (Ronaldo, Benzema)

A cikk alatt kommentben várjuk a ti jóslataitokat is, tippeljetek bátran!

Tovább

Zidane: Csatárgondok? Meg fogjuk találni a megoldást

A mérkőzésről
„Örülünk, hogy végre elkezdődik a Bajnokok Ligája, mindig jó érzés nekivágni ennek a sorozatnak, különösen címvédőként. Tudjuk, hogy egy nehéz év áll előttünk, ezért is haladunk lépésről lépésre. A győzelemre való felkészülés mutatja a címekhez vezető utat. Hosszú az út, ahol számos harcot kell győztesen megvívnunk. Itt a Real Madridnál mindig óriási a nyomás, de már hozzászoktunk. Mi vagyunk a favoritok, de több magas szintet képviselő csapat is a végső győzelemre pályázik. Ez az, ami sohasem fog megváltozni. Tudjuk, mit kell tennünk a sikerekhez, tudjuk, mit kell tennünk, hogy sikeresen indítsuk a Bajnokok Ligáját. Minden mérkőzésen a legjobb formánkat kell mutatnunk, csak így hódíthatjuk el a BL-serleget. Most csak a holnapi találkozóra gondolok, egy tapasztalt, jó csapat lesz az ellenfelünk.”

Ima Cristiano Ronaldoért
„Jó formában van, teljes mértékben a mérkőzésre koncentrál. Boldog, hiszen ismét azt csinálhatja, amit legjobban imád: futballozhat. Örülünk, hogy visszatér a csapatba. Fizikálisan és mentálisan is nagyszerű állapotban van. Izgatottan várjuk a találkozót, nagyon fontos láncszeme a csapatnak. Holnap játszani fog, de hétvégén még ki kell hagynia a bajnokit. Remélem, az lesz idén az utolsó mérkőzés, ahol nem áll a rendelkezésünkre.”

Zidane

Egy igazi vezér
„Csak annyit szeretnék, hogy Cristiano maradjon velünk, ennyi az egész. Nem beszélhetünk függőségről. Azt szeretném, ha mindig, minden játékosom bevethető lenne. Cristiano nem csak gólokat szerez, hanem a csapat egyik vezére is. Mindig győzni akar, és ezt nyomatékosítja a csapattársai felé is. Boldogok vagyunk, amikor velünk van. Azért vagy itt, hogy végezd a munkádat, ahogyan én is ezért vagyok itt, igyekszem a lehető legjobban ellátni a rám bízott feladatokat. Ezzel a kerettel bármi lehetséges. Nem fogom megváltoztatni az elképzeléseimet, bízom a játékosaimban.”

Eredménytelenség
„Valami hasonló történt a tavalyi szezonban is, zsinórban többször is döntetlent játszottunk. Nem számítottunk erre, de benne van a futballban. Nem fog megváltozni a felfogásunk, tovább folytatjuk a kemény munkát, fejlődni fog a játékunk és jönni fognak a győzelmek. Hosszú a szezon, ilyen bármikor előfordulhat.”

Csatárerősítések?
„Januárig semmit sem tudunk tenni. Próbáltunk igazolni, de nem jártunk sikerrel. Tavaly volt Morata, Mariano, most csak Mayoralra számíthatunk. Úgy tűnhet, hogy nincs "kilencesünk", de ez nem igaz. Nem akartam, hogy Morata elmenjen, de ő többet akart játszani, ezt pedig tiszteletben kellett tartanunk. Meg fogjuk találni a megoldást. Bízom Mayoralban, fiatal és minél jobban vágyik arra, hogy bizonyíthasson. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond.”

Mayoral
„Holnap velünk lesz, azért vagyok itt, hogy döntéseket hozzak. A játékosok tudják, hogyan fogunk játszani. Ő most új lehetőségeket nyit számunkra.”

Zidane

Kihagy a koncentráció
„Folyamatosan dolgozunk ezen is hétközben, de a mérkőzésen szinte kivédhetetlen. Ilyen a futball, néha el kell buknunk, hogy fejlődhessünk, ez a játék része. Próbáljuk a minimumra redukálni a hibáinkat.”

Ceballos
„A Real Madrid az otthona, és nagyon jól dolgozik. Még csak most érkezett, időre van szüksége. Egy kulcsjátékos, aki fontos szerepet fog játszani a csapat életében, de még idő kell ehhez. Még csak most kezdődött el a szezon, tetszik az eddigi hozzáállása és a játéka.”

Varane és Asensio
„Varane jól mozgott, teljesen felépült, újra visszatért a csapatba. Marco többé-kevésbé rendbe jött, de még egy kis időre van szüksége.”

Tovább

Navas: Ismét meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját

A mérkőzésről
„Ismét elindul a Bajnokok Ligája és mi ismét meg akarjuk nyerni. Egy nagyszerű sorozat, szeretnénk, ha a végén ismét a mi fejünkre kerülne a korona. Minden mérkőzésen küzdeni fogunk, miközben tiszteletet mutatunk ellenfeleink iránt. A futballban gyakran előfordul, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnéd. A csapat nagyon jól játszik, remek a hozzáállásunk. Persze vannak dolgok, melyben fejlődnünk kell, remélhetlőeg ez meg is fog történni a következő találkozókon. A játékfelfogásunk nem változott: kimegyünk a pályára, támadunk és irányítjuk a mérkőzést.”

Keylor Navas

Motiváció
„Minden összecsapás más. A bajnokságban zsinórban két mérkőzésen sem sikerült a győzelem, de folytatjuk az elkezdett munkát, a győzelemre koncentrálunk. Mindenki nagyon motivált. Tudjuk, hogy a trófeáig vezető út sohasem könnyű, de mindig nyerni akarunk.”

Cristiano Ronaldo
„Nagyon jó formában van az edzéseken, példakép mindenki számára. Mindig segít a nekünk, megnyugtató amikor a világ legjobbja a csapattársad. A fejlődése töretlen, és ez nem csak neki, de a csapatnak is a legnagyobb hasznára válik. Minden mérkőzésen 120 százalékon teljesít. Ez az, amit nekünk is követnünk kell. Készen áll a szezonra, ezt már a nyár végén bizonyította. Minden találkozó más, de az elhivatottsága és az ambíciói előre viszik a csapatot.”

Jó formában az előszezonban
„Önbizalmat ad az idényre, amikor jól mennek a dolgok az előszezonban. Remek találkozókat játszottunk nyáron, sokat segítettek a felkészülésben. Minden apróság segít a fejlődésben, és igen, számomra eddig ez egy nagyszerű év.”